Közgazdász Online


Szabadság éhbérért – Egy félig beteljesült amerikai álom

Szabadság éhbérért – Egy félig beteljesült amerikai álom

1-us-bank-note-47344.jpg

Szerezz pénzt otthonról, kényelmesen, online! Hogyan? A crowdworking rendkívül népszerű az Egyesült Államokban, de valóban megéri fillérekért dolgozni? Egy platform azoknak, akik nem szeretik a hagyományos állásokat, vagy nem akarnak emberekkel érintkezni, valamiből azonban meg kell élniük. De valóban meg lehet?

Forrás: The New York Times

2005-ben indult el az Amazon Mechanical Turk nevű weboldala és már fél millió felhasználónál tart. A platform alapja egyszerű, összeköti a munkakeresőket azokkal, akiknek munkaerőre van szükségük. Munkaszerződés azonban nincs, csupán regisztrálni kell, és akár a világ másik oldaláról is lehet dolgozni.

A szabadság a lényeg. Erről beszélt a Louisvilleben élő Jane Lamont (30) is, aki McDonald’s-os másodállását cserélte le még úgy is, hogy 7.25 dolláros, azaz 2186 forintos fizetése átlagosan 5 dollárra csökkent. Így akár otthonról is dolgozhat kötöttségek, munkaidő, egyenruha nélkül. Bármikor elutazhat és csak a laptopját kell magával vinnie.

Hogyan működik ez az egész? Vannak nagyvállalatok, akiknek sok esetben olyan munkavégzésre is szükségük van, amire a számítógépek csak korlátozottan képesek. Ezek a HIT-ek, azaz Human Intelligence Task-ok, melyben elkerülhetetlen az emberi beavatkozás. Nem jelentenek folytonosságot, így nem éri meg teljes- vagy részmunkaidős állást hirdetni. Ezeket feltöltik az oldalra, a munkakeresők pedig néhány kattintással tudnak pénzt keresni.

Sok esetben találkozni kérdőívekkel és akadémiai kutatásokkal, de például a New York Times is alkalmazta már több esetben a módszert nagyobb adathalmazok feldolgozására. A feladatok rendkívül sokrétűek, lehet számlákat átírni, szöveget gépelni, vagy mesterséges intelligenciát képfelismerésre tanítani. A big data korában ezek a feladatok egyre jelentősebbek, ameddig szükség van emberi támogatásra.

Ryan Schefke, egy texasi vállalatvezető egy éven keresztül alkalmazta a rendszert. A munka során az értékesítők által gyűjtött névjegykártyákat kellett egy digitális adatbázisba felvinni, melyet 99%-os pontossággal elvégeztek, kártyánként átszámítva 9 forintért. Ez átlagosan 300 forint körüli órabért jelent.

Az átlag ennél valamivel jobb, 530 forint óránként egy tanulmány szerint, azonban az Egyesült Államokban élő, 2180 forint körüli minimálbért csak a felhasználók 4%-a éri el. További gond a szabályozás hiánya. Előfordul, hogy bizonyos cégek nem fizetnek az elvégzett munka után, vagy a 20 percesnek mondott feladat egy óráig is elhúzódik. Ezeket nehéz visszakeresni, a platformok pedig a techcégeknél gyakori hárítást választják, mondván: ők csak a felületet adják, a felelősség a felhasználóké.

„Ebben a mikrokozmoszban tökéletesen látszik, mi történik szabályozások nélkül, a bérek a padlóra zuhannak” – mondja Kristy Milland munkásaktivista. A helyzetet tovább nehezíti, hogy a megbízók spórolása mellett az Amazon is jelentős árat számít fel, ez 17% és 50% között mozog. Vagyis van olyan munka, aminél minden cent után egy újabb cent elveszik. Ráadásul néhány esetben a viktoriánus kor bányászaihoz hasonlóan, akik a bért csak a vállalat saját üzletében költhették el, a fizetés Amazon-utalvány formájában érkezik.

Objektív ítéletet persze nehéz lenne alkotni, a bevétel ugyanis sok tényezőtől függ. Jellemzően a kezdők átlagos órabére alacsonyabb, idővel ki lehet tapasztalni a rendszerben rejlő mintákat. Ráadásul a lakóhely és az egyéb lehetőségek is befolyásolják a megtérülést. Ami az amerikai minimálbérhez képest éhbér, az sok leszakadó térségben a megélhetést jelenti.

A cikk a New York Times írója, Andy Newman nyomán jelent meg. Ha érdekel a téma, érdemes mélyebben is elmerülni az eredeti cikkben, ahol akár ki is próbálhatsz néhány hasonló munkát.

Kovács Máté

Szabadság éhbérért – Egy félig beteljesült amerikai álom Tovább
A jövőbelátó Exupéry avagy a 2016-os republikánus konvenció

A jövőbelátó Exupéry avagy a 2016-os republikánus konvenció

A Republikánus Konvenció kedden hivatalosan is elnökjelöltjévé választotta Donald J. Trump-ot. Az előválasztási szezon során 1542 delegáltat megszerzésével messze az összes riválisát felülmúlta, és a primary*-k végére már ellenfél nélkül söpörte be a győzelmet.

kisherceg3.jpg

A Republikánus Konvenció (július 18.-21. ; Cleveland, Ohio), második napján történt az esemény legfontosabb része, az elnökjelölt hivatalos kinevezése. Bár Donald Trump nagy fölénnyel nyerte az előválasztásokat, rég volt ennyire megosztott a párt az aktuális elöltjükkel kapcsolatban. A szavazás során 721 delegált szavazott más jelöltekre. Ennél nagyobb megosztottságra legutóbb 40 évvel ezelőtt 1976-ban volt példa. Azon a választáson végül az akkori elnök Gerard Ford lett végül a párt jelöltje, és Ronald Reagen-t győzte le. Akkor azonban a végletekig ketten pályáztak az jelöltségre. Végül Ford-ot nem választották újra, a választáson Jimmy Carter demokrata jelölt szerezte meg az elnökséget.

Trump megosztó személyisége körüli ellentétek egészen odáig fajultak, hogy a Republikánus párt egyes képviselői olyan komolytalan indokokkal maradnak el a konvencióról, mint „Le kell nyírnom a füvet” (Sen. Jeff Flake) vagy „Horgászni megyünk a feleségemmel” (Sen. Steve Daines), de voltak, akik egy az egyben kijelentették, hogy nekik nem szimpatikusak Donald Trump elvei, ezért nem fognak megjelenni az eseményen.

Az elnökjelöltségért folyó harcban Donald Trump legfőbb ellenfelei Ted Cruz texasi szenátor, John Kasich Ohio kormányzója és Marco Rubio floridai szenátor voltak. A primary-k során óvodás szintű vitákkal tarkított események során feszültek egymásnak a wannabe prezidentek. Volt szó a kezek méretéről, egymás feleségeiről és az adóbevallásokról is. Azonban egy témában mind egyet értettek a konzervatív párt elnökjelöltségéért harcoló jelöltek. A jelenlegi Obama adminisztráció és a demokrata párt jelöltjei mindent rosszul csinálnak. Végül a legharsányabb – és leggazdagabb – jelölt Donald Trump minden ellenfelét kiszorította a versenyből, és május elején utolsó ellenfele Ted Cruz is visszalépett. Ettől kezdve már szinte biztos volt, hogy ki fog majd novemberben a sokkal szorosabb versenyt futó demokrata jelölttel összecsapni.


trump-gop-575x323.jpg
A nem politikai háttérből érkező Donald Trump kezdetben radikális ötleteivel, kirívó viselkedésével és szabad szájával hívta fel magára a figyelmet. A mexikói határt mexikói pénzekből finanszírozott kerítéssel akarja lezárni, a terrorizmus enyhítése érdekében pedig betiltaná az országba történő bevándorlást olyan területekről, melyek bizonyítottan rendelkeznek terrorista múlttal az USA, Európa, vagy valamely szövetségesük ellen. Szélsőséges kijelentéseivel világszerte állásfoglalásra késztette az embereket a megosztó politikus.

*előválasztások

A jövőbelátó Exupéry avagy a 2016-os republikánus konvenció Tovább
Egy amerikai család zuhanórepülésben – Jonathan Franzen: Javítások

Egy amerikai család zuhanórepülésben – Jonathan Franzen: Javítások

A szépirodalom is ugyanúgy kitermeli magának a saját szupersztárjait, mint a televíziózás, a sport vagy a zeneipar. Így emelkedhetett ki az unalmas könyvtári felolvasóestek világából az idei Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége, Jonathan Franzen, hogy – Tarlós István mellett – olyan emberek versengjenek a kegyeiért, mint Oprah Winfrey vagy éppen Barack Obama.

frazen.jpg

Egy amerikai család zuhanórepülésben – Jonathan Franzen: Javítások Tovább
12+1 kormány intézkedés, amely titkon a bevándorlók ellen irányult

12+1 kormány intézkedés, amely titkon a bevándorlók ellen irányult

Szent István nemzetében olyan légből kapottnak és hirtelennek tűnik a kormányzó párt bevándorló ellenessége, hogy elgondolkodtunk: lehet, hogy valójában a kezdetektől fogva e logika mentén intézkedtek? Alaposan megvizsgáltuk a kérdést és arra jutottunk, hogy teóriánk igaz! Nem holmi jól hangzó gumicsontról van szó, mint korábban állítottuk, a gazdasági bevándorlás megszüntetése a 2010 óta előkészített végső cél – az utolsó akadály, amely elválasztja Magyarországot attól, hogy itt eljöjjön a földi Paradicsom! Vagy talán nem is a paradicsom, hisz az végül is egy bevándorló-növény, hanem mondjuk a... magyar tejjel és (az EU által lehetőleg nem betiltott mindig is őshonos, akármit is mondanak a tudósok) akácmézzel folyó Hungarikum!

bevandorloook.jpg

12+1 kormány intézkedés, amely titkon a bevándorlók ellen irányult Tovább
A köztévén csak a 2010 előtti korrupció újra felemlegetésének van hírértéke

A köztévén csak a 2010 előtti korrupció újra felemlegetésének van hírértéke

A mindig mesterien megmunkált kormánypropagandát szolgáltató köztévé ismét nagyot alkotott. Négy perces riportban foglalkoztak azzal, hogy André Goodfriend egy rendezvényen Gyurcsány Ferenc mellett foglalt helyet. Az összeállításból akár arra is következtethetnénk, hogy az USA az MSZP korrupciós ügyeivel tartja nyomás alatt a magyar kormányt.

mtvakonteo.jpg

A köztévén csak a 2010 előtti korrupció újra felemlegetésének van hírértéke Tovább
Engem nem hatnak meg az orosz diktátor krokodilkönnyei

Engem nem hatnak meg az orosz diktátor krokodilkönnyei

Idén mintha varázsütésre az ország egy jelentős része az orosz elit barátjává vált volna. Egyszerűen fel nem fogom. Magyarország három nagy forradalmából kettőt a ruszkik vertek le – a legutóbbit kicsivel több, mint 50 éve. Az elmúlt 70 esztendőből 45-ben megszálltak minket, korlátozták az önrendelkezési jogunkat és a szabadságunkat, tankokkal fojtották vérbe ‘56-ot. Szóval történelmileg nem úgy tűnik, mintha érdekünkben állna egy erős Oroszországért epekedni. Mégis néhányan azt sugallják sajnálnunk kéne szegény-szegény Moszkvát, mert a szankciók és az alacsony olajár miatt tönkrement a gazdaságuk. Valóban bánkódnunk kéne, hogy következményei lesznek Krím megszállásának és annektálásának, valamint a Kelet-Ukrajnában megrendezett mészárszéknek?

dontcryformeohrussia.jpg

Engem nem hatnak meg az orosz diktátor krokodilkönnyei Tovább
Kémjátszma a kibertérben – Vannak-e bérkommentelők Magyarországon?

Kémjátszma a kibertérben – Vannak-e bérkommentelők Magyarországon?

Már régóta egyértelmű, hogy a jövő legfontosabb ügynökei nem izmos és sármos James Bondok, hanem a számítógépük előtt ülő kockák lesznek. Bár nyilvánvalóan szükség lesz akrobatikus akcióhősökre is, de ahogyan az életünkben, úgy a kémek világban is fokozatosan nagyobb hangsúlyt kap az internet.

emberekaszamitogepeknel.jpg

Kémjátszma a kibertérben – Vannak-e bérkommentelők Magyarországon? Tovább