Közgazdász Online


Tehénaltatóval erőszakolták meg az alvó nőket - Igaz történeten alapuló könyvajánló

Tehénaltatóval erőszakolták meg az alvó nőket - Igaz történeten alapuló könyvajánló

woman-918781_1920_1.jpg

Felfoghatatlan, hogy valaki képes megrontani egy három éves gyereket. A mennonita közösségben mégis megtörtént. Nem egyszer, nem kétszer, hanem többször. Először mindenki csak egy rossz álomnak hitte a megerőszakolást, a támadást, de a nők később rájöttek, hogy mindenki ugyanazt álmodta. Ajánló Miriam Toews Nők beszélgetnek című, igaz történeten alapuló könyvéhez.

2020.01.11. Írta: Belayane Najoua, borítókép: Free-Photos, Pixabay

Bolíviában, egy távoli, eldugott mennonita településen 2005 és 2009 között több mint 130 lány és nő ébredt reggel kábán, fájó testrészekkel, vérezve és zúzódásokkal borítva,  miután éjszaka megtámadták őket. A támadásokat eleinte szellemeknek vagy démonoknak tulajdonították. A közösség tagjai közül néhányan úgy vélték, a támadásokkal Isten vagy a Sátán bünteti a nőket bűneikért, voltak, akik hazugsággal vádolták őket, hogy így akarják felhívni magukra a közösség figyelmét vagy házasságtörésüket palástolni, míg mások azt gondolták, hogy az egész a nők élénk fantáziájának szüleménye.

Végül azonban kiderült, hogy a támadásokért a kolónia nyolc férfi tagja felelős. 

A nők beszélgetnek - egy bekezdés a könyv alapján

Miután a nők rájöttek, és képesek voltak maguknak is bevallani, hogy a közösség, amiben hittek, amiben éltek és amiben biztonságban érezték magukat valójában egy fertőző és veszélyes hely, arra jutottak, hogy cselekedniük kell. Közösen. Együttes erővel. Csak nők.

Falugyűlést hívtak össze, hogy megtárgyalják a jövőjüket. Erre összesen két napjuk volt, mivel a fogdában tartott férfiak két nap múlva tértek vissza a városba. Az első nap reggelén három választási lehetőséget tűztek ki:

mennonita.png

Grafika: Váradi Zsófia, Közdazdász Online

A legtöbb nő a második vagy harmadik opcióra szavazott. A többiek valószínűleg annyira féltek a férjüktől vagy éppen a támadóktól, hogy inkább eltűrték volna a további erőszakot. Voltak olyan nők, akiknek természetes volt, hogy már kiskoruk óta akaratlanul is naponta voltak nemi kontaktusban a saját testvéreikkel, akik sokszor 6-8 évvel is fiatalabbak lehettek. 

A beszélgetéseken három generáció gyűlt össze - lány, anya és nagymama. A támadások legfiatalabb áldozata három éves volt, míg a legidősebb hatvanöt. A nők előtt két választás állt: elmennek és nekivágnak az ismeretlennek, vagy maradnak és harcolnak a férfiak ellen. 

“A hitünk alapja a pacifizmus. Számunkra mindenfajta erőszak megbocsáthatatlan. Ha itt maradunk, mi, nők is eláruljuk a mennonita hit legfontosabb elvét, ami a pacifizmus, mert a maradással tudatosan mennénk elébe az erőszaknak, legyen az általunk elkövetett vagy általunk elszenvedett erőszak. A maradással kiprovokálnánk a veszélyt és az egész falut hadszíntérré változtatnánk. Hitünk alapjai szerint bűnösökké válnánk és nem nyernénk bebocsátást a mennyországba” - szólalt fel az egyik nő a tanácskozáson. 

A nőkben az is felmerült, hogy megfogalmaznak egy kiáltványt, ami a jogaikat és a férfiak kötelességeit írja le, és csak az léphet be a falu területére, aki elfogadja azt mindörökre. Sokan úgy gondolták, hogy ezzel sikerülne megbocsátani a férfiak tették, míg mások így vélték:

“Ha megérteném, hogy miért tették, akkor talán meg tudnék bocsátani.”

arjanne_burger.jpg

Forrás: Arjanne Burger, Pixabay 

A falu annyira el volt szeparálva a külvilágtól, hogy a rendőrséget csak a legvégső esetben vonták be. A vallási vezetők és a falu többi férfi tagja arra kérte a nőket, hogy bocsássanak meg a támadóknak. De vajon helyes-e az, ha a nők ottmaradnak, és a közösség többi tagjának nyomására megbocsátanak? A kényszerített megbocsátás ugyanolyan, mint a valódi megbocsátás? A múltat kellene megbocsátaniuk vagy az esetleges jövőbeni támadásokat? A múltat talán meg tudták volna bocsátani a nők, de a legnagyobb félelmük és egyben kötelességük az volt, hogy megvédjék a gyermekeiket - bármi áron.

“Mi lányok és asszonyok, azt tervezzük, hogy elhagyjuk a kolóniát, de azt eldöntöttük-e, hogy mit fogunk csinálni, hogy fogunk élni, hogyan fogjuk eltartani magunkat, ha elmegyünk? Nem tudunk olvasni, nem tudunk írni, nem beszéljük országunk nyelvét, nincs képzettségünk, csak a háztartási munkákhoz értünk, de nem tudjuk hogy szükség lesz-e erre a tudásunkra odakint a világban, s ha már a világról beszélünk - nincs világtérképünk” - hangzott el a gyűlésen.   

woman-5603380_1920.jpgHa a harmadik opciót választották volna, akkor a nőknek egy teljesen elzárt világból kellett volna az ismeretlenbe kilépniük. Nem attól féltek, hogy nem ismerik a térképet, hanem attól, hogy a sorsuk a saját kezükben lesz. De nem volt más választásuk. A harc ellenkezett volna a hitükkel, a semmittevés pedig a lelkükkel és az anyai ösztöneikkel. Abban reménykedtek, hogy egy bizonyos távolságból, ha megbocsátani nem is tudnák a férfiaknak, amit tettek, de sajnálatot tudnának érezni. Egy bizonyos távolságból lehetségessé válik a sajnálat, az együttérzés és egyes esetekben talán a szeretet is. 

Forrás: Jeanne Gannuch, Pixabay 

“Így valóban el kell mennünk, hogy létrehozzuk azt a távolságot, amiről beszéltél. Nevezhetjük egy új perspektívának, amely racionális, megértő, szeretettel teljes, és összeegyeztethető hitünkkel” - mondta az egyik nő, aki a támadója gyermekét hordozta a szíve alatt. 

Már a rendőrség is beavatkozott

prison-553836_1920.jpg

Forrás: Ichigo121212, Pixabay 

A bolíviai Manitoba közösség teljesen elszeparáltan él a külvilágtól és a vezetők gondoskodnak róla, hogy ez így is maradjon. A rendőrség csak gyilkossági ügyekbe avatkozik be. Ez alól kivételt képezett az egyetlen (vagy inkább több mint 130) eset, amikor a nőket erőszakolták meg kegyetlen brutalitással. 2009-ben fogtak el két férfit, akik éppen egy ház ablakán próbáltak meg bemászni, hogy újra támadjanak. Ők rögtön rávallottak a többiekre. Összesen kilencen voltak - fiatalabbak és idősek egyaránt. A kábítószert egy állatorvostól szerezték, aki tudatában volt annak, hogy a férfiak mire fogják használni, ennek ellenére hozzájárult, tehát bűnrészes lett. 

“A tárgyaláson olyan részletességgel beszéltek a támadásokról, mintha egy horrorfilm forgatókönyvét olvasnák fel” - olvashatjuk a Vice magazin korábbi cikkében. Az ítélet után az állatorvost 12 évre, a tetteseket 25 évre ítélték. A nyilvánosságot csupán 130 áldozat vállalta, de valószínűleg ennél sokkal több nőt érintett a közösségben. 

Miriam Toews és a megelevenedett történet

kepernyofoto_2021-01-06_8_08_26.png

Forrás: A szerző saját képe

A kanadai írónő a Minden kis nyamvadt bánatom című könyvvel tett szert világhírnévre, ami habár nagyon megosztó fogadtatásban részesült, azt mindenféleképpen megmutatta, hogy az írónő zseniálisan ír. A Nők beszélgetnek, 2019-ben kiadott könyv igaz történeten alapuló fikció. A regény egy súlyos döntési helyzetet mutat be, méghozzá egy kívülálló ember szemén keresztül. A nők maguk közé engednek egy férfit, aki a támadások után érkezik a közösségbe. A feladata, hogy jegyzőkönyvet készítsen a két nap beszélgetéseiről. 

Egy igaz történet a megbocsátásról, a hatalomról, az anyaságról, a hitről és a létről. Egy feminista írás, ami nemcsak a kis mennonita közösségről szól, hanem a világ egészéről. Elgondolkodtató mondatok és megválaszolatlan kérdések, amikre a választ saját magunkban kell megtalálnunk. 

“Ha nem ismerjük a világot, a világ meg tud rontani minket? Ha nem tudjuk, hogy börtönben élünk, akkor szabadok vagyunk?”

Tehénaltatóval erőszakolták meg az alvó nőket - Igaz történeten alapuló könyvajánló Tovább
süti beállítások módosítása