Manapság a magyarok fele egyáltalán nem olvas. A gyerekek is kerülik a könyveket, pedig számos előnnyel jár számukra az olvasás: legfőképpen csökkenti a funkcionális analfabetizmus terjedését, ami hosszú távon az olvasás mellőzésének következménye. Adódik a kérdés, hogy milyen jövője lesz a könyveknek a felnövő generációk életében, illetve mi kell ahhoz, hogy újra népszerű hobbi legyen az olvasás?

Írta: Jurinka Miron Martin, borítókép: Pexels

Olvasni erőfeszítésbe kerül, de megéri. A jól megírt szöveg magával ragad, elgondolkodtat és formál, oktat és nevel, szórakoztat és teremt. Amikor befejezünk egy szöveget, már nem ugyanazok vagyunk, mint mielőtt belekezdtünk az olvasásába. Erre valók a történetek, amelyeket évezredek óta mesélünk egymásnak: közösséggé kovácsolnak, valamint elültetik bennünk az egymás iránti együttérzés és megértés magvait, amelyek segítenek áthidalni a megnemértettséget. Az olvasás párhuzamos valóságában az írott hangok téren és időn keresztül jutnak el hozzánk, hiszen az író nem ott és akkor írja meg a művet, amikor mi olvassuk azt.

A könyvek és az írott szöveg története ma azonban közel sem fenékig tinta és papír: már az 1960-as években egy kanadai teoretikus, Marshall McLuhan is negatív fényben látta a könyvek sorsát. Az általa megalkotott technológiai determinizmus elmélete szerint a médium maga az üzenet, azaz a kommunikáció legfőbb módja – legyen az a beszéd, az írás vagy a közösségi média – önmagában formálja az emberek gondolkodását és világképét. McLuhan szerint az írás feltalálása lehetőséget teremtett a kisebb közösségek biztonságának elhagyására a tudás elvesztése nélkül. A törzsek széttöredezését innentől pedig a sok századdal később megalkotott, tömeges sokszorosítást lehetővé tevő nyomdagép csak felerősítette, illetve az emberi populáció növekedése is indokolttá tette a zsúfoltabb közösségekbe szerveződést. Az ipari forradalmak tömegtermelésének eredményeként jött létre az a fajta individualista kultúra, amelyben ma is élünk. Az elektronikus technológiák térhódítása megágyazott a felgyorsult világ kiépülésének, amelynek hatására a könyvek megtestesítette lassú és lineáris gondolkodás mára leáldozóban van. A közösségi média és az internet uralma pedig rohamos gyorsasággal teszi töredezetté és csapongóvá a figyelmünket.

Ebben a korban próbálják a szülők és a pedagógusok az olvasás szeretetére, de legalább a művelésére nevelni az ifjakat. Nincs könnyű dolguk: a képernyők élénk vibrálása érdekesebbnek tűnik, mint egy fekete betűkkel telerótt Krasznahorkai-regény. Még felnőttként is azt tapasztaljuk, hogy bár megnyugvásra találnánk a lapok között, hamar elkalandozunk. De mi befolyásolja, hogy milyen érzésekkel viszonyulunk a könyvekhez? Legnagyobb hatással az van ránk, amivel otthon gyerekként találkozunk: ha a szüleinket látjuk olvasni, mi is hamarabb veszünk a kezünkbe könyvet, és ha sok könyv található a polcokon, kíváncsiságból le fogunk emelni egy kötetet. A korai iskolai élményeink szintén meghatározóak, legfőképpen az, hogy mennyire megy könnyen az olvasás és támogatóak-e a tanáraink. 

Mégis, rengeteg fiú nem tudja megszeretni ezt a tevékenységet, hiszen társadalmilag kevésbé szokás férfiként, mint nőként szórakozásból olvasni. Ha olvasnak is a férfiak, inkább a gyakorlatban hasznosítható, ismeretterjesztő vagy az ismereteket történetbe ágyazó, azaz sci-fi vagy történelmi műfajokat kedvelik, míg a nők a romantikus irodalmat és a fantasyt, vagyis az érzelmesebb írásokat. Ez egy társadalmi sztereotípia, amely abban gyökerezik, hogy a férfiak az olvasás társadalmi népszerűségének kezdete óta a minőségi szépirodalmat is – gyakran és alaptalanul – romlott ponyvának bélyegzik. Teszik mindezt anélkül, hogy bármely műfajt olvasták volna: a tömegesen, jellemzően rosszabb minőségben előállított, egymást utánzó művek is képviselhetnek értéket, gondoljunk csak az egy kaptafára készült Netflix-sorozatok bűnös élvezetére.

A magyarok több, mint fele soha nem olvas, legalább hetente is mindössze a lakosság tizede, illetve a férfiak és a fiúk kerülik az érzelmesebb műfajokat, ami egyáltalán nem egy jó irány. Ugyan előfordulhat, hogy közben több időt töltenek az emberek a családjukkal vagy más hobbikkal, azonban a képernyőidő-növekedés alapján nem ez tűnik valószínűnek: inkább a közösségi média használatával vagy streamingnézéssel töltik az idejüket, ahol valljuk be, nem csak díjakkal elhalmozott mesterműveket fogyasztanak. Mindennek hatására a gyerekek szövegértési eredményei évek óta egyre romlanak, ráadásul a fiúk és a lányok között egyre nagyobb a különbség a lányok javára. Mégis igaza van sok embernek: miért olvassanak, ha amit az iskolákban olvastak is unalmas, régi és haszontalan volt?

Kép: Pexels

A kötelező olvasmányok gyakran régiek, így a jelenkori olvasó számára valóban vontatottnak tűnhetnek a letűnt korok szerzőinek szavai. Az iskolai kötelező olvasmányok reformja már évek óta várat magára, azonban egyértelmű, hogy a diákok többsége ellenségesen viszonyul az irodalomórákon feladott művekhez. A nálunk fiatalabbak sorsa viszont a mi kezünkben van: ha az iskolában nem azt tanulják, amit kellene tanulniuk, akkor adjunk a kezükbe olyan műveket, amiket szerintünk élvezni fognak, legyen az a Harry Potter, A kis herceg vagy egy másik kedvenc ifjúsági regényünk. Lássák, hogy szeretünk olvasni, hogy esténként a telefonunk görgetése helyett könyveket lapozunk, sőt, együtt is olvashatunk – vagy kisebb testvér esetén felolvashatunk. A történetek olvasása, hallgatása valóban hasznos az elménknek: az olvasás hatására fejlődik a képzelőerő, javul az empátia, bővül a szókincs, de még a várható élettartamot is megnöveli. Nem túl szívderítő egy olyan disztópikus jövőt elképzelni, ahol sem a gyerekek, sem a felnőttek nem olvasnak, ezzel csökkentve a mély megértés és a nyugodt, zavartalan elmélkedés lehetőségét, amelyeket a papír illata kísér.

Rajtad múlik, hogy eljön-e az idő, amikor már Te sem fogod elolvasni ezt a cikket.