Az utóbbi néhány évben sokszorosára nőtt a plasztikai sebészhez fordulók száma. Nemi különbségek, társadalmi elvárások, munkahelyi szokások vagy trendek állnak ennek hátterében? A Be You – A szépség a 21. században eseménye ezekre a kérdésekre kereste a választ, illetve körüljárta azt is, hogy miért nem tudjuk magunkat elfogadni olyannak, amilyenek vagyunk.
Írta: Jurinka Miron Martin, borítókép: Szilágyi András
Dr. Magyar Sarolta plasztikai sebész és Stevens Dániel pszichológus, akikkel Dr. Szabó Lilla Petronella egyetemi adjunktus beszélgetett, úgy vélik, hogy túl sokat látjuk magunkat a képernyőkön. A karantén során elterjedt online meetingek folyamatosan szembesítenek minket arcunk hibáival és a kifejezésekkel, amiket önkéntelenül is felveszünk. Az életünk jelentős részét a közösségi médiában töltjük, ahol filterezett arcokkal, irreális elvárásokkal és már a mesterséges intelligencia által generált hibátlan emberekkel is találkozunk.
A szépség hajszolása nemcsak a nőket, hanem a férfiakat, sőt a munkáltatókat is foglalkoztatja. „Könnyebben kapnak munkát, ha fiatalabbnak néznek ki” – emelte ki Dr. Magyar Sarolta, akit páciensei gyakran azért keresnek fel, hogy a sebészet általi megfiatalítással állást szerezzenek. Munkahelyükön megfigyelték, hogy a fiatalabbnak és szebbnek tűnő személyek gyakrabban szólalhatnak fel nyilvánosan, és hamarabb jutnak előléptetéshez is.
„Nagyon egyszerű magunkat másokhoz mérni, találni valakit, aki jobban néz ki vagy többre vitte az életben, és ez megváltoztat minket”
– mondta Stevens Dániel pszichológus. A belső tényezők, az önbecsülés, az önértékelés és az énkép a külső tényezőkkel, például az elvárásokkal összekapcsolódva befolyásolják, hogyan érezzük magunkat a mindennapokban. A közösségi média felerősíti az elvárásokat, olyan testképeket és életmódokat közvetít, amik soha nem érhetőek el a valóságban, mégis rendszeresen hasonló kívánságokat fogalmaznak meg a plasztikai sebészek felé. Éppen ezért a pszichológus szerint sok embernek terápiára lenne szüksége, hogy ne a sebészektől várja a megváltást, mert ahogy Sarolta is rámutatott, ha a kívánt beavatkozás után a páciens nem tapasztal radikális javulást, éppolyan elégedetlen maradt önmagával és visszamegy panaszkodni.
Kép: Szilágyi András
A plasztikai sebész gyakran szembesíti a hozzá fordulókat testük korlátaival, mert fontos tudatában lenniük, mi az, ami elvárható egy beavatkozástól. A konzultációkra a páciensek általában előre kigondolt kérésekkel érkeznek, de ha nem tudják megfogalmazni vágyaikat, megkérdezi tőlük, hogy mi az, ami zavarja őket, milyen változást szeretnének elérni, vagy mit szeretnének érezni.
„Egyes férfiak nem emberként, hanem tárgyként kezelik a párjukat – itt egy kicsit legyen nagyobb, ott kevésbé ráncos, mintha egy szobrot faragnának”
– tette hozzá Sarolta a szélsőséges kérések kapcsán. Ráadásul azt is elmesélte, hogy a férfiakat is gyakran párjuk „küldi” plasztikai sebészhez, mert hasonlóképp elvárja testük tökéletességét. Néhány esettől eltekintve, amikor egy szülés utáni mellbőség-csökkentés vagy balesetet követő orrplasztika javítja az életminőséget és növeli az önbizalmat, a páciensek legtöbbször olyan beavatkozásokra tartanak igényt, amelyek szükségtelenek. A szájfeltöltés ráadásul függőséggé is válhat, hiszen nem várják meg, míg a hiaruloninjekció felszívódik, azaz elmúlik a hatása, hanem hamarabb kérik a következő adagot. A botox ezzel szemben maradandó, azonban képes másik helyre csúszni a bőr alatt, ami újabb beavatkozást tehet szükségessé.
„Legyünk támogatóak, adjuk meg neki, amire szüksége van, ugyanakkor másfajta segítségre lehet valójában igénye” – mondták a szakemberek arra vonatkozóan, hogy mit tegyünk, ha egy hozzánk közel álló személy plasztikai beavatkozáson gondolkodik. Az életmód, az étkezési szokások, a bőrápolás vagy a sport nagyobb eredményt tudnak elérni, mint egy műtét, ezért is javasolják, hogy amennyiben nem vagyunk elégedettek önmagunkkal, először életmódváltással próbálkozzunk, vagy forduljunk tanácsadóhoz, pszichológushoz.
Annak ellenére, hogy a plasztika alkalmazása elfogadottabb manapság, mint néhány évtizeddel ezelőtt, próbáljunk elvonatkoztatni attól, amit a közösségi média sugall, és ne hagyjuk, hogy értékünket a látottak határozzák meg. Amit elköteleződéssel és belefektetett munkával érünk el, az sokkal nagyobb hatással lesz személyiségünkre és megéléseinkre. Ha pedig mindezeken felül szeretnénk fokozni az összképet, rengeteg sminkes kiegészítő és technika áll rendelkezésünkre, amelyeket a Be You eseményén Gréta Daniella workshopján keresztül ismerhettek meg a résztvevők.
Kép: Szilágyi András