Közgazdász Online


Hogyan utazz a koronavírus idején problémamentesen? – Három nap, három ország: tapasztalatok, tippek és utazási tanácsok

Hogyan utazz a koronavírus idején problémamentesen? – Három nap, három ország: tapasztalatok, tippek és utazási tanácsok

photo-1542379950-b3fc716c16f1.jpg

Az eredeti cél egyetlen város volt, amiből végül három ország lett. Sokan félünk most utazni, de vajon tényleg olyan lehetetlen lenne? Ezzel a cikkel szeretném bizonyítani, hogy minden lehetséges, csak kreatívnak és bátornak kell lenni. 

2021.08.10. Írta: Belayane Najoua. Borítókép: Nastya Dulhiier, Unsplash

Cél: Amszterdam

Kritériumok: maximum egy nap szabadság +  pénztárcám is szeresse

Eredmény: Párizs, Amszterdam, Brüsszel (+ pár óra Charleroi)

Költségek: péntek-szombat-vasárnap (azaz egyetlen nap szabadság) két farmer árából

Mint minden utazásom, úgy ez is a lázas repülőjegy keresgéléssel kezdődött, de mivel már csak egy hét volt hátra, így a fapados sem volt fapados árkategóriába, hát még a többi légitársaság. Ilyenkor a jól bevált trükköm, hogy megnyitom a Google-térképet, beírom a  cél és addig kicsinyítem, amíg fel nem tűnik egy másik lehetséges célpont, ami lehet nagyváros, egy közlekedési csomópont vagy egy turisztikailag felkapott hely, ahova jó áron vannak repülőjegyek. Most is így tettem és így jött a képbe Párizs és Brüsszel – habár őszintén szólva Párizshoz igazából nem az árak, hanem a szívem vezetett. A keresgélések közepette pedig szépen lassan összeállt az útvonalam, amit a lenti kép szemléltet. 

224068195_1502345040115025_8113450993134777690_n.jpg

Grafika: Váradi Zsófia, Közgazdász

Első nap – Párizs, a csodák és a kilométerek városa

Habár a koronavírus már több mint egy éve jelent meg az életünkben, máig nem ért véget, így az utazásom előtt a legfontosabb az volt, hogy tisztában legyek a célországok korlátozásaival. A legbiztosabb, ha a hivatalos magyar Konzuli Szolgálat oldaláról tájékozódunk, ahol országra szűrve minden korlátozással, karanténkötelezettséggel, elfogadott oltóanyagokkal és a szükséges dokumentumokkal kapcsolatos információt megtalálunk. Franciaországba jelenleg a kétszer beoltott személyek korlátozások nélkül utazhatnak be, csupán egy becsületbeli nyilatkozatot kell kitölteni, illetve az uniós digitális Covid-igazolványt kell kinyomtatni, vagy a telefonra letölteni.

A repülőtéren nem volt semmi gond: mindkét országban ellenőrizték az irataimat, de a plusz sorban álláson és a maszkviselésen kívül olyan volt, mintha a koronavírus előtt lennék. Az Orly repülőtérre érkezve tíz perc séta és hat perc vonatút után már Párizs határán voltam, ahol RER B-vel (olyan, mint nálunk a hév) utaztam keresztül Párizson egészen a Montmartre-ig, ami az egyik legkedvesebb hely számomra a városban. 

Amint kiszálltam a hévből elfogott az a  párizsi érzés – a hamiskás nap, ami mindig a felhők mögé bújik, mégis beragyogja az egész várost, a gyönyörűen kidolgozott bézs színű házak, melyeken fekete kovácsoltvas erkélyek néznek le az utcára, ahol minden sarkon érződik a francia pékségek illata. 

3a27f473-1e46-4fa5-ada9-ff264b5cb401_jpg.jpgMivel ezt a kerületet mondják Párizs legveszélyesebb részének, nappal érdemes ide eljönni, főleg a Montmartre tetején lévő Sacré-Coeur (Szent Szív Temploma) miatt, ami úgy ül Párizs felett, mint egy őrangyal. A templom előtti tér általában tele van turistákkal, ám most alig lézengett pár, így nem kellett a felfelé vezető lépcsőn kerülgetni a nézelődő embereket. Ha erre járunk, a tér sarkánál lévő kis palacsintázóban a város legfinomabb sucre et beurre (cukros vajas) palacsintáját adják, amit ráadásul Párizs legszebb panorámája mellett ehetünk meg. 

Miután kigyönyörködtem magam a kilátásban elindultam a festők tere felé, ahol olyan emberek festették a tájat és az oda tévedt embereket, mint Monet, Picasso, Dalí és Van Gogh. A legnagyobb megdöbbenésemre a tér most is tele volt festőkkel és művészekkel, annak ellenére, hogy alig volt turista – úgy látszik, a tér még valóban betölti a szerepét és nem csak turistalátványosságként szolgál. 

img_0643.jpgInnen egy régi vágyam felé vettem az irányt, ahova eddig egyszer sem sikerült eljutnom az öt párizsi tartózkodásom alatt. Ez pedig a Musée Marmottan Monet, azaz Monet múzeuma. Párizs tényleg nagy város, így a Montmartre-ról másfél órás sétába telt, mire eljutottam a múzeumig, de aki egyszer eljut Párizsba, az megérti, hogy a franciák miért sétálnak annyit. Párizs bája többek között abban rejlik, hogy rengeteg csodásan kialakított kertje, ékszerdobozba illő háza és eldugott vendéglátóhelye van, így nem nehéz időtlenül elveszni a város utcáin. 

A múzeumnál egyetlen ember sem volt, így először azt hittem, hogy nincs is nyitva, de az ellenőr egy gyors táskaellenőrzés után beengedett. Már bent is voltam a múzeumban, ahol a5b4edb2-27a8-4e2d-8bfd-9938155ac2d2_jpg.jpgközel háromszáz Monet képet őriznek, köztük az Impresszió, a felkelő nap című festményt is, ami elindította az impresszionizmust 1872-ben. A festmények Monet-hoz illően csodálatosak voltak – a bent töltött másfél óra, olyan volt, mintha egy másik világba csöppentem volna, telis-tele tavirózsákkal, érzelmekkel és a Monet-hoz illő végeláthatatlan történetmeséléssel. 

A múzeumból egyenesen a Szajna partja felé vettem az irányt, így útközben láttam az Eiffel-tornyot, az Invalidusokat, a Concorde teret – ahol már készülnek az idei Tour de France-ra – és a Tuileriák kertjét is. A Tuileriák kertjében nyaranta időszakos vidámparkot állítanak fel, ahol a kisebbeknek és a felnőtteknek egyaránt vannak szórakozási lehetőségek. Miután egy pillantást vetettem a Louvre-ra, elsétáltam Párizs “Váci utcája”, azaz a Rue Rivoli felé, ahol a leárazások miatt most rengeteg ember volt. 

Impresszió, a felkelő nap

192c3b9e-5987-4e13-aad9-dda8ccea2697_jpg.jpgA napomat a Notre-Dame felé sétálva zártam – jelentem szépen halad a munka, és kívülről már alig látszanak a 2019-es tűzeset következményei. 

A busz indulásáig még volt másfél órám, így elmentem egy, a város közepén található eldugott kis szigetre, ahol csak néztem a Szajnán sikló hajókat, a boldogan és szabadon piknikező embereket és a párizsi házak felett lenyugvó narancsvörös napsugarakat. 

Kilenc órakor egy nagyot sóhajtottam, és huszonhét párizsi kilométerrel a talpamban elindultam a buszpályaudvarra, hogy célba vegyem a következő állomást, Amszterdamot. 

 

 

 

Második nap – Amszterdam, a biciklik és a változó időjárás városa

A buszút kicsivel több, mint nyolc óra volt, de mivel kevesen voltak a járművön, így kényelmesen elfért mindenki. Hollandiában most semmilyen korlátozás nincs érvényben a Magyarországról utazóknak, így akár oltás nélkül is utazhatunk és még PCR-tesztet sem kell csinálnunk. A busz hajnal ötre ért a Bijlmermeer stadionhoz, ami Amszterdam délkeleti részén van. Ilyen korán nagyon kihalt volt, ami nem meglepő tekintve, hogy a hollandok 1-2 órával később kezdik a napjukat, mint mi. A kávézók, boltok, piacok kilenc előtt nem nagyon vannak nyitva. 

Egy egyórás felfrissülés után amszterdami útitársammal már neki is vágtunk az útnak – első percben a mély vízbe dobott és már csak azt vettem észre, hogy igazi holland módjára tekerek Amszterdam utcáin a 24 órára kikölcsönzött biciklimmel. A városközpont felé haladva egyre tűntek fel a tipikus, képeslapos holland házak, melyek a formájukat tekintve szinte ugyanolyannak tűnnek, de ha közelebbről megnézzük őket, akkor láthatjuk, hogy mindegyik egy-egy építész sajátosságait viseli magán. Minden holland ház egyedi és megismételhetetlen, pont ahogyan az emberek is. 

A tekerés közben rátaláltunk egy kis piacra a Sarphatipark mellett, ahol az árusok már rakták ki a portékáikat – voltak virágárusok, halárusok, ruhás sátrak és tradicionális holland ételeket kínáló standok is. Mi egy gyönyörű bazsarózsa csokrot vettünk, amit könnyen rá tudtunk tenni a bicikli hátuljára, ugyanis a legtöbb holland biciklin vagy elöl van egy kosár, amibe a táskát, szatyrokat lehet tenni, vagy hátul egy gumi, amivel a csomagokat lehet ráerősíteni a biciklire. 

a967731a-3429-4cbf-831e-9d8a42b8b296_jpg.jpgMivel eddigre már elmúlt tizenegy óra, így a következő állomásunk egy toastozóba vezetett, ahol egy kiadós holland reggeliben volt részünk. A háromemeletes toastokba a holland sajtokon kívül szinte bármit kérhettünk – ugyan én maradtam az egyszerű paradicsomos, bazsalikomos toastnál, amit edami sajttal és hollandi mártással turbóztak fel, az étlapon a lazacostól kezdve a füstölt sonkásig igazi egzotikumokat is ki lehetett próbálni. Amszterdam nem csak a toastok terén ilyen színes, ha a konyhakultúráról van szó. Habár Hollandiának is megvan a saját tradicionális konyhája, a sok külföldi behatás miatt Amszterdamban a világ minden tájáról találhatunk vendéglátóhelyeket. Ehetünk igazi olasz pizzát, taiwani wokot, argentin steaket, hawaii poke-t és természetesen holland stroopwafelt is. 

A nap második felében áthajóztunk a város északi részén lévő szigetre, ahova a központi pályaudvarról mennek ingyenes kompjáratok. A szigetet, amit a hollandok kifestőjének is nevezhetnénk, graffitik tarkítják mindenféle. Egy régi gyárépületben, amit kicsit hippisen újítottak fel, oltják az embereket a szivárványszínű falak között.

Az estét egy autentikus holland házban zártuk, ahova habár ezernyi csigalépcső vezetett fel, mindet megért megmászni. A holland napnak Amszterdam nemzetköziességéhez híven indiai hússal, naam kenyérrel, olasz aperollal, házi limoncellóval és magyar barátokkal lett vége. 

Harmadik nap – Brüsszel, az Unió és a becsapós repülőtér városa

Az utazás utolsó napját az amszterdami metrón kezdtem, ami a város egyik pályaudvarából a másikba vitt el. A metró végig a föld felett ment, így a félórás út közben megnézhettem, hogy hogyan is néz ki a holland főváros külvárosa. A Sloterdijktől indult a buszom Brüsszelbe, ami nem meglepő módon megint elég kevés embert szállított, annak ellenére, hogy ez egy nagyon népszerű útvonal. Az út nagyjából három óra volt, így kora délután érkeztem meg Európa fővárosába. Az iratokat a buszraszálláskor ellenőrizték, így a határnál már nem volt ellenőrzés. 

Mikor otthon megnéztem a repülő indulását, nagyon örültem, hogy még itt is lesz pár órám körülnézni, hiszen csak este indult a gépem, de amikor a buszon elkezdtem megtervezni, hogy miket fogok megnézni és milyen messze van a repülőtér a belvárostól sokként ért, hogy a Brüsszeli repülőtér egy teljesen másik városban van. 

Persze gondolhatnánk, hogy jobban meg kellett volna néznem, mielőtt megvettem a jegyet, de nem gondoltam volna, hogy a város kétórányi útra van a repülőtértől, ráadásul a vonaton kívül még egy buszra is át kellett szállni. Így hát másfél órám maradt a városban, amit egy közeli kertben töltöttem. Nem mondom, hogy nem volt szép, de azért nagyon vágytam Brüsszel főterére, az Atomiumra és a belga gofrira. 

Végül sikerült vonattal eljutnom Charleroiba, ahonnan busz vitte az utasokat a repülőtérre. 

Innen már csak húsz perc volt az út, úgyhogy még bőven időben voltam, viszont ezt a tanulságot örökre megtanultam: mindig meg kell nézni, hogy a repülőtér milyen messze van az adott várostól, mert habár nekem szerencsém volt, ha csak egy-két órás átszállási időnk van, akkor könnyen lekéshetjük a járatunkat. 

Összességében hihetetlenül jó élmény volt ez a három nap és mindenkit arra biztatok, hogy a mostani helyzet ellenére vágjon bele az utazásba, még akkor is, ha most egy kicsit több utánajárás, kreativitás és bátorság kell, hiszen mikor szerezzünk élményeket, ha nem most.

Hogyan utazz a koronavírus idején problémamentesen? – Három nap, három ország: tapasztalatok, tippek és utazási tanácsok Tovább
Miért beteg a magyar futball?

Miért beteg a magyar futball?

Szép hely az agónia lágyvizű medencéje. Valljuk be, imádunk megmártózni, és aztán hosszasan elidőzni ebben a langymeleg rettenetben, ebben a jól ismert rosszban, amiről persze azt hihetnénk, hogy utálunk benne lenni, de mégis, amikor ki kéne belőle kászálódnunk, valahogy csak nem akaródzik elhagyni ezt a biztonságot adó állóvizet. Hiszen annyi remek fogódzkodót találhatunk benne. Ahogy közeledünk a magyar néplélek pocsolyája felé, a bejárat felett elterülő elérhetetlenül magas boltívről már a belépés előtt a pofánkba kapjuk a cirkalmas feliratot: „bal sors, akit régen tép”. Mert ugye ilyenek vagyunk mi magyarok, szeretjük az önmarcangolást. A vízbe lépve gyorsan nyargalunk el a kisebb segédeszközök mellett, hiszen mi a legnagyobbat, az ország úszógumiját keressük! Ezt mifelénk általában a politika szokta szolgáltatni a jónépnek, nem csoda, hiszen a két oldal képviselői minduntalan bőszen pumpálják azt a medence két széléről.

foci.jpg

De aztán jött Amszterdam…

Miért beteg a magyar futball? Tovább
süti beállítások módosítása