Közgazdász Online


Praktikus tanácsok gólyáknak: tanulás, stresszkezelés, önállóság

Praktikus tanácsok gólyáknak: tanulás, stresszkezelés, önállóság

Szakértői cikk a Hallgatói Támogatás munkatársaival

pexels-buro-millennial-1438072.jpg

A gólyalét amilyen szórakoztató és érdekes, épp annyira nehéz és fájdalmas is tud lenni. Kissé már elszakadva a múlttól, de az épp csak derengő jövőt keresve két szék között a pad alá eshetünk. A leggyakoribb nehézségekről és azok feldolgozásáról a Hallgatói Támogatás munkatársát, Török Lilla tanulásmódszertani trénert kérdeztük.

2020.09.11. Írta: Török Lilla, Kovács Anna, Sipos Sára
Szakmai lektor: Szatmáry-Czégényi Boglárka
Borítókép: Buro Millennial, Pexels

Minden kezdet nehéz: ez a közhely ugyan nem tudományos megállapítás, mégis nagy igazságot rejt magában. Ráadásul a mondást még kiegészíthetjük azzal is, hogy ez normális. Valami újba fogni, szintet lépni, új helyzetekbe kerülni tehát embert próbáló feladat. Olyan ez, mint amikor egy sportoló korosztályt vált a versenyzésben: hirtelen mindenki nagynak és erősnek tűnik hozzá képest. 

Persze vannak olyanok, akik egyáltalán nem félnek, de a többségnek vegyes érzelmei vannak ilyenkor. Gyakran itt találkozunk nehézségekkel először a tanulás kapcsán. Ez jelentheti az első bukást, de egy jelesekhez szokott gimnazista akár a rosszabb jegyet is kudarcként éli meg.

A korábban használt tanulási stratégiák jó részéről kiderül, hogy nem működnek tovább sikeresen, a jegyek kapcsán újfajta célok jelenhetnek meg („csak meglegyen a kettes”).

Sokan itt szembesülnek először a tanulás szükségességével: nem lehet tovább csak az órán megszerzett ismeretekkel “elevickélni”. Sokaknak érdemes az eddigiektől eltérő módon tanulni. Az egyetemen általánosságban véve a perfekcionizmus helyett a logikai összefüggések ismeretére kell a legnagyobb hangsúly helyezni. Ha túl alaposak vagyunk, és minden tantárgyat tökéletesen szeretnénk teljesíteni, az tanulási problémák sorához vezet. Ez sok hallgatót váratlanul ér, hiszen a gimnáziumban a „minden-tantárgyból-mindent-megtanulni” stratégia még egyenes és teljesíthető út volt a kitűnő bizonyítványhoz. Aki középiskolában megszokta, hogy mindenből a legjobb, az egyetemen szembesülhet vele, hogy már nem minden tantárgyban tartozik az élvonalba, és ezt fel kell  tudni dolgozni.

pexels-pixabay-261909.jpg

Fotó: Pixabay

A friss egyetemistákra szabaduló önállóság vezethet halogatáshoz is. Gyakran beleesünk abba a hibába, hogy hatalmas mennyiségű tanulnivalót hagyunk az utolsó napra: ez nagyon rövid távú, kevésbé eredményes stratégia. Amit megjegyzünk a másnap reggeli megmérettetésig, azt a hosszú távú memóriánk nem raktározza el. Az agy olyan, mint egy izom, a vizsga pedig a súlyemelő verseny: egy nap alatt nem lehet rá felkészülni. Ráadásul a kevés alvás, a folyamatos magas feszültségszint és a mérhetetlen mennyiségű energiaital vagy kávé - ha nem is most - évek múlva duplán üt vissza. Arra bátorítunk titeket, hogy az első kudarcok után vizsgáljátok felül az alkalmazott tanulási stratégiákat, gondoljátok újra, adaptáljátok azokat az újfajta és esetleg nagyobb mennyiségű tananyaghoz.

Az egyetemi tanulmányok megkezdése, a kihívást jelentő feladatok és az új életmód sok stresszt hordozhat. A stressz járulékos dolog az életünkben, ami a közhiedelemmel ellentétben nem minden esetben, sőt alapvetően nem rossz. Az élettani hatása attól függ, mit gondolunk róla: tönkretesz minket, vagy tettre késztet. A megnövekedett feladatokkal járó tettrekészség szükségszerű és jó, felkészíti a testet a küzdelemre.

– emelik ki a stressz pozitív hatásait a szakértők. “Ezt az elszántságot használjuk ki; ha nem sikerül produktivitásba fordítani, sportoljuk ki magunkból! Továbbá az emberi stresszreakció társas támaszt keres: kérjünk segítséget hozzánk közel álló emberektől! A másokkal való kapcsolódás az egyik legjobb módja a stresszkezelésnek.”

A családtól való elszakadás nem mindig egyszerű, kezdetben magányosnak érezhetjük magunkat, új környezetbe kerülve pedig az ismerkedés is nehezebb, amiben a gólyatáborok és ismerkedős programok segíthetnek. A jelenlegi helyzet miatt ezeket csak részben rendezik meg, de online csoportokban, kollégiumban vagy albérletben is érdemes gondolkodni, ha kapcsolatteremtésről van szó. "Nem feltétlenül szükséges, hogy ezek az egyetemhez kapcsolódjanak, lehet keresni ilyen csoportokat a szabadidős érdeklődés függvényében is. Csatlakozhattok olyan Facebook-csoportokhoz, amik például divatról vagy zenéről szólnak, és hozzátok hasonló érdeklődésű embereket vonzanak be" - tette hozzá a Hallgatói Támogatás csapata.

Az elszakadást, elengedést a szülők is nehezen élik meg, bár ez nem egyik napról a másikra történik: folyamat, melyben az egyetemkezdés mérföldkő. Kezdetben a diákok gyakrabban telefonálnak, látogatnak haza, majd ez ritkul. A családnak is időbe telik megszokni az új helyzetet, az egyensúlykeresés időszakát pedig konfliktusok is tarkíthatják. A szakpszichológus szerint "fontos az empátia és a megértés a szülők felé. Egyáltalán nem ciki hívni őket, beszámolni nekik életünk új történéseiről. Ha erre nagyobb figyelmet fordítunk, kifejezetten segíthetjük a leválási folyamatot. Amikor azért szúrnak le valakit a szülők, hogy “milyen hálátlan, hogy nem is hívja őket a gyerek”, valójában általában azt akarják kifejezni, hogy hiányzik nekik. Ilyenkor lehet jelezni nekik, hogy értem, hogy hiányzom, de ez egy új helyzet. Fontos kapcsolatban maradni, de ki kell alakítani az élet új kereteit. Ha valódi információkat oszt meg valaki a szüleivel, akkor nem érzik magukat kirekesztve."

Leválás: Azt jelenti, hogy egyre nagyobb arányban döntök önállóan, a döntéseimért vállalom a felelősséget, és nem azt, hogy nem osztok meg a szüleimmel dolgokat. Igazi leválásnál meg merem osztani a véleményemet velük, mert konfrontációt és máshogy gondolkodást is elbír a szeretetkapcsolat.

pexels-startup-stock-photos-7096.jpg

Kép: Startup Stock Photos

Sajnos azoktól a barátoktól is könnyen eltávolodhatunk, akik más egyetemen vagy városban tanulnak tovább. "Ilyenkor gyakran érezzük azt, hogy túlságosan más világban élünk, más a realitásunk ahhoz, hogy megosztható legyen, és ellehetetlenül a korábbihoz hasonló intenzív kapcsolat. Főleg akkor probléma ez, ha a régi barát nem ismerkedett meg új emberekkel mindeközben, hanem a régi közegben maradt” - mondta Török Lilla és Szatmáry-Czégényi Boglárka. Mindenképp legyünk nyitottnak és ismerkedjünk, ezt a közös tanulmányok is megkönnyíthetik.

Ne feledkezzünk meg az érem másik oldaláról sem: a budapesti vagy környékbeli diákok gyakran az egyetemi évek alatt is otthon laknak. Nem lehet könnyű helyzet, hiszen szeretnének önállósodni, de nincs rá kényszerítő lehetőségük. Ez akár konfliktust is okozhat a családban. A Hallgató Támogatás szerint megoldás lehet "olyan új szabályokat hozni, melyekben mind az újdonsült egyetemista, mind pedig a szülők meg tudnak állapodni. Például ne kelljen megmondani, mikor ér haza és kivel van, de hétvégén ebédeljen közösen a családdal."

Az ismerkedés fontos része az egyetemi életbe integrálódásnak, ám az új környezet kihívást is jelent. Az első hetekben állandóan bemutatkozni kell, sokakban ez szorongást kelt, nem tudják, mit mondjanak magukról. A szakemberek szerint erre a helyzetre akár pozitív fejlődési lehetőségként is tekinthetünk: „Megpróbálhatunk minden bemutatkozáskor olyan dolgokat elmondani magunkról, amit még korábban nem mondtunk. Mi magunk is meglepődünk, hogy mennyi új aspektusát fedezhetjük fel a saját magunkról való tudásunknak. Ezzel elkerülhető, hogy unalmassá váljon a sokadik alkalom. Azt is kipróbálhatjuk, hogy a másik embert hagyjuk először bemutatkozni, és ehhez kapcsolódunk a hasonlóságok mentén.”

Tovább bonyolítja a kapcsolatteremtést, beilleszkedést, hogy idén nem volt mesterszakos gólyatábor és a nagyobb gólyaesemények is elmaradtak. Ezeknek az eseményeknek több funkciója van (beavatási szertartás, ismerkedési lehetőség), és az elmaradásuk meghosszabbítja például a “Corvinus-identitás” kialakulását, valamint az ismerkedési lehetőségeket is leszűkíti.

"A mesterszakos hallgatók már jártak korábban egyetemre, közülük azok vannak nehezebb helyzetben, akik másik egyetemről igazolnak most át. Ők emiatt magányosságot, elveszettséget érezhetnek, úgy gondolhatják nem illenek ide, nem valók a Corvinusra. Éppen emiatt fontos, hogy megtalálják a az ismerkedési lehetőségek online alternatíváját is, például Corvinusos Facebook-csoportok létrehozásával” – tették hozzá a Hallgatói Támogatás munkatársai.

Azt is fontos észben tartani, hogy mindannyian folyamatos fejlődésben vagyunk. Érdemes célként kitűzni, hogy minél nagyobb tudást birtokoljunk, és jól képzett szakemberekké váljunk. Nehézsége bárkinek, bármikor adódhat - ekkor forduljatok bátran a Hallgatói Támogatáshoz a studentsupport@uni-corvinus.hu e-mail címen. 

A Hallgatói Támogatás és a Közgazdász Online nevében ezúton kívánunk sok sikert és tudást a friss egyetemistáknak!

Praktikus tanácsok gólyáknak: tanulás, stresszkezelés, önállóság Tovább
Hogyan éld túl az első egyetemi hetet gólyaként?

Hogyan éld túl az első egyetemi hetet gólyaként?

sz_zs_0016.jpg

Hogyan jussunk el az egyetemig? Mit mondjunk magunkról a bemutatkozáskor? Hogyan ismerkedjünk? Mit csináljunk az órákon? Csupa olyan kérdés, ami gólyaként mindannyiunkban felmerült. Néhány tippel mi is tudunk szolgálni, hogy könnyebb legyen megszokni az új helyzetet és túlélni az első hetet.

Írta: Sipos Sára, fényképezte: Szép Zsóka

Máig emlékszem, mikor a nyári szünet utolsó napján a szüleim felhoztak Budapestre a maradék cuccommal. Pár óra múlva elindultak, és én ott maradtam a szobában egyedül. Igazán egyedül. Akkor döbbentem rá, hogy - nagy családból érkezve - még sosem voltam ennyire egyedül. Emlékszem arra a rengeteg ambivalens érzésre, ami egyszerre volt jelen a következő napokban - és néha még most is. Izgatottság, bizonytalanság, félelem, jóleső önállóság. Mikor először veszek havi bérletet, ülök be előadásra, beszélgetek másokkal, melegítek ételt, állok sorba a büfénél, feltérképezem a környékbeli helyeket.

Hamarosan pedig - anélkül, hogy észrevettem volna - az új megszokottá vált, a félelem elmúlt, beleszoktam a hétköznapokba. Természetesen én is beleestem abba a csapdába, hogy azt hittem, immár tőzsgyökeres budapesti lakosnak nézek ki. Majd rájöttem, hogy még mindig nem tudok eligazítást adni a turistáknak, és felállok a villamoson a helyemről egy megállóval hamarabb. Azóta elmúlt három év, valóban budapesti lettem, az egyetem első hetére pedig már nosztalgiával tekintek vissza. Pár pontban összeszedtem nektek az első hetem tapasztalatait, hátha nem követitek el ugyanazokat a hibákat, mint én. Vagy kövessétek el nyugodtan, lehet, hogy egyszerűen ennek ez a rendje.

Tömegközlekedés

Bevallom, a budapesti életben a tömegközlekedést vártam a legjobban. Büszke voltam az első bérletemre - amit meg is őriztem -, mindegyik eszközt ki akartam próbálni, tanulmányoztam a megállók neveit, a villamosok számát. Általában a reggeli indulás előtt megnéztem valamilyen applikációban, hogy hány óra hány perckor érkezik a villamos. Így tettem akkor is, ha nem az egyetemre, hanem bárhova máshova igyekeztem. Összeadtam fejben, mennyi időm van, hány perc gyalog a villamosmegálló. 

sz_zs_0007.JPG

Majd jött a felvilágosodás: mindig hat percre van a megálló, tehát teljesen mindegy, mikor jön a villamos, úgyis csak azt érem el, ami azután érkezik, mikor már a megállóban állok. Ez igaz akkor is, ha a zebrán várok a zöldre, és már csilingel az ajtó. Nem telt el sok idő, és felismertem, hogy az általam bejárt helyekre odaérni igazából 30 perc elegendő. Hiába ír a Google Maps vagy a BKK futár 18-at vagy 43-at, ha mindenre pont fél órát számolok, jó lesz. A BKK futár a budapesti tömegközlekedésben egyébként elengedhetetlen kellék, töltsétek le! (Három év bebizonyította, hogy van olyan része Budapestnek, ami ellenben valóban egy órára van.) Hétköznapokban azonban ez egy teljesen elfogadott hüvelykujj-szabály, ha valaki a belsőbb kerületekben mozog villamossal, metróval, busszal vagy trolival.

Bemutatkozás, ismerkedés

Az első hetem legrosszabb élményei egyértelműen az órák elején lévő szokásos bemutatkozáshoz kapcsolódnak. Mit mondjak magamról, hogy kellően érdekes, sokatmondó legyek, mégsem közönséges, és ne tűnjek nagyképűnek sem? Sok tanár kérte, hogy a kötelező név - szak - honnan jöttem hármas után mondjunk valami személyeset. Az első három nem okozhat gondot, ha már tudod a szakod nevét. Az érdekesség viszont nem kevés fejtörést okozott. Tökéletes tippem nincs erre, de azt megtanultam, mit érdemes kerülni: olyasmit, amit csak a múltban csináltál, ugyanis a jelenedben az már nem mérvadó. Igen, nagyon menő, hogy 8 évig hegedültél és 10 évig kosaraztál, és akár nagyon jó is voltál benne, de ha már abbahagytad, ne ezt említsd. Próbálj valami aktuális kedvencet, hobbit választani ezek helyett, ami most is éppen jellemző rád! 

sz_zs_0002.jpg

Idén a személyes gólyaprogramok részben elmaradtak, ami nehezebbé teszi az ismerkedést is. Ijesztő, mikor az ember belép egy terembe, ülnek ott már legalább húszan, minden arc ismeretlen. Az órákon érdemes néha ismeretlenek mellé ülni, megpróbálni beszélgetést kezdeményezni. Sajnos ehhez ki kell mozdulni a komfortzónánkból, de csak gyakorlással fejlődnek a társas készségek. Az online órák még inkább megnehezítik kapcsolatok kialakítását, de szerencsére ma már nem nagy dolog csak úgy írni valakinek egy óra kapcsán és beszélgetni vele.

Tanórák

Gyorstippek az elején:

  1. Készíts órarendet papíron vagy digitálisan - biztosan szükséged lesz rá!
  2. Tanuld meg a tantárgy és a tanár nevét!
  3. Lehet, nem túl népszerű az álláspontom, de járj előadásokra! Sok tantárgy esetében felesleges a szorgalmi időszak végén felkészítőkre pénzt kiadni, ha évközben jobban figyelünk.
  4. Nyugodtan kérdezz! Azért jöttél, hogy tanulj, a tanár pedig azért, hogy tudást adjon át, ez ennyire egyszerű.

sz_zs_0011.JPG

Gimnáziumban mindig jelentkeztem, válaszoltam, elvállaltam a feladatokat. Az egyetem kezdetekor azonban annyira megszeppentem, hogy másfél évig nem igazán szólaltam fel az órákon. Féltem, hogy mit szólnak mások a véleményemhez, vagy, hogy rossz választ adok egy kérdésre. Milyen rosszul tettem! Az óra interaktivitása rajtunk is múlik, megfelelően véleményt mondani áldásos dolog, a hibák azért vannak, hogy javítsuk őket, kérdezni pedig természetes. Utólag a tanárok nem a rossz megoldásra vagy az eltérő véleményre, hanem a bátorságra és tudásszomjra fognak emlékezni.

Ha úgy érzed, gondjaid vannak az egyetemi léttel, vagy kérdések merülnek fel benned, bátran keresd a Hallgatói Támogatást! Náluk szakképzett pszichológus segít neked, akár tanulásról, karrieről vagy mentálhigiénéről van szó.

Hogyan éld túl az első egyetemi hetet gólyaként? Tovább
Gólyainfó: ösztöndíjak, diákszervezetek, szakkolik és a Corvinus átalakulása egy helyen

Gólyainfó: ösztöndíjak, diákszervezetek, szakkolik és a Corvinus átalakulása egy helyen

ressely-e14_1.jpgA Budapesti Corvinus Egyetem az oktatás mellett sok egyéb lehetőséget kínál, legyen szó ösztöndíjakról, kapcsolatépítésről, szakmai fejlődésről vagy egy olyan támogató közösségről, amelyhez érdemes tartozni. Olyan alapvető információkat osztunk meg veletek a Corvinusról, melyeket gólyaként fontos tudnotok.

Írta: Kovács Anna

Oktatás az őszi szemeszterben

Ősztől az egyetemen hibrid formában indul meg az oktatás. A 40 fő feletti órákon online, az annál kisebb előadásokon és szemináriumokon pedig offline formában lehet részt venni. Az offline órákat több változatban, a biztonsági előírások betartásával tartják meg, a részletekről korábbi cikkünkben olvashatsz.

Átalakulás

A nagy múlttal rendelkező egyetem napjainkban megújul. 2019 júliusától - Magyarországon elsőként - állami fenntartású egyetemből alapítványi fenntartásúvá vált. Az átalakulással a Budapesti Corvinus Egyetem fontos célkitűzése, hogy 2030-ra a közép-kelet-európai régió legjobb egyetemévé váljon a gazdaság- és társadalomtudományok területén. 

Az állam helyett a Maecenas Universitatis Corvini Alapítvány vált az egyetem fenntartójává és az egyetem szervezeti felépítése is megváltozott.

A rektor Dr. Lánczi András maradt, kancellárnak 2020. szeptember 1-től dr. Domahidi Ákost nevezték ki, az elnöki pozíciót pedig Anthony Radev tölti be. Az átalakulás strukturális változást is jelentett, a kari struktúra helyét intézetek vették át, ami több, piaci igényekre reflektáló szervezeti egységet jelent, és amelynek célja a rugalmasság és egységesség növelése.

A megújulás több projekt keretében valósul meg, a hallgatók szemszögéből az alábbi változások a legérdekesebbek:

  • Megújuló képzések: változások az alap-, mester- és posztgraduális programokban, erről hamarosan mi is beszámolunk majd
  • Nemzetközi kapcsolatok fejlesztése: egyre több közös képzés valósul meg rangos külföldi egyetemekkel, akkreditációk megszerzése (jelenleg AACSB, AMBA és EFMD által akkreditált egyetem)
  • Több rendelkezésre álló forrás, magasabb tanulmányi ösztöndíjak
  • Corvinus Ösztöndíj bevezetése: célja a tehetséges hallgatók tanulmányainak támogatása, az állami ösztöndíjtól függetlenül, így megmaradnak az  állami ösztöndíjas félévek  
  • Az egyetem kapcsolatainak erősítése vezető vállalatokkal és közintézményekkel, tudásközpontú partnerségek kialakítása

Ezeken felül fontos cél az egyetem nemzetközi elismertségének növelése, a külföldi oktatók és hallgatók arányának növelése – így több idegen nyelvű képzés válhat elérhetővé. A 2019-ben elkezdett megújulás az akadémiai és az intézményi működésben is fejlesztésekkel jár. Ezzel próbálja garantálni az egyetem a sikeres szereplést nemzetközi összehasonlításban, kiemelt fókusszal a tudományos életben. A megújulás részleteiről a holnapon és korábbi cikkünkben olvashattok többet.

img_9707_1.jpgÖsztöndíjak

Az egyetemen többféle ösztöndíj is elérhető, összegyűjtöttük a legfontosabbakat:

Corvinus Ösztöndíj

Továbbra is lehetőség van térítésmentesen tanulni a Budapest Corvinus Egyetemen, ezentúl azonban az állam helyett a fenntartó alapítvány finanszírozza a legtehetségesebbek tanulmányait. Évente egyszer felülvizsgálják az ösztöndíjra jogosultak körét, ilyenkor lehetőség van költségtérítéses formáról átsorolni ösztöndíjas finanszírozásra, ugyanakkor ez a másik irányba is érvényes. Az ösztöndíjról többet itt tudhatsz meg.

Korábbi írásainkban számos témát érintettünk már a Corvinus Ösztöndíj kapcsán. Az általános információk mellett kitértünk a rangsorolás menetére és a pénzügyi tudnivalókra, valamint speciális eseteket is megvizsgáltunk. 

Tanulmányi ösztöndíj 

Az egyetem a tanulmányi teljesítményt is jutalmazza, így megéri minél jobb jegyeket szerezni. Az ösztöndíjról ezen a linken tudhatsz meg többet.

Szociális ösztöndíjak

Rendszeres szociális ösztöndíjra félévente lehet pályázni. Továbbá rendkívüli esemény bekövetkeztekor az év bármely napján igényelhető a rendkívüli szociális ösztöndíj. Tudj meg többet róla itt!

Extracurriculáris ösztöndíjak

A közéleti, diákszervezeti, tudományos és a kiemelkedő sportteljesítményt is jutalmazza a Corvinus. Többet ezen a linken olvashatsz róluk.

Az ösztöndíjakkal kapcsolatos információkért érdemes követni a Hallgatói Szociális Bizottság oldalát, és vegyetek részt az ösztöndíjakról szóló online előadáson is!

Diákszervezetek, szakkollégiumok

Az egyetemen több mint 40 diákszervezet és 9 szakkollégium működik – ezzel a Corvinuson a legaktívabb a szervezett hallgatói élet az országban.

Tevékenységük sokrétű: vannak, amelyek szakmai elmélyülést, tananyagon kívüli kurzusokat kínálnak, máshol a kapcsolatépítés, nemzetközi tapasztalatszerzés vagy készségfejlesztés a fő cél, de vannak kifejezetten közösségépítésre, rendezvényszervezésre koncentráló szervezetek is. Diákszervezethez csatlakozni nem csak szakmai fejlődési lehetőséget jelent, hanem egy kisebb közösség, baráti társaság tagjává is válhatsz. A szakkollégiumok az említettek mellett általában együttlakási lehetőséget is kínálnak tagjaiknak.

A diákszervezetekről itt, a szakkollégiumokról pedig itt tájékozódhatsz.

Az egyetem rövid története

Az egyetem két campusán, Budapesten és Székesfehérváron jelenleg összesen 12000 hallgató tanul, közülük 3500 fő nemzetközi hallgató. A gyakorlatorientált képzés és a piaci kapcsolatok az intézmény legfőbb erősségei közé tartoznak. Emellett kapcsolatokat ápol több mint 300 külföldi partneregyetemmel, így a hallgatók külföldi részképzésekből is választhatnak.

A “Közgáz” története több mint száz évre nyúlik vissza

egyetem_tortenete.png

Ha bővebben érdekel a Corvinus története, az E-épület északi bejáratával szemben egyetemtörténeti kiállítást is találhatsz.

Honnan tájékozódj?

Egyes intézetek és tanszékek saját közösségi média oldalakkal is rendelkeznek, érdemes felsőbbéveseknél vagy oktatóknál érdeklődni. Naprakész információkért figyeld a heti két alkalommal, kedden és csütörtökön megjelenő Corvinus Hírek hírlevelet az egyetemi e-mailek között, és kövesd a Közgazdász Online csatornáit  is! 

Tartsatok továbbra is velünk, a következő hetekben sok tartalommal fogunk jelentkezni, ami csak hozzátok, gólyákhoz szól! Facebookon, Instagramon és LinkedIn-en is megtaláltok Bennünket!

Gólyainfó: ösztöndíjak, diákszervezetek, szakkolik és a Corvinus átalakulása egy helyen Tovább
Útmutató gólyáknak: Segítünk, mit kell tudnod a Corvinus informatikai rendszereiről! 

Útmutató gólyáknak: Segítünk, mit kell tudnod a Corvinus informatikai rendszereiről! 

pexels-peter-olexa-4012966.jpgAz egyetemi évek és főleg a távoktatás során a Corvinusos hallgatóknak is elengedhetetlen néhány alkalmazás, weboldal ismerete és használata.  Bemutatjuk a legfontosabb eszközöket, amiket gólyaként használnod kell majd.

Írta: Mohos Lilla

Amikor tavasszal beütött a járvány és a karantén, minden egyetemnek online oktatásra kellett átállnia, ez pedig komoly kihívást jelentett informatikai szempontból is. Az idei tanév sem lesz olyan, mint az eddigiek, ugyanis a 40 fő feletti órák online zajlanak majd, tehát érdemes már most képbe kerülni az egyetem online rendszereivel. 

Az egyetem informatikai szolgáltatásai az Informatikai Szolgáltató Központhoz (ISZK) tartoznak. Az egyetem honlapján részletes leírás található, ahol szükség esetén segítséget is kérhettek. Az online oktatás gördülékeny működését a lentebb említett programok adják, de tantermi oktatás során is szükséged lesz rájuk. A tanévkezdés részleteiről és a részleges távoktatásról ebben a cikkünkben olvashatsz.

Egyetemi e-mail cím

Alapszolgáltatásként minden gólya kap egy egyetemi e-mail címet. Hivatalos ügyeket csak ennek használatával tudsz intézni, illetve az egyetemmel kapcsolatos tudnivalók is erre érkeznek. A Microsoft Outlook-ban tudod megnyitni ezeket az e-maileket.

Formátuma: keresztnév.vezetéknév (több azonos nevű hallgató esetén ide egy szám is kerül) @stud.uni-corvinus.hu.

A Corvinus Hírek hírlevél is ide érkezik, idén szeptemberétől megújult formában, heti két alkalommal kedden és csütörtökön. Ez az egyetemi élettel kapcsolatos információk egyik legfontosabb forrása.

Cusman

Az első és legfontosabb a Cusman-rendszer, más néven a Központi Felhasználói Adminisztrációs rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a különböző informatikai szolgáltatásokat ugyanazzal a felhasználónévvel és jelszóval lehessen használni. A cusman-fiók beállításáról a regisztrációs héten kaptok további információkat.

neptun.pngNeptun

A Neptunban tárolják a hallgatók személyes adatait, itt jelentkezhetnek be aktív vagy passzív félévre, az oldal szolgál továbbá a tárgy- és a vizsgafelvétel lebonyolítására, itt tartják számon az elvégzett tárgyakat, később itt történik a szakirányra való jelentkezés is, valamint különböző ügyek intézésére, kérvények küldésére is használatos. Emellett a hallgatói kifizetésekre és az esetleges tanulmányokhoz kötött térítési kötelezettségek lebonyolítására is ezt a felületet használjuk.

Moodle

A Moodle az egyetem  e-learning platformja. Az aktuális kurzusok külön füllel rendelkeznek, ahova az oktatók a félév során feltöltik a szükséges anyagokat. Az elmúlt félévben az online oktatás során az egyik legsűrűbben használt platformnak bizonyult. Feladatok számonkérésére, vizsgáztatásra is alkalmas oldal. Belépés során a cusmanhoz tartozó felhasználónév és jelszó szükséges. 

moodle_1.pngTeams

A Microsoft Teams egyetemi szinten bevezetett kollaborációs eszköz, az egyetem összes dolgozója és hallgatója megtalálható benne. A már említett Moodle platform mellett a másik kulcsfontosságú eszköze az online oktatásnak.

A múlt félév során előadások és szemináriumok zajlottak rajta hang- vagy videóhívás segítségével, könnyedén lehet fájlokat megosztani, amelyek közös munkavégzés elősegítésére is alkalmasak. A képernyő megosztás szintén az oktatást elősegítő, hasznos funkció, illetve a Teams a vizsgáztatás során is használatos volt.

A program platformfüggetlen, vagyis működik Windows, Mac, Android, iOS, Linux-ot futtató gépeken is, de böngészőből is elérhető. Szeptembertől az új szabályozások miatt (a 40 fő feletti órák online lesznek megtartva), az oktatók ugyancsak használni fogják.

Office 365

office_leto_ltes.jpgLehetősége van a hallgatóknak az Office 365 ingyenes használatára is a Microsoft 365 oldalán keresztül. A szolgáltatás letöltés nélkül, online is használható. Minden hallgatónak 1 TB tárhely áll rendelkezésére.

Egyetemi Wifi

Az egyetem területén két folyamatosan elérhető hálózat működik. Az egyik a Cornet-EAP, a másik pedig az eduroam nevű hálózat, ami hazai és nemzetközi oktatási intézményekben elérhető. A hálózatokra a Cusman azonosítóval és jelszóval kell bejelentkezni.

VPN

Az egyetemi hálózatra, ami főleg a könyvtár adatbázisának eléréséhez, valamint az SPSS program használatához szükséges, távolból is lehet csatlakozni. Egy VPN (virtual private network) kapcsolat felállításával akár otthonról, a saját számítógépedről is eléred az egyetem védett oldalait és szolgáltatásait. Beállításáról többet a honlapon olvashatsz.

Tartsatok továbbra is velünk, a következő hetekben sok tartalommal fogunk jelentkezni, ami csak hozzátok, gólyákhoz szól! Facebookon és Instagramon is megtaláltok Bennünket!

Útmutató gólyáknak: Segítünk, mit kell tudnod a Corvinus informatikai rendszereiről!  Tovább
Idén is menő corvinusosnak lenni!

Idén is menő corvinusosnak lenni!

Kedves Hallgatónk!

Köszöntöm abból az alkalomból, hogy felvételt nyert az ország egyik legjobb felsőoktatási intézményébe: a Budapesti Corvinus Egyetemre. Bízom benne, hogy az elkövetkező években az Egyetem valóban második otthonává válik, megismeri, és javára fordítja azokat a lehetőségeket, amelyeket intézményünk nyújtani tud.

rektor.jpgFotó: https://www.facebook.com/corvinus.mediakozpont

A beiratkozás folyamatát segíteni és a lehetőségekhez képest egyszerűsíteni kívántuk, ezért minden olyan információt, amelyre a beiratkozásig hátralévő közel másfél hónapban szüksége lehet összegyűjtöttük az alábbi oldalon.


http://golyak.uni-corvinus.hu honlapon megtalálja
- a kollégiumi jelentkezésre vonatkozó információkat (pályázati kiírás, benyújtandó igazolások listája),
- a Corvinus Hallgatói Kompenzációs Programra vonatkozó tájékoztatást (pályázati kiírás, nyilatkozat diákhitelt igénybe vevő hallgatók számára),
- a Tanulmányi Tájékoztatót,
- az egyetemi gyűjtőszámla, valamint a Neptun rendszer pénzügyi moduljának működésére vonatkozó leírásokat,
- az Egyetem informatikai rendszerének használatára vonatkozó tájékoztatást,
- az egyes pályázati folyamatokhoz kapcsolódó szervezeti egységek elérhetőségeit, nyitva tartását,
- linkeket a karspecifikus információkat tartalmazó oldalakra.

Remélem, tájékoztatásunk mindazon kérdésben hasznosan segíti majd, amelyek a beiratkozással és egyetemi tanulmányainak megkezdésével kapcsolatosan felvetődnek.
Engedje meg, hogy sikeres, eredményes időszakot kívánjak Önnek a Budapesti Corvinus Egyetemen!

Dr. Rostoványi Zsolt
egyetemi tanár
rektor

Idén is menő corvinusosnak lenni! Tovább
süti beállítások módosítása