Közgazdász Online


Diákszervezetekről és a szakkollégiumokról

Diákszervezetekről és a szakkollégiumokról

nevtelen_terv_27.png

Miután felvételt nyertetek a Corvinusra, érdemes utána néznetek, mennyi lehetőség vár itt rátok akár diákszervezeteinkben, akár a szakkollégiumokban. Hogyha az egyetemi képzésen felül szeretnétek elmélyülni egy-egy témában, vagy szoros baráti és szakmai kapcsolatokra vágytok, cikkünk nektek szól.

Írta: Mosonyi Eszter; Borítókép: Canva

Mi az a diákszervezet?

Egy diákszervezet általában aktív, egyetemi hallgatókból álló társaság. A Corvinuson sok hasonló szervezet működik, amelyeknek középpontja mindig valamilyen közös érdeklődési kör. Ez lehet akár a közgazdaságtan, turizmus vagy éppen az újságírás. Már a gólyatábor alatt közelebb hozhat egymáshoz embereket a hasonló érdeklődési kör, az egyetemi évek alatt azonban ezeknek a csapatoknak a létszáma gyakran nem marad teljes. Akik nem egy szakra járnak, jelentősen kevesebbet találkoznak a gólyatáborban megismert emberekkel, mint szaktársaikkal. A diákszervezetek előnye viszont az, hogy valóban összetartó közösségként működnek, ahova szintén szaktól függetlenül kerülhetnek be tagok.

A szakkollégium 

Ezen felül a szakkollégiumokban a hallgatók együtt is laknak társaikkal, ez pedig még jobban elősegíti a szorosabb barátságok kialakulását. Azáltal, hogy a tagok ide érkeznek haza, megtanulnak kompromisszumokat kötni és önállósodni. Továbbá egy olyan segítőkész közösségben élnek, ahol hasonló értékekkel rendelkező kortársakra lelhetnek. Emellett pedig a kollégiumi élet nyújtotta sajátos és különleges életérzés miatt is kár lenne kihagyni a lehetőséget.

Milyen diákszervezetekhez és szakkolikhoz jelentkezhettek?

Egyetemünkön több mint ötven diákszervezet és szakkollégium működik, amelyek a legkülönbözőbb témákra fókuszálnak, például gazdaságinformatika, diplomácia, utazás, üzlet vagy különféle művészeti ágak. A legtöbb diákszervezethez a tanév elején, szeptemberben lehet jelentkezni, bár akadnak olyanok is, amelyek félévente hirdetnek felvételt, azonban a szakkollégiumok esetében tavasszal szokott lenni a tagfelvétel, ezért érdemes figyelemmel követni azt a szervezetet, amely iránt érdeklődsz. A felvételi általában több fordulóból áll, és szervezetenként eltérő, hogy ez írásbeli vagy szóbeli, esetleg önéletrajz benyújtása szükséges-e.

Miért érdemes csatlakozni?

Ezek a közösségek felejthetetlen élményeket kínálnak. A belső képzéseken, tréningeken, különböző önfejlesztő alkalmakon és csapatépítő programokon túl bálokban vagy  táborokban is szívesen látnak. Ezeknek a szervezeteknek köszönhetően olyan gyakorlati tudásra tehetsz szert, amely kiegészíti az egyetemen tanultakat, és később a munkaerőpiacon, vagy akár egy vállalkozás elindítása során is remekül kamatozhat. A diákszervezetben olyan közép- vagy felsővezetői pozícióban is tapasztalatot szerezhetsz már fiatalon, amire egy cégnél általában csak 5-10 év munkaviszony után lenne lehetőséged. Persze az sem utolsó szempont, hogy milyen kiterjedt kapcsolati hálóval hagyják el az egyetemet azok, akik a diákszervezetben aktívan tevékenykedtek, ez pedig a későbbiekben – akár a munkavállalásnál – kulcsfontosságú lehet.

file_006.jpegforrás: Consulting Club

Találd meg a számodra legmegfelelőbbet!

Ahhoz, hogy megtaláld a hozzád illő szervezetet, érdemes ellátogatni a Diákszervezeti Expóra. Az egyetem első heteiben a különböző szervezetek ellepik az aulát, ahol hasznos szétnézni és ismerkedni. Az első benyomás is fontos lehet, de ahhoz, hogy megfontolt döntést hozz e téren, olvasd át a Corvinus honlapját és a Diákszervezeti Tájolót is, amelyeket minden évben frissít a HÖK. Ezeken kívül ott vannak még az infóestek is, amelyeket a diákszervezetek szerveznek.

Egyetemi támogatás

Az egyetem és a Hallgatói Önkormányzat támogatja és kiemelt figyelmet szentel a diákszervezetekre. A HÖK minden félévben akkreditálja, és különböző kategóriákba sorolja a közösségeket, továbbá létrehozták a Diákszervezeti Ösztöndíjat is, ezzel támogatva a szervezeti vezetők és az aktív tagok munkáját. A csatlakozásod hasznos lehet, amennyiben szeretnél Erasmusra menni, vagy egyéb pályázatokon részt venni, mert a diákszervezeti aktivitás plusz pontot ér a jelentkezésnél. Ne habozz, válaszd ki a számodra megfelelő diákszervezetet, szakkollégiumot és jelentkezz!

Diákszervezetekről és a szakkollégiumokról Tovább
Az SPM több, mint egy diákszervezet – a Speciális Pénzügyi-Matematikai Diákszervezet tagjainak írása

Az SPM több, mint egy diákszervezet – a Speciális Pénzügyi-Matematikai Diákszervezet tagjainak írása

Amikor bekerülsz a Budapesti Corvinus Egyetemre valamilyen gazdasági szakra, rengeteg diákszervezethez csatlakozhatsz. Most bemutatjuk nektek a Speciális Pénzügyi Matematikai (SPM) Képzést, amely nemcsak egy diákszervezet, hanem egy módszertani program, amely emelt matematikai, pénzügyi és statisztikai képzést nyújt az egyetemi óráinkon belül. 

Vendégszerzők: Szabados Lili és Tacsi Tamás, az SPM vezetőségi tagjai; mentoruk: Dr. Dömötör Barbara, az SPM programkoordinátora; borítókép: SPM Diákszervezet

Mi is az az SPM? 

Az SPM a Speciális Pénzügyi - Matematikai képzés rövidítése. Ez egy kiegészítő egyetemi képzés, a tanáraink egyetemi tantárgyak keretében adnak nekünk emelt matematikai, statisztikai és pénzügyi alapokat, amely egyfajta előmesterképzésként is felfogható.

Az SPM-esek több szakról vannak ,,összegyűjtve”, és ki-ki a maga szaktárgyai mellett még az alábbi tárgyakat tanulja:

  • Fejezetek a matematikából I-IV.,
  • Ismerkedés az árfolyamokkal,
  • Pénzügytan,
  • Statisztika (emelt) I.-II.,
  • Vállalati pénzügyek SPM,
  • Pénzügyi számítások és
  • Gazdasági és pénzügyi modellezés.

Hogyha esetleg valaki emelt közgazdaságtan (SPM-EK) iránt érdeklődik, akkor erre is van lehetőség. Ők további három tárgyat tanulnak emelt szinten:

  • Mikroökonómia SPM-EK
  • Bevezetés a játékelméletbe vagy Bevezetés a közgazdasági játékelméletbe és
  • Makroökonómiai modellezés.

Ezen kívül van lehetőség félévtől függően pár szabadon választott SPM-es tárgy elvégzésére is. 

Kiknek ajánlanád a képzést?

Mindenkinek, aki vagy a képzésnek megfelelő témában érdeklődik (pénzügy, matematika, statisztika, közgazdaságtan) vagy legalábbis szeretné kipróbálni magát az adott területen. Ha valóban érdeklődik az adott terület iránt, akkor valóban egy emelt szintű tudással fog távozni a hatodik félév végén. Ha pedig időközben rájön, hogy nem ez az a terület, amelyen dolgozni szeretne az élete hátralévő részében, akkor pedig ez egy jó lehetőség volt arra, hogy az eredeti szakja mellett kipróbálhassa magát anélkül, hogy esetleg éveket veszítene, és hogy szakot -  esetleg karriert - kelljen váltania a későbbiekben. 

Miért érdemes elvégezni az SPM-et?

Elsőévesen, amikor bekerül az egyetemre egy hallgató, csak kapkodja a fejét a sok diákszervezet és szakkollégium között. Többen csatlakoznak is valamilyen egyetemi  közösséghez, pláne, hogy az egyes szakokra nagyon sok hallgatót vesznek fel. Sokan ki szokták emelni, hogy az SPM más, mert olyan, mint egy ,,osztály”, hiszen hat féléven át ugyanazzal a szűk körrel töltöd a napjaidat, oldotok meg házi feladatokat és beadandókat. Ez egyfajta érzelmi stabilitást ad az Egyetemen, még akkor is, ha különböző szakokról vagyunk. Ráadásul ezek a barátságok nem szakadnak meg az egyetem után sem, sőt, szinte képtelenség pénzügyi területen elhelyezkedve az, hogy ne botoljunk bele volt SPM-esekbe.

Az SPM-nél viszont nemcsak közösségi élményt kapnak a hallgatók, mint egy más diákszervezetnél, hanem egy olyan mélyebb tudást Tanáraink által, amelyet egyértelműen elismer a munkapiac.

Aki elvégzi az összes tárgyat, az egy ünnepség keretében megkapja az SPM diplomát a hatodik félév végén és együtt koccinthat Tanárainkkal. Az SPM diploma azonban nem csak egy papír, hanem egy olyan tudást igazoló papír, amely versenyelőnyt jelenthet a munkapiacon. Több hallgatótársunk, akár már másodévesen, releváns szakmai területen gyakornoki állást vállal a tanulmányai mellett, mivel az SPM neve már a végzés előtt is egy közismert és elismert jelzés a munkaadók felé az önéletrajzban,  hiszen ami már hallgatóként bizonyos szakmai tapasztalatot mutat az önéletrajzban, végzés után, pályakezdőként pedig kimondottan nagy jelentőséggel bír.

Emellett, az SPM-es Tanáraink nagymértékben támogatják a demonstrátori szerepvállalást. Így azok, akik az alsóbb évfolyamosokat szeretnék segíteni - akár házi feladat javítással, konzultáció tartással vagy segédanyagok készítésével -   itt megtalálják a helyüket. Viszont aki egyszer belekezd, az könnyen függővé válhat. Többen voltunk akár ugyanabból, akár többféle tárgyból demonstrátorok, mivel nagy sikerélménnyel jár egy-egy nehezebb anyagrész sikeres elmagyarázása, ami további motivációt ad a demonstrátorság folytatására. 

spm-es_diplomaoszto_2017.pngForrás: SPM Diákszervezet; Diplomaosztó ünnepség, 2017.

Milyen kapcsolatban állunk a vállalati partnerekkel?

Főbb vállalati partnereink fejlesztő kurzusokat tartanak tanév közben, főként programozás terén -  olyan nyelvekből, amelyek szükségesek az adott vállalat gyakornoki pozíciójánál vagy akár magához az SPM-es tárgyak elvégzéséhez is kiegészítő kurzus lehet. Emellett egyik partnerünk rendszeren ellátogat a diákszervezeti táborainkba, ahol a hallgatók vállalatspecifikus kérdéseket tehetnek fel a vállalatvezetőknek. A tapasztalat pedig azt mutatja, hogy ez a pár órás beszélgetés is rengeteget jelenthet az állásjelentkezéseknél.

Van olyan, aki nehéznek találja a képzést?

Persze. Ezek a tárgyak nehezebbek, mint a többi szakos tárgy. Átlagosan több időt kell rászánni, hogy valaki elsajátítsa ezt a tudást -, ami persze azt is jelenti, hogy a jobb jegyek elérése is több időt igényel. Ugyanakkor a befektetett munka megtérül, és természetesen a jó jegyek elérése is teljesíthető, ha valaki komolyan veszi a képzést. A belefektetett energia által szerzett többlettudás hosszú távon megéri.

Hat félév meglehetősen hosszú idő. Ha valaki esetleg rájön, hogy esetleg nem ez az életpálya, amit be szeretne futni, akkor abbahagyhatja hamarabb vagy végig kell csinálni?

Nem kötelező végigcsinálni, ha nem szeretné. Minden évfolyamban vannak hallgatók, akik leadják a képzést. Az a tapasztalat, hogy  a harmadik félév végéig szinte mindegyikük elvégzi az adott félévi tárgyakat. Ez abból is adódik, hogy az első félévek tárgyai az egyes szakok matematikai, statisztikai vagy pénzügyes tárgyainak ekvivalensei, és az SPM-es tárgyakkal váltják ki az alapszakos kötelező módszertani tárgyaikat.

Mely szakokról jelentkezhetnek hallgatók az SPM-be?

A következő évben négy szakról várunk leendő elsős hallgatókat: 

  • Alkalmazott Közgazdaságtan, 
  • Gazdálkodás és Menedzsment 
  • Gazdaságinformatika és 
  • Pénzügy-számvitel 

alapszakokról jelentkezhetnek. Nem kizárt más, pl. társadalomtudományi képzésről sem csatlakozni, de jellemzően az ő tantervük és érdeklődési területük messzebb áll a módszertanigényes témáktól, és az SPM-es tárgyakkal nem tudják kiváltani az alapszakos tárgyaikat. A felvételi jellemzően a beiratkozás hetén szokott lenni, amikor a hallgatók egy matematika ,,vizsga” megírásával mutathatják meg tudásukat, az eredmény pedig még aznap, vagy legkésőbb pár napon belül kiderül. Az aktuális évi felvételi időpontot nyáron szoktuk kitenni a diákszervezeti honlapra, illetve a tanárok az egyetemi honlapra.

Akkor felsőbbévesen már nem is lehet jelentkezni?

Nem, a képzés úgy van megtervezve, hogy 6 féléven át tanulunk minden félévben 1-3 tárgyat, amelyek egymásra épülnek, így nincs arra lehetőség, hogy valaki később felvételizzen. 

Mi a kapcsolat a diákszervezet és a képzés között?

A képzést alapvetően a Corvinus-os tanárok egy csoportja indította el még korábban, egyfajta ,,tehetséggondozási programként”, amelynek célja az emelt képzés biztosítása a hallgatók részére. Bár SPM-re több szakról jövünk, mégis egy osztályként vagyunk együtt hat féléven át. Éppen ezért pár évvel ezelőtt alumni tagjaink - akkor még SPM-esként - a közösségépítés érdekében létrehozták a diákszervezetet. Így nem csak ülünk egymás mellett és tanulunk, hanem közelebbről is megismerjük egymást. Ma már a diákszervezeti vezetőség rendszeresen szervez közösségi programokat évközben, illetve évi két-három alkalommal tábort is.

Kik alkotják a diákszervezeti vezetőséget?

Elsősorban olyan első-, másod- és harmadéves hallgatók, akiknek van még kedvük, energiájuk az egyetem, a képzés, és esetleg más elfoglaltságaik mellett arra, hogy 

  • tanárainkat segítsék pl. a felvételi és a diplomaosztó megszervezésében, lebonyolításában,
  • a diákszervezetet képviselhessék az Egyetem és a HÖK felé,
  • programokat szervezzenek, 
  • a közösségi felületeinket és honlapunkat frissítsék,
  • az adminisztrációt végezzék 
  • vagy netalán a vállalati partnerekkel tartsák a kapcsolatot.

De emellett nagyon sok más, kisebb feladatot is vállalhatnak. A vezetőségi feladatkörök vállalása teljesen önkéntes alapú, így jellemzően motivált hallgatók alkotják a vezetőséget.

spm_tabor_2022_tavasz.jpgKépek forrása: SPM Diákszervezet;  fent: tábor 2022 tavaszán

korabbi_tabori_kepek.png

Ha valaki jelentkezni szeretne, hol talál információt? 

Az egyetem vagy a diákszervezet honlapján, illetve a közösségi felületeinken. Emellett személyesen az elsősök a gólyatáborban is találkozhatnak velünk minden évben a diákszervezeti vagy az egyetemi standoknál. Ezen kívül

Az SPM több, mint egy diákszervezet – a Speciális Pénzügyi-Matematikai Diákszervezet tagjainak írása Tovább
Segítség, felvettek! – A gólyatábor

Segítség, felvettek! – A gólyatábor


nevtelen_terv_1_5.png

Végre megérkezett a várva várt hír, amit már hónapok óta remegő térdekkel vártál – megjelentek a felvételi ponthatárok! Mit jelent ez? Többek között azt, hogy elkezdheted a készülést a gólyatáborba. Mire számíts és mit vigyél magaddal? Segítünk!

Írta: Klisóczki Fanni; Borítókép: Canva

Miután mindenki feldolgozta a kezdeti sokkot – legyen az akár pozitív, akár negatív felvételi eredmény – elkezdődik a keresgélés: kutatják a fontos információkat, ingatlant keresnek és ismerősök után néznek.

Amennyiben olyan szerencsés vagy, hogy már megkaptad az üdvözlő e-mailedet az egyetemtől, úgy bizonyára túlestél az első néhány pánikot okozó kérdésen is:

“Mi az a Neptun-kód? Mi az a Neptun? Egyébként is, mi az, hogy nincs előre meghatározott órarend, tényleg én választhatom ki, milyen időpontban járok majd egy adott tanórára?” Túllendülve minden egyeben, az e-mail végén megpillantod a sokat emlegetett, várva várt szót: gólyatábor!

Az ingatlan keresésben nem tisztem segíteni, de azt az eseményt, ahol megbízható információt és régi-új ismerősöket találhatsz, érdemesnek találtam kiemelni. Ha itt jársz, akkor már biztosan beütötted a Google keresőbe a gólyatábor és a Corvinus kulcsszavakat. Hála az égnek, hogy itt kötöttél ki, és nem egy híroldalon! Még a végén megijednél, és tovább sem olvasnál.

A legendák

Miért emlegetem a híroldalakat? Biztosan találkoztál rémtörténetekkel akár online, akár ismeretségi körödben. Ezeket nem szabad figyelmen kívül hagyni, hiszen megtörténtek, és fontos változásokat idéztek elő a szervezői oldalról. Mégis kijelenthető: a gólyatáborok már nem olyanok, mint amilyenek a kétezres években voltak. A feladatok és játékok a csapatösszetartást támogatják, segítenek megismerni azokat, akik a következő három-három és fél évben bajtársaitok lesznek.

shane-rounce-dnkonxqti3c-unsplash.jpgForrás: Pixaby

Bajtársak?

Bizony ám! Ez a szó az egyetemünkön nemcsak üres frázis – a Facebookon futó BCE-GTK Vizsgaidőszaki jegyzet és bajtárstaláló csoportba való belépés csupán egy a számos trükk közül, amit a felsőbb éves instruktorok a gólyatábor során megosztanak veletek. Érdemes nagyon odafigyelni a komolyabb beszélgetések alatt, esetleg jegyzetelni egy füzetbe vagy a telefonodba, mert a tárgyfelvételről, kiváló tanárokról vagy akár izgalmas programokról első kézből tudhattok meg a felsőbb éves segítőktől.

Ha később egy tanórán elfelejtesz jegyzetelni, akkor se aggódj – az egyetemen lehetőséged van szép szóval vagy kávéval kialkudni egy-egy jegyzetet a társaidtól. Ne félj elkérni az újonnan szerzett barátaid irományait, vagy ha bátrabb vagy, akkor a csoportbeli titkos kiszemeltedtől szerezd meg a feljegyzéseket!

Bulizás

Minden gólyatábor elmaradhatatlan elemei az esti bulik. Semmiképp se hagyd ki azokat, de amikor ötig a táncparkettet szeretnéd róni, érdemes arra is gondolni, hogy hány nap van még előtted, és annak megfelelően oszd be az energiádat. Az alkohol pedig trükkös egy teremtmény, szóval légy óvatos – hiszen lehet, hogy te nem emlékszel arra, mit csináltál este, de a legendák éveken át fennmaradhatnak az újonnan szerzett csoporttársaid körében.

Megérkezve a Keleti pályaudvarra, ami a gólyatáborom találkozó helye volt, csak azon járt az eszem, hogy ki ez a sok ember, és miért nem ismerek senkit? Amikor megláttam egy lányt egy hatalmas pink bőrönddel, úgy gondoltam, változtatok ezen. Bár a barátságunk nem mélyült el, öt évvel később visszahallottam: mennyire jólesett neki, hogy valaki megszólította, bátorította és tett azért, hogy ne egyedül ácsorogjon a tömegben.

Mégis mivel pakold tele a bőröndödet?

marissa-grootes-tvllfygalea-unsplash.jpgForrás: Canva

Először is mindenképp nézd meg az időjárás-előrejelzést, és annak tükrében dobj még be mondjuk egy-két vastag pulcsit. Tudjuk, hogy a kis nyári buliszettek sokkal izgalmasabbnak tűnnek, mégis vonzóbb egy pulóveres gólya, mint egy taknyos. Nem utolsó sorban a betegen a programokat sem tudod úgy élvezni. A biztonság kedvéért tegyél el egy fürdőruhát is, hiszen a kánikulában hasznát veheted. Vízhatlan cipő és dzseki kötelező elem, esernyőre viszont semmi szükség. Cipőben a kényelem domináljon, hiszen egész nap talpon leszel, valamint semmiképp se maradjon otthon a zuhanyzós papucs!

Annak érdekében, hogy elkerüld a lebetegedést, vigyél magaddal vitaminokat, és ne felejtsd el bevenni azokat! A gyakorlottak már a bulizás előtt bekészítenek egy nagy üveg vizet az ágyuk mellé, de ami fontosabb, húzd is meg jó erősen elalvás előtt. Alváshoz egy hálózsákkal sosem lőhetsz mellé, ha nem is takarózni, plusz párnaként is hasznos lehet. 

A házipatikát se hagyd otthon! A sebtapasz, a láz- és fejfájáscsillapító, a torokcukorka és a széntabletta képes megmenteni akár egy egész hetet. A rovarriasztó spray, a naptej és a leégés utáni krém pedig nemcsak a bosszankodástól szabadíthat meg, de ugyanannyira hiánycikk tud lenni egy nagy társaságban, mint a rágógumi vagy a papírzsebkendő. Ezeket se felejtsd otthon!

Ha válogatós vagy, akkor a kis croissantok és előre csomagolt ételek jó szolgálatot tehetnek, de semmi olyat ne vigyél magaddal, ami megromolhat a melegben. A chipsek, mogyorók és egyéb snackek tökéletesek bulizás előtti nasinak, vagy épp közben, amikor pihentetnéd a lábaidat.

A legfontosabb, amit csomagolj el, az a nyitottság, a jókedv és a csapatszellem. Nem arra fogsz utólag visszagondolni, hogy bárcsak nálam lett volna mégis a kedvenc piros ingem, hanem a csapatépítő játékokra és a tábori szobatársaidra. Arra, hogy hogyan szólítottál meg remegő hangon valakit a vasútállomáson, és hogy lett belőle akár legjobb barátod a következő években.

kate-kalvach-yuyueckd7tk-unsplash.jpgForrás: Pixaby

Segítség, felvettek! – A gólyatábor Tovább
Magyar fiatalok a világ legjobb egyetemein – a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram

Magyar fiatalok a világ legjobb egyetemein – a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram

pexels-kelly-2881370.jpg

A Stipendium Peregrinum a Nemzeti Tehetség Központ projektje, amelynek célja, hogy a legkiemelkedőbb magyar diákok számára anyagi segítséget és mentorálást nyújtsanak  ahhoz, hogy lehetőségük legyen a világ legkiemelkedőbb egyetemein tanulni.

Írta: Olay Hanna; riporter: Weller-Petrás Hanna; borítókép: Pexels

zita.png

A Corvinustól az Amszterdami Egyetemig

Vágújhelyi Zita az Amszterdami Egyetem digital business specializációján végezte mestertanulmányait a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram keretében, ezt megelőzően pedig a Budapesti Corvinus Egyetem angol nyelvű gazdálkodási és menedzsment képzésén szerezte meg alapszakos diplomáját. Az alapképzés kiválasztása során számára előnyt jelentett, hogy a képzés elérhető volt idegen nyelven, ami a későbbi munkavállalásban is hasznossá vált számára. A döntésben szerepet játszott az is, hogy az egyetem kiemelkedő helyet foglal el egyetemi rangsorokban, és a leendő egyetemisták körében nagy elismerésre tett szert a diákok által elért nemzetközi versenyeredményeknek köszönhetően is. Mindezek mellett a Corvinus külföldi egyetemekkel ápolt partnerkapcsolatai is döntő érvnek bizonyultak, mivel ezeknek köszönhetően Zitának lehetősége nyílt arra, hogy a tanulmányai során külföldi tapasztalatot szerezzen. A külföldi mesterképzést megelőzően, még az alapszak egyik félévét Zita szintén egy másik egyetemen töltötte a bilaterális program keretében. Úgy véli, ez az ösztöndíj remek lehetőség a hallgatók számára ahhoz, hogy az Erasmushoz hasonló külföldi részképzésben vegyenek részt, de nem csak EU-s, hanem akár a kontinensen kívül eső országokban is. Lehetőséget kapnak megismerni más kultúrákat, és nemzetközi tapasztalatot szerezhetnek.

Zitának ez az Amerikában töltött félév hozta meg a kedvét ahhoz, hogy külföldi mesterképzésben gondolkozzon. Az alapképzés végén figyelte az ösztöndíj-lehetőségeket, így talált rá a Stipendium Peregrinum ösztöndíjra. Ennek az anyagi támogatásnak a segítségével végezte el az egyéves mesterképzést.

pexels-buro-millennial-1438072_1.jpgForrás: Pexels

Stipendium Peregrinum

Az ösztöndíjprogramot idén tavasszal harmadszorra hirdette meg a Nemzeti Tehetség Központ. Ez a lehetőség 17 és 24 év közötti fiataloknak szól, és mind alapképzésre, mind mesterképzésre lehet támogatást nyerni, amennyiben valaki kiemelkedő nemzetközi egyetemen szeretné folytatni vagy megkezdeni a felsőfokú tanulmányait. Alapvetően egyéves időintervallumra nyújtanak fedezetet, amelyből elsősorban a tanulmányokat és a megélhetést lehet fedezni, azonban az ösztöndíj különböző komponenseinek köszönhetően ezt újrapályázással meg is lehet hosszabbítani.

A kiválasztás két részből áll: először írásos illetve videós pályázatot kell leadni, amelyben elsősorban a különböző motivációk, illetve a korábban elért eredmények ismertetését kérik. A második fordulóban a továbbjutók közül egy táborban választják ki azokat, akik végül valóban megkapják az ösztöndíj jelentette anyagi és a külföld beilleszkedést segítő mentoráló támogatást, amely utóbbinak hasznosságát Zita külön kiemelte. Tavaly összesen harmincnégy új diákot és tizenkét korábbi ösztöndíjast választottak ki.

Ami az anyagiakat illeti, Zita szerint kényelmesen ki lehet jönni az ösztöndíjból, amelynek nagysága országonként eltérő, nem szükséges saját zsebből sokat hozzátenni. Még a pályázás legelején le kell adni egy költségtervezetet, amelyben különböző elemekre lebontva – mint például lakhatás vagy szórakozás – meg kell jelölni, és érvekkel alátámasztani egy bizonyos keretösszeget. Mindez biztosítja, hogy a diákok ezeken a rangos egyetemeken a tanulmányaikra fókuszálhassanak, és kimagasló eredményeket érhessenek el.

A Corvinus nyújtotta alapok

Zita nagyon elégedett a holland képzéssel, és azt gondolja, hogy a Corvinus tökéletes felkészítést nyújtott ahhoz, hogy külföldön is megállja a helyét. Ez nemcsak az angol nyelv magas szintű és szakmai elsajátításában áll, hanem abban is, hogy már az alapszakos évei során sok olyan kurzuson vehetett részt, amelyet a vizsgafókusz helyett inkább a projektalapúság jellemzett, elősegítve ezzel olyan képességek fejlődését, mint a csapatmunka vagy a problémamegoldás. Továbbá a nemzetközi tanároknak és diákoknak köszönhetően mire Amszterdamba került, már otthonosan mozgott a nemzetközi környezetben is, ami később a munka világában is előnyt jelenthet. Mindez pedig hozzásegítette ahhoz, hogy színesebben lássa a világot, nyitottabb legyen más kultúrák felé.

A Corvinust a jövőben is szívesen ajánlaná bárkinek, mivel az egyetem nemcsak magyarországi lehetőségekre készít fel, hanem akár külföldön, akár Magyarországon székelő nemzetközi cégeknél is bátran el lehet helyezkedni később, továbbá lehetőséget nyújt arra, hogy „az ember rugalmasan alakítsa a jövőjét”.

pexels-andrea-piacquadio-3762800.jpgForrás: Pexels

A jövő

Az ösztöndíjprogram célja, nemcsak az, hogy támogassa a diákokat és bővítse a felsőoktatási lehetőségeik körét, hanem az is, hogy a világszínvonalú, versenyképes tudást szerző diákok tanulmányaik befejeztével hazaköltözzenek, és tapasztalataikat itthon kamatoztassák. Zita azért választotta a nyugat-európai képzést, mert az őt foglalkoztató technológiai tanácsadás területe hazánkban még nem annyira fejlett, és nincsenek ilyen irányú szakok. Azonban ő is azt tervezi, hogy tanulmányai végeztével hazaköltözik, és a későbbiekben akár céget alapítana a külföldön megszerzett tudással fejlesztve a Magyarországon még újnak számító szektort.

Magyar fiatalok a világ legjobb egyetemein – a Stipendium Peregrinum Ösztöndíjprogram Tovább
Tanulással pénzt keresni? – A legfontosabb ösztöndíj-lehetőségek gólyaként

Tanulással pénzt keresni? – A legfontosabb ösztöndíj-lehetőségek gólyaként

e-85-r2_v1.jpg

A Corvinus remek lehetőségeket nyújt a kiemelkedő tanulmányi eredményt elérő hallgatói számára ahhoz, hogy költségeiket, vagy azoknak egy részét diákmunka vállalása helyett ösztöndíjakból fedezzék. Gólyaként ezek közül a két legfontosabb a Corvinus Ösztöndíj és a Tanulmányi ösztöndíj. Cikkünkben ezeket mutatjuk be.

Írta: Olay Hanna; Borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem

corvinus_image_2017-492.jpg

Corvinus Ösztöndíj

Miután 2019-ben a Budapesti Corvinus Egyetem modellváltáson ment keresztül, és alapítványi fenntartásba került, az egyetemen átalakult a támogatott képzési rendszer. Az új fenntartási forma lehetővé teszi, hogy a diákok  a Corvinus Ösztöndíjból finanszírozott képzésben vegyenek részt. Ennek keretében az állam helyett az intézmény fedezi azoknak a hallagatóknak a tandíját, akik felvételt nyertek a nem önköltséges helyekre.

Az új ösztöndíjrendszerben a hallgatók (az ősszel kezdődő képzés esetén) egy évre nyerik el a tandíjat fedező támogatást, majd minden év végén a tanulmányi eredményeik alapján rangsorolják őket. Ennek alapján döntik el, hogy kik azok a jobban teljesítő tanulók, akiknek a tandíját továbbra is az egyetemet fenntartó  Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány finanszírozza, és kik azok, akiknek a következő évben tandíjat kell fizetniük.

A Corvinus Ösztöndíj egyik előnye, hogy a támogatott és önköltséges helyek aránya nem változik, így a legtöbben meg tudják tartani a támogatott helyüket. Továbbá, ha valakit önköltséges helyre vesznek fel, az az első év utáni felülvizsgálatot kérelmezhet, és a következő félévekben akár ő is elnyerheti az ösztöndíjat. A Corvinus Ösztöndíj előnye az is, hogy nem fogynak a hallgatók államilag támogatott félévei. Ezen kívül a röghözkötés sem vonatkozik azokra, akik ösztöndíjjal támogatott képzési formát választanak, tehát nem kell azt a kötelezettséget vállalni, hogy a tanulmányok befejezése utáni húsz évben az egyetemen töltött időnek megfelelő mennyiséget Magyarországon lesz munkavállaló.

c-051.jpg

Tanulmányi ösztöndíj

A tanulmányi ösztöndíjat a legkiemelkedőbb eredményeket elérő hallgatók kaphatják meg. A modellváltás után ennek az ösztöndíjnak a rendszere is megújult. Korábban a medián felett teljesítő hallgatók voltak jogosultak erre a maximum 40 ezer forintnyi támogatásra, most pedig az összhallgatói létszám legjobban teljesítő minimum 20%-a elnyeri azt, és az összeg akár a 70 ezer forintot is elérheti. Ez tehát azt jelenti, hogy az, hogy milyen átlag felett kaphat valaki ösztöndíjat az adott szakon tanulók összteljesítményétől függ. Az elsőéves hallgatók majd a második félévben pályázhatnak az első félévben elért tanulmányi eredmények alapján.

Tanulással pénzt keresni? – A legfontosabb ösztöndíj-lehetőségek gólyaként Tovább
“Miniszterelnök-képző” és adattudomány – két új alapszakot indít a Corvinus

“Miniszterelnök-képző” és adattudomány – két új alapszakot indít a Corvinus

o_zs0106.jpg

A Szenátus két új alapszak elindulását szavazta meg 2021 tavaszán. A képzések jövő ősszel kezdődnek a Budapesti Corvinus Egyetemen. A Philosophy, Politics and Economics (röviden PPE) és a Data Science in Business nevű képzésekről kérdeztük Dr. Szántó Richárdot, az egyetem alapképzésekért felelős dékánját.

Írta: Orosz Petra; Borítókép: Örsi Zsanett Nikolett

 A Philosophy, Politics and Economics alapszakról

A szak, nevéből adódóan három különböző terület összekapcsolásával jött létre, és az egyetem célja, hogy ezek sajátos egyvelegét oktassák. A Philosophy, Politics and Economics alapszak gyökerei a múlt századra vezetnek vissza. Körülbelül 100 éve kezdték ezt a három területet együtt oktatni az Oxfordi Egyetemen, ott vannak a legnagyobb hagyományai a képzésnek. Az Oxfordi Egyetemen végezte el ezt szakot például David Cameron, Nagy-Britannia korábbi miniszterelnöke, Tony Abbott, Ausztrália korábbi miniszterelnöke, sőt még Bill Clinton, az Amerikai Egyesült Államok korábbi elnöke is elkezdte ezt a szakot.

“Egyik ismerősöm tréfásan miniszterelnök-képzőnek hívja ezt a szakot, mert neves és magas pozícióba jutó emberek jártak oda. Az Oxfordi Egyetem az az Oxfordi Egyetem, de nekünk is nagyon nagy ambícióink vannak ezzel a szakkal kapcsolatban. Nem véletlenül jutnak ilyen magas beosztásba az ott végzett emberek, hiszen három különböző látásmódot kapnak meg a filozófia, a politikatudomány és a közgazdaságtan területén. Ennek köszönhetően képesek társadalmi vagy akár globális problémákat kritikusan, ugyanakkor logikusan szemlélni, azokra megoldási javaslatokat kidolgozni, elemezni, majd a megoldásokat végrehajtani” – részletezte Dr. Szántó Richárd.

r_k_0002_1.jpg

Az alapképzésekért felelős dékán továbbá kiemelte, hogy a szakban lévő komplexitás nagyon jól használható magas szintű döntéshozatal során. Közép-Európában csak néhány helyen elérhető ez a képzés, ráadásul Magyarországon a Budapesti Corvinus Egyetem elsőként indítja el.

A PPE hároméves, azaz hat féléves képzés. Ez a képzési idő illeszkedik a legtöbb társadalomtudományi képzéshez az egyetemen. A képzés második felében a hallgatók specializációt választanak, összesen kettőt, ezekben tudnak jobban elmélyülni a képzés során, illetve maguk tudják alakítani a tanult területeket az érdeklődési körüknek megfelelően. Továbbá a hallgatók az eddig megszokott alapozó tárgyak mellett sok, eddig az egyetemen még nem oktatott tárgyat tudnak felvenni, amelyek megfelelő létszám esetén akár más képzések hallgatóinak is nyitottak lesznek.

Ezt a szakot  humán érdeklődésűek számára ajánlják. Elsősorban olyan diákokat várnak, akik nyitottak, érzékenyek a társadalmi és globális problémákra, akiket érdekelnek a napi politikai események, és szívesen foglalkoznak ilyen problémák és folyamatok elemzésével.

A Data Science in Business alapszakról

A PPE-hez hasonlóan a Data Science in Business elnevezésű szak is három komplex alappillérből áll. Van egy módszertani lába, ami a matematikai és a statisztikai alapokat foglalja magába. Egy informatikai lába, ami az elemzésekhez szükséges informatikai tudást biztosítja. Végül pedig az üzleti ismeretek abban segítenek, hogy az adatelemzéseket, kontextusfüggően, a másik két szakterületre építve lehessen végrehajtani, értelmezni és használni. A képzés célja tehát nem csupán a megfelelő  módszertan elsajátítása, hanem az adatok komplex meglátása, és az ebből következtetett információk megfelelő feldolgozása.

“Nagyon sokszor látható, hogy üzleti szervezetek, vállalatok óriási mennyiségű adat birtokában vannak, de mégsem tudják kiaknázni az információkban rejlő potenciált, nem tudják összekötni az adatokban rejlő lehetőségeket az üzleti igényekkel. Azt gondoljuk, hogy a mi hallgatóink olyan új tudást és ismeretet sajátíthatnak el, hogy képesek lesznek megtalálni ezeket az összefüggéseket”

– emelte ki Dr. Szántó Richárd.
Az adattudomány mint gazdasági és informatikai terület az 1980-90-es években kezdett elterjedni. Különböző források alapján elmondható, hogy egyre több és több adattudósra, adatelemzőre van szükség, elsősorban az üzleti területen, ennek megfelelően egyre több egyetem kínál adattudományi képzéseket  alap- vagy mesterszinten.

“Úgy gondoltuk, hogy ezt a trendet a Budapesti Corvinus Egyetemnek is meg kell lovagolnia, ezért úgy döntöttünk, hogy Magyarországra is behozzuk ezt a képzést.  Olyan értékes diplomát akarunk adni a hallgatóinknak, amellyel nagyon könnyedén tudnak elhelyezkedni akár Magyarországon, akár külföldön”

hangsúlyozta az alapképzésekért felelős dékán.
A szak nyitott nemzetközi diákok számára is, hiszen a teljes képzés angol nyelven folyik. A hallgatók a legtöbb alapszaktól eltérően nyolc féléves képzésre jelentkeznek, ha az adattudomány mellett döntenek. Az utolsó félévben a szakmai gyakorlat zajlik. Dr. Szántó Richárd azt is kiemelte, hogy a négyéves képzés nagyobb lehetőséget nyújt arra, hogy a hallgatók külföldi tapasztalatot is beiktassanak a képzésbe.

v_zs_0023.jpg

Elsősorban olyan hallgatókat várnak az adattudományi képzésre, akik barátságban vannak a számokkal, hiszen a szak erősen épít matematikai és statisztikai alapokra. Akik középiskolában érdeklődtek a matematika iránt, és emellett érdekli őket az üzlet világa is, az, hogy hogyan lehet az adatelemzéseket az üzleti életben hasznosítani, akkor bátran válasszák a Data Science in Business szakot.  Az ‘Adatvezérelt üzleti döntések’, az ‘Önkiszolgáló adatbányászat’ és a ‘Gépi tanulás a gyakorlatban’ tantárgyakat kifejezetten erre a szakra, specifikusan hozták létre.

“Egy új szak bevezetése mindig nagy várakozással tölti el az egyetem vezetőit. Kíváncsian várjuk, hányan érdeklődnek a két új szak iránt. Szeretnénk, ha 40-50 fővel tudnának elindulni az első években, de természetesen az igénytől függően igyekszünk majd hozzáigazítani a kapacitásainkat. Hosszabb távon nagyobb szakokban gondolkozunk, hiszen a témák, területek alapján két vonzó és a mai világban releváns szakról beszélhetünk” emelte ki Dr. Szántó Richárd. 

“Miniszterelnök-képző” és adattudomány – két új alapszakot indít a Corvinus Tovább
„A közösségnek vannak pszichológiai hatásai, amelyek oldják a klímaszorongást” – Dr. Kiss Gabriella egyetemi docens az Öko klubról

„A közösségnek vannak pszichológiai hatásai, amelyek oldják a klímaszorongást” – Dr. Kiss Gabriella egyetemi docens az Öko klubról

environmental-protection-gce59dc175_1920.jpg

Hogyan alakult meg az Ökoklub, milyen célt szolgál, és hogyan segíti a hallgatók egyéni fejlődését? Az Ökoklub szervezőjével, Dr. Kiss Gabriellával, a Corvinus egyetemi docensével, kutatójával, valamint az Ökoklub egyik elkötelezett résztvevőjével, Juhász Biankával beszélgettünk.

Írta: Kalánová Barbara; Borítókép: Pixaby

Az Ökoklub kezdete egy 2013-as kutatásra nyúlik vissza, amely során részvételi rendszertérképezés zajlott a fenntartható fogyasztásról. A kutatásból kiderült, hogy az erős közösségek az egyik legfontosabb motorjai lehetnek a fenntartható fogyasztás elősegítésének.

A kutatás eredménye az volt, hogy a közösség sok olyan funkcióval bír, amely az egyén viselkedését segíti átalakítani, és ezekben a közösségekben a közös tanulás sokkal hatékonyabb, mint ha az egyén egyedül próbálna erőfeszítéseket tenni a saját életmódjának a megváltoztatására”

– jelentette ki Dr. Kiss Gabriella, kutató. A kutatás folytatásaként vizsgálták a kutatók, hogy mit is jelent pontosan az erős közösség, továbbá, mivel az eredmények rámutattak arra, hogy mennyire fontosak a közösségek, a kutatók eldöntötték, hogy saját közösségeket hoznak létre, amelyek a környezettudatosságra fókuszálnak. Kiss Gabriella szerint a klímaszorongás nagyon jellemző jelenleg, főleg a fiatalabb korosztály körében.

Szoronganak attól, hogy milyen lesz a klímaválság, hogy mi történik velük, és mit tudnak tenni. A közösségnek azonban vannak olyan pszichológiai hatásai, amelyek oldják a klímaválságtól való szorongást” – világított rá Gabriella.

kiss_gabriella_studio_session-1900.jpg

Dr. Kiss Gabriella és munkatársai azért hozták létre a kutatócsoportjukat, hogy körvonalazzák az erős közösség fogalmát, valamint hogy kiderítsék, hogyan segítik az egyének elmozdulását a fenntarthatóbb életmód felé. Az Ökoklub létrehozásának ötletét a Tudatos Vásárlók Egyesülete adta, amelynek Ökokörein a résztvevők egy témára fókuszálva osztották meg egymással tapasztalataikat a környezettudatosság kapcsán.

Az Ökökörökkel ellentétben az Ökoklub kifejezetten hallgatócentrikus, oktatók nem vesznek részt a beszélgetéseken, csak mentorálják a folyamatot.

"Az Ökoklub teljesen demokratikusan szerveződő klub, a témákat is a klubtagok határozhatják meg. Adunk hozzá segítséget, azonban a klubtagokra bízzuk, hogy miről szeretnének beszélgetni, melyek azok a témák, amelyek a legjobban foglalkoztatják őket, amelyekkel szeretnének dolgozni és fejlődni, mert azt érzik, hogy kihívást jelent a számukra” – magyarázta Dr. Kiss Gabriella, hozzátéve, hogy Magyarországon még kevésbé elterjedtek az Ökoklubok, azonban nemzetközi szinten már többször találkozhatunk a használatukkal például középiskolákban.

Az Ökoklubban a tagok hat alkalommal találkoznak egy egyetemi félév során. A tagok között vannak már tapasztaltabbak, nagyon elkötelezettek, akiknek a családjukban is kialakult hagyomány a környezettudatosság, de vannak, akik az elején járnak és néhány területre figyelnek oda” – tette hozzá a kutató. Az első alkalom mindig arról szól, hogy megismerkednek a tagok, majd eldöntik, hogy milyen témákról fognak beszélni a későbbiekben. Minden alkalomra felkészül egy vagy két csapattag a választott témából, játékkal és eszközökkel színesítve annak feldolgozását. Két különböző Ökoklub indult idén, amelyekben azonos témák is felmerültek. Míg az egyik csoportban a hulladékon és a közlekedésen, addig a másik csoportban inkább az öltözködésen, a vízfogyasztáson volt a hangsúly. „Abban a csoportban, ahol több volt a kollégista, a témák is eltérőek voltak, mert a kollégiumi élet mellett kevésbé tudtak olyan praktikákat bevetni, amelyeket otthon. A tagok azonban olyan témákat, tippeket is felvetnek, amelyeket a kollégisták is könnyen alkalmaznak. Többek között ezért jó, hogy vegyesek a csoportok” – meséli Bianka, az Ökoklub résztvevője.

Az Ököklub alkalmak végén valamennyi résztvevő megfogalmaz egy kihívást saját magának, amelyet a következő alkalomig betart. Kihívás lehet az adott heti témától függően akár bevásárlólista írása bevásárlás előtt, vagy biciklivel való közlekedés.

„Igyekszünk egy fenntarthatóbb metódust felvillantani a többi tagnak. Időnként előkerülnek olyan tippek, ötletek, amelyekről nem is tudtunk. Újdonság volt például, hogy a csicseriborsó levét tojásfehérjeként lehet használni. Ha habcsókot készítünk, ugyanúgy kemény habbá verhető, mint ha hagyományos tojásfehérjét használnánk. Gyakran próbálunk ki mások által dicsért módszereket, s a következő alkalommal megbeszéljük a saját tapasztalatainkat. Nagyon nagy élmény mindegyik Ökoklub. Látjuk, hogy a többieknek sikerül, s ezáltal mi is motiváltak leszünk, hogy kipróbáljuk, majd beépítsük a hétköznapokba az ötleteket"  – mondta Bianka.

Az Ökoklubok szervezése és lebonyolítása mellett egy kooperatív kutatást is végeznek egyes hallgatói résztvevők. Megfigyeléseket végeznek, interjúkat készítenek és naplót vezetnek arról, hogy mi történt, és hogyan élték meg az alkalmat. Ezzel vizsgálják, milyen hatása van a közösségeknek a tagok életmódjára, vagy hogy például az önálló döntési lehetőség mennyire befolyásolja az elköteleződést a fenntarthatóság iránt.

„Nagyon sokat ad hozzá az egyén törekvéséhez az, ha mindenféle pozitív megerősítést kap a közösség tagjaitól, akikkel beszélget a környezettudatosságról. Általános beszélgetésekben ritkábban beszél arról, hogy hogyan tudná csökkenteni a hulladékát, de ezekben a közösségekben megoszthatják egymással a tapasztalataikat és tanulhatnak egymástól”

– hangsúlyozta a kutató. A résztvevők egy kérdőívet töltenek ki a legelső Ökoklubos beszélgetés előtt és után, végül interjún vesznek részt, amelyet a megfigyeléseket végző hallgatói tagok készítenek el. A résztvevők arról számolnak be, hogyan élték meg a beszélgetéseket, és milyen változásokat tapasztaltak. Nagyon hasonló tapasztalatok merülnek fel a találkozók során. Ezeket jó megbeszélni úgy, hogy egy téma köré szervezzük, mert egy baráti beszélgetés során teljesen más témákról esik szó, vagy keveset társalgunk a környezettudatossággal kapcsolatos tapasztalatainkról. Az Ökoklubokban koncentráltabban esik szó erről” – erősítette meg Bianka. 

99fb7e95-a434-4cfc-aeb1-bcb1631d583f.jpg

A jelenlegi kutatás eredményein még dolgoznak, viszont már megfogalmaztak pár eredményt.

Előzetes várakozásunk az, hogy nagymértékben segíti az elköteleződést az önálló döntési lehetőség, ezért is alakítottuk úgy a csoportot, hogy demokratikus legyen, mindenki hozhasson témát, figyelembe vegyük a környezeti tényezőket, mert ezek mind-mind segítik, hogy a tagok elkötelezettek legyenek a csoport és a fenntarthatóság iránt. Mindez hosszú távon segíti az életmódváltásukat” – árulta el a kutató.

A következő félévben folytatódik az Ököklubok szervezése. Azt vizsgálják majd a kutatók, hogy vannak-e olyan szokások, amelyek hosszútávon fennmaradnak. Arra kíváncsiak, hogy azok a hallgatók, akik korábban részt vettek az Ökoklubban, megtartották-e az Ökoklubban tanult új szokásokat, és beépítették-e a mindennapi életmódjukba. Az ökoklubnak alapvetően a fenntartható életmód felé való elmozdulás elősegítése lehet az eredménye, amely nem biztos, hogy rövidtávon megvalósul, azonban a közös tapasztalatok elindíthatnak egyfajta változást az életmód egyes elemeinek átalakulásában. Például előfordult, hogy a klubtagok együtt mentek el használtruha-üzletbe, azonban nem találtak megfelelő ruhadarabot, így nem vettek aznap semmit, azonban ez a tapasztalat hozzájárulhat ahhoz, hogy az öltözködésükben fenntarthatóbb gyakorlatokat alkalmazzanak a későbbiekben.

A legnehezebb kihívás a rutinok és szokások megváltoztatása, ezért a továbbiakban ezek vizsgálatára helyezzük a hangsúlyt. A jelenlegi eredmények még feldolgozás alatt vannak, azonban az már látható, hogy rövid távon is megtörténhet az attitűdváltás, és a tagok közötti pozitív megerősítés nagyon sokat hozzátesz ehhez” – részletezte Gabriella.

32727261-2e0b-4306-b2a0-b7289af0002b.jpg

A későbbiekben bővülne az Ökoklub. Szeretnének létrehozni találkozókat együttműködve más egyetemekkel, valamint szeretnének specifikus csoporttal, például szakkollégiumok hallgatóival beszélgetni. Ha elterjed az önszerveződő, beszélgetős klubozás, szívesen szervezünk több csoportot is – jelentette ki bizakodva Dr. Kiss Gabriella. Nemrégen elkészült egy kézikönyv is, amelyben a résztvevők írtak arról, hogyan is kell Ökoklubokat szervezni. A kötet alapján bárki csatlakozik az Ököklubhoz a következő félévben vagy az azt követőben, már sokkal könnyebb dolga lesz az útmutató segítségével.

Hogyha szeretnétek többet megtudni az Ökoklubról, vagy csatlakoznátok a csoporthoz, a gabriella.kiss@uni-corvinus.hu vagy a bianka.juhasz2@stud.uni-corvinus e-mail címen tudtok érdeklődni. Ezenfelül  időnként szintén meghirdetik a jelentkezést több egyetemi csoporton keresztül, ezért ezeket a felületeket is érdemes figyelni.

„A közösségnek vannak pszichológiai hatásai, amelyek oldják a klímaszorongást” – Dr. Kiss Gabriella egyetemi docens az Öko klubról Tovább
Vasúti sínek az aulában és titkos alagutak az alagsorban – ismerd meg a Corvinus főépületének történetét!

Vasúti sínek az aulában és titkos alagutak az alagsorban – ismerd meg a Corvinus főépületének történetét!

Miért nem a Parlament helyén van a Corvinus? Valóban be lehetett menni az aulába vonattal? Ezeket a kérdéseket is megválaszolták a múlt héten megrendezett Kutatási héten. Zsidi Vilmos és Kalmár Miklós, az egyetemi levéltár munkatársai a Budapesti Corvinus Egyetem épületéről és elődintézményei történetéről tartottak előadást.7_v1.jpgÍrta: Weller-Petrás Hanna; Borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem DTA fényképek

Az építés

Egyetemünk főépülete eredetileg a központi vámigazgatás számára épült, neoreneszánsz stílusban. Ybl Miklós tervei alapján 1874-re készült el Budapest külterületén, az akkori ipari negyedben. A Szabadság híd – a korban Ferenc József híd – még nem épült meg, és a rakpart is csak később nyerte el a jelenlegi formáját. A Duna természetes környezetében, homokos, süppedékes, puha talajra tervezett Fővámpalotát több, mint egy méter vastag beton alapra építették, amely a korban rendkívül innovatív lépésnek számított. Forradalmi megoldás volt az is, hogy az épület alagsorában csilléken keresztül hozták be a Dunáról érkező árut, ráadásul a mostani rakpart oldalában látható kapuk ajtaja – amelyek nyoma ma is látható – vízmentesen zárultak, továbbá nyitható üvegtető volt az épület tetején.  Az újszerű technológiai megoldásoknak köszönhetőena azonban majdnem duplájára növekedett az építési költség, összesen három és fél millió forintból épült meg a fővámház. Annak ellenére, hogy négy hivatal működött az épületben, a kortársak túlzónak találták a költséget, ezért kemény kritikák érték Yblt. A kedélyek akkor csillapodtak le, amikor elismert építészek kiálltak a tervező mellett és megvédték a munkáját.

Ybl nagyszerűségét és a kor építőit dicséri az is, hogy bár a Duna közelében, az ártéren fekszik az épület, soha nem volt beázás.

A kőépületbe nemcsak vízi úton, hanem kötött pályán, vasúton keresztül is érkezett áru. Ferencvárostól a mostani fedett auláig három és fél kilométer pályaszakaszt építettek ki. Előny volt, hogy a vonal érintette a közraktárakat, ám hamar kiderült, hogy az állomás nem praktikus, ugyanis az aulába vezetett sínek melletti rakodóterület túl szűk volt, és a fővárosi vasúthálózat érveréséből is kiesett, végül 1933-ban megszüntették. Hogy ezután mi történt az épületen belüli sínekkel, arról nincs információ.

Az épületet eredetileg nem a mostani helyére tervezték, több helyszín is felmerült a korban, többek között az is, ahol ma az Országház áll. Végül a praktikum győzött, Andrássy Gyula egykori miniszterelnök javaslatára olyan helyre került, ahol hajóval és vasúti vonalon is meg lehetett közelíteni.

A háború rombolása – silány rekonstrukció

A fővámház környezete – az akkor már felépített híd miatt – komoly stratégiai pont volt a második világháborúban. Az összecsapások következtében három hétig égett a kőépület, és olyan súlyosan megsérült, hogy szinte csak a főfalak maradtak épen. A rekonstrukciót 1946-47-ben kezdték el. Az épületet – leginkább a belsejét – jelentősen átalakították, ez tette lehetővé, hogy az akkor már működő Magyar Közgazdaságtudományi Egyetem oda helyezze át a székhelyét. Azonban a kivitelezés gyenge minősége miatt az épület állaga alig harminc év alatt leromlott. Nem csak az omló vakolat jelentett problémát, az átalakítás miatt nyomasztó légkör uralkodott a belső terekben, ugyanis elfalazták az eredeti öntöttvas oszlopokat, az aulában lévő átriumot pedig egy üvegtetővel metszették el az első emelet magasságában, ezáltal nagymértékben összeszűkült a tér. Jelentős változás az 1980-as években kezdődött. A teljes átalakítás során többek között kicserélték a teljes bútorzatot és kibontották a vasoszlopokat, amelyeken ma is olvasható német felirat, hogy a Ganz-gyár készítette.

vh.pngfotó: Budapesti Corvinus Egyetem DTA fényképek

A homlokzaton látható szobrok valószínűleg ókori istenségek lehetnek, azonban sajnos nem mindről sikerült kideríteni, hogy pontosan, kiket ábrázolnak, ahogyan azt sem, hogy leszerelése után hová tűnt a vörös csillag a tetőről.

Vasúti sínek az aulában és titkos alagutak az alagsorban – ismerd meg a Corvinus főépületének történetét! Tovább
Nemzetközi szintre lépett a Danube Cup – a bécsi WU lízingelte a vállalkozói ötletversenyt

Nemzetközi szintre lépett a Danube Cup – a bécsi WU lízingelte a vállalkozói ötletversenyt

Első alkalommal szervezték meg külföldön a Danube Cup versenyt. A Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem kooperációjából született megmérettetés döntőjének idén a bécsi WU adott otthont, ahol a Charitask képviselte a Corvinust.

20220530180751_img_5961_v1.jpg

Írta: Weller-Petrás Hanna; borítókép: Huszák Loretta

A Danube Cup története hét évvel ezelőtt kezdődött a Duna két oldalán lévő intézmények, a Budapesti Corvinus Egyetem és a Budapesti Műszaki Egyetem összefogásában. A hallgatói vállalkozásindítási verseny alulról jövő kezdeményezésként indult az intézmények oktatói, Dr. Vecsenyi János és dr. Danyi Pál mentorálásával.

Huszák Loretta, a Danube Cup projekt egyetemi vezetője elmondta, hogy a megmérettetés 2019-ben lépett nemzetközi színtérre: elsőként a belgrádi és a bécsi egyetem vett részt a verseny döntőjében egy-egy csapattal. Ugyanebben az évben európai uniós védjegyet kapott a rendezvény, ezáltal vált lehetővé, hogy a versenyt más, akár külföldi egyetemek is megszervezhessék. Első alkalommal a Wirtschaftsuniversität Wien lízingelte a szervezés jogát.

„Nagyon nagy megtiszteltetés volt, hogy a bécsi egyetem a mi védjegyünk alatt szervezte meg a döntőt. Sokat tanultunk tőlük.”

- mondta Huszák Loretta, aki arról is beszélt, hogy jelenleg hét intézmény tagja a Danube Cup networknek, továbbá idén jelezte csatlakozási szándékát a német Universität Regensburg és az ukrán Izmail State University of Humanities is. A bővülő kapcsolatok lehetővé tették, hogy a tanárok között is együttműködés alakuljon ki, minden évben konferenciát szerveznek szakmai eszmecsere céljából. A soron következő találkozó Belgrádban lesz.

„A Danube Cup célja, hogy növekedési lehetőséget biztosítson az induló vállalkozásoknak. A megmérettetés egyben esély is, hogy a csapatok nemzetközi dimenzióban próbálhassák ki a vállalkozásalapítást” - részletezte Huszák Loretta.

A megmérettetésre validált, tehát már korábban tesztelt ötlettel lehet nevezni. Minden egyetem két csapatot indíthat a selejtezőn, közülük egy képviselheti az intézményt a döntőben. Bár van pénzjutalom is, a Danube Cup elsősorban a nemzetközi kapcsolatokkal, mentorálással szeretné segíteni a vállalkozások elindítását. Az üzleti ötlet bemutatására három perc állt a csapatok rendelkezésére, azt követően pedig a zsűri vette át a szót és háromperces diszkusszió következett.

_dsc8171.jpgFotó: Emanuel Schi

A bécsi döntőn a Charitask képviselte a Corvinust. A vállalkozást alapító tagok a városmajori gimnázium után a Corvinuson végezték el az alapszakos képzést, majd valamennyien külföldön folytatták a tanulmányaikat. A Charitask ötlete egy nyári szünet során merült fel Benyó Barnabásban, aki szerette volna hasznosan eltölteni a szabadidejét. Az internetet böngészve azzal a problémával szembesült, hogy nem létezik olyan online felület, amely a jótékonysági eseményeket – mint például szemétszedés, pizzaest, kerítésfestés vagy akár egy túra – összegyűjtené egyetlen helyen. Innen jött az ötlet, hogy barátai, Szalóky Márton és Augusztini Krisztián segítségével létrehozzanak egy platformot, ahol a szervezetek és önkéntesek egymásra találhatnak. Az ötletüket az orosz-ukrán háború kitörése után, tavasszal validálták, ekkor indították el a hogysegits.hu weboldalt. Ezen a platformon regisztrálhattak az önkéntesek, anélkül hogy egy adott szervezet tagjává kellett volna válniuk. Az első héten több, mint 80 000 ember látogatta meg az oldalt, és több mint 1200 személy iratkozott fel az adatbázisba. Ezek a számok mind bizonyítják, hogy a vállalkozásra van kereslet.

20220531155014_img_6034_v1.jpgFotó: Weller-Petrás Hanna

A Charistask csapatát a zsűri is megnyerőnek találta, azonban nem lett dobogós. A Danube Cup 2022-es eredményeit és a friss híreket a közösségi oldalukon vagy weboldalukon követhetitek. A megmérettetést jövőre a passaui és két regensburgi egyetem közösen szervezi meg Bajorországban.

_dsc8341.jpgFotó: Emanuel Schi

Nemzetközi szintre lépett a Danube Cup – a bécsi WU lízingelte a vállalkozói ötletversenyt Tovább
Sorrendváltás – Öt érv, hogy a Corvinus legyen az első helyen

Sorrendváltás – Öt érv, hogy a Corvinus legyen az első helyen

b_b_19_2.jpg

Július 7-ig egy alkalommal megváltoztathatod a felvételi jelentkezésed végleges sorrendjét. Akár alap-, akár mesterszakon folytatod a tanulmányaidat, fontos, hogy megalapozott döntést hozz. Összegyűjtöttünk 5 érvet, hogy miért a Corvinust jelöld be az első helyen!

Írta: Weller-Petrás Hanna; Borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem

1. Megújult szakok

Valós vállalati példák és feladatok, valamint projektalapú, gyakorlatias és kiscsoportos intenzív órákból álló képzések várnak titeket a megújult szakokon. Mindezek célja, hogy elsajátítsátok a kritikus gondolkodás, a kreativitás és a kollaboráció képességeit. Melyek a megújult szakok, és hogyan válassz? Az alábbi összefoglalóval ebben szeretnénk segítséget nyújtani.

  • Alkalmazott közgazdaságtan

Neked szól, ha érdekel a gazdaság működése, és később szeretnél izgalmas és hasznos munkát végezni.

  • Gazdálkodás és menedzsment

Neked szól, ha egy gyakorlatorientált, modern, munkáltatói igényekhez illeszkedő szakot keresel.

  • Gazdaságinformatikus

Neked szól, ha érdekel az informatika színes, gyorsan fejlődő világa, de az üzleti élet is vonz. Ha számít a magas jövedelem, és szeretnél nemcsak technikai kérdésekkel, de szervezési, fejlesztési, vezetési feladatokkal is foglalkozni.

  • Nemzetközi gazdálkodás

Neked szól, ha nemzetközi környezetben képzeled el a karrieredet, szívesen kommunikálsz már most is angolul vagy más idegen nyelven is, és érdeklődsz a gazdasági, üzleti és gazdaságpolitikai folyamatok iránt.

  • Pénzügy és számvitel

Neked szól, ha szívesen dolgozol adatokkal, számokkal, elemző szemléletű vagy. Ha olyan alapszakot keresel, amelynek elvégzése felkészít a kvantitatív jellegű és a menedzsment típusú mesterszakokra is.

Ha még több információt szeretnél, olvasd el az idei Felvételi tájékoztatót.

2. Presztízs

A Budapesti Corvinus Egyetem vezető pozíciót tölt be a magyarországi felsőoktatási intézmények között a gazdaság- és társadalomtudományi képzések területén. Első a modellváltó egyetemek között. Ha mindez nem lenne elég, az elmúlt két évben azért dolgozott az egyetem vezetése, hogy nemzetközi színvonalú képzést és oktatási környezetet biztosítson a hallgatóknak. A Corvinuson a legkiválóbb oktatóktól szerezhetsz alapos és naprakész tudást, mindezt gyakorlatias formában és modern környezetben. Takáts Előd, az egyetem rektora szerint az egyetem olyan tudást ad, amihez hosszú távon is vissza lehet nyúlni, például amikor valaki vezető pozícióba kerül.

3.Térítésmentes tanulás lehetősége

A Corvinus első az új alapítványi fenntartású egyetemek sorában is. A Corvinus Ösztöndíjjal költségtérítés nélkül tanulhatsz, ráadásul az államilag finanszírozott féléveid száma sem csökken. Ennek köszönhetően bármikor dönthetsz úgy, hogy másoddiplomát szerzel egy állami fenntartású egyetemen. A Corvinus Ösztöndíj további előnye még, hogy az egyetemi éveid után szabadon választhatsz, hogy itthon vagy külföldön szeretnél karriert. Ne aggódj, az ösztöndíjas helyekért jó eséllyel indulsz, hiszen 2021-ben nappali alapszakra felvett hallgatók 74%-a, a nappali mesterképzéseseknek pedig 85%-a tanulhat térítésmentesen. Ez nem is hangzik olyan félelmetesen, ugye?

4. Szakkollégiumok és diákszervezetek

A Corvinus előtt elképzeléseim sem voltak arról, hogy mit is jelent szakkollégistának vagy diákszervezeti tagnak lenni. Azóta volt szerencsém megismerni több embert, akik kivétel nélkül csillogó szemmel osztották meg ezzel kapcsolatos nyereségeiket. Szakmai munka és élénk szociális élet. Talán ez a két jelző írja le legjobban ezeknek a szervezeteknek az életét. A Corvinuson 7 szakkollégium és több, mint 40 diákszervezet közül választhatsz.

5. Nemzetközi tapasztalatok

Egy külföldön eltöltött szemeszter sokak számára a legemlékezetesebb egyetemi élmények közé tartozik: nyelvet tanulhatsz, kulturális és szakmai tapasztalatot szerezhetsz, kapcsolatokat, valamint barátságokat alakíthatsz ki. A Corvinus lehetőséget biztosít számodra, hogy az egyetem 5 kontinensen lévő, összesen 300 partneregyetemének valamelyikén tanulhass. Ismerd meg bővebben a lehetőségeket.

b_b_43_2.jpg

Ha még nem tettétek, válasszátok a Corvinust az első helyen, akár alap-, akár mesterszakra jelentkeztek. Ha pedig kérdésetek van, látogassatok el a  Corvinus Sorrendváltó online nyílt napjára. Ne feledjétek, a sorrendmódosítás határideje 2022. július 7-e.

Sorrendváltás – Öt érv, hogy a Corvinus legyen az első helyen Tovább
„És Te hogy vagy?” – Pillanatkép a jelenről 

„És Te hogy vagy?” – Pillanatkép a jelenről 

 

2022. június közepe van. Az életünk több mint két évvel ezelőtt zökkent ki az addig megszokott medréből. Az elmúlt időszak történéseivel kapcsolatban sokféle állapot és érzés fogalmazódhat meg kollektív, illetve egyéni szinten is. A mentálhigiénés kérdőívben adott válaszaitok alapján úgy látjuk, hogy összességében jobban vagytok, mint két évvel ezelőtt, habár a hangulati állapotot, stresszkezelést, a jövőképet, kapcsolatokat és a motivációt illetően még érzékelhető az elmúlt időszak hatása. Te hogy vagy? A hallgatói válaszok között sokszor találkoztunk a következő mondatokkal. Most ezek közül kiválaszthatod, hogy melyiket érzed magadra nézve is igaznak, és hogyan tehetsz a saját mentális egészségedért. Fontos, hogy akárhogy is éled meg a jelenlegi időszakot, minden érzésnek van létjogosultsága.

Vendégszerzők: Széles Zsuzsanna, mentálhigiénés segítő és Perényi Andrea, tanácsadó szakpszichológus
Képek forrása: https://www.facebook.com/thenewhappy

lidya-nada-_0akqa9gr4s-unsplash.jpgForrás: lidyanada,Unsplash; Képünk illusztráció.

1. „Hullámzóan vagyok, hol jobban, hol rosszabbul.”

Teljesen rendben van, ha jól érzed magad, de az is lehetséges, hogy kevésbé vagy a megszokott formádban. Sőt, hangulatod akár napról napra változhat. 

Sok minden zajlik körülöttünk, rengeteg változáshoz kell újra és újra alkalmazkodnunk. Az adaptálódás energiát igényel, normális, hogy ez hol jobban megy, hol kevésbé. Lehetsz energikus, de előfordulhat, hogy a sok változástól olykor besokallsz, érezheted magad fáradtnak vagy fásultnak is – néha akár érthetetlen okból. Ez is mind oké, hiszen a hullámvölgyek is az út részét képezik. Ha valamilyen nehézséget élsz meg, segíthet, ha önostorozás helyett önegyüttérzéssel fordulsz magad felé.

kep1_6.jpg

2. „Sok minden van egyszerre, sok az elvárás, nagy a nyomás, állandóan stresszes vagyok.”

Ezzel nem vagy egyedül. Tanácsadásokon, tréningeken gyakran hallunk olyanokat a diákoktól, mint például: „Azt hittem, csak én küzdök ezzel, de most megnyugtatott, hogy másnak is vannak hasonló gondjai.” Ha megosztod másokkal, hogy milyen helyzetben vagy, mi okoz nehézséget, az bizonyítottan oldja a feszültséget, és legtöbbször kiderül, hogy az érzéseiddel, megéléseiddel nem vagy egyedül. 

Fontos, hogy szánj időt a pihenésre, és fordíts energiát a saját szükségleteid kielégítésére, hogy elkerüld a kimerülést. A stressz kezelésében segíthet, ha megosztod másokkal a gondolataidat, de ezen túl a sport, a természetben töltött idő, a pihenés, a relaxálás vagy meditáció is hasznos lehet. Amikor nagyon stresszes vagy, jól eshet, ha szánsz magadra pár percet, és a jelen pillanatra koncentrálsz, például a saját légzésedet figyelve. Ehhez itt találsz egy egyszerű gyakorlatot.  

Az is gyakran előfordul, hogy a belső, saját magunkkal kapcsolatos elvárásaink túl szigorúak. A perfekcionizmus megnehezítheti, hogy a saját teljesítményünkkel optimális viszonyban legyünk, erről ebben a podcastünkben beszélgettünk.

kep2_5.jpg

3. „Nincs jövőképem, minden bizonytalan, ez pedig aggodalommal tölt el.”

Pandémia, klímaváltozás, gazdasági helyzet, digitalizáció – sokáig sorolhatnánk, mi minden van a pakliban. Ezek a problémák feladják a leckét egy optimista, tervezhető és stabil jövőkép kialakításához. Mind a tanácsadásokon, mind a kérdőív eredményeiben a korábbinál erőteljesebben jelenik meg a jövővel és a szakmai tervek megvalósíthatóságával kapcsolatos bizonytalanság. Utóbbival kapcsolatban ebben a korábbi cikkünkben oszlatunk el néhány tévhitet.

A bizonytalanság erős hatással lehet a motivációra is, de fontos kiemelni, hogy olyasmit tanulni, ami érdekel, elgondolkodtat, összefüggések felismerésére és új készségek elsajátítására ösztönöz, sosem haszontalan. A tudásod és készségeid jelentős része transzformálható lesz különböző munkakörökbe, pozíciókba a későbbiekben.   

A tudatos jövőtervezés nem azt jelenti, hogy most kell döntened lényeges dolgokról a távoli jövőddel kapcsolatban, ezekhez pedig innentől végig szigorúan tartanod kell magad.  

A jövő sosem volt igazán tervezhető, mindig is hatottak rá életünk eseményei, kapcsolataink változásai vagy a történelem kisebb és nagyobb viharai. A jövőtervezés multifaktoriális dolog, amiben a legfontosabb faktor Te vagy. Burnett és Evans szerint napjainkban 2-4 éves ciklusok tervezhetőek előre, és az ezekhez kapcsolódó tudatos döntések rajzolják meg az élhető, szerethető és sikeres életpályánkat 

A jövőddel akkor bánsz jól, ha a mindenkori jelen helyzetben tudatosan gondolkodsz és érzel magaddal kapcsolatban, és olyan döntéseket hozol, melyekkel itt és most önazonos vagy. Így folyamatosan olyan erőforrásokra és tudásra tehetsz szert, amelyek támogatnak majd Téged a későbbi szakaszokban is. Így formálódik a jövőd a jelenben tett tudatos lépéseidből.

kep3_3.jpg

4. „Magányosnak érzem magam.”

A korlátozások eltörlése jelenthetett számodra megkönnyebbülést, lehetett felszabadító érzés az, hogy többet lehetsz a barátaiddal, és bármilyen programot szervezhettek. Ugyanakkor az is lehet, hogy érzéseid ambivalensek, vagy nehezen találsz vissza a kapcsolataidhoz és társaságaidhoz.   

A korábbi kényszerű online üzemmód és izoláció megnehezítette a pezsgő egyetemista életet, a barátságok, ismeretségek kialakulását, fenntartását. Lehet, hogy még a szaktársaidat sem sikerült megismerned, most pedig nehezebb bekapcsolódni a társasági életbe. A korábbi barátságaid megerősödhettek, vagy éppen ellenkezőleg, akár el is fáradhattak.   

Ha nyitottabban közeledsz a többiek felé, ha elkezded igazán önmagadat adni, és mersz őszintén beszélni arról, hogy hogyan érzed magad, kiderülhet, hogy más is hasonló helyzetben van, és rájöhetsz, hogy valójában nem vagy egyedül. Erre remek lehetőség, ha ellátogattok a NapKözi kötetlen társasestjeire a következő félévben is.

kep4.jpg

5. „Nehéz megfelelni az egyetemi követelményeknek, elveszett a motivációm. Állandóan halogatok, mindent az utolsó pillanatra hagyok.” 

A motiváció érzékeny dolog, számos tényező befolyásolja pozitív és negatív irányban egyaránt. A magas elvárások, a folyamatos teljesítési kényszer, az alkalmazkodás a minket körülvevő változásokhoz, valamint a biztonságot jelentő társas kapcsolatok hiánya megterhelő és motivációgyilkos tud lenni.   

A tervezhetőség, kiszámíthatóság, a kapcsolatokból merített támogatás és céljaink tudatosítása segíthet, hogy újra rátaláljunk a belső motivációnkra. Ha a sok bizonytalanság miatt a tervezhetőség nehezebb, akkor még fontosabb átgondolni, mik azok a dolgok, amik kapaszkodóként szolgálhatnak számodra, hogy megőrizd az egészségedet, stabil lelkiállapotodat, biztonságérzetedet, és képes légy tovább növekedni 

Ha a tudatosításhoz praktikus tippekre van szükséged: 

Erőforrás térkép: Ha megállsz egy pillanatra, és visszatekintesz az elmúlt évekre, tudatosíthatod, mennyi mindent értél el és oldottál már meg. Készíts ebből listát, esetleg képmontázst vagy büszkeségfalat. Akár a barátaidat, családodat is megkérheted, hogy írják le, szerintük milyen kihívással néztél szembe úgy, hogy arra ők elismerően tekintenek.

kep5_1.jpg

A covid korlátozások javarészt feloldásra kerültek, hatásai azonban még velünk lehetnek akár tudatosítjuk azokat, akár nem. A megélt pandémiás helyzet a COVID-19-járvány társadalmi-gazdasági hatásairól szóló Fehér Könyv szerint egyszerre volt válság- és katasztrófahelyzet, aminek egyaránt vannak társadalmi, gazdasági és mentális következményei. Egyéni szinten igénybe vette az alkalmazkodó- és megküzdőképességünket, erőforrásainkat, kapcsolatainkat. Hatott ránk testi, lelki és mentális szinten egyaránt. A regenerálódáshoz, felépüléshez, az új, megfelelő működések kialakításához idő kell, akár tudatosítjuk, akár nem. 

Ahogy a koronavírus-fertőzés egyéni lefutása, úgy a pandémia okozta változások, korlátozások utóhatása is változatos képet mutathat, jellegzetes mintázatokkal. Ha azt érzed, hogy valami nem kerek, figyelembe veheted azt a lehetőséget is, hogy esetleg jobban megterhelt ez a megváltozott helyzet, és több időre van szükséged a regenerálódáshoz. Ez is oké.

kep6_1.jpg

A Hallgatói Támogatás csapata szakképzett pszichológusokból, tanácsadókból áll, akik a hallgatók mentális egészségét, tanulási módszereiket és a karrierjükről való közös gondolkodást hivatottak támogatni a Budapesti Corvinus Egyetemen.   

Weboldal: https://www.uni-corvinus.hu/fooldal/elet-a-corvinuson/hallgatoi-tanacsadas-es-tamogatas/  

Facebook oldal: https://www.facebook.com/corvinusstudentsupport 

A Hallgatói Támogatás június 27-től szeptember 2-ig nyári ügyeleti rendszerben működik. A folyamatban lévő egyéni tanácsadások júniusban befejeződnek. A nyári szünetben szükség esetén online ügyeleti konzultációt biztosítunk, egyalkalmas tanácsadások formájában. Az egyéni tanácsadási szolgáltatás az őszi félévben indul újra.

„És Te hogy vagy?” – Pillanatkép a jelenről  Tovább
Mi lesz a Kilián Kollégium besúgójával? – Kémsztorit és 80-as évek nosztalgiát varázsolt az HBO a Ménesi Campus falai közé

Mi lesz a Kilián Kollégium besúgójával? – Kémsztorit és 80-as évek nosztalgiát varázsolt az HBO a Ménesi Campus falai közé

648.jpg

„Besúgót találtak a Corvinus legújabb épületében, kamerák hada várta az elkövetőt” – akár ezt a kattintásvadász címet is adhattam volna. Az HBO legújabb sorozatát, a Besúgót ugyanis részben a Corvinus felújítás alatt álló Ménesi Campusán forgatták. A történet sok szállal kötődik az egyetem múltjához és a jelenünkhöz is.

Írta: Kovács Máté; Borítókép: HBO

Vidékről Budapestre költöző, elsőéves Közgáz-hallgató kalandos kémtörténete, retró magyar slágerek a kolis pincebulikban és mozgolódás az államhatalom ellen: az HBO legújabb magyar gyártású sorozata a 80-as évek első felének világába repít vissza minket, amikor az egyetemi hallgatóság körében már kezdett kibontakozni az ellenállás, de a hatalom még képes volt fenntartani a félelem és a bizonytalanság légkörét.

A történet főszereplője Demeter Geri (Váradi Gergely), aki húszévesen kerül fel Budapestre a Gazdaságtudományi Egyetemre. A kollégiumban hamar bizalmi kapcsolatot épít ki a demokratikus ellenzéki csoporttal és a szélesebb körben is ismert vezetőjükkel, Száva Zsolttal. Azonban az egyébként csendes és visszahúzódó fiú nem kizárólag politikai meggyőződésből teszi ezt. Titokban az Állambiztonság besúgója: tartótisztje a testvérének utalt életmentő gyógyszerek elvételével zsarolja. A fiúnak egyszerre kell megküzdenie a kulturális sokkal, a beilleszkedéssel, a bizonyítási vággyal és az Állambiztonsággal.

Egyre turbulensebb légkörben kell egyensúlyoznia a család védelme és a barátai között egy olyan rendszerben, ahol a mélyben már elindult valamilyen változás, de nem lehetett tudni, ki mikor kerül bajba emiatt.

A sorozat mégsem egy sötét dráma képét tárja elénk. Autentikus helyszíneivel, korhű díszleteivel és élénk színeivel arra törekszik, hogy a belső vívódások súlyát nosztalgikus hangulattal oldja fel. Nézőként egyszerre vívódunk Geri lehetetlen döntései miatt és oldódunk fel a neonfények és retró plakátok láttán, vagy a 80-as évek magyar zenéit hallgatva az egyetemi évek gondtalannak tűnő bulijain.

Ahogy bonyolódik a történet, úgy lesz egyre nehezebb meghatározni, ki számít jónak, ki rossznak, és a korszakhoz való viszonyulásunk is ambivalenssé válik. Néha azt érezzük: mennyire könnyű lehetett akkor az élet, minden a bulikról és a csajozásról, pasizásról szólt. Voltak még jó zenék, jó ruhák, medencés parti a koli kertjében és két nap alatt szervezett Woodstock-szerű nagygyűlés. A következő pillanatban aztán arcul csap a valóság, és azon töprengünk, mit tennénk mi Geri helyében. A családunk védelméért elárulnánk alig pár hete megismert barátainkat?

Érezzük, hogy ez kicsit a mi valóságunk is, nem egy olyan távoli világ, mint egy spanyol elitiskola a Netflix-en vagy amerikai diákok furcsa kalandjai.

A tökéletes helyszínválasztás

A sorozat készítői törekedtek arra, hogy minél korhűbb díszletek közé vigyék a történetet, ebben a helyszínválasztás is tökéletesre sikerült. Ma nem könnyű olyan helyet találni, ahol a 80-as évek nosztalgiahangulatát az épületek is tükrözik. Időben túl távol van ahhoz, hogy minden a régi formájában legyen elérhető, de túl közel, hogy ne emlékezzenek a korszakot átélt nézők arra, hogy valami nem teljesen úgy volt, mint a képeken.

A sorozat jelentős részét a Corvinus Ménesi úti épületében forgatták. „A jelenlegi épületet 1978-ban adták át és Államigazgatási Főiskola néven kezdte meg működését. A főiskola hallgatói politikai és szakmai ismereteket sajátíthattak el többek között az államigazgatás, a jog, a gazdaságtan, valamint a marxizmus-leninizmus területein”áll korábbi cikkünkben, amit az épület történetéről írtunk. 

3c2caa20-cab0-4e14-b89a-bbd0576d3afc.jpg

A Ménesi Campus épülete a felújítás előtt, madártávlatból. Fotó: Budapesti Corvinus Egyetem

A két torony tehát a film története szerinti időpontban, 1985-ben valóban oktatási épületként működött, így kialakítása és hangulata tökéletesen passzolt egy kollégiumhoz. Ráadásul valóban működött itt Közgáz-kollégium is, miután 2000-től a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemhez (2004-től Budapesti Corvinus Egyetem) került az épület. 2012-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási karaként működött, 2020-ban került vissza a Corvinushoz.

dsc05855_1.JPG

Poros panoráma a Ménesi Campus tetejéről, pár nappal a forgatás előtt. Fotó: Kovács Máté

A látványhoz szükséges élénkebb és világosabb tónus elérésében is segített az épület kialakítása. Éppen a forgatás előtti napokban jártunk mi is az üres épületben, ahol feltűnő volt, hogy milyen világos minden: „a természetes fény elárasztja a termeket és szobákat, és az ablakok minden irányba remek kilátást biztosítanak” – írja a helyszínről Engelbrecht Azurea újságírónk. Ottjártunkkor egyébként az épület már teljesen üres volt: a sorozatot nézve nem tudtam nem arra a díszlettervezői munkára gondolni, ami ahhoz kellett, hogy élettel töltsék meg ezeket a bontásra ítélt tereket a forgatás erejéig.

Spoiler: az épület ugyanis már felújítás alatt áll, így eredeti formájában nem lesz többé elérhető. Ha úgy dönt az HBO, hogy második évadot is rendel, a Kilián Kollégiumnak költöznie kell.

d58a1dcd-4939-46e9-b8dc-4599a1ade1e2.jpg

Az épület jelenleg felújítás alatt áll. Fotó: Budapesti Corvinus Egyetem

Van, ami azóta sem változott

A Ménesi épületet felújítják, az NDK-s cserediákokat szállító Ikarus a sorozatot reklámozza Budapest utcáin, és a szabadpiac sem egy vágyott utópia többé. A kollégiumi élet azonban ma is éppen olyan színes, amilyen a filmben volt, és a 80-as években lehetett. 

„A legtöbb szakkolis szerint a tagok között mindig akad valaki, aki szívesen segít vizsgára készülni, meghallgat és támogat, késő este az élet nagy kérdéseiről vitázik, vagy akár csak EB-meccset néz veled

írtuk korábban a szakkollégiumi életről, és ez a hangulat a Besúgóban is megmutatkozik. A sorozatban van néhány beszólás a KISZ-esek felé, de a medencét vagy a nyugati ipar egyes termékeit azért ők sem szívesen hagyják ki.

A párhuzamok a zenében is megmutatkoznak. Olyan magyar slágereket hallhatunk a sorozatban, melyeknek ma is nagy kultuszuk van, elég csak a KFT-re, az EDDA Művekre, Vikidál Gyulára vagy Máté Péterre gondolni – utóbbiak hasonmásai szereplőként is megjelennek az egyik epizódban. A KISZ-es leánykórus kommunista indulói mellett az ellenzéki oldalon népdalok is megjelennek, melyek egészen különleges és libabőrös hangulatot kölcsönöznek a jeleneteknek.

A főcímdal az Európa kiadó ikonikus száma, a Mocskos idők lett, melyhez az HBO külön feldolgozást és klipet is készített. A főcím alatt archív felvételeken láthatjuk a nyolcvanas évek ikonikus pillanatait. A dalok között egyébként mai zenekarok feldolgozásai is helyet kaptak. A Carson Coma például külön a sorozat miatt készített feldolgozást a KFT Bábu vagy című slágeréből.

„Mocskos idők, szeretned kéne,

A jövő itt van és sose lesz vége!

Mocskos idők a sarokba bújva!

Mocskos idők, kezdjük újra!”

Olvasás a sorok között

A nosztalgia mellett arra is figyel a sorozat, hogy a korszak politikai változásait is előrevetítse. Az egyik órán például felmerül a szabadpiac gondolata, amit a tanár ugyan nem tart helyesnek, de érvelésében már inkább a megvalósíthatóság kérdése, mintsem az ideológiai elutasítás jelenik meg. 

A demokratikus ellenzéki fiatalok is gyakran fogalmaznak meg rendszerellenes kritikákat. Ezek között olyan sorok is felcsendülnek, melyek ma is hátborzongatóan ismerősnek hatnak. Persze a sorozat nem fogalmaz meg éles értékítéletet a szereplők felett. Geri, a besúgó karaktere egyszerre éleseszű, szerethető, mégsem tudunk elmenni amellett, hogy elárulja barátait. Máténak, Geri szobatársának csak az üzlet számít, folyamatosan nyugati termékekkel seftel, az ellenzéki fiatalokkal való kapcsolatára is már egy jó befektetésként tekint, mégsem tudunk teljes mértékben neheztelni rá.

Száva Zsolt a KISZ-szel is leül vitázni, melyen az alábbi sorok hangzanak el:

„fiatal forradalmárokból lett öreg zsarnokok”, vagy „nem szeretném, hogy egyetlen leválthatatlan ember legyen az ország élén”.

Korábban viszont egy belső szavazás során épp maga jelenti ki, hogy mivel ő a csapat alapítója, az ő szavazata duplán számít, és csak így tudja megnyerni a szavazást. A karakterek tehát éppoly bonyolultak és ellentmondásosak, mint a valóságban. Ettől lesz olyan felemelően és fojtogatóan valóságszerű egy mai egyetemista számára a Besúgó.

Mi lesz a Kilián Kollégium besúgójával? – Kémsztorit és 80-as évek nosztalgiát varázsolt az HBO a Ménesi Campus falai közé Tovább
Esélyegyenlőség és munkalehetőség egy megváltozott munkaképességű hallgató szemszögéből - A MOL eQuality program

Esélyegyenlőség és munkalehetőség egy megváltozott munkaképességű hallgató szemszögéből - A MOL eQuality program

szabo_marcell_2.jpg

Néhány multinacionális vállalat egyre nagyobb hangsúlyt fektet a hátrányos helyzetű vagy megváltozott munkaképességű emberek foglalkoztatására. Ennek egyik példája a MOL Nyrt., amely eQuality programjában évek óta képviseli a speciális igényű munkavállalók érdekeit. A Corvinus Egyetem a kezdetektől részt vesz a programban, ennek köszönhetően több fogyatékossággal élő hallgató kezdte meg sikeres karrierjét.

Írta: Csikós Zsófia

Sajátos nevelési igényű tanuló(k) az oktatásban

Szabó Marcell egyike azon megváltozott munkaképességű hallgatóknak, akik felvételt nyertek a MOL-hoz. Marcellnél viszonylag korán autizmus spektrumzavart és Asperger szindrómát állapítottak meg. A mindennapokban ez úgy jelenik meg, hogy kevésbé érzékeny és figyelmes az emberi reakciókra és kicsivel nehezebben oldódik, illetve nyilvánul meg nagyobb társaságban. Előfordulhat az is, hogy helytelenül alkalmazza a társas interakciókat szabályozó gesztusokat, rgaszkodik rutinokhoz vagy belefeledkezik egy általa érdekesnek vélt témába.

Emiatt az óvodában, valamint az általános- és középiskolában sajátos nevelési igényű diákként kezelték. Az orvosi szakvéleménynek köszönhetően egyszerűsített tanrendben tanulhatott, illetve a szocializáció miatt tovább járhatott óvodába. A felsőoktatásban azonban a folyamatosan változó időbeosztáshoz és közeghez nehezebben tud alkalmazkodni.

Egy fogyatékossággal élő hallgató mindennapjai a felsőoktatásban

2021 tavaszán Marcell a negyedik félévét kezdte meg Gazdálkodás és menedzsment szakon. Eddigi szemesztereiben összességében pozitív élményeket és tapasztalatokat szerzett, azonban kiemelte, hogy néha milyen kihívásokba ütközik a mindennapokban.

,,Az egyik legnagyobb nehézséget az állandóan változó egyetemi órarendem okozza, mert így nehéz mélyebb barátságokat kötni, hiszen mindig új kurzusok, időpontok, helyek és résztvevők vannak minden félévben.

Mivel nem voltam anno gólyatáborban és diákszervezet tagja sem vagyok, ezért kevés embert ismerek, akikkel közösen lehetne órákat felvenni vagy akár a szabadidőnket eltölteni. Kicsit már beletörődtem, hogy ez a helyzet, de néha nagyon hiányzik egy támogató, pozitív és konstruktív közeg, amiben tanulhatok, fejlődhetek és jól is érezhetem magam. Olyan érzésem van, mintha  a korosztályomban erre sokaknak nincs is feltétlen igénye vagy hajlandósága”- mesélte.

A Hallgatói Támogatáson belül évek óta működik egy részleg, akik a fogyatékossággal élő, sajátos igényű, valamint hátrányos helyzetű hallgatók segítésével foglalkoznak. Ők támogatást nyújtanak a mindennapi egyetemi életben, valamint a hallgatói, adminisztrációs és pályaválasztási, munkaügyi kérdésekben.

“Nagyon segítőkész emberek dolgoznak a Hallgatói Támogatásnál, akikhez bármikor fordulhatok, ha valamilyen nehézségbe ütközök."

"Kiemelném közülük Rózsa Melindát, az egyetem fogyatékosügyi koordinátorát, akivel rendszeresen tartom a kapcsolatot és mindig készségesen segít, legyen szó tanulással, tárgyfelvétellel vagy munkalehetőséggel kapcsolatos problémáról” - számolt be tapasztalatairól Marcell.

Külön kiemelte a tárgyfelvételt, ami kifejezetten stresszes szokott lenni a számára, ugyanis a Neptunnal kapcsolatos problémák sokszor megviselik őt és kihatnak az egész félévére, amely a speciális igényei miatt még körülményesebb. Állítása szerint a korán kelés nagymértékben rontja a teljesítményét, befolyásolja a hangulatát, valamint általános közérzetét is. Ugyanilyen meghatározó számára az oktató hozzáállása és segítőkészsége is, mert úgy érzi, hogy ezen külső tényezők rá sokkal nagyobb nyomást és hatást gyakorolnak. Ezeket leszámítva azonban jól boldogul a mindennapokban, összességében pozitív benyomásai vannak az egyetemről.

Marcell a kezdetekben angol nyelven tanult, azonban  a második félévében váltott és ezért átsorolták Corvinus ösztöndíjas helyről önköltségesre. Részint emiatt is kezdett munkakeresésbe, hogy tanulmányait is finanszírozni tudja. Ekkor hallott előszőr az AURA (Autistákat Támogató Közhasznú) Egyesületen keresztül a MOL esélyegyenlőségi programjáról.

A MOL és a Corvinus együttműködése, az eQuality program

A MOL már hosszú évek óta foglalkozik a megváltozott munkaképességű fiatalok jövőjével és munkakörnyezetbe történő integrálásával, valamint hosszú távú foglalkoztatásával. Ennek érdekében létrehozták a Nyitott Műhely esélyegyenlőségi programot, amelynek célja kettős. Egyrészt a regisztrált sajátos nevelési igényű egyetemi hallgatók releváns munkatapasztalatot szerezhetnek szakmai gyakorlat vagy diákmunka keretében, ezáltal megismerkedhetnek a vállalati környezettel és az állandó támogatás révén könnyedén be is illeszkedhetnek. Másrészt a fogyatékossággal élő embereket fogadó szervezetek és kollégák a közös munka révén megtapasztalhatják a fiatalok foglalkoztatásában rejlő lehetőségeket és előnyöket. A befogadó és támogató hozzáállással, valamint a közös gondolkodással az esetleges kihívások is könnyedén áthidalhatóak. 

A MOL Sokszínűségi és Befogadási keretrendszerének négy pillére van: a generációs sokszínűség, a nemek közötti egyenlőség, a munkavállalói jólét és családbarát működés, valamint a megváltozott munkaképességű kollégák támogatása. A negyedik pillér alapszabálya, hogy a munkavállalóikat a munkavégzésre való alkalmasságuk és képességeik, nem pedig korlátaik alapján ítélik meg. Jelenleg is foglalkoztatnak fogyatékossággal élő kollégákat, akik ugyanúgy hozzájárulnak a közös sikerekhez és vállalati szinten arra törekednek, hogy ők is egyre többen legyenek. A MOL ezen tevékenysége sok vállalat és egyéb intézmény számára példamutató lehet, valamint a társadalom érzékenyítését is segítheti.

“Kicsit kettős érzésem van ezzel kapcsolatban, hiszen a vállalatok egy része csak azért alkalmaz minket, megváltozott munkaképességű fiatalokat, hogy ne kelljen befizetniük az államnak a rehabilitációs hozzájárulási díjat. Ez érthető, hiszen ez nagyon kedvező a számukra, továbbá mi is élvezzük az előnyeit."

"Akadnak azonban olyan munkáltatók is, akik  teljes értékű munkavállalóként tekintenek ránk, megbecsülnek és szívesen foglalkoztatnak minket, akár hosszú távon is."

"Nekem a MOL-nál az utóbbit volt szerencsém megtapasztalni. Itt mindenki próbálja kihozni magából a legtöbbet a lehetőségekhez mérten”- mondta Marcell, amikor a személyes véleményéről kérdeztem.

Már lassan egy éve dolgozik a MOL-nál gyakornokként, ahol adatvizualizációval, statisztikák és különböző riportok készítésével foglalkozik a vállalat alternatív üzemanyag részlegén, a MOL Plugee projekt business oldalán. 

“Sikeresen végigcsináltam a kiválasztási folyamatot. Beadtam az önéletrajzomat, részt vettem személyes megbeszélésen az esélyegyenlőségi program felelősével, majd behívtak második körös interjúra is. Mindezek után már csak egy szakmai feladatokból álló tesztet kellett kitöltenem és hamarosan fel is vettek. Azóta is hosszú távra tervezek a vállalatnál” - mesélte.

Élvezi, hogy szabad teret kap a feladatok megoldásában, illetve, hogy home office-ban is dolgozhat, így mellőzheti környezetének zavaró tényezőit. Továbbá a kollégái is pozitívan, támogatóan állnak hozzá. Munkakörnyezete mellett a fizetésével is elégedett, amellyel ki tudja egészíteni bevételeit és a későbbiekben a diákhitelét is törleszteni tudja. Úgy véli, hogy számos előnye van a programnak, melyet célszerű lenne népszerűsíteni annak érdekében, hogy megkönnyítsék a fogyatékossággal élő fiatalok munkaerőpiacon történő elhelyezkedését.

Esélyegyenlőség és munkalehetőség egy megváltozott munkaképességű hallgató szemszögéből - A MOL eQuality program Tovább
Miért fogja meg az embereket még ma is a Macskafogó? - Ternovszky Béla az egyetemi filmklubban

Miért fogja meg az embereket még ma is a Macskafogó? - Ternovszky Béla az egyetemi filmklubban

ternovszky_filmklub.jpg

A 2021/22-es tanév őszi félévében a Nemzeti Filmintézet támogatásával útnak indult egyetemi filmklubunk, ahol régi magyar filmeket láthatunk és vitathatunk meg hallgatók és alumnik körében a Faculty Club-ban. A filmklub nem rejtett célja, hogy megismertesse a fiatalokkal a korábbi generációk mindennapjait, és ebben a folyton változó világban közös kapcsolódási pontot nyújtson számukra a náluk idősebb generációval.

Vendégszerző: Gárdi Réka Lorin; Borítókép: Corvinus Filmklub

Március 17-én az újdonsült Kossuth-díjas Ternovszky Béla rendező látogatott el a Corvinusra a Macskafogó című filmjének vetítésére, ahol nagy tömeg gyűlt össze. De honnan ez a hihetetlen vonzerő? Puskás Kornél, a Corvinus Művészeti Akadémia vezetője, Dr. Sipos Júlia, az egyetem kulturális munkatársa és nézőink kérdezték Ternovszky Bélát a 35 éves alkotás részleteiről.

Bár a Macskafogóból később kultuszfilm lett, a film megalkotásához szükséges tőke megszerzése komoly feladatnak bizonyult. A film alapötletét Nepp József számára a The Manhattan Transfer amerikai jazzbanda Four Brothers című darabja adta. A külföldi filmfesztiválokon látott filmek (Star Wars, Robotzsaru, Indiana Jones) nagy hatással voltak az alkotókra, és ezek hatása alatt készült el az a kezdetleges forgatókönyv, amelyet prezentáltak az akkori kultúrpolitika első embereinek. Szerencsére a filmet nem a tiltott kategóriába sorolták, azonban támogatásban nem részesült. Így került a film a tűrt kategóriába. Ternovszky-ék elkészíthették a filmet, pénzt azonban saját maguknak kellett rá keresniük.

Eleinte egy kanadai és egy német producer sietett az anyagi gondban küszködő alkotók segítségére. Ők azonban beleszóltak a film történetének alakulásába, így került a történetbe Safranek kislánya is, Cathy, azzal a céllal, hogy a gyerekközönség jobban élvezze a filmet.

Bár az alkotók eleinte nem örültek ennek a változtatásnak, Cathy karaktere később rendkívül fontosnak bizonyult az egerek macskákkal szembeni álláspontjának a megértésében.

Miután a történet kezdett körvonalazódni és az animációk egy része is készen volt, a filmet mégis támogatásra méltónak találták, így végül az anyagi akadály is elhárult a befejezés elől.

A Macskafogó a Pannónia Filmstúdió gondozásában készülhetett el. Fontos cél volt a filmstúdió számára, hogy ne egy kaptafára termeljék a filmeket. Így születhettek meg többek között Jankovics Marcell néprajzi ihletésű alkotásai, Kovásznai György festményfilmjei, vagy Dargay Attila „disneyánus” rajzfilmjei is.

A tradicionális animációkészítés történeteit hallva felvetődött, hogyan hat a ma készülő animációs filmekre a digitalizáció. A rendező szerint a Macskafogó készítése során minden egyes munkafolyamatnál pontosan értette, mi történik, sőt, akár egyedül is meg tudta volna rajzolni a teljes animációt. A Macskafogó 2-nél azonban már nem ez volt a helyzet. A folytatásban használt számítógépes animációk működését már nem látta át teljesen.

Számítógépes animációt ugyanakkor már az első részben is felhasználtak. A tengeralattjáró mozgásának meganimálásához egy Commodore 64 által alkotott kezdetleges 3D-s animáció nyújtott segítséget. Egy ehhez értő munkatárs írta meg a kódot, amelyben egy fekete ellipszoid teszi meg a majdnem 180°-os fordulatot. Erre azért volt szükség, mert az arányok, a perspektíva tartása szemmel egy ilyen nagy mozdulatnál és részletesen megrajzolt tengeralattjárónál embert próbáló feladat, könnyen szétcsúszhatott volna a tengeralattjáró mérete és mozgása. A programnak hála a hengerszerű test azonban teljesen természetes módon tudta megtenni a fordulatot. Miután elkészült a tengeralattjáró-ellipszoid, a rajzolók képkockánként kézzel rárajzolták a géppel alkotott testre a tengeralattjáró külsőségeit. Így született meg a tengeralattjáró ötvözve a hagyományos és digitális animációt.

Ternovszky azt is elárulta, hogy eredetileg egy slusszpoént is terveztek a film végére: Grabowski nem is egér, hanem mindvégig robot volt, sőt, még Tsino-san is egy robotegérlány lett volna.

A filmvégi csók helyett a két robot dugalj és kapcsolók segítségével fejezték volna ki egymás iránt érzett szerelmüket. Végül ezt az ötletet elvetették, a készítők szerint túl „Robotzsarus” lett volna így Grabowski karaktere, emellett elidegenítő hatása is lett volna. A nézők nem tudtak volna azonosulni Grabowski karakterével.

Elkerülhetetlen a film politikai töltetéről is beszélni, legyen szó a Safranek és Mr. Teufel által bemutatott, minden szinten megjelenő szervilisségről, az elnyomó hierarchiáról, avagy a globális politikát tekintve a kétpólusú világot jelképező macska-egér szembenállásról és a fegyverkezési versenyről. Ternovszky szavai azonban kiábrándítóan hatottak: kerek perec kijelentette, hogy szó sem volt az alkotók oldaláról politizálásról. „Akkor talán meg se csináltuk volna a filmet”, mondta, hogyha szándékosan szerettek volna politizálni. Később azonban helyesbített, és tisztázta, hogy az akkori korban élő összes embernek a mindennapja, élete, legyen idős vagy fiatal, át volt itatva a politikával. Így akarva-akaratlanul is beleszőttek egy politikai szálat a filmbe.

A filmbéli politikát illetően pedig egy humoros, személyes történetet is megismerhettek a résztvevők. Az egyik néző elmesélte, hogy évek óta tartó civakodásuk tárgya a Macskafogó gépezet, és Cathy, a kis macskalány. A film végén nem derül ki ugyanis, hogy Cathy-t felfalja és átalakítja a gépezet, vagy őt egérbarát jelleme miatt megkíméli az agymosástól. Ha felfalja, akkor az egerek a teljes macskanemzetet kiáltják ki bűnösnek. Ez azonban nem így történt,

„Cathy-t nem falta volna föl a gépezet”

– hallatszódott a gyors és egyértelmű válasz. Azaz megnyugodhatunk, az egerek csupán az egereket támadó macskákat célozták fegyverükkel, a teljes macskatársadalmat bűnösnek kikiáltó és elítélő mozgalomról szó sincs.

Fontos megemlíteni a szinkronszínészek csodálatos játékát. Megtudhattuk, hogy Ternovszky nem szinkronszínészeket keresett, hanem színészeket – kérte, hogy ne játsszák meg magukat, ne beszéljenek torz, vékony hangon, hanem magukat adják. Így születtek meg például a négy patkány lenyűgöző civakodásai, rengeteg bennük az improvizált rész. Az alkotók zenei betétekkel sem szerették volna telepakolni a filmet. Lusta Dick bossa nova előadásával és a Négy Gengszter Dalával megtalálták az egyensúlyt, épp úgy hangban, mint a poénok szintjén is. A gyermekeknek szólnak a vicces csetepaték, míg a felnőtt közönségnek szól a kiszólás, hogy Grabowksi „Thoreau-t olvas és nyers koszton él”, illetve Cincinnatus karaktere is. A film így már gyermekként magával tud ragadni, és ahogy a generációk nőnek fel, a film újabb és újabb oldalát és utalásait érti meg a néző.

Talán ennél a filmnél egy más film sem tudja jobban képviselni az egyetemi filmklub célját. A szórakoztató filmélmény után pezsgő beszélgetésben, esetleg vitában vehetünk részt, és ami a legfontosabb, megismerhetjük az előttünk élő generációk világát.

Miért fogja meg az embereket még ma is a Macskafogó? - Ternovszky Béla az egyetemi filmklubban Tovább
Egyéves felkészítő programot indít a Corvinus hátrányos helyzetű fiataloknak

Egyéves felkészítő programot indít a Corvinus hátrányos helyzetű fiataloknak

borito_15.jpg

Illyés Gyula program néven hátrányos helyzetű fiataloknak indít egyéves, intenzív angol és matematika képzést a Corvinus. Az egyetem célja, hogy azok a tehetséges fiatalok is esélyt kapjanak a bejutásra, akik hátrányos helyzetük miatt nem érték el a ponthatárt. A programról sajtóeseményen beszélgetett Takáts Előd, a Corvinus rektora, Illyés Mária, a névadó örököse, Dr. Megyeri Krisztina adjunktus és Imre Roland, az egyetem korábbi hallgatója.

Írta: Kovács Máté, Borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem

Amikor Imre Roland még középiskolásként a továbbtanuláson gondolkodott, egyetlen cél lebegett a szeme előtt: „én majd egyszer a Corvinuson fogok tanulni”. Az ide vezető út azonban egyáltalán nem volt zökkenőmentes. Hidason, egy baranyai kistelepülésen született, ahonnan az egyetem szinte elérhetetlennek tűnt.

Egyedül talán soha nem kapta volna meg az esélyt, mentorai azonban töretlenül bíztak benne. „Szerettük volna, hogy olyan irányba induljon, aminek piaci értéke van” – mondja Dr. Megyeri Krisztina, a Corvinus Matematika Tanszékének adjunktusa. Berlinger Edinával, a Befektetések és Vállalati Pénzügy Tanszék vezetőjével közösen alapítványt hoztak létre, hogy a Rolandhoz hasonlóan tehetséges, de hátrányos helyzetű diákok sikeres érettségijét és felvételijét segítsék.

Bár először nem jutott be az egyetemre, Roland mégsem adta fel. „Nem volt olyan háttértámogatásom, hogy a központi felvételin egyből sikeres legyek, nem volt elég pontom” – mondja. Előbb dolgozni kezdett, majd mentorai támogatásával ismét érettségizett, ezúttal pedig fel is vették a Budapesti Gazdasági Egyetemre. Korábbi álma végül mesterszakos felvételin teljesedhetett be, ahol már nem számítottak a középiskolából hozott pontok. Felvették a Corvinus Pénzügy mesterszakjára, ahol sikeresen diplomázni tudott.

Bár Roland álma teljesült, ez nem mindenkinek adatik meg.

„Nem a tehetség hiányzik, hanem az a lehetőség, hogy nyelvvizsgája, emelt érettségije, mentora legyen a diáknak” – mondja Takáts Előd, a Corvinus rektora.

Ezt a lehetőséget szeretné megadni a Corvinus az Illyés Gyula programmal, melyben hátrányos helyzetű fiatalokat támogatnának abban, hogy az egyéves felkészítés után nyelvvizsgát és emelt érettségit tegyenek, amivel az egyetemre is könnyebben bejuthatnak.

A programban évente tíz fiatalnak nyújtanak térítésmentes, intenzív matek és angol képzést. Emellett a hallgatók havi 130 ezer forintos ösztöndíjat, napi egyszeri meleg étkezést, kollégiumi ellátást, a képzéshez szükséges laptopot, internetelőfizetést, telefont és budapesti bérletet kapnak, továbbá havi egyszer térítik a vidékre való oda- és visszaútjuk költségét. Az a célja az egyetemnek, hogy a résztvevők teljes egészében a képzésre koncentrálhassanak, és ne kelljen munkát vállalniuk a megélhetés vagy a család eltartása miatt.

A képzés segít a legfontosabb ismeretek elsajátításában, melyet a hátrányos helyzetű diákok nem mindig kapnak meg a közoktatásban. Roland például végig küszködött a matekkal, mert a matektanára nem szerette őt. Bár kilencedikben megbukott, Megyeri Krisztina mentorként mégis megszerettette vele a matekot, most pedig ő maga tanít és mentorál hátrányos helyzetű diákokat.

A program a kiválasztott tíz diákon túl tágabb környezetüknek is kapaszkodó lehet. Amikor Roland hátrányos helyzetű térségekben tart foglalkozásokat, azt mondja a diákoknak:

„nagyon merész, távoli álmot képzeljetek el magatoknak. Ha én bekerülhettem a legjobb egyetemre, akkor nincs lehetetlen”.

Az egyetemre bejutó hallgatók az otthoni környezetük számára és példaképek lehetnek, később pedig mentorként segíthetik a hozzájuk hasonlóan hátránnyal induló fiatalokat. „A történeteknek iszonyú ereje van. Szükség van olyan emberekre, akik visszamennek és megmutatják, hogy bár nekem sem ment volna egyedül, segítséggel sikerülhet” – teszi hozzá Megyeri Krisztina. Mentorként tapasztalta, hogy sok esetben már az önbizalom is hiányzik. Senki nem mondja el a diákoknak, hogy merre induljanak el, vagy hogy egyáltalán lehetőségük van elindulni. Maguk a középiskolai tanárok beszélik le őket a továbbtanulásról, lenézik, lebecsülik őket, pedig sokan lennének kellően tehetségesek ahhoz, hogy a felsőoktatásban is megállják a helyüket.

 belso_kep.jpg

Dr. Takáts Előd az Illyés Gyula program névválasztásáról is beszélt. Fotó: Budapesti Corvinus Egyetem

A visszatérés gondolata Illyés Gyula munkásságában is megjelent. Takáts Előd az író-költő Puszták népe című regénye miatt választotta őt a program névadójának. Fiatalon olvasta először Illyés Gyula könyvét, de máig elevenen megmaradt emlékezetében az a rész, amikor az író arról ír, hogy az iskolában a magyarokról tanulva miért nem ismert rá önnön magyarságára: „A puszták népét, homályos, finnyás ösztönből vagy szégyenkezésből, sokáig nem is tekintettem a magyar nemzethez tartozónak. Gyermekkoromban sehogy sem tudtam azonosítani azzal a hősies, harcias, dicső néppel, amilyennek a magyart ott a pusztai iskolában tanultam.  A magyar nemzetet valami távoli, boldog népnek képzeltem, s szerettem volna közte élni; szomorú környezetemből úgy sóvárogtam utána, akar a mesék hősei után. Minden nemzetnek ragyogó eszménye van saját magáról, s én ezt az eszményt tartottam valónak, ezt hajszoltam, s egyre több eleven magyart kellett megtagadnom. Jóval később, külföldön, Németországban és Franciaországban kezdtem eszmélni; eszmélésem, nemzetfeletti elveim ellenére is, fájdalmas volt és megalázó.”

Illyés Gyula örököse, Illyés Mária örömmel fogadta el a felkérést a program névhasználatára, ami szerinte beleillik édesapja munkásságának szellemiségébe.

„Igazi demokrata volt. Vallotta, hogy fel kell emelni azokat, akik hátrányos helyzetben vannak. A demokrácia gyönyörű dolog, de a jogegyenlőség nem egyenlő az esélyegyenlőséggel” – mondja.

Ezt az esélyegyenlőséget célozta meg Illyés népfőiskolai gondolata, hogy azok is tanulhassanak, akik korábban „kimaradtak a tudás palotájából”. A Corvinus programja bár más úton, de hasonló célért indul el. A program mellett abban is eltökélt az egyetem, hogy változtassanak a felvételi rendszeren. „Ne csak pontszámokban gondolkodjunk, hanem a felvételiben legyen tere annak is, aki tehetséges, de nincs olyan háttere, hogy könnyedén vegye a közoktatás akadályait” – mondja a Corvinus rektora. Szerinte ez mindenkinek érdeke lenne, és lát is arra esélyt, hogy a jövőben legyen erre is lehetőség a Corvinuson.

Az Illyés Gyula program 2022 szeptemberében indul, pályázni május 3-tól augusztus 21-ig lehet. A jelentkezéshez magyar állampolgárság, érettségi és minimális szintű angol nyelvtudás szükséges, továbbá feltétel még, hogy a programra jelentkező fiatal egyik szülője vagy nevelőszülője se rendelkezzen diplomával, a fiatal pedig hallgatói jogviszonnyal. A részletes pályázati kiírás itt olvasható.

A projekt során évente nagyjából 40 milliós költségvetéssel számol az egyetem, de Takáts Előd rektor bízik abban, hogy ez a jövőben bővülhet majd. A sajtóesemény végén újságírói kérdésre a Corvinus idei költségvetése is szóba került. Takáts Előd rektor elmondta, hogy a 2021-es üzleti év után kiemelkedően magas, 28,776 milliárd forint osztalékbevételhez jut a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány a résztulajdonában lévő gazdasági társaságoktól. A Richter Gedeon Nyrt-től a 2021-es üzleti év után várhatóan 4,193 milliárd Ft osztalékbevételt, a MOL-tól pedig 24,582 milliárd forint osztalékbevételt kap a Corvinust fenntartó Alapítvány. A többletbevétel egy részét az egyetem a tartalékok növelésére fordítja, hogy a finanszírozás egy esetleges rosszabb üzleti év esetén is fenntartható legyen a jövőben.

Egyéves felkészítő programot indít a Corvinus hátrányos helyzetű fiataloknak Tovább
A TDK a magyar tudományos élet katalizátora - Interjú Michalkó Gáborral

A TDK a magyar tudományos élet katalizátora - Interjú Michalkó Gáborral

c-belso-023-min.jpg

Az egyik leghatásosabb és leggazdaságosabb módszer a tudományos utánpótlás nevelésben a Tudományos Diákköri Konferencia. A mozgalomban több generáció részt vett. Akik most konzulensek, egykor maguk is ifjú kutatóként kezdték pályafutásukat – Michalkó Gáborral beszélgettünk.

Írta: Weller P. Hanna 

A TDK sok esetben a doktori iskola előszobája. Ezt kihasználva szeretnék bevonzani a tudományos életbe a tehetséges hallgatókat, de sajnos sokan inkább dolgozni kezdenek vagy külföldre utaznak és ott végzik el a mesterszakot. „Jelenleg is keressük azokat a lehetőségeket, hogyan lehet átsegíteni a sikeres TDK-zókat, akár automatikusan az alapképzésből a mesterszakra, majd a doktori iskolába” – mondta Michalkó Gábor, a Gazdálkodástani Doktori Iskola vezetője

michalko1.jpgA doktori iskola valójában a tudományos utánpótlásnevelés színtere. „Felelősek vagyunk az akadémiai életpálya különböző grádicsain lévő kollégákért, és tudatosan menedzseljük a következő generációt, sokkal tudatosabban, mint ahogy minket menedzseltek” – hangúlyozta Michalkó Gábor. Kiemelt figyelmet fordítanak a fiatalokra annak érdekében, hogy ne alakuljon ki nagy rés az egymást követő generációk között. Michalkó Gábor szerint 10-15 év korkülönbség sok esetben megnehezíti az együttműködést és egészségtelen  szervezeti viszonyokat teremthet. Azonban a közös munka, a kutatásban való részvétel és az akadémiai előrehaladás lehetővé teszi, hogy a különböző generációk együtt fejlődjenek és műveljék a tudományt.

Michalkó Gábor nem ismer a TDK-nál jobb, olcsóbb, egyszerűbb tudományos műhelyt, amelynek közösségépítő és személyiségformáló hatása is van. A mozgalom előnyeit a 1990-es évek elején tapasztalta meg a Debreceni Egyetem történelem-földrajz szakos hallgatójaként. Többek között az országos versenyen elért sikerének köszönheti, hogy ma is a tudományos világban dolgozik. Szavai szerint napjaink életpálya-orientált világában sillabusz-szerűen leírható, hogy mi szükséges az előrejutáshoz. Az akadémiai pálya egyik legnagyobb értéke pedig a tudományos műhelyteremtés és közösségépítés, amely egyszerre valósul meg a TDK-ban.

„Sosem mérlegeltem semmit, sem időt, sem energiát, mindig a közös tudományos munkából fakadó öröm hajtott”

– emlékezett vissza Michalkó Gábor. Elmondta, hogy nagyon sokat tanul a hallgatóitól. Így történt ez közel egy évtizede is, amikor a turizmusban lévő kiterjesztett valóságot vizsgálta egy TDK mentoráltja. Bevallotta, hogy akkor még nem mozgott otthonosan a témában, a diák mindig két lépéssel előrébb járt nála. Azt viszont tudta, hogyan kell őt végigvezetni a kutatáson. Sikerrel jártak: Gábor tájékozottabb lett a témában, a hallgató pedig megnyerte az országos versenyt.

Hogy kiből lesz sikeres TDK-zó, rendkívül összetett kérdés. Michalkó Gábor szerint szükséges motiváció, kitartás, tehetség – amely magába foglalja a kreativitást, bátorságot, merészséget, a megszokott úttól való eltérést – továbbá jó írás- kommunikációs- és prezentációs készség, versenytűrés, illetve a tudományos közegben való otthonos mozgás. Nem minden hallgató helyezkedik el az akadémiai pályán, azonban ezek a készségek, illetve a tudományos igényesség végigkíséri az egész életüket.

Michalkó Gábor szerint a szerencsén is múlik, hogy valaki nyer-e vagy sem. Az viszont egyértelműen pozitív visszajelzés, amikor a hallgatónak - akár közösen a konzulensével - lehetősége nyílik publikálni a dolgozatát. „Az elismerésnek vannak még fokozatai, a következő lépcsőfok az, amikor a korábbi TDK-zóból PhD hallgató lesz, ha pedig a tanítvány is professzorrá válik, az a csúcsok csúcsa. Egy ilyen életpálya nem csak az oktatónak és a tanítványnak jelent sokat, fontos közvetlenül a mozgalomnak, közvetetten pedig a tudományos világnak” – részletezte Michalkó Gábor.

Az idei Tudományos Diákköri Konferenciával kapcsolatos információkért látogassatok el az egyetem honlapjára, és kövessétek a BCE TDK Facebook oldalát.

A TDK tevékenységét az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrás az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007 azonosítószámú „Tehetségből fiatal kutató - A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban” című projekt támogatta.

A TDK a magyar tudományos élet katalizátora - Interjú Michalkó Gáborral Tovább
HÖK-választást rendeznek a Corvinuson, április 14-ig lehet jelöltet állítani

HÖK-választást rendeznek a Corvinuson, április 14-ig lehet jelöltet állítani

e-015-2-min.jpg

Idén tavasszal ismét HÖK-választás lesz a Corvinuson. De mi adja a hallgatói önkormányzatok létjogosultságát az egyetemeken? Miért fontos, hogy te is leadd a voksod? Hogyan tudsz majd szavazni? Ebben a cikkben összegyűjtöttünk a válaszokat a legfontosabb kérdésekre. 

Írta: Tepfenhart Beatrix; Borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem

Hogyan vesz részt a HÖK a hallgatói életben?

A Hallgatói Önkormányzat a hallgatói érdekképviselet aktív megvalósításáért felel az Egyetemen. A HÖK képviselői részt vesznek például a Fegyelmi Bizottság vagy a Kreditátviteli Bizottság munkájában. A Szenátusi ülésekre a HÖK három tagot delegál (az elnök és a két alelnök vesz részt az ülésen), így három szavazattal is rendelkeznek. A szabálymódosításokat érintően ráadásul vétójoguk van, így képviselhetik a hallgatók érdekeit.

Emellett a szervezet tevékenységei közé tartozik a hallgatói élet színesítése rendezvények, bulik szervezésre révén, valamint a különböző egyetemi szervezeti egységek projektjeiben való részvétel, mint például a diplomaosztók vagy a szakfejlesztések lebonyolítása.

Miért és hogyan léteznek a hallgatói önkormányzatok?

,,A felsőoktatási intézményekben a hallgatói érdekek képviseletére - a felsőoktatási intézmény részeként - hallgatói önkormányzat működik’’

- írja a Nemzeti Felsőoktatási Törvény (NFTV) 60. bekezdése. Így a hallgatói önkormányzatok jogi alapját ez a jogszabály adja, azonban a működés egyéb feltételekhez is kötött. 

Ezek közül az egyik, ha nem a legfontosabb, hogy a hallgatói önkormányzat küldöttgyűlési választásán a teljes idejű nappali képzésen tanuló hallgatók legalább 25 százaléka részt vett és elfogadta a jelölt tisztségviselőket.

Mi az a Küldöttgyűlés? Miről dönthet?

,,A HÖK Küldöttgyűlése a szervezet szabályalkotó testülete’’ - fogalmaz a Corvinus HÖK Alapszabálya. A Küldöttgyűlés hatásköre kiterjed a HÖK Elnök és alelnökök, valamint a Felügyelő Bizottság megválasztására, az éves költségvetés elfogadására, illetve dönt az Alapszabályról és annak esetleges módosításairól. A Küldöttgyűlést alkotó maximum 45 fő legalább évente két alkalommal ülésezik.

Mikor lesz a Küldöttgyűlés-választás?

A kétévente megrendezett választási időszak a Corvinuson idén áprilisban lesz, ahol listás és egyéni képviselők megválasztására is lehetőség nyílik majd. A választást a Hallgatói Önkormányzat Felügyelő Bizottsága írja ki, ezt követően pedig ők felelnek a teljes választás szabályos lebonyolításáért is.

A választási időszak a jelöltállítással kezdődik: kizárólag ebben a periódusban lehet képviselőcsoportot alakítani, illetve egyéni jelöltként pályázatot benyújtani.

A jelöltállítás időszaka április 10-én kezdődik és április 14-én éjfélkor ér véget.

Ezt követi a bírálati időszak, amikor a Felügyelő Bizottság ellenőrzi a beérkezett dokumentumokat, majd egy jelöltállításra vonatkozó jogorvoslati időszak, amikor a meghozott határozatokkal kapcsolatban lehet fellebbezéseket benyújtani szintén a Felügyelő Bizottsághoz.

A tényleges szavazási időszak április 25-én veszi kezdetét, ekkortól lehet az Egyetem Moodle rendszerén keresztül leadni a szavazatokat.

hok_kgy_valasztas.png

Készítette: Tepfenhart Beatrix, Közgazdász

Ki indulhat a választáson?

A küldöttgyűlési választáson jelöltként bárki elindulhat, aki aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik és a Felügyelő Bizottságnak a megjelölt időszakban benyújtja a szükséges dokumentumokat. Ezeket a Corvinus HÖK Alapszabálya tartalmazza, amely elérhető az Egyetem weboldalán és a HÖK saját honlapján.

Az országgyűlési választásokhoz hasonlóan a hallgatói önkormányzati választáson is listás és egyéni jelöltek megválasztására van lehetőség. Egy listán minimum 30, maximum 50 képviselő szerepelhet, emellett a listaállításnak egyéb kritériumai is vannak, amelyeket a Corvinus HÖK Alapszabályának 14. § bekezdése tartalmaz.

Egyéni jelöltként két körzet képviselőjeként lehet elindulni: alapszakos és mesterszakos körzetben. Nem feltétel azonban, hogy a képviselő abban a körzetben induljon, ahol épp a tanulmányait folytatja.

Fontos tudnivaló, hogy az egyes képzési szinteken tanuló hallgatók maximum annyi jelöltre adhatják le a szavazataikat, ahány képviselő indult az adott körzetben, tehát az adott képzési szinten. Így az alapszakosok, és az osztatlan képzés első három évfolyama legtöbb 7, a mesterszakosok legtöbb 4 jelöltet támogathatnak majd április 25-én.

Érvényes szavazás esetén a mandátumok kiosztásának eredményeként 11 egyéni és 30 listás képviselő szerez két évre mandátumot a Küldöttgyűlésben.

glen-carrie-aphrnuriypk-unsplash.jpg

Fotó: Glen Carrie, Unsplash

Mi lesz akkor, ha érvénytelen lesz a választás?

Ahogyan a cikkünk elején is írtuk, a szavazás csak akkor nyilvánítható érvényesnek, ha a nappali tagozatos hallgatók között legalább 25 százalékos a részvételi arány. Az érvénytelen szavazás után legalább három nappal meghosszabbítják a választási időszakot, amit bírálat és jogorvoslat követ. Ezt mindaddig szükséges ismételni, amíg az érvényesség/eredményesség kimondható.

Ha a Felügyelő Bizottságnak a szemeszter végéig sem sikerül eredményesen lezárnia a választásokat, a következő félév hetedik hetéig ki kell írnia egy rendkívüli választást. Eddig azonban a HÖK szerepe és hatásköre jelentősen lecsökken, a működés csupán egy ügyvezető elnökre korlátozódik. Így például ebben az esetben a Szenátusi üléseken is egy hallgatói képviselő vehet részt a jelenlegi három helyett, de a HÖK hiánya a hallgatói élet számos szegmensére kihatna, legyen az a rendezvények területe, a bizottságokban való aktív képviselet vagy a tömeges tájékoztatás.

HÖK-választást rendeznek a Corvinuson, április 14-ig lehet jelöltet állítani Tovább
Kötelező egyetemi feladatoktól a tehetséggondozásig - A sikeres Tudományos Diákköri Konferencia mentorság titka

Kötelező egyetemi feladatoktól a tehetséggondozásig - A sikeres Tudományos Diákköri Konferencia mentorság titka

c-051-min.jpg

Minél korábban elkezdjük az önmenedzselést és az önálló kutatómunkát az egyetemen, annál magabiztosabbak lehetünk a munkaerőpiacon és sikeresebbek a vállalati szektorban. A TDK-n próbára tehetjük magunkat, egy jó mentor pedig segít kihozni belőlünk a legjobbat - Badics Milán Csabával beszélgettet újságírónk a Corvinus TDK szervezőcsapatának tagjaként.

Írta: Weller P. Hanna

Általában két kérdéskör mellett teszik le a voksukat azok a hallgatók, akik a pénzügy szekcióban kívánnak dolgozatot nevezni a Tudományos Diákköri Konferencián. A diákok már az egyetemen is nagyon sok inputot kapnak a pénzügyi adatok elemzéséről, amely során főként olyan módszertani, programozási megoldások kerülnek előtérbe, amelyek segítségével az adott pénzügyi/közgazdasági kérdés mélyebben is vizsgálható.

A vállalati-pénzügyi kérdések általában más módon fogalmazódnak meg: itt az a fontos, hogy a tanulók vállalati szemmel vizsgálják a felvetett problémát.

Az egyetemi szervezett oktatáson túl érdemes minél hamarabb belekóstolni a tudományos világba - erre bátorítja a corvinusos hallgatókat Badics Milán Csaba, akinek egyetemi évei egyik legjobb tapasztalata volt az első TDK dolgozata, pedig sokáig csak a kötelező feladatokat végezte el. Milán életében akkor következett be a fordulópont, amikor mélyebben felkeltette a figyelmét egy beadandó dolgozat kérdésköre.

Szerencsés összecsengés volt, hogy egy multinacionális vállalat éppen akkor írt ki egy nagyon hasonló TDK dolgozat témakört, így nem kellett egyedül megbirkózni a problémával. Inspirálóan hatott rá a két külsős mentor, akikkel hétről-hétre tudott egyeztetni a kutatás során felmerülő problémákról. Úgy véli ennek köszönhető, hogy magas színvonalú elemzéstadott le. “Nagyon sokat profitáltam abból, hogy elmélyültem egy témában, és az egyetemi oktatók mellett a piaci szereplők szemüvegén keresztül is megvizsgálhattam azt a problémát” - emlékezett vissza Milán.

fotobm.jpg

Kép: Badics Milán Csaba; Fotó: Klisóczki Fanni

A sokféle egyetemi teendői közül a mentorálás a legkedvesebb számára, ezért ma már főként a tehetséggondozásra fókuszál. Korábban doktoranduszként, ma pedig már egyetemi oktatóként segít azoknak a diákoknak, akik a kötelező feladatokon túl többet szeretnének alkotni. Úgy véli, a dolgozathoz érdemes szakmailag tapasztalt és a témában a szakirodalmat ismerő, mentorálásban jártas konzulenst választani.

Milán szerint a corvinusos diákok nagyon jó önálló tanulási készséggel rendelkeznek, ezért a mentoroknak csak terelgetni kell a hallgatókat.

“Megtalálni a megfelelő szakirodalmat, megfogalmazni a helyes kutatási kérdéseket, a legfontosabb tudományos és szakmai kritikákat, elkészíteni egy részproblémát kifejtő elemzést - elsősorban ezekben kell segíteni a hallgatókat” - részletezte.

Fontos, hogy a dolgozat leírására és javítására is elegendő idő maradjon, mert az eredményesség a tanuló által előállított szakmai tartalom mellett a megfogalmazás módjától is függ.

Mindenképpen profitálnak a hallgatók abból, ha TDK-znak. A kutatás folyamata egyrészt nagyon hasonlít a vállalati projektek megvalósításához, ezért közben elsajátíthatnak olyan készségeket, amelyek előre viszik őket a munkaerőpiacon,  így hosszú távon sikeresebbé is válhatnak. Másrészt ezzel a hallgatók önmagukat is tesztelhetik. A tanév rendje központilag szabályozott, azonban a TDK során minden tanuló maga határozza meg a kereteket. Nagyon jó próba, hogyan birkóznak meg a korlátaikkal, a kutatás során előforduló problémákkal, és mennyire tűrik a monotonitást. A mélypontokon való átlendülésen az is segíthet, ha csatlakoznak a tehetséggondozó egyetemi csoportokhoz, mert a sorstársakkal együtt könnyebb megküzdeni a szembejövő kihívásokkal.

Az idei Tudományos Diákköri Konferenciával kapcsolatos információkért látogassatok el az egyetem honlapjára, és kövessétek a BCE TDK Facebook oldalát.

A TDK tevékenységét az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrás az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007 azonosítószámú „Tehetségből fiatal kutató - A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban” című projekt támogatta.

Kötelező egyetemi feladatoktól a tehetséggondozásig - A sikeres Tudományos Diákköri Konferencia mentorság titka Tovább
A NapKözi kulisszái mögött - Interjú egy páratlan közösséggel, egy eldugott közösségi térben

A NapKözi kulisszái mögött - Interjú egy páratlan közösséggel, egy eldugott közösségi térben

borito-min_1.jpg

Adott egy hely az E épület alagsorában, amit a hallgatók tanulásra vagy pihenésre használnak, rosszabb esetben nem ismernek. Adott egy csapat, ami ezt a helyet időt és energiát nem kímélve karbantartja és élettel tölti meg. Interjú a NapKözi közösségével és a Hallgatói Támogatás kapcsolattartójával.

Írta és a képeket készítette: Csikós Zsófia

Mi is az a NapKözi?

A NapKözi egy hallgatói tér és közösség, egy csapat, mely a Hallgatói Támogatáshoz kapcsolódva működik.

A NapKözi fő célja a hallgatók egyetemi életének és mentális egészségük megörzésének a támogatása.. Ennek egyik eszköze a befogadó és támogató közösség, amit a szervezet tagjai és látogatói élvezhetnek. A másik pedig az E épület alagsorában található csendes, hangulatos, valamint színes bútorokkal, pihenő- és tanulósarkokkal berendezett helyiség, amely tökéletes hely a tanulásra, pihenésre, ebédelésre vagy akár egy lyukas óra eltöltésére. A NapKözi és csapata azonban ennél jóval többről szól. 

Jelenleg tizenegy aktív tagja van a szervezetnek, akik három különböző divízióban -  HR, marketing és az úgynevezett NPK (NapKözi Program Koordinátori egység) - tevékenykednek. Mindezek mellett a Hallgatói Támogatással (továbbiakban HT) való szoros együttműködésnek köszönhetően a tagok belsős képzéseken és pszichológiai tréningeken vehetnek részt, elősegítve a szakmai és személyes fejlődésüket is.

csapatkep-min.jpg

A Napközi csapata. Fotó: Csikós Zsófia

,,Nekem a gimi után hiányzott egy kisebb, családias osztályközösség, amit a nagy létszámú szakok miatt az egyetem nem tudott megadni.

Itt megtaláltam, amit keresek és nagyon szeretem, hogy a közösségi programok és a szórakozás mellett lehetőség van szakmai fejlődésre is

- mesélte Sára, a marketing divízió vezetője, aki két éve csatlakozott a csapathoz.

Hogyan telnek a NapKözisek mindennapjai?

A tagok nagy hangsúlyt fektetnek a közösségépítésre, az emberi kapcsolatok ápolására. Törekszenek arra, hogy a rosszabb napokon egymás támaszai legyenek, a jobb napokon pedig együtt nevessenek. A NapKözi családias hangulata biztonságos közeget nyújt a tagok számára és lehetőséget ad a fejlődésre. Az alapvető íratlan szabályok közé tartozik, hogy kizárólag egymás munkájára és teljesítményére adnak visszajelzést, de egymást nem illetik kritikával. A közösségnek és a munkamorálnak köszönhetően a tagok saját tempójukban integrálódnak a szervezetbe, valamint bontakoztathatják ki a tehetségüket.

,,Anno azt mondták az ismerőseim, hogy az egyetemen nagyon könnyen el lehet veszni és még könnyebb magányosnak lenni. Számomra nem volt kérdés, hogy egy közösséghez szeretnék tartozni.

Egyszerűen elképesztő érzés a saját munkánk eredményét látni, másokra hatással lenni, valami jót adni és azt később visszakapni. Úgy érzem, hogy itt kibontakozhatok, megvalósíthatom az ötleteimet és önmagamat”

- mondta Saci, az NPK vezetője.

Az egyszerű - divizionális szervezetekhez hasonló - szervezeti felépítésük következtében a legtöbb feladatot közösen látják el, elosztják egymás között az esetleges terheket, és mindig odafigyelnek egymásra, megbecsülik egymás munkáját. A különböző területen dolgozó vezetők és tagok heti rendszerességgel divízió szintű meetingeken vesznek részt, ahol átbeszélik a hét történéseit, illetve az aktuális projektekkel kapcsolatos tennivalókat. Keddenként úgynevezett “team(k)night”-okat tartanak, ahol az egész szervezetet érintő kérdésekkel foglalkoznak. Az informális légkörnek, az átlátható működésnek köszönhetően a HT-vel való együttműködés is gördülékeny és hatékony, ami előremozdítja a NapKözisek szakmai fejlődését is.

“Számomra a NapKözi olyan, mint egy második család, amihez bármikor és bármivel kapcsolatban fordulhatok."

"Annyira sokat jelent, amikor egy hosszú nap után lejövök ide és tudom, hogy itt elfogadnak és meghallgatnak. Mindig felvidítjuk vagy tanácsokkal látjuk el egymást, és a közös munka is szórakozásnak tűnik, szinte észre sem vesszük, hogy dolgozunk” - mondta Bernadett, aki már 2 éve a marketing divízió tagja.

Programok a NapKözi jóvoltából

A csapat számos olyan programot szervez a hallgatóknak, amelyek az egyetemi tanulmányaik mellett hozzájárulnak a kikapcsolódáshoz és szórakozáshoz. Ilyen például a Movie Night, a Kézműves Workshop vagy karácsonyi időszakban a közös mézeskalács díszítés. Az egyik legnépszerűbb közösségi program a már több mint öt éves múltra visszatekintő Társas est, amely rendszeresen megrendezésre kerül az egyetemen. Márciusban pedig minden szerda este az érdeklődőkkel együtt játszanak záróráig. A többi napközis programhoz hasonlóan ez is nyitott más egyetemekről érkező magyar és külföldi hallgatók számára. A közösségi programok sikerét igazolja, hogy az előző Rapid randival egybekötött Társas estre több mint 50 érdeklődő jött el egyedül vagy kisebb baráti társasággal. Egyre több a visszatérő látogató is a NapKöziben, ami azt mutatja, hogy a diákok igényt tartanak az ehhez hasonló kikapcsolódási lehetőségekre az egyetemen belül.

tarsasok-min.jpg

A Társas esteken többféle játék közül választhatnak a résztvevők. Fotó: Csikós Zaófia

Ismétlődő programnak számít még a Mindful Mornings elnevezésű esemény is: minden szerda reggel 9 és fél 10 között közös   napindító relaxáción vehetnek részt az érdeklődő hallgatók és oktatók a NapKöziben.

“Ez egy olyan társaság, ahol mindenki kedves és őszinte. Elsőre nekem is hihetetlennek tűnt, de tényleg így van, sok időt és figyelmet fordítunk egymásra."

"Mindemellett pedig nagyon jó érzés megszervezni és lebonyolítani a különböző rendezvényeket. Mindig törekszünk arra, hogy minőséget teremtsünk mennyiség helyett” - számolt be saját tapasztalatairól Dóri, a HR vezető.

A közösség által szervezett programokon kívül a NapKözi számos rendezvénynek ad otthont. A közösségi teret sokszor igénybe szokták venni egyetemi órák, projektek lebonyolításához, valamint diákszervezeti eseményekhez is. 

“Netközi” a járványhelyzet és online oktatás alatt

A NapKözi majdnem 3 teljes féléven át zárva tartotta kapuit a nagyközönség előtt, az online, majd hibrid oktatás miatt. Ez az időszak megnehezítette a szervezet mindennapjait, közösségének bővítését és népszerűsítését, azonban a csapat számos kreatív, online közösségépítő programot szervezett ebben az időszakban is. Tartottak például Honfoglaló, illetve Among Us bajnokságot és a megszokott alagsori bázisuk megszűnése ellenére is kitartottak a közösségük mellett. A játékokhoz, valamint a kapcsolattartáshoz és szakmai meetingekhez használt különböző internetes platformoknak köszönhetően nevezeték át magukat ideiglenesen NetKözinek, érzékeltetve ezzel online jelenlétüket.

Az online félévek alatt a HT kollégái között kinevezésre kerültek úgynevezett “Buddy”-k, akik mentorként segítették a hozzájuk tartozó NapKöziseket, hogy könnyebben megbirkózzanak a távoktatás kihívásaival. Ehhez online meetingek keretein belül beszélgettek a NapKözisekkel, és szigorúan csak szórakozással és kikapcsolódással töltötték az idejüket.

A Hallgatói Támogatás szerepe a Napközisek és a Corvinusosok életében

A HT-vel való együttműködés egy kapcsolattartón keresztül működik. Ezt az összekötő szerepet Eszter tölti be az egyetemen, aki 2020-ban jelentkezett a közösségi koordinátor pozícióral, mert nagyon inspirálónak tartja a fiatal felnőttekkel való közös munkát. Véleménye szerint hatalmas szükség van a NapKözire az egyetemen, hiszen a diákok jóllétének megőrzéséhez nagyban hozzájárulhat a szervezet közösségformáló szerepe. A HT  egyéni tanácsadásokkal és csoportos készségfejlesztő tréningekkel, workshop-okkal  támogatja a hallgatókat.. Az egyéni tanácsadás minden corvinusos hallgató által akadémiai évente 1-6 alkalommal ingyenesen igénybe vehető,   míg a csoportos tanácsadások, tréningek a tervezett létszámok erejéig látogathatóak. A NapKözisek rendszeresen szervezetfejlesztő workshopon is részt vehetnek a HT jóvoltából, részben ennek is köszönhető a kollegiális viszony a HT pszichológusai és a NapKözi munkatársai között. 

,,Az együttműködés nagyon előnyös mindkét fél számára, hiszen rengeteg lehetőséget és támogatást ad a NapKözisek önfejlesztésére, valamint pszichológusi tevékenységünk kiteljesítésére."

Az egész néha kicsit olyan, mint egy nevelődési regény, hiszen a NapKözi tagjai állandó támogatásban részesülnek a HT részéről. Folyamatosan fejlődnek, mi pedig végigkövetjük és ösztönözzük a fejlődésüket” - mesélte Eszter.

tarsasozas-min.jpg

Életkép egy Társas estről. Fotó: Csikós Zsófia

Ha Te is szeretnél egy vidám, kreatív és jófej társaság tagja lenni, valamint szakmailag és emberileg is fejlődni, akkor látogass el a NapKözi következő eseményére! Ha pedig kikapcsolódásra vágysz a szürke hétköznapokon, akkor kövesd figyelemmel a NapKözi Facebook és Instagram oldalát! Amikor pedig időd engedi, nézz be hétfőtől csütörtökig 8-17 óra között az E épület alagsorába, hogy véletlenül se maradj le olyan programokról, mint a Társas est, a Húsvéti Meglepi vagy a Rapid Randi. Ha ezeken felül más programokra is igényt tartanál a barátaiddal, akkor üzend meg a NapKöziseknek a fentebb említett közösségi oldalakon vagy töltsd ki ezt a Google Formot jobbnál-jobb ötletekkel!

A NapKözi kulisszái mögött - Interjú egy páratlan közösséggel, egy eldugott közösségi térben Tovább
Divatos kérdéskörök tudományos alapossággal - a TDK Marketing-, média, designkommunikáció szekciója

Divatos kérdéskörök tudományos alapossággal - a TDK Marketing-, média, designkommunikáció szekciója

e-88-min.jpg

“Szeretem a mentori feladatot és fontosnak találom, hogy támogassuk a tudományos kutatómunka felé orientálódó hallgatókat, mert ez a speciális tudás és gondolkodásmód végigkíséri az egész életüket” – Csordás Tamással beszélgett szerzőnk a Corvinus TDK szervezői csapatának tagjaként.

Írta: Weller P. Hanna, Borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem

Évekkel ezelőtt három ismeretlen fiatal hallgató, akiket korábban sosem tanított, bekopogtatott hozzá azzal a kéréssel, hogy legyen a mentoruk – így kezdődött Csordás Tamás TDK karrierje oktatóként és mentorként. A Budapesti Corvinus Egyetem Marketing Intézetének adjunktusa örömmel vállalta a feladatot és azóta már sok hallgatónak segített elmélyülni a tudományos kutatómunkában, 2021-ben pedig Kiváló Mentor Díjjal ismerték el munkásságát.

Tamás tapasztalata szerint jellemzően azok a diákok indulnak TDK-n, akik többet szeretnének kihozni az egyetemi évekből, valamint azt tűzik ki célul, hogy elmélyüljenek választott témájukban. Oktatóként gyakran tapasztalja, hogy a gazdaságtudományi hallgatókat a gyakorlat- és bizniszorientált szemlét jellemzi, ezért háttérbe szorul az elmélyült kutatási munka. Ez azonban nem kerülhető meg a Tudományos Diákköri Konferenciára való dolgozatírás közben, ha pedig a hallgató doktori iskolán gondolkodik, mindenképpen érdemes belevágnia, hiszen a TDK a doktori iskola előszobája.

“Annak a hallgatónak ajánlom, akiben egy kicsit is mozog az a vágy, hogy az alap követelményeken túl többet teljesítsen az egyetemen, esetleg vonzza, hogy egy-egy kérdéskörben az általános oktatáson túl jobban elmélyüljön” - javasolta Tamás.

Szerinte kiemelkedő jelentősége van annak, hogy a hallgató maga választhatja ki a témát, mert erre a biznisz világában később nem lesz lehetősége.

Ami a témaválasztást illeti, érdemes vigyázni a divatos kérdéskörökkel, mert a trendekhez sok tévképzet és felületes klisé kapcsolódhat, amelyeket nem érdemes alkalmazni a tudományos világban. Ez nem azt jelenti, hogy nem kutathatunk például a ma legnépszerűbb influenszer-marketing témában, csak fontos szem előtt tartani, hogy ez a téma egyenesági folytatása a véleményformálás vizsgálatának, amelyet a politikatudomány már az 1940-es évek óta, a kommunikációtudomány pedig már az 1950-es évek óta kutat.

“A közösségi médiát, mint olyat, nem lehet megmagyarázni, de azt a jelenséget, ami azon keresztül történik, mint például a közösségi dinamika vagy virtuális közösségek, lehet kötni szociológiai vagy pszichológiai folyamatokhoz.

Vannak jó példák, hogyan lehet felkapott témát igényesen feldolgozni, például volt olyan hallgatónk, aki rendkívüli tudományos alapossággal vizsgált meg egy gyakorlati kérdéskört: a szóbeszéd-marketing mint tudatos vállalati stratégia volt a témája” - részletezte Tamás.

A sikeres dolgozathoz érdeklődés, önszorgalom, nagyfokú kitartás és monotonitástűrés szükséges. Emellett fontos az analitikus készség is, mert ennek köszönhetően tudja a hallgató helyesen felépíteni, illusztrálni és magyarázni a dolgozatát. Tamás szerint akkor nem érdemes belevágni, hogyha kötelező feladatként tekintünk a Tudományos Diákköri Konferenciára, mert az a hallgatónak és a mentornak is csak szenvedés lesz. Ez a jelenség bár ritkán, de szakkollégisták körében elő szokott fordulni.

A mentorok nemcsak azért támogatják a hallgatók TDK-zását, mert fontosnak tartják a szakmai fejlődésük szempontjából, hanem mert nagyon szeretik ezt a feladatot. “A Corvinus tömegoktatási intézmény, ahol egy nagylétszámú szeminárium nem kifejezetten alkalmas a műhelymunkára. Annak, hogy a hallgató kiemelkedő teljesítményt mutasson fel, az ilyen jellegű tanulmányi versenyek a színterei” - mondta Tamás, aki szerint az alapvető érdeklődés a körülöttünk lévő világ felé önmagában is nagyszerű szakmai készség, amit az oktató is lát és emiatt örömmel adja nevét és munkaóráit a feladathoz. “A legnagyobb oktatói és személyes sikereim a TDK-hoz kapcsolódnak. Gyakran előfordul, hogy egy-egy téma annyira motivál, hogy hajnal háromkor is válaszolok a hallgató e-mailjére, hogy másnap reggel azonnal folytatni tudja a munkát. Nagy megbecsülést, igazi szakmai elismerést kapunk ezért” - összegzett Tamás.

Az idei Tudományos Diákköri Konferenciával kapcsolatos információkért látogassatok el az egyetem honlapjára, és kövessétek a BCE TDK Facebook oldalát.

A TDK tevékenységét az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrás az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007 azonosítószámú „Tehetségből fiatal kutató – A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban” című projekt támogatta.

Divatos kérdéskörök tudományos alapossággal - a TDK Marketing-, média, designkommunikáció szekciója Tovább
A tudományos karrier a szabadságról és a téma iránti szenvedélyről szól – Interjú a Corvinus Doktori Iskolák vezetőjével

A tudományos karrier a szabadságról és a téma iránti szenvedélyről szól – Interjú a Corvinus Doktori Iskolák vezetőjével

viragos-007-min.jpgMiről szól a tudományos pálya? Kinek ajánlott a doktori képzés, és mi lesz, ha valaki mégsem az egyetemi szférában szeretne elhelyezkedni? Kónya Istvánnal, a Corvinus Doktori Iskolák frissen kinevezett vezetőjével beszélgettünk.

Írta: Kovács Máté; Borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem

„A kutatói lét nagy előnye, hogy az ember független és önálló. Saját maga dönti el, hogy mivel akar foglalkozni” – mondja Kónya István. Ezt viszont kitartóan, sok éven keresztül, gyakran azonnali visszajelzés nélkül kell csinálni.

„Annak való a kutatói pálya, akit önmagában motivál az, hogy érdekes kérdésekre válaszokat találjon. Nagyon fontos, hogy legyen egy belső motiváció. Ne azért legyen kutató, mert egyetemen akar dolgozni, hanem azért, mert alapvetően kíváncsi a világra” – mondja a doktori iskolák vezetője.

A kutatói tudományos munkát támogatja a doktori képzés is. Minden területen van egy tudásanyag, amit el kell sajátítani. Ezeknek egy részét ugyan már megtanulják a hallgatók korábban is, a legfrissebb tudományos eredményekkel és tudásanyaggal viszont inkább a doktori képzésen találkoznak.

Hogyan néz ki a képzés?

A doktori képzés két fő elemből áll, 2+2 éves rendszerben épül fel. A tanulási fázisban a hallgatók tanórákra járnak, valamint cikkeket olvasnak. Itt szerzik meg azokat a készségeket, melyek szükségesek az önálló kutatáshoz. A második fázisban önálló kutatási projektbe kezdenek, a képzés végét pedig a doktori disszertáció megírása és védése jelenti.

A doktorandusz hallgatók az egyetemi oktatásba is bekapcsolódnak. Ennek van egy kötelező része, amit a hallgatónak le kell tanítania a négy év során. Ha valaki szeret tanítani, akkor arra is van lehetőség, hogy ennél többet vállaljon, amiért honoráriumot is kaphatnak.

Az oktatási tevékenység azért is előnyös Kónya István szerint, mert itt a visszajelzés mindig azonnal érkezik. A kutatások során sokszor hónapokat, éveket kell várni egy-egy eredményre, az oktatás során viszont ez a megerősítés mindennapos.

A nemzetközi beágyazottság növelése a doktori képzésben is megjelenik. Minden doktori iskolának van arra kerete, hogy nemzetközi konferenciautazásokat finanszírozzon, ami a doktorandusz hallgatók előtt is nyitva áll. A témavezető szintén fontos kapcsolódási pont mind az egyetem, mind a tudományos élet felé, az ő nemzetközi kapcsolatrendszere pedig a PhD hallgató számára is előnyt jelent.

dsc_0874-scaled-min.jpg

Meg lehet élni a doktori képzés mellett?

A négy év elköteleződés mellett a megélhetést is mérlegelniük kell a hallgatóknak. Kónya István szerint „nem szerencsés dolgozni a doktori képzés mellett, mert az ember szétaprózódik, a képzés pedig egy egész embert kíván”.

Vannak azonban kivételek is. Az egyik az egyetemen belüli munkavállalás, például az oktatási tevékenység vagy a kutatási asszisztencia. Érdemes tehát bekapcsolódni például kutatócsoportok munkájába, ami a pénz mellett a szakmai fejlődést is segíti. A másik pedig egy olyan félállás, amit a hallgató külső kutatóintézetnél, de mindenképpen a szakterületéhez kapcsolódva végez.

Pénzügyi szempontból ugyan nem tudja felvenni a versenyt a munkaerőpiaccal a doktori képzés, de az elérhető ösztöndíjakkal és az egyetemen végzett további tevékenységekkel ma már egy doktorandusz hallgató számára is biztosítható a tisztes megélhetés. „Az állami és Corvinus ösztöndíj együtt már egy egész korrekt megélhetést biztosít, ehhez minden segítséget megadunk”.

A doktori képzésen elérhető ösztöndíjakról és megélhetésről írt korábbi cikkünk itt érhető el.

Mi történik a doktori fokozat megszerzése után?

A doktori képzés elvégzése után következik az adjunktus, a docens és az egyetemi tanár fokozat. Az egyetemi úton belül van egy plusz lépcsőfok, ez a habilitáció, melynek során átfogó értékelést ad az egyetemi közösség és a szakma a kutatóról. A tudományos vonal a Magyar Tudományos Akadémiához kapcsolódik, ahol az MTA doktori cím megszerzése a fő feladat.

Egy tudományos karrierút akkor is lehet teljes Kónya István szerint, ha a kutató nem járja végig a pályát. „Persze, ha jönnek a publikációk, akkor egy idő után az ember feljebb kerül, ilyen értelemben ez inkább egy utólagos elismerése a munkának” – mondja.

corvinus_image_2017-3871-scaled-min.jpg

Az angolszász világban némiképp laposabb a tudományos karrierút. A doktori fokozat (PhD) megszerzése után a kutató elhelyezkedik egy egyetemnél vagy egy kutatóintézetnél, ahol először a „tenure” fokozatot kell abszolválnia. „Bemegy az ember adjunktusként (assistant professor), és kap hat évet arra, hogy bizonyítson, kellő mennyiségben és minőségben publikáljon” – mondja Kónya István.

Hat év után az egyetem dönt arról, hogy továbbra is alkalmazza-e a kutatót. Ha igen, akkor előléptetik docenssé (associate professor), onnantól kezdve egy életen át törvényileg és informálisan is védett pozícióba kerül. Az utolsó lépésben válik egyetemi tanárrá (full professor), ami inkább presztízsben és fizetésben jelent többet az előző fokozathoz képest.

Mi lesz, ha mégsem nekem való ez a pálya?

A mesterszakos hallgatók egyik legnagyobb dilemmája, hogy megéri-e számukra a legalább négy év elköteleződés, amit a doktori képzés jelent. Kónya István szerint a válasz egyszerű: „akkor tudja meg a hallgató, hogy tetszik-e neki, ha kipróbálja”.

Szerinte a négy év valóban nem kevés, főleg fiatal felnőttkorban, amikor az ember sok mást is szeretne csinálni. Éppen ezért, ha semmilyen tudományos ambíciója nincs a hallgatónak, akkor nem érdemes ezt a pályát választania. Ha viszont bizonytalan a jelentkezésben, de van hozzá kedve, akkor érdemes kipróbálnia magát a pályán.

„Minden év végén üljön le magával és a témavezetőjével, és kérdezze meg: én tényleg akarom ezt csinálni? Csak azért nem érdemes folytatni, mert elkezdte valaki a pályát” – mondja Kónya István.

Vannak emellett alternatív pályalehetőségek is, ha valaki nem az egyetemi szférában képzeli el a jövőjét. Sokan mennek PhD-vel központi bankokhoz elemzői, kutatói pozícióba, egyre több helyen pedig elvárás a doktori fokozat. Más nemzetközi szervezetek, például az IMF, a Világbank, vagy más területen az ENSZ, az Európai Unió különböző intézményei szintén keresnek doktori fokozattal rendelkező munkatársakat, ahol a végzett szakemberek társadalmi és gazdasági szakpolitikákkal foglalkozhatnak.

A harmadik felvevőpiac a magánszféra, ahol alkalmazott kutatásokba, hatásvizsgálatokba kapcsolódhatnak be. Pénzügyi területen a tőzsdei cégek, pénzügyi elemzők keresnek doktori fokozattal rendelkező munkatársakat, számukra különösen fontosak a pénzügyi, statisztikai, matematikai készségek átfogó ismerete. Vagyis egy doktori fokozat nemcsak a tudományos pályára készít fel, hanem az állami és nemzetközi intézmények, valamint a magánszféra kihívásaira is.

A tudományos karrier a szabadságról és a téma iránti szenvedélyről szól – Interjú a Corvinus Doktori Iskolák vezetőjével Tovább
Hogyan lesz versenyképes a felsőoktatás, tényleg a modellváltás a megoldás? – Stumpf István kormánybiztos tartott hallgatói fórumot a Corvinuson

Hogyan lesz versenyképes a felsőoktatás, tényleg a modellváltás a megoldás? – Stumpf István kormánybiztos tartott hallgatói fórumot a Corvinuson

stumpf_koz_jpg.jpg

Miért volt szükség modellváltásra? Hogyan tarthatják itthon a tehetséges hallgatókat a magyar egyetemek, és mitől lesz színvonalas a felsőoktatás? Stumpf István kormánybiztos tartott hallgatói fórumot a Corvinuson, ahol a teljesítményalapú finanszírozás bevezetése mellett a hallgatók kiemelt szerepéről is beszélt.

Írta: Kovács Máté; Fotók: Mudra László

Hallgatói fórumot tartott a Corvinuson Stumpf István, a felsőoktatási modellváltás koordinációjáért felelős kormánybiztos. Azzal a céllal járja körbe a modellváltásban érintett egyetemeket, hogy visszajelzéseket gyűjtsön az egyetem vezetőitől, oktatóitól és hallgatóitól egyaránt.

Számára a Corvinus épülete szimbolikus hely, 1981-ben itt tartották azt a találkozót, ahol közel hatszáz diák részvételével megalapították a FISZ-t, vagyis a Független Ifjúsági Szervezetet. Ez szerinte meghatározta akkor az utat a fiatalok politikai cselekvése felé.

„Ma nem érzékelem ezt az érdeklődést, mint ami a 80-as években volt” - mondja. Az az időszak a civil társadalom újjászületése volt szerinte, ma viszont már teljesen más dimenzióban működik a felsőoktatás.

„Az egyetemek kitüntetett feladata, hogy felkészítse a hallgatókat arra, hogy egy új digitális korszak előtt állunk. A tudástársadalom és a Mesterséges Intelligencia (MI) kihívásaival kell szembe néznünk”.

Miért volt szükség modellváltásra?

„Az egyetemi modellváltás nem gyógyír a felsőoktatás minden problémájára, ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy az egyetemek mozgósítsák azokat az energiákat, amik eddig is jelen voltak, de sokszor nem a teljesítmény növelésére, hanem a túlélésre és a papír megszerzésére irányultak” – mondja Stumpf István. Ehhez szerinte a kormányzat forrásokat biztosított, az egyetem pedig maga döntötte el, hogy milyen formában, struktúrában és milyen szakokkal szeretné megvalósítani ezt a célt.

Szerinte a magyar egyetemek lemaradtak a nemzetközi versenyben. „Ha egy nemzetközi rangsort vizsgáltunk, az első ötszázban alig találtunk magyar egyetemet” - mondja. „A modellváltással a kormányzat arra tett kísérletet, hogy kiszabadítsa az egyetemeket az államháztartási béklyóból és közelebb vigye őket az üzleti szférához.” A rendszerváltás óta tett több felsőoktatási reformkísérlet, de még a 2016-os fokozatváltás, és a kancelláriarendszer sem hozta meg a kívánt eredményeket szerinte.

Az okok között elsősorban a megszokott ügymenethez való ragaszkodást nevezte meg.

„Erős volt azoknak a szerepe, akik azt mondták, hogy az állam úgyis ki fogja fizetni, hogyha túlszaladunk a költségvetésben.”

Ez a rendszer szerinte abban tette érdekelté az egyetemeket, hogy minél több hallgatót vegyenek fel és minél több, ahogy ő fogalmaz, „butikszakot” indítsanak, melyek a piacon nehezen voltak eladhatók.

A merev állami rendszert váltotta fel a kuratóriumok által irányított rendszer. A kuratórium ugyanakkor csak stratégiai irányító szerepet kapott, az egyetemi autonómiát nem csorbíthatják Stumpf szerint. „Egy év után azt látom, hogy az első, nagyon súlyos konfliktus után ,  - gondolok az SZFE körül kialakult feszültségre - az elmúlt egy évben gördülékeny formában történt az átállás. Sehol sem tapasztaltam az egyetemi autonómia sérülését.”

stumpf_besz_jpg.jpg

Stumpf Istvánt a Corvinus Hallgatói Önkormányzat elnöke, Beck Viola kérdezte. Fotó: Mudra László

Ha nincs változás, külföldre mennek a legjobb hallgatók

Az elvándorlást olyan problémaként nevezte meg a kormánybiztos, mellyel foglalkoznia kell a felsőoktatásnak. „Elemi érdeke a Corvinusnak az, hogy a nemzetközi versenyképességben is felmutasson valamit, hogy érdemes itthon maradni és érdemes a Corvinusra jönni” – mondja. A tehetséges hallgatókért kiélezett verseny folyik szerinte a hazai és nemzetközi felsőoktatási intézmények között.

Kulcsfontosságú szerinte, hogy milyen minőségű oktatás folyik az egyetemeken. „Az egyetemek a magyar kultúra világítótornyai. A globális világ egyre jobban szorítja háttérbe a nemzetállamokat és azokat a sajátosságokat, amik az egyes nemzeteket jellemzik. Az egyetemeknek megvan az a képességük, hogy a nemzeti hagyományokra építve megmutassák azt a tudáskészletet, ami titeket, hallgatókat itthon tud tartani” – mondja Stumpf István.

Ez nem jelenti azt, hogy nem érdemes valamennyi időt külföldön tölteni. „Menjetek persze külföldre, szerezzetek olyan tudást, amit ide visszahoztok, és itthon is hasznosítani lehet.”

Miért ilyen gyorsan történt minden?

A modellváltással szemben gyakori kritika, hogy túl gyorsan történt, és nem volt elég idejük az egyetemeknek az egyeztetésre és a felkészülésre. Stumpf szerint, ha ez nem így történt volna, akkor a merev struktúrák és a status quo-hoz való ragaszkodás rontották volna az eredményességet. Ez persze feszültséget és konfliktusokat eredményezett, ezért jött létre mediációs céllal a kormánybiztosi intézmény is. Szerinte a gyorsaság, a hatékonyság és az eredményesség fontos szempontok voltak.

Az oktatók jelentős része szerint alacsonyak voltak a bérek, amivel Stumpf is egyetért.

„Ha ezen nem változtat a kormányzat, immár a kuratóriumokkal együttműködésben, akkor az egyetemek lemaradnak a munkaerőpiacon a tehetségekért folyó versenyben” – mondja.

„Olyan panaszok is voltak, hogy nem volt érdekelt a kutató abban, hogy a tanulmányát elővegye a fiókból és odaadja az egyetemnek hasznosításra. Nem látott garanciát arra, hogy az valóban hasznosul, és nem a belső érdekköröknél csapódik le.”

A probléma megoldásaként teljesítményértékelési rendszert alakítottak ki. A cél most az, hogy a tanársegédek bruttó ötszázezer, az egyetemi tanárok pedig bruttó egymilliós fizetést kapjanak. Ez azért is fontos szerinte, hogy ne kelljen az oktatónak más helyen dolgoznia, hanem teljes egészében az egyetemre koncentrálhasson. Ezzel pedig az egyetemi oktatói életpálya a presztízsét is vissza szeretnék adni.

További problémaként a doktori hallgatók alacsony ösztöndíját nevezte meg. „Ha nem tudunk ezen gyorsan változtatni, akkor baj lesz. Komoly elkötelezettség kell ahhoz most, hogy valaki ezt a pályát válassza. Ha nem a legnagyobb tehetségek oktatják a hallgatókat, abból nem lesz színvonalas oktatás” – mondja.

stumpf_egy_jpg.jpg

A kormánybiztos a Corvinus vezetőségével is egyeztetett. Fotó: Mudra László

Hogyan lesz ebből színvonalas oktatás?

A teljesítményalapú finanszírozási szerződések építenek arra, hogy milyenek a hallgatói visszajelzések, valamint az oktatói bérezés is ehhez igazodik. „A hallgatókért van az egész modellváltás. Ha ők nem érzékelik azt, hogy itt minőségi változás van, akkor nem beszélhetünk sikerről. Az ő részvételük nélkülözhetetlen, például a diákélet megszervezésében” – mondja a kormánybiztos.

A tehetségmenedzsmenthez a diákszervezetek és szakkollégiumok is hozzájárulnak. „Pluralizálódott szakmai értelemben az egyetemi hallgatóság, de ne csak önmagukért tanuljanak, hanem osszák meg egymással a tudást” - mondja.

„A Bibó Szakkollégium alapítójaként arra próbáltam meg tanítani a hallgatókat, hogy egymásért is tanuljanak. Ne rejtsék el, hanem mutassák meg a saját gondolataikat.”

Az is kihívás szerinte, hogy felkészítsék a tanárokat arra, hogy legalább valamivel többet tudjanak, mint a fiatal korosztály. „Mindenkinek ott van a kezében az okostelefon, teljesen mások a kommunikációs stratégiák” - mondja. Ezek ugyanakkor nem feltétlenül rosszak szerinte, csupán meg kell tanítani a szelektálást és a szintézist, hogy a modern eszközök ne rombolják, hanem építsék a fiatalok személyiségét.

Mit hoz a jövő, mikor lesznek eredmények?

„Nagyon az elején vagyunk az átalakulásnak, egy év után lesz először valamilyen eredménye a teljesítményalapú finanszírozásnak” – mondja. A szerződések általában 5-6 évre szólnak, szerinte ekkorra már az előnyöknek is látszódniuk kell. A verseny ugyanakkor a jövőben további jelentős átalakulást hozhat a magyar felsőoktatásban. Arra számít, hogy kiélezett lesz a harc a tehetséges diákokért, már középiskolában elindul majd a toborzás.

"Az az erős érzésem, hogy jelentős változásokat láthatunk majd a magyar egyetemi struktúrában. Az sem elképzelhetetlen, hogy fúziók valósulnak majd meg az egyetemek között” – mondja a kormánybiztos. Az már most látszik szerinte, hogy a modellváltó egyetemek magasabb fizetést adnak, ami elszívó hatást indított be, sokakat elcsábítanak az állami rendszerben maradt intézményektől.

Bárhogy is alakul, a jövőképesség kulcskérdés a felsőoktatásban.

„Ha a fiatalok elveszítik a jövőbe vetett hitüket és bizalmukat, akkor ez az ország versenyképességét teszi tönkre” – mondja Stumpf István.

Hogyan lesz versenyképes a felsőoktatás, tényleg a modellváltás a megoldás? – Stumpf István kormánybiztos tartott hallgatói fórumot a Corvinuson Tovább
Követnek minket a biztonsági őrök és távkapcsolóval irányítanak? - Neuromarketing a valóságban

Követnek minket a biztonsági őrök és távkapcsolóval irányítanak? - Neuromarketing a valóságban

bret-kavanaugh-_af0_qah4k4-unsplash.jpegMit jelent a neuromarketing, hogyan működik, és miért tartottak tőle a kezdetekben olyan sokan? A Corvinuson indult az országban először ezzel a területtel foglalkozó kurzus - az interjúnk alanya Varga Ákos, a Marketing Intézet egyetemi docense, a Digitális Marketing kutatóközpont egyik alapítója, aki a tárgy oktatása mellett a terület kutatásával is foglalkozik.

Írta: Klisóczki Fanni; Borítókép: Unsplash (Bret Kavanaugh)

A neuromarketinget sok félreértés, előítélet övezi. Volt, aki nagy meggyőződéssel hitte, hogy a boltban követik a biztonsági őrök, és egy távkapcsolóval irányítják, aminek hatására elvesztette a tudatát, és csupa haszontalan dolog vásárlására bírták rá. Varga Ákos megerősítette, hogy ugyan ilyen direkt befolyásolás nem létezik, de a polcról levett termékeknél valóban érvényesül a marketing alapvető eszköztára. A figyelemfelkeltő színek, a csomagolás, az alapvető elhelyezés a polcokon mind befolyásolhatják vásárlási döntéseinket. 

A neuromarketing a döntéshozatal előtt kialakuló, döntéshozatalra ható tudat alatti tényezőket próbálja meg azonosítani, nem pedig a vásárlót akarja közvetlenül befolyásolni a bolt falain belül. Az persze már más kérdés, hogy az így nyert információkat később az üzletek felhasználhatják, amikor a marketingstratégia kidolgozására kerül sor.

Honnan indult a neuromarketing?

hal-gatewood-ogvqxgl7xo4-unsplash_1.jpg

Photo by Hal Gatewood on Unsplash

A piackutatók számára régóta ismeretes, hogy az emberek előszeretettel tüntetik fel magukat jobb színben az egyes megkérdezések során. Éppen emiatt, ha egy önbevalláson alapuló (pl. kérdőíves) kutatást csinálnak, annak az eredménye jó eséllyel torzítani fog. Ennek a tudatosan artikulált válaszokból eredő torzító hatásnak a kiküszöbölésére vonták be a kutatási eszközök körébe az orvosdiagnosztikai, biometriai eszközöket a kétezres évek elejétől. Ilyen például a szemkamera, vagy az fMRI, ami az agy ingerekre adott metabolikus reakcióit méri, illetve az EEG, ami az agy elektromos tevékenységét vizsgálja A kutatásokban tehát az alanyok különböző marketingingerekre adott tudatalatti reakcióit vizsgálják olyan eszközökkel, melyek valamilyen neurológiai jelzést tudnak mérni.

A hagyományos módszerekkel végzett piackutatás és a neuromarketing előrejelző eredményei között csupán néhány százalékos eltérés mutatkozik, ám ez adott esetben több millió dollárban mérhető különbséget is jelenthet. Mindezek ellenére Ákos mégis óvatosságra int:

“egyrészt, a neuromarketing nem egy csodaszer, és nem arra hivatott, hogy kiváltsa a tradicionális kutatási módszereket, például a fókuszcsoportot vagy a kérdőívet, hanem kiegészítő szerepet tölt be."

"A neuromarketing tehát nem egy varázsfegyver, ami megold minden problémát. Másrészt, maga a kifejezés egy nagyon szexi dolog. Vonzó a hirdetők és a fogyasztók számára is, viszont pont a különlegessége miatt a kezdetekkor rengeteg kontár is elkezdte kihasználni az újdonságerejét, ami borzasztó nagy blődségekhez vezetett.”

Blődségekből pedig, ahogy Ákos elmesélte, korábban sem volt hiány. James Vicary, egy piackutató az ötvenes évekből megpecsételte a tudatalattival történő reklámozást egy egész generáció számára. Elterjesztette, hogy a mozivásznon kicserélt egy-egy képkockát a büfé termékeit népszerűsíteni hivatott feliratokra, ezzel pedig olyan szinten befolyásolja a nézők tudatalattiját, hogy a bevétel rohamos növekedést mutatott. Ez a „kísérlet” annyira megijesztette az akkori világot, hogy szinte az atombombával egyenértékű félelem generálódott az emberekben.

Az, hogy valaki az elménkben tudatosan nem észlelhető dolgokkal akar valamit kezdeni, érthetően riasztó. A világ legtöbb országa beemelte a reklámtörvényébe azt a záradékot, hogy a tudatosan nem észlelhető reklám tiltott, amely kitétel a mai napig érvényben van. Annak ellenére is, hogy Vicary kísérletét azóta sem sikerült reprodukálni, sőt, néhány évvel később ő maga is beismerte, hogy hamis nyilatkozatot tett a szóban forgó képkockákról. Ám a baj addigra már megtörtént, és az emberek a mai napig rettegnek a tudatosan nem észlelhető reklámoktól.

Magyarországon a Corvinus az úttörő

Varga Ákos 2008 körül találkozott a területtel, akkor még PhD hallgatóként. A szakirodalomban erősödő trend volt a biometrikus eszközhasználaton alapuló publikáció, így futott bele a témába. Első primer neuromarketing kutatását az akkori Kaposvári Egyetemen végezte. Mivel a kórházzal szoros kapcsolatban állt az egyetem, így engedélyt kaptak arra, hogy csináljanak egy fMRI kutatást.

dsc_0120-min.jpg

Fotó: Varga Ákos

A kutatás során Ákosék hungarikumokat hasonlítottak össze nemzetközi ellentétpárjaikkal, és arra jutottak, hogy az ismertség befolyásolja az alanyok preferenciáját, így  érdemes lehet rátenni a boltban a hazai címkét az árukra.

Magyarországon úttörőként indult el a Budapesti Corvinus Egyetem Neuromarketing kurzusa 2019-ben. A hallgatók a félév során implicit asszociációs teszteket készítenek kutatási projektként, melyekhez hasonlókat bárki kipróbálhat a Harvard Egyetem Project Implicit oldalán. 

A kurzuson online teszteket állítanak össze, az eredményeket pedig hagyományos kérdőíves kutatásokkal vetik össze. Ezáltal a félév végére feltárják, hogy egy adott témában mi az, ami a tudatos véleményünk valamiről, és mi az, ami a tudatalattiból jön. Egyszerűbb diagnosztikai eszközökkel is találkozhatnak a hallgatók, mint például szemkamera, vagy bőr-galván válasz mérő eszköz (galvanic skin response, gsr). A kurzus népszerűsége azóta is töretlen, minden félév elején pillanatok alatt betelik, így aki szeretne jelentkezni, annak érdemes résen lennie.

És hogy a marketingesek vajon meddig vájkálhatnak majd a tudatalattinkban? Nem fogunk tudni ellenállni a marketing-ingereknek, mert tudat alatt fognak irányítani minket? Bár az évek során finomodtak az eszközök, gyorsultak, mobilabbá váltak, nagyobb a terhelhetőségük és magasabb a szoftverszintű támogatásuk is, mégis kár félni, hiszen a neuromarketing a már régóta ismert jelenségek, folyamatok megerősítésére, semmint az ártatlan fogyasztók befolyásolására használható:

nem a neuromarketing mondja azt, hogy élénk színeket kell használni a csomagoláson, de ezek a kutatások megerősítik, hogy ez a régóta használt gyakorlat valóban hatással van-e a gondolkodásunkra, vagy sem.

Követnek minket a biztonsági őrök és távkapcsolóval irányítanak? - Neuromarketing a valóságban Tovább
TDK-sztorik: A TDK az életpályán való eligazodás eszköze

TDK-sztorik: A TDK az életpályán való eligazodás eszköze

e-88-min.jpg

A sokadik TDK-dolgozata közben körvonalazódott, milyen munkakörben képzeli el magát. Öt dolgozattal nevezett a versenyre az elmúlt években, de önmaga megmérettetése még mindig a fontos. Heilmann Istvánnal beszélgetett újságírónk.

Írta: Weller P. Hanna; az eredeti cikk a Corvinus oldalán jelent meg március 11-én. 

Bár már az egyetem első évében részt vett tanulmányi versenyeken, a TDK-n csak másodévesként mérettette meg magát Heilmann István. Középiskolai OKTV-s dolgozatát fejlesztette tovább, azzal nevezett a Tudományos Diákköri Konferencia Gazdaságtörténeti szekciójába. Elsősorban a próbatétel motiválta, de az egyetemi ösztöndíjak és később a szakdolgozat miatt is hasznát vette. A Corvinuson alkalmazott közgazdaságtan alapszakra járt, amely alapvetően elemző szak, így ott kifejezetten előnyös volt, hogy belevágott a tudományos munkába.

Másodévesként egyszerűbb volt a középiskolai dolgozatát, mondhatni félkész munkát átdolgozni, mint nulláról kezdeni a kutatást. Megnyugtató önbizalmat adott neki az ismerős téma, annak ellenére is, hogy a végső dolgozat köszönőviszonyban sem volt az eredetivel, szinte teljesen átdolgozták.

heilmann_istvan_tdk_hi_3-768x1024.jpg

 

Mindegyik dolgozatát egyedül írta, sosem volt társszerzője. Nem állítja, hogy jobb önállóan dolgozni, de végül mindig így alakult. Mindezt figyelembe véve mégis sokat jelentett neki, hogy akár a konzulense, akár egy másik TDK-zó hallgatótársa mindig ott volt mellette a nehezebb időszakokban.

Könnyen talált mentort, az első dolgozat esetén ismerőseitől kért tanácsot. István a későbbiek során volt, hogy a témához választotta a konzulenst, pedig általában fordított stratégiát szoktak javasolni. A taktika a későbbiekben mindkét szakdolgozatánál bevált, nagyon jó témavezetőket talált és a dolgozatai is kiemelkedően sikerültek, olyannyira, hogy az alapszakossal OTDK-t nyert. „A jó konzulens vezeti a kezemet és segíti a közös munka közben az összhang kialakítását. Tovább lendít a nehezebb pontokon, vagy segít, ha megakadok” – emelte ki István.

“Alapszakon nagyobb szükség van gondoskodó típusú konzulensre, azonban mesterszakon – főleg akkor, ha elemző alapszakról érkezik a hallgató – többet jelent, ha az oktató rendszeresen és szakmai szemmel vizsgálja a hallgató munkáját. A legutóbbi TDK-dolgozatomnál például a legnagyobb alapossággal vette észre a konzulensem a lényegi hibákat. Az pedig, hogy minden héten fél órát találkoztunk online, teljes mértékig elég volt, hogy tovább haladjak és fel tudjak készülni a megmérettetésre. Ő nem gondoskodó típus volt, de nem is ezt vártam el tőle” – mesélte István a mentorairól.

István számára a legnagyobb leckét az jelentette, amikor a várakozásai ellenére nagyon rossz értékelést kapott az egyik zsűritagtól. Nehezen, de feldolgozta a kritikákat, és a következő évben pedig éppen azt a véleményt olvasta át többször, majd építette be és felhasználta azt. Nagyon sokat profitált a jobbító szándékból.

István szerint mindenképpen érdemes belevágni a TDK-írásba, mert a dolgozatírás közben körvonalazódhat az érdeklődési körünk, amely megkönnyítheti a későbbiekben a mesterszak- vagy munkahelyválasztást. „Engem is a TDK döbbentett rá, hogy elemző-kutató akarok lenni” – hangsúlyozta István. Az életpályán való eligazodás mellett pedig szintén fontos szempont, hogy anyagi juttatás is jár az eredményes versenyzőknek.

Neked is van egy jó kérdésed? Amennyiben jelentkezni szeretnél az idei Tudományos Diákköri Konferenciára, azt március 16-ig tudod megtenni. Bővebb információért és a szekciók listájáért látogass el az egyetem honlapjára és kövesd a BCE TDK Facebook oldalát. Ha pedig első kézből szeretnéd megkapni a legfrissebb információkat, úgy a Corvinus TDK Klub Facebook csoportjában a helyed!

A TDK tevékenységét az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrás az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007 azonosítószámú „Tehetségből fiatal kutató – A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban” című projekt támogatta.

TDK-sztorik: A TDK az életpályán való eligazodás eszköze Tovább
Hogyan hatnak a Railjet vonatok a turizmusra? - Két turizmushoz kapcsolódó TDK-szekció is indul a Corvinuson

Hogyan hatnak a Railjet vonatok a turizmusra? - Két turizmushoz kapcsolódó TDK-szekció is indul a Corvinuson

railjet.png

A turizmus és közlekedés szekció témakörei iránti nagy érdeklődésre tekintettel a Corvinus két releváns TDK szekciót hirdet. Jászberényi Melinda egyetemi docenssel, a Közlekedés és mobilitás szekció titkárával a lehetséges témakörökről és a kutatás szépségeiről beszélgettünk.

Írta: Klisóczki Fanni, Borítókép: Canva (Leonid Andronov)

A 2021/2022. évi Tudományos Diákköri Konferencia a nagy érdeklődésre való tekintettel idén nem egy, hanem két, részben turisztikai profilú szekciót is kínál a Corvinuson. A turizmus és kapcsoló kérdéskörei iránt érdeklődő motivált hallgatók a Turizmus szekció mellett a Közlekedés és mobilitás szekcióban is leadhatják dolgozataikat.

A Turizmus szekció, nevéből adódóan is vonzó lehet elsősorban azoknak, akik Turizmus és vendéglátás alapszakon tanulnak.  Ez a szekció magába foglalja a szállodaipar és vendéglátás területéhez kapcsolódó kutatásokat, a kulturális és fesztiválturisztikai témaköröket, de számos egyéb területet is, amely a szekció leírásában megtalálható.

ja_szbere_nyimelinda_foto.jpgA Közlekedés és mobilitás szekcióhoz közvetlen szak vagy szakirány nem kapcsolódik. Ehhez főleg a szabadon választható tantárgyak, vagy pedig az egyéni érdeklődés nyújthat támpontot. Jászberényi Melinda egyetemi docens és szekciótitkár arról beszélt, hogyan képzeljük el a lehetséges dolgozattémákat akkor, ha izgalmasnak találjuk a szekciót, de nem tudjuk merre induljunk.

Jászberényi Melinda (a képen) még egyetemista korában lépett a kutatói pályára, amelynek eredménye egy közlekedési munkaerőgazdálkodással foglalkozó nyertes TDK dolgozat lett. Lelkesedése ezután sem lankadt a téma iránt, a diplomamunkája és egyetemi doktori disszertációja is ebből született. Arra buzdítja a hallgatókat, hogy a választott témájukra portfólióként tekintsenek, amelyet folyamatosan bővítenek az évek során, ezáltal válhatnak egy-egy terület szakértőjévé. Melinda, korábbi Kiváló Mentor Díjasként - számos más konzulenshez és mentorhoz hasonlóan - igyekszik a sikeres hallgatókkal közösen publikálni is.

“A hallgatók számára a szakmai fejlődésük szempontjából jó lehetőség, amikor közösen veszünk részt különböző szakmai konferenciákon, így a TDK dolgozatukat a közös kutatásokkal kiegészítve szélesebb szakmai kör is megismerheti. Ezáltal lehetőségük van arra, hogy akár nemzetközi publikációkban is részt vegyenek.”

Na de mi lenne olyan terület, ami még teljesen kiaknázatlan? Mely téma az, amelyet  öröm lenne látni a TDK dolgozatok között? Melinda úgy véli, Magyarországon még új dolognak számítanak azok az éjszakai vonatok, amelyekkel az európai nagyvárosokat el lehet érni. "Nagyon kíváncsi lennék arra, hogy ezek elindítása hogyan hat majd a vasút és a légi közlekedés közötti versengésre, mert nyilvánvaló módon az előbbi az, ami környezeti szempontból sokkal fenntarthatóbb."

Ez lenne környezeti szempontból a támogatandó, ugyanakkor a low cost jegyek sokkal olcsóbbak. A repülés sokkal gyorsabb, mint a vasúti közlekedés. A kérdéskört viszont alaposan meg kell vizsgálni, mert az  eljutási időkben már nincs olyan nagy különbség, ha azt is hozzá számoljuk, hogy 2-3 órával előbb kell kimenni a reptérre, amely egyébként a városközponttól is messze van, szemben a vasúti pályaudvarokkal, amelyek általában a városközpontban találhatók.

Az interrail vasutaknál az ár, az eljutási idő és a biztonság dimenzióin belül vizsgálható a versenyképesség, és a jövőképesség a légitársaságokkal szemben.

Nemcsak az előbb említett témában lehet kutatni, ha valakit a turizmus világa, azon belül is a közlekedés és turizmus kapcsolata érdekel. Aktuális kérdés az önvezető járművek elterjedésének társadalmi hatása - legyen szó turisztikáról, morális, szociológiai vagy munkaerő gazdálkodási aspektusról, attól függően, hogy mi áll a legközelebb a hallgató érdeklődéséhez. A Balaton körüli közlekedés, és annak fenntartható fejlesztése is trendi téma lehet, hasonlóan a kerékpáros közlekedéshez és az aktív turizmushoz.

Nem meglepő módon az előző években a koronavírus turizmusra gyakorolt hatása eléggé sokat kutatott téma, mégis vannak olyan aspektusai, amelyek izgalmasak lehetnek továbbra is a turisztikai szekciók szempontjából. Ilyen például a járvány hatása a low cost légitársaságok árazási stratégiájára és marketingjére, illetve a digitális nomádok szokásainak változása a légi közlekedés tükrében. Bár a jelenlegi élethelyzetünk témái is nagyon motiválóak, érdemes kitekinteni a jövőbe, és a technológia, a digitalizáció, a közlekedéspszichológia, a folyami- és a tengerhajózás, valamint az overtourism jelensége is remek kutatási területté válhat.

Felkeltette az érdeklődésedet valamelyik téma? Amennyiben jelentkezni szeretnél az idei Tudományos Diákköri Konferenciára, azt március 10-ig tudod megtenni. Bővebb információért és a szekciók listájáért látogass el az egyetem honlapjára és kövesd a BCE TDK Facebook oldalát. Ha pedig első kézből szeretnéd megkapni a legfrissebb információkat, úgy a Corvinus TDK Klub Facebook csoportjában a helyed!

A TDK tevékenységét az Európai Unió, Magyarország és az Európai Szociális Alap társfinanszírozása által biztosított forrás az EFOP-3.6.3-VEKOP-16-2017-00007 azonosítószámú „Tehetségből fiatal kutató - A kutatói életpályát támogató tevékenységek a felsőoktatásban” című projekt támogatta.

Hogyan hatnak a Railjet vonatok a turizmusra? - Két turizmushoz kapcsolódó TDK-szekció is indul a Corvinuson Tovább
Így segíthetsz a háború elől menekülőkön, akár a Corvinuson keresztül is

Így segíthetsz a háború elől menekülőkön, akár a Corvinuson keresztül is

adomanygyujtes.JPG

Az elmúlt napokban folyamatosan érkeztek Magyarországra a menekültek, akik megsegítésére számos segélyszervezet adománygyűjtésbe kezdett. Egy ilyen helyzetben életeket menthet az összefogás, ezért, ha te is szeretnéd támogatni őket, mostanra rengeteg lehetőség közül választhatsz. Ebben a cikkünkben összeszedtük a legtöbb alternatívát, hogyan is veheted ki a részed a megsegítésükből,

Írta: Mosonyi Eszter

Tárgyi adomány

Nem kell messzire utaznod, ha tárgyi eszközöket ajánlanál fel a menekültek számára: a Corvinus a Magyar Ökomenikus Segélyszervezettel együttműködve koordinált adománygyűjtést indított. A tartós élelmiszert, higiéniás szereket, alváshoz szükséges kellékeket vagy akár elektronikai eszközöket tartalmazó felajánlásokat az E épület Zsibongóban és a C épület bejáratánál várják.

Hasonló termékeket várnak Budapest-szerte számos további átvevőponton is: 

  • Budapest Bike Maffia x Age of Hope – aktuális helyszínért keresd a Facebookon őket
  • Baptista Szeretetszolgálat – a gyűjtőpontok listája itt olvasható 
  • Gazdagréti Karitász – Gazdagréti Szent Angyalok Plébánia – Gazdagréti út 14.
  • JÖSz – Joghallgatók Önképző Szervezete – Három Szerb kávéház – Szerb utca 3., Bibó István Szakkollégium – Ménesi út 12., ELTE ÁJK Egyetem téri épülete
  • Unicorn Bistro – Nagymező utca 64.

A tárgyi adományokon túl rendkívül fontos a menekültek elhelyezésének kérdése. A szallas.hu-n megannyi szállásadó kínálja díjmentesen férőhelyeit a bajbajutottak számára. Ezen kívül egyes egyetemek - köztük a Corvinus is -  megnyitották a kollégiumi kapukat a rászorulók előtt.

Önkéntes munka

A Migration Aid-nél nemcsak tolmácsként  segíthetsz rengeteget, hanem a mindennapos bevásárlásban vagy egyszerűen társaság nyújtásával is támogathatod a menekülteket. Emellett az egyetem által közzétett kommunikacio@uni-corvinus.hu email címre is elküldheted a jelentkezésed név, email-cím és mobiltelefonszám megadásával, amennyiben magyar-ukrán-angol nyelvű tolmácsolással segítenél. Az levélben jelezd azt is, hogy a felsoroltak közül milyen nyelvről, mely célnyelvre tudod a fordítást vállalni. 

A menekültek számára az egészségügyi ellátást is lehetővé tették, a Duna Medical Center peldaul sürgős szülészeti-nőgyógyászati ellátást ajánlott fel. Amennyiben tudomásod van róla, hogy egy menekültnek szüksége lehet erre, ajánld neki. 

Pénzadomány 

Amennyiben pénzügyileg támogatnád a rászorulókat és a segélynyújtó szervezetek munkáját, akkor a következő adományvonalakat hívhatod: 

  • 1355 – Baptista Szeretetszolgálat
  • 1350 – Magyar Máltai Szeretetszolgálat
  • 1359 – Magyar Vöröskereszt
  • 1358 – Magyar Református Szeretetszolgálat
  • 1357 – nemzeti segélyvonal

Ezeknek a díja 250 és 500 forint  között mozog. Az említett szervezetek többsége lehetőséget biztosít banki átutalásra is, a számlaszámokért érdemes felkeresni weboldalaikat.

Az Ökumenikus Segélyszervezet adományozás felületén célzottan és tetszőleges összeggel támogathatod a háború elől menekülőket.

Emellett a Corvinuson a tárgyi adományok mellett egy perselyt is kihelyeztek, ahol pénzadományokat várnak. Az egyetem ezt a gyűjtést további 500 ezer forinttal támogatta a saját költségvetéséből.

További fontos információk

Az utóbbi időben a Pesten Hallottam és a FiFe Facebook csoportokban, oldalakon is sokan ajánlottak fel segítséget, érdemes lehet ezekből is tájékozódni.

Így segíthetsz a háború elől menekülőkön, akár a Corvinuson keresztül is Tovább
A világ legrosszabb embere - rövid filmkritika és programajánló

A világ legrosszabb embere - rövid filmkritika és programajánló

the-worst-person-in-the-world-20212596.jpg

Különleges pillanat, amikor egy tipikus romantikus vígjátékra számítasz, de helyette megkapod az év egyik legőszintébb romantikus drámáját. A két Oscar-díjra is jelölt norvég film indítja a 2022-es Corvinus Filmklubot a Corvinus Művészeti Akadémia és a Napközi közös szervezésében. 

Írta: Orosz Petra; Borítókép: IMDb

Joachim Trier norvég filmrendező filmjét 2 kategóriában - A legjobb nemzetközi film és A legjobb eredeti forgatókönyv - is jelölték a 2022-es Oscar díjátadóra. Renate Reinsve a Cannes-i filmfesztiválon elnyerte a legjobb női főszereplőnek járó díjat. A kritikusok a tavalyi év egyik legjobb romantikus filmjeként tartják számon, azonban nem ilyen egyszerű bekategorizálni a művet. 

the-worst-person-in-the-world-20212413.jpg

Kép: IMDb

A norvég Julie (Renate Reinsve) a szerelemben és a munkában is nehéz döntések előtt áll, amelyek hosszútávon kihatnak a  jövőjére. A folyamatos életre szóló döntések meghozatala néha megfontolt, de sokszor elhamarkodott lépések sorozata, és Julie továbbra sem boldog az életével. Tizenkét fejezeten és közel négy éven keresztül kísérjük végig a lány életét, miközben próbálja önmagát és a helyes utat megtalálni. A legnehezebb lépés önmaga elfogadása: bár nem tökéletes, de nem is a világ legrosszabb embere. Jó kérdés, hogy mennyire is tudunk valóban együtt érezni valakivel, aki a világ egyik leggazdagabb országában él és direkt gördít akadályokat a saját boldogsága elé. A válasz részemről elég egyszerű: ritkán ilyen őszinte egy karakter. 

1349634_worstpersononset_864748.jpg

Kép: IMDb

Számomra a film legérdekesebb “trükkje”, hogy szinte semmi sem történik, de valahogy mégis minden, és egyszerre. Az élet egy folyamatos, lassú tanulás, önmagunk keresése, így Julie mindannyiunkat megtestesít életünk egy adott szakaszában. A karakterét lehet szeretni és nem szeretni, de egy ponton felismerhetjük benne a saját keresési fázisunkat, vagy éppen rossz döntéseink sorozatát. A film vagy Julie szemszögéből így pedig mi is a világ legrosszabb embereivé válhatunk vagy már váltunk is. Ha azonban egyszerre vagyunk mindannyian a világ legrosszabb emberei, akkor egyszerre vagyunk a világ legjobb emberei is. 

filmklub_fb.png

Esemény borítókép: Scheffer Sára; Corvinus Művészeti Akadémia

A Corvinus Művészeti Akadémia szervezésében március 7-én 19 órától megnézhetitek a filmet eredeti nyelven, magyar felirattal a Napköziben, majd a szervezők szeretettel várják az érdeklődőket egy kötetlen beszélgetésre a vetítés után.

Facebook-esemény:  https://fb.me/e/2eSct9xHV  

Grafika: Scheffer Sára (Corvinus Művészeti Akadémia)

A világ legrosszabb embere - rövid filmkritika és programajánló Tovább
süti beállítások módosítása