Közgazdász Online


Diákszervezeti alelnökből HR-tanácsadó lett, most szoftverfejlesztő startuppal javítaná a munkavállalói élményt

Diákszervezeti alelnökből HR-tanácsadó lett, most szoftverfejlesztő startuppal javítaná a munkavállalói élményt

156606293_122150749839721_3967494167827027715_n.jpg

Munkavállalói élmény, elköteleződés, szervezeti tanulás és belső kommunikáció: ezeket támogatja a Blue Colibri startup fejlesztése. Az alapító Fulai Viktóriának van tapasztalata a területen, hiszen egyetemi diákszervezet közösségi alelnöke és HR-tanácsadó is volt, a kettő között pedig a vállalati hierarchia minden szintjét megjárta. De mi kellett neki ahhoz, hogy sikeres vállalkozó legyen?

2021.03.25. Írta: Kristóf Benjámin

A karriertervezés fontossága egyre korábban és egyre fontosabb szerepet kap a hallgatók életében. Az alapszakot követi a mester, szakosodunk, tanulunk, gyakornoki munkát vállalunk vagy vállalkozásba kezdünk, és igyekszünk folyamatosan bővíteni a látókörünket, hogy minél szélesebb eszköztárral legyünk képesek helytállni a velünk szembejövő kihívások során. Előfordulhat azonban, hogy az embert váratlan befolyásoló tényezők érik, tudatosan vagy megérzésből új utakat próbál ki.

Fulai Viktória, a Blue Colibri Appot fejlesztő startup társalapítója is hosszú utat tett meg a HR-tanácsadás, a belső kommunikáció és a szoftverfejlesztés területéig.

Sikeréhez pedig egy váratlan fordulat is szükséges volt, ami a diákszervezetezés során szerzett tapasztalatokból indult.

A vele készített interjú során a hallgatói életből való kilépés megannyi izgalmas vetületére láthat rá az ember a karrierváltástól a kezdeti munkavállalói élményeken keresztül egészen a vállalkozói attitűd kialakulásáig.

HR-tanácsadóból szoftverfejlesztő cég alapítója lettél. Milyen folyamat vitt ilyen, kezdetben ismeretlen vizekre?

HR-tanácsadóként dolgoztam jó ideig, több évet ebből magánvállalkozóként is, amely során megismertem az alapítótársam, akivel számos közös projekten keresztül tapasztaltuk, hogy vállalati szinten rendre ugyanazok a problémák okoznak nehézségeket. A belső kommunikációs problémák alapjában rengették meg számos vállalkozás működését, szervezeti mérettől függetlenül. Úgy éreztük, hogy ezen első lépés megoldása vezetheti igazán sikerre a különféle specializált – egy adott kérdés megoldására fókuszáló – tanácsadói projekteket.

2018-ban jött az ihlet, amely már akkor szoftveres alapokon nyugodott. Nagyon sok munkát beletettünk a kezdeti csapattal, így 2019-ben már el is indulhatott az alkalmazás első verziója, amely a HR-es kapcsolatokon keresztül két vállalkozás esetében már implementálásra is került. A kezdeti kisebb sikereket követően sikerült befektetést is szereznünk, így felgyorsulhatott a fejlesztési és terjesztési folyamat. Sokat segített, hogy több startup innovációs díjat is sikerült megszereznünk. A piac fogadtatása pozitív volt, 2019 végén pedig még nem is tudtuk, hogy mi vár ránk a közeljövőben.

159642314_2896632663904447_7792073584880600813_n.jpg

A Blue Colibri App az első magyar fejlesztésű elköteleződést, szervezeti tanulást és belső kommunikációt támogató felület. Egyszerű, hatékony, mérhető platform, mobil és desktop verzión egyaránt. Támogatja a munkavállalók elérését és a velük történő kommunikáció gördülékenységét számos olyan testreszabható funkción keresztül, mint például az eseménynaptár, a vállalati hírfelület, a dokumentumtár vagy épp a digitális onboarding és e-learning.

És akkor jött a koronavírus, igaz? Hogyan hatott ez a vállalkozásra?

Ahogy az várható volt, a mi esetünkben pont fordítva sült el a megváltozott helyzet. A digitális átállásra kényszerített vállalatok számára még jobban megugrott a gyors és biztos szervezeti kommunikációs módszertan iránti igény. 2020-ban így nagyot nőtt a partnereink száma, új befektetést kaptunk, és az országhatárokat átlépve külföldi terjeszkedésbe kezdtünk.

Mostanra több mint 60 ügyfél számára fejlesztünk több nyelven elérhető applikációt, legnagyobb örömömre immáron egy 18 fős, folyamatosan bővülő csapattal.

A vállalkozás alapításának szikrája hogyan jön? Milyen attitűd szükséges hozzá? Ez mindenkiben megvan?

Szerintem ezt nem lehet tanulni, nagyban függ viszont a közegtől, amiben az ember szocializálódik. Eredetileg ugyanis nagyon távol állt tőlem a vállalkozói szerep, a diákszervezeti féléveim során viszont a siker és a kudarc ízét is megtapasztalhattam. Első kézből éreztem, milyen az, ha rajtam múlnak egész projektek, ha nincs felettesem, és senki sem mondja meg a tutit, sőt még csak kérdezni, segítséget kérni sem tudok valamely főnökömtől. Az egyetemi évek leghasznosabb tapasztalatait mind a diákszervezeti közeg hozta el számomra. 

Nagyon fontos, hogy milyen emberekkel veszi körül magát az ember, főleg ebben a kritikus, fejlődésre fogékony időszakban.

Akik nem nyitottak semmilyen hallgatói közösség felé, inkább biztonsági játékosok voltak. Nem mertek váltani, tenni a saját jövőjükért. Tapasztalataim szerint sokkal nehezebb helyzetben találták magukat az egyetem elvégzését követően. Utólag külön öröm, hogy az egyetem után sem távolodtam el a diákszervezetektől. Mielőtt vállalkozói karrierútra léptem, felvettek egy nagy multi vezetőképző programjába, amit csak a barátokkal közös “szerelemprojekt” miatt utasítottam vissza. Lehet soha nem is vállalkoztam volna, ha akkor és ott nem vagyok olyan elfoglalt.

Már az egyetemi éveid alatt diákszervezeti alelnök voltál. Hogyan vezetett az utad a Corvinusra?

Mesterszakra érkeztem a Corvinusra, egészen pontosan Vezetés és szervezésre. Az alapszakot a Szegedi Tudományegyetemen végeztem Pénzügy és számvitelen, ezután a mestert a kontrolling szakirány miatt választottam. Szegeden már részt vettem az ottani Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) működésében, így a Corvinuson sem volt kérdés számomra, hogy csatlakozzak a helyi MKT szervezetbe.

Itt történt első és legmeghatározóbb találkozásom a HR-rel, amely – most már jól láthatóan – óriási befolyással volt a szakmai jövőmre.

164245752_1099413903903617_5994632581916680396_n.jpg

A Corvinuson működő MKT, amelybe Viki is csatlakozott 2016 nyarán, teljes átalakuláson ment keresztül, jelenleg Budapest Business Club (BBC) néven található meg az egyetemen.

A mesterszak alatt már a munka világát is megtapasztaltad. Ezen a téren is értek meghatározó élmények?

Az első gyakornoki állásomat “még pénzügyesként” kezdtem meg. Hamar bebizonyosodott viszont számomra, hogy hosszú távon nem ezzel a területtel szeretnék foglalkozni, főként a monotonitása miatt. A diákszervezetben ezzel egyidőben már HR alelnöki pozíciót láthattam el, ahol a szakterület számtalan szegletébe belekóstolhattam.

Minden új volt, és nagyon élveztem, hogy az összes feladatot, projektet élesben próbálhattam ki. A feladatok nemcsak óriási élményt szereztek nekem, hamar sikereket is elértem bennük, így harmadik félévemre a szakirány- és a munkahelyváltás mellett döntöttem.

A mesterszakon emberierőforrás-menedzsment és szervezetfejlesztés szakirányon, munkavállalóként pedig az employer branding területén folytattam.

Számos munkahelyen kipróbáltad magad, mire a vállalkozás mellett döntöttél. Mi befolyásolta az egyetem utáni karriered?

Így utólag nagyon szerencsésnek gondolom, hogy az általános vállalati hierarchia minden szintjét megjártam. Dolgoztam gyakornokként, félállású, junior, majd senior teljes állású munkavállalóként, jelenleg pedig cégvezetőként kell helytállnom, így minden pozícióból kezelhettem az éppen felmerülő problémákat, ami nagyon sok tapasztalatot adott. Már az egyetemi évek alatt is több HR-hez kapcsolódó – először gyakornoki, majd teljes állású – munkám volt.

Az employer brandinget követően a HR-tanácsadásban dolgoztam munkavállalóként, majd egyéni vállalkozóként. Fontos megjegyeznem, hogy a diákszervezeti szférát aktív tagságomat követően sem hagytam el. A “dsz-es” barátokkal ugyanis a fejünkbe vettük, hogy az általunk megtapasztalt diákszervezeti élményt jó lenne minél több hallgató számára elérhetővé tenni, így a munka mellett heti rendszerességgel támogattunk, segítettünk, mentoráltunk egyre több diákszervezetet, idővel a Corvinusról kilépve egyre több egyetemen.

164837978_446639469926246_5561238450659717756_n.jpg

Mik a jövőbeli tervek? Szerinted merre halad a Blue Colibri?

Az egyik legnagyobb felismerés az volt, hogy a HR alapokra mostanra egy nagyon meghatározó IT-vonulat épült. Az egyre növekvő számú ügyfeleknek egy stabil informatikai szolgáltatást kell nyújtanunk, így a megfelelő szakmai háttér folyamatos fejlesztése működésünk elengedhetetlen kulcsává vált. A külföldi terjeszkedés a jövőben is központi szerepet játszik majd, illetve a szolgáltatási palettánk folyamatos fejlesztése, a tapasztalt igények megfelelő, testreszabható ellátása is. A méretbeli dinamikus növekedés a jövőben számos – a szervezet és munkafolyamatainak kialakításával kapcsolatos – kihívás elé állít majd minket.

Mit ajánlanál a hozzád hasonló ambíciókkal rendelkező hallgatóknak?

Még az egyetemről megmaradt egy mondat, amit mindig mondtunk.

A szorgalom legyőzi a tehetséget, ha a tehetség nem elég szorgalmas.

Ez így utólag tényleg igaz. Nálunk a diákszervezetben mindig az került vezetői pozícióba, aki a legtöbbet beletette. Mindig az volt a mondás, hogy aki a legtöbbet beleteszi, az fogja tudni a legtöbbet kivenni. Vállalkozóként ez hatványozottan igaz, hiszen itt tényleg minden rajtunk múlik. Ha nem csinálunk semmit, akkor egészen biztosan nem lesz semmi. Itt minden rendszert magunknak kell felépíteni.

Nagyon frusztráló tud lenni a vállalkozás, szerintem kell hozzá egy bizonyos gondolkodásmód. Minden hallgatónak azt tudom ajánlani, hogy ezt a mentalitást sajátítsa el. Ismerje meg és próbálja ki saját magát minél több helyzetben.

Én visszatekintve egészen biztos vagyok benne, hogy óriásit dobott a karrieremen a diákszervezeti munka, és számos, jelenleg is közeli barátot köszönhetek neki. Ez egy olyan lehetőség, amivel mindenképp élni kell.

Diákszervezeti alelnökből HR-tanácsadó lett, most szoftverfejlesztő startuppal javítaná a munkavállalói élményt Tovább
Fiatal hang a nagyok világában, több tízezren támogatják az ötletet - Dörner Csenge youtuberrel beszélgettünk

Fiatal hang a nagyok világában, több tízezren támogatják az ötletet - Dörner Csenge youtuberrel beszélgettünk

pic-1.jpg

Dörner Csenge főállásban a Corvinus Egyetem mesterszakos hallgatója, azonban mellette fél éve gazdasági témákkal is foglalkozik új Youtube-csatornáján, melynek már közel húszezer követője van. A komoly témákat kellő szakértelemmel kezeli, de mindezt természetes lazasággal és közérthetően teszi.  Egy valóra vált álom története következik.

2021.01.14. Írta: Brándisz Ádám, képek forrása: Budapesti Corvinus Egyetem

Csenge már régóta dédelgette az ötletet, hogy videókat készítsen különböző témákban. 18 éves korában állt neki először az ötlet megvalósításának, azonban akkor még az akadályok nagyobbnak bizonyultak a lehetőségeinél. Nem volt meg a kellő szabadidő, nem voltak tökéletesek a témák és a megfelelő technikai feltételek sem voltak adottak.

“Az első próbálkozásaim elég bénák voltak, nagyon természetellenesen viselkedtem a kamera előtt - persze ezen még most is van mit javítani. Emellett világos koncepcióm sem volt a csatorna fókuszát illetően” - mondja Csenge visszagondolva a kezdetekre, aki most, az első videók után 6 évvel mesél a jelenlegi helyzetről, az elmúlt egy évről és a jövőbeli terveiről.

pic-2.jpg

A korábban parkolópályára került tervet a vírus élesztette újra. “Néha eszembe jutott az ötlet, de az egyetem mellett kevés időm jutott volna rá, inkább nem vágtam bele. Most azonban a vírus miatt nyáron azt vettem észre, hogy hirtelen ráérek és sok a szabadidőm. Adta magát a következő lépés, és a félelmeimet leküzdve eldöntöttem, hogy most jött el az idő, ennél jobb lehetőség nem fog adódni a jövőben.”

A kezdeti nehézségek ellenére megmaradt a lelkesedése és nem adta fel.

Szerencsére a közvetlen környezetem végig támogatott és sokszor velem együtt örültek még az apró sikereknek is. A kommentek között ugyan előfordult néhány rosszindulatú, de nagyrészt pozitív visszajelzések jöttek, a támogató kommentek pedig nagy löketet adtak ahhoz, hogy úgy érezzem, érdemes folytatni.

Minden videó a téma kiválasztásával kezdődik, mely egy meglepően nehéz kérdés. Jelenleg még tisztán gazdasági témákat dolgoz fel, később azonban szívesen foglalkozna gazdaságpolitikával is. “A gazdasági kérdések sok esetben nem választhatók el a politikától. Például a magyar devizahitel-válság bemutatásánál fontos részlet volt, hogy a kormány a kialakult helyzetre válaszul milyen döntéseket hozott. Természetesen ezeknek a témáknak megvannak a veszélyei is, azonban nem szeretnék szándékosan kihátrálni a politikai kérdésekből. Nagyon alaposan utána akarok nézni a kérdéseknek és döntéseknek. Nem véleményt akarok formálni, hanem tényszerűen szeretném bemutatni a történéseket. Szerintem az emberek akkor tudnak jól véleményt formálni egy-egy esetben, ha odaadjuk nekik a tényeket és ezek alapján kialakíthatják, hogy mit szeretnének gondolni.” 

Jelenleg még az iPhone-jával veszi fel a videókat, azonban Csenge nagy tervekkel rendelkezik a jövőt illetően. 

Az egész hobbinak indult, de nagyon örülnék, ha esetleg valami komolyabbat is ki lehetne hozni ebből a projektből. Az a célom, hogy a tanulás és később a munkám mellett ezzel is tudjak foglalkozni.

A videók gyártása, a technikai színvonal emelése és a csatorna fejlesztése mellett, természetesen nem tűnik el a két alapelv sem, melyeket a kezdetekkor fektetett le Csenge. 

“A videók készítése során két szempont vezérel. Egyrészt, hogy könnyen érthetőek, másrészt, hogy pártatlanok és objektívek legyenek. Ez utóbbi például kifejezetten fontos tényező volt számomra az egyik témánál. A Soros Györgyről szóló videóm kapcsán sok energiát fordítottam arra, hogy független tudjak maradni, hiszen ez egy elég érzékeny téma. A célom az volt, hogy az angol font bedöntésének történetét meséljem el úgy, ahogyan az történt, a nézők pedig eldönthetik, hogy a hallott információk alapján milyen véleményt alkotnak.”  

Csenge már számos videót készített és még ennél is több tervvel rendelkezik, melyeket az idei évben meg is szeretne valósítani. Aki esetleg kedvet kapott a videókhoz, ezen a linken megtekintheti Csenge csatornáját.

Fiatal hang a nagyok világában, több tízezren támogatják az ötletet - Dörner Csenge youtuberrel beszélgettünk Tovább
MyCorvinus app – Sikerprojekt hallgatói együttműködéssel 

MyCorvinus app – Sikerprojekt hallgatói együttműködéssel 

pic-1.png

A Budapesti Corvinus Egyetem modernizációs és innovációs folyamatának újabb mérföldkövéhez érkezett meg. A héten már a hallgatók is kezükbe vehették és kipróbálhatták az új applikációt, melynek fejlesztésében és tesztelésében aktív részvételt vállaltak az egyetem hallgatói is. Interjúnkban őket, Baji Vivient, Barta Ferencet, Orbán Emesét, Székely Gellértet és Vaskó Balázst kérdeztük. 

2020.12.03. írta: Brándisz Ádám

Nyáron érkezett az üzenet, hogy részt vehetünk a fejlesztési projektben. Érdekel az IT és az ötletet is kifejezetten jónak találtam, ezért jelentkeztem a csapatba - mondja Gellért.

A projekt idén indult el, és a kezdetektől fogva részt vettek benne hallgatók is, akár ötletelésről, fejlesztésről vagy tesztelésről volt szó. A hallgatók bevonásával kapcsolatban érdekes és egyedülálló helyzetben van az egyetem. Több ezer tehetséges fiatal tanul a Corvinuson, akik potenciálisan részt tudnak venni egyetemi projektekben, akár gyakornokként, akár teljes értékű munkavállalóként. Ahogy ez az applikáció is bizonyítja, egyre több lehetőségük van a hallgatóknak bekapcsolódni a fejlesztésekbe. 

pic-2.png

“Már pár éve ki szerettem volna próbálni a tudásomat éles környezetben is. Egy korábbi gyakornoki program után ezt a lehetőséget is megragadtam. Beküldtem az önéletrajzomat és egy rövid, ám részletes egyeztetés után be is kerültem a csapatba” - mondja Feri. A hallgatói részvétel az egyetem vezetése számára egyértelmű volt, hiszen a célcsoportot is ők jelentik.  “Az applikációt nagyrészt a hallgatók fogják használni, így jó kezdeményezés, hogy minket is bevontak a projektbe. Számtalan ötlet született a külsős fejlesztői csapat és a hallgatók közös ötleteléseiből, ezek nélkül nem sikerülhetett volna ilyen jól az alkalmazás.” Gellért véleményével a többiek is egyetértettek. Az egyik ilyen funkció az applikáción belül a hallgatók közötti jegyzetmegosztás lehetősége, melyet a tanóra felületén érhetünk el. 

Emese a nehézségeket is megemlítette a pozitívumok mellett.

Ez a projekt mindannyiunknak kihívást jelentett. Én úgy érzem, mindenki beleadott apait-anyait, és nagy lelkesedéssel, alaposan dolgoztunk.

"Én fogtam össze a kilenc fős tesztelői csapatot, ami a nagy lehetőség mellett nagy felelősséget is jelentett. Nehéz volt a sok inputot rendszerezni. Ennek ellenére meglepően olajozott és gördülékeny volt az együttműködés, mind a fejlesztőkkel, mind az egyetemi dolgozókkal.” 

A szakmai alaposságra Balázs is reflektált. “A jelenlegi, első verzió nemzetközi gyakorlatok, fókuszcsoportos interjúk és hallgatói ötletek alapján készült. A további munka során még hangsúlyosabb szerepet kapnak a hallgatói javaslatok az applikáció fejlesztésében. Ennek egyik csatornája a minden hallgató számára elérhető "feedback" funkció, amelyen keresztül a felhasználók közvetlenül meg tudják osztani az ötleteiket a fejlesztőkkel. Mindenkit bíztatnék, hogy írja meg az észrevételeit, mert azok a következő verziókban akár meg is jelenhetnek." 

pic-3.png

A számtalan funkció mellett több hasznos tulajdonsága is van az applikációnak, például az angol nyelvű változat.

Örülök neki, hogy nemcsak a magyar, hanem a külföldi hallgatókat is képviselni tudtuk. Számomra ez kifejezetten fontos, hiszen én is angolul tanulok Communication and Media szakon, így gyakran megtapasztalhattam a többiek problémáit - mondja Vivi.  

Az appon keresztül a hallgatók nemcsak az aktuális órarendjüket és vizsgáikat láthatják, hanem az egyetem híreiről is azonnal értesülnek. A számtalan funkcióból mindenkinek lesz saját kedvence. “Személy szerint nekem legjobban a térkép funkció tetszik, bár ez lehet a számtalan munkaóra miatt van, amit a többiekkel beletettünk. Először az alaprajzokat digitalizáltuk, majd szisztematikusan végigjártuk az egyetem épületeit, és egyeztettük a terveket a valósággal. Mire végeztünk, szerintem pár milliméter lekopott a cipőink talpáról” - mondja Feri nevetve.  

A várt fogadtatásról is megkérdeztük a hallgatókat.

Egyértelműen pozitív visszajelzésre számítok a hallgatók és a tanári kar részéről is. Egy ilyen kaliberű alkalmazás mindenkinek az előnyére válhat - mondja Vivi.

Feri ugyanakkor kicsit szkeptikusabb: “Szerintem lesznek azért negatív kritikák is, de remélem, hogy ezek elsősorban konstruktív észrevételek lesznek. Vegyük figyelembe, hogy mégiscsak egy országosan egyedülálló projektet valósítottunk meg, ami nem egy átlagos rutinmunkának számít.” 

Képek forrása: Budapesti Corvinus Egyetem

MyCorvinus app – Sikerprojekt hallgatói együttműködéssel  Tovább
Megérkezett a MyCorvinus app, amivel soha többé nem fogsz eltévedni az egyetem épületeiben

Megérkezett a MyCorvinus app, amivel soha többé nem fogsz eltévedni az egyetem épületeiben

mycorvinus_bor_c3_adt_c3_b3.jpg

Órarend, vizsgaeredmények, a Tanulmányi Osztályon intézendő ügyek, időpontok  és az egyetem digitális térképe. Többek között ilyen funkciókat nyújt a Budapesti Corvinus Egyetem új mobilapplikációja, a MyCorvinus app, aminek fejlesztésében a hallgatói igények kerültek középpontba.

2020.11.30. Írta: Kristóf Benjámin

Már biztosan te is észrevetted, hogy a termek néha nem ott vannak, ahol elsőre gondolná az ember. Könnyen lemaradunk egyes egyetemi hírekről, és van, hogy a több, egyszerre használt felület között nem tudjuk, mit és hol keressünk. A Budapesti Corvinus Egyetem e hallgatói nehézségekre reagálva tavasszal új mobilapplikáció fejlesztésébe kezdett, amely a mai nappal debütál a Google Play és az App Store kínálatában.

Az alkalmazás célja egy központi, információkat és lehetőségeket összefogó felület a hallgatók számára, ahol kényelmesen tájékozódhatnak az egyetemmel kapcsolatos ügyeikről. A fejlesztés során számos külföldi egyetem, többek között a Harvard vagy az MIT applikációját is megvizsgálták. A MyCorvinus app emellett több, már meglévő felületet is beépít a rendszerébe, ezzel a legtöbb nemzetközi példához képest még egy szintet lép.

Saját összegző képernyőn látja majd minden hallgató, mi vár rá aznap. Ott lesz előtte, mikor kezdődik a következő órája, melyik terembe kell mennie, van-e még ideje beugrani előtte a könyvtárba vagy a büfébe. A mobilappal közvetlen kapcsolatot teremtünk például a Hallgatói Szolgáltatások pszichológus csapatával, akikhez a hallgatók bátran fordulhatnak problémáikkal, nehézségeikkel. Helyet kapnak az appban a szakkolik és a diákszervezetek is, vagy éppen az Egyetemi Könyvtár. Az app MVP verziója 2020-ban debütál és a jövőben is számos további funkcióval tervezzük bővíteni, éppen ezért nagyon számítunk a hallgatói visszajelzésekre is.

– mondta Rimmel-Bugár Zsuzsanna, a digitális innovációkért és egyben az alkalmazásért is felelős vezető.

app_home.pngAz alkalmazás funkciói

A MyCorvinus appban számos funkció egyszerre kap helyet. A fejlesztés során fontos szempont volt az új és meglévő felületek központosítása egyetlen, könnyen kezelhető platformon.

  • Nyitóoldal: Dashboard

Az alkalmazás nyitófelülete ki- és bejelentkezett állapotban egyaránt használható. Az oldalon több widgeten keresztül értesülhetünk az aktualitásokról. Vizsgák, órák, TO nyitvatartás, időpontfoglalás és egyéb tudnivalók kaptak helyet a felületen.

  • Kurzusok és naptár

A felület az év megfelelő időszakához illően órarend vagy vizsganaptár formát ölt. A napi nézeten keresztül egyes órák, kurzusok részletes információi is elérhetőek, mint a helyszín, a kurzust oktatók elérhetősége, a kurzuson résztvevő hallgatók vagy épp a saját jelenléti ívünk. 

  • Tanulmányaim

Számos, tanulmányainkkal kapcsolatos információ található itt, többek között a hallgató különféle átlagai, felvett tantárgyai és vizsgái. Ez a rész CUSMAN-kóddal érhető el, tartalmában pedig leginkább a Neptun megfelelő aloldalához hasonlítható, hiszen az adatok is a Neptunból érkeznek ezekre a felületekre.

  • Hírek

A nyitóoldalhoz hasonló felület, amely az egyetemmel kapcsolatos híreket gyűjti több témában. Lehetőség van szűrésre, bejelentkezett felhasználók pedig el is menthetik a cikkeket. Ide csak azok a hírek kerülnek, amelyek ténylegesen a hallgatóknak szólnak.

idobeo.png

  • Menü

Az alkalmazás központi menüjén keresztül a főbb funkciók érhetők el. Az applikáció használói gyorsan tájékozódhatnak a könyvtárral, a tanév időbeosztásával, nyitvatartásokkal, elérhetőségekkel vagy épp a diákszervezetekkel és szakkollégiumokkal kapcsolatban. A menüből egy érintéssel elérhető egy interaktív térkép további részletes információkkal.

A MyCorvinus applikáció tervezési folyamatai már tavasszal megkezdődtek. A fejlesztés középpontjában a hallgatók igényei álltak: fókuszcsoportos, illetve mélyinterjús kutatásokban vizsgálták az egyetemisták szokásait. A hangsúly a jelenleg használt rendszereken és az ezekkel kapcsolatos felhasználói tapasztalatokon volt. Leggyakoribb problémaként a számos elengedhetetlen rendszer párhuzamos használata merült fel, a hallgatók nehezen igazodtak ki a Neptun, Moodle, Teams, az oktatók által feltöltött anyagok és az egyetem hivatalos honlapja között.

mycorvinus_social_3_tw.png

Az applikáció funkciói nemcsak a diákok számára nyújthatnak segítséget. A digitális térkép, a tanév pontos menetrendje és a legfontosabb elérhetőségekhez való gyors hozzáférés az egyetem oktatói és dolgozói számára is hasznosak lehetnek. A hallgatók rendszeres elérése is könnyebbé válik ezen a felületen.

Az applikáció része az egész egyetemet érintő digitális megújulási projektnek, melynek célja, hogy egyszerűsítsék a háttérfolyamatokat, amellyel az ügyintézés is gyorsabbá válhat.

Az alkalmazást már elérhető a Google Play és az AppStore kínálatában.

Képek forrása: Budapesti Corvinus Egyetem

Megérkezett a MyCorvinus app, amivel soha többé nem fogsz eltévedni az egyetem épületeiben Tovább
„Gyors falatok” – A sorozatnézés jövője?

„Gyors falatok” – A sorozatnézés jövője?

88186001_183211372976185_1230221686050127872_n.png

Quibi néven új streaming szolgáltató indul útjára Amerikában és világszerte. Az elgondolás teljesen új és forradalmi. Napközben, például ebédszünetben szívesen szórakoztatja magát az ember az Instagram pörgetésével, Youtube videók nézésével, mert ilyenkor viszonylag kevés idő van egy Gyűrűk ura trilógiát végignézni. Viszont bizonyára te is szívesen lefoglalnád magad a "gyors falatok" között: erre nyújt megoldást az áprilisban érkező Quibi, azaz a Quick Bites streaming szolgáltató. (Fotó: Liam Hemsworth - YouTube Quibi channel)

Írta: Gajdics Bálint

Az új, Netflixhez, HBO GO-hoz vagy Hulu-hoz hasonló platform húzott egy merészet, és egy kizárólag telefonnal kompatibilis alkalmazást fejlesztett ki. Az alapötlet teljesen egyszerű. Nem tudunk élni a telefonunk nélkül, mindenre használjuk, akár még sorozatnézésre is szeretnénk. Viszont oda nem annyira illik egy hosszabb, 40-50 perces részekből álló széria, ezért a Quibin 7-10 perces részek lesznek. 

A havidíj 5 dollár lesz, ami még kezelhető pénzösszeg annak tudatában, milyen tartalmak jönnek az új alkalmazásra, ugyanis nagy neveket sikerült leigazolni a csapatba. Lesz saját sorozata Steven Spielbergnek és a kosárjátékos Steph Currynek is. Íme egy kis ízelítő:

A Survive sztorijának alapja egy repülőszerencsétlenség, amit a főszereplőnő, a Trónok Harcából ismert Sophie Turner próbál átvészelni. Ahogyan a címben is olvasható, a sorozatban az ember újra felveszi a harcot a természettel, és reméli, hogy felülkerekedik rajta:

A The Stranger egy feszült thriller Maika Monroe (Valami követ) és Dane Dehaan (Fantasztikus Pókember) főszereplésével.  A történet egy sofőr és az utasa macska-egér játékáról szól, ugyanis kiderül, hogy az utas nem is olyan ártatlan, mint elsőre tűnik. Pörgős, 10 perces részekben ismerhetjük meg az utas lelkivilágát és a Los Angelesi alvilágot:

A Barkitecture sorozat lesz a titkos kedvencem. Nem úgy, mint ezer más házátalakítós műsorban, itt a ház helyett a tulajdonosa áll a középpontban, ugyanis négylábúakról van szó. Ebben a sorozatban kutyáknak fognak luxus kutyaházakat felépíteni a semmiből:

A The most dangerous game című akciósorozatban egy halálos beteg férfi kerül a középpontba, akit Liam Hemsworth (Éhezők viadala) alakít majd. Hogy halála előtt gondoskodjon terhes feleségéről, belemegy egy ismeretlen 24 órás hajsza játékba, ahol óráról órára nehezebbé válik életben maradni, viszont hamar kiderül: a vadász helyett ő lesz a préda. A vadász szerepében pedig Christoph Waltz (Becstelen Brygantik, Django) látható majd.

 A fent említett sorozatok mellett számos további tartalom is érkezni fog majd a telefonos applikációra április elejével. Az, hogy végül az újításnak szánt koncepció mennyire válik majd be, leginkább rajtunk, sorozatfogyasztókon fog múlni. Úgy tűnik, hogy a már egyébként is telített streaming piac letisztulás helyett a jövőben inkább tovább sűrűsödik majd. 

„Gyors falatok” – A sorozatnézés jövője? Tovább
süti beállítások módosítása