Hallgatói hobbik cikksorozatunk következő szereplője Osváth Tibor, a Budapesti Corvinus Egyetem másodéves gazdaságinformatika szakos hallgatója. A tanulás mellett több elfoglaltsága is van: dolgozik és középvezetőként tevékenykedik egy diákszervezetben, azonban legkedvesebb elfoglaltsága mégis az amerikai futball.
Írta: Reichl Tamara, Borítókép: Miller Photostudio
Tibi 2010 óta követi a magyar amerikai foci világát, hiszen édesapja játékvezetőként dolgozik, és már hatéves kora óta gyakran kísérte el meccsekre. Hamar érdekelni kezdte az egész közeg, és magával ragadta a sport, azonban minden egyesület messze volt ahhoz, hogy ki is próbálhassa azt. Ez 2019-ben megváltozott, mivel a Budapest Cowbells új helyre költözött, és Tibor azóta a csapatukat erősíti.
Ez idő alatt a sportklub több szép eredményt is szerzett. 2020-ban az U17 és az U19 csapatok is aranyéremmel zárták a szezont, Tibi pedig mindkét csapatnak tagja volt. 2021-ben már a felnőttekkel szereztek második helyet a divízió 1 ligában, 2024-ben pedig kiemelt első osztályban léphettek a dobogó második fokára.
Az interjú során szó esett a kabalákról, valamint az esetleges rituálékról, ami segítette Tibit, hogy kiemelkedően teljesítsen, és jobbnál jobb helyezéseket érjenek el.
„Nincs olyan, hogy mindig ugyanazt a zenét hallgatnám, viszont minden meccsen úgy játszom, hogy egy kis fehér törölköző van betűrve a nadrágomba.”
Elmondta, hogy elkapóként sokat segíthet neki, ha van mibe törölnie a kesztyűjét, hogy kevésbé csússzon. A kis törölköző mostanra már fontos szerepet kapott, és Tibi úgy érzi, szerencsét hoz neki, ezért a meccseire mindig ugyanazt viszi magával. Kép: Osváth Tibor
Rob Gronkowski, korábbi NFL-játékos már a sporttal való megismerkedése óta inspirálta Tibit. Gyerekkorától kezdve felnézett rá, szimpatikus volt neki a játéka, és úgy gondolja, hogy a liga történelmében a pozíciója egyik legjobb játékosa volt. Így nem volt kérdés Tibi számára, hogy ha egy példaképet kellene kiemelnie, az „Gronk” lenne.
Magyarországon az amerikai fociban három liga indul felnőtt korosztályban, Tibi ezek közül idén divízió 2-es csapatban játszik. A versenyszezon tavasz elején kezdődik, amire a felkészülést általában januárban kezdik el. Először az állóképességre fókuszálnak, majd később kerül előtérbe a labda és az ütközések. A szezon vége általában nyár közepére esik, így az év második felében már inkább csak közös konditermi edzéseket szervez a csapat. Fontos a sportolók számára, hogy jó formában legyenek, hiszen így a pályán is jobban tudnak teljesíteni, valamint a sérülések is könnyebben megelőzhetőek.
A csapat heti kétszer két órát edz a szezon alatt, amiken kívül online meetingeken is részt vesznek, ahol leginkább taktikai elemzéseket végeznek. Ezeken kívül Tibi az egyetemi óráira jár, dolgozik, valamint az Öntevékeny Csoportok Irodája diákszervezetben is középvezető, így biztosan kijelenthetjük, nem szokott unatkozni. Szerencsére könnyen összeegyezteti a tevékenységeit: úgy alakítja órarendjét, hogy mellette a munkájára is legyen ideje, az edzései pedig esténként vannak, mikorra a többi teendőjével végez.
„Szeretnék úgy teljesíteni, hogy az edzőim elégedettek legyenek, és sikereket érhessek el a csapattal”
– kezdte Tibor mosolyogva, amikor a céljairól és motivációiról kérdeztük. Sokat tesz azért, hogy a kiemelt első osztályban játszva aranyérmet szerezhessen, ami úgy gondolja, hamar meg is valósulhat. Még ő sem biztos benne, pontosan mit tartogat számára a jövő, de abban biztos, hogy a sport mindenképpen az élete része marad.
Tibi nagyon hálás a csapatért és azért, amit tőlük tanult. Szerinte minden sokkal könnyebb együtt, ha van, aki segít. Hibázni emberi dolog, és ha vannak olyan társaid, akik ítélkezés nélkül próbálnak javítani ezeken, akkor sokkal könnyebb a fejlődés. Kép: Osváth Tibor
„Nem baj, ha valaki hibázik, csak menni kell tovább. A társaid segítenek ezek kijavításában, legközelebb pedig te segítesz nekik.”
Az amerikai futballt több sztereotípia övezi, amikkel sajnos interjúalanyunk is gyakran találkozik. A legáltalánosabb vélemény az, hogy csak pár nagyobb darab ember egymást lökdösve kerget egy tojás alakú labdát. Ezzel ellentétben ez a sportág sok taktikázást is igényel, amihez plusz energiára és képességekre van szükség a fizikai erőnléten kívül. Tibi szeretné, hogy az emberek jobban megismerjék az amerikai foci logikusabb oldalát is, ezért örömmel konstatálta, hogy már filmekben és sorozatokban is bemutatásra kerül a taktikai tervezés jelentősége. Szerinte elképzelhető, hogy a sportág egyre növekvő népszerűsége Európában ennek tudható be. Pár éve indult a European League of futball, amiben több európai amerikaifutball-csapat méri össze tudását. Idén egy magyar csapat jutott be ebbe a ligába, képviselve országunkat. Reméljük, hogy a jövőben Tibit is láthatjuk ilyen szinteken játszani, azonban véleménye szerint erre mostanában nem fog sor kerülni.
Az amerikai futball magyar szezonja március 22-én vette kezdetét, amire gőzerővel készült Tibi és csapata. Sikeres meccseket tudhatnak maguk mögött, hiszen döntőt játszanak a bajnokság megnyeréséért. További sok sikert kívánunk, mind a sportban, mind a tanulmányaiban!