Közgazdász Online


Nyolckredites tárgyak és folyamatos csoportmunka - Milyen lett a megújult Alkalmazott közgazdaságtan alapszak?

Nyolckredites tárgyak és folyamatos csoportmunka - Milyen lett a megújult Alkalmazott közgazdaságtan alapszak?

b_b_3.jpg

Megújult formában indult az Alkalmazott közgazdaságtan alapszak a Corvinuson 2020 szeptemberében. Mik a hallgatók tapasztalatai egy év után, milyen változások valósultak meg? Milyen karrierre számíthat az, aki erre a szakra jelentkezik? Két első évet végzett, valamint egy frissdiplomás egyetemistával és a szakfelelőssel beszélgettünk.

2021. 06. 23. Írta: Taxner Tünde, fényképezte: Burkus Brigitta, Közgazdász

Ez a tanév az elsőéves egyetemisták számára sem volt könnyű. A Corvinus Alkalmazott közgazdaságtan (AK) szakján a szeptemberben indult évfolyamon nagyjából hatvanan vannak, és a szaktársak már névről ismerik egymást, de csak június elején találkozhattak újra személyesen  - természetesen az egyetemen kívül. Addigra már az első projekttárgyat, sok csoportmunkát és adatelemzési, statisztikai ismeretet adó kurzusokat végeztek el.

Az Alkalmazott közgazdaságtan szak 2020 szeptemberében megújult formában indult el, Penyige Zita és Fazekas Zsófia is ekkor kezdték el egyetemi tanulmányaikat. Tapasztalataikat a képzésről egy végzős hallgatóval beszélgetve osztották meg velünk, akinek nevét a kérésére megváltoztattuk. András most végez a Corvinuson, és az átalakulás előtti koncepció szerint járta végig a szakot.

A szak megújításának koncepciójáról és menetéről Szabó-Bakos Eszter szakfelelőssel 2020 szeptemberében beszélgettünk először, és most is megkérdeztük a véleményét.

Gyakorlatiasság - Így képzik a jövő gazdasági elemzőit?

Mindhárom hallgató speciális matematika tagozaton tanult gimnáziumban, és erős a gazdasági érdeklődésük. Zita és Zsófi az első évet végezték el, így nem tudják még pontosan, milyen irányba szeretnék elindítani a karrierjüket, de adatelemzéssel szívesen foglalkoznak. András már a megújulás előtti képzésben is hangsúlyosnak érezte az adatelemzést, de egy olyan szoftvert használtak éveken keresztül, amire a munkaerőpiacon nincsen igény. A megújulás során ez megváltozott, Zita és Zsófi már Gretl helyett R-ban tanulnak.

“Már első évben is voltak olyan tárgyaink, amik nagyon gyakorlatiasak voltak, még az elméletibb tárgyakat is próbálták minél jobban ilyen irányba terelni,  rengeteg csoportmunka volt” - mondja Zsófi.

A képzés gyakorlatiasabbá vált, mint András idejében volt, amire a legjobb példa a projekttárgy. Zita és Zsófi szakdolgozata három kutatási projekt eredményéből áll össze a képzés végére. Ezek a tanulmányok csoportmunkában készülnek el, ami a prezentációs és a kooperációs készségeket is fejleszti. Idén a lányok az AirBnB-vel foglalkoztak, mindenki két-két kutatási kérdésen dolgozott, így potyázásra nem igazán volt lehetőség.

“Azokat az adatelemzési eszközöket tudtuk alkalmazni, amiket az első félévben megtanultunk” - mondja Zita, Zsófi pedig kifejezetten hasznosnak tartja a csoportmunkát. András szerint ez egy jelentős fejlődés, mert az ő képzése során nagyon kevés csoportos feladat és prezentáció volt. Szabó-Bakos Eszter szakfelelős is megerősítette ezt:

A szakfejlesztés során bevezetett változtatások 80 százaléka nem a hallgatók által megszerezhető tudást (azaz nem a tananyagot) érintette, hanem az oktatási módszereket: sokkal több közös gondolkodás, beszélgetés, alkalmazás, elemzés, önálló munka, csoportmunka, házi feladat, visszajelzés. Miután ezek többsége nemcsak hallgatóink, hanem az oktatóink részéről is nagyobb odafigyelést, több erőfeszítést, folyamatos kommunikációt igényelt, nagy izgalommal (és persze sok-sok előkészítő munkával) vártuk a szeptembert.

Egyedülálló, nyolckredites tárgyak

Zita és Zsófi úgy kezdték el a szakot, hogy nem tudtak a megújulásáról. “Amikor megláttam a kötelezőket, pánikba estem, hogy nem a megfelelő tárgyakat dobta fel nekem a Neptun” - emlékszik vissza Zita. Most már természetesen értik a tárgyak rendszerét, az első két évben két kötelező, nyolckredites tárgyuk van félévenként. Például az első év során egy tárgyba foglalva tanulták a két statisztikát. “Úgy érzem, hogy nagyon gyorsan haladtunk, kíváncsi vagyok rá, hogy mennyire fogunk tudni építeni erre a tudásra” - mondja Zita.

bb_2021_7.jpg

A nyolckredites tárgyak kreditarányosan nehezebbek is, Zsófi szerint “érvényesül, hogy tényleg többet kell velük foglalkozni, fontosabbak”. Ezt a tanulmányi átlaguk és a Corvinus Ösztöndíj szempontjából figyelembe kell venniük. A kreditérték mutatja azt, hogy mennyit kell a tárggyal az órákon és azon túl önállóan vagy önszerveződő csoportokban foglalkozni. Egy kredit elméletben 30 hallgatói munkaórányi időráfordítást jelent (egy hallgatói munkaóra 45 percnek felel meg). “Arányaiban nincs több óránk ezekből a tárgyakból, nem kapunk annyival több segítséget az órákon, mint amennyivel több kreditet ér a tárgy” - mondja Zita. Volt olyan tanár, aki próbálta korrigálni ezt a hiányt konzultációkkal, de nyilvánvalóan a távoktatás is nehezítette a helyzetet. “Ha benne van az órarendben a plusz idő, amit rá kell szánni  a tárgyra, akkor könnyebb beosztani az időt” - véli Zita.

A távoktatás során szinte minden órát megtartottak az elsőéveseknek. “Az elméleti órákhoz videóanyagok készültek, amiket bármikor visszanézhettünk, így megkönnyítették a tanulást. A legtöbb gyakorlati órán, pedig igyekeztek minket aktivizálni, névsor szerint felszólítottak, vagy pluszpontokat tudtunk gyűjteni” - mondja Zsófi. Zita szerint a legtöbb tanáruk mindent megtett, amit a helyzetben lehetett. András kiemelte, hogy gyorsan alkalmazkodtak a tanárok a távoktatáshoz, illetve kifejezetten hasznosnak tartja, hogy bizonyos tárgyakból később is visszanézhetőek az előadások online.

A szakfelelős szerint az első félév még a hátráltató tényezők ellenére is jól sikerült. “Annak külön örülök, hogy a vadonatúj, nyolckredites "Bevezetés az empirikus elemzésbe" című kurzusunk kiemelkedő hallgatói visszajelzéseket kapott, pedig ez volt az a kurzus, ami a félév során talán a legtöbb hallgatói és oktatói munkát és erőfeszítést igényelte.”

Azonban a távoktatás oktatói szempontból is okozott nehézségeket. ”A 2019/20-as tanév második felében mindenki kialakíthatta azokat a rutinokat, amelyek komfortosak a számára, és hatékonyan biztosítják az ismeretek átadását, megszerzését. De azt nem tagadhatjuk, hogy pont a szakfejlesztés során előtérbe állított képességek fejlesztésében jelentős problémát okozott a távoktatás. Aki próbált már Teamsen keresztül nagy csoporttal felszabadult beszélgetést folytatni a környezetszennyezéshez kapcsolódó externáliákról, az tudhatja, hogy az ilyen beszélgetések sem felszabadultnak, sem hatékonynak nem nevezhetők” - mondja Szabó-Bakos Eszter.

A kötelező AK-s tárgyakat kiegészítik a kötelezően választhatók, amik lehetőséget adnak a szakosodásra. “Jó, hogy most már van karriertanácsadás a Corvinuson, ez a kötelezően választható tárgyakhoz segítséget jelenthet” - mondja András, aki szerint jó lett volna, ha csoportosítják ezeket a tárgyakat, mert a tanulmányok elején nehéz eldönteni azt, hogy mi mivel függ össze, és hogy kit mi érdekel.

Mindenből egy kicsit kaptam, de ez nagyon jó átfogó szemléletet adott. - mondja András.

Szabadon választható tárgyak körében társadalomtudományi és menedzsment témájú kurzusokat is felvehetnek. Volt egy új kötelező tárgyuk is, amiben a társadalomtudomány alapjaiba vezették be őket. A lányok szerint, akinek felkelti az érdeklődését a terület, ilyen témakörben is tud felvenni választható tárgyakat. Ez már korábban is így volt, András érdeklődése például így fordult a viselkedési közgazdaságtan és a pszichológia felé, és egy külföldi mesterszakon fogja folytatni tanulmányait.

b_b_29_1.jpg

Hogyan tovább?

“Szerintem a szak nagyon erős alapot ad, simán el lehet utána több irányba is menni” - mondja András. Több nyugati és hazai egyetemre is jelentkezett, és úgy véli, a bolognai rendszer működik, átjárhatóságot biztosít. Nemzetközi értékűnek érzi a diplomát a továbbtanulás szempontjából.

De miért van szükség a mesterszakra? Amikor azt kérdeztem, mennyire vezeti rá őket a szak, hogy meg tudjanak oldani közgazdasági problémákat, András ezt válaszolta: “Van egy nagyon jó gondolatmenet és látásmód, amit elsajátítottam, de úgy érzem, hogy komplex közgazdaságtani problémákat még nem tudok megoldani. Ehhez a mesterképzésben érdemes elmélyíteni a tudást”. Az első év végén Zita is ezt látja reálisnak: “A végére legalább úgy fogjuk érezni, hogy tudjuk, hogyan álljunk hozzá egy-egy problémához, kérdéshez”.

Nálunk nagyon jó társaság volt, nagy a húzóerő, és inspirálóak voltak a tanáraim is, tekintélyes szakemberek, akiktől sokat tanultam. Utólag nagyon örülök, hogy idejöttem, egy átfogó szemléletet kaptam. Szinte már azt mondanám, hogy mindenkinek kellene egy kis közgazdaságtant tanulni, mert annyira jól átlátod a világot. Ahhoz még kevés, hogy azonnal munkába állj elemzőként, de nagyon szerteágazó alaptudást ad. - mondja András.

“Vegyes érzelmeim vannak, de összességében pozitív a véleményem a szakról - főleg ezután a beszélgetés után” - összegezte Zsófi a tapasztalatait. Zita nem pontosan erre számított, és viszonylag nehéznek érezte a szakot, főleg a nyolckredites tárgyak miatt, de úgy gondolja, hogy a matekos-elemzős vonal miatt igazán neki való. Szabó-Bakos Eszter kiemelte, hogy a szakfejlesztési bizottsággal és az oktató kollégákkal mindig átbeszélik az adott félév tapasztalatait, azokat az oktatástechnikai megoldásokat, amik beváltak, és azokat, amelyek kevésbé voltak célravezetőek. “Az ilyen megbeszélések és a visszajelzések alapján a szakfejlesztési folyamatnak soha nem lehet vége. Mindig lehet új dolgokat tanulni, mindig lehet valamit fejleszteni, valamit jobban csinálni, mint eddig” - mondja a szakfelelős.

Nyolckredites tárgyak és folyamatos csoportmunka - Milyen lett a megújult Alkalmazott közgazdaságtan alapszak? Tovább
Nemzetközi karrier, vagy a társadalom szakértője lennél? - Erre a 21 mesterszakra jelentkezhetsz a Corvinuson (V. rész)

Nemzetközi karrier, vagy a társadalom szakértője lennél? - Erre a 21 mesterszakra jelentkezhetsz a Corvinuson (V. rész)

k_b_0033.JPG

Ha érdeklődsz a politika, különböző társadalmak vagy a kommunikáció iránt, vagy ha tanulmányaidat társadalmi irányban tervezed folytatni, van egy jó hírünk: a Corvinus Egyetemen ezekből a mesterképzésekből sincs hiány. Megmutatjuk, milyen lehetőségek közül válogathatsz.

2021.02.05. Írta: Burkus Brigitta, borítókép: Kristóf Benjámin, Közgazdász

Ötrészes cikksorozatunkban arra vállalkoztunk, hogy csoportosítva bemutatjuk a Corvinuson induló mesterszakokat, megkönnyítve ezzel a hallgatók számára a döntést. Az első részben a matematikát helyezzük fókuszba, a második részben szakpolitikákkal foglalkozunk. A harmadik részben a nemzetköziség és a fenntarthatóság kerül fókuszba, a negyedik részben pedig a nagybetűs üzleti élet legjavát válogattuk össze.

A társadalom tudósának lenni nem kis kihívás: rendelkeznünk kell részletes elméleti és módszertani háttérrel, továbbá meg kell tanulnunk kritikusan gondolkodni. E ismeretek segítségével nemcsak a múltat vagyunk képesek értelmezni, de a jelen és a jövő kérdéseire, problémáira is tudunk megoldásokat találni.

A Budapesti Corvinus Egyetem társadalomtudományi mesterkurzusai elsősorban az azonos nevű alapképzésekre épülnek rá (Kommunikáció- és médiatudomány, Nemzetközi tanulmányok, Szociológia, Politikatudományok), azonban ez ne tántorítson el senkit: más egyetemi szakokon folytatott tanulmányokkal is lehet jelentkezni.

A Corvinuson jelenleg azok a hallgatók folytathatják tanulmányaikat térítésmentes formában, akik megpályázzák és elnyerik a Corvinus Ösztöndíjat. Az ösztöndíj segítségével a legjobb tanulmányi eredménnyel rendelkező hallgatók térítés nélkül, az állami féléveket fel nem használva folytathatják tanulmányaikat. Kíváncsi vagy, hogyan lehetsz Corvinus Ösztöndíjas? Ebből az összefoglalóból tájékozódhatsz.

Kommunikáció- és médiatudomány

Képzés formája: nappali

Képzés nyelve: magyar és angol nyelven is elérhető

Képzés hossza: 4 félév

A szakon hallgatóink megismerik a társadalom kommunikációs működését, a médiumok kiadói működését. A program a régióban egyedülálló kommunikációs doktori képzés előszobája. Azoknak ajánljuk, akik professzionális szinten akarják érteni az új médiumok működését, a digitális technológiát.

forrás: Kommunikáció- és médiatudomány mesterképzés - Budapesti Corvinus Egyetem (uni-corvinus.hu)

A képzés sokrétű, több különböző területet felölel a kommunikáció és azon belül a média elméleti és gyakorlati vizsgálatában, ezért az elhelyezkedési lehetőségek is nagyon változatosak. A szak elvégzése után lehetsz médiakutató vagy kommunikációs szakértő, elhelyezkedhetsz kommunikációs, reklám-  vagy PR-ügynökségeknél. Vállalatoknál választhatod a PR vagy a HR irányt, de akár betölthetsz kommunikációs menedzseri munkakört is.

Mitől egyedi a képzés?

  • A hallgatók a 3. szemeszterben komplex projektmunkát (például kampányt, rendezvényt) valósítanak meg, amit külsős tagokból álló szakmai zsűri értékel.
  • A szak rengeteg üzleti partnerrel és külső intézménnyel áll kapcsolatban, amelyek gyakorlóhelyeket és pályakezdő pozíciókat is biztosíthatnak.
  • A végzést követően a BCE Szociológia és Kommunikációtudományi Doktori Iskolában Ph.D. szinten folytathatóak a tanulmányok.
  • A DPR AAE friss adatai szerint a Corvinus mesterszakán végzettek átlagosan egy hónap alatt el tudnak helyezkedni, a corvinusos diploma pedig komoly fizetésbeli előnyt jelent rövid és hosszú távon egyaránt.

Ki jelentkezhet?

Teljes kreditérték beszámításával a Kommunikáció- és médiatudomány alapképzési szak, valamint a felsőoktatásról szóló 1993. évi LXXX. törvény szerinti főiskolai szintű kommunikáció alapképzési szak. Az itt meghatározott kreditek teljesítésével számításba vehetők még: a bölcsészettudomány, a gazdaságtudományok, a jogi, az informatika, a művészet, a művészetközvetítés és a társadalomtudomány képzési területek alapképzési szakjai.

Specializációk:

Magyar nyelvű képzésben: International Communication (angol nyelven), Politikai kommunikáció, Szervezetfejlesztő kommunikáció

Angol nyelvű képzésben: International Communication, Political Communication

v_zs_0054_1.jpg

Kép: Váradi Zsófia, Közgazdász

Nemzetközi tanulmányok

Képzés formája: nappali

Képzés nyelve: csak angol

Képzés hossza: 4 félév

A szakon hallgatóink megismerhetik a nemzetközi kapcsolatok elméleti és gyakorlati összefüggéseit, hogy Magyarország milyen pozíciókkal rendelkezik Európában, Közép-Kelet-Európában és a nemzetközi rendszerben. Azoknak ajánljuk, akik diplomáciai vagy nemzetközi karrierre készülnek, illetve a nemzetközi folyamatokat nem csak hírek szintjén követik, hanem szeretnék megismerni a történések hátterét, befolyásoló tényezőit.

forrás: Nemzetközi tanulmányok Budapesti Corvinus Egyetem mesterképzés (uni-corvinus.hu)

A képzés változatos, multidiszciplináris tudást ad a kezedbe: hogy melyik irányba mész tovább, már csak tőled függ. A szak elvégzése után elhelyezkedhetsz például vezető beosztású referensként nagykövetségeken, külügyi területen, de lehetsz akár nemzetközi szervezeteknél koordinátor, projektfelelős, külpolitikai elemző, multinacionális vállalatok nemzetközi kapcsolatépítője is.

A képzés egyedisége

  • Kiemelt hangsúly a magas szintű nyelvi, tárgyalástechnikai ismereteken
  • Régi, kiterjedt kapcsolat államigazgatási szervekkel, ami segíti a végzett hallgatók karrierjének elindítását
  • Rendszeres intézménylátogatás (minisztériumokhoz, Budapesten működő nemzetközi szervezetekhez), illetve lehetőség bécsi ENSZ-szervek meglátogatására
  • Rendszeres workshopok, szakmai fórumok aktuális nemzetközi kérdésekről

Ki jelentkezhet?

Nemzetközi Tanulmányok és Nemzetközi Igazgatási alapképzési szakon végzett hallgatók.

Specializációk: Diplomacy, East Central Europe

Szociológia

Képzés formája: nappali, viszont indul duális képzés is

Képzés nyelve: csak angol

Képzés hossza: 4 félév

A szakon hallgatóink megismerkednek a globalizációból fakadó társadalmi és technológiai kihívásokkal és folyamatokkal, a globális társadalmi változás elemzésének elméleteivel, módszereivel és eredményeivel.

forrás: Szociológia mesterképzés - Budapesti Corvinus Egyetem (uni-corvinus.hu)

Ha a társadalom működése érdekel leginkább, a szociológia mesterképzés kiváló választás. Az elhelyezkedési lehetőségek változatosak, a globális szférától kezdve a civil szervezeteken át mindenhol hasznos munkát végezhetsz: vállalhatsz munkát globális vállalatoknál, lehetsz szervezetek társadalmi kapcsolatokkal és folyamatokkal foglalkozó munkatársa, kormányzati szervezetek referense, társadalmi folyamatok kutatója, oktatója, fenntartható társadalom-elemző, demográfiai előrejelzések szakértője, közvélemény-kutató cégeknél, kutatóintézeteknél és civil szervezeteknél elemző.

A képzés egyedisége

  • Kiscsoportos, gyakorlatorientált foglalkozások
  • Széles módszertani spektrum, nemzetközi adatbázisok ismerete és használata
  • Sokszínű, nemzetközi hallgatói csoport
  • Speciális tantárgyak: Globális adatelemzés a globális adatbázisok feltérképezése; Technológia és társadalom: a munka jövője és a mesterséges intelligencia; Nemek szerinti munkamegosztás globális perspektívában; A globális társadalmi változás elméletei

Ki jelentkezhet?

Teljes kreditérték beszámításával vehetőek figyelembe a Szociológia és a Társadalmi Tanulmányok alapképzési szakok.

Specializációk: Global Social Studies

b_v_197_1.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

Politikatudomány

Képzés formája: nappali

Képzés nyelve: csak magyar

Képzés hossza: 4 félév

A szak célja a politika alapvető elméleti kérdéseinek és gyakorlati megjelenési formáinak vizsgálata. Az oktatás egyedülállóan problémamegoldó, interaktív formában történik: a vitakészség, az érvek, ellenérvek ütköztetésével, a szóbeli és írásbeli kommunikációban való jártasság megszerzésének lehetősége segíti a szakmai elmélyülést.

forrás: Politikatudományok mesterképzés - Budapesti Corvinus Egyetem (uni-corvinus.hu)

A képzésen elmélyülhetsz a politikatudomány elméleti és gyakorlati alkalmazásának részleteiben. Végzés után számtalan lehetőséged van elhelyezkedni: minisztériumokban, elemző intézeteknél, önkormányzatoknál, pártoknál, közvéleménykutató cégeknél politikai kommunikációs szakértőként, politológus, politikai tanácsadó, politikai elemző, lobbista munkakörökben. A multinacionális cégek a kormányzati, közkapcsolati területeken keresik a Corvinus Egyetem politológus hallgatóit.

A képzés egyedisége

  • Mérvadó az amerikai politikatudományi felfogás, az elméleti tudás gyakorlati alkalmazhatósága
  • A kis létszámú csoportok lehetővé teszik a valódi mentor-diák kapcsolatot és közösségépítést
  • A végzettek a politikatudományi doktori képzésben is folytathatják tanulmányaikat

Ki jelentkezhet?

A társadalomtudomány képzési területről: Politológia, A politikatudományok, Nemzetközi tanulmányok, Társadalmi tanulmányok, illetve az államtudományi képzési területről az Igazgatásszervező, Közigazgatás-szervező alapképzési szakon végzett hallgatók.

Specializációk: Közkapcsolatok, Politikaelmélet

ba_grafika_1.jpg

Grafika: Báthori Adrienn, Közgazdász

források: Budapesti Corvinus Egyetem honlapja (általános információk), illetve a mesterképzésekről szóló részletes tájékoztató.

Nemzetközi karrier, vagy a társadalom szakértője lennél? - Erre a 21 mesterszakra jelentkezhetsz a Corvinuson (V. rész) Tovább
Felvételi 2021: Öt dolog, amiben eltér a Corvinus Ösztöndíj az államitól

Felvételi 2021: Öt dolog, amiben eltér a Corvinus Ösztöndíj az államitól

v_zs_0040.jpg

Elindult a 2021-es felsőoktatási felvételi eljárás, ahol alap- és mesterszakokra egyaránt jelentkezhetnek a hallgatók. A megújult Corvinusra is a felvi.hu-n lehet jelentkezni, ugyanakkor az állami ösztöndíj szerepét alapítványi ösztöndíj vette át. Következő írásunkban összegyűjtöttünk öt dolgot, amiben a Corvinus Ösztöndíj eltér az államitól.

2021.01.14. Írta: Kovács Máté, borítókép: Váradi Zsófia, Közgazdász

A Corvinus Ösztöndíjról szóló rövid tájékoztatót az egyetem felvételizőknek készült oldalán olvashatod, a részletes kiírást pedig itt éred el.

A Corvinus fenntartói jogai 2019-ben átkerültek az államtól egy alapítványhoz, így az állami ösztöndíjas helyek is átalakultak. A felvételi jelentkezés során a megújult Corvinuson nem állami finanszírozású és önköltséges, hanem Corvinus Ösztöndíjas és önköltséges képzések közül választhatnak a jelentkezők. 

A Corvinus Ösztöndíjas helyek sok tekintetben hasonlítanak az államihoz. A felvételi során az „A” finanszírozási forma jelzi az ösztöndíjas képzést, így ha a jelentkező eléri a nyári ponthúzáson meghatározott pontszámot, automatikusan bekerül a Corvinus Ösztöndíjas helyek egyikére. Ez azt jelenti, hogy az első évben ugyanúgy nem kell fizetnie a képzésért, mintha állami helyre jelentkezett volna. 

Néhány dologban azonban eltér a Corvinus Ösztöndíj az államitól, ami előnyös is lehet a hallgatók számára. Cikkünkben öt ilyen dolgot gyűjtöttünk össze.

1. Akkor sincs minden veszve, ha rosszabbul sikerül a felvételi

A Corvinus Ösztöndíj sajátossága, hogy az államival szemben nem a teljes képzésre jár automatikusan, hanem csak az első évre. Ezt követően minden év végén a tanulmányi eredmények alapján rangsort állít fel az egyetem, a következő évre pedig azok kerülnek be az ösztöndíjas helyekre, akik az előző évben a legjobban teljesítettek.

Ha tehát rosszabbul sikerül az érettségije a jelentkezőnek, de megjelöli és bekerül önköltséges helyre, az első évben pedig jól teljesít az egyetemen, a második évre jó esélye van ösztöndíjat szerezni és térítésmentesen tanulni tovább. Ez persze a másik irányba is működik: hiába jut be valaki jó felvételi eredménnyel ösztöndíjas helyre, ha az első évben rosszul teljesít, a második évre átkerülhet önköltséges helyre. 

Állami ösztöndíjas helyek esetén erre sokkal korlátozottabb lehetőség van. Ha valaki nem ér el egy szakonként és egyetemenként eltérő átlagot az év során, az állami ösztöndíjas helyét is elveszítheti. Önköltséges helyről viszont csak akkor kerülhet át államira a jól teljesítő hallgató, ha mások kiesnek az állami helyekről.

A Corvinus Ösztöndíj tehát abban jelent változást, hogy az év végi rangsorolás miatt könnyebb ösztöndíjas vagy önköltséges helyre átkerülni. Ez a jól teljesítő hallgatóknak előnyt, a rosszabbul teljesítőknek hátrányt jelenthet az állami képzésekkel szemben.

v_zs_0018_3.jpg

Kép: Váradi Zsófia, Közgazdász

2. Nem kell mindenből csillagos ötösnek lenni

Alapszakos felvételi során 430 ponttal jó eséllyel, 450-nel pedig szinte garantáltan be lehet jutni Corvinus Ösztöndíjas helyre az egyetem felvételi tájékoztatója alapján. Mesterszakon pedig 75 pont lehet az a határ, ami felett jó eséllyel ösztöndíjas lesz a hallgató. 

Azok is könnyen átkerülhetnek ösztöndíjas helyre, akik eredetileg csak önköltséges helyre jutottak be. Ehhez az kell, hogy az első évben a rangsor első részében végezzen a hallgató, teljesítsen legalább 46 kreditet és elérje a 3,8-as minimum átlagot. Pontos határt ugyanakkor nem lehet előre mondani, mert ez az évfolyamtársak teljesítményétől függ.

A 2020-as felvételi eljárás során egyébként a nappali alapszakra felvett jelentkezők 85 százaléka nyerte el a Corvinus Ösztöndíjat, nappali mesterszakokon ez az arány 95 százalék volt. Ez az jelenti, hogy az önköltséges hallgatók száma jóval alacsonyabb, így az év végi rangsorolás miatt valóban csak a legrosszabbul teljesítők esnek ki a következő évi ösztöndíjas helyekről.

3. Nincs röghöz kötés az egyetemi évek után

Az államilag támogatott képzések feltétele, hogy a hallgatónak az oklevélszerzés után annyi évet Magyarországon kell dolgoznia, ahány évig tartott a képzése. Ezt a végzés utáni 20 évben több részletben is megteheti. Ha mégsem teljesíti ezt (például külföldön szeretne dolgozni végig), akkor vissza kell fizetnie az állami támogatást kamatokkal együtt. 

A Corvinus Ösztöndíjas képzéseknél ugyanakkor nincs ilyen feltétel, tehát az egyetem elvégzése után bárhol és bármeddig dolgozhat a hallgató, megkötések nélkül.

v_zs_0054.jpg

Kép: Váradi Zsófia, Közgazdász

4. A Corvinus Ösztöndíjas félévek nem csökkentik az állami félévek számát

Minden hallgató maximum 12 államilag támogatott félévre jogosult, vagyis ezen felül már csak önköltséges képzésen vehet részt állami intézményben. A Corvinuson ugyanakkor tanulhat továbbra is ösztöndíjas helyen, ugyanis a Corvinus Ösztöndíj alapítványi ösztöndíj, így az itt végzett félévek nem csökkentik az államilag támogatható félévek számát. 

Ennek megfelelően akár a Corvinusos képzés alatt, akár a képzés után a hallgatók továbbra is 12 államilag támogatott félévet használhatnak fel más intézményekben. Ugyanígy lehetőség van arra is, hogy már elhasznált 12 állami félév után jelentkezzen valaki Corvinus Ösztöndíjas képzésre, és továbbra is térítésmentesen tanuljon. 

5. Angol nyelvű képzésen is lehet térítésmentesen tanulni

Állami ösztöndíjas helyek korábban is voltak a Corvinuson, idegen nyelvű szakokon is, ugyanakkor ezeken, illetve több más felsőoktatási intézményben idegen nyelvi hozzájárulást kell fizetniük a hallgatóknak.

A Corvinus Ösztöndíj a 2021-es tanévtől kezdődően felmenő rendszerben az idegen nyelvi hozzájárulást is fedezi, így a tanulmányaikat 2021 őszén kezdők közül azok is térítésmentesen tanulhatnak, akik idegen nyelvű ösztöndíjas képzésre jutottak be.

Fontos, hogy ezek az információk csak a Corvinus Ösztöndíjas képzésekre vonatkoznak. Azok, akik korábban, még államilag finanszírozott formában kezdték meg tanulmányaikat a Corvinuson, továbbra is az eredeti feltételek mellett tanulhatnak. 

Felvételi 2021: Öt dolog, amiben eltér a Corvinus Ösztöndíj az államitól Tovább
Jelentkezz egy szakra, öt közül választhatsz - Megújul a Gazdálkodási és menedzsment alapszak a Corvinuson

Jelentkezz egy szakra, öt közül választhatsz - Megújul a Gazdálkodási és menedzsment alapszak a Corvinuson

v_zs_0030.jpg

A Corvinus Egyetem megújulásának következő projektjében egy átfogó, integrált üzleti alapszakot hoztak létre, így a jelentkezőknek nem kell 18 évesen eldönteniük, melyik szakirány határozza meg az egész karrierjüket. Milyen szakokat vonnak össze? Mi az a 16 specializáció, melyek közül választani lehet? Mi áll a döntés hátterében? Ezekről kérdeztük Aranyossy Mártát, a Gazdálkodási és menedzsment szak felelősét.

2020.12.10. Írta: Belayane Najoua, borítókép: Váradi Zsófia, Közgazdász

A Budapesti Corvinus Egyetem megújulása komoly változásokat hozott nemcsak az egyetem arculatát és felépítését, hanem az alap- és mesterszakok, valamint a szakirányú továbbképzések kínálatában is. A Gazdálkodási és menedzsment alapszak megújulása 5 szakot és 11 intézetet érintett, és több mint 100 ember vett részt a fejlesztésben. Az egyetem megújulásának egyik legnagyobb projektje 2021 szeptemberében debütál.

A Gazdálkodási és menedzsment szak mindig is az egyik legkedveltebb szak volt a diákok között. Ezt nemcsak a jelentkezők száma, hanem a magas jelentkezési pontszámok is mutatják.

"Erre az alapszakra elsősorban kiemelkedő pontszámmal rendelkező diákok kerülhettek be, míg a többi szaknál az alacsonyabb pontszám nagyobb átjárhatóságot biztosított. Az integrációs döntés mögött részben a legkiválóbb alapszakra jelentkező hallgatók munkájának elismerése  áll - nekik szeretnénk minél több lehetőséget biztosítani az üzleti továbbtanulásra” - mondja Aranyossy Márta, a Gazdálkodás és menedzsment szak felelőse. “Ezenkívül egy olyan lehetőséget kínálunk a gazdaság iránt érdeklődő felvételizőknek, aminek köszönhetően nem kell 18 évesen eldönteni, hogy pontosan milyen szakterületen szeretnének továbbtanulni.”

Alapozás az első két évben, specializációk a harmadikban

kg_2_2.jpg

A korábbi szakokon nagyrészt ugyanolyan alapozó tárgyakat tanultak a hallgatók. Az első néhány félév így hasonló volt ezeken a szakokon, ezután kezdődtek el a szakspecifikus tárgyak.

A nehézség az volt, hogy a felvételizőknek rögtön az érettségi után dönteniük kellett a szakterületükről. Ez azt jelentette, hogy 18 évesen tudniuk kellett, mit szeretnének tanulni, milyen területen szeretnének elhelyezkedni később. A Corvinus most ezt teljesen újraformálta, és  szabadabb utat adott a gazdaság iránt érdeklődő diákoknak.

“Az első két évben egy módszertani, közgazdaságtani és üzleti megalapozás történik, míg a harmadik évben a hallgatók akár két specializációt is választhatnak a tizenhat közül” - magyarázza Aranyossy Márta. “Azt fontos kihangsúlyozni, hogy az integrált szakok nem szűnnek meg, továbbra is lehet tanulni a Corvinuson marketinget, turizmus, emberi erőforrás menedzsmentet vagy agrobizniszt - csak a hallgatóknak később kell választaniuk a szakterületek közül, amikor már biztosabbak a gazdasági tudományokban és egy élesebb kép él bennük a jövőjüket illetően.”

Két félév, két specializáció, akár eltérő területen is

outlook-0bxzbcr0.png

Kép: Budapesti Corvinus Egyetem

“A specializációk nagy részét magyarul oktatjuk, kivéve a Strategic Analysis-t, ami angol nyelven készíti fel a hallgatókat a stratégiai tanácsadó karrierre” - emeli ki Aranyossy Márta. A tizenhat specializáció közül akár kettőt is lehet választani, és talán az egyik legnagyobb bónusza ennek a szakmegújulásnak, hogy két teljesen különböző területet is ki lehet próbálni. Ha valakit érdekel az üzleti jog, de közben a üzleti digitalizációba is belekóstolna, akkor erre minden lehetőség adott számára.

“A specializációk közül sok - köztük például az akár duális formában Székesfehérváron tanulható Sportgazdaságtan specializáció - olyan egyedi, hogy egész Magyarországon csak a Corvinus Egyetemen található. Próbáltunk olyan specializációkat kialakítani, melyeknek egyedi értéke van a magyar és a régiós kínálatban. Ilyen például az Értékteremtő folyamatok menedzsmentje specializáció, amely szakterületet eddig csak mesterszinten tanulhattak a diákok” - mondja Aranyossy Márta.

A specializációkon kívül a szak tantárgyai és a felépítése is megújul - sokkal gyakorlatorientáltabb lesz, mint az általános alapszakok. “A hallgatók második évben három projekttárgyat fognak tanulni (stratégiai és üzleti tervezés, vállalkozásindítás, projektmenedzsment témákban), amik életszerűbbé teszik a képzést és elősegítik a komplex problémamegoldási készségek fejlődését“ - hangsúlyozza a szakfelelős.

Nemzetközi félév, tantárgyelfogadási procedúrák nélkül

Az Erasmussal, Campus Mundival, nemzetközi félévvel járó procedúrák után a megújult Gazdálkodási és menedzsment alapszak egy kedvező, új lehetőséget nyit meg a diákok számára, akik külföldön szeretnének tölteni egy félévet. “Mivel a harmadik évben a diákoknak kizárólag a választott specializáció(k)ra kell koncentrálniuk, ezért olyan is megtörténhet, hogy valakinek “megmarad” egy szabad féléve. Ha valaki csak egy specializációt választ, akkor a harmadik évben egy külföldi egyetemen is kipróbálhatja magát, anélkül, hogy a tantárgyelfogadás miatt különösebb erőfeszítéssel kellene egy külön szemesztert felszabadítania” - mondja a szakfelelős. 

o_zs0099.jpg

Kép: Örsi Zsanett, Közgazdász

Mi áll a döntés hátterében?

“A szakmegújulásnak három motiváló tényezője volt” - mondja Aranyossy Márta. “Az első a hallgatók számára kínált szélesebb lehetőség és a felvételi ponthatárok igazságos, a hallgatói kiválóságot elismerő egységesítése. A második a munkaerőpiaci visszajelzések figyelembevétele, ahol az átfogó és egységes alaptudás nagyon jó visszhangra talált, ezt gyors elhelyezkedéssel és magasabb kezdőfizetéssel jutalmazzák. Legutolsóként pedig az első félévek hasonlóságait említeném, hiszen az összeolvadó szakokon tanult tárgyak korábban is nagy átfedésben voltak, így logikus megoldásnak tűnt a szakok összekapcsolása."

A Corvinus a megújulás során rengeteg kutatást végzett az egyetem a régióban és a globális piacon egyaránt. “Ha világszinten megnézzük az egyetemek által kínált alapszakok számát, akkor láthatjuk, hogy sokan lényegesen kevesebb és átfogóbb alapszakot hirdetnek meg, mint a Corvinus - ebbe a nemzetközi trendbe illeszkedik a mostani fejlesztés is. De természetesen még az öt szakot érintő összevonás után is sokszínű alapszakos kínálattal várjuk a jelentkezőket.”  - mondja Aranyossy Márta.

Jelentkezz egy szakra, öt közül választhatsz - Megújul a Gazdálkodási és menedzsment alapszak a Corvinuson Tovább
süti beállítások módosítása