Közgazdász Online


Tények és tévhitek a karriertervezésről

Tények és tévhitek a karriertervezésről

b_v_0082_3.jpg

A karrierről és az életpálya-tervezésről mindenkinek vannak elképzelései. Nemcsak a saját karrierjét illetően, hanem általánosságban is. Ezek az elképzelések, hiedelmek erősen hatással vannak ránk, amikor a saját jövőnkről gondolkodunk, vagy amikor döntéseket hozunk. Ebben a cikkben azokról a hiedelmekről osztok meg néhány gondolatot, amelyekkel a leggyakrabban találkozom a mindennapokban.

2021.04.09. Írta: Pintér Fanni a Corvinus Hallgatói Támogatás pálya- és karriertanácsadója, pszichológusa, borító: Bera Viktor, Közgazdász

Karrier? Életpálya?  

A tévhitek dobogójának legfelső fokán egészen biztosan az az elképzelés állna, hogy a karrier egy folyamatosan felfelé ívelő, de legalábbis előre haladó egyenes pálya. Talán ezért is segíthet, ha inkább a szakmai életút kifejezést használjuk, hiszen, ha egy utat képzelünk magunk elé, akkor jobban meg tudnak jelenni a kanyarok, fel-le ívelések, elágazások, ösvények. Mert a karrier bizony egy ilyen út. Élő és dinamikusan változó rendszer, amelyben alkalmazkodunk, fejlődünk, tanulunk és újrakezdünk. 

Annak ellenére, hogy sokszor egy folyamatosan felfelé ívelő pályaként képzeljük el a karriert, arra is hajlamosak vagyunk, hogy statikusan gondolkodjunk a szakmai életpályánkról. Mintha egy pontban meghatározható lenne a kezdete vagy a vége, vagy mintha egy-egy választásunkkal az egész előttünk álló utat előre meghatározhatnánk. Jellemző, hogy az egyetemi évek elejéhez kötjük a karrierünk kezdetét, vagy esetleg az első munkahelyre való belépést olyan végleges döntésnek gondoljuk, ami kizárhat sok más lehetőséget.

b_b_45_1.jpg

Kép: Burkus Brigitta, Közgazdász

Bár fontos mérföldkő mind az egyetem, mind az első munkahely, de valójában az életpályánknak semmiképp sem a kezdete vagy a vége. Attól még, hogy közgazdásznak tanulunk nagyon sokféle módon valósíthatjuk ezt meg, hiszen nincs két egyforma szakmai életút. Mégis néha olyan, mintha a karrierről csak előre tekintve, jövőorientáltan vagy visszatekintve a múltba, retrospektív módon lehetne gondolkodni. Pedig, ha belegondolunk, valójában a jelenben tudunk a legközelebb lenni önmagunk aktuális vágyaihoz, elképzeléseihez. 

Már rég tudnom kellene, hogy mit szeretnék? 

Szeretjük azt gondolni, hogy azok az emberek, akik örömmel, szenvedéllyel végzik a munkájukat vagy sikeresek, már hamar tudták, mivel szeretnének foglalkozni, és tudatos, egyértelmű lépéseket tettek annak érdekében, hogy elérjék céljaikat.  

Valóban vannak olyan emberek, akik már életük egy korai szakaszában rátalálnak arra, amit később hivatásuknak tudhatnak. Nehéz megmondani, hogy ez min múlik, de egészen biztosan szerepet játszik benne a személyiség, a környezet és a lehetőségek. Talán a véletlen vagy a szerencse is.  

Néhányan valóban tudhatják akár egész korán, hogy mi érdekli őket, de sokan hosszabb utat járnak be, mert a saját vágyaik nem feltétlenül összeegyeztethetőek a környezetük elvárásaival, vagy sokoldalú érdeklődésük miatt félnek attól, hogy ha valami mellett elköteleződnek, akkor egy másik dologról lemaradnak, vagy talán csak nem ismerik, melyik választás merre viheti őket. 

A valóság a sikeres önmegvalósító emberekkel kapcsolatban sokkal inkább az, hogy ha megkérdezzük őket, akkor egy olyan történetet mesélnek el, amelyben sok kérdés, dilemma, próbálkozás, újrakezdés, tanulás és befektetett munka a főszereplő. 

Nem is túl reális tizennyolc évesen dönteni abban a kérdésben, hogy mit szeretnénk csinálni a hátralévő életünk jelentős részében. Abban tudunk dönteni, hogy elinduljunk valamerre, ahol aztán elkezdhetünk megtanulni gondolkodni önmagunkról. A tapasztalatszerzés, azaz a tökéletes helyett a lehetséges kipróbálása azért különösen fontos, mert sokszor az igenek a nemekből tudnak megszületni.

b_v_0113_3.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

Gondoljunk csak a gasztronómiai ízlésünkre: kóstolás mentén formálódik. Amíg nem ismerünk egyetlen ízt sem, addig szinte lehetetlen megbecsülni, hogy mi az, ami ízleni fog, mi az, ami kevésbé. Színek, illatok alapján már tudunk előjelzéseket tenni, de többnyire ezt is tapasztalás alapján szoktuk. Minél több ízt ismerünk, annál jobban meg tudjuk jósolni, hogy mi az, amit kedvelni fogunk, és mi az, amit kevésbé. Ez pontosan így van az életpályánkon való eligazodásban is. Nem attól lesz a döntésem tudatos, hogy biztosan meg tudom mondani, hogy hova vezet, mit fogok érezni, mit fog nekem adni, hanem attól, hogy éber maradok és figyelek. Figyelek arra, hogy az engem ért hatások, találkozások, élmények milyen érzéssel töltenek el, hova visznek, és meghagyom magamnak a választás szabadságát, vagyis azt, hogy a tapasztalataim alapján formálom a döntéseimet. 

Ha valamit kipróbálok, és aztán úgy döntök, mégsem abba az irányba szeretnék továbbmenni, akkor eggyel több tapasztalat van a hátizsákomban, amit igazodási pontként el tudok helyezni a saját térképemen. Egy-egy ilyen szakasz sosem zsákutca, legfeljebb kerülőút, de közben olyan kompetenciákkal gazdagodhatok, amik máskor, máshol, máshogyan hasznomra válhatnak.  

A tudatosság tehát nem azt jelenti, hogy megpróbálom megjósolni a megjósolhatatlant. Tudatosnak lenni sokkal inkább azt jelenti, hogy törekszem arra, hogy reflektíven tudjak rátekinteni az engem ért hatásokra, és merjek feltenni magamnak kérdéseket. 

Az egész életem egy döntésen múlik?

Sokunknak lehet ismerős, hogy egy-egy döntési helyzetben úgy érezzük, hatalmas teher nehezedik a vállunkra, és talán minden azon múlik, hogy mit választunk. Nem könnyíti meg a helyzetet az sem, hogy gyakran a lehetőségek tárháza is végtelennek tűnik. Így minden elköteleződés tulajdonképpen egy lemondás is. Lehet-e jó döntést hozni anélkül, hogy jelen lennénk az itt és mostban? Egyáltalán mi a jó döntés definíciója? Honnan fogom tudni, hogy jól döntöttem? 

A döntésre hajlamosak vagyunk statikus pillanatként tekinteni, miközben a legtöbb döntésünk egy hosszú, dinamikus folyamat része. Vagyis a döntéseink nagy része nem a döntés pillanatában születik meg. A választás nem redukálható az adott pillanatra, hiszen sok hatás érvényesül bennünk akkor és ott. A saját tapasztalataink, mások véleménye, a gondolataink az érzéseink mind-mind részei a döntéseinknek.  Viszont tudatosíthatjuk, hogy miről is döntünk valójában az adott helyzetben.

sz_zs_0017_jpg_1.jpg

Kép: Szép Zsóka, Közgazdász

Gyakran annyi terhet pakolunk egy-egy döntésünkre, hogy nagyon meg is nehezítjük ezáltal. Ha például úgy gondolom, hogy egy mesterképzés kiválasztásával eldöntöm az egész jövőmet, akkor ennek a döntésnek érzelmileg nagyon nagy súlya lesz. Érdemes feltenni magunknak a kérdést, hogy mi minden múlik a döntésemen? Az is, hogy tíz év múlva sikeres, boldog és kiegyensúlyozott leszek-e, mind a munkámban, mind a magánéletemben? Érezzük, hogy egész másként tekintünk egy döntésre, ha ilyen nagy súllyal terheljük meg. Pedig ebben a helyzetben is az a fontos, hogy önazonosak legyünk a választásainkkal, hiszen azt, hogy tíz év múlva milyen lesz az élet ezer más dolog is befolyásolni fogja. Vajon meg tudom magamnak engedni azt, hogy máshogyan érezzek, máshogy gondoljak valamit? Tudok elfogadó lenni önmagammal? Meggondolhatom magam? Hibázhatok? Hiba-e egyáltalán, ha utólag valamiről máshogy gondolkozom?  Komoly erőforrást jelent, ha ezekre a kérdésekre megengedően tudunk válaszolni.  

Nem kell, sokkal inkább lehet

Vajon a “kell” tud valódi elköteleződést jelenteni, lehet-e rá építeni? Ezen a ponton szerintem fontos a realitás szerepét hangsúlyozni, mert valóban vannak kötelező dolgok az életünk során. Ha egyetemre szeretnék menni, akkor le kell érettségiznem. Ha diplomát szeretnék szerezni, akkor szakdolgozatot kell írnom. A fontos az, hogy tudjunk saját motivációkat találni a vágyak megvalósításának útján. A karrierrel kapcsolatos választásaink, döntéseink esetében is azt érdemes végiggondolnunk, hogy mit szeretnénk, mire van lehetőségünk, és ez a kettő hogyan viszonyul egymáshoz. Ha a környezeti vagy társadalmi elvárás nyomaszt, akkor az nem tud valódi elköteleződést jelenteni.  

Az életpálya-menedzsment hasonló az építkezéshez. Nem lehet a tetővel kezdeni. Gyakran esünk abba a hibába, hogy túlságosan a jövőre fókuszálunk, és emiatt nehezen igazodunk el a jelenben.  

Sem a saját életemet, sem a világ változásait nem tudom megtervezni előre. Lehet, hogy a jelenlegi prioritásaink közvetetten nem járulnak hozzá az általunk kitűzött célhoz, mégis itt és most fontosak számunkra. Minél több belső igazodási pontunk van, vagyis minél inkább ismerjük önmagunkat, annál önazonosabban tudunk választani.

o_zs_0021.jpg

Kép: Őrsi Zsanett, Közgazdász

Valakivé válni 

Carl Rogers pszichológus gondolatait kihangosítva: mindenkiben megtalálható az erő, amelynek segítségével fejlődni és növekedni tud (Rogers: Valakivé válni – A személyiség születése, 2015). 

Valakivé válni nem egy pillanat műve. Sokkal inkább a folyamaton van a hangsúly. Ahogyan a személyiség hatással lehet az életpályára, úgy az életpálya is hatással lehet a személyiségre. A kérdés, hogy tudunk-e úgy tekinteni a tanulásra, a munkára, mint egy olyan lehetőségre, ahol megfogalmazhatjuk saját magunkat? A saját történetemet milyen történések mentén szemlélem? Mik az én meghatározó élményeim? 

Az én legmeghatározóbb élményeim között az életpálya építés tekintetében egészen biztosan találkozások, lemondások, elbizonytalanodások, újrakezdések szerepelnek, amelyek hol tapasztalattá, hol inspirációvá váltak a történetemben, és segítettek haladni. A legizgalmasabb pedig az, hogy ez még korántsem a vége.  

Ha úgy érzed, inspiráltak a felvetett kérdések, vagy esetleg máshogy gondolkodsz a témáról, és szívesen beszélgetnél velünk, a Hallgatói Támogatás segítő szakembereivel ilyen és ehhez hasonló kérdésekről az életpályád kapcsán, akkor jelentkezz hozzánk egyéni tanácsadásra!

Tények és tévhitek a karriertervezésről Tovább
süti beállítások módosítása