Közgazdász Online


Kémjátszma a kibertérben – Vannak-e bérkommentelők Magyarországon?

Kémjátszma a kibertérben – Vannak-e bérkommentelők Magyarországon?

Már régóta egyértelmű, hogy a jövő legfontosabb ügynökei nem izmos és sármos James Bondok, hanem a számítógépük előtt ülő kockák lesznek. Bár nyilvánvalóan szükség lesz akrobatikus akcióhősökre is, de ahogyan az életünkben, úgy a kémek világban is fokozatosan nagyobb hangsúlyt kap az internet.

emberekaszamitogepeknel.jpg

Kémjátszma a kibertérben – Vannak-e bérkommentelők Magyarországon? Tovább
Befogad vagy kizsákmányol?

Befogad vagy kizsákmányol?

Minek köszönhető egyes jóléti államok sikere, és ezzel együt hogyan definiáljuk a sikert? A tavalyi év egyik sikerkönyve, a Why nations fail (the origins of power, prosperity and poverty) erre probál választ adni. A címét elolvasva az első benyomásom az volt hogy nagyvalószínűséggel egy újabb szenzációhajhász művel gyarapodott a polcom. Ez a véleményem hamar megváltozott, mivel a könyv, zseniálisan közeliti meg ezt a régóta vitatott kérdést és ezzel együtt könnyen fogyasztható a mondanivalója.

Sokak szerint egy társadalom sikerét legjobban a földrajzi elhelyezkedése befolyásolja (sokak ehhez hozzá teszik a kulturát és a vallást is). A szerzőpáros szerint a legszemléletesebben talán Észak- és Dél Korea hosszú múltú történelmi viszonya adhatna reális választ, hiszen ami igazán megkülönbözteti a határ két oldalán élők életét az nem más mint az eddig kialakult politikai és intézményrendszer.

Daron Acemoglu  James A. Robinson, a két amerikai közgazdászprofesszor szinte az egész eddigi történelmet górcső alá vették, hogy bizonyítsák viszonylag egyszerűnek tűnő feltevésüket, miszerint a gazdasági növekedés legfőbb akadálya az önmaga hasznára játszó, a vállalkozást és az újítást elfojtó elit. Szerintük, azok a nemzetek igazán sikeresek amelyek a történelem folyamán sikerrel alakitottak ki jól működő, ugynevezett befogadó politikai és társadalmi intézményeket, amiben az emberek tehetségük szerint vállalkozhatnak egyenlő feltételekkel, amit az állam hosszútávon biztosítani tud. Ennek ellentéte a kizsákmányoló vagy helysebben kitaszító (angolul: extractive) intézményi berendezkedés, ahol az elit kisajátitja az erőforrásokat és így idővel mélyszegénységet okozva még inkább magához veszi a hatalmat.

Ez könnyen magában hordozzhatja a további problémákat, mint Egyiptomban vagy több afrikai országban, ahol a forradalommal sikeresen váltanak vezetőket de azok elfoglalják elődeik helyét egy hasonló rendszer élén. Ezzel nem azt állítják hogy a váltás lehetelen, csak hogy sokkal valószínűbbnek tartják a „rossz” és a „jó” körök kialakulását, vagyis amikor a rossz rendszerek még rosszabbakat, a jól működők pedig még jobbakat eredményeznek. (Talán innen származhat a magyar cím: A fejletlenség körei)

Fontos kérdésként kezelik a demokrácia szerepét is, hiszen ennek hiánya befolyásolja a vállakozó szellemet és ezáltal a termelést is. A tisztán látást bonyolitja hogy megfelelő forrás-elvonásokkal akár két-három évtizeden át is fentartható a fejlődés, de tovább nem. Ez alapján ha Kína nem változtat a politkai berendezkedésén, úgy nem sokáig lesz ilyen szép íve az eddig remekelő kínai gazdaságnak.

 Ebből tévesen arra következtethetnénk hogy a könyv a szegényebb társadalmak hibáit kiemlve, alárendeli azokat az angolszász politikai kulturáknak. Valójában szerzők példák sokaságával bizonyítják, hogy gyakran épp az európai gyarmatosítók vezettek be afrikai és ázsiai országokban kizsákmányoló intézményeket, amelyeket aztán örökségűl hátra hagyva az új elit tovább működtetett.  Arra is kitérnek hogy az egyébként joggal ünnepelt angolszász demokráciák a történelem során milyen elönyre tettek szert a rabszolga-kereskedelemmel, de nem kimélték Franklin Rooseveltet sem, akinek egyébként sokat köszönhet Amerika, de az 1937-es birák leváltását nem tudta véghez vinni.

A majdnem ötszáz oldalas munkában találhatunk magyar vonatkozást is. Külön emlitik az Osztrák–Magyar Monarchiát, és a háború utáni Magyaroszágot. Most inkább ezutóbbiból kiemelve, szerintük a kezdeti szerencsétleségek után, 1990 óta sikerült kialakitanunk a „jó” renszereket, amiket az Eu-hoz való csatlakozás csak tovább erősített és bár úgy fest a politikai kultúra és társadalmi értékrend  nincs a megfelelő szinten, két évtized tekintetében még nehéz megmondani hogy melyik úton járunk.

De mivel lehet fejleszteni a befogadó intézményeket? Acemoglu és Robinson szerint „nincs bevált recept”. Ez csak az embereken és a történelmen múlik.

Befogad vagy kizsákmányol? Tovább