Közgazdász Online


Új egyetemi barátságok és vezetői pozíció fiatalon - Diákszervezeti élet a Corvinuson

Új egyetemi barátságok és vezetői pozíció fiatalon - Diákszervezeti élet a Corvinuson

dsz_expo-11_jpg.jpg

A corvinusos diákszervezetek életre szóló barátságokat adnak. A szakmai tapasztalatszerzésen túl ösztöndíjra is pályázhatnak a csatlakozók, a tagság pedig a munkaerőpiac mellett például az Erasmus-pályázatnál is pluszpontot ér.

2021.09.22. Írta: Klisóczki Fanni, Képek: Taxner Tünde

Emlékszem a sok riadt, de annál izgatottabb friss egyetemistára, akikkel elindultunk Szolnokra a gólyatáborba. Mindenki barátokat akart szerezni, hiszen most vagy soha - ez az egy lehetőségünk lesz. Valóban ez a helyzet?

Nem tartozom azok közé, akik mellől elkoptak az egyetemi csoporttársak, a szakunk chat csoportja még a diplomaosztó idején is pörgött. Viszont szembesülnöm kellett vele, hogy hiába tettem szert sok barátra, az óráinkon aligha fogunk találkozni, közösen eltöltött napokról pedig álmodni sem érdemes. A Corvinuson viszont van más lehetőség is a szoros kapcsolatok kialakítására.

“- Szia, hallottál már a szervezetünkről?
- Érdekel a marketing?
- Néptáncoltál gimiben?
- HR szakon vagy?
- Netán jól jönne néhány potya jegyzet?”

A gólyatáborban és az első egyetemi hetek során a közösségi médiát és a Diákszervezeti Expot különböző hallgatói szervezetek lepik el, akik megpróbálnak meggyőzni arról, hogy az ő diákszervezetük a legmegfelelőbb számodra. Érdemes körbenézni, ismerkedni, hiszen az első benyomás is nagyon fontos, de a felelős döntéshez mindenképp fusd át a Corvinus honlapját és a  Diákszervezeti Tájolót, melyet a HÖK ad ki minden évben, és érdemes ellátogatni néhány diákszervezeti infóestre is.

Milyen diákszervezetek vannak?

Több mint ötven diákszervezet és szakkollégium teszi a Corvinus hallgatói közösségét egyedülállóvá. A szervezetek a legkülönfélébb témákra fókuszálnak, mint például a diplomáciára, a gazdaságinformatikára, az üzletre, az utazásra, a néptáncra vagy valamilyen művészeti ágra. Azon túl, hogy egy összetartó közösség részese lehetsz, sokkal könnyebb barátokat szerezni, hiszen közös az érdeklődési körötök, és számos rendezvényen vehettek részt együtt. 

dsz_expo-13_jpg.jpg

A múlt hét folyamán sokukkal találkozhattatok a Diákszervezeti Expon, melyet a Hallgatói Önkormányzat szervezett. A standoknál személyesen is megismerhettétek a szervezetek tagjait, és kérdezhettetek tőlük a tapasztalataikról. Ha szimpatikusak voltak, kövessétek be a közösségi média felületeiket, illetve figyeljétek az eseményeiket és a szervezetenkénti toborzási időszakot - akár most, akár a következő félévekben.

Miért érdemes csatlakoznod?

A diákszervezetek olyan élményeket kínálnak, amit másképp talán nem tapasztalnál meg. Legyen szó belső képzésekről, tréningekről, önfejlesztő alkalmakról vagy épp csapatépítő programokról, bálokról, táborokról, ezek mind-mind színesítik a hétköznapokat. 

A szervezetekben olyan gyakorlati tudáshoz juthatsz egyetemi éveid során, ami kiegészíti az előadásokon tanult elméletet, és amit később a munkaerőpiacon vagy egy vállalkozás elindítása során kamatoztatni tudsz. 

A diákszervezetekben fiatalon olyan közép- vagy felsővezetői pozíciókban szerezhetsz tapasztalatot, amire a képzés elvégzése után egy cégnél általában csak 5-10 év munkaviszony után lenne lehetőség. Nem elhanyagolható tényező az sem, hogy mennyire kiterjedt kapcsolati hálóval hagyják el az egyetemet a diákszervezetben aktívan tevékenykedő  hallgatók, ami a későbbiekben kulcsfontosságúvá válhat.

reg_het_tundi-65_jpg.jpg

Természetesen nemcsak tagjaiknak nyújtanak szórakozási és fejlődési lehetőséget a diákszervezetek, hanem heti rendszerességgel számos előadást és programot szerveznek a nagyközönség számára is. Nincsen olyan téma, ami ne kerülne elő, az előadók pedig változatosak. 

Heti programajánlónkban tüntetjük fel ezeket a rendezvényeket. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, hogy értesülj róluk!

Nem lakunk együtt a diákszervezeti társainkkal, arra ott vannak a szakkollégiumok. Viszont az E épület északnyugati szárnyában található a diákszervezetek folyosója, ahol a legnagyobb szervezeteknek van irodája.  Jó érzés, ha az ember akarva-akaratlanul kedves ismerősökbe botlik az egyetem területén, nemcsak egyedül bolyong a lyukas órák alatt. 

Aktivitásért cserébe egyetemi támogatás 

Mint az már egyértelművé vált, az egyetem és a Hallgatói Önkormányzat is kiemelt figyelmet és támogatást szentel a diákszervezeteknek. A HÖK félévente akkreditálja, és sorolja különböző kategóriákba ezeket a közösségeket, emellett pedig létrehozták a Diákszervezeti Ösztöndíjat is, amellyel a diákszervezeti vezetők és aktív tagok munkáját igyekeznek honorálni. Továbbá a diákszervezeti aktivitás plusz pontot ér az Erasmus-jelentkezésnél és számos egyéb pályázatnál is.

Új egyetemi barátságok és vezetői pozíció fiatalon - Diákszervezeti élet a Corvinuson Tovább
Túlélőcsomag gólyáknak - Minden, amire a corvinusos tanévkezdéshez szükséged van

Túlélőcsomag gólyáknak - Minden, amire a corvinusos tanévkezdéshez szükséged van

reg_het_tundi-13_jpg.jpgAz elmúlt hetekben sok tartalommal segítettük a kiigazodást az egyetemen. Összefoglaljuk az összes gólyáknak szóló cikkünket, hogy egyben lássátok a legfontosabb tudnivalókat.
Írta és fényképezte: Taxner Tünde

Milyen szabályok vonatkoznak az őszi félévre?

infok.jpg

Készítette: Selmeczi Ádám, Közgazdász

A részletekről az egyetem honlapján lehet tovább tájékozódni. 

 

Hogyan épül fel a tanév?

A 2021-2022-es tanévtől az oktatási hetek száma 13-ra emelkedik, a vizsgaidőszak pedig egy héttel rövidebb lesz. A változás hátteréről Dr Habis Helgával, a Corvinus mesterképzésekért felelős dékánjával beszélgettünk.

Az idei tanév a projekthéttel indult, amiről ebben a cikkben írtunk.

 reg_het_tundi-64_jpg.jpg

Ki az a CUSMAN? - Legfontosabb tudnivalók a Corvinus informatikai rendszereiről

“Az egyetemi hallgatók számára elengedhetetlen néhány alkalmazás és weboldal használata. Bemutatjuk a legfontosabb eszközöket, melyeket gólyaként használnod kell.”

Elveszettnek érzed magad? - Online tanulmányi ügyintézés

“Most kerültél be az egyetemre, és diákigazolványra van szükséged. Hogyan tovább? Ha segítség kell egy tanulmányi ügyben, legyen szó akár Erasmusról, specializációválasztásról, ösztöndíjakról, gyakran az okozza a legnagyobb gondot, hogy nem tudjuk, kihez forduljunk a problémánkkal.” 

Ha szeretnéd megtudni, melyik oldalakat érdemes követned ahhoz, hogy folyamatosan naprakész legyél, és szívesen letöltenéd magadnak az idei tanév időbeosztását, kövesd be a Facebook-oldalunkat!

Kötelező tesi vagy profi csapatsport? - Sportolási lehetőségek

“Ahhoz, hogy felvegyenek egy diákköri sportcsapatba, elegendő a sportág iránti szeretet és lelkesedés. A versenycsapatokban azonban szükséges releváns tapasztalattal rendelkezni, illetve a kiválasztó edzéseken is kiemelkedő teljesítményt kell nyújtani. Az előírt kritériumoktól függetlenül minden hallgatót arra buzdítunk, hogy próbálja ki magát akár több sportágban, jelentkezzen csapatokba, és induljon versenyeken, illetve vegyen részt egyéb sportrendezvényeken.”

sport.jpg

készítette: Erdős Bianka, Közgazdász

A tanórákon túl - Hallgatói élet a Corvinuson

Szakkollégiumok

“A közösségi pillér leginkább abban különbözik egy diákszervezettől, hogy a legtöbb szakkollégium bentlakási lehetőséget biztosít. A corvinusos szakkoliknak vagy saját épületük van – mint a Heller Farkaslakja vagy a SZISZ felújított épülete a Gellért-hegyen –, vagy valamelyik egyetemi kollégiumi épületben kaptak helyet.”

Mit jelent a kötvál? - Gólyaszótár a legfontosabb egyetemi kifejezésekkel

kollokvium: Más néven vizsga, vagyis számonkérés a vizsgaidőszakban.
Korvó: A Budapesti Corvinus Egyetem rövidített, szleng megnevezése, amely az utóbbi időkben széles körben elterjedt a hallgatók körében.
diákszervezet: Nagyon sok diákszervezet található a Corvinuson, érdeklődési körtől és szakterülettől függően negyvennél is több szervezet közül válogathattok. Közös bennük, hogy mindegyiket hallgatók alapították és működtetik.”

Kínai nyári egyetem, olasz részképzés, amerikai hétköznapok? - Nemzetközi lehetőségek 

“Az úticél kiválasztása során több szempontot is érdemes figyelembe venned: melyik az az ország vagy régió, ahol szívesen élnél, a szakmai fejlődésed melyik külföldi egyetemen szeretnéd megvalósítani, hosszabb vagy rövidebb szemesztert töltenél-e külföldön, és milyen pénzügyi korlátaid vannak.”

Tényleg volt kocsma a Corvinuson? - Az épületek története

“Fun fact: miután az épület vámházként üzemelt, rengeteg áru érkezett ide és szállítottak el innen. Voltak az épületben vasúti sínek, sőt, a pincébe zsilippel zárható alagutak vezettek a Dunából!”

Hogyan éli túl ennyi növény az aulában? - A zöld fal titkai

“A második zöldfal még nyitottabbá és természetközelibbé tette az egyetem auláját. Ha valaki belép, a szeme rögtön a két óriási, élő szőnyegre téved, amik bástyaként állnak a terem két végében. A zöldfalak működése rafinált és titokzatos. Nekünk sikerült pár titkot felfedni, miközben Flór Miklóssal, a projekt kivitelezőjével beszélgettünk.” 

“Azt a nagy kék könyvet keresem” - Mit kínál idén a Corvinus könyvtára?

“„Ez egy nagyon kellemes környezet, amit szeretnek a hallgatók, de az öt szoba kevésnek bizonyul” – mondja Sági Ildikó. Ezért idén szeptembertől a Gazdálkodástudományi Olvasótermet, vagyis a második emeletet egy közös tanulási térnek tekintik. Folyamatban van egy paravános, blokkokkal elhatárolt terület kialakítása. Hamarosan úgy fogják átalakítani a bútorzatot, hogy kiscsoportokban is lehessen tanulni.”

Milyen a gólyaév a Corvinuson? - Újságírónk személyes élményei

“A beiratkozás a Corvinusra nekem a nagybetűs Élet kezdetét is jelentette. Augusztus végén újdonsült lakótársaimmal ültem a belvárosi albérletünk közepén. A káosz hatalmas volt: mindenféle holmit hagytunk szerteszét a lakás különböző pontjain; az utcáról beszűrődött a nagyvárosi élethez hozzátartozó zaj, és hamar realizáltuk, hogy bizony, ha mi nem főzünk, akkor senki nem rakja majd elénk a vacsorát, mint ahogy az a családi kuckóban annyira megszokott volt.”

Stresszkezelés, tanulás, önállóság - Ezt tanácsolják a Hallgatói Támogatás szakemberei

“Sokan itt szembesülnek először a tanulás szükségességével: nem lehet tovább csak az órán megszerzett ismeretekkel “elevickélni”. Sokaknak érdemes az eddigiektől eltérő módon tanulni, mondják a Hallgatói Támogatás munkatársai. ‘Az egyetemen általánosságban véve a perfekcionizmus helyett a logikai összefüggések ismeretére kell a legnagyobb hangsúlyt helyezni. Ha túl alaposak vagyunk, és minden tantárgyat tökéletesen szeretnénk teljesíteni, az tanulási problémák sorához vezet.’”

 

Túlélőcsomag gólyáknak - Minden, amire a corvinusos tanévkezdéshez szükséged van Tovább
„Azt a nagy kék könyvet keresem” – Mit kínál idén a Corvinus könyvtára?

„Azt a nagy kék könyvet keresem” – Mit kínál idén a Corvinus könyvtára?

konyvtar-2_jpg.jpg

A könyvtár egy igazi tanulási csomópont, ami újra teljes nyitvatartásban várja a hallgatókat és az oktatókat. Az idei újdonságokról, szabályokról és a gólyák első lépéseiről Nagy Zsuzsannával, a könyvtár főigazgatójával és Sági Ildikóval, olvasószolgálati könyvtáros osztályvezetővel beszélgettünk.

2021. 09. 10. Írta: Taxner Tünde, képek: Burkus Brigitta

Egyszerre csöndes és beszélgetős tanulási tér 

A könyvtárakban még a kötelező olvasmányokat is lábujjhegyen osonva kell megkeresni – él sokunk fejében az elképzelés. A Corvinus könyvtára azonban idén szeptembertől új lehetőséget kínál a hallgatóknak. „Szeretnénk népszerűsíteni a hallgatók körében, hogy a könyvtár egyik fontos funkciója a tanulási tér” – mondja Nagy Zsuzsanna, a könyvtár főigazgatója. A csendes terek mellett arra törekednek, hogy legyen egyre több olyan tér, ahol csoportosan is lehet tanulni. 

Erre vannak a konzultációs szobák, amiből öt működik jelenleg. Legalább három főre lehet őket ezen az online felületen lefoglalni. Minden szoba televízióval és filctollas táblával felszerelt, tehát lehet közösen készülni a prezentációkra.

inkedkonyvtar_fejlec_li.jpg

A könyvtárról a központi honlapon lehet tájékozódni, ott frissülnek az adatbázisok és a képzések. A könyvtár aloldala a legkönnyebben a kezdőlap bal felső sarkában található könyv ikonnal érhető el (lásd a képen).

konyvtar-4_jpg.jpg

„Ez egy nagyon kellemes környezet, amit szeretnek a hallgatók, de az öt szoba kevésnek bizonyul” – mondja Sági Ildikó. Ezért idén szeptembertől a Gazdálkodástudományi Olvasótermet, vagyis a második emeletet egy közös tanulási térnek tekintik. Folyamatban van egy paravános, blokkokkal elhatárolt terület kialakítása. Hamarosan úgy fogják átalakítani a bútorzatot, hogy kiscsoportokban is lehessen tanulni. 

"Most csendes tanulásra van kijelölve az első emeleti olvasó és a folyóiratolvasó. A második emeleti nagy olvasó lesz a beszélgetős, közösen tanulós rész” – mondja Nagy Zsuzsanna. Sági Ildikó hozzáteszi: „Lehet beszélgetni, de úgy, hogy egymás munkáját ne zavarják. Számítunk a hallgatók önszabályozására, hogy tekintettel legyenek egymásra."

További újdonság, hogy az üvegfalú Akvárium termet visszakapta a könyvtár. Ott könyvtári programok, képzések lesznek, és hallgatói szervezetek is igényelhetik rendezvénycélokra. Alapvetően hallgatóknak tartott rendezvényeknek tudnak otthont adni, amit e-mailben kell egyeztetni a könyvtárral.

Aktuális járványügyi intézkedések és nyitvatartás:

- maszkviselés: nem kötelező, de ajánlott

- távolságtartás: ajánlott, az ülőhelyek ennek megfelelően kerültek kialakításra

- teljes nyitvatartási időben várják a hallgatókat: 

       - hétfő-péntek: 8:00-21:00

       - szombat 10:00-16:00

- a vizsgaidőszakban meghosszabbított nyitvatartást terveznek: szombaton nem zárnak majd be délután

Online és személyes képzések 

„A hagyományos könyvtári tevékenységek mellett két fő iránya van a könyvtárosok munkájának: az egyik a tanulás és az oktatás támogatása, a másik pedig a kutatástámogatás” – mondta nekünk tavaly a könyvtár főigazgatója, és ez azóta sem változott. A könyvtár a kölcsönzés és a tanulási tér biztosítása mellett képzéseket is nyújt a gólyáktól kezdve minden képzési szinten tanulóknak és az oktatóknak egyaránt. A tréningek a járványhelyzet alakulásához igazodva személyesen vagy online lesznek. Jelenleg hibrid rendszerben indítják a képzéseket. 

A kiscsoportos tréningeket személyes konzultációk is követhetik. A Writing Center nevű menüpontban lehet tájékozódni az aktuális kurzusokról. Sokan jönnek oda hozzájuk, hogy „azt a nagy kék könyvet keresik”, ezért gólyáknak is szeretnének segíteni eligazodni. Például ezekkel a kurzusokkal:

- „Guglizni, vagy nem guglizni” – a téma szerinti keresés

- „Így írtok ti” – Tippek a beadandó megírásához

- „Ctrl c – Ctrl v”: Hivatkozásokról, plágiumról

Kezdő lépések gólyáknak

A gólyák bármikor jöhetnek nyitvatartási időben beiratkozni a könyvtárba. Automatikusan bekerülnek a rendszerbe, ezért csak egy személyazonosságot igazoló okmányt kell megmutatniuk, és ott helyben kinyomtatják nekik a kártyájukat. A kártyát utána minden alkalommal fel kell mutatni, amikor belépnek a könyvtárba. A kártyadíj 1000 forint, amit Neptunon keresztül kell kifizetni. A könyvtár írja ki a tartozást nagyjából egy héten belül.

A könyvtárban most már semmit nem lehet készpénzzel kifizetni, a késedelmi díjat is Neptunon keresztül kell intézni. A külsősök számára kártyás fizetést biztosítanak. 

konyvtar-1_jpg.jpgA könyvtárban önkiszolgáló kölcsönzés működik, a terminálokkal visszaadni és kölcsönözni is lehet. Azonban, ha valaki siet, vagy éppen nincsen nyitva a könyvtár, akkor a könyvtár előtt található dobozba is bedobhatja a könyvet. Ekkor nem kerül le azonnal automatikusan a nevéről a könyv, csak miután a könyvtárosok a dobozt kiürítették.

Folyamatosan frissülő adatbázisok

A könyvtár lehetővé teszik az egyetemi polgárok számára, hogy akár helyben a számítógép termekben, akár otthonról VPN-kapcsolat segítségével több nemzetközi és hazai adatbázisban kutassanak. 

„Jelentős bővülés most az ORBIS nevű nemzetközi cégadatbázis” – hívja fel a kutatók figyelmét Nagy Zsuzsanna. Nagy előrelépés az is, hogy már a Közgazdasági Kutatóintézet adatbázisához is hozzá lehet férni a Corvinuson. Az egyetemen található egyéb adatbázisokat is összegyűjtötték. „Ezt azért alakítottuk ki, mert elszórtan tanszékeken, intézményekben voltak olyan előfizetések, amikről az egyetemi közösség nem tudott”. Nagy Zsuzsanna elmondta, céljuk, hogy összegyűjtsenek mindent, és a vételek inkább központilag, egyetemi szinten történjenek meg. 

konyvtar-3_jpg.jpg

Az összes adatbázis megtalálható a honlapon, de nemcsak egyenként, hanem egyszerre többen is lehet keresni: erre való a szuperkereső. Vannak próbahozzáférések is, most éppen Oxford és Financial Times adatbázisokat próbálnak ki. „Ezekre nem fizettünk elő, hanem a cégek biztosítanak próbaidőt, hogy az intézmények kipróbálhassák. Jó esetben annak alapján döntünk, hogy milyen használati statisztika mutatkozik” – mondja a főigazgató.

„Azt a nagy kék könyvet keresem” – Mit kínál idén a Corvinus könyvtára? Tovább
Egy hét egy tárgy – Miért érdemes intenzív hétre is tárgyat felvenni?

Egy hét egy tárgy – Miért érdemes intenzív hétre is tárgyat felvenni?

0e953a62-2152-4100-ad1b-3a161c1fe496.jpeg
Az idei tanév az intenzív héttel indul, egy hét alatt egy teljes tárgyat teljesíthetnek a hallgatók. Pro és kontra érvek a tárgyfelvételhez.

2021.09.03. Írta: Engelbrecht Azurea, Kristóf Benjámin. Borítókép: Váradi Zsófia, Közgazdász

(A cikkben szereplő hallgatók nevét kérésükre megváltoztattuk.)

  • Az intenzív heti tárgyak szakonként és specializációnként változnak A hét alatt jellemzően fókuszáltabb, mélyebb témafeldolgozás történik, ezért egyes tárgyak esetén az előadások és a szemináriumok rendszere sem válik el olyan látványosan egymástól. Egy Corvinusról származó információkat is feldolgozó kutatásban pozitív élményként számoltak be a hallgatók a jobban memorizálható tanulási élményről és a tanórák hangulatának javulásáról is.

A kurzusokon  eltérő a tananyag, illetve a módszertan, de a  hangsúly minden esetben az intenzív, fókuszált tudásátadáson van.

Az intenzív hétre nem kötelező tárgyat felvenni – bár megvannak az előnyei, akinek nincs kapacitása rá, annak ez még egy hét szünetet jelenthet. Bemutatunk pár tárgyat, amit az őszi félévben fel lehet venni.

1dd86860-8099-4fec-b42b-d39e4214f1ad.jpeg
Kép: Örsi Zsanett

Személyes tapasztalatok – Digital Disruption

Ez a kurzus azt a témát járja körbe, hogy a digitális újítások hogyan rombolják le a régebbi bizniszmodelleket: a Netpincér és hasonló ételfutár-szolgálatok az étterembe járást vagy az edzős alkalmazások az edzőterembe járást. A teljesítési követelmény egy prezentáció és egy beadandó, így viszonylag könnyen teljesíthető ahhoz képest, hogy 6 kreditet ér. Kata kiemelte, hogy a hét során a Microsofthoz is szerveztek nekik egy céglátogatást, amit rendkívül érdekesnek tartott.

“A tanár nagyon jófej volt, izgalmasakat tanultunk, de eldöntöttem, hogy soha többet nem veszek fel intenzív hetes tárgyat, mert nagyon megerőltető volt számomra ennyi időn át folyamatosan ugyanazt a tárgyat hallgatni, amíg a barátaim az extra szünetüket töltötték” – mondta Kata.

Személyes tapasztalatok – Nemzetközi kapcsolatok a gyakorlatban II.

A nemzetközi kapcsolatok a gyakorlatban kurzusról Tamást kérdeztük, a tavaszi félévben szokott lenni a kurzus. Ő arról számolt be, hogy ez tulajdonképpen egy egynapos kurzus: bécsi székhelyű szervezeteket látogattak meg. Több csapatra osztották a hallgatókat, és mindegyik turnus más napon ment, és más helyeket látogatott meg. A hajnali indulás után a bécsi ENSZ-várost látogatták meg, ahol körbevezették őket, és az ENSZ munkájáról hallgattak előadásokat, valamint csoportos feladatokat kellett megoldaniuk.

“Olyan volt, mint egy osztálykirándulás.”

“Körbevezettek a tárgyalótermekben, elmondták, hogyan működik az ENSZ, és milyen szakosított szervek vannak kimondottan bécsi székhellyel. Volt egy makett az ENSZ-városról és egy szoba, ahol kimondottan az ENSZ-hez kötődő dolgokat lehetett megnézni – például egy katonai kéksisakot, ami azért elég menő volt” – mondta Tamás.

Tamás szerint érdekes volt látni a szervezet mindennapi munkájának realitását, de maga az idegenvezetés nem sok új információval szolgált számára: “Az idegenvezető kicsit alacsonyra lőtte be, hogy mit tudunk az ENSZ-ről. Nagyon alap dolgokat mondott, amiket órán is megtanultunk.”

Az ENSZ után az Európai Unió Alapjogi Ügynökségébe vitték a hallgatókat – a többi napon kiránduló csapatok máshova mentek, például a bécsi magyar nagykövetségre. Itt is előadásokat hallgathattak a szervezet munkájáról, elmagyarázták, hogyan csatornázódik be a munkájuk az EU működésébe, és megválaszolták a hallgatók felmerülő kérdéseit. A hallgatók egy szorgalmi időszak végéig leadandó esszére kapták az érdemjegyet, egy tetszőleges problémáról írhattak, ami felkeltette az érdeklődésüket a kirándulás során.

“Örültem, hogy láttam, de nem igazán mondhatom, hogy sokat fejlődtem volna a kurzus során. Mintha hiányérzetem lett volna a végén – kicsit többet vártam.”

fc319269-b75b-4353-a896-55b607e86ac9.jpeg
Kép: Bera Viktor, Közgazdász

Személyes tapasztalatok – International Trade and Development

A tárgy nagyjából a Nemzetközi gazdaságtan és hasonló kurzusok anyagát fedi le,  leginkább a modern kereskedelmi és pénzügyi rendszer történelmét állítja fókuszba. Egy német közgazdász az oktató, aki Ábel szerint lelkes, kedves, és készségesen válaszolt a kérdésekre. Juli és Ábel is felhívta a figyelmet arra, hogy gyakran összeesküvés-elméleteket tartalmazott az anyag.

“Baloldali összeesküvésekről szólt – szerintem sok igazság volt benne, de nagyon túlzó volt. A lényege röviden, hogy a jelenlegi globális rendszert arra találták ki, hogy a gazdag szereplők gazdagok maradjanak, a fejlődő országokat pedig továbbra is kizsákmányolhassák. Ha helyén tudod kezelni, érdekes perspektíva” – mondta Ábel.

Ha NG előtt veszed fel, nem érted, ha utána, akkor meg tudod az anyagot. Nagyon unalmas volt a tanár, az első nap után nem is tudtam figyelni az órákra. Egy kiselőadást kellett csinálni csoportmunkában, meg egy tesztet írtunk a hét során. Szerintem nevetségesen egyszerű volt ahhoz képest, hogy 6 kredit” – mondta Juli.

Személyes tapasztalatok – Capital, Labor and Power in the Age of Automation

Fruzsi számára a kurzus legemlékezetesebb része a mesterséges intelligenciáról szólt. A tárgy teljesítését egy csoportmunkával elkészítendő beandandóhoz kötötték, és 6 kreditet ért.

“A kurzuson több oktató volt, ebből kettőnek nem volt túl jó az angolja, a többiek rendben voltak. Az AI-os részen kívül nem emlékszem nagyon másra, csak arra, hogy érdekes volt, és könnyű teljesíteni” – mondta Fruzsi.

Személyes tapasztalatok – Demographic Ageing in Europe: How will it Affect the Economy and Welfare State?

Ez a kurzus többek között olyan témákat jár körbe, mint a jóléti állam és a nyugdíjrendszer, öregedési adatok, az elöregedés okozta kihívások és ezek kezelése a gazdaságban és az egészségügyben. Az óra angolul folyik, és mivel a tanár német, gyakran németországi példákat hozott. A teljesítés feltétele minden nap végén egy kvíz kitöltése az órai anyag és a megadott szakirodalmak segítségével, valamint egy beadandó készítése.

“Nekem eddig ez volt a legizgalmasabb intenzív hetes tárgyam. A tanár nagyon segítőkész volt, és könnyű volt rá figyelni” – mondta Flóra.

Egy hét egy tárgy – Miért érdemes intenzív hétre is tárgyat felvenni? Tovább
Útmutató gólyáknak: a legfontosabb tudnivalók a Corvinus informatikai rendszereiről

Útmutató gólyáknak: a legfontosabb tudnivalók a Corvinus informatikai rendszereiről

download_4.jpg

Az egyetemi hallgatók számára elengedhetetlen néhány alkalmazás és weboldal használata. Bemutatjuk a legfontosabb eszközöket, melyeket gólyaként használnod kell.

2021. 08. 24. Írta: Engelbrecht Azurea

Az egyetemi életben fontos szerepet játszanak az online megoldások, különösen a járvány okozta bizonytalan helyzetben. Legyen szó tandíjbefizetésről, kommunikációról vagy korlátozott hozzáférésű tanulmányokról, az egyetem informatikai rendszerei segítségedre lesznek. Az alábbi programokat minden gólyának érdemes megismernie, online és tantermi oktatás esetén is.

A Corvinus informatikai szolgáltatásai az Informatikai Szolgáltató Központhoz (ISZK) tartoznak. Az egyetem honlapján részletes leírás található az informatikai szolgáltatásokról, ahol szükség esetén segítséget is kérhettek.

Egyetemi e-mail-cím

Alapszolgáltatásként minden gólya kap egy egyetemi e-mail-címet. Hivatalos ügyeket csak ennek használatával tudsz intézni, illetve az egyetemmel kapcsolatos tudnivalók is erre érkeznek. A Microsoft Outlookban tudod megnyitni ezeket az e-maileket.

Formátuma: keresztnév.vezetéknév (több azonos nevű hallgató esetén ide egy szám is kerül) @stud.uni-corvinus.hu

A Corvinus Hírek hírlevél is ide érkezik, hetente egyszer, keddenként. Ez az egyetemi élettel kapcsolatos információk egyik legfontosabb forrása.

Cusman

Nagyon fontos a Cusman-rendszer, más néven a Központi Felhasználói Adminisztrációs rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a különböző informatikai szolgáltatásokat – mint a Moodle-t és az egyetemi honlap bizonyos funkcióit – ugyanazzal a felhasználónévvel és jelszóval lehessen használni.

download_2.png

Neptun

A Neptunban tárolják a hallgatók személyes adatait, itt jelentkezhetnek be aktív vagy passzív félévre, az oldal szolgál továbbá a tárgy- és a vizsgafelvétel lebonyolítására, itt tartják számon az elvégzett tárgyakat, később itt történik a jelentkezés a szakirányra is, valamint különböző ügyek intézésére, kérvények küldésére is használatos. Emellett a hallgatói kifizetésekre és az esetleges tanulmányokhoz kötött térítési kötelezettségek lebonyolítására is ezt a felületet használjuk.

Moodle

A Moodle az egyetem e-learning platformja. Az aktuális kurzusok külön füllel rendelkeznek, ahova az oktatók a félév során feltöltik a szükséges anyagokat. Az elmúlt másfél évben az online oktatás során az egyik legsűrűbben használt platformnak bizonyult. Közlemények kiírására, feladatok számonkérésére, vizsgáztatásra is alkalmas oldal. Belépés során a Cusmanhoz tartozó felhasználónév és jelszó szükséges.

download_1.png

Teams

A Microsoft Teams egyetemi szinten bevezetett kollaborációs eszköz, az egyetem összes dolgozója és hallgatója megtalálható benne. A már említett Moodle platform mellett az online oktatás másik kulcsfontosságú eszköze volt, és személyes oktatás esetén is használható kapcsolatfelvételre és csoportmunkákhoz.

Az elmúlt másfél év során előadások és szemináriumok zajlottak rajta hang- vagy videóhívás segítségével, könnyedén lehet fájlokat megosztani, ami segíti a közös munkavégzést. A program platformfüggetlen, vagyis működik Windows, Mac, Android, iOS, Linux-ot futtató gépeken is, de böngészőből is elérhető.

download_1_3.jpgOffice 365

Lehetősége van a hallgatóknak az Office 365 ingyenes használatára is a Microsoft 365 oldalán keresztül. A szolgáltatás letöltés nélkül, online is használható. Minden hallgatónak 1 TB tárhely áll a rendelkezésére.

Egyetemi Wifi

Az egyetem területén két folyamatosan elérhető hálózat működik. Az egyik a Cornet-EAP, a másik pedig az eduroam nevű hálózat, ami hazai és nemzetközi oktatási intézményekben elérhető. A hálózatokra a Cusman azonosítóval és jelszóval kell bejelentkezni.

VPN

Az egyetemi hálózatra, ami főleg a könyvtár adatbázisának eléréséhez, valamint az SPSS program használatához szükséges, távolból is lehet csatlakozni. Egy VPN (virtual private network) kapcsolat felállításával akár otthonról, a saját számítógépedről is eléred az egyetem védett oldalait és szolgáltatásait, valamint számos tudományos forráshoz kapsz rajta keresztül hozzáférést. Beállításáról többet a honlapon olvashatsz.

Egyetemi honlap

Az egyetemi honlapon a fent említett információk mellett megtalálod többek között az egyetem munkatársainak elérhetőségeit, foglalhatsz időpontot a különböző szolgáltatásokhoz – mint a Hallgatói Támogatás vagy a tanulmányi ügyek intézése –, illetve a Cusmannal való bejelentkezés után a kurzusok tantárgyi adatlapjához is kapsz hozzáférést, ami segíthet a tantárgyválasztásban és a félév során.

Tartsatok továbbra is velünk, a következő hetekben sok tartalommal fogunk jelentkezni, ami csak nektek, gólyáknak szól! Facebookon és Instagramon is megtaláltok bennünket!

Útmutató gólyáknak: a legfontosabb tudnivalók a Corvinus informatikai rendszereiről Tovább
Költözés, egyetemi bulik és az első vizsgaidőszak – gólyaév a Corvinuson

Költözés, egyetemi bulik és az első vizsgaidőszak – gólyaév a Corvinuson

download_3.jpg

Gólyaként az önálló, budapesti élet is kihívást jelent az egyetem mellett. Újságírónk személyes élményén keresztül mutatja be, ő hogyan birkózott meg ezekkel.

Nyüzsgő utcák, túlzsúfolt villamos, kávéval a kezükben egyetemre igyekvő hallgatók. Ilyen volt az első olyan reggelem Budapesten, amikor nem turistaként sétáltam végig a belváros szűk utcáin. Ekkor már itt laktam, és még nem is dolgoztam fel, hogy az elkövetkezendő években ez lesz az otthonom, de az új lakcímkártyám és az egyetemi beiratkozás emlékeztetett rá.

2021. 08. 23. Írta: Tepfenhart Beatrix, borítókép: Kristóf Benjámin

A beiratkozás a Corvinusra nekem a nagybetűs Élet kezdetét is jelentette. Augusztus végén újdonsült lakótársaimmal ültem a belvárosi albérletünk közepén. A káosz hatalmas volt: mindenféle holmit hagytunk szerteszét a lakás különböző pontjain; az utcáról beszűrődött a nagyvárosi élethez hozzátartozó zaj, és hamar realizáltuk, hogy bizony, ha mi nem főzünk, akkor senki nem rakja majd elénk a vacsorát, mint ahogy az a családi kuckóban annyira megszokott volt.

Eleinte a dolgok újdonságértéke mindent felülírt. Tizenkilenc évesen először minden, amit tettem, a saját döntésem volt, nem szólt bele senki. Három lakótársammal együtt tapasztaltunk meg a nagy elsőket: volt itt első bablevesfőzés,  közös IKEA-zás, stratégiai beszélgetések arról, hogy hogyan lehet otthonosabb egy egyetemista lakás, éjszakába nyúló társasozások és még rengeteg hétköznapi apróság, amit akkor nagyon értékeltem. Mindennaposak voltak a telefonhívások haza, és egy idő után anya is teljesen hozzászokott, hogy a nap közepén olyan kérdésekkel fordulok hozzá, minthogy hány krumplit főzzek négy embernek, és hogy szerinte melyik a legfinomabb liszt a tojásos nokedlihez.

Igen, nekem a telefonos kommunikáció volt az egyetlen kapocs a családomhoz akár hetekig is. Erdélyi, pontosabban partiumi származásúként korábban sokszor jártam már a magyar fővárosban, hiszen a 330 km távolság nem a világ vége – gondoltam én. Aztán amikor a pandémia miatt karanténkötelezettség nélkül szinte lehetetlenné vált a határokon átívelő utazás, akkor néha másképp éreztem.

Hat hét külön töltött idő után apukám videócseten keresztül boldogan konstatálta, hogy ,,jól nézel ki kislányom, nem fogytál le’’. Ezeknek a beszélgetéseknek, poénkodásoknak, életbölcsesség-osztogatásoknak hatalmas értéke volt a Covid-19 fényében. Mert amíg az elején pozitívum volt, hogy azt teszek, amit csak szeretnék, ez egy idő után átcsapott ambivalens érzésekbe. Sokszor szerettem volna azt is, ha apa egy buli közepén felhív, hogy most már jön értem, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nem maradhatok addig, amíg a legjobb barátaim. Ez azt is jelentette volna, hogy másnap reggel együtt kávézhatok a szüleimmel a teraszunkon.

Az ambivalencia ellenére mégis úgy érzem, nagyon hamar megtaláltam a helyem így is, hogy ,,kicsit kilógtam a sorból’’. Ha nyitottan fordulunk a környezetünkhöz, a szaktársainkhoz, a felsőbbévesekhez, akkor ugyanezt a nyitottságot fogják viszonozni. Akárhányszor bemutatkozáskor elhangzott, hogy Erdélyből jöttem ide a Corvinusra, mindig pozitív, de változatos reakciókat kaptam. Volt, aki arról faggatott, milyen gyakran látok medvét (egyébként Szatmárnémetiben nem igazán van erre lehetőség), mások pedig érdeklődtek, tudok-e nekik valami finom pálinkát szerezni.

download_2_1.jpg

Kép: első közösségi programok egyike az új szaktársakkal

Egy dolog biztos: az egyetemi lét kezdete hatalmas változás volt számomra, de egyben a legjobb változás is, ami egy tizenkilenc éves, néha még önmagát kereső lánnyal történhet. 

Ehhez nagyban hozzájárul az is, hogy a Corvinus Egyetem tényleg annyi lehetőséget tár elénk, hogy az ezekből való választás az egyik legnagyobb nehézség, amivel egy gólya találkozhat. Az országban egyedülálló módon 50 diákszervezet működik az intézményben, emellett pedig ott van a Hallgatói Önkormányzat és még számos szakkoli is, nem beszélve a demonstrátori létről, a rengeteg nemzetközi lehetőségről (CEMS, Erasmus) vagy épp a TDK-zásról.

Érdemes minél több személyes eseményre, infóestre, tájékoztató előadásra eljárni, mert testközelből megismerhetjük a lehetőségeinket, és nem a weboldalon elérhető leírások alapján kell döntést hoznunk. Mitöbb, ezeken az alkalmakon is számos kapcsolatot építhetünk, ami szerintem a legfontosabb. Hasonló érdeklődési körű embereket megismerni mindig egy élmény, és soha nem tudhatjuk, hogy kikből lesznek azok, akik egy nehéz nap után meghallgatnak egy ital mellett.

download_1_2.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

Egyetemre ideális esetben az ember elsősorban azért jön, hogy lediplomázzon, és csak másodlagosak a hatalmas bulik, ahol néha még reggel 7-kor is tombolunk egy 2010-es slágerre. Így mondanom sem kell, az első (két) vizsgaidőszak is újdonságokat hozott. Szerintem sokan rájöttünk, hogy a gimnáziumban alkalmazott tanulási módszerek nem biztos, hogy a felsőoktatásban is hatékonyak lesznek. Formálódtam és változtam ebben is. Megtapasztaltam, hogy bizony a hatszáz oldalas könyvet nem érdemes a vizsga előtti utolsó két napra hagyni, és hogy a gazdasági tárgyak nagyrésze logikus, így a lényeg, hogy gondolkodnunk kell, a tananyag alapján levonni a racionális következtetéseket, mert így sokkal könnyebben ragadnak meg a dolgok hosszútávon is, mint magolással.

Érdemes számolni azzal, hogy egy 6-7 vizsgás időszakban a kávéfogyasztás növekedni fog a lakásban, de amennyiben jól osztjuk be az időnket, könnyen tehermentesíthetjük magunkat, és nem érhetnek meglepetések. A jó time management szerintem elengedhetetlen az egyetemi évekhez.

Én elsősorban ezt tanultam meg gólyaként: ha a nap 24 órájával jól gazdálkodunk, akkor mindenre jut elegendő idő, legyen az diákszervezetezés, tanulás, haverok, egy-egy hétvégi buli vagy sport. Mindig szerettem aktív életet élni, és soha nem úgy gondoltam az egyetemre  – de már a középiskolára sem –  mint az intézmény, ahol végigülöm a tanórákat és ahonnan megkapom a szükséges papírt, amivel előrébb jutok az életpályámon.

Az egyetem számomra egy önképzési és hatalmas fejlődési lehetőség, ahol a kötelező előadások és szemináriumok mellett a különböző (hallgatói) szervezetek révén olyan dolgokkal is foglalkozhatok akár minden egyes nap, amiket szeretek és amelyek motiválnak a szürke hétköznapokban.

Ha szeretnél még jobban megismerkedni a Corvinussal és a lehetőségekkel egyetemistaként, kövesd a Corvinus Közgazdász Online-t, az egyetem hivatalos hallgatói magazinját Facebookon és Instagramon!

Költözés, egyetemi bulik és az első vizsgaidőszak – gólyaév a Corvinuson Tovább
Praktikus tanácsok gólyáknak: tanulás, stresszkezelés, önállóság

Praktikus tanácsok gólyáknak: tanulás, stresszkezelés, önállóság

Szakértői cikk a Hallgatói Támogatás munkatársaival

unnamed_2.jpg

A gólyalét amilyen szórakoztató és érdekes, épp annyira nehéz és fájdalmas is tud lenni. Kissé már elszakadva a múlttól, de az épp csak derengő jövőt keresve két szék között a pad alá eshetünk. A leggyakoribb nehézségekről és azok feldolgozásáról a Hallgatói Támogatás munkatársát, Török Lilla tanulásmódszertani trénert kérdeztük.

2021.08.16. Írta: Török Lilla, Kovács Anna, Sipos Sára
Szakmai lektor: Szatmáry-Czégényi Boglárka
Borítókép: Buro Millennial, Pexels

Minden kezdet nehéz: ez a közhely ugyan nem tudományos megállapítás, mégis nagy igazságot rejt magában. Ráadásul a mondást még kiegészíthetjük azzal is, hogy ez normális. Valami újba fogni, szintet lépni, új helyzetekbe kerülni tehát embert próbáló feladat. Olyan ez, mint amikor egy sportoló korosztályt vált a versenyzésben: hirtelen mindenki nagynak és erősnek tűnik hozzá képest. 

Persze vannak olyanok, akik egyáltalán nem félnek, de a többségnek vegyes érzelmei vannak ilyenkor. Gyakran itt találkozunk nehézségekkel először a tanulás kapcsán. Ez jelentheti az első bukást, de egy jelesekhez szokott gimnazista akár a rosszabb jegyet is kudarcként éli meg.

A korábban használt tanulási stratégiák jó részéről kiderül, hogy nem működnek tovább sikeresen, a jegyek kapcsán újfajta célok jelenhetnek meg („csak meglegyen a kettes”).

Sokan itt szembesülnek először a tanulás szükségességével: nem lehet tovább csak az órán megszerzett ismeretekkel “elevickélni”. Sokaknak érdemes az eddigiektől eltérő módon tanulni, mondják a Hallgatói Támogatás munkatársai. “Az egyetemen általánosságban véve a perfekcionizmus helyett a logikai összefüggések ismeretére kell a legnagyobb hangsúlyt helyezni. Ha túl alaposak vagyunk, és minden tantárgyat tökéletesen szeretnénk teljesíteni, az tanulási problémák sorához vezet.”

Ez sok hallgatót váratlanul ér, hiszen a gimnáziumban a „minden tantárgyból mindent megtanulni” stratégia még egyenes és teljesíthető út volt a kitűnő bizonyítványhoz. Aki középiskolában megszokta, hogy mindenből a legjobb, az egyetemen szembesülhet vele, hogy már nem minden tantárgyban tartozik az élvonalba, és ezt fel kell  tudni dolgozni.

unnamed_1_1.jpg

Kép: Pixabay

A friss egyetemistákra szabaduló önállóság vezethet halogatáshoz is. Gyakran beleesünk abba a hibába, hogy hatalmas mennyiségű tanulnivalót hagyunk az utolsó napra: ez nagyon rövid távú, kevésbé eredményes stratégia. Amit megjegyzünk a másnap reggeli megmérettetésig, azt a hosszú távú memóriánk nem raktározza el. “Az agy olyan, mint egy izom, a vizsga pedig a súlyemelő verseny: egy nap alatt nem lehet rá felkészülni. Ráadásul a kevés alvás, a folyamatos magas feszültségszint és a mérhetetlen mennyiségű energiaital vagy kávé - ha nem is most - évek múlva duplán üt vissza. Arra bátorítunk titeket, hogy az első kudarcok után vizsgáljátok felül az alkalmazott tanulási stratégiákat, gondoljátok újra, adaptáljátok azokat az újfajta és esetleg nagyobb mennyiségű tananyaghoz” - mondják a Hallgatói Támogatás munkatársai.

Az egyetemi tanulmányok megkezdése, a kihívást jelentő feladatok és az új életmód sok stresszt hordozhat. A stressz járulékos dolog az életünkben, ami a közhiedelemmel ellentétben nem minden esetben, sőt alapvetően nem rossz. Az élettani hatása attól függ, mit gondolunk róla: tönkretesz minket, vagy tettre késztet. A megnövekedett feladatokkal járó tettrekészség szükségszerű és jó, felkészíti a testet a küzdelemre.

– emelik ki a stressz pozitív hatásait a szakértők. “Ezt az elszántságot használjuk ki; ha nem sikerül produktivitásba fordítani, sportoljuk ki magunkból! Továbbá az emberi stresszreakció társas támaszt keres: kérjünk segítséget hozzánk közel álló emberektől! A másokkal való kapcsolódás az egyik legjobb módja a stresszkezelésnek.”

A családtól való elszakadás nem mindig egyszerű, kezdetben magányosnak érezhetjük magunkat, új környezetbe kerülve pedig az ismerkedés is nehezebb, amiben a gólyatáborok és ismerkedős programok segíthetnek. Az offline programok mellett az online lehetőségeket is érdemes kihasználni. "Nem feltétlenül szükséges, hogy ezek az egyetemhez kapcsolódjanak, lehet keresni online csoportokat a szabadidős érdeklődés függvényében is. Csatlakozhattok olyan Facebook-csoportokhoz, amik például divatról vagy zenéről szólnak, és hozzátok hasonló érdeklődésű embereket vonzanak be" - teszi hozzá a Hallgatói Támogatás csapata.

Az elszakadást, elengedést a szülők is nehezen élik meg, bár ez nem egyik napról a másikra történik: folyamat, melyben az egyetemkezdés mérföldkő. Kezdetben a diákok gyakrabban telefonálnak, látogatnak haza, majd ez ritkul. A családnak is időbe telik megszokni az új helyzetet, az egyensúlykeresés időszakát pedig konfliktusok is tarkíthatják. 

A szakpszichológus szerint fontos az empátia és a megértés a szülők felé. Egyáltalán nem ciki hívni őket, beszámolni nekik életünk új történéseiről. Ha erre nagyobb figyelmet fordítunk, kifejezetten segíthetjük a leválási folyamatot. Amikor azért szúrnak le valakit a szülők, hogy “milyen hálátlan, hogy nem is hívja őket a gyerek”, valójában általában azt akarják kifejezni, hogy hiányzik nekik. Ilyenkor lehet jelezni nekik, hogy értem, hogy hiányzom, de ez egy új helyzet. Fontos kapcsolatban maradni, de ki kell alakítani az élet új kereteit. Ha valódi információkat oszt meg valaki a szüleivel, akkor nem érzik magukat kirekesztve.

Leválás: Azt jelenti, hogy egyre nagyobb arányban döntök önállóan, a döntéseimért vállalom a felelősséget, és nem azt, hogy nem osztok meg a szüleimmel dolgokat. Igazi leválásnál meg merem osztani a véleményemet velük, mert konfrontációt és máshogy gondolkodást is elbír a szeretetkapcsolat.

unnamed_2_1.jpg

Kép: Startup Stock Photos

Sajnos azoktól a barátoktól is könnyen eltávolodhatunk, akik más egyetemen vagy városban tanulnak tovább. "Ilyenkor gyakran érezzük azt, hogy túlságosan más világban élünk, más a realitásunk ahhoz, hogy megosztható legyen, és ellehetetlenül a korábbihoz hasonló intenzív kapcsolat. Főleg akkor probléma ez, ha a régi barát nem ismerkedett meg új emberekkel mindeközben, hanem a régi közegben maradt” - mondta Török Lilla és Szatmáry-Czégényi Boglárka. Mindenképp legyünk nyitottnak és ismerkedjünk, ezt a közös tanulmányok is megkönnyíthetik.

Ne feledkezzünk meg az érem másik oldaláról sem: a budapesti vagy környékbeli diákok gyakran az egyetemi évek alatt is otthon laknak. Nem lehet könnyű helyzet, hiszen szeretnének önállósodni, de nincs rá kényszerítő lehetőségük. Ez akár konfliktust is okozhat a családban. A Hallgatói Támogatás szerint megoldás lehet "olyan új szabályokat hozni, melyekben mind az újdonsült egyetemista, mind pedig a szülők meg tudnak állapodni. Például ne kelljen megmondani, mikor ér haza és kivel van, de hétvégén ebédeljen közösen a családdal."

Az ismerkedés fontos része az egyetemi életbe integrálódásnak, ám az új környezet kihívást is jelent. Az első hetekben állandóan bemutatkozni kell, sokakban ez szorongást kelt, nem tudják, mit mondjanak magukról. A szakemberek szerint erre a helyzetre akár pozitív fejlődési lehetőségként is tekinthetünk: 

„Megpróbálhatunk minden bemutatkozáskor olyan dolgokat elmondani magunkról, amit még korábban nem mondtunk. Mi magunk is meglepődünk, hogy mennyi új aspektusát fedezhetjük fel a saját magunkról való tudásunknak.”

Ezzel elkerülhető, hogy unalmassá váljon a sokadik alkalom. Azt is kipróbálhatjuk, hogy a másik embert hagyjuk először bemutatkozni, és ehhez kapcsolódunk a hasonlóságok mentén.

Az új közösségbe való beilleszkedés persze nem csak az alapszakos hallgatókat érinti. "A mesterszakos hallgatók már jártak korábban egyetemre, közülük azok vannak nehezebb helyzetben, akik másik egyetemről igazolnak most át. Ők emiatt magányosságot, elveszettséget érezhetnek, úgy gondolhatják nem illenek ide, nem valók a Corvinusra. Éppen emiatt fontos, hogy megtalálják a az ismerkedési lehetőségek online alternatíváját is, például Corvinusos Facebook-csoportok létrehozásával” – tették hozzá a Hallgatói Támogatás munkatársai.

Azt is fontos észben tartani, hogy mindannyian folyamatos fejlődésben vagyunk. Érdemes célként kitűzni, hogy minél nagyobb tudást birtokoljunk, és jól képzett szakemberekké váljunk. Nehézsége bárkinek, bármikor adódhat - ekkor forduljatok bátran a Hallgatói Támogatáshoz a studentsupport@uni-corvinus.hu e-mail címen. 

A Hallgatói Támogatás és a Közgazdász Online nevében ezúton kívánunk sok sikert és tudást a friss egyetemistáknak!

Az eredeti cikk 2020. szeptember 9-én jelent meg a Közgazdász Online hallgatói blogon, 2021. augusztus 16-án frissítettük az aktuális helyzetnek megfelelően.

Praktikus tanácsok gólyáknak: tanulás, stresszkezelés, önállóság Tovább
Túlélőcsomag gólyáknak - Az összes aktuális, Corvinusról szóló cikkünk egy helyen

Túlélőcsomag gólyáknak - Az összes aktuális, Corvinusról szóló cikkünk egy helyen

b_v_0003.jpg

Az elmúlt hetekben elindult az egyetemi élet, és gólyaként nagyrészt online kell megtalálnunk a helyünket a Corvinuson. Az elmúlt hónap során sok tartalommal segítettünk benneteket ebben a folyamatban. Az összeset összegyűjtöttük ebben a cikkben, ami nem csak gólyáknak tartogathat újdonságokat.2020.09.22.

Írta: Taxner Tünde, borítókép: Bera Viktor

Tényleg kell maszkot hordani? - Legfrissebb információk a tanévkezdésről

“A 2020-as őszi félévben a a járványhelyzet miatt nem a megszokott módon kezdjük egyetemi tanulmányainkat. Összegyűjtöttük a legfontosabb tudnivalókat a beiratkozásról, a tárgyfelvételről és a diákigazolvány igényléséről.”

corvinuslifehacks.jpg

Nézzétek meg a többi tippet a Facebook-oldalunkon!

Ki is az a CUSMAN? - Útmutató az egyetem informatikai rendszereihez 

“Az egyetem informatikai szolgáltatásai az Informatikai Szolgáltató Központhoz (ISZK) tartoznak. Az egyetem honlapján részletes leírás található, ahol szükség esetén segítséget is kérhettek. Az online oktatás gördülékeny működését a lentebb említett programok adják, de tantermi oktatás során is szükséged lesz rájuk. A tanévkezdés részleteiről és a részleges távoktatásról ebben a cikkünkben olvashatsz."

Melyik fontos témát hagytuk ki ebből a gólyáknak szóló cikkből? - Diákéletről, ösztöndíjakról, az egyetem történetéről és átalakulásáról

“Továbbra is lehetőség van térítésmentesen tanulni a Budapest Corvinus Egyetemen, ezentúl azonban az állam helyett a fenntartó alapítvány finanszírozza a legtehetségesebbek tanulmányait. Évente egyszer felülvizsgálják az ösztöndíjra jogosultak körét, ilyenkor lehetőség van költségtérítéses formáról átsorolni ösztöndíjas finanszírozásra, ugyanakkor ez a másik irányba is érvényes. Az ösztöndíjról többet itt tudhatsz meg.”

infografika_egyetem.png

Tényleg volt kocsma a Corvinuson? - Az egyetem épületeinek története

“Fun fact: miután az épület vámházként üzemelt, rengeteg áru érkezett ide és szállítottak el innen. Voltak az épületben vasúti sínek, sőt, a pincébe zsilippel zárható alagutak vezettek a Dunából!”

Hogyan éli túl ennyi növény az aulában? - A zöld fal titkai

“A második zöldfal még nyitottabbá és természetközelibbé tette az egyetem auláját. Ha valaki belép, a szeme rögtön a két óriási, élő szőnyegre téved, amik bástyaként állnak a terem két végében. A zöldfalak működése rafinált és titokzatos. Nekünk sikerült pár titkot felfedni, miközben Flór Miklóssal, a projekt kivitelezőjével beszélgettünk.” 

Mit is jelent a kötvál?- Gólyaszótár a legfontosabb egyetemi kifejezésekkel

“kollokvium: Más néven vizsga, vagyis számonkérés a vizsgaidőszakban.
Korvó: A Budapesti Corvinus Egyetem rövidített, szleng megnevezése, amely az utóbbi időkben széles körben elterjedt a hallgatók körében.
diákszervezet: Nagyon sok diákszervezet található a Corvinuson, érdeklődési körtől és szakterülettől függően negyvennél is több szervezet közül válogathattok. Közös bennük, hogy mindegyiket hallgatók alapították és működtetik.”

Mi változott a járvány miatt a kondiban? - Interjú az egyetemi sportéletről

“Milyen változások lesznek a vírus miatt?

  1. A járványhelyzet miatt azok az órák, ahol szoros kontakt van, szinte biztosan elmaradnak. Ilyen a kosárlabda, a floorball, az aikido, a dzsúdó és az úszás. 
  2. A távolságtartás miatt mindenhol alacsonyabb lesz a létszám, ami többek között a konditermes órák kapacitásában lesz látható. Az öltözőkapacitást is a felére kell csökkenteni.
  3. Az órák előtt lázmérés és fertőtlenítés is lesz, hogy megelőzzük a járvány terjedését, valamint kockázatfelmérő nyilatkozatot is ki kell tölteniük a hallgatóknak.
  4. Több szabadtéri óra lesz, mivel ott nem vonatkoznak olyan erős szabályok az oktatásra, mint a zárt térben
  5. Egyetemi szinten fokozott odafigyeléssel biztosítják a fertőtlenítés lehetőségét és a higiéniát.”

Milyen lehetőségeink vannak a kölcsönzésen túl? - Aktualitások és praktikus tudnivalók a Corvinus könyvtáráról

“A könyvtárban számos lehetőségünk van bővíteni a már meglévő ismereteinket: elsősorban a hallgatóknak szervezett kurzusokat emelnénk ki. Ezek változatos tematikájú tréningek, melyeken lehetőségünk nyílik megtanulni szakirodalmat gyűjteni és rendszerezni, vagy akár helyesen hivatkozni. “Ez nagyon fontos tevékenysége a könyvtárnak” - mondja Nagy Zsuzsanna, a Corvinus Könyvtár főigazgatója. “A könyvtárról sokaknak az jut az eszébe, hogy ott könyvek vannak, amiket lehet kölcsönözni. Egy egyetemi könyvtár már régóta nem így működik.”

Hogyan éld túl az első heteket Budapesten? - Saját tapasztalatokra építő útmutatónk

“Máig emlékszem, mikor a nyári szünet utolsó napján a szüleim felhoztak Budapestre a maradék cuccommal. Pár óra múlva elindultak, és én ott maradtam a szobában egyedül. Igazán egyedül. Akkor döbbentem rá, hogy - nagy családból érkezve - még sosem voltam ennyire egyedül. Emlékszem arra a rengeteg ambivalens érzésre, ami egyszerre volt jelen a következő napokban - és néha még most is. Izgatottság, bizonytalanság, félelem, jóleső önállóság. Mikor először veszek havi bérletet, ülök be előadásra, beszélgetek másokkal, melegítek ételt, állok sorba a büfénél, feltérképezem a környékbeli helyeket.”

Mit tanácsolnak a szakemberek a tanévkezdésre? - Segítség stresszkezeléshez, tanuláshoz és önállósodáshoz
“Minden kezdet nehéz: ez a közhely ugyan nem tudományos megállapítás, mégis nagy igazságot rejt magában. Ráadásul a mondást még kiegészíthetjük azzal is, hogy ez normális. Valami újba fogni, szintet lépni, új helyzetekbe kerülni tehát embert próbáló feladat. Olyan ez, mint amikor egy sportoló korosztályt vált a versenyzésben: hirtelen mindenki nagynak és erősnek tűnik hozzá képest.”

Túlélőcsomag gólyáknak - Az összes aktuális, Corvinusról szóló cikkünk egy helyen Tovább
Gólyaszótár - A legfontosabb Corvinusos kifejezések magyarázattal

Gólyaszótár - A legfontosabb Corvinusos kifejezések magyarázattal

element5-digital-jcimcopfhig-unsplash.jpgKollokvium, uv-díj, Korvó?! Gólyaként sok olyan kifejezéssel találkozol, ami az egyetemi élethez hozzátartozik, azonban a jelentése első hallásra korántsem egyértelmű. Tematikusan összegyűjtöttük, hogy a Corvinuson mik a legfontosabb szavak és valójában mit is jelentenek. 

2020.09.04. Írta: Kércz Dorottya & Taxner Tünde

Hallgatói élet

diákszervezet: Nagyon sok diákszervezet található a Corvinuson, érdeklődési körtől és szakterülettől függően negyvennél is több szervezet közül válogathattok. Közös bennük, hogy mindegyiket hallgatók alapították és működtetik. 

szakkoli: A szakkollégiumok szakmai fejlődési lehetőséget, az egyetemen túl további képzést és baráti közösséget biztosítanak. Az egyetemen kívüli órák mellett pedig sikeres felvételi esetén be is költözhetsz a kollégiumba, igaz, a járványhelyzet miatt idén szigorúbb feltételek mellett. 

Napközi: Az E-épület alagsorában található pihenőhely, ahol az egyetemen belül a legtöbb alvó hallgatóval találkozhatsz.

sz_zs_0012.jpg

Közgáz Évzáró Fesztivál: Pár napos nyárindító fesztivál (nem csak) corvinusosoknak Alsóörsön, amit a HÖK szervez a tavaszi vizsgaidőszak lezárulta után. 

Korvó: A Budapesti Corvinus Egyetem rövidített, szleng megnevezése, amely az utóbbi időkben széles körben elterjedt a hallgatók körében.

Felező: Hagyományosan a képzésük feléhez érkező hallgatók számára rendezett, nagyobb Corvinusos buli (természetesen bárki részt vehet rajta). Az őszi félévben az összes egyetemi rendezvény elmarad.

Bajtárstaláló: A BCE-GTK Vizsgaidőszaki jegyzet és bajtárstaláló Facebook-csoportban hallgatók nyújtanak és kérnek segítséget, és osztanak meg mémeket egymással. Ha kíváncsi vagy, milyen a legnagyobb Corvinusos Facebook-csoport nyelvezete, olvasd el kutatásunk összefoglalóját!

Tanulmányok

green-chameleon-s9cc2skysjm-unsplash.jpgzh: Zárthelyi dolgozat, vagyis írásbeli számonkérés a szorgalmi időszak alatt.

szabvál: Szabadon választható tantárgy.

kötvál: Kötelezően választható tantárgy, vagyis olyan tárgycsoport, amiből kiválaszthatsz tárgyakat, de adott kreditszámot kötelező belőle elvégezni. 

kredit: Tanulmányi pont, ami egy tantárgy teljesítéséhez szükséges összes átlagos hallgatói tanulmányi munkaidő mérőszáma, vagyis  kifejezi a tantárgy súlyát a diplomában. A kredit értéke a megszerzett érdemjegytől független. Az operatív tanterv tartalmazza, hogy a képzés során összesen hány kreditet kell gyűjteni a diploma megszerzéséhez. 

kritériumkövetelmény: Olyan kötelezően teljesítendő előírás, amihez nem tartozik kredit, de szükséges a diploma megszerzéséhez. Ilyen lehet például a testnevelés vagy a nyelvi követelmények. A kritériumkövetelményeket az operatív tanterv tartalmazza.  

szeminárium: Más néven gyakorlat. Kisebb létszámú óra, amin legtöbbször kötelező részt venni.

katalógus: Névsor, amit alá kell írnod, ha részt veszel az adott órán. A segítségével tartják számon a hiányzásokat. 

vizsgakurzus: Az adott tárgy másodszori vagy harmadszori felvétele tanóra nélkül, vizsgateljesítés céljából. 

projekthét/ intenzív hét: Minden félévben van egy hét, amikor tömbösített órákkal tudtok elvégezni egy-egy tárgyat, a projekthétre csak egy tárgyat lehet felvenni.

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzatban (innen letölthető) további hasznos infókat és kifejezéseket találtok!

Tanulmányi ügyek

clay-banks-gx8kbbvmc6c-unsplash.jpgoperatív tanterv: A képzés előírt menete, ami alapján felépítheted, hogy mikor szeretnéd elvégezni a tárgyakat. Ebben látod azt is, hogy melyik félévben milyen tantárgyak kötelezőek vagy kötelezően választhatóak és milyen specializációk vannak. A honlapon itt találod őket.

HTSZJ: A Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatban utána tudsz nézni a képzéssel kapcsolatos költségekre és az ösztöndíjakra vonatkozó szabályozásoknak. A honlapon megtalálod.

passzív félév: Minden félév elején a tárgyfelvétel előtt nyilatkoznod kell a Neptunban arról, hogy aktiválod-e a félévet (vagyis elvégzed-e az adott félévet). Akkor kell a passzív félévet választanod, ha valamilyen oknál fogva szüneteltetni szeretnéd a tanulmányaidat, tehát egyetlen tárgyat sem veszel fel. Passzív félévvel nem lehet egy képzést sem elkezdeni. 

aktív félév: Az első beiratkozást követő minden félév, amelyben aktiválod a féléved (vagyis legalább egy tantárgyat felveszel és fennáll a hallgatói jogviszonyod). 

specializáció: Más néven szakirány. Bizonyos alap- és mesterképzés esetén specializációt kell választanod az utolsó félév(ek)re.  A specializáció egy kötelező tantárgycsoportot jelöl (a képzési területedhez kötődő témakörben), amelyet el kell végezned a diplomád megszerzéséhez. A képzésed specializációit az operatív tantervben találod meg. 

kollokvium: Más néven vizsga, vagyis számonkérés a vizsgaidőszakban. 

szorgalmi időszak: Oktatási hetek; a félév azon időszaka, amikor a tanórákat személyesen vagy online látogatod, és elsajátítod a tananyagot. 

TO: Tanulmányi Osztály, ahol tanulmányi ügyeket tudsz intézni. 

uv-díj: Utóvizsgadíj vagy ismétlővizsgadíj. Egy adott tárgyból csak az első két vizsga ingyenes, ezt követő minden egyes vizsgaalkalomért - a tárgyfelvételek számától függetlenül - 2000 Ft vizsgadíj fizetendő a Neptunon keresztül. 
marvin-meyer-syto3xs06fu-unsplash.jpg

Technika

Neptun: Adminisztrációs feladatok ellátására (például tárgyfelvétel, vizsgajelentkezés) és a tanulmányok előrehaladásának rögzítésére használatos rendszer.  

Cusman: Más néven a Központi Felhasználói Adminisztrációs rendszer, amely lehetővé teszi, hogy a különböző informatikai szolgáltatásokat ugyanazzal a felhasználónévvel és jelszóval lehessen használni. Minden hallgatónak saját Cusman-kódja van.

Moodle: Az egyetem e-learning platformja, a távoktatás fontos szereplője, amin akár vizsgáztatni és szakdolgozatot beadni is lehet.

Microsoft Teams: Egyetemi szinten bevezetett kollaborációs eszköz, az egyetem összes dolgozója és hallgatója megtalálható benne. A másik kulcsfontosságú eszköze az online oktatásnak. Alkalmas online konzultációkra, videóstreamre és fájlmegosztásra is. 

gyűjtőszámla: Az egyetem hivatalos számlaszáma, amire a képzéssel kapcsolatos díjakat kell átutalni. Minden befizetésnél első körben gyűjtőszámlára tudsz utalni, majd ha az összeg megérkezett ide, Neptunon keresztül tudod a gyűjtőszámláról befizetni a szükséges tételeket. 

Ha szeretnél még többet megtudni az egyetem informatikai rendszereiről, olvasd el ezt a cikkünket!

Diplomázás

andrew-neel-ute2xafqu2i-unsplash.jpgkredittúllépés: A diploma megszerzéséhez egy előírt kreditszám teljesítése szükséges, amit azonban csak 10 százalékkal lehet túllépni. Ha ennél több kreditet teljesítettél, kreditarányosan fizetned kell értük a képzés végén.

abszolutórium: Más néven végbizonyítvány, vagyis az a dokumentum, ami igazolja, hogy teljesítetted a felsőoktatási képzést. Megszerzése után lehet záróvizsgázni. 

plágium: Plágium vagy plagizálás az, ha az eredeti szerző munkáját a saját munkádban (nem megfelelő) hivatkozás, forrásmegjelölés és/vagy szerzői engedély nélkül használod fel, vagyis a sajátodként tünteted fel, ezzel az eredeti szerző jogait megsértve. Minden beadandó, (szak-)dolgozat esetén különösen figyelj a hivatkozásokra. 

Urkund: Plágium-ellenőrző rendszer, amely a Moodlen érhető el a szakdolgozó hallgatók számára. A végleges dolgozat feltöltése után a rendszer végigfuttatja a szöveget, és százalékosan jelzi, hogy milyen mértékben talált szövegegyezést más munkákkal. 

konzulens: A szakdolgozatod megírását szakmailag egy egyetemi oktató, a konzulensed segíti és támogatja, akinek a személyét a témádtól függően te választhatod ki. Tanácsokat kérhetsz tőle, ellenőrzi a munkád előmenetelét (konzultál veled), szakszemináriumi  érdemjegyet ad, valamint az ő aláírása szükséges ahhoz, hogy a dolgozatod védésre bocsátható legyen. 

zv: Záróvizsga vagy államvizsga. Az utolsó számonkérés, amelyben a hallgató egy előre meghatározott tételsorból felel a vizsgabizottság előtt. A tételsort a képzés összes kötelező tárgyának tananyaga alapján állítják össze. Képzésenként változó, hogy követelmény-e a záróvizsga vagy csupán diplomavédés szükséges. 

védés: A szakdolgozatban leírt kutatásnak és eredményeinek előadása szakmai testület előtt. Az értékelése beleszámít a diplomajegybe.
img_9707_1.jpg

Ösztöndíjak

Az összes egyetemen belül elérhető és állami ösztöndíjról a honlapon tájékozódhatsz, a nemzetközi lehetőségeket pedig itt találod. Pár példa rájuk, ami a folyosón gyakran elhangzik:

Erasmus: Hallgatók körében népszerű ösztöndíj, aminek több típusa Európában és azon kívül különböző hosszúságú és jellegű képzések elvégzését támogatja.

szoctám: Vagyis szociális támogatás. Rendszeres szociális ösztöndíjra félévente lehet pályázni, továbbá rendkívüli esemény bekövetkezésekor az év bármely napján igényelhető a rendkívüli szociális ösztöndíj. 

tanulmányi ösztöndíj: Tanulmányi eredményekért az egyetem havonta ösztöndíjat ad az évfolyam kiemelkedő tanulóinak. Kiszámítása függ a jegyeditől és az évfolyam eredményeitől az adott félévben.

 

Amennyiben kérdésed akad, ajánljuk az egyetemi honlap Gólyáknak fülét, ahol még sok fontos információt találsz. Ha úgy érzed, kihagytunk valami fontos kifejezést, írd meg nekünk kommentben!

Tartsatok továbbra is velünk, a következő hetekben sok tartalommal fogunk jelentkezni, ami csak hozzátok, gólyákhoz szól! Facebookon, Instagramon és LinkedIn-en is megtaláltok Bennünket!

A Közgazdász Online csapata

képek: Unsplash, Ressely Kinga, Szép Zsóka

Gólyaszótár - A legfontosabb Corvinusos kifejezések magyarázattal Tovább
süti beállítások módosítása