Közgazdász Online


„Végtelen munkafolyamattá váltak a mindennapok” - Így élték meg az anyák a koronavírus-járványt

„Végtelen munkafolyamattá váltak a mindennapok” - Így élték meg az anyák a koronavírus-járványt

pexels-ketut-subiyanto-4473893.jpg

A koronavírus-járvány szinte automatikusan a hagyományos nemi szerepeket erősítette meg. A megnövekedett mennyiségű, fizetetlen reproduktív munka az anyákra hárult. Erre a felismerésre jutott négy magyar kutató, akik magyarországi és erdélyi magyar anyákat kérdeztek tapasztalataikról a járványhelyzetben. A kutatást Nagy Beáta (Budapesti Corvinus Egyetem), Geambașu Réka (Babeș-Bolyai Tudományegyetem), Gergely Orsolya (Sapientia EMTE) és Somogyi Nikolett (Antwerpeni Egyetem) végezték. Nagy Beáta válaszolt a kérdéseinkre.

2020.09.10. Írta: Kránicz Bence, borítókép: Ketut Subiyanto, Pexels

A karantén, az otthoni munka és iskola új helyzet elé állította a családokat. A tanulmányban azt mutatjátok be, hogy főleg az anyák terhei növekedtek meg. Lehetett rá számítani, hogy ez így lesz?

Mivel kimondottan kisgyerekes, home office-ba kerülő anyákat kérdeztünk, akiknek a párja hasonló körülmények között dolgozott, arra számítottunk, ez a fiatal, jellemzően magas iskolázottságú társadalmi csoport egyenlőségpárti lesz. Mindenki otthon van, mindenkinek fontos a munkája és a családja, miért ne végeznék közösen az otthoni feladatokat? Ráadásul egy korai internetes kutatás azt jelezte, hogy a férfiaknak nincs hová hátrálni az otthoni munkák elől. Hát ehhez képest a mi kutatásunk nagyon másfajta valóságot mutatott, ahol az anyák – egy-két kivételtől eltekintve – automatikusan az összes fizetetlen, reproduktív munka elvégzésének és menedzselésének felelősévé váltak. Ez a fizetetlen munka a korábbiakhoz képest jelentősen megnőtt: a házimunka mellett a gyerekek napközbeni gondozása és oktatása is a családok, értsd, nők nyakába szakadt. A refamilizáció felerősödött, és megsokszorozta az anyák feladatait.

A saját tapasztalatom az volt a karantén alatt, hogy végképp összemosódott a munkavégzésre szánt időm és a családi vagy szabadidőm. Az anyák hasonlóról számoltak be, vagy éppen, hogy az eddiginél is tudatosabban el kellett különíteniük a különböző feladatokra szánt idejüket?

Hónapokon át tartó tapasztalat volt, hogy minden mindennel összefolyt, ami gyakorlatilag azt jelentette, hogy végtelen munkafolyamattá és rendkívül stresszessé váltak az anyák mindennapjai. Mivel mindenki otthon volt, folyamatosan kellett ételt készíteni, takarítani vagy mosni, de a gyerekekkel való foglalkozás feladata és igényessége még ezeket is domináló, rengeteg frusztrációt okozó tevékenységgé vált. A tudatosság abban merült ki, hogy a gyerekek iskolai feladatait minden délelőtt el kellett végezni, és ennek felelősségét az anyák viselték. Tudatos volt, ám önkizsákmányoló, hogy az anyák hajnalban vagy éjjel, és még hétvégén igyekeztek behozni a keresőmunkával kapcsolatos lemaradásukat, amikor a családtagokkal nem kellett aktívan törődniük. Nem véletlen, hogy az interjúk során csupa frusztrált és fáradt nővel interjúztunk, aki már nagyon várta, hogy vége legyen az iskolának és a karanténnak is. 

Az apák élete kevésbé változott meg, írjátok. Ezek szerint a számos munkahelyen elrendelt otthoni munkavégzés nem hozott jelentős változást?

Az apák munkájáról tipikusan azt mondták, hogy őket kevésbé lehet bevonni, mert ők azok, akik a fő kenyérkeresők: többet keresnek, többet is kell dolgozniuk, fontosabb dolgokat végeznek, és amúgy is kevésbé rugalmas a munkájuk. Így igen gyakran az hangzott el, hogy ahol a lakáskörülmények megengedték, ott az apák félrevonultak egy külön szobába vagy dolgozószobába, és az úgynevezett „törzsidő” alatt inkább csak eseti jelleggel vettek részt a családi teendőkben. Ezért is jeleztük, hogy a női munkáknak tulajdonított rugalmasság itt hozzájárult a tradicionális nemi szerepek megerősítéséhez.

pexels-anastasia-shuraeva-4079281.jpg

Kép: Anastasia Shuraeva, Pexels

Magyarországi és erdélyi magyar anyákat kérdeztetek meg. A kutatás előtt komoly eltérésre számítottatok a két országban?

A román közpolitika több ponton is progresszívebb a magyarországihoz képest. A családpolitikában évekkel ezelőtt bevezették, hogy ösztönözzék az apák gyeden maradását, a jelenlegi pandémia elején a 12 év alatti gyereket nevelő anyáknak felajánlották, hogy fizetésük 75 százalékáért otthon maradhatnak gyermekgondozási szabadságon nyár elejéig. Az oktatáspolitikában pedig az a döntés született, hogy a járvány okozta rosszabb feltételek miatt a gyerekek második féléves osztályzata nem lehet gyengébb, mint az első félévben volt. Míg a magyar kormányzati politika inkább a gazdaságot, mint a munkavállalókat védte, addig Romániában inkább a fordítottját láthattuk.

Mik lettek végül a legfontosabb eltérések a magyarországi és az erdélyi eredmények között?

Nem találtunk túl sok különbséget. Az egyetlen markáns eltérés az volt, hogy a román anyák kevésbé stresszeltek az iskola miatt, mint tették azt a magyar interjúalanyok. Más esetben ugyanúgy rájuk szakadt az összes láthatatlan reproduktív feladat, mint Magyarországon.

Megállapítjátok, hogy „a gyermek iskolai sikeressége Magyarországon kétségtelenül a szülői siker vagy bukás mércéjévé is vált”. Iskolatípustól függetlenül így alakult? Ugyanolyan nyomás alá helyezte a szülőket az általános iskola alsó tagozata, mint a felső, vagy a középiskola?

Ahogy említettem, az interjúalanyok magasan képzett, középosztálybeli anyák voltak, akik akár saját egyéni céljaikat és terveiket is alárendelik a gyermek fejlesztésének és iskolai eredményességének.

Ez az „intenzív anyaság” koncepció nálunk is világosan megfigyelhető. Gondoskodó, önfeláldozó, állandóan elérhető anyának kell lenni, és még így is lelkiismeret-furdalással küzdöttek a nők. Ez egy erősen középosztályi szemlélet, azonban erős hatással van az összes többi társadalmi rétegre is, akár az oktatáspolitikán, akár a kormányzati kommunikáción keresztül. A szülőkre nehezedő nyomás a pandémia idején a kisgyerekesek esetében volt a legnyomasztóbb: nekik nem volt elegendő jó szülőnek lenni, emellett jó tanárrá is kellett válniuk. Meg kellett tanulniuk azt is, hogyan kell megtanítani például az összeadást. A felsőtagozatos vagy középiskolás diákok általában már önállóan végezték a feladatokat. Őket inkább monitorozni, mint tanítani kellett. 

Dolgozó anyákat kérdeztetek. Volt közülük olyan, aki éppen a járvány miatt veszítette el a munkáját? Vagy akár az apa állásvesztése előkerült problémaként a beszélgetésekben?

Olyanokat kerestünk, akik „szerencsések” voltak, tehát megmaradt az állásuk, otthonról dolgozhattak, és párkapcsolatban éltek, a párjuknak pedig szintén volt jövedelme. Ez szándékos volt részünkről, mert az érdekelt, hogy ha valaki ilyen szerencsés helyzetben van, akkor kihasználja-e azt, hogy újratárgyalja a feladatmegosztásokat. Voltak olyan esetek ugyanakkor, amikor a partnerük vállalkozásában sokkal kevesebb munka és bevétel volt, mint a járvány előtt. De olyan interjúalanyunk is akadt, aki pont a járvány közepén váltott munkahelyet.

pexels-tatiana-syrikova-3975658.jpg

Kép: Tatiana Syrikova, Pexels

Arra a megállapításra jutottatok, hogy az anyák nem akarták újraosztani a családi feladatokat, inkább tudomásul vették a megnövekedett terhelést. Így a karanténban a hagyományos nemi szerepek erősödtek meg. Mivel magyarázzátok, hogy a középosztálybeli, tájékozott anyák sem igyekeztek jobb pozíciót elérni az új helyzetben?

Érdekes helyzet volt, hogy szinte minden anya elégedetlen volt a rázúduló feladatokkal és terhekkel, és igazságtalannak tartotta, hogy ennyire magára maradt a feladatok ellátásával, ám sosem volt elégedetlen azzal a feladatvállalással, amit a párjától kapott. Ennek számtalan magyarázatát próbáltuk azonosítani.

A járvány alatt felértékelődött a család óvása, gondozása, ellátása, és ebben hagyományosan a nőknek nagyobb szerep jut.

Az anyák ezentúl megemlítették, hogy a férjük a család fő kenyérkeresője, de volt, aki arra reflektált, hogy nem lát alternatívákat, akkor minek panaszkodjon. Többen is említették, hogy ők szerencsések, mert a párjuk sokat segít a háztartási feladatok elvégzésében – ez a mondat világosan leírja a társadalom hagyományos szerepfelfogását. 

Olyan érzésem van, mintha feszültség lenne a médiából érkező információk és a valós helyzet között. Most rengeteg újságban lehetett olvasni a láthatatlan munka jelentőségéről, és a máskor munkába járó apák is megtapasztalhatták, mennyi otthoni feladatot kell elvégezni. Emiatt olyan forgatókönyvet is el tudtam volna képzelni, ami éppen az anyák komolyabb elismerését, a láthatatlan munka valódi súlyának felismerését hozza.

Tényleg sok szó esett az utóbbi időben a gondozási, főleg gyermekgondozási munka fontosságáról. Ennek lehet olyan paradox következménye is. hogy a home office-ban dolgozó családok fellélegeztek, hogy megúszták a járvány okozta veszélyt, és családok különféle, a család, főleg gyerekek jóllétét növelő tevékenységekbe fogtak: kenyeret sütöttek, közösségi oldalakról szerzett tanácsokat követtek a gyerek fejlesztése érdekében. Látszólag az anyák szabad választása által vezérelt, ám a fizetetlen munka mennyiségét jelentősen növelő tevékenységről volt itt szó. Ráadásul a szokásos fizetett vagy fizetetlen erőforrás, a bébiszitter vagy éppen a nagyszülői munka nem volt elérhető a járvány alatt. Ahogy említettem, ez rengeteg frusztrációt okozott az anyákban. A megoldást azonban nem a párjuktól, hanem a politikai rendszertől vagy az ellátórendszertől várták, például valamiféle kormányzati elismerést a nagy munkáért, a bölcsődék és az óvodák fokozatos megnyitását, pedagógiai támogatást a kicsik fejlesztéséhez. Kimondottan szemrehányóan beszéltek arról, hogy a politika cserben hagyta az anyákat. 

Tapasztaltátok azt, hogy a megkérdezett anyák tudatosabban akarnának változtatni a helyzetükön a karantén alatti nagyobb terhelés után? Ha egy ilyen társadalmi sokk, mint a koronavírus-járvány, nem elég ahhoz, hogy ezeket a nemi szerepeket újraosszuk, milyen útja lehet a változásnak?

Voltak tudatos változtatási ötletek, de ezek inkább a piaci szolgáltatások beszerzéséhez, az online rendelések rendszeressé tételéhez kapcsolódtak, vagy a család közösen, aktívan töltött idejének a megtartásához, mint a kirándulás és a társasjátékozás. A nemi szerepek újraosztása ritkán merült fel az interjúk során. Ugyanakkor voltak olyan párok, akik erről rendszeresen beszéltek. Az ő esetükben azt figyeltük meg, hogy azoknak az apáknak, akik már a kicsi gyerekekkel is sokat voltak együtt, mert például gyeden voltak fél évig, sokkal természetesebb volt, hogy a rutinfeladatokban is részt vesznek. Éppen ezért az lenne az egyik közpolitikai javaslatunk, ha megkérdeznének, hogy az apák számára ne csak lehetőség, de kötelesség is legyen a gyeden való otthon maradás. Tulajdonképpen a gyed extra ezt támogatja is. Ez megalapozhatná a gondoskodó apa alakjának szélesebb körű elterjedését. 

 pexels-tatiana-syrikova-3975678.jpg

Kép: Tatiana Syrikova, Pexels

Tudtak valahogy tenni az anyák a kiégés, a túlhajszoltság ellen?

Az állandó családi együttlét ellenére az anyák úgy érezték, hogy sosincs semmire idejük, és folytonos időhiány jellemzi a napjaikat. Többen is úgy érezték, hogy rettentő kevés idő marad magukra, és hogy ez a rendszer nem fenntartható. Volt, aki arra a következtetésre jutott, hogy csökkenteni fogja a munkaidejét, míg mások a baráti és rokoni kapcsolatok ápolását említették. Hasonlóan hasznosnak mondták a családi kirándulásokat és biciklizést, és ha valaki elvétve megtehette, akkor igyekezett tornázni vagy a párjával egy-egy filmet megnézni esténként. 

„Végtelen munkafolyamattá váltak a mindennapok” - Így élték meg az anyák a koronavírus-járványt Tovább
Erasmus a karantén idején

Erasmus a karantén idején

img_4263.jpg

Egy Margaret Island dalszöveggel kezdem a történetem: „Ha nem tudnád, hogy merre tartasz, találd meg a forrást.” Na, hát ez rám teljesen igaz volt, fogalmam sem volt, éppen merre tartok. Mondjuk, most sem tudom pontosan, de már a jó úton haladok. És hangozzék ez bármilyen furcsán, ebben nagy szerepe van a koronavírusnak. Major Dóra vendégszerző írása.

Major Dorci vagyok, harmadéves Kereskedelem és Marketing szakos hallgató a Corvinuson, jelenleg külföldi félévemet töltöm Bilbaoban, Spanyolországban. Na pontosan ez a jól begyakorolt egysoros bemutatkozásom, amit elsőre küldök az oktatóimnak és az Erasmussal/Campus Mundival kapcsolatos kérdéseimmel az illetékesnek, már csak a Neptun-kódom hiányzik belőle!

img_3045.jpgGimis korom óta óriási vágyam, hogy külföldön tanuljak, utazzak és minél több embert, kultúrát ismerjek meg. És ez nagyon „Miért menjünk Erasmusra”-prospektus szagú leírás, de tényleg jellemzi az egyetemi életem első két évét. Így csöppentem a nyíregyházi-pesti roppant elfoglalt életemből január közepén a pezsgő Észak-Spanyolországba, Bilbaóba.

Rengeteg barátomtól, akik átélték már az erasmusozást hallottam azt, hogy ez olyan, mintha felgyorsulna és lelassulna egyszerre az idő, 1 hét a külföldi félév alatt annyira intenzív, mint otthon 1-2 hónap - teljesen igazuk volt. Nem győztem kapkodni a fejem annyi impulzus ért, annyi jó emberrel találkoztam és annyi varázslatos helyen jártam, miközben végig azt éreztem, hogy jaj de jó most nekem, túl jó is, mennyire fog majd mindez hiányozni. Igyekeztem megélni a pillanatokat, a kultúrsokk után csak sétálgatni a városban és beszívni magamba örökre az egész élményt.  Pálmafák az egyetemen, végtelen nevetések, karneválok, a tengerpart karnyújtásnyira, utcazenélések, fiesta, spanyolok, gyönyörű az élet.

img_3066.jpg

És tudjátok most jön az a rész a horrorfilmekben, amikor a hatalmas, felhőtlen boldogság láttán TUDOD, ÉRZED, hogy valaminek történnie kell, mert ez túlságosan mesébe illő így. Vihar előtti csend.

És történt is. 

Koronavírus. Világjárvány. Karantén. Ha apukám, aki hajlamos túlságosan is aggódni értem, ezt mondja nekem januárban (amúgy így visszagondolva: lehet, hogy mondta is), hogy Dorcika, itt világjárvány lesz, és olyan dolgok fognak történni, amit az előző 21 évedben el sem tudtál képzelni, akkor biztosan kinevetem. Sajnos, nem sajnos általában rá kell jönnöm, hogy a szülőknek mindig igaza van.

Tényleg teljesen felfordult a világ.

mitörténik. mindenkisír. hazamentek. köszönésnélkül. bizonytalanság. temészhaza. énnem. őis? énis. én nem. énbiztoshogymaradok. énis. mégishazamentem. énnem. miértnemjösszhaza. miértmészhaza. maradok. hazamegyek. maradok. hazamegyek. nemmegyekhaza. repeat. maradniszeretnék. demennemkell. miérttörténikez. miért. miért. tehetetlenség. csodahely. csodaemberek. utolsóölelés. búcsú. őismegy. őismegy. őismegy. énnem. nemérzemúgy. senkinemmaradt. detemaradsz. deénis. mitörténik. naprólnapra. nemtudokaludni. karanténvan.

Na, így fordult fel fenekestül a kis vattacukor életem: egyszerre gyorsult fel és lassult le az idő. Újból. De most teljesen másként.

0aa54996-d95b-4ef9-90c7-2a4fbefc0db2.jpgBúcsúzkodni senki nem szeret. 

Nyilván mi sem. De muszáj volt. Ezen is sokat gondolkodtam már (nyilván így karantén alatt van ideje filozofálgatni az embernek), hogy melyik könnyebb: felkészülni egy búcsúra és várni a végső búcsú pillanatát, vagy egyik pillanatról a másikra elmenni végleg?

Nincs jó válasz, egyik sem könnyű. Volt „szerencsénk” megtapasztalni mindkettőt. A közel húszfős baráti társaságunk elég színes: a franciák, amerikaiak és latin-amerikai donhuánok között Ausztrália, Kanada, Jordánia és Magyarország képviselte magát benne.

Március elején már igencsak szorult a hurok itt is, de a spanyolok elég higgadtan, kicsit talán könnyelműen kezelték a helyzetet. Amikor otthon már rég bezártak az egyetemek, mi egy napsütés keddi napon Bilbaóban még vígan, de már kicsit aggódva fogyasztottuk a suli ebédlőben a cafe con leche-t és a cukkinis tortilla de patatast. 

És pontosan, mint a filmekben

Két nappal később, csütörtök hajnalban az amerikai elnök hazahívó bejelentése után kitört a pánik. De tényleg. Ezen a hajnalon az amerikai erasmusos diákok többségének váratlanul kellett lezárnia itteni életét és hazautaznia. Gyakorlatilag azonnal. És ez indította el igazán a lavinát. Két barátnőm rögtön megvette a repülőjegyet, amikor a szüleik hívták őket, és az első reggeli géppel mentek is haza. Nem tudtuk felfogni. A többiekkel bementünk az egyetemre, csak azért, hogy lássuk egymást. 

005c5425-2e97-4278-8e36-c09faea3ac71.jpgÉs kezdődtek az utolsók.

Nagyon ijesztő volt látni, ahogy – mint egy világvége-filmben – mindenki sírt a folyosón. És a büfében. És az udvaron.  A tanáraink és a titkárság dolgozói sem tudtak nekünk mit mondani. Mert senki nem tudott semmit.  

Csak ültünk egész délelőtt a pálmafás aulában, és próbáltuk feldolgozni az eseményeket. Mindenki helyzete nagyon egyedi volt, az egyetlen közös pont talán az, hogy tudtuk: minden és mindenki sérül. És az egész elmondhatatlanul bizonytalan volt.

Aznap hajnal négyig fentmaradtunk

Együtt, még utoljára.  Az egyik legkedvesebb amerikai barátomnak ment a taxija a repülőtérre, nálunk hagyta a töltőjét, és én öt perc alvás után rohantam hozzá 4.10-kor... Még szerencse, hogy Bilbaóban minden elérhető távolságra van gyalog. 

Eddig nevetve írtam ezeket a sorokat, most kicsit sírok erre visszaemlékezve. Akkor fel sem fogtam, mennyire abszurd az egész. See you soon-nal köszöntünk el. És tudom, hogy még találkozunk. 

img_4521.jpgEgy másik csodálatos barátnőm ausztrál, ami aztán tényleg a világ másik vége. Tíz körmömet lerágva izgultam érte, míg 5 átszállással, 2 törölt járattal, 1 elveszett bőrönddel és csaknem 3 nap alatt nagy nehezen hazaért. Mert igen, amellett, hogy folyamatosan törölték el a járatokat egyik pillanatról a másikra, sokakat nem engedtek fel a gépekre az átszállásnál, mert hogy Spanyolországból mentek haza, ami akkor már az egyik leginkább fertőzött országnak számított. Mint amikor leugranak a süllyedő hajóról.

Ekkor kezdődött a mindennapos este nyolcas közös tapsolás, ami reményt keltett és kelt mind a mai napig. Kiállunk az ablakba, és lelkiismeretesen tapsolunk, hogy lesz még jobb! A kanadai barátnőm utolsó estéjén a nyolcórai taps után retró számokat játszottunk egymásnak ablakba tett hangszórókon a szembeszomszédainkkal, aztán pedig táncoltunk egy nagyot csak mi hárman a szobában. Ez kellett a lelkünknek. 

Eddigre már annyira gyakorlott búcsúzkodók voltunk, hogy nem is zokogtunk, csak szorosan megöleltük egymást, és kínunkban nevetve borultunk egymás nyakába. Elsírtuk az összes könnyünket, elsirattuk az eddigi és a meghiúsult közös kalandjainkat, meg a gondtalan külföldi félévünket is. 

A francia barátaink  is „átmenetileg” hazamentek 

img_2760.jpgŐk vannak hozzánk a legközelebb, és a legvadabb álmunkban sem gondoltuk volna, hogy egyből miután elmennek le is zárják a határokat. Nem is vitték haza az összes cuccukat. Hagytak itt nekünk takarókat, ágyneműt, jógaszőnyeget, turmixgépet, növényeket – sőt, lett egy egész jó tévénk is. 

És persze a gitár. Nagyon régóta zenélek, itt külföldön már az első hét után őrülten hiányzott az örömzenélés és az éneklés az életemből. Ezzel az érzéssel nem voltam egyedül, hamar alapítottunk egy nemzetközi bandát, amellyel délutánonként parkokban vagy egymásnál gyűltünk össze zenélgetni, esténként pedig az utcán játszottunk. Összebarátkoztunk a helyi utcazenészekkel is, és közösen csodás dolgokat alakítottunk. 

Csakhogy hirtelen az összes közeli barátom hazament, kivéve a jordániai lakótársamat. Jobb híján együtt kezdtünk gitározni tanulni.  Húztuk egymást, ki hol jár a leckében, és 2-3 hét után a mai 4-5 akkordos, egyszerű dallamokból álló popdalokat simán el tudtuk játszani. Hatalmas volt a boldogság. YouTube-ról vettünk leckéket, és indítottam egy insta-oldalt, amin motiváló szövegű dalokat dolgozok fel. A zene tényleg segít minden körülmények között.

És hát erre szükség is van.

34ae926e-143a-4891-9847-5fa3fef85230.jpg

Itt Spanyolországban elég súlyos a helyzet, bár a stagnálás után végre elkezdett lefelé szállni a görbénk, és folyamatosan csökken az új megbetegedések száma, de azért nem merem kijelenteni, hogy túl vagyunk a csúcson, mert én már semmin nem lepődöm meg.

Itt tényleg karantén van.

Csak patikába és boltba mehetünk ki, szigorúan csak a közelbe. Ezt elég komolyan kell venni, a rendőrség folyamatosan ellenőriz. Egyszer bizony engem is megállítottak. Az első két hét majdnem teljes bezártság után úgy éreztem, egyszerűen muszáj kimozdulnom egy sétára, különben bekattanok. Hatalmas rózsaszín szatyrommal, napszemüvegben, csaknem fütyörészve sétálgattam a napsütésben (végül is akár a boltba is tarthattam volna), amikor lelassított mellettem az addig csak városi legendának vélt rendőrautó. 

Ha nem magyarázom ki magam azzal, hogy csak kézfertőtlenítőt kerestem a patikákban (ez volt az egyetlen tárgy a táskámban a kulcsomon kívül), akkor 600 euró lett volna a büntetésem. Tehát ez (jogosan) nagyon nem játék.  

Kijárási tilalom tekintetében így telt csaknem az egész március és április. 

img_3443.jpgÁprilis 26-án volt a születésnapom, és a spanyol kormánytól is kaptam egy hatalmas ajándékot: május 2-ától hivatalosan is kimehetünk a szabadba sportolni! Végre látjuk a fényt az alagút végén!

Felmerülhet a kérdés, hogy ha eddig ennyire rossz volt a helyzet, miért nem mentem haza? Így van, nekem is megvolt a választásom, hogy menjek vagy maradjak. És most ezalatt nem csak a külföldön maradt Erasmusos hallgatókat értem, hanem azt a rengeteg vidéki diákot, akik a fővárosban, vagy az otthontól relatíve távol tanulnak. Ebben a helyzetben a Budapest–Nyíregyháza távolság is óriási tud lenni, és mindenkinek hasonló helyzettel kellett megküzdenie.

Talán ez volt életem eddigi legnehezebb döntése. 

img-8346.jpgMert ahogy búcsúzkodni nem szeretek, dönteni sem. Sok kortársamhoz hasonlóan általában én is ösztönből döntök, de most kivételesen átrágtam mindent, és mérlegeltem a lehetőségeimet. Nem szerettem volna hazamenni. Nem szerettem volna ebben a helyzetben többször átszállni a repülővel, és úgy hazaérni, hogy senki nem vár ott és nem ölel meg. Mert nem szabad. Nem szerettem volna így véget vetni ennek az életre szóló kalandnak, és így látni Budapestet. Nem szerettem volna megbánni a hazatérést.

Végül is, ha úgy nézzük, hogy ezt a félévemet útkereséssel és személyiségfejlesztéssel szerettem volna tölteni, akkor tessék, megkaptam. Nyilván nem így képzeltem el, de most ebből kell kihozni a legtöbbet.

Nincs jó döntés.

Nem bántam meg, hogy kint maradtam. Egyszerűen ezt éreztem a legbiztonságosabbnak a szeretteim és magam számára is. Ebben a helyzetben nincs jó vagy rossz döntés. 

A legeslegjobb barátnőm éppen Portugáliában van, szintén Erasmuson, ugyanilyen helyzetben, szóval egymás lelki támaszai voltunk és leszünk. Mert igen, ez anélkül, hogy otthonról támogat minket ezerrel a család, a baráti kör, hihetetlenül nehéz lenne. 

img_0893.jpgTöbbször jött csomagom otthonról, és zokogva bontottam ki a Piros Arannyal, Pick szalámival és májkrémekkel teli dobozt. Dolgok, amik felbecsülhetetlenek. A hazai ízek.

A karantén elején egyfajta gyászidőszak következett. 

Akkor ezt nem mondtuk ki, így több mint egy hónap elteltével realizálom csak. Talán a legrosszabb az inszomnia volt, amivel szerintem jelenleg sokan küszködünk.

Nem csak fizikailag nem vagyunk lefáradva, hanem a lelkünk, az agyunk is pörögne még tovább. Annyi említett esemény, emberi interakció és ezernyi kaland után most a töredékére redukálódott a tevékenységünk. És hiába szeretnél, egyszerűen csak nem tudsz aludni. Valójában nem is emlékszem, mit csináltam szinte reggelig ébren, leginkább csak forgolódtam az ágyamban. Akkor még csak Netflixet sem néztem. Emiatt másnap majdnem teljesen használhatatlan voltam.

Ezt az időszakot végtelen Facetime-ozás és telefonálás is jellemezte. Szinte beleőrültem a honvágyba, de hallottam a kis hangocskát a fejemben (jaj, lehet tényleg meg is őrültem!), hogy ne menjek haza. Amikor végérvényesen megálltak a gépek Barcelonából is, óriási megnyugvást éreztem. Végre van valami biztos pont: az hogy, most már képtelen vagyok hazamenni, és tutifix maradok, ámen.

Ezek után mintha tiszta lappal indultam volna: csilli-villire kitakarítottuk a lakást, átrendeztük a nappalit és egy kis „chill zone”-t alakítottunk ki, amit a barátainktól kapott növények, plédek és szőnyegek segítségével nem volt nehéz. Így legalább kicsit úgy éreztük, még továbbra is velünk vannak. 

A gyász után az események feldolgozása jött.

img_4696.jpgEredetileg is a mi apartmanunk volt a központ, rengeteg emlék, közös buli és nevetés kötődött ide. Azt is el kellett fogadnom, hogy ez a korszak véget ért, nincs több utazás, utcazenélés, és lesznek emberek, akiket talán már sosem látok viszont. 

Ebben ez a kicsi környezetváltozás segített, ráadásul az addigi a falunkon lévő depresszív, fekete, nagy festményszerűséget lecseréltük színes virágos és mediterrán tájképekre, amiket a lakótársam festett.  Nagy a lakásunk, szóval két hónap alatt sem mentünk egymás agyára, sőt: igaz nagytesó lett ő nekem.

Bilbaóban mindenki igyekezett betartani a szabályokat. A legtöbben maszkban járnak, és minden boltban kötelező kesztyűt is viselni. A polcok nincsenek kifosztva, picit többet kell sorban állni, de alapvetően gördülékenyen megy a bevásárlás. A szomszédaink ugyanúgy beszélgetnek, csak most az ablakon vagy éppen az erkélyen keresztül, és is előfordul, hogy az egyik szomszéd az ajtón kívül ül a lépcsőházban szigorúan két méter távolságból, és így beszélik meg a napi történéseket. Megmosolyogtató, mennyire kreatívak tudnak lenni az emberek.

Távoktatás

img_2595.jpgA magyar és a spanyol egyetemen is vannak óráim, mindkét helyen igyekeznek megbirkózni az online oktatással, én pedig annál is inkább próbálok helytállni. Többé-kevésbé sikerült is venni az akadályokat, bár a vizsgaidőszak azért még előttünk áll! „A koronavírusnak hála”, sikerült utólag felvenni még egy tárgyat, már a szakdolgozatom alapjain dolgozgatok, és így szerencsére lehet, hogy nem is fogok csúszni! Emellett a legkedvesebb diákszervezetemben, a Corvinus Művészeti Akadémiában sem állt meg az élet: online kurzusokkal, heti Zoom-os talikkal és a gyűlés helyetti közös számítógépes társasjátékokkal ütjük el az időt az alkotás mellett!

img_4728.PNGMindenkinek alkalmazkodnia kellett, és tudatosítani magunkban, hogy ugyan ez egy átmeneti időszak, de az egész világnak szüksége van a változásra. Mert valójában a mi normálisnak vélt életünk nem is annyira normális. Azzal is tisztában vagyunk, hogy ez a karantén csak a kezdeti nehézség, a koronavírusnak rengeteg hatása lesz az egész jövőnkre. És bizony nem térhetünk vissza a „normálisba”. Szükség van a fejlődésre.

Én, aki mindig mindent el akartam tervezni az életemben, és nagy távokban gondolkodtam, most ebben az időszakban napról napra éltem. Mert nem volt mibe kapaszkodni, csak a napi történesékbe, abba, ami pont most történik. Mert csak ez a biztos. És ez segített.

É hála a kütyüknek 0-24-ben tudtam, mi folyik a szeretteimmel és a világban. Félelmetes visszanézni a képernyőidőmet meg a lépésszámlálót… de legalább az egész világ összetart virtuálisan! Sőt a neten keresztül – mivel most van időm – még az anyukámat is elkezdtem angolul tanítani, nagyon szorgalmas kis tanítvány!

A lelki egészséghez nagyon fontos a hála. 

Minden nap feljegyeztem egy vagy több jó dolgot, ami aznap történt velem, és amiért hálás lehetek. Vannak dolgok, amik ezelőtt természetesek voltak, de most nagyon felértékelődtek. Ilyen például minden nap levinni a szememet. Majd felszaladni az ötödik emeletre. Esküszöm, ettől érzem igazán, hogy élek!

Igyekszem a dolgokat pozitívan szemlélni, kicsi célokat tűztem ki magam elé minden napra, és érzem, ahogy fejlődök. Jobban rendben vagyok magammal. És türelmesebb lettem, ami óriási szó. A saját anyukám is azt hitte, (aki egyébként teljesen tiszteletben tartotta a döntésem, hiába nagyon hiányzom neki), hogy egy ilyen zsúfolt életstílus után sokkal nehezebben fogom viselni a bezártságot, de nem így történt. 

Ahogyan kezdtem, úgy fejezem be: a Margaret Island soraival.

„Valahol ez így volt jó, 

valahol ez így volt szép,

 és a napsütötte parton állok egymagam. 

Boldogan.”

img_1825.jpg

Képek és szöveg: Major Dóra

2020. május 12.

Erasmus a karantén idején Tovább
„Az élet annyira szép, hogy nem érünk rá sokáig puffogni valamin”

„Az élet annyira szép, hogy nem érünk rá sokáig puffogni valamin”

balazs_andi_banner_1.png

A koronavírus miatt rengetegen maradtak ideiglenesen munka nélkül, köztük Balázs Andrea színésznő is. Bár a színház az élete, egy pillanatig sem unatkozik otthon, és a legjobbat hozza ki a helyzetből. Beszélgetésünk során mesélt róla, mivel tölti jelenleg a napjait, illetve azt is elárulta, hogyan tud a nehézségek ellenére is pozitív maradni.

Írta: Bokovics Nóra / Borítókép: Erdős Juci

 

Tudom, általános kérdés, de a jelen helyzetben különösen fontosnak tartom feltenni: hogy vagy mostanában?

Köszönöm szépen, most már megszoktam, legalábbis elfogadtam, ami történik. Én több mint egy hónapja önkéntes karanténba vonultam, tehát én magam döntöttem úgy, hogy egyáltalán nem mozdulok ki. Az első hét sokk-hatása után elfogadtam a helyzetet. Nagyon szerencsés vagyok, mert egy kertesházban élek a párommal, állatokkal körülvéve. Így könnyebb elviselni.

balazs_andi_kep_2.pngMi az, ami a legjobban hiányzik?

A színház. Olyan, mintha az életem egy részét vették volna el. Megértem, hogy most ennek van itt az ideje, de azért mégis hiányzik a közönség visszajelzése, a taps. Természetesen a család és a barátok a legfontosabbak, de azon kívül a színház.

A színházban most teljesen megállt az élet, vagy online formában is próbáltok?

Láttam, hogy néhány helyen volt erre törekvés, de végül senki nem csinálta komolyan. Szerintem a színház annyira társas dolog, hogy lehetetlenség online csinálni. Az, hogy egy-két olvasópróba esetleg lezajlik ilyen formában, teljesen természetes, hiszen olvasni tudunk. De egy próbának szerintem akkor van értelme, ha fizikailag találkozunk.

Mire készültetek a veszélyhelyzet előtt? Lehet már tudni, hogy mi lesz az elmaradt előadásokkal?

A karantén előtti időszakban kilenc darabban játszottam egyszerre, és most kezdődtek volna az olvasópróbáim a következő évadra. Érkezett ilyen kérdés tőlünk, színészektől, hogy mi lesz ezekkel, és azt mondták, hogy abszolút megtartják őket. Ha feloldják a korlátozásokat, akkor ezeket a darabokat el fogjuk játszani.

balazs_andi_kep_3.pngA Talent Stúdióban önismeret és önfejlesztő órákat tartasz. Hogyan zajlik itt az online oktatás? 

Először is mindenképpen egy másik tanmenetet kellett összeállítanom. Most sokkal nagyobb hangsúlyt fektetek az óráimon a beszélgetésekre, illetve kicsit másfajta játékokkal próbálom megnyitni a diákjaimat. Ez mindenképpen nagyon érdekes és új tapasztalat. A legutóbbi két órámon a gyerekek teljesen ismeretlenek voltak egymásnak, ők gyakorlatilag ebben a rendszerben az online oktatás keretein belül ismerkedtek meg. Már napokkal előtte rettenetesen izgultam, hogyan fogom lekötni tizenöt ember figyelmét, akik sem engem, sem egymást nem ismerik, és nem tudtam mennyire lesznek majd nyitottak ebben a helyzetben. Rengeteget szorongtam. Hála istennek nagyon jó visszajelzéseket kaptam. Nem is gondoltam volna, hogy egyeseknek mekkora segítséget adok. Az egyik diákom például már két hete nem mozdult ki a szobájából, mert senkivel nem akart kommunikálni. Azt mondta, hogy az órám után rájött, hogy szüksége van a családjára, kiment hozzájuk és együtt tévéztek.

Hogyan tudod megvalósítani azt, amit a gyakorlati oktatásban szoktál?

Olyan feladatokat adok az online oktatás keretein belül, amik esetleg elgondolkodtatóbbak, mint általában a helyszínen. Sokszor, amikor a normális órákat tartom, a legtöbb dolgot közben találom ki, most viszont nagyon előre meg kell terveznem, hogy mit szeretnék csinálni. Olyan témákat feszegetünk, amiket nagyon fontos, hogy legalább egyszer az életben végiggondoljuk. Úgy érzem, most több olyan kérdést tudok feltenni, ami a fiatalságot különösen érinti és érdekli. Például kitaláltam egy nagyon jót, amit szerintem a rendes gyakorlati oktatásba is át fogok emelni. Mindenki felhívhatja öt évvel ezelőtti önmagát, és elmondhatja, hogy miket tanácsolna neki.  Nagyon érdekes dolgok merülnek fel. Ha csak abból indulok ki, hogy én miket mondanék az öt évvel ezelőtti önmagamnak… lenne egy-két tanácsom.

Az eddigi életedet a folyamatos próbák, előadások és a rohanás jellemezte. Nem túl egyhangúak most a napok?

Én nagyon jól elvagyok itthon, egyáltalán nem unatkozom. A párommal, Gáborral kialakítottunk itt egy olyan életet, ami nekünk nagyon kényelmes. Egyébként gyorsan elfoglalom magam, hogyha arról van szó, akár egy jó filmmel vagy sorozattal, a Netflix most csodálatos. Sokat lógok a neten, ahogy azt normálisan szokták az emberek, mellette pedig szájmaszkokat varrok.

balazs_andi_kep_4.pngHogyan jött az ötlet, hogy maszkokat készíts?

Nekem van ebből egy szakmám, varrónőként érettségiztem le immáron 21 évvel ezelőtt. A karantén alatt szerettem volna valamilyen kreatív dolgot csinálni, ezért elkezdtem oktatóvideókat nézni a maszkkészítésről, és rájöttem, hogy ez nekem is menni fog, hiszen van egy remek varrógépem. Először még csak magamnak gyártottam ezeket, majd ahogy elkezdtem kifelé kommunikálni, hogy ezzel foglalkozom, rengeteg kérés érkezett felém, amiket nagyon szívesen teljesítek. Vittem már maszkokat orvosi rendelőknek, idősek otthonának és kórházaknak is. Sajnos nem tudok olyan nagy tételeket gyártani, de például ötvenes csomagokat szívesen készítek. Amellett, hogy nagy segítség másoknak, a gondolataimat is lefoglalja, és ha rossz kedvem van vagy egy kicsit unalmas lenne itthon, akkor ez remekül elviszi az időt.

Ezek szerint a színészet mellett van egy másik szakmád is?

Ez nagyon érdekes, de nekem mindig is volt B tervem. Én azért sem vagyok azon görcsös színészek egyike, aki minden áron színész szeretne lenni, mert van mellette másik tervem. Kialakítottam magamban egy teljesen egészséges kíváncsiságot a világ felé, ami odáig nyúlik, hogy nem zárkózom el attól, ha a színészkedés valamiért nem jönne össze. Bár már 18 éve csinálom, de ha bármi történik, akkor mással is tudok foglalkozni. A varráson kívül még két szakmát elvégeztem, cipő-felsőrész készítő és masszőr is vagyok. Ez mind azelőtt történt, hogy színész lettem, és nagyon büszke vagyok rá, hogy az érettségim mellé három szakmát is szereztem. Megőrülnék színház nélkül, a színészet a hivatásom és a szerelmem, de nem szabad készpénznek venni, hogy ez mindig így lesz.

Szerintem te egy nagyon pozitív, mindig vidám személy vagy. Az Instagramodat végigpörgetve azt látom, hogy mások felé is próbálod ezt sugározni. Ebben a helyzetben is meg tudtad őrizni a pozitivitásodat?

Amikor március 10-én bemondták, hogy a színházaknak be kell zárniuk, rajtam is kitört egy elképesztő pánik. Mint amikor gyerekként kiveszik a kezedből a játékot, hogy most már menni kell aludni, te meg toporzékolsz és hisztizel. Ugyanezt éreztem, hogy úristen mi lesz most velem? Otthon kell maradnom, de mi lesz a munkáimmal? Viszont a diákjaimnak is mindig azt tanítom, hogy egy ideig rendben van, ha az emberen van egyfajta pánik, csak tudja kezelni. Nem szabad belekényelmesedni és dédelgetni ezt az érzést, hanem meg kell próbálni a legjobbat kihozni a helyzetből. Egy idő után visszatért a pozitivitásom, de a mélypontot én is ugyanúgy megéltem. Néha még most is belekerül egy szemcse a fogaskerékbe, de aztán összeszedem magam és megyek tovább.

Hogyan tudod leküzdeni ezeket a pillanatokat?

Rém egyszerűen, ilyenkor gyorsan elfoglalom magam. Vagy felhívom egy barátomat, meggyőződöm róla, hogy jól van a családom, és elfogadom a helyzetet. Most nem tehetünk mást, fegyelmezetten végig kell csinálni. Sokszor gondolkodom rajta mostanában, hogy egy kicsit talán meg is érdemeljük, amit kaptunk, mert tényleg elképesztő, amit a Földdel művelünk. Ez egy jó pofon arra, hogy szedjük össze magunkat és jobban odafigyeljünk. Most már mindenki otthon van, bezárva nézi a szemközti fát, ahogy szépen virágzik, és azt gondolja, milyen jó lenne beülni alá. Lehet, hogy ezek után kicsit jobban fogják értékelni az emberek azt, amijük van. Én ebben bízom.

balazs_andi_instagram_oldal_5.pngÚgy látom, te mindig próbálod tartani a lelket másokban, az Instagram oldaladra is sok humoros képet és videót posztolsz a követőid szórakoztatására.

Ez abból fakad, hogy nagyon nehezen viselem magam körül a feszültséget vagy a szomorúságot. Azért nem tudom ezt elfogadni, mert időpocsékolásnak tartom. Az élet annyira szép, hogy nem érünk rá sokáig puffogni valamin. Úgy érzem, hogy én nem azt csinálom, ha valaki rosszkedvű, hogy addig bohóckodok neki, amíg nem nevet, tehát nem az a célom, hogy minden áron jókedvű legyen. Azt akarom megmutatni az embereknek, hogy nincsen semmi baj, majd lesz valahogy. Mindig van valahogy.

 

Kaptál már olyan visszajelzéseket a követőidtől, hogy a segítségeddel tudtak pozitívak maradni?

Rengetegszer, napi szinten több száz ilyen üzenetet kapok. Ma például egy komplett munkaközösség írt nekem, hogy a kávészünetben minden nap megnézik az Instámat és azon nevetnek, ez lendíti át őket a helyzeten. Egy gyógyszertárból írt egy pánikbetegséggel küzdő lány, hogy rátalált az oldalamra, egy nap alatt végignézte az összes bejegyzésemet, és annyira jól szórakozott, hogy végre felszabadultan nevetett.

balazs_andi_kep_6.pngTe kire tudsz támaszkodni ebben a helyzetben?

Nagyon sok mindenkire hála istennek. Rögtön itt van mellettem Gábor, immáron 18 éve élünk együtt megbonthatatlanul. Nagyon klassz családom van, elképesztően jó fej barátaim, akikkel most is folyamatosan tartjuk a kapcsolatot. Videochatelünk, apukám minden este ír nekem levelet, illetve van egy család csoportunk Facebookon, úgyhogy remekül megvagyunk. Elképesztően hiányoznak, de azt tudom mondani, hogy jó ez az internet, mert így láthatom őket és figyelhetem hogy' vannak.

Vannak olyan munkáid, amiket otthonról el tudsz végezni?

Nagyon sok online interjút adok, rengeteget beszélgetek újságírókkal Skype-on, Zoom-ban vagy akár Instagramon. Meséket olvasok gyerekeknek, verseket mondok, illetve van pár televíziós munkám, amit gyakorlatilag home office-ban meg tudok csinálni.

balazs_andi_kep_7.pngA mindennapok során követsz valamilyen napirendet?

Nem, és ennek nagyon örülök, nem szeretem a napirendeket. Ha van valami dolgom, akkor ahhoz igazítok mindent, de ha nincs, akkor délig alszom, aztán majd lesz valamikor ebéd. Nem stresszelem magam ezen. Ha lenne gyerekem, az természetesen más lenne, de így pont egyforma bioritmusban élünk Gáborral. Úgyhogy igazi rendszer nincsen, csak ami a háziállatoké, az etetés, játék, ilyesmi. Most jól esik ez a kis pihenés. Azért minden napra jut valami, akár a varrás vagy, hogy befejezzük egy sorozatot.

 

 2020.04.30.

Képek: Balázs Andi Instagram oldala @balazsandi

„Az élet annyira szép, hogy nem érünk rá sokáig puffogni valamin” Tovább
Karantornázzunk a karantúlsúly ellen! - Otthoni edzéstippek

Karantornázzunk a karantúlsúly ellen! - Otthoni edzéstippek

scott-broome-cuohhp5tx5g-unsplash.jpg

Karantársak! Fiktív Ferenc felnyitotta a szemem, miért is kell mozognunk. Teljesen nyilvánvaló, hogy ez nyilván való. Gondolatait jó tanácsokkal, érvekkel és edzéstervekkel egészítettem ki. – Szatmári-Schubauer Solt home official sportösztönzése.

Írta: Szatmári-Schubauer Solt; Grafikák: Tóth-Máté Bence

Kedves naplóm! Már idejét sem tudom, mióta vagyok itthon bezárva. Ma sem mozogtam semmit. Mikor a fürdés utáni törölközésben kifulladtam, majd megnéztem magam a tükörben, elfogott a félelem. Lehet, ha ismét kézitusára kerül sor Frici bácsi ábécéjében a lisztért, akkor ezúttal én húzom a rövidebbet. Nyáron pedig, amikor ennek az őrületnek vége lesz, attól tartok, hogy összetévesztenek majd a kis bérelhető matracok egyikével. Ez így nem mehet tovább! Beteszek egy Rubint Rékát! – Fiktív Ferenc feljegyzése, 2020.04.18.

nevtelen_terv_1_1.pngNem nehéz elképzelni a lelkes Ferencet, amint Adibasz csuklószorítójával, esetleg, mivel otthon úgy is mindegy, egy szál Gluin Gloin alsónadrágban csorgatja verejtékét a drága parkettára. Node senki nem tájékoztatta, hogy drágakő asszonyság tornája után senkit nem fog a leverni pultok között, csak nem köpi ki a belét, ha gyorsan el akar iszkolni a fehér kenyérporral. Ráadásul már a gyomra is émelyeg, mert az előbb tolt be egy magyaros pacalt. Mivel pedig régóta nem mozgott, ezért a fitt életmód elhatározásának harmadik napján úgy fáj mindene, hogy nem tud kikelni az ágyból sem. Vége a lendületnek. Ezért, kérem, tisztáznunk kell egy-két dolgot! (kép: Canva.com)

Előszöris azon felül, hogy a boltokban bármit megszerezhetünk, illetve, hogy nyálcsorgatva fordulnak utánunk a strandon, kifelejtette a naplójából Fiktív kolléga, hogy miért is jó a rendszeres mozgás. Szerencsére a Corvinus Testnevelési és Sportközpont levette ujjaimról ennek a feladatnak a terhét. A következő infografika garantáltan meggyőzőbb nálam. 

karanten_sport.png

Másodszor pedig fogalmazzuk meg, mi a célunk! Zsírégetés vagy izomépítés? A magas intenzitású, kardió edzések felelősek azért, hogy ne mi legyünk a Titanic legnagyobb mentőcsónakja. Ezeknél fontos, hogy a gyakorlatokat gyorsan végezzük, kevés pihenővel. Így pulzusunk az egekbe szökik. De megnyugtathat a tudat, hogy szívdobbanásaink csak úgy lökik le rólunk a kalóriákat.

Abban az esetben viszont, ha akkora pofonokat szeretnénk osztogatni, hogy azt a Rejtő regények hírhedt hősei is megirigyelnék, akkor inkább erősítő jellegű edzéseket kell végeznünk. Előkerülhetnek a porosodó súlyzók és elfelejthetjük a tévé (hú, öreg vagyok? számítógép? tablet?) előtti ugribugrit.

Mikor már tudjuk, mire van szükségünk, elemezzük az állapotunkat! Kezdők a mindennapos önsanyargatás helyett osszák fel a hetet! Hétfő-szerda-péntek vagy hétfő-kedd-csütörtök-péntek edzés, a többi pihenő.

Ha eljött a nagy pillanat, és rászántuk magunkat a mozgásra, akkor – lehet, hogy túl egyértelműnek hangzik, de Ferenc pajtás is megszívta – lecsó után legalább fél órát várjunk, mielőtt belecsapunk a lecsóba! Minden edzést az ízületek és izmok átmozgatásával, egy 10 perces bemelegítéssel kell kezdeni. Extra tanács: érdemes kitűznünk egy fix időpontot a napon, amikor hozzálátunk a mozgáshoz. Mintha csak edzésre mennénk… Ez segíthet az otthoni időbeosztásban, és nem úszik el minden. (kép: Canva.com)

nevtelen_masolata.png

Ez pedig az a pont, mikor azt gondolom, mindenki felkészültebb, mint Fiktív Ferenc és leránthatjuk a leplet az edzéstervekről. Zsírégetéshez ajánlanám az általam csak TABATA-ként ismert, 4 percig tartó, 20 másodperc munka 10 másodperc pihenő felosztást. Ezt a négy percet, ha négyszer megismételjük, akkor kezdőként büszkék lehetünk magunkra. (A szériák között egy perc pihenő tartandó, a különböző 4 percek gyakorlatai pedig eltérhetnek egymástól.) A telefonra letölthető Tabata Timer alkalmazás nagy segítség lehet az egész lebonyolításában. Szinte mint egy edző, csak üvöltözés helyett csak sípolni meg pittyegni tud. Nem fizetett reklám, én ajánlom. Jó mozgást kívánok!

https://www.tabatatimer.com/

Aki pedig nem feltétlenül edzene, csak elgémberedett a gép előtt, annak itt egy bónusz feladatsor, szintén a Corvinus Testnevelési és Sportközpont anyagai alapján:

szamitogepes_gyakorlatok_1.png

szamitogepes_gyakorlatok_2.png

Címlapfotó: pexels.com

Karantornázzunk a karantúlsúly ellen! - Otthoni edzéstippek Tovább
Használd ki ezt a lehetőséget, ismerd meg jobban önmagad! Interjú Dr. Németh Marietta szakpszichológussal (II. rész)

Használd ki ezt a lehetőséget, ismerd meg jobban önmagad! Interjú Dr. Németh Marietta szakpszichológussal (II. rész)

veszteseg_1.png

A világszerte szükségessé vált karantén már elsőre is nagyon ambivalens reakciót váltott ki az emberekben. Az introvertáltak talán örültek, az extrovertáltak bánkódtak… Az azonban talán mindannyiunkban közös, hogy a #maradjotthon mögött bizonytalanságok, szorongás, kedvetlenség, esetleg más jellegű nehézségek bújnak meg. Dr. Németh Marietta klinikai szakpszichológussal, a Corvinuson működő Hallgatói Támogatások vezetőjével beszélgettünk arról, hogyan reflektáljunk erre a helyzetre. (borítókép: canva.com)

II. rész (Az első részt itt találod)

Írta: Lázár Fruzsina, Grafikák: Tóth-Máté Bence

Mi a helyzet az unalommal, a bambulással, álmodozással? Magamon azt veszem észre, hogy “harcolok” az ingerszegénység ellen. Folyton igyekszem magam lekötni valamivel, könyvvel, munkával, tévével, sporttal, evéssel, közösségi médiával… Mi lehet ennek az oka? Jó ez…?

distressz_v2.pngAz, hogy időnként elbambulunk, ábrándozunk, egyrészt szólhat arról, hogy az agyunk most pihenő üzemmódba szeretne kapcsolni. Ezek természetes üzemszünetei az agyi aktivitásnak, érdemes észrevenni ezeket, akkorra beiktatni a  pihenőket, amikor erre az igény természetes módon is jelentkezik. Ilyenkor nagyszerű a mozgás, relaxáció, meditáció, vagy egyszerűen, ha az eddigi tevékenységből más típusúra váltunk pl. akkor főzünk, takarítunk, chatelünk. Sokan ezt kora délután tapasztalják, ezután újabb felfelé emelkedő aktivitás szokott következni.

Ha ez a bambulás, ábrándozás szinte kitölti a napot, az már komolyabb problémát is rejthet - akár egy belső feszültség, szorongás feldolgozására tett kísérlet, de depresszív állapot jelzése is lehet.

Ha egy-egy nehezebb szituációra készülve képzeletben játszunk le szituációkat, ilyenkor az elképzelés jótékony hatású, felkészít minket a cselekvésre. Ezt használják az élsportolók mentális felkészítésében is, amikor egy cselekvéssort vagy egész versenyhelyzetet aprólékosan elképzeltetnek velük, ezzel előkészülve a tényleges szituációban a hatékony megküzdésre. 

nmarietta.jpgDr. Németh Marietta klinikai szakpszichológus, a Corvinuson működő Hallgatói Támogatások vezetője. A Corvinuson is van lehetőség pszichológus szakemberekkel konzultálni. A szolgáltatás anonim, ingyenes és jelenleg online történik. A tanácsadásra a pszichologus@uni-corvinus.hu e-mail címen lehet bejelentkezni.

A mentális betegségekkel, étkezési zavarokkal stb. küzdők számára ez az időszak talán még nehezebb: ha ránk vonatkozik, hogyan segíthetünk magunkon? Másoknak hogyan segíthetünk abban, hogy könnyebb legyen számukra ez a helyzet?

sliced-vegetable-and-cooked-food-on-white-ceramic-plate-1234535.jpgAki valóban súlyos étkezési zavarral küzd, az mindenképpen kérje szakember segítségét. Az étkezési zavarok külön területet jelentenek még a pszichológiai-pszichiátriai ellátásban is, nemcsak a magas előfordulási gyakoriságuk - főleg fiatal korban - és az életveszélyt jelentő következményeik miatt, hanem mert az ilyen zavarok gyógyítása speciális terápiát igényel.

Az evés önmagában fontos örömforrásunk. A születésünk után erre az alapvető biológiai késztetésre még több pozitív érzelmi réteg rakódik rá. Összekapcsolódik az evés-etetés és a karban levés, babusgatás, szeretve levés élménye. Később a közösségi étkezések, a közös ünnepek lakomái a közösségi élményt, az összetartozás örömét is az étkezéshez kapcsolják.

Ezáltal az evés alkalmas a szorongásaink csökkentésére, a magányosság érzésének oldására, így a mostani helyzetben könnyebben nyúlunk egy-egy jó falat után, vigasztalva, vagy megjutalmazva magunkat.

grocery-cart-with-item-1005638.jpgDe hogyan tehetünk ez ellen? Kísérletek bizonyítják, hogy ha fel kell állnunk, akár csak néhány lépést kell tennünk az ennivalóért, már kevesebbet eszünk, mintha a szemünk előtt, a kezünk ügyében lenne. Most, hogy valószínűleg mindenki bespájzolt, és több étel van otthon, mint eddig, fontos lehet olyan messzire tenni az ételeket magunktól, amennyire csak lehet. Ha még ráadásul jobban becsomagoljuk, tehát a láthatóságát és hozzáférhetőségét tovább csökkentjük, az is segíthet.

Gondoljunk arra, hogy előnyt is kovácsolhatunk a kialakult helyzetből, hiszen mostanában sokkal kevesebb lehetőségünk van impulzív vásárlásra. Tartsuk magunkat a listánkhoz, és arra egészséges ételeket írjunk fel. Ha nincs otthon chips, sütemény, üdítő, akkor máris tettünk az egészségünkért.

Az internet, a közösségi média, és a számítógépes játékok függőinek most még nehezebb a dolguk, hiszen egyébként is kénytelenek vagyunk intenzívebben  használni ezeket a felületeket. Úgy tűnik, azért leszünk függők valamitől, mert a felmerülő, feszítő problémák, a negatív gondolataink vagy unalmunk elűzésére egy gyors, gondjainkat feledtető megoldás felé fordulunk. Az e tevékenységek hatására kialakuló hirtelen dopaminszint emelkedés örömérzettel jár, és megerősíti az adott viselkedést. A megoldás ára viszont nagy:

ugyanabból az ingerből egyre több kell, hogy pozitív érzést tudjon kiváltani. Ráadásul a finomra hangolt szabályozási rendszert szétbombázzák az intenzív ingerek, e miatt csökken a motiváltságunk és a kognitív teljesítményünk is. Ezért gondolják a kutatók, hogy időnként szünetet kell iktatni a dopamintermelést fokozó tevékenységek gyakorlásában.

Ezt nevezik dopamin-detoxnak vagy dopaminböjtnek. Ezt most - amikor jórészt csak az online felületeken dolgozun és tartjuk egymással a kapcsolatot -, különösen nehéz megvalósítani, de már az is kedvező hatású lehet, ha a nap elején „böjtölünk” és csak munkára használjuk a délelőttöt, anélkül, hogy egyéb felületre kattintanánk.

Hogyan lendíthetjük át magunkat a nehezebb időszakokon? Hogyan legyünk türelmesek magunkhoz? Milyen mantrák, meditációs eszközök, affirmációk segíthetnek?

home_classroom_v2.pngElőször is lássuk be, hogy egy megváltozott helyzetben vagyunk.

Fogadjuk el, hogy ebben a helyzetben sem vagyunk egyformák: van, akit inspirál egy nehéz helyzet, és kihívásként fogja fel, és van aki köszöni, inkább túl akar lenni rajta.

Használjuk a kreativitásunkat és mások kreativitását, hogy a legjobb megoldásokat találjuk meg.

Ha megtehetjük, őrizzük meg életünk eddigi ritmusát, ha nem tehetjük, alakítsunk ki olyat, ami hosszú távon is fenntartható. Lehet, hogy most fogunk rádöbbenni, nekünk valami más sokkal jobban esne, tehát őrizzük meg a nyitottságunkat az új tapasztalatok iránt.

Ismerjük fel, tudatosítsuk és keretezzük át a negatív gondolatainkat. Érdemes tudni, milyen helyzet az, amire automatikusan beindulnak ezek a gondolatok. Mitől is tartok valójában?  Biztos, hogy ez a gondolat így igaz? Milyen más szempontból lehetne ezt még nézni? Használjuk ezeket a kérdéseket a gondolataink felülvizsgálatára.

Vegyük számba erőforrásainkat, hiszen mindannyian voltunk már nehéz vagy kritikus körülmények között. Mi segített akkor abban, hogy megküzdjünk a nehézségekkel? Mit tanultam magamról azokban a helyzetekben? Ne felejtsük el, az, hogy mi most itt vagyunk, a felmenőink, elődeink túlélésének, erejének, találékonyságának, ügyességének is köszönhető, ezeket pedig mi megkaptuk tőlük örökségként.

inspirational-quotes-written-on-a-planner-636237.jpgHa érzelmileg nehéz helyzetben vagyunk, írjuk le az érzéseinket. Nem kell megoldásra jutnunk, pusztán írjuk le mit érzünk, és erre szánjunk naponta 10-20 percet. Nem véletlenül kezdenek naplót írni a serdülők - vagy verseket a költők - boldogtalanságuk idején. A leírás segít szavakba, gondolatokba formálni a megfoghatatlan érzéseket, és ezzel már el is kezdődik a feldolgozásuk.

Csökkentsük a szorongásunkat, és őrizzük meg a lelki egyensúlyunkat!

A különféle jóga-, relaxációs és meditációs gyakorlatok már számtalan applikáción elérhetők. Az ekkor alkalmazott sajátos figyelmi beállítódás sok gyakorlás útján sajátítható el, ezért legyünk türelmesek és kitartóak. Cserébe olyan eszközt kapunk a kezünkbe, amely segítségével nemcsak kiegyensúlyozottabbak leszünk, hanem hatékonyabban tudjuk irányítani a figyelmünket, szabályozni érzelmeinket, teljesítőképességünk és a kreativitásunk is fokozódik.

És végül: minden különleges, szokatlan helyzet, amikor kilépünk a komfortzónánkból, arra is alkalom, hogy még jobban megismerjük saját magunkat. Használjuk ki ezt a lehetőséget!

Fotók: Pexels.com

Használd ki ezt a lehetőséget, ismerd meg jobban önmagad! Interjú Dr. Németh Marietta szakpszichológussal (II. rész) Tovább
Örökre emlékezni fogunk ezekre a szokatlan időkre, és nem mindegy, milyen narratívába helyezzük ezt

Örökre emlékezni fogunk ezekre a szokatlan időkre, és nem mindegy, milyen narratívába helyezzük ezt

Mentálhigiénés tanácsadás a koronaidőszakra

man-and-woman-doing-yoga-1882004.jpg

A világszerte szükségessé vált karantén már elsőre is nagyon ambivalens reakciót váltott ki az emberekben. Az introvertáltak talán örültek, az extrovertáltak bánkódtak… Az azonban talán mindannyiunkban közös, hogy a #maradjotthon mögött bizonytalanságok, szorongás, kedvetlenség, esetleg más jellegű nehézségek bújnak meg. Dr. Németh Marietta klinikai szakpszichológussal, a Corvinuson működő Hallgatói Támogatások vezetőjével beszélgettünk arról, hogyan reflektáljunk erre a helyzetre. (borítókép: pexels.com)

I. rész

Írta: Lázár Fruzsina; Grafikák: Tóth-Máté Bence

Sokunk számára szokatlan a helyzet, megváltozik az életritmusunk, szűkül a mozgásterünk, több időt kell önmagunk vagy családtagjaink közvetlen társaságában tölteni. Mennyi időbe telhet, amíg adaptálódunk a környezet- és életmódváltozáshoz? Milyen hatással lehet az otthonlét, egyedüllét a pszichés állapotunkra?

nmarietta.jpgNem vagyunk egyformák, ezért ugyanazok a körülmények másképpen hatnak ránk. Aki eddig is csak muszájból járt társas eseményekre, annak nagy megkönnyebbülés lehet, hogy most ez tiltva van. Akinek eddig nehézséget jelentett gyors és frappáns választ adni egy társalgásban, annak most van ideje átgondolni a mondandóját az online kommunikációban. Az viszont általában igaz, hogy szinte minden megváltozott körülöttünk, és a változásokhoz adaptálódnunk kell. Minden esemény ami alkalmazkodást igényel, fokozott stresszel jár, ezért ne csodálkozzunk, ha a teljesítményünk elmarad a szokásostól, ha hamarabb elfáradunk, vagy ingerlékenyebbek vagyunk, olyanon is felcsattanunk, amin korábban nem. Fontos, hogy próbáljunk meg elfogadóbbak lenni magunkkal és persze a hozzátartozóinkkal, egyéb kapcsolatainkkal is. (fotó: Dr. Németh Marietta klinikai szakpszichológus)

tavol_megis_kozel_v1.pngSokunknak a lakása lett a munkahelye, és nincs hova hazatérni, megnyugodni egy fárasztó nap után. Nagyon fontos, hogy a kikapcsolódás, és pihenés idejét és terét megteremtsük, akár úgy is, hogy  a családtagok - ha nincs mindenkinek külön szobája - felváltva elvonulhassanak kikapcsolódni. Aki hazament a koliból, albérletből, az most újra együtt él a szüleivel, testvéreivel, ami szokatlan és időnként megterhelő lehet. És persze az is előfordulhat, hogy éppen azzal nem tud most együtt élni, akivel szeretne, a párjával, barátaival. Nagyon fontos, hogy velük megmaradjon a kommunikáció. Az online kommunikáció során azonban kevesebb metakommunikációs jelzés ér el hozzánk, ezért különösen fontos, hogy verbálisan is fejezzük ki az érzéseinket, értelmezzük mondanivalónkat, sokkal precizebben, mint az offline alkalmakkor.

Beszéljünk az érzéseinkről, fogalmazzunk minél pontosabban, mert az online térben a metakommunikáció nem olyan erőteljes. Az természetes, ha fokozottabban aggódunk, hiszen veszélyhelyzet van. Ez átmeneti testi tünetekben is kifejeződhet, mint emésztési panaszok, alvási nehézségek.

Ha az aggódás és szorongás új, adaptív megoldások keresésére sarkall minket, akkor ez segítségünkre van. Ha azonban ennek mértéke akkora, ami lebénít, ami miatt huzamosabb ideig (akár egy hétig) még a szokásos, egyszerű tevékenységeket sem tudja valaki elvégezni, ha teljesen elönti a negatív események bekövetkezésétől való félelem, az már korántsem hasznos, ilyenkor mindenképpen érdemes szakember segítségét kérni.

cht.pngA Corvinuson is van lehetőség pszichológus szakemberekkel konzultálni. A szolgáltatás anonim, ingyenes és jelenleg online történik. A tanácsadásra a pszichologus@uni-corvinus.hu e-mail címen lehet bejelentkezni. A távoktatás bevezetése óta self help anyagokkal is segítjük a hallgatókat, amelyek a járvánnyal kapcsolatos megváltozott helyzetek kezelésére adnak hasznos fogódzókat, tanácsokat.

Aki úgy érzi ebben a szokatlan és nehéz helyzetben, hogy elbizonytalanodott, nem találja a jó megoldásokat, szorongással, félelmekkel, kapcsolati nehézségekkel küzd, bátran írjon nekünk. Azt szeretnénk, ha a hallgatóink az egyetemtől távol is azt éreznék, hogy nincsenek magukra hagyva a nehézségeikkel. (fotó: Facebook)

Sokaknak kilátásba került például elmaradó ballagás, esetleg még ennél is komolyabb lemondással járó helyzetek megélése is. Hogyan éljük meg az ezzel járó gyászt, hogyan engedjük el az ezzel járó fájdalmas érzéseket?

Először is érdemes ezen a területen is egyensúlyra törekednünk - amennyiben csak a veszteségeinkre koncentrálunk, úgy érezhetjük, azok vannak többségben, még inkább elkeseredettek, motiválatlanok és akár depressziósak lehetünk. Ne csak a veszteségeket soroljuk, hanem vegyük észre a nyereségeket is, akár tudatosan fókuszáljunk ezekre.

person-lighting-the-sparklers-1729797.jpgEmellett persze érdemes törekednünk arra, hogy a szokásaink, ünnepeink - ha nem is a régi formában - megmaradjanak. Általános tapasztalat, hogy a gép előtt ülve összefolynak a napok, megváltozik az időérzékelésünk - a kitüntetett napok abban is segítenek, hogy strukturálják az időt. (fotó: pexels.com)

Érdemes kialakítani új szokásokat is, ezekkel emlékezetessé tehetünk eseményeket, napokat, nemcsak a már megszokott módon. Legyünk ebben kreatívak: az egyik munkatársam mesélte, hogy úgy ünnepelték a nagyszülei házassági évfordulóját, hogy bár nem lehettek ott személyesen, otthon mindenki megfőzte a tervezett menüsort és online közösen fogyasztották el az ételeket.

Rengeteg múlik azon, hogy egy eseményt hogyan értelmezünk, milyen narratívába helyezünk. Lehet, hogy elmarad a hivatalos diplomaosztó, de az biztos, hogy örökre emlékezni fogunk ezekre a szokatlan időkre, és lesz mit mesélni a gyerekeinknek, unokáinknak.

Az interneten rengeteg praktikus tanácsot találhatunk az időnk eltöltésére - viszont ezzel együtt megjelent a fokozott teljesítményszorongás is, ami a produktívan eltöltött karanténidőt illeti. Hogyan találhatjuk meg a középutat a túl sok és túl kevés tennivaló között?

Sok csatornán olvasni, hallani, milyen nagyszerű a karantén olyan dolgok elvégzésére, amikre eddig nem volt időnk. Valóban vannak olyanok, akik most nem tudnak otthonról dolgozni, ezért ki kell találják, mivel tölthetik el értelmesen a nap 24 óráját. Számukra sokféle ötlet, jó tanács született, mindenki válogathat, próbálgathatja, neki mi válik be. Akik azonban otthonról dolgoznak, tanulnak, inkább fokozott leterheltséggel találkozhattak, ami nem csak időben, de pszichésen is komoly igénybevétel számukra.

hogyan_szervezd_v1.pngA home office vagy a távtanulás első pár hetében “krízis üzemmódban” működünk, megpróbálunk alkalmazkodni a megváltozott feltételekhez, és emellett próbálunk mindent ugyanolyan minőségben teljesíteni, mint eddig. Ez hihetetlen sok energiát emészt fel, amit csak tetéz az ismeretlentől való szorongás, és az, hogy nem tudjuk, meddig kell az energiáinkat tartalékolni, hogyan osszuk be az erőnket. Egyszerűen kevés a kontrollunk a helyzet felett. Idővel a “krízis üzemmódot” egy fenntartható működési módnak kell felváltania. Ha nem így történik, kimerülünk, akár meg is betegedhetünk, testileg vagy mentálisan. Erre a hosszú távú működési módra jellemző, hogy új rutinokat, szokásokat alakítunk ki, és visszatér vagy kialakul a munka és pihenés eddigi vagy új ritmusa.

A mostani helyzetben azt is fontosnak gondolom, hogy tudatosan gondoljuk újra az online és offline töltött idők ritmusát is:

semmiképpen ne töltsük az egész napot számítógép előtt. Iktassunk be a napunkba digitális csendeket és mozgást!

Mindehhez nagyon fontos a belső elhatározás, de nagy jelentősége van annak is, hogy a környezet, a felettesek, a tanárok is elfogadják és támogassák, hogy csak így lehet hosszú távon is egészségesen működni.

Cikkünk holnap folytatódik a második résszel, kövessetek minket, ha nem szeretnétek lemaradni! A grafikákhoz köszönjük a Corvinus Hallgatói Támogatás anyagait, Facebookon őket is megtaláljátok.

Örökre emlékezni fogunk ezekre a szokatlan időkre, és nem mindegy, milyen narratívába helyezzük ezt Tovább