A Corvinus épületeinek elnevezése mögött rejlő logika megkérdőjelezése időről időre felmerül a hallgatókban, hiszen nem magától értetődő, hogy az „E” és a „C” épület közötti létesítmény miért éppen a Sóház nevet kapta. Kevesen tudják, hogy az elnevezés egy hosszú történelmi folyamat eredménye a 19. századi gazdasági átalakulás korából, amelynek cikkünkben utánajártunk. 

Írta: Bogos Katalin, borítókép: Mézes Márton 

A mai Fővám tér környéke a 19. század közepéig teljesen máshogy nézett ki. Az 1854-es Pest-Buda várostérképen a terület jelentős részén még a Müllnerteich, azaz a Molnár-tó helyezkedett el. A tó a Duna leágazásából jött létre, és a környék ipari és kereskedelmi tevékenységéhez kapcsolódott. A város gyors növekedése miatt azonban a területet fokozatosan feltöltötték, végül pedig 1867 és 1872 között a tavat teljesen megszüntették, hogy helyet adjanak az új fejlesztéseknek.

A tér ekkoriban Só tér néven volt ismert, mivel itt működött Pest egyik fontos sópiaca, valamint sóraktárak is álltak a környéken. Tekintve, hogy a só a 18-19. században stratégiai jelentőségű állami monopólium volt, külön hivatalnokok, a sótisztek felügyelték a tárolását és a kereskedelmét. Lakásaik is a környéken helyezkedtek el, így a tér neve szorosan összekapcsolódott ezzel a gazdasági ágazattal.

Az 1867-es kiegyezés új korszakot nyitott Magyarország gazdasági és intézményi fejlődésében. A dualizmus során az ország gyors modernizációba kezdett: új infrastruktúra, állami intézmények és gazdasági szabályozások születtek. Ekkor hozták létre például a Sugárutat (napjainkban: Andrássy út) is, amely a városiasodás jelképeként összekötötte a Belvárost a Városligettel. 

Az állami intézményrendszer fejlesztésének egyik fontos eleme volt a vámrendszer kiépítése is. Már 1868-ban megszülettek azok a törvények, amelyek a magyarországi vámszedést szabályozták, megteremtve a modern vámigazgatás alapjait. Néhány évvel később pedig kialakították az önálló vámhivatali rendszert, amely intézményesítette az áruforgalom ellenőrzését és a vámszedést. Ezzel párhuzamosan felmerült az igény egy olyan központi épület létrehozására, amelyben a Fővámhivatal működhet, valamint olyanokra is, amelyek raktárakat, valamint adminisztratív irodákat biztosítanak a vámigazgatás számára. Kép: Mézes Márton

Mivel az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legfontosabb szállítási útvonala a Duna volt, amelyen a magyar mezőgazdaság is jelentős mennyiségű exportot bonyolított le, a vámrendszer fejlesztése stratégiai fontossággal bírt. Ezért az egyre növekvő kereskedelmi forgalom kiszolgálására a Duna-parton nagyszabású építkezések kezdődtek. 1870 és 1874 között felépült a Fővámpalota, amely a vámigazgatás központja lett. Mellette Basch Gyula és Krajovics Lajos tervei alapján létrehozták a Közraktárak négy csarnokát és az úgynevezett Elevátor-házat, amely a gabona rakodását és tárolását szolgálta. A térség így Budapest egyik legfontosabb kereskedelmi és logisztikai központjává vált.

A Fővámpalota működéséhez azonban további irodákra és raktárhelyiségekre volt szükség, így 1886-ban jóváhagyták Ulrich Keresztély terveit a Magyar Leszámítoló- és Pénzváltó Bank egyik épületének átalakítására. Az építkezést Gáspár Jenő építészmérnök irányította, és az új épület a Fővámpalota és a Közraktárak között kapott helyet, hogy szerves része lehessen a Duna-parti kereskedelmi infrastruktúrának. Az épületben a Fővámpalota dolgozói számára irodákat, a szállítmányok és iratok tárolására pedig raktárakat alakítottak ki. 

Időközben a tér hivatalos neve Fővám térre változott, a helyiek azonban továbbra is emlékeztek a régi Só térre, a sópiacra és a sóraktárakra. A köznyelvben ezért a környéken található hivatalos intézményeket gyakran „sóhivatalnak” nevezték, utalva a nagyfokú állami bürokráciára. Ez az ironikus elnevezés pedig ráragadt az új épületre is, és így alakult ki a ma ismert Sóház név, amely valójában nem az épület eredeti funkcióját, hanem a társadalom történelmi emlékezetét őrzi.

Az épület a második világháború során súlyos sérüléseket szenvedett, viszont a háború után csak több kisebb belső átalakítást végeztek rajta, és az átfogó újjáépítés sokáig váratott magára. Végül 1999-ben sor került a teljes felújításra, amely során a belső tereket modernizálták, majd az épület a Budapesti Corvinus Egyetem használatába került, és azóta is őrzi a Sóház nevet. Kép: Mézes Márton