Közgazdász Online


Igény van a menstruációs segélycsomagokra a Corvinus hallgatóinak kezdeményezése alapján

Igény van a menstruációs segélycsomagokra a Corvinus hallgatóinak kezdeményezése alapján

image5_1.jpegA váratlan menstruáció problémájára nyújtottak segítséget női hallgatótársaiknak az egyetem falain belül a Corvinus hallgatói. A Bleedaid elnevezésű háromnapos akció során menstruációs segélydobozokat helyeztek ki a Corvinus főépületének női mosdóiban.

Írta: Kalánová Barbara; borítókép: magánarchívum

Az akció a döntési technikák tantárgy keretében valósult meg, amelynek során a hallgatók a társadalmi segítségnyújtásból próbálták kivenni a részüket megtervezett akcióikon keresztül. Az eredményeket az akció sikerességének felmérése után a szemináriumon prezentálták a csapatok. A Bleedaid akció megálmodói és megvalósítói másodéves gazdálkodás és menedzsment szakos hallgatók: Csekei Luca, Hajling Panni, Hampl Sára, Hartmann Hanna, Módi Eszter és Süveges Dóra.

Mindenképpen valami olyan problémára szerettünk volna megoldást találni, amelyben mi is érintettek vagyunk, amivel mi is találkozunk a mindennapjaink során

– árulta el az akció megálmodója, Hampl Sára. Az akció célja rövid távon az volt, hogy kisegítsék hallgatótársaikat abban a helyzetben, amikor váratlanul éri őket a menstruációjuk. A dobozok segítségével szerettek volna hozzájárulni ahhoz, hogy a női hallgatók ne kerüljenek kellemetlen helyzetbe ilyenkor. A csapat kérdőíves módszert alkalmazva mérte fel a segélycsomagokra való igényt az akciót követően. Az eredmény magáért beszél.

Az akció végén egy kérdőívvel felmértük az elégedettséget, ahol száztíz kitöltőből egy ember kivételével mindenki úgy nyilatkozott, hogy hasznosnak ítélte a projektünket

– részletezi Sára. A csapat előzetesen legalább 100 kitöltésre számított, minimum 80 olyan hallgatóra, aki találkozik a dobozokkal, és közülük legalább 40 főre, aki hasznosnak ítéli majd a kezdeményezést. Az akciót követően a kérdőívet 125-en töltötték ki, közülük 110-en találkoztak a dobozokkal, és 109-en ítélték hasznosnak a kezdeményezést.

received_406322781714011.jpegForrás: magánarchívum

Azt tapasztaltuk, hogy nagyon pozitívan fogadták a kezdeményezésünket a hallgatótársaink. Közösségi platformokon, valamint személyesen is rengeteg pozitív visszajelzést és dicséretet kaptunk az ötlettel kapcsolatban

– ismertette az eredményeket Sára. A pozitív fogadtatást igazolja a szóbeli visszajelzések mellett az egyetlen Facebook-posztra érkezett több, mint 800 lájk és a bejegyzés alatti kommentek.

Azt tapasztaltuk, hogy egyértelműen nagy az igény az ilyen jellegű segítségre. Többen is visszajeleztek nekünk a kérdőíven keresztül, hogy használták a segélydobozt, és kerültek olyan helyzetbe már korábban, amikor jól jött volna nekik”

– jelentette ki Sára. Az akció közben felmerültek nehézségek, többek között a projekt finanszírozásának kérdése. Végül a Johnson&Johnson támogatásának segítségével, valamint saját költségükön szerezték be a betéteket és tamponokat, amik aztán bekerültek a dobozokba. A csapat szeretne az egyszeri akción túlmutató, állandó lehetőséget biztosítani a női hallgatók számára, így örömmel fogadnak minden további támogatást.

Az eredmények azt mutatják, hogy van igény ezekre a csomagokra, és a nők ilyen jellegű segítésére. Reménykedünk benne, hogy sikerül felhívni a figyelmet erre az alapvető problémára, és a jövőben támogatásokon keresztül a dobozok állandó jelleggel megtalálhatóak lesznek a mosdókban

– mondta Sára.





Igény van a menstruációs segélycsomagokra a Corvinus hallgatóinak kezdeményezése alapján Tovább
„Inkább tudjon megoldani három feladatot pontosan, mint tizenhármat rosszul” – Farkas-Kis Máté a matematikaoktatás jövőjéről 

„Inkább tudjon megoldani három feladatot pontosan, mint tizenhármat rosszul” – Farkas-Kis Máté a matematikaoktatás jövőjéről 

img_7376.jpg

A matematikai szorongás ma már nem egy idegen fogalom, sokaknak összeszorul a gyomra már csak attól, hogy számokat lát. De miért alakult ez ki, és vajon van a matematikának fenntartható oktatási módszere? A témáról Farkas-Kis Máté matematikus tartott előadást a Kutatók Éjszakáján.

Írta: Orosz Petra; Borítókép: Lékó Tamás

A Túléljük, de kijön a matek? avagy létezik-e fenntarthatóság a matematikaoktatás innovációja nélkül? címmel tartott előadást Farkas-Kis Máté egyetemi tanársegéd, doktorandusz, kutató a Kutatók Éjszakáján. Arra kereste a választ, hogy miért viszonyulunk negatívan a matematikához egy olyan világban, ahol a komplex döntéseink meghatározó része a számok megértése, és azok információvá történő átalakítása.

img_7548.jpgForrás: Lékó Tamás

Honnan indult a matematika, és mi volt előbb: a matematika vagy a gondolkodás? Röviden megfogalmazva, a gondolkodásunk hívta életre a matematikát. Amikor az őskorban még nem volt társadalom, fő fókuszban az élelemszerzés, a túlélés és a szaporodás álltak. Egyszerű döntéseket hoztunk meg: ha éhesek voltunk, ettünk, ha esett az eső, behúzódtunk a fa alá. Teljesen más logika mentén gondolkodtunk, egyszerűbb volt maga a döntéshozatal irányítása. A helyhez kötött társadalmi létezés életre hívta a számokat és a nyilvántartásokat. Tudnunk kellett, mekkora területen kell művelnünk, és hogy az a mennyiség el tudja-e látni az adott népességet, vagyis formulákra volt szükségünk a magunk körüli helyzet nyilvántartására. Ezáltal azt lehet mondani, hogy a matematika a gyakorlati élet feladataival összefüggésben született meg.

A matematika minden olyan eszközt magába foglal, amivel a körülöttünk lévő világot értelmezni tudjuk, és ebben a világban megfelelő döntéseket hozunk. Az életünk komplexitásának növekedésével egyre komplexebb módon kell döntéseket is hoznunk magunk körül. Konkrétan a matematika keretein belül információkat dolgozunk fel, figyelembe vesszük ezek tartalmát, majd ezeket tudássá alakítjuk. A  cselekvéseink ezután következnek.

Az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) szerint a fenntartható fejlődés kielégíti a jelen szükségleteit anélkül, hogy csökkentené a jövendő generáció képességét, hogy kielégítsék saját szükségleteiket. Három alapelvét definiálják a fenntarthatóságnak: amit a környezetbe bocsátunk, az nem haladhatja meg a környezet befogadó, feldolgozó képességét; amit a környezetből kitermelünk, az nem haladhatja meg a környezet újratermelő képességét; és a nem megújuló erőforrások felhasználásának a mértéke nem haladhatja meg azt az ütemet, amilyen arányban helyettesíteni tudjuk őket megújulókkal.

img_7585.jpgForrás: Lékó Tamás

Az ENSZ által azonosított 17 fejlődési cél egyike a minőségi oktatás megteremtése. A minőségi oktatás pedig az összes többi alapját képezi Máté szerint. “A fenntarthatóság kérdéskörében nem megyünk sokra, ha fejben nem értjük, miért is kell cselekedni, így az oktatás azért szükséges, mert a fenntarthatóság nem képzelhető el a fenntartható gondolkodás nélkül” – emelte ki Máté.

Élőlényként alapvetően a szükségleteinket elégítjük ki. Maslow piramisa alapján öt szinten tudjuk kielégíteni ezeket, melyek prioritási sorrendben szerepelnek egymás felett. A piramis alján a fiziológiai szükségletek, felette a biztonság, középen pedig a szeretet, az összetartozás állnak. Ami minket emberré tesz, az a felső kettő szint: az önbecsülés és az önmegvalósítás. Ezen kettőnek a kielégítése tud minket boldoggá, kiegyensúlyozottá tenni.

„A probléma ott kezdődik, hogy a matematika az önbecsülésünket alázza szét”

– részletezte Máté. – Nem tudtad megoldani ránézésre a feladatot? Az ilyeneknek minek is magyaráz az ember” – hallhattuk akár korábban. Mindig azt sulykolták belénk egészen gyerekkorunktól kezdve, hogy valaki vagy érti a matematikát, vagy nem. Aki nem, őt rögtön butának titulálták. Mivel pont az önbecsülést támadja a matematika, gyakorlatilag egy életre meg tudja határozni egy rossz élmény, hogy milyen a gondolkodásunk azzal kapcsolatban. Mindezek következményeként komoly jelenség alakul ki, ez a matematikai szorongás.

A matematikát kiskorunktól kezdve használjuk, jelen van az életünkben. Kereskedünk: adok neked egy üveggolyót, te adsz nekem cserébe három Lego kockát. Az első gyermekkori élményeink, az első játékaink nagyon szorosan kapcsolódnak a számoláshoz, mégis a matematika utálata is szorosan kötődik ezekhez az élményekhez.

img_7058.jpgForrás: Lékó Tamás

Máté közel 700 fős mintán vizsgálta, hogy önbevallás alapján általános, középiskolai, felsőoktatási és akadémiai szinteken mit gondolnak az emberek: milyen matematikai tudással rendelkeznek. A kitöltőknek 1-től 5-ig kellett értekelniük a teljesítményüket a megszerzett érdemjegyük alapján.

A válaszadók közel 90%-a általános iskolában négyes feletti teljesítményt ért el. Ez a teljesítmény elkezd romlani, és olyan szintre jut, hogy az egyetemen már csak minden második embernek lett négyese a tárgyból, akadémiai pályán pedig ez az arány még kevesebb. Az idő előrehaladtával tehát a matematikai teljesítmény rohamosan csökken.

Mondhatom persze, hogy egyre nehezebb a matek, de ez nem igaz – remélem Ti is tudjátok —, hanem maga az oktatás minősége, ami megváltozik, ráadásul olyan szinten, hogy teljes mértékben elidegenedik azoktól, akikért elvileg létezik”

– emelte ki Máté. 
A minta nagysága révén Máté generációkra lebontva tudta vizsgálni a matematikai teljesítményt, vagyis hogy a Baby boomer, az X, az Y és a Z generáció tagjai külön-külön hogyan teljesítenek matematikából. A korábban felvázolt mintázat – miszerint a magasabb fokú oktatás során folyamatosan csökken a matematikai osztályzat nagysága – megfigyelhető az összes vizsgált generációban. A matematikai teljesítmény az elmúlt négy generációban nem változott semmit a válaszadók között.

“Hiába mondjuk, hogy a digitalizáció elterjedésével és a folyamatos innovációkkal növekedett a matematikai teljesítményünk, de ez nem így van. A matematikaoktatás színvonala nem teszi lehetővé most, hogy a megragadt sémából kilépjünk. Miért van bennük továbbra is az az elképzelés, hogy minél több mennyiségű feladatot kap a diák, annál jobb lesz? Inkább tudjon megoldani három feladatot pontosan, mint tizenhármat rosszul ”

– fűzte hozzá Máté az eredményekhez. A fenntarthatóság ugye arról szól, hogy bizonyos állapotokat jelenleg is úgy csinálunk, hogy azt a jövőben is tudjuk csinálni. Sikerült több generáción keresztül létrehozni egy olyan oktatási sztereotípiát, mint a matematika, ahol az ember görcsöl, ha matekóráról van szó, nehezen tud előrehaladni, és ezt generációról generációra ültetjük át. Tehát ugyanazokat a hibákat követjük el. Továbbra is stresszelik a diákot, megalázzák, lerombolják az önértékelését. Hiába korszerűbb a tankönyv, hiába nyomtatjuk színesebb lapra, nem oldja meg a problémát. Ha én most kielégítem azt a szükségletet, hogy matekot akarok nektek magyarázni, de úgy, hogy az életben soha többet nem akartok matematikai témával foglalkozni, akkor nem sikerült a fenntarthatóság definíciójának második részét előteremteni” – emelte ki Máté.

img_7557.jpgForrás: Lékó Tamás

Az előadó a korábban felvázolt fenntarthatósági alapelvekre vetítette rá a matematikaoktatás jövőjét, ezáltal létrehozva a fenntartható matematika oktatás alapelveit. Ezek alapján amit tanítani akarunk, az nem haladhatja meg a diákok feldolgozóképességét; ami teljesítményt elvárunk, az nem haladhatja meg a diák teljesítőképességét; és az önbecsülés mértékének visszaesése nem haladhatja meg azt az ütemet, amilyen mértékben el lehet juttatni a diákokat a megértés szintjére és így meg tudják élni az önmegvalósítást. A matematikaoktatás jövője tehát teljes nézőpontváltáson alapszik Máté szerint, ezt pedig már el is kezdte adaptálni.

A matematika nem létezik hibázás nélkül, és nem létezik anélkül, hogy feltegyem azt a kérdést: »Hogyan tudnám megérteni, amit nem értek?« A matematika tanulásának és megértésének a kulcsa az, hogy kimondom: ezt nem értem. Egy oktatónak pedig az feladata, hogy ebben a helyzetben odajöjjön és segítsen abban, hogy ne essek annyira vissza, hogy kiessek a motivált állapotból ” – részletezte Máté.

Farkas-Kis Mátéval készült podcastadásunkban többet is megtudhattok a témáról. Milyen lesz a jövő matekórája? Hogyan segíti a kiscsoportos oktatás és a motiváló környezet a matektanulást? Hallgassátok meg a podcastet Spotify-on vagy YouTube-on! Továbbá ha érdekel Titeket Máté kutatási területe és munkája, olvassatok bele korábbi cikkünkbe!

„Inkább tudjon megoldani három feladatot pontosan, mint tizenhármat rosszul” – Farkas-Kis Máté a matematikaoktatás jövőjéről  Tovább
Folyamatosan bővül a MyCorvinus app – Miért éri meg letölteni?

Folyamatosan bővül a MyCorvinus app – Miért éri meg letölteni?

mycorvinus_app_cikkhez_2.png

Az egyetem hivatalos applikációja két éve működik, és egyre több funkcióval járul hozzá a tanulmányaink és az egyetemi közösségi életünk sikeréhez. Összegyűjtöttük a szoftver legfontosabb feladatait, felhasználási lehetőségeit, hogy a leghatékonyabban és a legfelkészültebben tudjunk a félévnek nekikezdeni. 

Írta és a borítóképet szerkesztette: Orosz Petra

A MyCorvinus applikációt 2020 novemberében fejlesztették azzal a céllal, hogy összegyűjtse a hallgatók és az oktatók számára az egyetem legfontosabb híreit, és a tanulmányokhoz kapcsolódó fontos adatokat. Korábban írtunk az alapvető funkciókról, illetve készítettünk interjút a fejlesztésben résztvevő hallgatókkal. A munka azóta sem állt le, a Digitális Innováció csapata folyamatosan fejleszti a funkciókat a hallgatók igényeinek megfelelően és továbbra is várja a visszajelzéseket, hibajelzéseket.

Naptár 

A felvett óráink és vizsgáink megjelennek napi, heti és havi bontásban miután bejelentkeztünk a CUSMAN felhasználói adatainkkal. Ez a funkció rögtön a főoldalon elérhető, a jobb felső sarokban. Az órákra kattintással megtudhatjuk azt is, hogy melyik terembe kell mennünk, ki lesz az oktató és mi az elérhetősége, továbbá vezethetjük a saját jelenléti ívünket, vagy éppen jegyzetet adhatunk az órához. Az aznapi teendőket, vagyis órákat a saját kezdőoldalunkon rögtön mutatja az applikáció, így könnyen megtalálunk minden fontos információt a tanulmányainkkal kapcsolatban.

forras_budapesti_corvinus_egyetem.png Forrás: Budapesti Corvinus Egyetem

Térkép

A térkép, amelyet a menün belül találunk, segít eligazodni az egyetem épületeiben. Emeletenként lehet bogarászni a termeket, de a keresés funkcióval egyszerűbben is rátalálhatunk akár az eldugott rejtekhelyekre is. Ha a tantárgyaknál rákattintunk a teremszámra, akkor rögtön átvezet a térkép funkcióra, hogy egyszerűen megtalálhassuk a következő óránk helyszínét. Ez a funkció igen hasznos akkor is, amikor éppen késésben vagyunk.

Hírek, határidők

A Böngészés menüben megtalálhatóak az egyetem fontosabb hírei, eseményei, továbbá az ösztöndíjakról, pályázatokról és azok határidejéről is bővebben tájékozódhatsz. Későbbi olvasás céljából lehetőség van elmenteni az érdekes vagy hasznos tartalmakat.

Kedvezmények

A Hallgatói Önkormányzat és az Egyetem szervezeti egységeinek együttműködésével a corvinusos diákstátusz kedvezményeket ad egyre több üzletben és online shopban. A beváltóhelyek listáját a Menüben található Kedvezmények fül alatt látjuk, továbbá lehet ajánlani is üzletet, amennyiben kibővítenétek a partnerüzletek számát. Néhány étteremről részletesebben is írtunk korábban.

forras_bce_hok.pngForrás: BCE HÖK

Közösségi élet

Az egyetemen jelenleg több mint 50 diákszervezet működik. A Menüben található Közösségi élet fülön minden diákszervezet és szakkollégium részletes leírását és közösségi oldalát fel lehet fedezni. Megtaláljuk a jelentkezési feltételeket, határidőket és az infóestek idejét is. 

Blog

A Corvinus Közgazdász Online is elérhető az applikáción keresztül. A Menüben a Blog ikon a Közgazdász Online honlapjára visz, ahol megtalálhatók a legfrissebb cikkeink. Érdemes figyelemmel követni minket, hiszen nemcsak közösségi és kulturális témákban írunk, hanem az egyetem menetét is megkönnyítjük szakmai tudósításokkal és összefoglaló cikkekkel, továbbá szakértői interjúkat olvasva szinte szórakozva bővítheted és mélyítheted a tudásodat 

Gólyáknak

Az egyetem összegyűjtött minden hasznos információt az újonnan beiratkozóknak, ezt a Menüben a Gólyák ikon alatt találjuk. Az elsőéves hallgatóknak segít az egyetem a legfontosabb teendőkkel, mint regisztráció, tárgyfelvétel, onboarding, tanulmányi ügyintézések folyamata, ösztöndíj, valamint külföldi tanulási lehetőségek. A könnyebb boldogulást videós tájékoztatókkal segítik. Mi pedig írtunk arról hogyan lehet belecsöppeni a pesti életbe, többek között a budapesti kávézási, étkezési, sportolási és nyelvtanulási lehetőségekről. 

 Jó böngészést kívánunk a MyCorvinus appon!



Folyamatosan bővül a MyCorvinus app – Miért éri meg letölteni? Tovább
„Míg a legtöbben arról álmodoztak óvodásként, hogy hercegnők, tűzoltók lesznek, én arra vágytam, hogy újságíró és műsorvezető lehessek” – interjú Klisóczki Fannival

„Míg a legtöbben arról álmodoztak óvodásként, hogy hercegnők, tűzoltók lesznek, én arra vágytam, hogy újságíró és műsorvezető lehessek” – interjú Klisóczki Fannival

kep2_6.jpg

A diákújságírók egyik gyöngyszeme, Klisóczki Fanni lett a DUE 2022-es Diákmédia Pályázat nyertese az év egyetemista újságírója kategóriában. Fanni a Corvinus Kommunikáció- és médiatudomány mesterszakos hallgatója, emellett a szerkesztőségünk, a Corvinus Közgazdász Online elhivatott tagja is. 

Írta: Kalánová Barbara; borítókép: magánarchívum

Fanni első helyezést, valamint szakmai elismerést hozó cikke a Közgazdász Online számára készült. Kitüntetést érdemlő munkájával értékes szakmai tapasztalatot szerzett, és sok újat tanult az újságírás rejtelmeiről.

Ez az anyag sok mindenre megtanított, például arra, hogy fontos a rugalmasság. A szervezés során bármikor közbejöhet valami, de nem hagyhatom, hogy ez rányomja a bélyegét az interjúra, mert akkor fölösleges azt elkészíteni

kezdte Fanni. Az újságíró arról is megbizonyosodott, mennyire fontos az értő hallgatás.

Előfordulhat, hogy az interjúalany sokkal érdekesebb dolgokról kezd mesélni, ilyenkor érdemes engedni, hogy kibontakozzon a gondolatmenete, hiszen gyakran jóval tartalmasabb anyag születik, mint mi azt korábban terveztük 

– árulta el az újságíró. A nyertes cikk megjelenéséhez göröngyös út vezetett. Eredetileg podcastadás lett volna, ám technikai problémák miatt több tízórányi utómunkával sem vált tökéletessé az anyag.

Felmerült az adás újravétele, de nagyon értékes, spontán, kötetlen hangvételű beszélgetésről volt szó, amit nem lehetett volna megismételni

– részletezte Fanni. Hosszas tanakodás után a rossz hangminőség miatt végül kénytelen volt lemondani a sok munkát és előzetes felkészülését igénylő podcastről. 

Annyira nagy mennyiségű háttéranyag, és sok információ állt rendelkezésemre – hiszen egy másfél órás beszélgetésből készíthettem cikket, melyre órákat készültem előzetesen –, hogy emiatt az anyag kifejezetten alapos lett. Így bár sok küzdelem árán készült el, mégis erre a cikkemre vagyok a legbüszkébb

– jelentette ki mosolyogva. A DUE minden évben számos kategóriában, különböző korcsoportok számára hirdeti meg a Diákmédia pályázatot. Fanni feltöltötte azt a munkáját a megadott felületre, amit a legjobbnak ítélt meg, a zsűri pedig ezek közül választotta ki az év legnagyobb tehetségeit. Az idei díjátadóra a DUE sajtófesztiválon került sor, ahol minden nyertes pályázati anyagról felolvasták a zsűri kritikáját.

kep1_7.jpgForrás: magánarchívum

A nekem szóló mondatok az agyamba égtek, így hangzott: »Nem tudok mást mondani a pályaműre, csak ezt: na ez egy cikk!« Bár eleinte inkább viccesnek éreztem ezt a kommentárt, a DUE-tagok megnyugtattak, hogy ez azt jelenti a szerkesztőjük szájából, hogy tökéletes anyag, bármikor publikálható lenne módosítások nélkül is

– mondta nevetve FanniFannit gyermekkora óta vonzza a média minden ágazata, családtagjaival készített interjúit magnókazettákon őrzi. 

Míg a legtöbben arról álmodoztak óvodásként, hogy hercegnők, esetleg tűzoltók lesznek, én arra vágytam, hogy műsorvezető lehessek

emlékezett vissza Fanni. Az egyetemi alapképzést Kereskedelem és marketing szakon végezte. Az alapképzés alatt a finnországi Aalto Egyetemen is tanult, jelenleg pedig az Erasmus programon keresztül épp a portugáliai NOVA-n végzi az egyetem aktuális szemeszterét. Motivációját egyetlen tulajdonságának tudja be:

Egész életemben a kíváncsiság hajtott. Kíváncsi voltam, milyen lehet egy idegen országban tanulni, egy kreatív ügynökségnél dolgozni, újságot írni, szerkeszteni. Egyszerűen csak kíváncsi voltam, mit tudok kihozni a helyzetekből, ezért tudtam helytállni a legtöbb területen”

– árulta el Fanni. A vágy a kérdezés és történetmesélés iránt nem lankadt, így a mesterképzésen tanulmányai mellett hobbiját, az újságírást is folytatta.

 Mindig imádtam megismerni más emberek történetét, így az interjúzás a kedvenc újságírói területem. Számomra az újságírás kikapcsolódás, nagyon jólesik egy nehéz nap után leülni, és átgondolni, hogy hogyan is adnék át egy izgalmas emberi történetet másoknak

– mesélte az újságíró. Fanni szerint kifejezetten extrovertált személyisége miatt egyértelmű volt, hogy emberekkel kell foglalkoznia, és megírnia a történetüket.

Bár nagyon vonz a feltáró-, oknyomozó újságírás is, de kapcsolatot teremteni az emberekkel mindig prioritás számomra. Azt kedvelem a legjobban az újságírásban, hogy bármiről is mesélek épp, azt a saját szavaimmal, az egyéni stílusomban tehetem meg – és pont attól lesz az az én cikkem, hogy időnként szarkasztikus, vagy épp humoros a hangvétel

– magyarázta az újságíró. Az egyetemi tanulmányaival párhuzamosan leggyakrabban a Corvinus Közgazdász Online számára készít cikkeket amennyire ezt ideje engedi.

austin-distel-vcfxt2yt1eq-unsplash.jpgForrás: unslash.com

Az újságírás kapcsán az a legfontosabb számára, hogy érezze cikkről cikkre a fejlődést, mindemellett szeretné felhívni az emberek figyelmét bizonyos peremterületekre, amivel nem foglalkoznak nap mint nap.

 Örülnék, ha az írásomnak hatása lenne másokra, de egyelőre megelégszem azzal, ha van egy ember is, akiben megfogan bármiféle gondolatcsíra annak hatására, ha elolvassa a cikkeimet

– mondta ragyogó szemekkel az újságíró. Az olvasottságban kevésbé hisz, azonban szerinte azt sem szabad elhanyagolni, ugyanis a célcsoport igényeire mutat rá. Szerinte ahhoz, hogy egy újságíró jó legyen a szakmájában, meg kell tanulnia az olvasó fejével is gondolkodni, és elszakadni a saját egyéni érdeklődésétől. Fel kell ismerni, mi az, ami másokat is érdekel.

 Egy clickbait cikket mindig többen olvasnak, mint egy tizenpár oldalas feltáró cikket, mégsem hiszem, hogy ebben az esetben a kisebb olvasottsággal bíró lenne a gyengébb. Ha az alkotó képes megtalálni az írói hangját, és azt, hogy hogyan legyen a saját stílusa stabil és felismerhető, onnantól az én szememben már egy kiforrott újságírónak tekinthető

– avatott be meglátásaiba Fanni. A kezdő újságíróknak azt tanácsolja, hogy írjanak sokat, sokféle témában:

Nem az számít, hogy hányan olvassák azt, amiről írsz, hanem hogy te büszke légy arra, amit kiadsz a kezeid közül. Ha igazán szenvedélyes vagy a témáid iránt, és elmélyülsz bennük az írás során, a kereslet végül úgyis megtalálja a kínálatát

– tanácsolta az újságíró.

 

 

 

„Míg a legtöbben arról álmodoztak óvodásként, hogy hercegnők, tűzoltók lesznek, én arra vágytam, hogy újságíró és műsorvezető lehessek” – interjú Klisóczki Fannival Tovább
Képernyők: függőségtől a tudatos használatig – Dr. Szondy Máté előadása a Mentálhéten

Képernyők: függőségtől a tudatos használatig – Dr. Szondy Máté előadása a Mentálhéten

dsc_2400_v1.jpg

Dr. Szondy Máté klinikai szakpszichológus, pár és családterapeuta, kutató és oktató tartotta a Budapesti Corvinus Egyetemen megrendezett Mentálhét záró előadását. A program célja az volt, hogy a hallgatók szakemberek közreműködésével mélyülhessenek el a mentális egészségüket leginkább érintő témákban.

Írta: Máriássy Fruzsina; Borítókép: Hegedűs Krisztián

Az eseménysorozatot a Hallgatói Támogatás munkatársai szervezték. Olyan előadókat hívtak meg, akik a diákokat leginkább érintő témákkal foglalkoznak.    Dr. Szondy Máté A technostressz, digitális tudatosság, digitális szokások megváltoztatása című előadása a felmerülő problémák bemutatása után  a médiatudatosság alapelveit ismertette, majd különböző praktikákat mutatott be a kiegyensúlyozott eszközhasználat eléréséhez. 

Az előadó kezdésként hangsúlyozta, hogy nem szeretné démonizálni a digitalizációt és kiemelte annak pozitív aspektusait, például az oktatás és tanulás terén. A digitális térben való kikapcsolódás hasznos formáiról is beszélt, valamint a programok és applikációk kreativitáshoz való hozzájárulását is megemlítette. Úgy véli, pár egyszerű kérdés alapján bárki felmérheti  saját eszközhasználatának mértékét, és elgondolkodhat, hogy szükséges-e változtatnia:

Mire használod a telefont?

Hogyan használod reggel felkelés után és este lefekvés előtt?

Az alkalmazások, amelyeket használsz, hogyan könnyítik, illetve nehezítik meg az életed? 

Mennyire használod evés vagy vezetés közben az eszközt?

dsc_2335_v1.jpgForrás: Hegedűs Krisztián

Dr. Szondy Máté felhívta a figyelmet arra  hogy multitasking a gyakorlatban nem létezik – hiszen a figyelmünk csak ugrál a párhuzamosan végzett tevékenységek között –, ezért fontos figyelemmel követni, hogy különböző tevékenységek közben mennyit használjuk eszközeinket. Az autóvezetés közbeni eszközhasználat kiemelt figyelmet érdemel, hiszen a balesetek 24-25 százalékában szerepet játszik a telefonhasználat.

A technostressz jelensége nemcsak mentális, hanem fizikai vonatkozásokban is magyarázható. Dr. Szondy Máté a közönséget bevonva rávilágított, hogy az emberek 70 százaléka öt másodpercen belül ránéz az okostelefonjára érkező értesítésekre. Ez, és minden hasonló cselekedet vagy gondolat a frontális lebenyt dolgoztatja, amelynek ingerekkel történő terhelése fáradáshoz vezet, a folyamat eredménye pedig a stressz-szint növekedése. A digitális túlterheltség azonban nemcsak az egyénekre, hanem társas kapcsolatainkra is kihatással van. Kutatások kimutatták ugyanis, hogy a társas kapcsolatok ignorálása a szervezetben a fájdalomingerek feldolgozásáért felelős agyterületeket aktiválja (az ignorálás tehát szint szó szerint fáj). Itt nemcsak a telefon konkrét használatáról van szó: egy beszélgetés során például már a a telefon jelenléte is csökkenti a bizalmat, őszinteséget. A szülők 50 százalékánál pedig a gyermekre irányuló figyelmet vonja el.

A technológia okozta munka-magánélet egyensúly károsodásáról is szó esett az előadáson. A folyamatos digitalizáció, és nem mellesleg a covid hatására is az átlagos dolgozók 22 százaléka folyamatosan a munkahelyén érzi magát. Ez a szám a közép- és felsővezetőknél már 61 százalék. Egyre jellemzőbb a “mindig online” vállalati kultúra, amely magában hordozza a kiégés veszélyét. 

A párkapcsolatokra és ismerkedésre gyakorolt negatív hatások is jelentkezhetnek, ijesztőbbé vált a face-to-face kommunikáció, illetve az ismerkedést kezdeményezők is nehezebben kezelik a személyes visszautasítást.

Az eszközhasználat fizikai hatásai, mint a szemfáradás, szemszárazság, alvásminőség romlása, tartásproblémák és gyűrűsujj-deformáció sokak számára ismerősek lehetnek. Az érzelmi hatások esetében fontos megemlíteni, hogy az emberek 60-70 százaléka szorongást érez telefonja nélkül. Az Instagram-depresszió kiemelten hangsúlyos probléma a témban, ugyanis a közösségi felületeken automatikusan összehasonlítjuk magunkat a látott tartalmakkal. Nemcsak önmagunkat másokkal, hanem akár a saját posztjainkra történő reakciók számát egy korábbi posztunk sikerességével. Ez a jelenség a passzív befogadásnál erősebb, de csökkenthető az aktív felhasználói magatartással, amely több előnyt is hordoz magában.

dsc_2486_v1.jpgForrás: Hegedűs Krisztián

Te hogy használod a telefonod?

Önmagunk monitorozásával felismerhetjük a túlhasználat jeleit. Ilyenek a türelmetlenség, nehezen kontrollálható késztetés az okoseszközök használatára, feleslegesen hosszú idő eltöltése telefonunkba merülve, bűntudat a túlhasználat miatt és a használat után jelentkező levertség, feszültség, szorongás. Ezek a tünetek nem meglepőek, hiszen a programok és applikációk célja, hogy függőséget okozzanak. A tervezési folyamatokba a cégek gyakran vonnak be neuropszichológusokat a nagyobb hatás elérése érdekében. Mindannyian keressük az újdonságot, arra vágyunk, hogy szeressenek és elfogadjanak minket, nem akarunk kimaradni semmiből, és egyre nehezebben maradunk “kettesben” a gondolatainkkal.

A digitális egészség piramisa szemlélteti, hogy a tudatos eszközhasználat érdekében különbséget kell tenni a digitális tevékenységek között. Kerülendő például étkezés közben, vagy lefekvés előtt használni az eszközeinket. Ritkán ugyan, de fogyaszthatóak a közösségi médiumok, mérsékelten az életkornak megfelelő filmek és interaktív videójátékok. A piramis szerint a családdal, barátokkal történő videochatelés, hangoskönyvek, podcastok hallgatása és a kreativitásra ösztönző felületek használata bármikor megengedett. 

Alkalmazhatjuk magunkon a PERMA pszichológiai jóllétet felmérő módszert is az eszközhasználatunk felmérésére, amely mozaikszó betűinek a feloldása a következő:

Pozitív érzelmeket vált ki belőlünk a tevékenység hosszútávon? (Positive emotion)

Passzív szemlélődés, vagy aktív bevonódás jellemző ránk? (Engagement)

Az online idő segíti a másokhoz való offline kapcsolódást? (Relationships)

Látjuk a tevékenység értelmét? (Meaning)

Teljesítmény/hatékonyság érzés társul hozzá? (Accomplishments) 

dsc_2491.jpgForrás: Hegedűs Krisztián

Hasznos praktikák

Dr. Szondy Máté a saját tapasztalatait és munkája során szerzett információit egybevetve első lépésként azt javasolja, hogy ismerjük fel a saját eszközhasználatunk mintázatát. Fontos a szokások megváltoztatása, például az értesítések kikapcsolása, némítása, az alkalmazások törlése vagy átrendezése. Növeli a késztetést, ha egyből látjuk az alkalmazásokat, érdemes megnehezíteni a használatukat, applikáció helyett böngészőből megnyitni őket, vagy akár elrejteni egy mappában. Személyes beszélgetés során hagyjuk békén a telefonunkat, a munkahelyen is a képernyőmentes meetingek a hatékonyabbak. Érdemes lehet telefonmentes zónákat kialakítani a lakásban, például a konyhában vagy hálószobában. A szürkeárnyalatos megjelenés a színek helyett szintén segíthet abban, hogy a használatot kevésbé vonzóvá tegyük saját magunk számára. A teljes detox általában nem megoldás hosszú távon, hiszen akkor számos lehetőségtől fosztanánk meg magunkat,  helyette a tudatos eszközhasználat jelenti a valódi megoldást.

A közönséget bevonva Dr. Szondy Máté humoros, színvonalas, figyelemfelkeltő előadással bizonyította, hogy a témáról sosem lehet eleget tudni, és az ismereten felül is mindig van hova fejleszteni önmagunkat és a tudatos eszközhasználatot. A slido felületén az egész előadás alatt névtelenül lehetett kérdéseket feltenni, amelyeket az előadó a végén megválaszolt. Az érzékenyebb témák is teret kaptak, később pedig többen személyesen is megfogalmazták a kérdéseiket.

Képernyők: függőségtől a tudatos használatig – Dr. Szondy Máté előadása a Mentálhéten Tovább
„A művészeti készségemet és a gazdasági tudásomat összekötve szeretnék kibontakozni hosszú távon” – interjú Tóth Alexandrával

„A művészeti készségemet és a gazdasági tudásomat összekötve szeretnék kibontakozni hosszú távon” – interjú Tóth Alexandrával


woman-painting-done3.jpgTóth Alexandra 21 éves, paksi származású, 2020 óta pedig Budapesten él, és a Budapesti Corvinus Egyetem harmadéves tanulója gazdálkodási és menedzsment szakon. A tanulmányai mellett a rajzolásban és a festészetben is jeleskedik. Ismerősei művészléleknek tartják, azonban Alexandrát az üzleti életben a számok és az eredmények érdeklik.

Írta: Kalánová Barbara; borítókép: magánarchívum

Eléggé elvarázsolt személy vagyok, akit néha le kell húzni a földre, hogy kicsit realisztikusabban lássa a világot. Elvontabb énem mellett mindig is valamiért üzletemberként képzeltem el magam, szóval követtem ezt a belső vágyamat, így kerültem be a Corvinusra is” – emlékezett vissza Alexandra a kezdetekre.

Kiskora óta számos alkotói tevékenységet kipróbált. Aktívan festett, kézműveskedett, próza- és versmondó versenyekre járt, több éven keresztül táncolt, és mai napig verseket ír. Az igazi áttörést egy, a jobb agyféltekét képző rajztanfolyam hozta meg számára, mivel ekkor érezte először, hogy a rajzolás áll a legközelebb a szívéhez.

received_3310439659172506.jpegForrás: Magánarchívum

A festés, rajzolás volt az, amiben úgy éreztem, teljesen ki tudok teljesedni, így az vált elsődleges hobbimmá. A művészet számomra határozottan egy érzelmi kötődés. A festés vagy rajzolás folyamata egy szuper stresszlevezetés és érzelmi megkönnyebbülés. Alkotás közben legtöbbször szól a háttérben zene, de van, hogy csak szimplán csendre van mellette szükségem. A zene és az alkotás imádata pedig elfeledteti velem a hétköznapok problémáit. Csak belülre és a lapra vagy vászonra koncentrálok

– mondta mosolyogva Alexandra. Justin Bieber nagy rajongójaként lerajzolta az énekest 2015-ben, majd kedvet kapott  újabb alkotások elkészítéséhez, akár olyan híres előadókról is, akik inspirálják őt. Egy idő után ismerősei is elkezdték felkeresni, hogy készítsen el nekik egy-egy általuk választott képet. A kedvence az Alien című alkotása, amit nehéz szívvel adott tovább.

img_6425_facetune_28-10-2019-16-03-37_1.jpegForrás: Magánarchívum

Főként kedvenc előadóimat szeretem lapra vinni képek alapján, és nagyon megszerettem a tájképfestészetet is. Azt mondhatom, hogy a legnagyobb ihletet a zenéből, illetve mások művészetéből merítem. Michael Jackson kifejezetten inspirál, továbbá akkor alkotok magamtól intenzíven, amikor erős érzelmek uralnak egy-egy időszakban, legyen az bánat, boldogság, szerelem vagy stressz” 

– árulta el Alexandra. Első elismerését az egyik Szűz Máriát ábrázoló festményéért kapta, az egyházmegyei alkotói pályázaton, ahol második helyezést ért el. Azóta megannyi egyéb helyi és megyei szintű pályázaton ért el sikereket, továbbá egy országos pályázatot is megnyert.

Alkotásai átmenetileg tekinthetők meg egy-egy  helyen, online az Instagram közösségi oldalán folyamatosan megtalálható jó pár kedvence. Legutóbb idén márciusban, a Corvinus Művészeti Akadémia szervezte CMÁrcius program keretében három alkotása is kiállításra került a Három Szerb Kávéházban. Alexandra 2022 óta Corvinus Művészeti Akadémia tagja.

A CMA egy nagyon szuper hallgatói közösség, tele tehetséges fiatalokkal. Amikor elmentem a nyílt napjukra, otthon éreztem magam köztük. Kipróbálhatjuk magunkat a grafika, PR, közösségi média, a fotó-videó területén, és egy zenekara is van a szervezetnek, ami CMA Band néven fut. Hetente tartunk kurzusokat, megbeszéléseket. A hallgatóknak és külsősöknek is egyaránt rendezünk olyan programokat, mint például verses est, kerekasztal-beszélgetés egy befolyásos személlyel vagy kiállítás. A diákszervezet jövőre lesz tíz éves, arra is izgalmas programmal készülünk

– adott betekintést a CMA világába Alexandra. Szeretne tovább fejlődni a jövőben, bejárni a világot, és minden helyszínen rajzolni, festeni egy képet, hogy később kiállítást nyithasson belőlük.

img_8193.jpegForrás: Magánarchívum

A jövőben szeretnék olyan szintre fejlődni, hogy amit magam előtt látok, azt egy az egyben lapra tudjam vinni. Szerintem mindenkinek van egy fénykora az adott hobbiját illetően, aztán vagy az válik a munkásságává, vagy kénytelen visszább venni, hogy mást helyezzen az előtérbe. Én szeretnék olyan területen kibontakozni hosszú távon, ahol össze tudom kötni a művészeti készségemet és a gazdasági tudásomat 

– mondta jókedvűen Alexandra. Vágya, hogy maradandót alkosson, remekműivel elkápráztassa a művészet kedvelőit.

 Szeretnék maradandót alkotni. Az a célom, hogy büszke legyek magamra, arra, amit csinálok, valamint motiváljak másokat. Ami mellett nagyon elhatározom magam, az úgy is lesz, ez főleg annak köszönhető, hogy maximalista vagyok

– mondja nevetve Alexandra.

„A művészeti készségemet és a gazdasági tudásomat összekötve szeretnék kibontakozni hosszú távon” – interjú Tóth Alexandrával Tovább
A legújabb sznobéria vagy létszükséglet? – Mentálhét a Corvinuson

A legújabb sznobéria vagy létszükséglet? – Mentálhét a Corvinuson

sydney-sims-fz2hmphirbi-unsplash.jpg

Október 10-e a mentális egészség világnapja, ebből az alkalomból a Budapesti Corvinus Egyetem Hallgatói Támogatás csapata programok széles kínálatával várja a hallgatókat október 5. és 12. között, a Mentálhét keretén belül. Olyan programok közül válogathatunk, mint az Élő Könyvtár, előadások szexualitás és techno-szorongás témájában, illetve workshopokra is sor kerül.

Írta: Olay Hanna; borítókép: Unsplash

“A hét célja, hogy gondolkodhass magadról, a kapcsolataidról, kapcsolódj, érezz és találkozz önmagaddal és másokkal”

– tájékoztattak a szervezők. Szeretnék továbbá azt is, hogy a résztvevők a későbbiekben jobban tudjanak koncentrálni, és jobban tudják kezelni saját magukat, illetve társas kapcsolataikat.

Élő könyvtár

Az Élő Könyvtárban az érdeklődőknek lehetősége nyílik arra, hogy gyakorolják az elfogadást, és a nyitottságot mások felé, különös tekintettel olyan emberekre, akik valamilyen szempontból mások. Az este során LMBTQ személyek, speciális adottságokkal élők, sokgyermekes anyák, vagy más marginalizált csoporthoz tartozók osztják meg a történetüket, kerülnek párbeszédbe a hallgatósággal, ezáltal pedig - kilépve a komfortzónájukból - gyakorlatilag könyvként nyílnak meg. A program október 11-én 17:30 és 19 óra között lesz az E épület, NapKözijében

Illés Eszter: Szex a kapcsolatban – kapcsolat a szexben című előadása

kep_1_2.png

Illés Eszter szexuálpszichológus előadásában központi téma lesz a szexualitás, illetve ezzel összefüggő további kérdések. Szó esik majd többek között a szex és a kapcsolat viszonyáról, önértékelésről, továbbá a témával kapcsolatos társadalmi ideálokról. A program október 12-én 17 óra 30 perckor kezdődik. a helyszín az E épület II-es előadója. Az előadáson való részvétel regisztrációhoz kötött, amelyre ezen a linken van lehetőség.

Dr. Szondy Máté: Technostressz, digitális tudatosság és digitális well-being című előadása

kep_2_1.png

A detoxikálás helyett a digitális tudatosság kialakítását, és a képernyők megfelelő használatának elsajátítását segíti Dr. Szondy Máté előadása, amelyet szintén október 12-én, 18:45-től az E épület II-es előadójában tartanak meg. Az esemény mindazoknak hasznos lehet, akik úgy érzik, hogy a képernyők átveszik az uralmat az életük felett, kevésbé tudnak az állandó online jelenlét miatt a fontosabb teendőkre koncentrálni, vagy a tervezettnél gyakran tovább ragadnak a digitális platformok előtt. Dr. Szondy Máté olyan problémákra javasol megoldásokat, mint a technostressz, függőség kialakulása, vagy a figyelem széttöredezése. Az előadáson való részvétel regisztrációhoz kötött, amelyre ezen a linken van lehetőség.

A legújabb sznobéria vagy létszükséglet? – Mentálhét a Corvinuson Tovább
KULT KÖZ – Design kiállítás, Budapest Varieté, Bartis Attila est a Müpában

KULT KÖZ – Design kiállítás, Budapest Varieté, Bartis Attila est a Müpában

306520022_485172550286617_2402841270579346973_n.jpg

Design kiállítás, vadonatúj varieté műsor, fesztiválok sorozata és még sok színes kulturális program vár titeket Budapesten október első hetében. Azok is jól járnak, akiknek nincs kedvük nyüzsögni, hanem inkább a meleg szobában olvasgatnának, ugyanis izgalmas könyvajánlóval is készültünk.

programajanlo_6.png

360 Design kiállítás – Kalánová Barbara

302437364_210473641312996_322692178220063554_n.jpgForrás: 360 Design Budapest 

Második alkalommal is megrendezik a 360 Design Budapest kiállítást, amelyen felfedezhetjük a hazai és a regionális formatervezés különleges világát. A designkiállítás fő üzenete a környezettudatosság és az újrahasznosítás. Négy kiállítóteremben tekinthetjük meg a professzionális és a feltörekvő dizájnmárkák szakembereinek munkáit. Az alkotók élőben és virtuálisan is bemutatkoznak. Az érdeklődőket számos program várja. Többek között Piero Lissoni világhírű építész, tervező osztja meg velünk a gondolatait, szombaton pedig Draga Obradovic és Aurel Basedow tervezőpáros előadásán vehetünk részt. A kiállítás október 3-9. között tekinthető meg a Bálnában.

Budapest Varieté – Vegas a Show – Kelle Fanni 

Október 7-16-ig újra életre kel a Budapest Varieté előadás-sorozata. A társaság 1954-ben alakult és az Országos Cirkusz Vállalathoz tartozott. A cirkusz műsorainak keretein belül a kor kabarészínészeinek krémje tartott előadást, amelynek alappillérét a humor és a látvány képezte. 

Habár 1960-ban a Budapest Varieté megszűnt, pár éve a legendás cirkuszdinasztia fiatal tagjai ismét összeálltak. Újraélesztették a varieté műfaját, hogy elrepítsék a nézőt a Las Vegas-i revü és show varázslatos világába. A második alkalommal megrendezett műsor-sorozatnak, amely hat előadást ölel fel, a RAM Színház ad otthont. A show értékét növeli, hogy a monte carlói-, kínai- és franciaországi Nemzetközi Cirkuszfesztivál által elismert nemzetközi revük és varieték sztárjai lépnek fel. A műfajhoz híven a nézők vacsorára is befizethetnek, ha nem csak a látvánnyal szeretnének jóllakni.

Balkán hangja fesztivál – Kelle Fanni

246789182_4321315547917487_3935951590426697347_n.jpgForrás: Balkán Hangja Fesztivál Facebook oldala

A Balkán hangja elnevezésű fesztivált október 8-án rendezik meg ismét Budapest IX. kerületében. Az esemény legfőbb elemeit a népzenék, táncok és koncertek alkotják majd. A rendezvény középpontjában a balkáni kultúra és kisebbség áll, amelyekkel a fesztivál fő célja a balkáni nemzetiségek művészetének, történelmének, kulturális hagyományainak, néptáncainak, népdalainak és népzenéinek megismertetése a magyar közönséggel. Az esemény által mélyebb betekintést nyerhetünk az eddig ismeretlen kultúrába, ezzel tágítva tudásunkat az idegen népek világában. A fellépők listája színes, hiszen görög, délszláv, szerb és horvát táncegyüttesek előadását is megtekinthetjük. A belépő kedvezményes áron vásárolható meg.

Múzeumok őszi fesztiválja – Kelle Fanni

muzeumok-oszi-fesztivalja-plakat.jpg

Forrás: Múzeumok őszi fesztiválja

Az eseményt 17. alkalommal rendezik meg október 3-a és november 13-a között számos helyszínen. Az idei program szlogenje: Ezt mind fenntartjuk! A 2022-es fesztivál az élmények mellett a társadalmi felelősségvállalás relevanciáját is hangsúlyozza. 

Az esemény elsősorban középiskolások és a fiatal felnőttek számára kínál programokat, amellyel felhívják a fiatalok figyelmét arra, hogy a múzeum túlmutat önmagán és nem csupán kiállítótérként szolgál, hanem közösségformáló intézményként is tekinthetünk rá. Közös projektekkel, zenei, kulturális, sport programokkal várják az idelátogatókat. Nem utolsó sorban a résztvevők tudásukat is szélesíthetik a számukra érdekes területeken, mint a tudomány.

Múzeumok őszi fesztiválja tökéletes alkalom arra, hogy fiatalok más aspektusból ismerhessék meg a kulturális  intézményeket.

Literárium estek: Kortárs írók – Bartis Attila – Kelle Fanni

1920x850_25349_bartis_attila_literarium_221003_01.jpgForrás: Müpa

Ha érdekel a kortárs irodalom, látogass el október 3-án a Müpába, ahol Bartis Attila műsorát tekintheted meg. A Kereszthury Tibor által szerkesztett Literárium-esteken az irodalom életre kel és mozgalmas eseménnyé bontakozik ki. Az előadássorozatok egyediségét a művek és a szerzők teljesen más szemszögből való megvilágítása adja, amely ösztönzi a hallgatóságot a még ismeretlen kötetekben való elmélyülésre. Az est sajátosságának tekinthető a változatosan válogatott műfajok, stílusok, hangulatok felvonultatása is.

Bartis Attilát a kortárs magyar irodalom egyik legsokoldalúbb írójának tekintik, aki mindemellett fotográfus és színházi szerző. Huszonhét éves korában jelent meg bemutatkozó regénye, A séta című mű. A nyugalom című regényével, amely 2001-ben jelent meg, áttörő sikert aratott. A művet Alföldi Róbert színpadra vitte. Mivel Bartis Attila általában kerüli a nyilvánosságot, ezért mindenképpen emlékezetes élménynek ígérkezik az előadás.

irodalmi_aj_1_1_4.png

Turchányi V. Zsófia: Zajlás - Kalánová Barbara

Ha szívesen olvasol regényeket, a Zajlás című könyvet ajánljuk figyelmedbe, amely a fiatal felnőtt létbe érkezőkről szól. A fiatalok a kudarcok, nehézségek okozta hiperérzékeny lelki világáról is ír Turchányi V. Zsófia. A könyv igaz történeteket dolgoz fel, magában foglalva az emlékeket, a valóságot prózai és verses formában. A szerző a könyv bemutatóján, október 6-án a Kelet Kávézóban mesél a könyv elkészültének körülményeiről. Este 18:00-tól beszélget Takáts Márk Dávid az írónővel, a kellemes hangulathoz pedig gitárkísérettel járul hozzá Agata Angilella.

Székely Levente: Szürke Hattyúk - Kalánová Barbara

lead_800x450.jpgForrás: digitalhungary.hu

Ha téged is foglalkoztat, mi vár ránk a jövőben és hogyan befolyásolja a fiatalokat a technológiai fejlődés, lapozz bele Dr. Székely Levente Szürke Hattyúk című könyvébe. A Corvinuson oktató szociológusátfogó képet szeretne adni a magyar ifjúságról, magyarázatot ad a sztereotip, az idealizált és a mediatizált ifjúságértelmezésekre. Megtudhatod többek között azt is, mit jelent a feketehattyúsodás”, megismerkedhetsz a generációk jellemzőivel, valamint olvashatsz a mai fiatalok jellegzetes szokásairól is. Az olvasmány online is elérhető.

kep_5.png

Miután boldogok leszünk-Tótfalusi Fanni

kep_jpeg_1_2.jpgForrás: Corvin mozi

Folytatódik Hardin Scott és Tessa Young modern szerelmi története, ugyanis megjelent a Miután boldogok leszünk, a népszerű és jól ismert Miután filmsorozat negyedik része. Rajongótábora évről évre egyre jobban növekszik. Az ártatlan, angyali szépségű lány és vonzó, démonokkal küzdő rosszfiú különleges, nem mindennapi románca számtalan akadály és nehézség elé kerül a történetben. Miután Hardin rájött a titokra, hogy valójában a vér szerinti apja az anyja legjobb barátja az élete teljesen összeomlik, romokban hever. Tessa családját is váratlan fordulatok érik, így rájönnek, hogy talán nem is különböznek egymástól annyira, mint azt elsőre gondolnánk. Tessa már nem az a jóhiszemű, kedves, és gondtalan kislány, mint mielőtt megismerte szerelmét, és Hardin sem az rideg, goromba, rosszfiú, mint a kapcsolatuk előtt. Egyre jobban megnyílnak egymásnak a szerelmesek, de minél több titokra derül fény, minél több a nehézség, annál jobban eltaszítja magától Hardin Tessát. Vajon mennyit bír ki a mindent elsöprő a szerelem? Meddig tudja megmenteni Tessa Hardint a káros szokásaitól? Valóban megéri Tessának elnyomnia önmagát Hardinért? Kiért küzd ő igazán: önmagáért vagy a kapcsolatukért?

Hazugságok, függőségek, gyász, fájdalom, kín és szomorúság és a nagybetűs szerelem. Ezeket kínálja a Miután filmsorozat, legújabb része, mindezt gyönyörű helyszíneken keresztül. London és Anglia vidéki tájaitól kezdve Washington államon keresztül egészen a folyton pezsgő New Yorkig kalauzol minket a film.

Merülj el a szerelemben, illetve a csodás látványban és nézd meg te is a Miután legújabb részét a mozikban!

Gyilkos járat-Tótfalusi Fanni

kep_jpeg_4.jpgForrás: Corvin mozi

Brad Pitt legújabb filmje a Gyilkos járat az év egyik legklasszabb akcióvígjátéka. A főszereplő Pitt egy Katica nevű bérgyilkost alakít, aki a világ legpechesebb embere. Megbízója, akit Sandra Bullock alakít, megkéri Katicát, hogy lopjon el egy vonatos matricával ellátott táskát, majd szálljon le észrevétlenül a Tokióból Kiotóba tartó vonatról. Ám az egyszerűnek tűnő feladat csupa meglepetéseket és számtalan akadályokat tartogat és gyilkos lesz a járat.

Az akciójelenteken kívül végig humorral vegyül az egész alkotás, így végig a megdöbbenés és a sírva nevetés határa között lavírozhatnak a nézők. A legizgalmasabb, hogy olyan csattanókat és végkifejletet nyújt a film, amelyet még az álmaidban sem tudtál volna elképzelni, mert a vonaton valójában semmi sem az, amit aminek elsőre gondolnánk.

Ahogy a film címe is sugallja ez egy igazán őrült, izgalmakkal és váratlan fordulatokkal megfűszerezett filmalkotás, amelyben garantáltan nem fogsz csalódni. Szállj fel te is a szuperexpressz vonatára és ne feledd, hogy a végállomás csupán a kezdet!

KULT KÖZ – Design kiállítás, Budapest Varieté, Bartis Attila est a Müpában Tovább
Derítsük ki, milyen vagy, megmondom mennyit spórolsz! – személyiségjegyeink és pénzügyeink kapcsolata

Derítsük ki, milyen vagy, megmondom mennyit spórolsz! – személyiségjegyeink és pénzügyeink kapcsolata

dsc_2196-01.jpeg

Milyen személyiségjegyű emberek tehetnek szert nagyobb megtakarításra? Kik ütköznek nagyobb valószínűséggel pénzügyi nehézségekbe? Milyen tényezők befolyásolják a spórolást? A Corvinuson megrendezett Kutatók Éjszakáján a Személyiségjegyek és pénzügyek elnevezésű előadáson megválaszolták ezeket a kérdéseket.

Írta: Kalánová Barbara; borítókép: Máriássy Fruzsina

A személyiségjegyek alatt értendő karaktertényezők közvetlenül is hathatnak arra, hogy kinek mi lesz a végzettsége, munkája, és mekkora vagyonra tesz szert – derült ki többek között Berlinger Edina, Kerényi Péter és Kiss Hubert János előadásából a Budapesti Corvinus Egyetemen is megrendezett Kutatók Éjszakája elnevezésű programon.

A kutatók felmérésükkel összefüggéseket kerestek az egyes személyiségjegyek, illetve a pénzügyek kezelése között, az eredmények pedig igazolták előzetes várakozásaikat.

A kutatók az időpreferenciára fókuszálva annak négy aspektusára jellemző személyiségjegyeket vizsgáltak: a türelmet, a halogatást, a kontrollhelyzetet és a kockázattűrést. A 2020-as felmérésük során megkérdezték a kutatásban résztvevőktől például azt, hogy mit választanának: ma tízezer forintot vagy egy későbbi időpontban nagyobb összeget. A későbbi időpontban kínált összeget kérdésről kérdésre változtatva meg tudták állapítani, hogy az alanyok mennyire türelmesek az eltérő összegeknél.

dsc_2156-02.jpegForrás: Máriássy Fruzsina

A kutatók saját és más kutatók eredményeit is ismertették a témában. Megtudhattuk, hogy azok a kitöltők, akik inkább megvárják a nagyobb összeget  tehát jellemzően türelmesebbek –, annál valószínűbb, hogy nagyobb eséllyel hoznak olyan döntéseket, amelyek a jövőbe tekintenek, ezáltal megtakarítanak. Minél nagyobb a türelmi faktor, annál nagyobb valószínűséggel tesznek félre több pénzt. Pénzügyi nehézségek esetén, például a hiteltörlesztéskor nem a türelemnek, hanem a halogatásnak van számottevő hatása.

Kiderült még, hogy azoknak a kitöltőknek, akik hajlamosak a halogatásra az életük különböző területein, a pénzügyeit is átjárja a halogatás. A halogató válaszadóknak kevesebb hónapra való megtakarításuk van a nem halogató, illetve a kevésbé halogató kitöltőkkel szemben. A halogatóknak kevesebb a jövedelmük, és emiatt lesz kevesebb megtakarításuk, valamint 50%-kal nagyobb esélyük van arra is, hogy pénzügyi nehézségük legyen.

Kontrollhelyet nézve is van különbség a megtakarításban  azaz azt vizsgálva, hogy mennyire hiszünk abban, hogy életünk irányítása saját kezünkben van, vagy hogy más tényezők befolyásolják azt. Minél nagyobb a belső kontrollja valakinek, annál több hónapig tartó megtakarítással rendelkezik. Akinek kisebb a belső kontrollja, tehát nem hisz abban, hogy külső tényezők hatással vannak az életére, kisebb a megtakarítása. Az viszont, aki türelmesebb, és nagyobb a belső kontrollja, az megtakarít vagy többet takarít meg. A belső kontroll tehát jelentős kihatással van a pénzügyekre.

Összefoglalva a személyiségjegyek a jövedelmen, illetve a végzettségen keresztül hathatnak a pénzügyekre. A kutatásból kiderült továbbá az is, hogy az iskolázottság, a jövedelem és a vagyon meghatározhatja, kinek milyen és mennyi lesz a megtakarítása. Egyéni szinten az iskolázottság általában magas jövedelemmel jár, így a diplomával rendelkezők többet takarítanak meg, és kevésbé kerülnek pénzügyi nehézségekbe, valamint kisebb eséllyel lépnek hitelmoratóriumba. Az egyetemen végzetteknek nagyobb valószínűséggel van megtakarításuk, mint az általános iskolát végzetteknek. Mindezen tényezők mellett természetesen a makrogazdasági jellemzők is számítanak. Például a válság alatt felélhetjük a megtakarításunkat.

dsc_2169-04.jpegForrás: Máriássy Fruzsina

A kutatási eredmények nemcsak az egyének, de a bankok számára is érdekesek lehetnek, ugyanis könnyen kiszámíthajták, hogy bizonyos megtakarítási lehetőségeket különböző időtartamokkal felajánlva ki milyen feltételek mellett fogja nagyobb valószínűséggel berakni a pénzét a bankba.

Derítsük ki, milyen vagy, megmondom mennyit spórolsz! – személyiségjegyeink és pénzügyeink kapcsolata Tovább
Frontvonalban a Metafora Műhely – nagy érdeklődés kísérte a Kutatók éjszakája programjait a Corvinuson

Frontvonalban a Metafora Műhely – nagy érdeklődés kísérte a Kutatók éjszakája programjait a Corvinuson

dsc_2223-04.jpeg

A Kutatók éjszakája programnak az a célja, hogy “az egyetem kinyissa a kapuit és a szélesebb közönségnek is megmutassa az egyetemen zajló kutatásokat” - mondta el beszédében Dr. Keszey Tamara az esemény megnyitóján. A Budapesti Corvinus Egyetem 35 különböző programmal várta az érdeklődőket, és több, mint 70 kutató, doktorandusz és meghívott előadó igyekezett közérthetővé tenni a szakcikkeket, valamint közelebb hozni az egyetem falain belül készült kutatásokat.

Írta és fotózta: Máriássy Fruzsina

Dr. Keszey Tamara nyitóbeszédének üzenete, miszerint a program célja, hogy a látogatók megismerjék az egyetemen zajló kutatásokat, valóra vált többek között a Háború és metafora című előadáson, ahová hadseregnyi ember özönlött. A Corvinus Egyetemen megszervezett Kutatók Éjszakája programon előadást tartott többek között a 2022-ben alakult Metafora Műhely. Tagjai: Benczes Réka, Szabó Lilla Petronella, Béni Alexandra és Virág Ágnes felváltva beszéltek a saját szakterületükről és kutatásaikról a háborús metaforákkal kapcsolatban.

dsc_2176-01.jpegForrás: Máriássy Fruzsina

A workshop Mentimeter kérdéssel kezdődött, amely felvezette az előadás témáját és a fogalmi keretet. A helytelen válaszok száma bizonyította, hogy egyáltalán nem elcsépelt témáról lesz szó. Az előadáson elhangzott, hogy a metafora nem csak az irodalmi nyelv szerves része, hanem a mindennapi nyelvhasználatban is él. A fogalmi metaforák, mint például “mélyrepülésben a forint”, vagy “ledöntötte a lábáról a betegség” megmutatják, hogy hogyan gondolkozunk a világról, egyfajta mögöttes tartalmat fejeznek ki.

Az előadás során az előadók beszéltek többek között a hazai és nemzetközi politikai kommunikációról. Kiemelték, hogy a háborús metaforák nem kizárólag politikai használat által terjedtek el, hanem a kutatók is hivatkoztak ilyen kontextusban a Covid-19 járványra. Párhuzamot vontak továbbá a harc, a sport, a koronavírus és a politika között. Példaként említették, hogy a sportban és a politikában is nyerni akarunk, így gyakran használják a két fogalmat együtt kampányok során.

dsc_2224-01.jpegForrás: Máriássy Fruzsina

A háború és harc metafora szintén nagyon erős képet közvetít és hatással van a tudatalattinkra is. Egyrészről félelmet kelt, mert a biztonságérzetre hat, másrészről mozgósító erővel rendelkezik és összefogásra sarkall. Azt sugallja, hogy szükséghelyzetben tegyük félre a nézeteltéréseinket és alkossunk egységet akár politikai nézetektől függetlenül is. Hátránya azonban, hogy alkalmas pánikkeltésre és összeesküvés-elméletek létrejöttére, majd terjedésére. Az is fontos, hogy milyen kontextusban használjuk, hiszen a koronavírus alatt a kórházak a frontvonallal kerültek azonosításra, amely negatív konnotációt hordoz magában.

A szóbeli metaforákon kívül a képi ábrázolásról is szó esett, mégpedig a koronavírusról szóló politikai mémekkel kapcsolatban. A legtöbb grafikus megvalósítás a vírusokat jelenítette meg ellenségként, a vakcinát a fegyverként, a harcosok pedig vagy az országok, a különböző politikusok, vagy az orvosok voltak. A mémek mögöttes tartalmát a közönséget bevonva magyarázták az eseményen, ahol lehetőség volt szabadon asszociálni és egymásra reflektálni.

dsc_2234-01.jpegForrás: Máriássy Fruzsina

A workshop Kahoot kvízzel zárult, ahol negyvenöt résztvevő mérettette meg magát a metaforák azonosításának képességében. A dobogós helyezettek Corvinusos ajándékcsomaggal gazdagodtak. Az előadás végig jó hangulatban zajlott, az előadók humorral átitatott, mégis nagyon informatív workshopja közelebb hozta a résztvevőknek egy összetett kutatási terület különböző aspektusait.

Frontvonalban a Metafora Műhely – nagy érdeklődés kísérte a Kutatók éjszakája programjait a Corvinuson Tovább
Második esélyt kínál a Budapesti Corvinus Egyetem a felsőoktatásban való részvételhez

Második esélyt kínál a Budapesti Corvinus Egyetem a felsőoktatásban való részvételhez

forras_pexels.jpg

Évről évre változó ponthatárok és egyre magasabb előkövetelmények jellemezték az elmúlt években a felsőoktatási felvételi rendszert. Sokan jelentkeztek a felsőoktatásba, de előfordul, hogy különböző akadályok miatt végül nem tudnak tovább tanulni, bár tehetségük és motivációjuk lehetővé tenné. Ezek a fiatalok kaptak most új esélyt terveik megvalósításához.

Írta: Máriássy Fruzsina; Borítókép: Pexels

Az Illyés Gyula Program 2022 szeptemberében indult el a Budapesti Corvinus Egyetemen. A program megálmodója Takáts Előd, az egyetem rektora, aki szívügyének tekinti a hátrányos helyzetű tehetséges fiatalok segítését.

A programra olyan 26 év alattiak jelentkezhettek, akik már rendelkeznek érettségivel, a szüleik nem érték el az érettséginél magasabb végzettséget, illetve még nem nyertek felvételt felsőoktatási intézménybe. Továbbá szükséges egy tanártól, diák- vagy civil szervezettől hozott ajánlás és egy motivációs levél, amelyből kiderül, hogy miért való nekik a program.  Ezek a feltételek lehetőséget biztosítanak a budapesti, vidéki, valamint a határon túli magyar fiatalok jelentkezésére is. A programnak már idén is van kárpátaljai résztvevője, őt, a többi távolabbról származó társához hasonlóan, a Corvinus Tarkaréti Kollégiumában szállásoltak el. A lakhatáson kívül a fiatalok napi egyszeri meleg étkezést, havi nettó 130.000 forintot, oktatást és szakmai, illetve karrierorientációs mentorálást kapnak. 

forras_bce_lugosi_peter.jpgForrás: Budapesti Corvinus Egyetem 

A támogatás és a mentorálás ereje

Bodnár Éva projektfelelős szavai szerint a program célja az, hogy átmeneti évet biztosítsanak a nehezen leküzdhető szocioökonómiai háttérrel rendelkező, de ennek ellenére tanulni vágyó fiatalok számára. Ezalatt az idő alatt lehetőséget kapnak a felvételihez szükséges felkészülésre, és anyagi támogatásban részesülnek, hogy a tanulmányaikra koncentrálhassanak.

"Sokkal erősebb a mentori, támogatási igény, mint a tanulási, mert értelmes, jó képességű gyerekekről van szó. Egy jól ütemezett felkészítéssel remek eredményt fognak elérni, azonban sokkal nagyobb szükség van az önbizalomra és arra, hogy tisztában legyenek az értékeikkel"

– mondta Bodnár Éva. Van olyan résztvevő, aki kiváló eredménnyel érettségizett, azonban a felsőoktatásban való részvételhez szükséges emelt érettségihez nem kapott megfelelő felkészítést a vidéki iskolájában, így nem tudott egyetemre jelentkezni.

edrhja.pngForrás: Canva

Személyreszabott képzés és nemzetközi környezet

Az Illyés Gyula programra tizenhét jelentkeztek az első évben. Közülük, az egyéni beszélgetéseket követően végül nyolc résztvevő fogadta el a feltételeket, miszerint megjelenik az összes órán a hét folyamán, ezáltal részt vesz a programban. Az év elején egyénileg felmérik a résztvevők igényeit, tudását. Ez magában foglalja a karrierorientációt is, ezáltal a fiatalok részletes képet kapnak a jelenlegi tudásukról, a képességeikről, és megismerhetik a hozzájuk illő területeket. A szintfelmérés után a tudásuknak megfelelő csoportokba sorolják be őket, így megfelelő ütemben tudnak haladni.

Az oktatásban a Corvinus Egyetem hallgatóiból álló Studium Generale is részt vesz, ők történelem és matematika oktatást vállalnak, ezen felül pedig lehetőséget biztosítanak a szombati, érettségire felkészítő napokon való részvételre. A nyelvórák nemzetközi színtéren zajlanak: a résztvevők az egyetem angol képzéseire jelentkező, de angolból felzárkóztatásra szoruló külföldi hallgatókkal kerültek azonos csoportokba. Az órákon kizárólag angolul zajlik a kommunikáció és a közös munka.

“úgy érzem, itt egy hét alatt többet fejlődött az angolom, mint 3 hónap alatt a gimnáziumban”

– mondta Melissza, a program egyik résztvevője az idegennyelv-oktatásról. A diáklány 19 éves és építészmérnök képzésre készül a Műszaki Egyetemre. Nagyon élvezi a nemzetközi környezetet, a külföldi diákokkal közös programokat szerveznek, olykor együtt mennek várost nézni, kikapcsolódni.

dhaje.pngForrás: Canva

“Üzenet az idősebbeknek, hogy sosem késő elkezdeni.”

Dániel a program legidősebb résztvevője. Huszonöt évesen ragadta meg a lehetőséget, hogy jelentkezzen egyetemre. "Korábban színész szerettem volna lenni, és játszottam is színházban, szinkronizáltam. Aztán egy idő után rájöttem hogy ez nem az én közegem és sokkal több mindenben ki szeretném próbálni magam. Azért jelentkeztem a programba, mert a drámatagozatos középiskolában inkább szakmai tárgyakra fektettünk hansúlyt és nem a közismeretiekre. Mindenképp újra kell érettségiznem, és én ezzel a programmal szeretném rendszerezni, bővíteni a tudásom” – mondta. Ő a Corvinus Egyetemre szeretne felvételizni jövőre, kommunikáció-és médiatudomány, esetleg szociológia szakra. Célja, hogy minden diploma adta lehetőséget kipróbáljon és megtalálja a hozzá leginkább illő karrierutat.

A fiatalok fejlődését tizenhat mentor és négy oktató segíti.  Az oktatók közül többen rendelkeznek tapasztalattal hátrányos helyzetű gyerekek mentorálásában, ketten például Miskolc környékén korrepetálnak roma tanulókat matematikából. Azonban ez mind az egyetem tanulóiból álló mentorcsapatnak, mind az elkötelezett oktatóknak egy nagyon komplex és újszerű kihívást jelent, hiszen egyszerre segítik a résztvevő fiatalok új környezethez való alkalmazkodását, és ösztönzik őket a nagyvárosban való önállóság mellett a pénzügyi tudatosságra is. Az oktatók a képzés végén sem tervezik elengedni a résztvevők kezét, a szakmai mentorálás lehetősége valószínűleg továbbra is fennáll majd.

A résztvevőket nem csak tanáraik és mentoraik segítik, köztük is kialakult az egymás támogató légkör már az első hét után.

“Mindannyian féltünk kicsit, viszont nagyon jó közösség alakult ki, és segítjük egymást az órákon kívül is. Sokat tudunk beszélgetni, kommunikatív, érdeklődő és széles látókörrel rendelkező fiatalok vannak a csoportban. Nem azonos az érdeklődési körünk, de a hátrányos helyzetünk összeköt minket”

– hangsúlyozta Dániel. Közös bennük még, hogy nagyon hálásak az új esélyért, és a programban való részvételi lehetőségért. 

A programot egyelőre nem tervezik nagy létszámmal bővíteni, hiszen a középpontjában a kifejezetten egyénre szabott támogatás és a tudatosság áll. Azonban a képzés egyelőre nem iskolarendszerű, így felnőttképzésnek minősül. Emiatt a résztvevők nem számítanak diáknak, a hallgatói jogviszony nem jön létre beiratkozáskor. Az egyetem egyik jövőbeli célja, hogy a képzést a Minisztérium 2024-től az új felvételi rendszerben már felvételi ponttá számítsa át, ezzel is lehetőséget biztosítva a hátrányos helyzetű fiataloknak a felsőoktatásba való bekerüléshez.

Második esélyt kínál a Budapesti Corvinus Egyetem a felsőoktatásban való részvételhez Tovább
„Főként olyan bulikon lépek fel, amelyek elhagyatott épületekben, erdőkben, tóparton vannak” – interjú Szerdahelyi Oliverrel

„Főként olyan bulikon lépek fel, amelyek elhagyatott épületekben, erdőkben, tóparton vannak” – interjú Szerdahelyi Oliverrel

received_834435941265623.jpeg

Ha igazán jót akarunk bulizni, nem kell messzire mennünk az egyetemtől. A Corvinus 20 éves hallgatója, Szerdahelyi Oliver DJ örömmel gondoskodik róla, hogy a nehéz zh-k és vizsgák után kikapcsolódjunk. Oliver amellett, hogy profin keveri a zenét, azt is tudja, hogy kell azt eladni, hiszen a kereskedelem és marketing szak harmadéves hallgatója.

Írta: Kalánová Barbara; borítókép: magánarchívum

Az egész úgy kezdődott, hogy rendeltem magamnak 2018 elején egy dj kontrollert, mert akkoriban sokat jártam bulizni, és nagyon foglalkoztatott, hogy vajon hogy működnek ezek a pultok – tekintett vissza a kezdetekre Oliver.

Pár hónap gyakorlás alatt autodidakta módon tanulta meg kezelni a dj pultot, 2018-ban pedig már kipróbálhatta magát klubkörnyezetben zenélni, az volt az első fellépése. A DJ zenéit azóta már több helyszínen hallhatjuk, többek között a Szimpla Kertben és a Pontoonon, de szokatlan helyszíneken is szereti megcsillogtatni a tudását.

received_789086168906741.jpegForrás: Magánarchívum

Főként olyan bulikon lépek fel, amelyeket elhagyatott épületekben, erdőkben vagy tóparton szerveznek meg, de elérhetőbb, ismertebb helyeken is zenélek

– árulta el a DJ. A pörgés elengedhetetlen számára, főleg akkor, ha egy éjszaka több fellépése van, de soha nem megy a tanulás rovására. Megfelelő időbeosztással megugorja az akadályokat.

A tavaszi vizsgaidőszak picit húzós volt, mert akkor indultak be az openair bulik, és valahogy meg kellett oldanom hét vizsgát és hét fellépést, amiből kettő saját szervezésű esemény volt külföldi fellépőkkel. Az egy izgalmas időszak volt” – emlékezett vissza mosolyogva Oliver. Arra, hogy legyen ideje mindenre, amit eltervez, rendszeresen beütemezett ébresztőórát használ.

Ha nagyon elfoglalt időszakom van, és sok a fellépés meg az egyetemi projekt, akkor általában percre pontosan kiszámolom előre, hogy a nap melyik részébe mennyi alvást tudok beletuszkolni, mivel ugyan nincs a hét minden napján fellépés, de ha már csak egy van a héten késői időpontban, az teljesen össze tudja zavarni a bioritmusomat

– vallotta be a DJ. A zenéit kedvelők a Sea of Darkness című számát imádják a legjobban, amire a DJ is rendkívül büszke, ugyanis a saját zeneszámát elsőként egy kolumbiai kiadó mutatta be.

A zeneírás nagyon sok időt vesz igénybe, akár hónapokat is, de ez a szám egy nap alatt született meg, 12 óra folyamatos üldögéléssel a gépemnél. Úgy érzem, hogy ez a track áll a legközelebb a saját stílusomhoz – részletezte Oliver.

received_2150869081741002.jpegForrás: Magánarchívum

Feszített tempójú életvitelét azért tudja fenntartani, mert élvezi, amit csinál.

Nem tudnék megnevezni egy konkrét dolgot, ami motivál az életben, egyszerűen csak nagyon élvezem, amit csinálok. Az egyik legjobb része a pörgés, hogy bulizhatok minden hétvégén bűntudat nélkül, és hát persze az is, hogy nagyon sok különböző embert ismerek így meg

– mondta csillogó szemekkel a DJ. Olivernek nagy tervei vannak a jövőre nézve, szeretné tovább építeni karrierjét. “Szeretnék zeneileg a lehető legtöbbet fejlődni, hogy egyre jobb és minőségibb zenét tudjak írni. Az egyik kitűzött célomat  már sikerült megvalósítanom, ugyanis októberben külföldön, Berlinben léphetek fel” – árulta el a Corvinus hallgatója.

received_1212291035996751_1.jpegForrás: Magánarchívum

„Főként olyan bulikon lépek fel, amelyek elhagyatott épületekben, erdőkben, tóparton vannak” – interjú Szerdahelyi Oliverrel Tovább
BUDAPEST AJÁNLÓ – SZÓRAKOZÓHELYEK ÉS KIKAPCSOLÓDÁSI LEHETŐSÉGEK A FŐVÁROSBAN

BUDAPEST AJÁNLÓ – SZÓRAKOZÓHELYEK ÉS KIKAPCSOLÓDÁSI LEHETŐSÉGEK A FŐVÁROSBAN

bp.png

Az óriási bulikat szereted, vagy inkább a csendes baráti összejöveteleket? Megállás nélkül tanulsz, vagy nincs energiád elkezdeni? Mindenképp szükséged van néha egy kis kikapcsolódásra, és ennek Budapesten számtalan formáját ki tudod próbálni. Ha úgy érzed, még nem találtad meg a törzshelyed, vagy kipróbálnál valami újat, jó helyen jársz!

Írta: Máriássy Fruzsina; Borítókép: Canva

Dresszkódos szórakozóhelyek

A Madam, teljes nevén Madam Urban Music Hall a régi Story szórakozóhely helyén található a hetedik kerületben. Csütörtöktől szombatig 23:00 és 5:00 között van nyitva. Gyakran különböző tematikus buliesteket tartanak, például retró, latin vagy hip-hop zenével. Ha VIP buli élményt szeretnél átélni, lehetőség van asztalfoglalásra minimum kettő és maximum tíz fővel. Ennek az árából 10 000 forintot később le tudsz fogyasztani az italok árából. A kültéri dohányzóban hősugárzó is van. Figyelj rá, hogy a szórakozóhelyen belüli eseményekre dress code vonatkozik, ennek elmulasztása esetén a beengedést megtagadhatják. A hely a nem alkalomhoz illő ruházatokról a honlapján részletesen tájékoztat. Tilos például a punk frizura és öltözet, bármilyen halálfejes, csontvázas ruha vagy kiegészítő, de még a zsebes térdnadrág vagy sportruházat is belépést kizáró ok lehet. 

forras_madam.jpgForrás: Madam

Az Ötkert club nevéhez híven az ötödik kerületben immár tizenegy éve szervez teltházas bulikat. Keddtől szombatig 23:00-5:00 között van nyitva, és a különböző esteken mindenki megtalálhatja a hangulatának megfelelő zenéket: 90-es, 2000-es évek, R'N'B, hiphop, reggaeton, és még sorolhatnánk. Három színpadon három különböző zenei stílus képviselteti magát, így ha meguntad az egyiket, bármikor átmehetsz egy másik terembe. Minden csütörtökön One Dance parti vár, amelynek hagyományát immár hatodik éve tartják. Szintén érdemes tájékozódni a dress code-ról, ugyanis nem megfelelő öltözködés esetén nem jutsz be. A nem alkalomhoz illő ruhákról való tájékoztatásuk szinte szóról szóra megegyezik a Madaméval.

Zenés szórakozóhelyek

A Füge udvarban mindenki megtalálhatja a hozzá legjobban illő időtöltést. A félig nyitott, félig zárt konstrukciónak köszönhetően minden évszakban kellemes a hőmérséklet. A földszinten tágas kocsma, játékgépek és csocsó, a pincében pedig táncparkett található. Az Anytime Bár szintén nagyon sokrétű szórakozási élményt nyújt: darts, billiárd, bowling és shuffle várja az aktív kikapcsolódást kedvelőket.

A Rizmajer Sörház egyedi kézműves sörökkel nyűgöz le, és ha ez nem elég, a hamburger is nagyon jó. Ha pedig át szeretnéd élni az igazi romkocsma feelinget, a Szimpla Kert fiatalos és külföldiek által is közkedvelt helyszín, ahol gyakran élő zene adja meg a hangulatot.

track_201.jpgForrás: Barba Negra

A Barba Negra mindenféle zenei stílus kedvelőjének népszerű választás. Nyáron szabadtéri, télen pedig zárthelyi koncerteket tartanak. Ha kedveled a rock vagy a metál zenét, ne hagyd ki semmiképp. Végül, de nem utolsósorban pedig, ha még nem buliztál hajón, az A38 már 14 éve a vízen ringatózva töretlen népszerűségnek örvend minden korosztály körében.

Szeretsz koncerteken bulizni, és inkább az élő zenét szereted? Az Akvárium Klub fiatalos, stílusos rendezvényhelyszín, négy különböző teremmel és egy bisztróval várja a látogatókat. Bulikon kívül rendszeresen workshopokat, konferenciákat, céges rendezvényeket is szerveznek. Keiemelkedő a technikai berendezkedésük, amelyről a honlapjukon részletes tájékoztatást nyújtanak. 

“Társasozós” és egyéb játékos szórakozóhelyek

Társasjátékoznál egyet a barátaiddal, de nem akartok a lakásban ülni? Irány egy társasjáték kávézó vagy bár a belvárosban. A Board Game Café és a Játsz/Ma inkább kávézó jellegű helyek, a GameUp Pub pedig széles alkoholos ital kínálattal is rendelkezik. Mindegyikben közös, hogy több száz társasjáték közül válogathattok, a Board Game Caféban pedig ez a szám az 1100-at is meghaladja. A díj itt minden három óra megkezdésekor felnőttenként 700 forint. Barátkozni is remekül lehet játék közben akár másokkal is, a jó hangulat mindenképp garantált. Ne ijedj meg attól, ha nem ismered a játékszabályokat, tapasztalt játékmesterek állnak rendelkezésre bármilyen kérdés esetén.

nevtelen_terv_1_6.pngForrás: Canva

Ha vonz a gamer világ, szeretsz számítógépes játékokkal játszani, de nincs otthon elég erős, gyors géped vagy nincs elég ahhoz, hogy az összes barátoddal együtt játssz, irány egy gamer bár! A Barcraft, az InGame, a Vault 51 és az Infinity Esport Bár mind népszerű helyek, ahol te is megtalálhatod a kedvenc játékaid, és az italválaszték is bőséges. A PC és a konzol kedvelőinek ezek ideális helyek, de a Barcraftban és a Vault 51-ben még társasjátékok is várnak. A Barcraftban pedig cosplayesként se vagy kinézve, nyugodtan öltözz be a kedvenc karakterednek a tökéletes játékélményért, és böngészd a tematikus programokat. Az InGame Bár földszintjén és a Barcraftban a klasszikus gamer felszereléseken kívül VR részleg is található. Ezeken a helyeken mind a konzol, mind a PC bérlés egy órára nagyjából 500 és 1000 forint között mozog. A VR bérlés a Barcraftban 3000 Ft/óra.

forras_infinity_esport_bar.jpgForrás: Infinity Esport Bar

BUDAPEST AJÁNLÓ – SZÓRAKOZÓHELYEK ÉS KIKAPCSOLÓDÁSI LEHETŐSÉGEK A FŐVÁROSBAN Tovább
Kult Köz – Szabadtéri koncertek, Nemzetközi könyvfesztivál, önfejlesztő tréning, film- és könyvajánlók szeptember utolsó hetére

Kult Köz – Szabadtéri koncertek, Nemzetközi könyvfesztivál, önfejlesztő tréning, film- és könyvajánlók szeptember utolsó hetére

jakob-owens-ue_n2i6-trm-unsplash.jpg

Szeptember utolsó hete is tartogat számunkra izgalmas programokat, valamint ötleteket a mentális kikapcsolódásra és megerősödésre. Tréning keretén belül, de akár otthonunk kényelmében a megfelelő könyvet olvasva is tehetünk önmagunkért és lelki egészségünkért. Kihagyhatatlan koncertekkel és filmajánlóval is készültünk.

Borítókép: Unsplash

zezonzáró szabadtéri koncertek Budapesten – Olay Hanna

kep_4.pngForrás: iStock

Két nagy magyar klasszikus is fellép a szezon végéhez közeledve a főváros szabadtéri koncerthelyszínein október 1-jén, szombaton. Lovasi András zenekara az ősz egyetlen budapesti Kiscsillag koncertjét tartja aznap este a Kobuciban, a Quimby pedig hosszú kihagyás után fog újra zenélni a Budapest Parkban. Az időjárást tekintve talán az ősz utolsó barátságos hétvégéje áll előttünk, így nem is juthatna eszünkbe jobb, mint egy óriási nyárzáró koncertezés, ha még idén szeretnénk látni kedvenceinket a csillagos ég alatt.

Nemzetközi könyvfesztivál – Kalánová Barbara

angelina-yan-qnhhbitwx-w-unsplash.jpgForrás: Unsplash

Igazi könyvmoly vagy, aki éjszakákon át bújja a könyveket, vagy csak egyszerűen feltölt és kikapcsol az olvasás? Ha bármelyik igaz rád, ott a helyed a több napos 27. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon!

Szeptember 30-án a Millenáris 25-ös pavilonjánál két ismert íróval találkozhatsz, Albrich Stella és Karády Anna várják az érdeklődőket. A szerzők örömmel dedikálják a könyveidet, továbbá a helyszínen is van lehetőséged megvásárolni a még be nem szerzett példányokat. Október 1-jén pedig az írói gárdából többek között Marilyn Miller, Sienna Cole és John Cure, október másodikán pedig Henry Kettner, Anne L. Green és Lontai Léna várja az érdeklődőket.

Samuel Leach: A siker képlete – Kalánová Barbara

Szívesen megtudnád, hogyan bontakoztasd ki képességeidet, és vennéd kézbe a pénzügyeid irányítását? Korunk egyik legnagyobb pénzügyi mentora, Samuel Leach könyvében pontosan leírja, hogyan teheted meg mindezt. Arra is kitér, hogyan határozhatod meg a pénzügyi viselkedésed mintázatait, és építhetsz fel olyan stratégiát, amely jövedelmező változásokat hoz pénzügyileg.

A pénzügyi tudatosság növelésével több lehet a megtakarításunk, megtalálhatjuk a megfelelő befektetési lehetőségeket, és elkerülhetjük a felesleges kiadásokat. A költési mintázatok értelmezéséről és az ehhez kapcsolódó új viselkedési minták kidolgozásáról is sokat tudhatsz meg, ha elolvasod A siker képlete című könyvet.

programajanlo_5.png

Stresszkezelő és fókuszmenedzsment csoport – Kalánová Barbara

A Corvinus Hallgatói Támogatás október 6-tól stresszkezelő és fókuszmenedzsment tréninget indít, amely a Mind full or mindful? címet kapta. Az összesen hatalkalmas tréningen megtanulhatjuk kezelni hangulati ingadozásainkat, beosztani az időnket, kialakíthajuk a munka-tanulás-magánélet közötti egyensúlyt. Az alkalmak során olyan gyakorlatorientált technikákról hallhatsz, amelyeket az életed számos területén hasznosítani tudsz. A hat alkalom október és november folyamán valósul meg csütörtökönként 13:30-15:15 között a Sóházban. A részvétel ingyenes a Corvinus hallgatói számára, jelentkezni szeptember 28-ig van lehetőség.

A Hallgatói Támogatás őszi programjairól további információt ezen a linken találsz. Kiscsoportos tréningek, pszichológia előadások, társasest: mindent megtalálsz egy helyen.

irodalmi_aj_1_1_3.png

Docker, Mead és Sinek: Találd meg a miérted! -– Kalánová Barbara

Életünk folyamán számtalanszor teszünk fel magunknak és másoknak kérdéseket, akár a a cselekvéseink okára, akár a munkahelyen felmerülő miérték sorozatára vonatkozóan. Bármilyen pozícióban is vagyunk, jó esetben szeretnénk kiteljesedni, ehhez pedig a közös miértek megtalálása hozza meg a tartós sikert – állítja a Találd meg a miérted! című könyv. Vezetőként feladataink megfelelő elvégzéséhez és a csapatunk inspirálásához elengedhetetlen, hogy megtaláljuk és megértsük a tevékenységek célját. Sinek tanácsadó Docker és Med közreműködésével bemutatja könyvében, hogy miként alkalmazhatjuk a “miért” koncepciót úgy, hogy segítsen felfedezni a belső motivációnkat.

Kutatók éjszakája – Olay Hanna

c-051_1.jpg

Szeptember 30-án az ország többi egyeteméhez és kutatóintézetéhez hasonlóan a Corvinuson is megrendezik a Kutatók Éjszakáját, amelynek keretén belül különböző tudományos témájú előadásokon és workshopokon vehetnek részt az érdeklődők. A témakínálat igen színes, mindenki kedvére válogathat különböző tematikájú programok közül az üzleti oktatástól a metaforákig. Az eseményről részletesebben a korábbi cikkünkben olvashattok. 

 

Ahol a folyami rákok énekelnek című film – Tótfalusi Fanni

kep_jpeg_3.jpgForrás: CorvinMozi

Nyár, szerelem, forróság és a lápi lány lebilincselő élete. Izgalmak, szenvedély, meghökkentő és váratlan fordulatok együttese mind-mind megjelenik a nemrég mozikba került Ahol a folyami rákok énekelnek című filmben. Kya, a főszereplő kisgyermekkorában magára marad, majd szüleit nélkülözve nő fel a mocsárban harcolva a természettel. A lápon érzi igazán otthon magát, a természet lágy ölében. Időközben rátalál a szerelem, de az idillt elrontja egy gyilkosság, amellyel mindenki a mumusnak kikiáltott lápi lányt gyanúsítja. Vajon sikerül bizonyítania az ártatlanságát? Fény derülhet-e a valódi események sorozatára egy pletykás és ítélkező kisváros közösségében?Delia Owens bestseller könyvének filmes adaptációjára már régóta várt a rajongótábor. A megkapó történet mellett a főszereplő Daisy Edgar-Jones szinte tündököl a szerepében. A magára hagyott és kitaszított lápi lány története egyszerre szívmelengető és hátborzongató.

„Ami csak él, bármit megtesz a túlélésért.” – ez a film egyik kulcsmodta, amely jól szimbolizálja a film történetét. A szemünk előtt bontakozik ki, ahogy a magára hagyott kisgyermek küzd a mocsárban a túlélésért. Az alkotás egyszerre krimi, természetfilm és romantikus dráma. A film emellett gyönyörű természetábrázolásokat jelenít meg. Az írónő, Delia Owens zoológus végzettséggel is rendelkezik, ezért fontos volt számára a kaliforniai lápvidék megfelelő képi bemutatása. A lehengerlő környezet növény és állatvilágát összeveti a film az emberi viselkedéstannal.

Ismerd meg te is a lápi leány történetét a mozikban!

Kult Köz – Szabadtéri koncertek, Nemzetközi könyvfesztivál, önfejlesztő tréning, film- és könyvajánlók szeptember utolsó hetére Tovább
„Mondják, hogy a lovaglás nem sport, mert csak ülünk a lovon. Két válltörés, két műtét és számtalan visszatartott könnycsepp után határozottan cáfolom” – interjú Máriássy Fruzsinával

„Mondják, hogy a lovaglás nem sport, mert csak ülünk a lovon. Két válltörés, két műtét és számtalan visszatartott könnycsepp után határozottan cáfolom” – interjú Máriássy Fruzsinával

 

received_597547372031040_jpeg.jpg

Cikksorozatunk következő főszereplője a 21 éves Máriássy Fruzsina, aki hamarabb ült lovon, minthogy megtanult járni. A kommunikáció-és médiatudomány mesterképzés hallgatója, versenylovas. Az egyetemi tanulmányai mellett különleges hobbijának él. A lovaglás kiskora óta szenvedélye, a lovasiskolát 6 évesen kezdte. Nagymamája támogatásának és benne való hitének köszönhetően 15 éve űzi a sportot.

Írta: Kalánová Barbara; Borítókép: magánarchívum

"A lóval való kapcsolatom teszi különlegessé az egészet. Több napos versenyeken veszünk részt, ahol hajnalban, délben, este mi etetjük a lovainkat, egész nap velük vagyunk és ellátjuk az összes feladatot. Reggel a lovakkal kelünk, este velük fekszünk. Elképesztő hangulata van

– mesélte Fruzsina. A rengeteg energiabefektetés után próbára akarta tenni magát, ezért  kisebb versenyekre nevezett be. Jó szórakozásnak találta elutazni valahová a csapattal és a lovakkal. Idővel beérett a munka gyümölcse, megszerezte az első szalagokat, kupákat és rákapott a verseny ízére. A gyerek versenyekből kinőve megcsinálta a hivatalos rajtengedély vizsgát az első saját lovával, és öt éve tudatosan építi versenyzői karrierét.

received_1055088141856401.jpegforrás: magánarchívum

"Alapvetően nagyon versengő személy vagyok, ami néha előnyös, de gyakran hátránnyal jár. Fontos szerepet játszik a kitartás, az elhivatottság és a rátermettség, mert akik nem bírják a nyomást, kihullanak. A lovaglásról szokták mondani, hogy nem is sport, mert csak ülünk a lovon. Ezt versenyzőként két válltörés, két műtét és számtalan visszatartott könnycsepp után határozottan cáfolom

–  árulta el őszintén a versenylovaglóA felnőtt mezőnyben jelenleg két kategóriában is részt vesz felváltva. A díjai, kupái és az elismerései külön falon és egy polcon díszelegnek. Eredményei közül a 2019-es országos bajnokságon a lovastusában elért győzelmére a legbüszkébb. "Itt léptem először pályára külföldi versenyzőkkel, és itt töltött el leginkább az az érzés, hogy megérte töretlenül edzeni a mínusz 15 foktól a 39-ig emlékezett vissza Fruzsina.

received_477793287153232.jpegforrás: magánarchívum

Szezontól, extrém időjárástól függően heti 5 - 6 alkalommal edz, három edző segítségével. Ezt kiegészíti az egyéni munka, a nyújtás, a lazítás, a kondi és a terepedzés.

"Fontos, hogy az edzés mellett megmaradjon az élmény része is, mert a ló-lovas kapcsolat építése nem csak robot munka. Egyéni sportot űzve persze annyit edz az ember amennyit akar, de a versenylovaglásban  fontos a ló komfort érzete is és a bizalom, mert az összhangnak szerepe van valamennyi eredményben. Ha egy ló túl van terhelve, rosszul tartják vagy rosszul bánnak vele, versenyen sem fog jól teljesíteni

– magyarázta a versenylovas. Fruzsina már 6 éves korától nagyon szigorú időbeosztással éli a napjait. Rengeteg áldozatot követel a versenyzés. Felállítottam  egy fontossági sorrendet az életemben és mindig fix célokat tűzök ki, amelyek motiválnak" – mondta Fruzsina.

Az alapképzést 5.0-ás diplomaátlaggal végezte, az ötös érdemjegynél nem akart soha lejjebb adni. Minden vizsgámra úgy mentem be, hogy ötösnek kell lennie, és ha nem, akkor visszajövök javítani. Volt olyan, hogy ki akartam szállni a versenyzésből, több kudarc után időre volt szükségem. Az hajtott tovább, hogy a következő versenyre még visszamegyek megnyerni és úgy szállok ki. Utána megnyertem és maradtam" – mondja Fruzsina.

Az utazás jelentette számára a legnagyobb nehézséget, mert tömegközlekedéssel több időt fordított az utazásra, mint magára a lovaglásra, de idővel lett saját autója, így ez is megoldódott. A tanulásra is teljes erejével tud koncentrálni.

"A vizsgaidőszakot úgy rakom össze, hogy versenyt ne érintsen, illetve a hiányzásaimat is ilyen célra szoktam használni. Szerencsére még nem fordult elő hogy a tanulás és az edzés egymás kárára lett volna"

– jegyezte meg Fruzsina. Szerinte vannak olyan dolgok az életben, amiket olykor el kell fogadni és kitartónak lenni. Ha pánikba esünk egy probléma felmerülésekor, és elkezdünk kapálózni, erőlködni, még rosszabb lehet. "Van, hogy rossz passzban van a ló, van, hogy én vagyok abban. Fontos ebben a sportban, hogy az erőszak sosem megoldás. Nem bánthatjuk a lovat, hiszen a társunk" – hívja fel rá a figyelmet a versenyző.

received_1072956390280186_v1_jpeg.jpgforrás: magánarchívum

Fruzsina szerint, ha nem sikerült egy feladat, az is előfordulhat, hogy csak  fél év edzés után fog összejönni.

Rengeteg időre és türelemre van szükség minden tanulási folyamathoz, minden versenyhez. Mondják azt a repülésre, hogy még egy gép sem maradt a levegőben. A lovaglásban azt mondjuk, hogy aki felül, az le is esik. Ez bármilyen körülmény miatt megtörténhet, de nagyon fontos, hogy vissza kell ülni a ló hátára. Ez a ló és a lovas szempontjából is rendkívül fontos. Egyébként, amit nem tudunk megoldani magunktól, ahhoz fontos egy nagyon elhivatott edző, ami viszont ezen felül történik, arra a sportpszichológusok vannak"

– magyarázta Fruzsina. Fruzsinát az motiválja, hogy folyamatosan fejlődni akar. "Jobb akarok lenni önmagamnál és másoknál. A versenyszellem és a maximalizmus mindig dolgozik bennem, akkor is, ha éppen rossz napom van vagy fáradt vagyok" – hangsúlyozta Fruzsina.

A díjai és sérülései után is a jövőre koncentrál. Szeretne még egy országos bajnokságról győzelemmel hazatérni eggyel magasabb kategóriában.  "Amit most el kell érnem, hogy a fél évvel ezelőtti sérülésemből teljesen felépüljek és újra beszálljak a mezőnybe. Szembe kell néznem a félelmeimmel, az esésből, a fájdalomtól és a műtétekből maradt traumákból. Újra kell terveznem a céljaim, valamint újra meg kell találnom a motivációt és az értékeket, amelyeket a sporttól kapok" – összegezte határozottan Fruzsina.

„Mondják, hogy a lovaglás nem sport, mert csak ülünk a lovon. Két válltörés, két műtét és számtalan visszatartott könnycsepp után határozottan cáfolom” – interjú Máriássy Fruzsinával Tovább
Tölts el egy estét az egyetemen – Ismét kutatók éjszakája lesz a Corvinuson

Tölts el egy estét az egyetemen – Ismét kutatók éjszakája lesz a Corvinuson

dsc_0810.jpg

A Budapesti Corvinus Egyetem idén is megnyitja kapuit a tudomány és a kutatás érdeklődői előtt. A Kutatók Éjszakáját szeptember 30-án 15.30 és 21.00 óra között tartják meg a campuson.

Írta: Weller-Petrás Hanna; borítókép: Kutatók Éjszakája

A Fővám téri Közgáz Campus 2011-ben adott először otthont a rendezvénynek. A program anno közel kétszáz főt vonzott az intézmény öt különböző helyszínére – olvasható az  egyetem hivatalos lapjának akkori számában. A program célja a kezdetek óta változatlan: a tudomány és a kutatói életpálya népszerűsítése,  elsősorban a fiatalok megszólításán keresztül. Ennek érdekében a szervezők előadásokkal, beszélgetésekkel, workshopokkal és kreatív foglalkozásokkal készülnek a látogatók számára.

dsc_0881.jpgForrás: Kutatók éjszakája

Az előadásokon szó lesz többek között a művészetre épülő tudománykommunikációról, a mesterséges intelligencia és az e-learning kapcsolatáról, valamint a nem kognitív képességek méréséről. Ezen felül nyereményekért cserébe szerencsekereket is pörgethetnek a látogatók, valamint campustúrán és interaktív előadásokon vehetnek részt. Szó lesz a metaforákról, az üzleti oktatásról, és első alkalommal szerepel a programlistán a Lego Serious Play workshop. A programok nagy része magyar nyelven zajlik, de a nemzetközi érdeklődők angol nyelvű előadások közül is válogathatnak. Az idegen nyelvű programokról, valamint a részletes szakmai programról a Kutatók éjszakája honlapján érdemes tájékozódni, a szervezők ezen a felületen osztják meg a legfrissebb információkat.

2022. szeptember 30-án 18 és 21 óra között három etapban tartják meg az első Lego Serious Play workshopot. Ez a módszertan széles körben alkalmazott termék- és szervezetfejlesztés, valamint konfliktuskezelés terén. A rövid idő alatt Lego kockákkal történő építkezés felszabadítja a kreatív gondolatokat, amelyek új, innovatív ötletek születéséhez vezetnek. Az LSP-hez nagyon hasonló Design thinking módszertant már a Corvinus több szakán megismerhették a hallgatók, most pedig alkalmuk nyílik megismerni ezt a szintén innovatív módszert is. A koordinátorok ezen az alkalmon kézzelfoghatóan, LEGO kockák segítségével szeretnék lebonyolítani a workhopot, elsősorban az üzleti adattudomány és a gazdaságinformatikus szakágakra koncetrálva. Az LSP workshop kiscsoportban a leghatékonyabb, mivel a résztvevőknek mesélniük kell az elkészült művekről, így a megjelenés regisztrációhoz kötött.

A program a Corvinus azon alap- és mesterképzéses hallgatóinak szól, akik érdeklődnek a kutatói pálya és a PhD képzések iránt. Továbbá a leendő egyetemistákat is szeretné megszólítani az egyetem, akik a rendezvényen keresztül betekintést nyerhetnek az itt zajló sokszínű tudományos életbe.

dsc_0584.jpgForrás: Kutatók éjszakája

A rendezvény valamennyi programján ingyenes a részvétel és előzetes regisztráció sem szükséges bizonyos esetek kivételével. Ilyen például a fent említett Lego Serious Play workshop vagy más előadások, ahol az előadó előzetes jelentkezéshez köti a részvételt. Ezzel kapcsolatban a Kutatók éjszakája honlapján és a landing page-en érdemes tájékozódni.

dsc_0903.jpgForrás: Kutatók éjszakája

Tölts el egy estét az egyetemen – Ismét kutatók éjszakája lesz a Corvinuson Tovább
Nemzetközi környezet a Corvinuson – interjú Rimóczi Martinnal, a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiumának elnökével

Nemzetközi környezet a Corvinuson – interjú Rimóczi Martinnal, a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiumának elnökével

53.jpg

Egyre vonzóbb az interkulturalitás és a nemzetközi környezet az egyetemisták számára. Nem csak a Budapesti Corvinus Egyetem jár élen, hogy ilyen környezetet biztosítson a hallgatói számára, a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiuma is igyekszik felzárkózni ehhez a trendhez. A szervezetről Rimóczi Martin elnököt kérdeztük.

Riporter: Weller-Petrás Hanna; szerkesztő: Olay Hanna; olvasószerkesztő: Pipis Panna; borítókép: Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiuma

szakma_2.jpgForrás: GYDSZ

Weller-Petrás Hanna: Mutasd be a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiumot, kérlek!

Rimóczi Martin:

A Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiumának elsődleges célja az elméleti és gyakorlati tudás közötti tökéletes egyensúly megteremtése, valamint ez utóbbi gyarapítása.

A diplomácia világa sokszínű, így az egyedien gyakorlatias képzéseinkkel a lehető legtöbb releváns tudományágat próbáljuk bemutatni tagjaink számára. Hallgatóink félévről félévre elmélyülhetnek a nemzetközi politika, nemzetközi kapcsolatrendszerek, protokoll, gazdaságtan, jog, szociológia, tárgyalástechnika és sok más olyan tudomány területében, amelyek később mind a diplomáciai, mind pedig az üzleti szférában nélkülözhetetlen tapasztalatot adnak. Tagságunk nagy része a Budapesti Corvinus Egyetem hallgatója, azonban a felvételi során nincs erre vonatkozó megkötés, így vannak tagjaink a Pázmányról, Károliról, BGE-ről, NKE-ről és az ELTE-ről is. A kétfordulós felvételi procedúra biztosítja szakkollégiumunk kiemelkedő összetételét, és megfelelő alapokat biztosít a jövőbeli hatékony együttműködéshez. Szervezeti struktúránk lehetővé teszi, hogy a bekerülés pillanatától kezdve minden régi és új tagunk szakkollégiumunk teljes értékű részének érezze magát, legyen szó projekt- vagy vezetőségi munkáról, a működéssel kapcsolatos véleményről vagy akár a közösségről.

dsc05107_v1.jpgForrás: GYDSZ

Weller-Petrás Hanna: Milyen módokon nyilvánul meg a nemzetközi környezet a diákszervezetben?

Rimóczi Martin:

A 2022/23-as tanév első szemeszterére célként tűztük ki az interkulturalitást, és ezzel egyidőben hangsúlyosabb szerepet szeretnénk vállalni a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi hallgatóinak integrálásában. 2022. szeptember 15-én kezdődik a jelentkezési időszak a Diplomacy Clubba, amely egy új, izgalmas programunk. A 2022-es őszi félévet fedi le, kizárólag a Budapesti Corvinus Egyetem nemzetközi hallgatói számára indítjuk. Hasonlóan kétfordulós felvételi procedúrát alkalmazunk, amely itt is biztosítja a program kiemelkedő összetételét, és megfelelő alapokat biztosít a jövőbeni hatékony együttműködéshez. Az írásbeli felvételi szeptember 15-25. között, míg a szóbeli procedúra szeptember 26. – október 2. között fog zajlani. A program célja a diplomácia világa iránt érdeklődő corvinusos nemzetközi hallgatók felkarolása, akikkel megoszthatjuk szakkollégiumi identitásunkat és céljainkat. A Diplomacy Club október 3-án indul majd, húsz nemzetközi hallgatóval, akiknek csoportja nemcsak szervezetünk közösségének meghatározó részét fogja alkotni, hanem szakmai tudásukat is fejleszthetik számos lehetőségen keresztül. Közösségi programok mellett különböző vitákon, előadásokon, nagykövetségi látogatáson, egy hatalkalmas kurzuson és egy grandiózus szimuláción vehetnek részt a program kiválasztottjai, valamint meglátogathatják velünk az ENSZ bécsi székházát is. A program alatt olyan kompetenciákat és hasznos tippeket tanulhatnak el hasonló gondolkodású hallgatótársaiktól, szakemberektől, diplomatáktól és nagykövetektől, amelyek megalapozzák jövőbeli karrierútjukat.

Mi is az a szakkollégium? Ha érdekel, korábbi cikkeinkben bemutattuk a Corvinushoz tartozó szervezeteket: INSPIRÁLÓ KÖZÖSSÉG ÉS ÉLETRESZÓLÓ BARÁTSÁGOK AZ EGYETEM MELLETT – ERRŐL SZÓL EGY SZAKKOLLÉGIUM

Weller-Petrás Hanna: Milyen kedvező hatásai vannak a magyar és külföldi hallgatók számára? Miért előnyös ez a környezet a jövőbeni karrierjükre nézve?

Rimóczi Martin:

A program a külföldi diákok számára egyedülálló lehetőséget biztosít az egyetemi órákon kívüli szakmai és közösségi programokra, amelyeken a magyar hallgatókkal együtt vehetnek részt.  Mindez segítheti őket az integrációban, a magyar hallgatók számára pedig kapcsolatépítési lehetőség. Megismerhetik más nemzetek kultúráját, nemcsak frontális oktatáson keresztül, hanem személyes élmények révén is, valamint mindezidő alatt releváns tudással is gazdagodhatnak. A magyar és a külföldi hallgatók egyaránt megismerhetik és elfogadhatják egymás perspektíváját, amely lehetővé teszi számukra a jövőben az árnyaltabb gondolkodást, a körültekintőbb döntéshozatalt, illetve elősegíti a fokozottabb szociális érzékenységet is. A folyamat során kialakult barátságok segíthetnek abban, hogy a hallgatók nyitottabbá váljanak, így később könnyebben beilleszkedjenek a munkahelyükön. Már a jelentkezési folyamat során fontos lehet a munkavállalás szempontjából, ha az adott személy otthonosan dolgozik akár egy nemzetközi csapatban is, ahol egyébként alapvetően nehezebb lehet a gördülékeny – kulturális háttéren, nyelvi akadályokon, és személyes elfogultságon egyaránt átívelő – együttműködés.

280190060_692857531944280_417499057028898229_n.jpgForrás: GYDSZ

Nemzetközi környezet a Corvinuson – interjú Rimóczi Martinnal, a Gyakorlati Diplomácia Szakkollégiumának elnökével Tovább
Nasi, ebéd vagy vacsora? – Ezeken a helyeken kedvezményesen étkezhetsz a Corvinus közelében

Nasi, ebéd vagy vacsora? – Ezeken a helyeken kedvezményesen étkezhetsz a Corvinus közelében

toa-heftiba-6bkphaun4d8-unsplash.jpg

A bőség mámorában érezhetik magukat a Corvinus hallgatói, annyi éttermet találnak az egyetem közelében. Hol és hogyan lehet jó áron igazán finom ételekhez jutni ráadásul plusz hallgatói kedvezményekkel? Összegyűjtöttük nektek!

Írta: Kalánová Barbara; Borítókép: Unsplash

Flour Style Wok Budapest

14079695_1498879786805042_8330213714183855594_n.pngforrás: Flour Style Wok Budapest

Ha kedvet kapnál a kínai gasztronómiához, a Flour Style Wok-ban megkóstolhatod a klasszikus pirított tésztát, és a híres kínai levest: a rament. A kínálatban szerepel még a kuriózumnak számító hakao és számos más wokban készült étel is. Az ízek mellett az étterem hangulata, berendezése szintén tükrözi a kínai kultúrát. Corvinusos hallgatóként 20% kedvezménnyel vásárolhatsz minden alkalommal. Az egyetemhez közel a Múzeum körút 39-ben finom ebéddel zárhatod a délelőtti korán kelős előadásokat, vagy akár ínycsiklandó vacsorával jutalmazhatod meg magad a délutáni gyakorlatok után.

Ropogó

295354236_495725012319512_4832508806259585043_n.jpgforrás: Ropogó

A Ropogóban vegánként és húsfogyasztóként is finomakat ehetsz, ráadásul saját magad kombinálhatod , hogy mi kerüljön a tányérodra. A kínálat rendkívül széles: rántott ételek, köretek, saláták és mártások nagy választéka tárul eléd az étteremben. A környezettudatossághoz is hozzájárulsz, ha itt fogyasztasz, ugyanis nagy hangsúlyt fektetnekaz újrahasznosításra. Az étterem szintén pár utcányira található az egyetemtől, a Múzeum körút 41-ben. MyCorvinus applikációval 10% kedvezménnyel vásárolhatsz.

Flatyesz Bistro

302771410_499632622163775_6292707047540056638_n.jpgforrás: Flatyesz Bisztró

Szívügyed a fenntarthatóság és étkezésnél is odafigyelnél arra, hogy ne pazarolj? A Flatyesz Bistro-ban úgy fogyaszthatsz finomakat, hogy közben teszel az ételpazarlás ellen. A házias ételek kedvelői egyenesen imádják a helyet. Amennyiben Munchon keresztül adod le a rendelésed, állandó 10%-os kedvezménnyel és egyszer felhasználható 15%-os kuponnal kedveskednek a Corvinus hallgatóinak. Az ételeket lefoglalhatod online, de ami azon felül szabad marad, azt az üzletben is megvásárolhatod.

Ne Pazarolj

275789273_956377658396292_8012877028624664680_n.jpgforrás: ne parazolj

Az egyetemi óráid előtt beszerezhetsz, és akár el is fogyaszthatsz egy finom reggelit a Ne Pazarolj galériáján vagy teraszán. Édes és sós péksütikkel kezdheted a napot, amelyeket 10%-os kedvezménnyel vásárolhatsz meg. Saját textiltáskában is el tudod vinni a finomságokat, ezzel is hozzájárulva környezeted védelméhez.

Hogyan aktiváld a kedvezményeket?

 

  1. Töltsd le a MyCorvinus appot!
  2. Jelentkezz be a cusman felhasználói fiókoddal!
  3. Nyomj a kedvezmények ikonra!
  4. Válaszd ki a megfelelő helyet!
  5. Aktiváld a kedvezményt egy gombnyomással!
Nasi, ebéd vagy vacsora? – Ezeken a helyeken kedvezményesen étkezhetsz a Corvinus közelében Tovább
„Laikusok számára nagyon nehéz elmagyarázni, hogy milyen érzés bemenni egy ringbe vagy rosszullétig edzeni” – interjú Kiss Barnabással

„Laikusok számára nagyon nehéz elmagyarázni, hogy milyen érzés bemenni egy ringbe vagy rosszullétig edzeni” – interjú Kiss Barnabással

img_20210831_145958_812.jpg

A Corvinus hallgatói nemcsak kiváló tanulmányi eredményeikkel tűnnek ki, sok esetben hobbijaikból is kihozzák a maximumot. Hogyan képesek helytállni az élet különböző területein, és milyen különleges elfoglaltsággal töltik az időt tanulmányaik mellett? Cikksorozatunkban olyan corvinusos hallgatókat mutatunk be, akik eredményesek hobbijaikban is. Elsőként a válogatott thai boxoló Kiss Barnabás mindennapjaiba leshettek bele.

Írta: Kalánová Barbara; Borítókép: magánarchívum

A 20 éves Barnabás gazdálkodás és menedzsment szakon tanul. Hogy mennyire ambiciózus, abból is látható, hogy a Corvinus mellett idén nyáron kezdte meg az ötödik szemeszterét egy brazil egyetemen, Sao Paolóban. Mindemellett Magyarországot képviseli országos és nemzetközi versenyeken a felnőtt thai box válogatott tagjaként. A thai boxot 2017-től űzi, de korábban már foglalkozott harcművészettel: kempózott, szintén a magyar válogatott tagjaként. Egy ideig a két sportágat egy szinten tartotta, végül a thai box mellett tette le a voksát, annyira beleszeretett.

img_20220613_185003_299_v1.jpgForrás: magánarchívum

„Egy laikus számára nagyon nehéz elmagyarázni, hogy milyen érzés bemenni egy ringbe vagy hányásig edzeni. A thai box esetében az elején  először egyáltalán nem volt tudatos, hogy versenyezni szeretnék, egyszerűen csak szerettem volna kipróbálni magamat. A kezdeti sikereknek köszönhetően rákaptam a versenyzés ízére, és elhatároztam, hogy bekerülök a válogatottba. Így is lett”

– mesélte Barnabás. A sikereknek köszönhetően a sportoló további célokat tűzött ki maga elé, amelyeket el is ért. 2018-ban megnyerte a Junior Magyar Thai Box Bajnokságot, majd a győzelmet kétszer megismételte. Két alkalommal kijutott a világbajnokságra felnőtt versenyzőként, ahonnan mindkét alkalommal bronzéremmel tért haza. Mindezek felett a sportoló a legutóbbi, 2022-es Abu-Dhabiban megrendezett világbajnokságon elért 3. helyezésére a legbüszkébb.

„A felkeszülést több sérülés is nehezítette, ennek ellenére életem legjobb formáját sikerült elérnem a versenyre. Az elődöntőben nagyon szoros meccsen egy kazak fiúval szemben maradtam alul, aki végül meg is nyerte a világbajnokságot”

– részletezte a sportoló. Barnabás az egyetemre való tanulással párhuzamosan folyamatosan készül a versenyekre, számára azonban ez a kettő egyensúlyban tartja egymást.

„A tanulmányaim és a sport karrierem egyaránt nagyon fontosak az életemben, így igyekszem mindkettőt teljes erőbedobással csinálni. Természetesen előfordul, hogy néha az egyikre kicsit jobban koncentrálok, például egy versenyfelkészülés vagy egy vizsgaidőszak idején. Akkor van baj, ha a kettő pont egybeesik!”

– fejtette ki keserédes mosollyal Barnabás. Szerinte úgynevezett "Studentathlete" életmódot él, ezért számára az a legfontosabb, hogy jól strukturált időbeosztást alakítson ki.

„Hétvégente előre megtervezem az edzéseket, a tanulóidőt és a munkát. Ha ehhez a menetrendhez tartani tudom magam, akkor általában minden belefér. Persze előfordul, hogy valami közbejön, ilyenkor a legfontosabb, hogy az ember rugalmas legyen, és alkalmazkodni tudjon az új helyzethez”

– részletezte Barnabás. A motivációja elsősorban elszántságból és kíváncsiságból ered. „Nem akarok egy átlagos életet élni, és végtelenül érdekel, hogy mire vagyok képes akár fizikai, akár szellemi téren” – árulta el Barnabás.

fb_img_1632519925022.jpgForrás: magánarchívum

A válogatott sportoló gőzerővel dolgozik azért, hogy elérje a céljait.

„Nincsenek álmaim, csak céljaim vannak! Amikor elkezdtem, csak meg akartam nyerni egy versenyt, majd meg akartam nyerni a Magyar Bajnokságot. Ezután be akartam kerülni a felnőtt válogatottba, a legközelebbi célom pedig, hogy jövőre végre megnyerjem a világbajnokságot”

– jelentette ki a sportoló. Titkos vágya, hogy egyszer az olimpián képviselhesse Magyarországot. „Nagyon hosszú még az út oda, de ha a céljaid nem ijesztenek meg valamennyire, akkor valószínűleg nem elég nagyok” – állította a Corvinus hallgatója és sportolója.

img_20210902_163112_885.jpgForrás: magánarchívum

„Laikusok számára nagyon nehéz elmagyarázni, hogy milyen érzés bemenni egy ringbe vagy rosszullétig edzeni” – interjú Kiss Barnabással Tovább
Munkatapasztalatért cserébe mesterszakos diploma egy év alatt – elsőként indít validációs eljárást a Corvinus a magyar egyetemek közül

Munkatapasztalatért cserébe mesterszakos diploma egy év alatt – elsőként indít validációs eljárást a Corvinus a magyar egyetemek közül

o_zs0109_v1.jpg
Akár egy év alatt megszerezhető a mesterszakos diploma a Corvinuson 2023-tól. A validációs eljárás négy képzést érint: az ellátásilánc-menedzsment, a közgazdálkodás és közpolitika, a nemzetközi gazdaság és gazdálkodás, valamint a marketing szakokat.

Írta: Weller-Petrás Hanna; Borítókép: Közgazdász Online

A magyarországi egyetemek sorában elsőként vezeti be az egy év alatt elvégezhető mesterszakos diplomát a Budapesti Corvinus Egyetem.

2023-tól több újdonsággal is készülünk A legfontosabb, hogy négy mesterszakot is lehet végezni akár egy év alatt a validációs eljárás segítségével. Ezen túlmenően egy új mesterszakot is elindítunk, a politikai gazdaságtant

– tájékoztatott Habis Helga Mesterképzési Programokért felelős dékán. A cél az, hogy a korábban megszerzett kompetenciákat – származzon az az előző tanulmányokból vagy az addigi munkatapasztalatból – elismerje az egyetem a validációs eljárás során. Ezáltal a megfelelő felkészültségű hallgatóknak nem kell az ismétléseket végig várnia, ellenben a nem egyenes ágon érkező hallgatók számára a tanulmányi felzárkózás indokolt, így ők a hagyományos módon, 2 év alatt, végezhetnek.

v_zs_0022_v1.jpg

A Mesterképzésekért felelős dékán hangsúlyozta, hogy a diploma és a tudás értéke egyenértékű marad a rövidebb tanulmányi idő esetén is. Ugyanis megfelelő előképzettséggel a kimeneti kompetenciái azonosak lesznek annak, aki egy és annak, aki két év alatt végezte el a mesterszakot.

A validációs folyamat a felvételiző kezdeményezésére indul. Nagyon hasonlít a kreditelismerési eljáráshoz, de a befogadott dokumentumok, kompetenciák köre sokkal tágabb.

Nemcsak krediteket fogadunk be, hanem munkatapasztalatot, céges tréninget, nyári egyetemet, szakkollégiumi kurzust, TDK vagy egyéb kutatást, egyszóval bármit, amely alátámasztja a tudás meglétét. Dokumentumok hiányában tudásvizsgálat, szóbeli elbeszélgetés is lehetséges a kompetenciák felmérésére

– részletezte Habis Helga.

A kérvény online formában lesz elérhető az egyetem honlapján. A 2022/23-as tanév tavaszi félévében végző alapszakos hallgatók már akár most elkezdhetik a felkészülést a validációs folyamatra. Ehhez az első és legfontosabb lépés a szükséges dokumentumok összegyűjtése. Azt is érdemes megvizsgálni, hogy melyek a választott mesterszak tárgyainak kimeneti kompetenciái, a hallgatók rendelkeznek-e azokkal. Amennyiben szükséges a sikeres validációhoz, a tavaszi időszakban érdemes felvenni plusz kurzusokat. November 17-én, a nyílt napon minden érdeklődő személyes segítséget kaphat, ha bármilyen kérdése van az eljárással kapcsolatosan.

A validációs eljárás Nyugat-Európában már bevált metódus. Hollandiában a legnépszerűbb, ott angol nyelven zajlik az oktatás. Magyarországon az egyetemek közül egyelőre csak a Corvinuson elérhető a validációs folyamat, így nem szükséges külföldre utazni az egyéves mesterképzésért.

Munkatapasztalatért cserébe mesterszakos diploma egy év alatt – elsőként indít validációs eljárást a Corvinus a magyar egyetemek közül Tovább
A pincehelyiségek új élete és karbantartásra hívható futárszolgálat – ötletversenyen jeleskedtek az egyetemisták

A pincehelyiségek új élete és karbantartásra hívható futárszolgálat – ötletversenyen jeleskedtek az egyetemisták

dsc05485-2-13.jpg

A Startup Buda-Pest Ötletverseny kétnapos program egyetemistáknak, ahol a Budapesttel kapcsolatos üzleti ötletek elindulhatnak a megvalósítás útján. A megmérettetést idén is a Budapesti Corvinus Egyetemen szervezték meg. Az első helyezést és az ezzel járó 200.000 forintot a BASEMENT, a budapesti pincehelyiségek hasznosítója nyerte meg.

Írta: Weller-Petrás Hanna; Borítókép: Takács Dániel

Ötletversenynek adott otthont a Budapesti Corvinus Egyetem szeptember 3. és 4. között. A Startup Buda-Pest elnevezésű program három szervezet összefogásában valósult meg. Fő támogató a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara volt, a szakmai lebonyolítást a Danube Cup vállalta, a finanszírozást pedig az Ifjúsági Vállalkozásélénkítő Egyesület Kandó Klub támogatta.

dsc06296-90_v1.jpgforrás: Takács Dániel

A regisztrálók száma nagyon hamar elérte a maximális korlátot, összesen negyvennégyen jelentkeztek, nyolc budapesti egyetemről. A kétnapos verseny első részében szakmai programokat szerveztek. Kerekasztal-beszélgetésen téma volt a budapesti vállalkozások jövője, illetve turisztikai vállalkozásfejlesztés, valamint a Budapesti Corvinus Egyetem oktatóinak vezetésével workshopot  is tartottak. Az első este kötetlen programmal zárult.

A verseny második napján a vegyes csapatok először piackutatást és piacképesség-vizsgálatot végeztek, ezt követte a csapatprezentáció. A vállalkozási ötletek bemutatása a szokott módon zajlott, valamennyi csapatnak három perc állt rendelkezésére az innováció ismertetésére, majd a zsűri vette át a szót szintén három percig. A pitcheket háromfős zsűri értékelte, amelynek tagjai Dr. Vecsenyi János, Szőcs Árpád és Rátkai Tamás voltak.

dsc07673-253_v1.jpgforrás: Takács Dániel

A versenyzők olyan problémákra és jelenségekre dolgoztak ki megoldást, mint a papír alapú blokkok digitális blokkokra való cserélése, az egészségmegőrzés motiválása, a hatékonyabb ételrendelés, a szórakoztatóan oktató turizmus lehetősége, speciális igényűek túravezetése, offline létet motiváló telefonos alkalmazás, illetve hatékony segítség a kisebb karbantartási munkálatokban.

dsc07798-274_v1.jpgforrás: Takács Dániel

A nyolc csapat közül végül a budapesti pincehelyiségeket hasznósító BASEMENT lett az első, az orvosi időpontfoglalást és a rendszeres szűrővizsgálatokat digitalizáló LIFE+ lett a második, és a speciális igényű turistákat kiszolgáló DIVERSIGO érte el a harmadik helyezést. A pénzjutalom mellett a győztes csapatok meghívást kaptak a 2023 tavaszán megrendezésre kerülő Danube Cup nemzetközi startup versenyre.

dsc08184-346_v1.jpgforrás: Takács Dániel

A pincehelyiségek új élete és karbantartásra hívható futárszolgálat – ötletversenyen jeleskedtek az egyetemisták Tovább
Kult Köz – HÖK Infóest, művészeti kiállítás és inspiráló olvasmányok az aktív félévkezdéshez

Kult Köz – HÖK Infóest, művészeti kiállítás és inspiráló olvasmányok az aktív félévkezdéshez

matias-north-v8dsloy80xk-unsplash.jpg

A pihentető nyár után motiválva, újult erővel vethetjük bele magunkat a tanulásba, élvezhetjük az egyetem és a főváros nyújtotta lehetőségeket, programokat. Mikkel is érdemes kezdeni a szeptembert? Mutatjuk!

Írta: Kalánová Barbara; Borítókép: Unsplash

irodalmi_aj_1_1_3.png

A Te Döntésed – Dr. Almási Kitti könyve

Kezedbe vennéd az életed irányítását, de tanácstalan vagy, hogyan? Szeretnél többet megtudni arról, hogyan növekedhet meg a belső és külső szabadságod? Dr. Almási Kitti korábbi előadásaiban elhangzott hasznos tanácsait foglalja össze A Te Döntésed című könyv. Olvashatunk benne az önismeretről, a párkapcsolatokról, a családról, de az elvárásokról, az életbátorságról, a megküzdésről és a sebzettségeink gyógyításáról is. A pszichológus az élet különböző területeire kalandozva villant fel egy-egy szeletet. Ha motivációra van szükséged, ez a megfelelő olvasmány számodra.

programajanlo_4.png

Minden Helyekről kiállítás

Rajongsz a művészetért? Most lehetőséged van megcsodálni Anna Mark Magyarországon eddig még be nem mutatott alkotásait. A magyar származású művész legújabb kiállításának a Minden Helyekről címet adta. A kiállításon az 1970 és 2000 között készült képeit láthatjuk. Anna ma is aktívan jelen van a francia képzőművészeti életben, képei bekerültek a nemzetközi közgyűjteményekbe. A tárlatot a Kisteremben, a Képíró utca 5. szám alatti épületben állítják ki. Szeptember 9-ig ingyenesen megtekinthetők az alkotások.

CORVINUS HÖK Infóest

Ha a tanulmányaid mellett szeretnél egy igazán összetartó közösség tagja lenni, a Hallgatói Önkormányzatnál garantáltan megtalálod a helyedet. Amellett, hogy értékes kapcsolatokra, barátokra és rengeteg szervezési tapasztalatra tehetsz szert a HÖK tagjaként, a hallgatói életet meghatározó folyamatoknak is a részese lehetsz. Szimpatikus lett számodra ez a közösség, szívesen megtudnál többet a szervezetről, vagy akár kérdéseid vannak? A HÖK első infóestjén megismerkedhetsz a közösségben zajló munkával, területekkel. Az infóest szeptember 8-án 17 óra 20 perckor kezdődik a Budapesti Corvinus Egyetemen.

A félév folyamán több diákszervezet és szakkollégium is készül informatív, szórakoztató programokkal és infóestekkel, így érdemes figyelni közösségi oldalaikat, hogy ne maradjatok le ezekről.

 

irodalmi_aj_1_1_3.png

Ne agyald túl! – egy könyv a könnyedebb életért

Mindig is érdekelt, hogy melyek azok a módszerek, amelyek segítenek a stressz csökkentésében, a negatív gondolatok elengedésében és a jelenre való összpontosításban? Nick Trenton Ne agyald túl! című könyvében részletes, hatékony és bevált technikákat oszt meg az olvasókkal azzal kapcsolatban, hogyan irányítsák a gondolataikat, hogyan találják meg a fókuszt és változtassák meg a mentális szokásaikat. A könyvben szó van többek között az irányított imaginációról és vizualizációról, a kognitív viselkedésterápiáról és a feszültségmenedzsmentről. Mindezekkel kiiktathatjuk az aggodalmat, a kételkedést és a folyamatos teóriagyártást az életünkből.

Kult Köz – HÖK Infóest, művészeti kiállítás és inspiráló olvasmányok az aktív félévkezdéshez Tovább
BudaPest ajánló – Szabadtéri sportolási lehetőségek az egyetem közelében

BudaPest ajánló – Szabadtéri sportolási lehetőségek az egyetem közelében

tan-kuen-yuen-cxxuauctihq-unsplash.jpg

Az aktív pihenéshez, sportoláshoz nem feltétlenül szükséges kondibérletet venned, ugyanis Budapest számos lehetőséget nyújt a szabadtéri sportolásra. A főváros kültéri kondiparkjaiban gépeken is dolgozhatsz, de saját testsúlyos edzést és különböző tornagyakorlatokat is végezhetsz.

Írta: Kalánová Barbara; borítókép: Unsplash

Nehru part

A sportolási lehetőségekben bővelkedő Nehru parton Dunára néző kilátással nem csak futni lehetséges. A fitneszparban edzhetsz, bicikli- és gördeszkapályán gurulhatsz, a kosárlabdapályán pedig kedvedre űzheted a sportot akár egyedül, akár csapatban. A testformálásra a haspad, a láblengető- és gyaloglógép is a rendelkezésedre áll.

samuel-regan-asante-elqhvjvajq8-unsplash.jpgForrás: Unsplash

Városmajor

Hangulatos sportközpont vár a Városmajorban is, ahol futó-, kosárlabda- és focipályán is sportolhatsz. Ha kedveled az extrémebb mozgásformát, a parkourpályát imádni fogod. Az állólképességedet a fitneszeszközökön tesztelheted, illetve egy tájékoztató is segít eligazodni, hogyan érdemes használni a gépeket. Erősítő és kardio edzésekre is kiválóan alkalmas a kondipark.

gabin-vallet-j154nekpzlq-unsplash.jpgForrás: Unsplash

Bikás park

A színvonalas eszközökkel felszerelt Bikás park Budapest egyik legkedveltebb sportolási helyszíne. Streetballozásra, futásra és saját testsúlyos edzésekre is bőven van lehetőség. A gépekhez használati utasításokat is találsz, amelyek segítenek helyesen végezni a különböző gyakorlatokat.

gheorghe-catalin-crisan-biobs6gunta-unsplash.jpgForrás: Unsplash

Goldmann György tér

A tornászok kedvenc sportterének számító Goldman György téren minden adott tornászgyakorlatok gyakorlásához. A helyszín a deszkásoknak is kedvez pályájával, de a kötélmászás szerelmesei is megtalálják az ahhoz szükséges eszközt.

Korábbi Budapest ajánlónkban látnivalókat és érdekességeket gyűjtöttünk össze a Corvinus közelében. Ezeket ebben a cikkünkben találhatjátok meg egy csokorba szedve.

BudaPest ajánló – Szabadtéri sportolási lehetőségek az egyetem közelében Tovább
Az oktatás mindenkié. Ne a pénz legyen az akadálya!

Az oktatás mindenkié. Ne a pénz legyen az akadálya!

nevtelen_terv_29.png

Előfordulhat olyan helyzet, amikor jól jön a plusz segítség. A diákhitelek alapvető célja, hogy bármikor igénybe vehető lehetőségként megkönnyítsék az egyetemi éveket. Melyek a legfontosabb tudnivalók ezzel kapcsolatban? Összegyűjtöttük!

Írta: Mosonyi Eszter; Borítókép: Canva

Mi az a diákhitel?

A diákhitel tanulók számára létrehozott hitelforma, a klasszikus értelemben vett hiteltől azonban több ponton eltér. A banki hitelektől eltérően különböző konstrukciót kínál, hiszen nincs hitelbírálat, kezes vagy fedezet, és akár teljesen online is igénybe vehető az ügyintézés. Továbbá egyes formáinál lehetséges akár félévenként módosítani az igényelt összeget, vagy akár a tanulmányok befejezése után is megkezdhető a törlesztés. További előnye, hogy rejtett költségektől mentes, és a hitelt igénylő akár családtámogatási kedvezményben is részesülhet. A diákhiteleknek korábban rendkívül negatív megítélése volt, sokaktól hallhattuk, hogy egyáltalán nem érte meg felvenni, vagy esetleg nagyon hosszú időn át kellett törleszteni. Maga a Diákhitel 2001 óta létezik Magyarországon, alapvető célja, hogy hallgató státuszú diákokat segítsen, a Diákhitel Központ pedig kedvező feltételekkel vesz fel hiteleket külföldi és hazai befektetőktől egyaránt. 

nevtelen_terv_1_8.pngForrás: Canva

Melyek a diákhitel formái?

A megújult diákhitelről ma már azt mondhatjuk, hogy valóban egészen kedvező lehetőséget nyújt a hallgatók számára. Legismertebb formái a Diákhitel1, a Diákhitel2, valamint a Diákhitel Plusz. A Diákhitel Központ egy állami tulajdonú szervezet, azonban nem profitorientált, kimondottan a felsőoktatási tanulmányok pénzügyi támogatásának céljából jött létre.

A diákhiteleket bárki igényelheti és megkaphatja, aki aktív hallgatói jogviszonnyal rendelkezik, 45. életévét még nem töltötte be, valamint magyar állampolgár és bejelentett lakcímmel rendelkezik. A Diákhitel1 esetében a számlára érkező összeg bármire fordítható, legyen az a képzés díja, az egyetemi léthez szükséges számítástechnikai eszköz, kikapcsolódás vagy a mindennapi kiadások fedezése. Egyszóval bármire költhető, amely a tanulmányok elvégzéséhez szükséges. A hitel ezen formáját a tanulmányok alatt bármikor havi 15.000–150.000 Ft között terjedő összegben lehet felvenni. A kamat ebben az esetben 4,99%, ami minden költséget tartalmaz. Ha megváltozna a hallgató pénzügyi helyzete, a felvett összegen félévente módosíthat, a törlesztést pedig elég akkor megkezdeni, ha már az egyetem végeztével megszűnt a hallgatói jogviszony, így az egyetemi évek alatt csak a tanulmányokra kell fókuszálni. Lehetőség van jövedelemarányos törlesztésre is, a gyermekvállalást pedig akár kamatmentességgel vagy a teljes tartozás elengedésével is támogatják. Ha valaki hamarabb szeretné elkezdeni a törlesztést, arra is van lehetőség, a diákhitel mindhárom formája esetében.

A Diákhitel2-vel az önköltséges képzések díját lehet fedezni, később pedig kamatmentesen törleszteni. Ez azt jelenti, hogy csak annyit kell visszafizetni, amennyit a hallgató felvett. Mivel ez a forma kizárólag az önköltségre fordítható, ezért csak akkora összeg igényelhető, ami megegyezik a képzés díjával. Ezt az összeget nem a saját folyószámlára, hanem az adott egyetemnek utalja a Diákhitel Központ, így az igénylés után gyakorlatilag már nincs teendő. A törlesztést szintén elég akkor elkezdeni, ha már végzett a tanuló, valamint erre is érvényes a jövedelemarányos törlesztés, illetve a családtámogatási kedvezmény. 

A Diákhitel Plusz egészen eltérő lehetőséget kínál másik két társától, ugyanis egyszeri segítséget nyújt. A Diákhitel1-hez hasonlóan ez az összeg is szabad felhasználású: költheted lakhatásra, könyvekre vagy éppen mozijegyre is. Azonban tekintve, hogy egyszeri, egyösszegű segítség, érdemes lehet akár olyan nagyobb beruházások esetén is igénybe venni, mint egy új laptop vagy az albérlet kauciója. A felvehető összeg 100.000–500.000 Ft között mozoghat, bár a jelenlegi információk szerint csak 2022. szeptember 30-ig lehet igényelni. Kamatmentes, valamint fix futamidejű, egyéni választásod szerint 1–5 év között terjed. Ezen a későbbiekben már nem változtathatsz, ezért fontos jól átgondolni a fizetés ütemezését. Az előző két formához képest a Diákhitel Pluszra egy év türelmi idő vonatkozik a felvételtől számítva, így elképzelhető, hogy még a tanulmányok közben szükséges elkezdeni a törlesztést. Tehát abban az esetben például, ha első évben igényli meg a hallgató, akkor egy évvel később, másodévben köteles elkezdeni a törlesztést, hiába nem ért még véget a képzés. A türelmi időt tehát a hitelfelvételtől számolják, nem a képzés befejezésétől. 

További kedvezményekről, pontos információkról, valamint az igénylés menetéről a diákhitel.hu oldalon lehet információkat találni, ahol a hitelkalkulátor segítségével előzetes számítások is végezhetők. Beállítható, hogy mekkora a felvenni kívánt összeg, hány év a tervezett futamidő, esetleg a félévek száma, amennyiben az adott hitelformához szükséges. Továbbá mindhárom lehetőség esetében látható, hogy mekkora havi törlesztő részlettel kell majd számolni. 

nevtelen_terv_2_5.pngForrás: Canva

Megéri igényelni?

Kétségkívül hasznos megoldást jelenthet a hallgatók számára bármelyik diákhitel forma, arra azonban felhívjuk a figyelmeteket, hogy a diákhitel felvétel felelős döntést igényel. Mindenképp fontos átgondolni, hogy melyik formája a legkedvezőbb, és csak azután felvenni, ha valaki úgy érzi, hogy tényleg szüksége van rá. Ha egy tanuló olyan élethelyzetbe kerül, hogy szüksége van plusz segítségre, a diákhitel jó alternatíva lehet, de fontos, hogy az igénylést megelőzze a tervezés. 

Az oktatás mindenkié. Ne a pénz legyen az akadálya! Tovább
Corvinusos lettél és folytatnád a sportolást? Ilyen lehetőségek várnak rád az egyetemen.

Corvinusos lettél és folytatnád a sportolást? Ilyen lehetőségek várnak rád az egyetemen.

nevtelen_terv_3_3.png

A Corvinuson nemcsak a tanulásban, hanem a sportban is lehetőséget kapnak a hallgatók tehetségük kibontakoztatására. Az egyetem számos ingyenes lehetőséget kínál különböző sportágak kipróbálására, gyakorlására vagy versenyszerű űzésére.

Írta: Olay Hanna; Borítókép: Canva

Fakultatív sportolási lehetőségek

A Corvinus a hallgatók számára sok lehetőséget biztosít arra, hogy az egyetemen vagy szabadidejük egy részében aktívan kapcsolódhassanak ki különböző sportfoglalkozások keretein belül. Az egyetemen ingyenesen lehet részt venni aerobic, crossfit, dodgeball, erősítő gimnasztika, evezés, foci, floorball, funkcionális tréning, futás, ju-jitsu, kosárlabda, kajak-kenu, kondi, pilates, pingpong, röplabda, step aerobic, tabata, testtartásjavító torna, tollaslabda, TRX, túrázás, úszás, néptánc, társastánc, zumba, salsa, bachata órán, vagy akár egészséges életmód előadáson is. Ezeken túl költségtérítéssel jógára vagy teniszre is járhatnak a hallgatók.

nevtelen_terv_1_7.pngforrás: Canva

Kötelező testnevelés és jelentkezés

Az egyetemi tanterv kötelezően magában foglal bizonyos képzéseken sportfoglalkozást a testnevelés kritériumtárgy formájában. Ez minden alapszakos hallgatóra vonatkozik, az első négy félév során kötelező két félévet teljesíteni. Az alapszakos harmad- és felsőbb éveseknek, valamint a mesterszakosoknak ötezer forintos térítési díj mellett van lehetőségük részt venni ezeken az órákon. Ugyanez vonatkozik azokra is, akik már teljesítették a kötelező két félévet.

Valamennyi kurzusra a Neptunon keresztül lehet jelentkezni. A kurzus díját a Pénzügyek fülön a Befizetéseknél lehet kiegyenlíteni. A tétel kiírása gombra kattintva felugrik egy ablak, ott fizetési jogcímnek a szolgáltatási jogcímet kell választani. Ezek után az aktuális félév és a testnevelés térítési díj kiválasztásával kell folytatni, és már csak a tétel létrehozására kell kattintani. Így létre is hoztad a fizetendő tételt, utolsó lépésként majd a gyűjtőszámláról át kell utalni az összeget.

Azok számára, akik kötelező tárgyként végzik, a kurzus elfogadásának érdekében fontos tudnivaló, hogy összesen háromszor lehet hiányozni az órákról, illetve mindig pontosan kell érkezni. További két órát lehetséges pótolni, erre azonban csak a megadott alkalmakkor van mód. Mindezek mellett az órákon szükséges és kötelező a saját törölköző, valamint váltóruha és váltócipő használata.

Minden további fontos információt a Corvinus Testnevelés oldalon lehet megtalálni.

nevtelen_terv_28.pngforrás: Canva

Versenysport

A Corvinuson a versenysportolók számára is létezik Sportklub. Az egyetem asztalitenisz, cselgáncs, futsal, kézilabda, kosárlabda, labdarúgás, röplabda és sárkányhajó csapatai szeretettel várják az egyetemen hallgató élsportolók jelentkezését, hogy erősítsék csapatukat. A kapcsolattartók elérhetőségei itt találhatóak.

nevtelen_terv_2_4.pngforrás: Canva

Corvinusos lettél és folytatnád a sportolást? Ilyen lehetőségek várnak rád az egyetemen. Tovább
BudaPest ajánló – Látnivalók és érdekességek a Budapesti Corvinus Egyetem környékén

BudaPest ajánló – Látnivalók és érdekességek a Budapesti Corvinus Egyetem környékén

nevtelen_terv_4_2.png

Az egyetem környékén számos látnivaló vár titeket – akár két óra között is kellemes lehet ellátogatni a listán lévő helyek bármelyikére. Első körben, és talán a legközelebb eső alternatívaként a Nehru part kínálkozik. De hogy ne csak a Nehru-Gellért-hegy-Múzeumkert hármasát említsük, kicsit távolabb is elnézünk néhány kellemes helyszínre.

Írta: Mosonyi Eszter; borítókép: Canva

A Bakáts tér elsőre lehet nem hangzik nagy számnak, de annak, aki szeretne kicsit kiszakadni a belváros utcáinak nyüzsgő forgatagából, jó választás lehet, hiszen nagyon hangulatos zöld övezetet alakítottak ki. A C épülettől körülbelül 5-10 perc séta. 

Tovább haladva az 5. kerületi varázslatos Károlyi-kertbe juthatunk, amely alig több, mint 10 percnyire található az egyetemtől. Ez Budapest egyik legrégebbi parkja, évszázadok óta szinte változatlan a területe. A legenda szerint itt volt Mátyás király egyik kertje. A hangulata nagyon romantikus, kiváló helyszín akár egy eldugott padon való olvasáshoz vagy egy kis sétához is. 

karolyi-kert_korosi-tamas_20140615_inbox780x585.jpgforrás: We Love Budapest

A budai oldalon található a Filozófusok kertje. Panorámás kilátás nyílik a Dunára és a városra, az E épülettől pedig körülbelül 20 perc alatt megközelíthető tömegközlekedéssel. Szintén Budán tudjátok meglátogatni a Gesztenyés-kertet, amely egy 35.000 négyzetméteres park a Németvölgyben. Ha pihenés közben megéheznétek, semmi vész, ugyanis a kert a MOM park mellett helyezkedik el, és egy étterem is található a közelben. Ide is legfeljebb 25 perc alatt el tudtok jutni tömegközlekedéssel. 

Hogy ne csak kifejezett piknik, vagy lazulós, tanulós helyszíneket említsünk, negyed óra villamossal a Vigadó tér, ahol számos látnivaló vár rátok. Többek között a Vízcsorgató gyermekek, másnéven Ürgeöntő gyermekek kútja. Az alkotás 1945 után átkerült a Dagály strandra, majd 2000-ben hozták vissza eredeti helyére, ez idő alatt egy szovjet háborús emlékmű állt a helyén. A Kiskirálylány-szobor is fellelhető közvetlenül a Vigadó tér mellett a Belgrád rakparton sétálgatva, amelyet alkotójának, Marton Lászlónak első házasságából született legidősebb lánya ihletett, Évike, aki gyakran játszott királylány jelmezben. A jelmez az édesapja által készített újságpapír koronából és fürdőköpenyből állt, amelyet palástként öltött magára. Továbbá itt található a Kutyás lány szobor is, ami Raffay Dávid munkája. Érdekesség, hogy a Vigadó téri hajóállomás mellett van a Duna vízállásának egyik mércéje is.

 

Folytatva a parkok és kikapcsolódásra alkalmas helyek sorát az Egyetemisták Parkja is jó választás lehet, mellette található az A38 Hajó, ahol megannyi zenei program közül válogathattok, főleg, ha az esti órákban jártok arra.

106249457_3597246266958500_9004545071160533425_o.jpgforrás: ujbuda.hu

Természetesen a Várkert Bazár sem hagyható ki, amely kiemelt műemlék, és a világörökség része. A kertje is igencsak hangulatos, ráadásul itt található az egykori török temető is. A Buzogány torony alatt, a Várhegy oldalában találjátok meg, bár mára csak pár négyzetméteressé zsugorodott. Korábbi képeken több kopjafa is látható a temetőben, az utóbbi évtizedekben azonban volt, amit megrongáltak, letörtek, ezért mostanra kerítéssel védik ezt a területet. Szintén körülbelül 20 perc alatt elérhető az egyetemtől.

sirkovek_ma.jpgforrás: pestbuda.hu

Az E épület mellett található a Központi Vásárcsarnok, amely a város legnagyobb vásárcsarnoka. Ez a hely jelenleg egy piacként működik, az alagsorában pedig egy Aldi is található. Korábban a Szabadság híd pesti hídfőjénél volt a Fővámház, itt végezték a Dunán szállított áruk elvámolását, ezért nem véletlen, hogy itt alakult ki a piactér. Régen saját vasúti rakodóvágánya is volt, valamint a felszín alatt egy folyosó kötötte össze a dunai rakparttal, ezt pedig napjainkban szemétszállításra használják. A vásárcsarnok jellegzetes Zsolany-tetőcserepes épülete 1897-ben nyílt meg. Ha esetleg egy jó lángosra éheznétek, érdemes szétnéznetek az emeleten is. 

best-of-budapest-szuletesnap_bodis-krisztian_20151022_inbox480x317.jpgforrás: We Love Budapest

BudaPest ajánló – Látnivalók és érdekességek a Budapesti Corvinus Egyetem környékén Tovább
BudaPest ajánló – piknikező helyek

BudaPest ajánló – piknikező helyek

deval-parikh-ejd2bibmjrm-unsplash.jpg

Kihagyhatatlan nyári program a tökéletes kikapcsolódáshoz a piknikezés. Heverészve a zöld övezetben tartalmas beszélgetések közepette, némi eszegetéssel egybekötve a lelki feltöltődés egyik legjobb formája. Budapest számos helyet kínál arra, ahol kicsit kiereszthetjük a gőzt és élvezhetjük a napsütést.

Írta: Kalánová Barbara; borítókép: Unsplash

Margitsziget

Budapest egyik legnagyobb egybefüggő zöld területe, a Nagyrét kiváló helyszín a piknikezésre akár nagyobb társaságban is. A heverészéssel egybekötve érdemes egy nagy sétát tenni a Japánkertbe, a Rózsák kerjébe és a Fénykertbe is, valamint kiélvezni a növényvilág adta látványt.

Filozófusok kertje

A naplemente megcsodálásának egyik legjobb helyszíne, ahová randizni is szívesen mennek a párok. A kilátás elképesztő, ugyanis a Gellért-hegy oldalában helyezkedik el, azonban itt zavartalanul élvezhetjük a csendet és a nyugalmat.

robert-bye-4hcpibqqm8c-unsplash_1.jpg

Római-part

Ha víz közelében szeretnénk pihenni, hűsölni könyvet olvasva, a Római- part hangulatos környezeti adottságait keressük. A kavicsos partra érdemes pokrócot hozni, a harapnivalót azonban a közelben lévő vendéglátóhelyeken is beszerezhetjük.

Nehru part

Az állandó pezsgés, jövés-menés jellemzi a pesti oldal legkedveltebb piknikezőhelyét, ahová nagyobb és kisebb társaságok is szívesen érkeznek. A Corvinus Egyetem és a Bálna közelségéből adódóan is sűrűn látogatott, de a Dunára és a Gellért- hegyre néző lélegzetelállító kilátás miatt is sokan érkeznek a Nehru partra.

valiant-made-zbkvp3e2cne-unsplash.jpg

Orczy-park

A mindenki számára ideális, piknikezésre alkalmas helyszín egyértelműen az Orczy-part. A családosok, gazdik, párok és sportolók igényeiknek megfelelően kialakított parkban a piknikezés mellett sportolásra, csónakázásra is van lehetőség és rengeteg játszótérrel bővelkedik, így a kisebbek is el tudják foglalni magukat.

BudaPest ajánló – piknikező helyek Tovább
süti beállítások módosítása