Az elsőévesek számára az egyik legnagyobb mumust talán a kollégiumba való beköltözés okozhatja. Távollét az otthon biztonságától, a barátoktól és a családtól, ráadásul az önállósodás és a vadidegenekkel való együttélés gondolata valóban elég ijesztőnek tűnhet. Azonban amennyi félelemmel jár ez a változás, annyi izgalmat is rejt magában. Cikkünkben egy tavalyi elsőéves hallgatóval, Fischer Liliennel beszélgettünk, aki megosztotta velünk tapasztalatait, megélt nehézségeit és tanácsait a kollégiumi életről.

Írta: Izrael Gréta, borítókép: Mézes Márton 

Lili Szombathelyről érkezett Budapestre, ami egy nagyjából háromórás utazást jelent. A nemzetközi tanulmányok szak hallgatója, és tavaly a Gellért Campus Kollégium lakója volt. A beköltözés napja izgatottsággal, de ugyanakkor aggodalommal is járt számára. Soha nem volt még kollégista, így nem tudta, mire számítson, ráadásul rögtön két szobatárssal kellett összeszoknia. Az egyik legnagyobb félelme abból eredt, hogy testvér híján elképzelni sem tudta, hogyan fog két másik emberhez alkalmazkodni.

„Hozzászoktam már a saját teremhez.”

Végül azonban pozitívan csalódott, hiszen segítőkész és támogató szobatársakra talált. Mindhárman gólyák voltak, így együtt tudtak megküzdeni az idegen helyzetekkel, ami megnyugvást jelentett Lili számára.

A koli közösségi élete is sokszínűnek bizonyult. A sörpong-bajnokságokat például különösen szerette, mivel ezek során sok emberrel megismerkedett, köztük külföldi hallgatókkal is. Úgy érezte, hogy jó közösség kovácsolódott össze, ahol mindenkit bevontak, és könnyű volt új barátokat szerezni.

Legkedvesebb élményei mégsem a programokhoz kötődtek, hanem a mindennapokhoz. Mivel egyik szobatársa egyben a legjobb barátnője is volt, barátságuk egy új szintre lépett és  igazán bensőséges kapcsolat alakult ki köztük. Sokszor éjszakákba nyúlóan beszélgettek, és mindig ott voltak egymásnak, ha valakinek éppen rossz napja volt. „Ez volt a legszebb a kolis életben” – fogalmazta meg Lili.

A tanulás viszont komoly kihívást jelentett számára. A szakjához rengeteg lexikális tudásra van szükség, amit hangosan felmondva tud csak igazán elsajátítani. Ezt a közös szobában nehéz volt kivitelezni, de idővel erre is talált megoldást: figyelte társai órarendjét, és akkor tanult, amikor lehetősége volt egyedül maradnia a szobában. Amit még igazán szeretett, az a „számonkérés”. Egy-egy előadás előtt gyakran felmondta barátnőjének az anyagot, és ez is sokat segített neki a tanulásban.

„Az együttélés természetesen nem volt konfliktusmentes – szerintem az sose lehet az” – oszlatta el ábrándjainkat Lili. A bonyodalmak a szobatársak különböző bioritmusaiból adódtak: Lili korán fekvő típus, míg a többiek esténként sokáig fennmaradtak. Ez kezdetben  zavarta az avásban, hiszen zajban és fényben nem tudott rendesen aludni, de egy egyszerű megoldással sikerült áthidalni a problémát:

„A füldugó és a szemmaszk lett a megmentőm.”

A takarítás kérdése is okozott néha feszültséget, de nyíltan megbeszélték, és végül felosztották a feladatokat, így hosszú távon elkerülték a konfliktusokat.

Ami leginkább próbára tette Lili türelmét, az a közös konyha volt. Legtöbbször nem az otthon megszokott tisztaság uralkodott a helyiségben, és az ott található eszközök szinte használhatatlanok voltak. Lili pontosan ezért saját edényeket és evőeszközöket szerzett be, valamint előrefőzéssel könnyítette meg a mindennapokat. Idővel kitapasztalta, hogy a délelőtti órákban a legnyugodtabb főzni, így akkor készítette el az ételeit, a többi napszakban pedig igyekezett a lehető legkevesebbet tartózkodni a konyhában.

A kollégiumi lét összességében sokkal többet adott neki, mint azt eleinte gondolta volna.

 „Sokat tanultam magamról, alkalmazkodóbb, türelmesebb és sokkal nyitottabb lettem. Emellett rengeteg jó embert ismerhettem meg.”

Útravalónak pedig csak annyit üzenne:

„Bár a kolis élet tele volt kihívásokkal, minden nehézség mellett olyan élményekkel gazdagodtam, amelyek miatt megérte – ezt tényleg mindenkinek át kell élnie egyszer.” 

Kép: Mézes Márton