Közgazdász Online


Kína a munkatáborait, a H&M a hírnevét védi? - Divatipari óriásvállalatok a geopolitika szorításában

Kína a munkatáborait, a H&M a hírnevét védi? - Divatipari óriásvállalatok a geopolitika szorításában

pexels-ibrahim-boran-296492.jpg

Több nagy nyugati márka - például a H&M és a Nike is - Kína célkeresztjébe került, miután az ujgur kényszermunka kapcsán aggodalmukat fejezték ki. Kína erre válaszul bojkottálta a cégeket. A divatipari óriásoknak választaniuk kell a kínai és a nyugati piac érdekei között, de akárhogyan döntenek, az súlyos következményekkel fog járni. A nyugati országok és Kína közötti feszült viszony újabb felvonása következik.

2021. 06. 07. Írta: Elblinger Éva, borítókép: Ibrahim Boran, Pexels

A H&M-et pár óra alatt lényegében “eltüntették” Kínából márciusban: a cég termékei eltűntek a legnagyobb kínai e-kereskedelmi platformokról, a térképes appok semmiféle találatot nem adtak a H&M boltokra, mintha a divatcég nem is létezne - annak ellenére, hogy több mint négyszáz üzlete van Kínában. Ezt a rendkívüli lépést Kína arra reagálva tette, hogy a H&M aggodalmát fejezte ki, amiért állítólag kényszermunkával állítják elő az ujgurok a kínai Hszincsiang tartományból érkező pamutot. Mi vezetett idáig, és milyen gazdasági és geopolitikai feszültségekre világít rá a helyzet?

A konfliktus háttere: Mi történik Hszincsiangban?

Hszincsiang - Kína legnagyobb tartománya - az ország északnyugati részén található. A régió a világ legnagyobb pamut exportőre, a globális pamuttermelés ötödét adja. Több etnikai kisebbség él itt, de a legnagyobb arányban a muszlim vallású ujgurok vannak. Habár Hszincsiang a Kínai Népköztársaság öt autonóm területének egyike, az utóbbi években a kormány egyre jelentősebb mértékben avatkozik be a belügyeibe a régióba bevándorló han kínaiakkal (Kína etnikai többsége) való konfliktusokra hivatkozva. 

Ez milliók brutális elnyomásába és köztéri kamerákkal történő totális megfigyelésébe torkollott - a BBC a napokban számolt be például arról, hogy az ujgurokon tesztelik az egyre kifinomultabb megfigyelési eszközeik egyik új reménységét, az érzelmeket felismerő mesterséges intelligenciát. 

A legnagyobb megdöbbenést azonban azok a jelentések váltották ki, amelyek szerint az ujgur kisebbség nagyjából egymillió tagját tartják fogva átnevelő táborokban - a bentlakók fizikális és mentális kínzásokról, nőket érő csoportos erőszakról számoltak be. 

Tavaly decemberben számos hírforrás és tanulmány (többek között a BBCThe New York Times, Center for Global Policy és már a Közgazdász Online is) tudósított arról, hogy több mint félmillió ujgurt kényszerítenek gyapotszedésre a munkatáborokban. A kínai kormány tagadja az állításokat, a táborokra mint szakképzés és a szegénység enyhítésére irányuló program hivatkozik. Mindeközben a januárban távozó amerikai külügyminiszter, Mike Pompeo utolsó hivatali munkanapján népirtásnak nevezte az ujgurok helyzetét Kínában, és az USA betiltotta a gyapot importját a régióból. 

kuzzat-altay-unsplash.jpg

Demonstráció 2021. március 3-án Washingtonban. Kép: Kuzzat Altay, Unsplash 

Miért “tüntették el” a H&M-et Kínából?

A hszincsiangi pamuttermelésre a legnagyobb divatcégek támaszkodnak. Azonban ahogyan az utóbbi években a nyugati fogyasztók számára egyre fontosabb egy márka kapcsán a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás, úgy a nagy divatcégek nem húnyhatnak szemet afelett, hogy az ellátási láncukban kiemelt szerepe van az etikailag erősen megkérdőjelezhető hszincsiangi pamuttermelésnek. 

Tavaly a H&M az elsők között fejezte ki aggodalmát egy közleményben az országban embertelen munkakörülmények között dolgozó ujgurok kapcsán. Ekkor még nem lett ügy ebből Kínában, csak idén márciusban, miután Nagy-Britannia, Kanada, az EU és az USA is szankciókat vezettek be a kínai hatóságok ellen az ujgurok helyzete miatt. Ezután kezdtek el terjedni képernyőfelvételek a H&M korábbi kijelentéséről a kínai közösségi médiában.

sei-unsplash.jpg

Kép: Sei, Unsplash

„Pletykákat terjeszteni a hszincsiangi pamutról, miközben Kínában is pénzt akarnak keresni?” – ezzel a kérdéssel kommentálta a Kommunista Ifjúsági Liga a Weibo kínai közösségi oldalon megjelent bejegyzésében a H&M tavalyi közleményét. Ez váltotta ki a kínaiak hirtelen haragját a BBC szerint, aminek következményeként a H&M-et eltüntették az internetről, a kínai állami tévé kampányt indított, amelyben a hszincsiangi gyapotot védi és a külföldi márkákat támadja, emellett egy széleskörű bojkottmozgalom indult a nyugati márkák ellen.  

A probléma továbbgyűrűzése

Ráadásul nem csak a H&M járt pórul. Néhány órán belül további olyan jelentős divatipari márkák mint a Nike vagy az Adidas is a kínai bojkott célkeresztjébe kerültek, mivel korábban ők is közölték, hogy aggasztónak tartják a helyzetet Hszincsiangban.

A nyugati vállalatoknak nem csak a kínai fogyasztók bojkottja okoz gondot: influenszerek hagyják ott a márkaneveket. Ez különösen fájdalmas a cégeknek, hiszen Kínában az influenszereknek hatalmas szerepük van a fogyasztói magatartás befolyásolásában, így az értékesítés ösztönzésében is. 

Jól mutatja ezt, amikor például Tao Liang (vagy influenszer nevén Mr. Bags) a Givenchy-vel való együttműködése után a táskákat mindössze tizenkét perc alatt kiárusították, vagy amikor a Qeelinnel közösen készített nyaklánc-karkötő szettje állítólag egy másodperc alatt elfogyott (összesen száz szett készült). Nem véletlenül dolgozott a H&M is Victoria Songgal és a Nike Wang Yiboval közösen - egészen addig, amíg az influenszerek szerződést nem bontottak a cégekkel márciusban.

victoria-song-koreaboo.jpg

Victoria Song, kínai énekesnő és modell a H&M-mel közösen készített kollekció arca volt. Kép: koreaboo.com

A profit vagy az emberi jogok a fontosabbak?

A nagy divatipari cégek bojkottja után márciusban hirtelen több vállalat is - például a VF (Northface, Vans), az Inditex (Zara, Massimo Dutti), a PVH (Calvin Klein, Tommy Hilfiger) - csendben eltüntette a kényszermunka ellen szóló irányelveit a weboldalaikról.

Sőt, több cég egy lépéssel előrébb járva proaktívan kommunikálta a kínai fenyegetés hatására, hogy továbbra is Hszincsiangból fogják venni a pamutot. A japán Muji és Uniqlo divatipari cégek büszkén hirdették, hogy ruháikhoz hszincsiangi pamutot használnak. Minden bizonnyal a kínai szankciókat szerette volna elkerülni a Hugo Boss is egy kis ügyeskedéssel, aminek viszont az lett a vége, hogy önellentmondásba került a német luxusmárka. Miközben a Weibo kínai közösségi oldalon arról tájékoztatta kínai vevőit, hogy „továbbra is vásárolják és támogatják” a Hszincsiangból származó pamutot, a cég honlapjára egy közleményt tettek ki, mely szerint a közvetlen beszállítóiktól még soha nem vásároltak hszincsiangi pamutot.

jules-unsplash.jpg

Kép: Jules D., Unsplash

Mégis miért közli nyilvánosan egy cég a hűségét a hszincsiangi pamut vásárlásához, ha ez morálisan ennyire megkérdőjelezhető? A válasz természetesen a profitban rejlik. A pandémia a nyugati országokhoz képest kevésbé rázta meg a kínai gazdaságot, 2020-ban az egyetlen olyan ország volt, ahol a gazdaság növekedni tudott a globális trendekkel ellentétben. A kínai fogyasztók geopolitikai fegyverré váltak: a Bain & Company decemberi felmérése szerint Kína várhatóan a világ legnagyobbja lesz a luxusipari termékek piacán 2025-re, sőt, előreláthatólag 2028-ra Kína lesz a világ legnagyobb gazdasági hatalma az USA-t megelőzve.

A helyzet azonban bőven túlmutat a vállalatok jövedelmezőségének kérdésén. A nyugati márkák erős szorításba kerültek - nem tudnak egyszerre a nyugati országoknak és Kínának is a kedvében járni. A cégek nem maradhatnak semlegesek a kérdésben, választaniuk kell: tartsák meg a kulcsfontosságú kínai piacot, de ezzel tulajdonképpen nyíltan vegyék semmibe a morális kérdéseket vagy szakítsák meg a kapcsolatot Hszincsianggal, ezzel magukra haragítva a kínai fogyasztókat? 

Lehet ebből jól kijönni?

A helyzet nyertesei gazdasági szempontból jelenleg a kínai cégek. Hosszú ideje a nyugati márkák uralták a divatipart Kínában, azonban a termékeik bojkottja előnyt kovácsolt a kínai vállalatoknak. A kínai Anta cipőgyártó cég (amit sokan csak “Kína Nike-jának” hívnak) például az Adidas és Nike bojkottjának köszönhetően tudja kihasználni a hazai fogyasztók vásárlóerejét. A vállalat részvényeinek árfolyama 17%-kal nőtt miután március 24-én a cég bejelentette, hogy továbbra is hszincsiangból fog pamutot vásárolni. Az Anta mellett több mint húsz kínai cég adta ki ugyanezt egy közleményben.

fortune_png.png

Plakát az Anta jinjiangi gyárában, melyen Hszi Csin-ping, a Kínai Népköztársaság elnöke a cég által gyártott nemzeti válogatott kabátját viseli az olimpiai sportolókat üdvözölve Zhangjiakouban 2019-ben. Kép: fortune.com

A nyugati óriáscégek ezzel szemben a rövidebbet húzták ebben a helyzetben. Rövid távon semmiképpen nem kifizetődő megszakítani a kínai kapcsolataikat az ellátási láncban, azonban elveszíthetik a nyugati fogyasztóikat azzal, ha a márkájuk neve a 21. század koncentrációs táboraival fonódik össze. A Pew Research Center 2020-as felmérése szerint a nyugati fogyasztók megítélése Kínáról jelentősen romlott az utóbbi években, illetve az ujgur elnyomás is egyre jelentősebb sajtóvisszhangot kap. 

Vajon hosszú távon kifizetődő lehet az etikai szempontok szem előtt tartása a gazdasági érdekekkel szemben? Fog bármelyik márka érdemi lépést tenni akkor is, ha ehhez kénytelenek lesznek a világgazdaság hálózatrendszerében mára megkerülhetetlenné vált kínai kapcsolatok megszakítására? A komplex globális ellátási láncok átalakulásában nemcsak a pandémia, a gazdasági és geopolitikai megfontolások egyre lényegesebbek, hanem azok az emberi jogi, fenntarthatósági kérdések is, amik a következő években nagy változást hozhatnak, ha az óriásvállalatok valóban tesznek lépéseket ennek irányába.

Kína a munkatáborait, a H&M a hírnevét védi? - Divatipari óriásvállalatok a geopolitika szorításában Tovább
Ismerd meg jobban Audrey Hepburnt! - Fekete-fehér filmajánló

Ismerd meg jobban Audrey Hepburnt! - Fekete-fehér filmajánló

cover.jpg

Mindenki úgy gondolja, hogy ismeri Audrey Hepburnt. Fontos különbség van azonban aközött, hogy párszor láttad a képeit és megnézted egy filmjét és aközött, hogy megpillantottad a stílusikon mögött a törékeny és érző nőt. Ismerd meg Audrey Hepburnt meghatározó fekete-fehér filmjein keresztül!

2021.03.17. Írta: Taxner Tünde / Borítókép: Dennis Stock, Magnum Photos

Elegancia, báj és kecsesség - erről a három szóról azonnal eszünkbe jut az 50-es és 60-as évek egyik legnagyobb stílusikonja, Audrey Hepburn. Sokan sokszor leírták már, hogy mennyire különleges személyiség volt Hollywood Aranykorában szerénységével, balerinás nőiességével és érzékenységével. Talán ezek a kompetitív közegben különlegesnek számító tulajdonságok és csodálatos szépsége helyezték az Amerikai Filmintézet női filmlegendák listájának harmadik helyére. És természetesen a filmjei, amik a mai napig maradandó élményt okoznak a nézőknek.

“A szépségnek két fő válfaja van: a férfias, erőteli, nyugodt és szilárd szépség a méltóság; a nőies, kedves, élénk szépség pedig a bájosság.” - Cicero

A hírnév a Római vakációval (Roman Holiday) kezdődött 1953-ban, ami egy igazi fekete-fehér filmes gyöngyszem. Addigra Audrey háta mögött volt a gyerekként Hollandiában átélt háború, balerina karrierálmai, számos kisebb táncos színpadi szerepe, modellkedése Londonban és ami a legfontosabb, a Gigi musical címszerepe a Broadway-en (Fulton Színház, 1951), amiért díjat is kapott. Aztán William Wyler rendezőt, aki eredetileg Elizabeth Taylornak szerette volna adni Ann hercegnő szerepét, Audrey már a próbafelvételen elbűvölte. Csöndesen beszélt a háborúról, majd feltűnt széles, azóta annyira híressé vált mosolya is.

roman-holiday-straw.jpg

Római Vakáció. Kép: Mediaplay news 

A film egyetlen sztárja eredetileg az Audrey-nál több mint tíz évvel idősebb, addigra már befutott Gregory Peck lett volna, Hepburn nevét csak kisebb betűkkel tüntették volna fel a plakátokon. Peck azonban megsejtette a fiatal színésznő sikerét, és ragaszkodott hozzá, hogy ugyanolyan betűmérettel jelenjenek meg. Megérzései valósággá váltak, amikor Audrey a Golden Globe és a BAFTA díjak mellett a filmben nyújtott alakításáért 1954-ben az Oscart is megnyerte.

A Római vakáció volt az első amerikai film, amit teljes egészében Olaszországban forgattak, és ez költséges vállalkozás volt. Azért lett fekete-fehér a film, hogy a költségeket vissza tudják szorítani, eredetileg Technicolorra szerették volna leforgatni. Róma és a történet varázsa azonban így sem vesztek el, sőt a mai, vizuális élményekkel és színekkel túlterhelt szemeknek kifejezetten megnyugtató a látványvilága. Ki ne emlékezne azokra az ikonikus jelenetekre, amikor Róma utcáin egy motoron száguldanak, amikor a hercegnő hirtelen elhatározásból nagyon rövidre vágatja a haját, vagy az Igazság szája elnyeli az udvarló újságíró kezét? Az utóbbi jelenetet Peck egyébként improvizálta. A film olyan varázst áraszt, ami évtizedekre meghatározta nemcsak Róma imidzsét és a romantikus vígjátékok világát, hanem Audrey Hepburn életét is. Elindította az úton, hogy stílusikonná, szépségideállá válhasson és ma már kultikussá vált filmekben játszhasson.

sabrina.jpg

Sabrina. Kép: Forrás

Lényét csodálatosan megjeleníti következő híres, fekete-fehér filmje, a Sabrina (1954) is. A Római vakáció sikere utána a Paramount Pictures egy hét filmre szóló szerződést kötött vele, így lett karrierjének következő állomása a Billy Wilder által rendezett romantikus vígjáték-dráma. Ez a fekete-fehér alkotás nem összetévesztendő az 1995-ös verzióval, amiben többek között Harrison Ford, Julia Ormond és Greg Kinnear játszottak. A történet sokak számára furcsa lehet, hiszen a gazdag és elfoglalt üzletemberek (Humphrey Bogart és William Holden) mindketten beleszeretnek a sofőrük lányába, Sabrinába - a bökkenő csak az, hogy a férfiak testvérek, ráadásul egyikük az esküvője előtt áll. 

thesabrinadress.png

Kép: http://classiq.me/cinema-style-audrey-hepburn-in-sabrina 

A fiatalabb korában levegőnek nézett fiatal lányt a Róma melletti másik ikonikus európai város, Párizs teszi ennyire ellenállhatatlanná a fivérek számára. És természetesen a legdivatosabb francia ruhái. Audrey Hepburn Hubert de Givenchy-vel kötött barátsága ettől a pillanattól kezdve virágzásnak indult, és a nagyközönség számára a mai napig varázslatos élményeket jelent. Bár a Sabrináért Edith Head, a Paramount vezető tervezője nyerte el a Legjobb Kosztümnek járó Oscart, Audrey híres és a divatot máig meghatározó ruháinak tervezésében már Givenchy is részt vett. A legnagyobb kérdés a kis fekete koktélruha körül támadt, ami “The Sabrina dress” néven vált híressé, de Head haláláig állította, hogy nem Givenchy rajzain alapul. Audrey a következő években is kitartott Givenchy mellett, ikonikus barátságuk több mint negyven éven át tartott.

audrey-givenchy.jpg

Kép: Christies.com 

Nehéz választani a filmjei közül, de ezeket nagyon ajánljuk:

- Mókás arc (Funny face)
- Álom luxuskivitelben (Breakfast at Tiffany’s)
- Amerikai fogócska (Charade)
- My fair lady
- Hogyan kell egymilliót lopni? (How to steal a million?)

Ez a két fekete-fehér film közvetetten, a vásznon keresztül hozza közelebb hozzánk Audrey Hepburn elvarázsoló személyiségét, de érdemes a színésznői karrierjén túl is többet megtudni róla. Robert Matzen, aki A holland lány című könyvében arról ír, hogyan élte meg és át Audrey a háborút, és milyen családi háttere volt, miközben bepillantást nyújt abba, mennyire nem ismerhetjük őt. 

“Tizenhat éves kora előtt rengeteg vért és halált látott, mégis csodálatos méltósággal élte le az életét, és soha nem vallotta meg, miket tapasztalt. Audrey Hepburnt a háború tette azzá, aki lett” - írja a könyvben Matzen.

A könyvet olvasva értelmet nyer, hogy miért vágyott egész életében mindennél jobban családra és gyerekekre, és miért volt számára olyan fontos a jótékonykodás és az őszinte, önzetlen segítségnyújtás. Az UNICEF-nek végzett munkájával példát mutatott Hollywoodnak, tevékenységét ma az unokája, Emma Ferrer folytatja. Mára nemcsak egy humanoid robotot mintáztak róla, hanem minden utcai árusnál találni olyan képet, pólót vagy táskát, amin ő látható. Nagyon fontos azonban, hogy személyes élményeken keresztül ismerjük meg őt életrajzi írásokból, filmekből és interjúkból, hiszen ez a törékeny nő az egész életével elvarázsol, megjelenésével és tetteivel pedig ma is inspiráló példát mutat.

cover2.jpg

Kép: Dennis Stock, Magnum Photos 

Ismerd meg jobban Audrey Hepburnt! - Fekete-fehér filmajánló Tovább
Legnagyobb divatszakértők a 2020-as Budapest Fashion and Tech Summiten

Legnagyobb divatszakértők a 2020-as Budapest Fashion and Tech Summiten

Hallgasd meg online a divatipari előadásokat!

divat.jpg

Az idei évben már harmadik alkalommal rendezték meg  a kétnapos online nemzetközi konferenciát, a Budapest Fashion & Tech Summitot. A konferencia a Közép-európai Divathét hivatalos mellékrendezvénye, mely 2020-ban digitális formában zajlott. Olyan neves divatszakértők, -tervezők és divatdiktátorok jelentkeztek be a világ különböző pontjairól, mint például a Japán Vogue szerkesztője,  Luceny Fofana, a Burberry marketingigazgatója, valamint a kortárs olasz tervező, Stefan Siegel. 

2020.12.05. Írta: Hegedüs Kata

Anna Dello Russo, a Japán Vogue felelős szerkesztője nyitotta meg a 2020. november 31-én kezdődő divatipari konferenciát. Egy előre rögzített kisfilmben beszélgetett Bata-Jakab Zsófival, a rendezvény főszervezőjével.

Beszélgetésükben Anna kihangsúlyozta, hogy a digitális média az a hely, ahol eltűnnek a határok, ami egy teljesen új megközelítést ad a divatnak, és ez kreatív hatással van a divat kommunikációjára. Rengeteg márka fedezi fel,  hogy a TikTok  egy új utat nyit meg a legfiatalabbak eléréséhez, és ezt az új piaci rést ki kell használni.

divat3.png

A divatikon maga is nagyon aktív a közösségi oldalán, de legfőképp a TikTokon. A divatnak most hatalmas szüksége van a digitális médiára, ami túlélést jelenthet ebben a bizonytalan helyzetben. A vírus miatt 2019 szeptemberétől a legtöbb fashion week elmaradt, vagy online közvetítette a kifutókat, ami nagy bevételkiesést jelentett.

Az idei év nagy hangsúlyt fektetett a fenntartható és felelősségteljes divatra és az innovatív technológiákra. Bartha Éva Lili a DFF innovációs laborából a workshopokon elmondta, olyan potenciális folyamatok fejlesztésére törekednek, amelyek csökkentik a túltermelést és serkentik az on-demand megoldásokat. A koronavírus-járvány a divat világát is mélyen  érintette. A nemzetközi konferencia során tartott kerekasztal-beszélgetésen, ahol Hollandiából, Nigériából, Magyarországról, az USA-ból, Szlovéniából és az Egyesült Királyságból voltak szakértők, szóba került a fast fashion környezeti hatása is, ami rengeteg kritikát kapott az utóbbi időben.   Valamint szó volt a Covid19-vírusról, ami nagy hatással volt és lesz  a különböző nemzetek stílusára és a globális divatiparra egyaránt.

divat2.pngA nap folyamán előadást tartott a Not just a label alapítója, az olasz származású Stefan Siegel, aki a fast fashion divatcikkek gyártásáról tartott egy  erőteljes és motiváló előadást – arról a társadalomról, amely több figyelmet fordít a bevételre, mint a természetre. A Not just a label 2009-ben elindította weboldalának "The Shop" részét, ezzel létrejött az első olyan e-kereskedelmi webhely, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára, hogy közvetlenül a tervezőktől vásároljanak.

Stefan Siegel előadásában megemlítette, hogy a fast fashion divatcikkek előállításánál gyakran olyan anyagokat használnak fel, melyek a Föld természetes vizeit szennyezik. Emellett azon ruhák többségét, melyeket a nyugati államokban előszeretettel hordanak, 73 millió tíz éven aluli gyermek készíti embertelen körülmények között.

Az online rendezvény második napján több szó esett a divat gazdasági vonatkozásairól. Rob McIntosh holland szakértő tartott előadást a digitális és fizikai innovációkról a kiskereskedelemben, valamit a kiskereskedelmi fogyasztók értékeinek eltolódásáról is beszámolt. Bartha Éva Lili, a DFF innovációs lab alapítója a jövőbeli tervezők és divatipari szereplők edukálására hívta fel a figyelmet, melyben kiemelt szerepe van és lesz az innovációs technológiáknak, hiszen a digitális média teljesen új fejezetet nyitott a divat világában.

A Budapest Fashion & Tech Summit kulcsfontosságú lehetőség azok számára, akik érdeklődnek a legújabb technológiai újítások és a divatipar jövőjét formáló fenntartható megoldások iránt. Az előadások és az élő bejelentkezések visszanézhetők a Budapest Fashion & Tech Summit Facebook-oldalán.

Képek forrása: Budapest Fashion & Tech Summit

Legnagyobb divatszakértők a 2020-as Budapest Fashion and Tech Summiten Tovább
Turikincsek - A Corvinus Művészeti Akadémia kedvencei

Turikincsek - A Corvinus Művészeti Akadémia kedvencei

cover_cma.jpgA Corvinus Művészeti Akadémia, az egyetem egyik legszínesebb diákszervezete közös projektbe kezdett szerkesztőségünkkel. Ahogyan nekünk, nekik is szívügyük a környezetvédelem, és egymás inspirálása arra, hogy a mindennapokban valósítsuk meg a tudatos életmódot. Tagjaik bemutatják, hogyan csatlakoztak a Használt Ruha Szeptember kezdeményezéshez, és mik a kedvenc szettjeik. 

2020.10.04. Írták: A CMA tagjai

Tudtad, hogy 13 évre lenne szüksége egy embernek, mire meginná azt a víz mennyiséget, ami egy póló és egy farmernadrág előállításához kell?

Tudj meg többet arról, hogyan lehet egyedien és tudatosan, de kevesebb pénzből öltözködni!

A Használt Ruha Szeptember egy brit kezdeményezés arra, hogy egy hónapon keresztül csak másodkézből jövő ruhákat vásároljunk, hordjunk vagy családtagokkal, barátokkal ruhákat cseréljünk. Az Oxfam nevű szervezet szeretné felhívni a figyelmet az új ruhák környezeti hatására, és arra, hogyan tudjuk a divatipar szén-dioxid kibocsátását csökkenti azzal, hogy nem vásárolunk fast fashion cégektől, és úgy általában nem veszünk felesleges darabokat, amik úgyis csak a szekrény mélyén végeznék használat nélkül. Ha mégis szükségünk van egy-egy darabra, akkor pedig próbáljuk meg másodkézből jövő darabokkal bővíteni a ruhatárunkat. 

A Corvinus Művészeti Akadémia tagjai már a kezdetek óta elkötelezett környezetvédők. Mindannyian mást és mást teszünk a Földünk megóvásáért, de egyben egyetértünk: a cél közös, és együtt amúgy is könnyebb minden. Szóval a CMA elfogadta a kihívást, szeptemberben a használt ruháké volt a főszerep. Itt vannak a mi kedvenc szettjeink: 
dorci.jpeg

“Nagymamám szoknyája, nagypapám lassan 40 éves oversize farmerkabijával.” - Dorci

fviki.jpg

A zöld nadrág és a fekete felső turizott darabok, szerintem hatalmas tévhit, hogy nem lehet elegánsabban öltözködni használtruha-boltokból.” - Viki

tami3-min.jpg

“Turis darabokkal és barátnőtől örökölt színes pulcsival dobom fel a szeptembert.” - Tami

zsofi3-min.jpg

“A virágos szoknyát örököltem a legjobb barátnőm unokatesójától, a nyakláncot is ez a barátnőm csinálta, a kék trikó Anyué volt, ahogy a dzseki is, amire én csináltam a mandalát a hátán. A farmerszoknya amszterdami turis szerzemény, kb. az egyetlen ruhám, amit turkáltam és nem örököltem, a póló szintén Anyué volt.” - Zsófi

ancsi.jpg

“Gatya és ing: gardrobcsere.hu, a kabát pedig eredeti Levi’s, anyumtól örököltem, így nem csak azért imádom, mert extra jól néz ki, hanem érzelmileg is szorosan kötődöm hozzá. Az ékszereimet, a fülbevalót és gyűrűt szintén anyukámtól örököltem, és legalább annyira szeretem őket, mint a kabit.” - Ancsi

erdeianna.jpg

“Felső: Humana, nadrág: Retrock, táska: nővérem varrta (@chewiesofficial), éljenek az ügyeskezű nővérek!” - Anna

lucia3-min.jpg

“Agglomerációban lakom, és ott szoktam főként a piacon, a turkálós részlegen venni a ruháimat vagy pedig egy second hand boltban, ahol hétfőn minden 900 Ft minden, és naponta mennek le az árak. Én csütörtökön szoktam vásárolni, mert akkor még van jó áru, de már csak 300 Ft.” - Lucia

kaszadori.jpg

“A szettem: kb. 30 éves, örökölt Levi’s kabi, turikincs nadrág és egy használtan vett táska (gardrobcsere.hu).” - Dóra

csenge-min.jpg

“A rozsdabarna pufi kabátom turikincs, 800 forint volt, és nagyon boldog voltam, hogy megtaláltam! A vele szereplő fehér nadrág szintén turis, az egyik kedvencem. A narancs ruha és az alig látszó, de a derekamon lévő rómás kis selyemkendő is turis, míg a farmer kalap örökölt és imádom!” - Csenge

Összességében ez a hónap nemcsak hogy sokat tanított nekünk, de spóroltunk vele, tettünk a környezetért, és egyedi szettjeinkkel kitűntünk a tömegből. Biztos, hogy folytatjuk a #SecondhandSeptember-t októberben és novemberben, téli holmik után kutatva is. 

Osszátok meg velünk ti is másodkézből szerzett darabjaitokat Instagramon, hogy együtt tegyünk egy jobb jövőért! Taggeljetek minket és a CMA-t storyban! Mi hálásak vagyunk a résztvevőkért, a Föld pedig értünk. 

Turikincsek - A Corvinus Művészeti Akadémia kedvencei Tovább
Egyediség és tudatosság kevesebb pénzből? Lehetséges!

Egyediség és tudatosság kevesebb pénzből? Lehetséges!

Zöldülj otthon! 3. rész

photo-of-woman-near-clothes-374677.jpg

Ugyanazokat a ruhadarabokat látod nap mint nap a boltokban? Úgy érzed, néha már belefulladsz a ruhákba, mégsem tölt el jó érzéssel? Szeretnél lépéseket tenni a tudatosabb, zöldebb életmód felé? Mi is végigjártuk ezt a folyamatot, ezért összegyűjtöttük a tapasztalatainkat, hogy inspiráljunk és segítsünk kiigazodni a turkáló - vintage - designer háromszögben.

Írta: Taxner Tünde, Sipos Sára

 

Zöldülj otthon sorozatunk harmadik részében bevezetünk titeket a környezettudatos ruhavásárlás alapjaiba. Lesz szó a fast fashion káros hatásairól, turkálókról, inspirációról, alternatív lehetőségekről. Tartsatok velünk, tegyünk egy lépést a fenntarthatóság felé az öltözködés, a divat terén is!

Sorozatunk első részét a környezetkímélő takarításról ezen a linken, második részét pedig, ami a fenntartható szépségápolásról szól, itt olvashatjátok.

clothes-drying-on-rope-with-clothespins-in-garden-4495705.jpgTudtad, hogy….

  • ... a divatipar az olajipar után a második legszennyezőbb iparág? Évente 1,2 milliárd tonna szén-dioxidot bocsát ki, és a műanyagszennyezésben is élen jár.
  • … az olcsó fast fashion ruhákat a fejlődő országokban gyártják, ahol olcsó a munkaerő? Ezekben az országokban a munkavállalók jogai sokszor sérülnek. Bérük gyakran a létminimumnál is kevesebb, a munkakörülmények pedig embertelenek. Ez több 10 millió embert érint; 80-85 százalékban nőket, de a gyermekmunka is nagyon gyakori.

  • … a ruhák anyagai rengeteg kémiai anyagot tartalmaznak? Ráadásul az előállításukhoz nagyon sok vizet használnak fel.

  • … évente közel 100 millió tonnányi ruha végzi szemétként? Ezeket gyakran a nagy fast fashion cégek elégetik, ami hatalmas mértékű környezetterheléssel jár. Átlagosan 12 évig tartana újrahasznosítani annyi ruhát, amit a divatipar 48 óra alatt gyárt.

 

Kincsvadászat a turkálókban

A környezetet kevésbé terhelő ruhatár felépítésére a legkézenfekvőbb megoldás egy turkáló meglátogatása. Válogassuk meg, hogy milyen boltba megyünk, hiszen turi és turi között is van különbség. Budapesten lépten-nyomon angol használtruha boltokba és kisebb-nagyobb turkálókba botlunk, azonban érdemes körültekintően választani, hova megyünk be. Bár biztosan a legátlagosabb turiban is lehet kincsekre bukkanni, a boltok minőségében nagy különbségek vannak. 

img_20200526_184933-01.jpegEleinte mindenki ódzkodik már csak attól is, hogy bemenjen, és ennyi ruhát megtapogasson. Ennek általában egy rendkívül feltűnő oka lehet: a szag. Érdemes olyan turkálót választani, ahol rendben tartják a ruhákat, nincs kellemetlen szag vagy teljes fejetlenség az üzletben. Természetesen nem fontos, hogy mindent színek vagy ruhatípusok alapján találjunk meg, hiszen ez adja a turizás izgalmas, kincskereséshez hasonló élményét, de egy rendezett üzletben sokkal jobb élmény lesz a vásárlás, és nagyobb eséllyel találunk valamit. Fontos kritérium lehet, hogy a ruhák ne halomban legyenek, hanem vállfákon. Ezek az egyszerű szempontok már biztosan segíteni fognak abban, hogy a turizás jó élmény legyen. (Kép: Veress Luca @greenmilla_)

A bolt kiválasztásában az árkategória is irányadó lehet. Általában a drágább turik rendezettebbek, stílusosabbak, a ruhák jobb minőségűek, és a szaguk sem csapja meg az orrunkat. De a turizásban pont az az izgalmas, hogy ezek az ökölszabályok bármikor megdőlhetnek, és nagyon olcsón is tartós, különleges és szép darabokra bukkanhatunk. Érdemes kihasználni a turkálók akcióit, de sok helyen van 500, 350 vagy 200 forintos nap is.

woman-wearing-white-long-sleeved-shirt-with-scarf-standing-374679.jpgA turizás akár időutazás is lehet: egy-egy bolt a nagymamáink korába repíthet vissza. Ezt segítik a tematikus turkálók is. Legjobb példák erre a vintage stílusú turik, amikből Budapesten és vidéken is találunk már néhányat. A turizás azonban nem csak használtruha üzletekben lehetséges. Keress gardróbvásárokat, lakásturikat vagy adományboltokat; itt is fillérekért lehet kincseket találni. Sőt, meglepő, de még online turik is vannak!

Meg kell jegyeznünk, hogy a turizás sem minden esetben fenntartható. A turiban vásárlás is csak akkor nem lesz környezetterhelő, ha tudatosan csinálod. Ugyan olcsóbb, de ebből sem szabad feleslegesen felhalmozni, mert a végén ugyanúgy szemétté válik. A turkálókban is igyekezz végiggondolni, hogy valóban szükséged van-e az adott darabra, fogod-e hordani, illetve illik-e a meglévő ruháidhoz! 

 

Több mint turi, kevesebb mint designer

white-textile-on-white-textile-4659809.jpgHa a turikhoz nem fűlik a fogad, igazi régiségeket keresel vagy akár designer darabokat olcsóbban, akkor az egyedi használtruha boltokat ajánljuk. A paletta széles, jellemzőek a tematikus, például vintage boltok is. Ami azonban közös bennük, hogy a ruhákat egyenként szerzik be, válogatják össze, javítják, tisztítják, míg végül egy nagyon jó hangulatú, szépen berendezett boltba vagy showroomba kerülnek.

Ezek a boltok hangulat és árfekvés szempontjából is eltérnek a turkálóktól. A plusz gondoskodás miatt, amit a ruhák kapnak, az áruk magasabb, azonban a minőség, az egyediség, az állapot és a környezet miatt ez érthető is.  Bár drágább darabokat találunk náluk, ezek egyediek, gyönyörűek, ritkák, és gyakran találunk a címkék között luxusmárkákat vagy magyar designereket is.

Ha érdekelnek az egyedi, befektetés jellegű darabok, régiségre vagy megfizethető designer ruhára pályázol, akkor nézz körül a Nimfa, a Vintagetreats, a Recycled fashion store vagy a Ludovika oldalán, közülük többnek boltja is van.

 

Befektetés a javából - designer ruhák

Magyar tervezőktől vásárolni több szempontból is kifizetődő, ráadásul a környezetet is kevésbé terheli. Nemcsak egy designer álmát segíted megvalósítani, hanem magyar vállalkozásokat támogatsz és nem a fast fashion márkákat. Ráadásul egyre több vállalkozó tudatosan figyel a fenntartható működésre és gyártásra egyaránt. A magyar designer márkák biztosan sokkal kisebb ökológiai lábnyommal rendelkeznek, az anyagok ellenőrzött forrásból származnak, a munkavállalóik pedig rendes körülmények között dolgoznak. Mi nem tudnánk egy kedvenc márkát választani, de nézelődj, olvass utánuk, hiszen mindegyik mögött áll egy filozófia, érzés vagy koncepció, mely unikummá teszi.

person-in-black-and-gray-long-sleeve-shirt-holding-brown-4621569.jpgViszont igaz: tervezőktől vásárolni drága mulatság. De ezen okból kifolyólag megtanít arra, hogy megelégedj kevesebb ruhával, és a minőséget, a szabást, a tervezést részesítsd előnyben a mennyiséggel szemben. A ruhák maradandók, egyediek, inkább befektetésként érdemes rájuk gondolni. A designer kategórián belül is vannak árkülönbségek, nem kell rögtön csilliárdokra gondolni, valamint érdemes nagyon figyelni minden évszakban az akciókat is.

Ha érdekel egy kis magyar márka élete, a vállalkozás háttere és érzelmi élete, olvasd el Cselényi Eszterrel, a Celeni márka alapítójával készült interjúnkat!

Alternatív lehetőségek

A hagyományos vásárlási lehetőségeken túl az internet rengeteg más megoldást is kínál. Vatera, Gardróbcsere vagy Facebook Marketplace, hogy a megszámlálhatatlan ruhás Facebook-csoport ne is említsük. A csoportok neve segíthet eligazodni, hogy a te stílusodnak megfelelő ruhák cserélnek-e ott gazdát, és konkrét márkáknak is vannak használtruhás csoportjai. 

img_4206-min.JPGA vásárláson kívül azonban számos egyéb lehetőségünk is van. Szervezhetünk a barátnőinkkel közös szelektálást és ruhacserét, de akár családon belül is rotálhatjuk a ruhákat. Jól bevált technika olyan családtagnak adni a saját megunt, kihízott vagy kifogyott ruháinkat, akinek nagyjából hozzánk hasonló a testalkata és az ízlése. Érdemes meghatározott időközönként átválogatni a gardróbunkat, hogy a felesleges daraboktól megszabaduljunk, és átláthatóbbá tegyük, erre jó apropót nyújt az évszakok változása. A kiszelektált ruhákat pedig jótékony célokra is fel lehet ajánlani. De figyeljünk, hogy csak azokat a jó minőségű darabokat adományozzuk el, amiket valóban érdemes még hosszabb ideig hordani. (Kép: Veress Luca @greenmilla_)

2020. július 4.

Képek: Pexels.com, Veress Luca (@greenmilla_)

Egyediség és tudatosság kevesebb pénzből? Lehetséges! Tovább
,,Maga a történet, az érzés a fontos” - Interjú Cselényi Eszterrel, a Celeni divatmárka alapítójával

,,Maga a történet, az érzés a fontos” - Interjú Cselényi Eszterrel, a Celeni divatmárka alapítójával

borito_4.jpg

A 2010-ben alapított Celeni márka célja, hogy klasszikus, különleges, ám a mindennapokban hordható darabokat alkosson, a nőiesség és a praktikum keresztmetszetében. Minden kollekció inspirációja egy magyar kincs, mely motívumként végigvonul a ruhákon, kiegészítőkön, emellett menyasszonyi ruhákat is terveznek.  Az alapítóval és tervezővel, Cselényi Eszterrel beszélgettünk inspirációról, a jelenlegi helyzet adta lehetőségekről, illetve betekintést nyertünk az üzleti működésbe és a kommunikációba.

Írta: Sipos Sára / Képek: Celeni

alany.jpgHogyan került a divattervezés az életedbe? Mikor találtad ki, hogy ezzel szeretnél foglalkozni?

Ez hosszú folyamat volt, nem egyik pillanatról a másikra történt. Tudtam, hogy divattal szeretnék foglalkozni, de hogy pontosan mit, azt nem. Angliában érettségiztem, lehetett a tantárgyak közül választani. Mivel nem tudtam, mit akarok, Business Studies & Economics szakra mentem. Kint tanultam fotózni - még analóg fotózás volt -, és már ekkor is a divatfotózás érdekelt. Mikor hazajöttem, még mindig nem voltam biztos benne, mit szeretnék. Nem vagyok olyan művészlélek, aki most a MOME-ra felvételizne, így itthon is üzleti tanulmányokat kezdtem, majd elvégeztem az angol szakot. Kitérőkkel, de végül eljutottam a KREA-ra, divattervező szakra. Gyakorlatilag az első héten tudtam, hogy ez az én utam. (A képen Cselényi Eszter.)

Nem tudtam, hogy gazdasági tanulmányokat is folytattál.

Szerencsés dolog; akkor még nem tudtam, mennyire jól fog jönni. Emiatt már az elejétől kezdve más a hozzáállásom a szakmához. 

moodkep1.jpgTervezés közben mi inspirál?

Nekem nagy segítség, hogy kitaláltam a márka alapvetéseit, adtam egy csapásvonalat a tervezésnek. Sokan azt gondolják, végesek a lehetőségek, ha behatárolod magadat. Szerintem könnyebb úgy tervezni, hogy nem alkothatsz bármit. Mindig megnézem az aktuális trendeket az alapján, hogy milyen érdekes hazai téma jut eszembe róluk. Lehet művészet, könyv, film, festmény, gyakorlatilag bármi, csak kapcsolódjon egy magyar témához. Az inspiráció nagyon érdekes: sok mindent már gyerekkorunkban magunkba szívunk, majd életünkben impulzusok, élmények érnek. Egy tervezőnek különösen fontos, hogy folyamatosan gyűjtse az inspirációkat. Ezért is szeretek olvasni, filmet nézni, színházba, kiállításokra járni, utazni: ezt mind-mind elraktározzuk.

A kollekcióknak mindig valamilyen magyar vonatkozást keresel.

Igen, bármit, ami magyar, majd azt próbálom kibontani. Figyelek rá, hogy a Celeni ne népművészeti, ne folk, hanem kortárs, friss márka legyen. Maga a történet, az érzés a fontos.

kifuto2.jpegÚgy valósítod meg ezt, hogy nem erőltetett. Nehezebbé teheti a magyar motívum a nemzetközi piacokra való nyitást?

Nem, inkább érdekesnek találják, ha mesélek például Reich Károlyról és a rajzairól. Egyre telítettebb a piac, egyre nehezebb különlegesnek lenni, mélységet adni, főleg a mainstream szektorban. Ezért figyelünk arra, hogy utaljunk a storyra, akár az árcédulákban vagy a ruhák belsejében is. Ha leakasztják a vállfáról, azonnal szembesülhetnek a hátterével: erre nyitottak. De ha valaki nem akar tudomást venni az inspirációról, a kollekció önmagában is működik.

Hogyan áll össze egy év a divatiparban?

Előre kell gondolkodni. Az év nem januárban kezdődik, hanem szeptemberben. Ekkor megnézzük a rákövetkező év téli anyagait a párizsi vagy milánói anyagvásárokon. Ezzel egyidejűleg a kifutón bemutatjuk a következő év nyári kollekcióját. A divathetek után megérkeznek az anyagok, megkezdjük a munkát a kollekción. Közben az üzletben, a webshopon és minden social media felületen az aktuális téli kollekciót kommunikáljuk. Üzleti szempontból a karácsony a legfontosabb időszak: az aktuális téli kollekcióból jó eladásokat próbálunk generálni. Januártól leértékeljük az aktuális kollekciót, közben már dolgozunk a következőn, majd fotózzuk. Februárban kezdődnek a divathetek, bemutatjuk a téli kollekciót, miközben a tavaszi-nyári az üzletbe kerül. A februári anyagvásárokon a következő nyári anyagokat válogatjuk.

kifuto1.jpegLátható, hogy egyszerre nem egy kollekción dolgozol, hanem minimum négyen.

Pontosan, és ha üzleti szempontból nézed, ezekben mind  egyszerre áll bent a pénz. Mindig készülni kell, mikor vannak a nagyobb bevételek és kiadások. A szezon elején szoktunk komolyabb bevételre számítani a törzsvásárlóktól. Az ő rendeléseiket és a készletre szánt mennyiséget egyszerre tudjuk gyártani, így spórolunk a költségeken annyit, hogy kedvezményt tudjunk adni. Ekkor van jelentős pénzbeáramlás, közben pedig befektetés az új kollekcióba. A mostani helyzet azért is nehéz, mert márciusban lett volna az előrendelés, előtte befejeztük, majd bemutattuk volna a téli kollekciót. Tehát minden pénzt beleinvesztáltuk a téli kollekcióba, és azt vártuk, hogy előrendelésekből és eladásokból visszajöjjön.

Sokan nem is tudják, milyen logisztika van egy kis márka mögött.

Igen, és nehézséget jelent még, hogy akik nálunk vásárolnak, megengedhetik maguknak, hogy más nagy márkákat is válasszanak, mint például a Max Mara-t. Ők benchmarkban egy kategóriába esnek velünk, miközben egy nagy múltú, nagy költségvetésű márkáról van szó. Nekünk ugyanazt a szintet és időbeosztást kell tartani, mert aki az ő hírlevelét olvassa, az ő termékeit veszi, elvárja, hogy a miénk is olyan jó legyen.

cica.jpgPénzügyileg és szakmai ismeretekben olyan rendszer áll a nagy márkák mögött, amit nehéz az alapjaitól felépíteni. Mikor érezted úgy, hogy összeállt a Celeni háttere?

Szerintem iszonyatosan gyorsan változik a piac. A kis márka előnye, hogy ezekre a változásokra viszonylag gyorsan tudunk reagálni. Négy évvel ezelőtt azt éreztem, hogy jó helyen voltunk, és meredek fejlődésbe kezdtünk: akkor terveztük a paralimpiai ruhákat, egy viszonylag nagy csapat összeállt, elindítottuk a varrodát. Tavaly tavaszra kiderült, hogy nem működünk hatékonyan ilyen sok emberrel, amíg nem tudunk nagyobb eladásokat generálni külföldre, megrendelésekben nagyobb darabszámot tenni a márka mögé. Fájó szívvel, de át kellett alakítani és optimalizálni a rendszert. Most kevesen vagyunk, de megint úgy érzem, hogy jó helyen. Ez nem azért történt, mert nem jól csináltunk valamit, hanem mert a változásokra reagálni kell. A mostani időszak is nekünk kedvez abból a szempontból, hogy akinél rengeteg munkaerő van és nagy a gépezet,  azt teljesen át kell állítani.

Érződik, hogy a tervezés mellett az üzlethez is értesz. Sokaknak van jó ötlete, de kevesen tudják, hogyan kell eladni.

Ez nagyon nehéz, főleg a művészeti ágakban. Én sem tudom teljesen szív nélkül kezelni, nagyon közel áll hozzám, érzelmi alapon kezelem a dolgokat. Nem könnyű lemondani vagy változtatni.

encian_dress_celeni_2.jpgEl tudod választani, mikor vagy művész, és mikor kell vállalkozóként, vezetőként kezelned egy helyzetet?

Azt hiszem, nem teljesen választom el. De sokkal kevesebb a tervezői, mint az üzleti része annak, amit csinálok. A social mediában azonban a kettő ebben iszonyatosan érdekes módon kapcsolódik. Mert az, hogy milyen kontentet és hogyan posztolsz, milyen betűtípust használsz a képen, milyen szöveget írsz hozzá és abban mennyi érzelem van, látszik a reakciókban. A lenyomatát pedig látod az eladásokban is. Szeretem végigkísérni, hogy valamit kitalálok - ez általában intuíció -, azt fotózzuk, kommunikáljuk, és ebből jönnek az eladások. Ezért nem feltétlenül kell elválasztani a kettőt. De biztos vagyok benne, hogy van, aki sokkal jobb tervező nálam, de ebben kevésbé ügyes.

nadrag.jpgVan Facebook és Instagram oldal, webshop, hírlevél. Ezek nem csak kommunikációra célszerűek, hanem márkaépítésre is. Próbáljátok erre is minél tudatosabban használni?

Igen, abszolút! Kissé más a közönség a különböző csatornákon. A hírlevelünk az, ami igazán a törzsvásárlóknak szól, köztük vannak, akik nincsenek fent ezeken a felületeken, nem feltétlenül értesülnek az összes posztban közölt hírről. Facebookon nagyon erősen jelen vannak a volt és leendő menyasszonyok, ha a reakciókról, eladásokról, megkeresésekről van szó. Mostanra a Facebook a szüleink korosztályában is elterjedt, ez nekik is hatékony csatorna. Instagramon a fiatalabb korosztály van jelen, onnan irányítjuk át őket a webshopba. Alapvetően azonban az egész gépezetet egy lifestyle brand építésére használjuk. Ez azt jelenti, hogy a célunk nem az állandó vásárlásra buzdítás, hanem hogy  a követők belépjenek abba a világba, amit képviselünk és legyen kölcsönös a kommunikáció. Megosztok recepteket, színházi előadásokat, kiállításokat, könyveket ajánlunk. Emellett mindig bemutatjuk az aktuális kollekciót és akciókat is.

moodkep2.jpgNeked személyesen melyik a kedvenc platformod?

Személyesen az Instagramot sokkal többet használom, mint a Facebookot. Az utóbbit egyszer átnézem reggel, mikor dolgozom vele, de alapvetően nem lépek be. Az Instagram-ban azt szeretem, hogy egy hangulatot is át tudok adni: figyelek arra, hogy az egymás utáni képek szépek legyenek együtt. Nagyon élvezem ezeket a  “moodboard”-okat. Próbálok belevinni  egy kis szellemességet, esszenciát abból, hogy mi a kollekció, a szezon inspirációja, átadni az életérzést, a Nőt. Szeretném, hogy aki megnéz pár képet, úgy érezze, belépett a világunkba.

Van előre elkészített menyasszonyi kollekciód is, ami remekül szélesíti a lehetséges célcsoportodat.

Igen, az idő mellett ez is cél volt. Gondoltam, hogy a piac még nem áll készen erre az újdonságra. Minden kollekciónak idő kell, hogy beérjen. Ez nem csak egy kollekció, hanem egy almárka, márka a márkában. Máshogy működik, de szerintem sikeres lesz. Ráadásul átjárható: sokan nem csak esküvői ruhának választják.

narancs.jpgA mostani helyzetben milyen lehetőségeket tudtok megteremteni magatoknak?

Most is a gyors reakció volt fontos. Nagyon hirtelen zajlott minden, egyik hétről a másikra kellett bezárnunk a boltot, meg voltam ijedve, hogy mi lesz velünk. Nagyon jól esett, hogy a vásárlóink  a kezdetektől velünk vannak, a vírustól függetlenül vásárolnak, még ha nem is aktuális kollekcióból. Próbáltam megfigyelni, milyen változásokkal jár az otthon maradás, a kiszámíthatatlanság. Észrevettem, hogy az internetes vásárlások aránya nő. Szerencsére a nyári kollekcióban egy hímzett pulóver és póló is található, ezekből sokat eladtunk. Ebben az időszakban sok kicsi sokra megy.

Reagálnunk kellett az esküvők kapcsán is: nyári esküvőkre készültünk, napi szinten be voltak osztva a ruhapróbák. Úgy hidaltam át a probémát, hogy folyamatosan haladtunk a ruhákkal, és mikor eljött a próba időpontja, hazahoztam a ruhát, képeket készítettem róluk, összeállítottam egy szép anyagot és elküldtem a menyasszonynak. Nagyon jók a visszajelzések, mindenki örült, hogy a járvány ellenére láthatja a ruháját. Sok munka volt ezzel, de megérte. Üzletileg fontos lépés volt, hogy a bezárás előtt a költségeket megpróbáltuk minimálisra csökkenteni, számoltunk, kitaláltunk egy tervet, hogyan tovább. A járvány előtt minden héten egyszer beidőzítettem a social media tartalmakat. Most mindent aznap csinálok, hogy mindig legyen feladat.
ruha.jpg

2020.05.01.

Képek: Celeni

,,Maga a történet, az érzés a fontos” - Interjú Cselényi Eszterrel, a Celeni divatmárka alapítójával Tovább
Divatos vagy stílusos?

Divatos vagy stílusos?

Könnyedén felcserélhető, hiszen sokszor használjuk – legtöbbször tetszés szerint –, így meglehetősen nehéz határvonalat húzni a fejünkben kavargó két gondolatfelhő közé, amit tovább halványít a mai divatszakma. Mit is jelent számunkra a mai divat? Bemutatók, magabiztosnak tűnő modellek a kifutón a legújabb kollekciókban, de hogyan kapcsolódik mindehhez a stílus?

svsf.jpg

Elvileg a stílus fő „kiszolgáló” eszköze a divat lenne, és mégis, a divat örökké változik, nincs benne kiszámítható állandóság, ebből kifolyólag szinte lehetetlen követni. Amit tegnap biztosnak hittünk, az mára csak a múlt újabb mérföldköve. Másrészről a stílus személyes és hosszú távon állandó, idővel egyre jobban körvonalazódik bennünk a saját stílusunk. 

Divatos vagy stílusos? Tovább
Gombold újra!: Élő közvetítés a divatshow-ról

Gombold újra!: Élő közvetítés a divatshow-ról

Idén is megrendezésre került a Gombold újra!, Közép-Európa egyik legrangosabb divatshow-ja. A 2011 óta töretlen népszerűségnek örvendő rendezvény záróeseménye, a Central European Fashion Days-nek keresztelt divatbemutató és egyben szakmai fórum a régió valamennyi országának kínál nemzetközi bemutatkozási lehetőséget. A négy visegrádi ország (Csehország, Lengyelország, Szlovákia és Magyarország) kulturális jegyeit viselő kollekcióik és a döntősök ruhakölteményei nagyszabású divatbemutatókon láthatók majd. Egész napos kiállítás mellett divatkonferencia és design vásár is várja az érdeklődőket a Millenáris Park B csarnokában.     

22:40

Jövőre is várunk mindenkit a Gombold újra! divatshow-ján, ahol idén is a legkiemelkedőbb newcomer és oldhands divattervezők munkáit csodálhattuk meg. A képeket Donáczi Katinka készítette!
Ma este várunk mindenkit az Ankertben és a Grundban, ahol ti is újra gombolhatjátok!

 

Gombold újra!: Élő közvetítés a divatshow-ról Tovább
süti beállítások módosítása