Október 23-a van, közel hetven éve ezen a napon egyetemisták indították el a forradalmat. Pontokat megfogalmazva az utcára vonultak, hogy hallassák a hangjukat. Eszközeik a rádió, a nyomtatott röplap és az egyetemi gyűlés voltak. A forradalom szikrája egy egyetemi aulából pattant ki, bizonyítva, hogy a fiatalok szervezett ereje képes történelmet írni. Ez a nap arra emlékeztet, hogy a diákmozgalmak a társadalmi változások motorjai.

Írta: Hugert Alex, borítókép: Pexels

A diáktüntetés nem hungarikum, hanem egy globális jelenség. Mindenhol felbukkan, ahol a fiatalok rájönnek, hogy a világot nemcsak elfogadni lehet, hanem alakítani is. 1956-ban a magyar diákok 16 pontot fogalmaztak meg. Követelték a szabad sajtót, a közélet nyitottságát és a nemzeti önrendelkezést. A Magyar Rádió épülete előtt összegyűlt tömeg, a kinyomtatott röplapok és a hallgatók szervezettsége megmutatta, mekkora erő rejlik az ifjúságban, ha közösen beszél. A moszkvai vezetés pedig annyira félt a szavaktól, hogy végül tankokat küldött az ellenállás letörésére.

1968-ban Párizsban a hallgatók macskakövet dobtak a tekintélyelvűség ablakába, Prágában pedig illegális röplapok vitték tovább a szabadság gondolatát. Ma viszont már elég egy okostelefon, ami egyszerre nyomda, rádió és szervezőközpont. A közösségimédia-posztok gyorsabban jutnak célba, mint a kormányzati közlemények, és a diákok gyakran hatékonyabb kommunikációs stratégiát dolgoznak ki egy csoportos beszélgetésben, mint egy egész minisztérium egy hónap alatt.

A hatalom is tanul. Ma már nem tankot küld, hanem törvényt. Nem gumibotot, hanem fenntartót. A régi módszer mindig modernebb köntösben tér vissza. A történet ismerős: ha kérdezel, „zavarsz”. Ha gondolkodsz, „túl messzire mész”. Ha megszólalsz, „nem értesz hozzá”. Pedig a demokrácia nem akkor működik, ha mindenki hallgat, hanem akkor, ha mindenki beszélhet.

A tiltakozás nem düh, hanem tudás, humor és közösség. A szerb Otpor! mozgalom felismerte, hogy a nevetés a legfájdalmasabb fegyver az autoriter rendszerek ellen, és a 2000-es évek elején humorral és kreatív, erőszakmentes akciókkal buktatta meg a diktátor Slobodan Miloševićet. Rájöttek, hogy egy elnyomó rendszer nevetségessé tétele legalább annyira hatékony, mint egy barikád. Napjainkban a szarkazmus az új röplap: terjed, szúr, és nem lehet könnygázzal feloszlatni. 

Egy jól szervezett diákmozgalom mindig zavarba hozza a vezetőket, mert emlékezteti őket arra, hogy az emberek figyelnek. Aki fél a kérdésektől, az előbb-utóbb félni kezd a kérdezőktől is. Ma talán nem kell barikádot építeni, elég, ha nem fogadjuk el, amikor helyettünk akarnak gondolkodni.

A jövő mindig ott születik, ahol valaki felteszi a kérdést: „Biztos, hogy ez rendben van így?” És a válasz előbb-utóbb az utcán hallatszik meg. Ma ismét sokan vannak az utcákon. Nem mindegy, hogy csak egy tömeg, vagy egy szervezett erő, ami tudja, mit akar, és nem fél azt hangosan kimondani. A te hangod is számít, használd okosan. Október 23-a nem puszta ünnep, hanem figyelmeztetés. A diákok ereje abban rejlik, hogy nem félnek kérdezni. Régen a forradalom egy egyetemi aulából indult, napjainkban posztokból. Az üzenet mégis ugyanaz maradt: a szabadságot nem adják, ha nem kéred elég hangosan. Ha valaki ma azt mondja, „a diák dolga tanulni”, akkor jusson eszünkbe, hogy 1956-ban pont a diákok adták a legnagyobb leckét.