Közgazdász Online


Mi lesz a Kilián Kollégium besúgójával? – Kémsztorit és 80-as évek nosztalgiát varázsolt az HBO a Ménesi Campus falai közé

Mi lesz a Kilián Kollégium besúgójával? – Kémsztorit és 80-as évek nosztalgiát varázsolt az HBO a Ménesi Campus falai közé

648.jpg

„Besúgót találtak a Corvinus legújabb épületében, kamerák hada várta az elkövetőt” – akár ezt a kattintásvadász címet is adhattam volna. Az HBO legújabb sorozatát, a Besúgót ugyanis részben a Corvinus felújítás alatt álló Ménesi Campusán forgatták. A történet sok szállal kötődik az egyetem múltjához és a jelenünkhöz is.

Írta: Kovács Máté; Borítókép: HBO

Vidékről Budapestre költöző, elsőéves Közgáz-hallgató kalandos kémtörténete, retró magyar slágerek a kolis pincebulikban és mozgolódás az államhatalom ellen: az HBO legújabb magyar gyártású sorozata a 80-as évek első felének világába repít vissza minket, amikor az egyetemi hallgatóság körében már kezdett kibontakozni az ellenállás, de a hatalom még képes volt fenntartani a félelem és a bizonytalanság légkörét.

A történet főszereplője Demeter Geri (Váradi Gergely), aki húszévesen kerül fel Budapestre a Gazdaságtudományi Egyetemre. A kollégiumban hamar bizalmi kapcsolatot épít ki a demokratikus ellenzéki csoporttal és a szélesebb körben is ismert vezetőjükkel, Száva Zsolttal. Azonban az egyébként csendes és visszahúzódó fiú nem kizárólag politikai meggyőződésből teszi ezt. Titokban az Állambiztonság besúgója: tartótisztje a testvérének utalt életmentő gyógyszerek elvételével zsarolja. A fiúnak egyszerre kell megküzdenie a kulturális sokkal, a beilleszkedéssel, a bizonyítási vággyal és az Állambiztonsággal.

Egyre turbulensebb légkörben kell egyensúlyoznia a család védelme és a barátai között egy olyan rendszerben, ahol a mélyben már elindult valamilyen változás, de nem lehetett tudni, ki mikor kerül bajba emiatt.

A sorozat mégsem egy sötét dráma képét tárja elénk. Autentikus helyszíneivel, korhű díszleteivel és élénk színeivel arra törekszik, hogy a belső vívódások súlyát nosztalgikus hangulattal oldja fel. Nézőként egyszerre vívódunk Geri lehetetlen döntései miatt és oldódunk fel a neonfények és retró plakátok láttán, vagy a 80-as évek magyar zenéit hallgatva az egyetemi évek gondtalannak tűnő bulijain.

Ahogy bonyolódik a történet, úgy lesz egyre nehezebb meghatározni, ki számít jónak, ki rossznak, és a korszakhoz való viszonyulásunk is ambivalenssé válik. Néha azt érezzük: mennyire könnyű lehetett akkor az élet, minden a bulikról és a csajozásról, pasizásról szólt. Voltak még jó zenék, jó ruhák, medencés parti a koli kertjében és két nap alatt szervezett Woodstock-szerű nagygyűlés. A következő pillanatban aztán arcul csap a valóság, és azon töprengünk, mit tennénk mi Geri helyében. A családunk védelméért elárulnánk alig pár hete megismert barátainkat?

Érezzük, hogy ez kicsit a mi valóságunk is, nem egy olyan távoli világ, mint egy spanyol elitiskola a Netflix-en vagy amerikai diákok furcsa kalandjai.

A tökéletes helyszínválasztás

A sorozat készítői törekedtek arra, hogy minél korhűbb díszletek közé vigyék a történetet, ebben a helyszínválasztás is tökéletesre sikerült. Ma nem könnyű olyan helyet találni, ahol a 80-as évek nosztalgiahangulatát az épületek is tükrözik. Időben túl távol van ahhoz, hogy minden a régi formájában legyen elérhető, de túl közel, hogy ne emlékezzenek a korszakot átélt nézők arra, hogy valami nem teljesen úgy volt, mint a képeken.

A sorozat jelentős részét a Corvinus Ménesi úti épületében forgatták. „A jelenlegi épületet 1978-ban adták át és Államigazgatási Főiskola néven kezdte meg működését. A főiskola hallgatói politikai és szakmai ismereteket sajátíthattak el többek között az államigazgatás, a jog, a gazdaságtan, valamint a marxizmus-leninizmus területein”áll korábbi cikkünkben, amit az épület történetéről írtunk. 

3c2caa20-cab0-4e14-b89a-bbd0576d3afc.jpg

A Ménesi Campus épülete a felújítás előtt, madártávlatból. Fotó: Budapesti Corvinus Egyetem

A két torony tehát a film története szerinti időpontban, 1985-ben valóban oktatási épületként működött, így kialakítása és hangulata tökéletesen passzolt egy kollégiumhoz. Ráadásul valóban működött itt Közgáz-kollégium is, miután 2000-től a Budapesti Közgazdaságtudományi és Államigazgatási Egyetemhez (2004-től Budapesti Corvinus Egyetem) került az épület. 2012-től a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Államtudományi és Közigazgatási karaként működött, 2020-ban került vissza a Corvinushoz.

dsc05855_1.JPG

Poros panoráma a Ménesi Campus tetejéről, pár nappal a forgatás előtt. Fotó: Kovács Máté

A látványhoz szükséges élénkebb és világosabb tónus elérésében is segített az épület kialakítása. Éppen a forgatás előtti napokban jártunk mi is az üres épületben, ahol feltűnő volt, hogy milyen világos minden: „a természetes fény elárasztja a termeket és szobákat, és az ablakok minden irányba remek kilátást biztosítanak” – írja a helyszínről Engelbrecht Azurea újságírónk. Ottjártunkkor egyébként az épület már teljesen üres volt: a sorozatot nézve nem tudtam nem arra a díszlettervezői munkára gondolni, ami ahhoz kellett, hogy élettel töltsék meg ezeket a bontásra ítélt tereket a forgatás erejéig.

Spoiler: az épület ugyanis már felújítás alatt áll, így eredeti formájában nem lesz többé elérhető. Ha úgy dönt az HBO, hogy második évadot is rendel, a Kilián Kollégiumnak költöznie kell.

d58a1dcd-4939-46e9-b8dc-4599a1ade1e2.jpg

Az épület jelenleg felújítás alatt áll. Fotó: Budapesti Corvinus Egyetem

Van, ami azóta sem változott

A Ménesi épületet felújítják, az NDK-s cserediákokat szállító Ikarus a sorozatot reklámozza Budapest utcáin, és a szabadpiac sem egy vágyott utópia többé. A kollégiumi élet azonban ma is éppen olyan színes, amilyen a filmben volt, és a 80-as években lehetett. 

„A legtöbb szakkolis szerint a tagok között mindig akad valaki, aki szívesen segít vizsgára készülni, meghallgat és támogat, késő este az élet nagy kérdéseiről vitázik, vagy akár csak EB-meccset néz veled

írtuk korábban a szakkollégiumi életről, és ez a hangulat a Besúgóban is megmutatkozik. A sorozatban van néhány beszólás a KISZ-esek felé, de a medencét vagy a nyugati ipar egyes termékeit azért ők sem szívesen hagyják ki.

A párhuzamok a zenében is megmutatkoznak. Olyan magyar slágereket hallhatunk a sorozatban, melyeknek ma is nagy kultuszuk van, elég csak a KFT-re, az EDDA Művekre, Vikidál Gyulára vagy Máté Péterre gondolni – utóbbiak hasonmásai szereplőként is megjelennek az egyik epizódban. A KISZ-es leánykórus kommunista indulói mellett az ellenzéki oldalon népdalok is megjelennek, melyek egészen különleges és libabőrös hangulatot kölcsönöznek a jeleneteknek.

A főcímdal az Európa kiadó ikonikus száma, a Mocskos idők lett, melyhez az HBO külön feldolgozást és klipet is készített. A főcím alatt archív felvételeken láthatjuk a nyolcvanas évek ikonikus pillanatait. A dalok között egyébként mai zenekarok feldolgozásai is helyet kaptak. A Carson Coma például külön a sorozat miatt készített feldolgozást a KFT Bábu vagy című slágeréből.

„Mocskos idők, szeretned kéne,

A jövő itt van és sose lesz vége!

Mocskos idők a sarokba bújva!

Mocskos idők, kezdjük újra!”

Olvasás a sorok között

A nosztalgia mellett arra is figyel a sorozat, hogy a korszak politikai változásait is előrevetítse. Az egyik órán például felmerül a szabadpiac gondolata, amit a tanár ugyan nem tart helyesnek, de érvelésében már inkább a megvalósíthatóság kérdése, mintsem az ideológiai elutasítás jelenik meg. 

A demokratikus ellenzéki fiatalok is gyakran fogalmaznak meg rendszerellenes kritikákat. Ezek között olyan sorok is felcsendülnek, melyek ma is hátborzongatóan ismerősnek hatnak. Persze a sorozat nem fogalmaz meg éles értékítéletet a szereplők felett. Geri, a besúgó karaktere egyszerre éleseszű, szerethető, mégsem tudunk elmenni amellett, hogy elárulja barátait. Máténak, Geri szobatársának csak az üzlet számít, folyamatosan nyugati termékekkel seftel, az ellenzéki fiatalokkal való kapcsolatára is már egy jó befektetésként tekint, mégsem tudunk teljes mértékben neheztelni rá.

Száva Zsolt a KISZ-szel is leül vitázni, melyen az alábbi sorok hangzanak el:

„fiatal forradalmárokból lett öreg zsarnokok”, vagy „nem szeretném, hogy egyetlen leválthatatlan ember legyen az ország élén”.

Korábban viszont egy belső szavazás során épp maga jelenti ki, hogy mivel ő a csapat alapítója, az ő szavazata duplán számít, és csak így tudja megnyerni a szavazást. A karakterek tehát éppoly bonyolultak és ellentmondásosak, mint a valóságban. Ettől lesz olyan felemelően és fojtogatóan valóságszerű egy mai egyetemista számára a Besúgó.

Mi lesz a Kilián Kollégium besúgójával? – Kémsztorit és 80-as évek nosztalgiát varázsolt az HBO a Ménesi Campus falai közé Tovább
Náci gyíkemberek a szuperügynökök ellen – Danger 5 sorozatajánló

Náci gyíkemberek a szuperügynökök ellen – Danger 5 sorozatajánló

nyitokep_forras_the_adelaide_review.jpg

Az antarktiszi őserdők mélyéről kristályos agykontrollal irányított, stop-motion gyurmamakett náci triceratopszok? A szövetségesek által összeverbuvált nemzetközi szuperügynökök, akiket egy antropomorf fehérfejű rétisas vezet? A Danger 5 a legtöbb, amit a trashfilmkultúra kitermelt magából a „szórakoztatóan rossz” filmek megjelenése óta, de mi adja a műfaj varázsát?

2021.04.10. Írta: Rada Bálint, borítókép: SBS/Dinosaur, The Adelaide Review

Miért nézünk rossz filmeket?

A trash különleges műfaj. Leginkább a filmművészet területén teremtett magának követőtábort és kulturális beágyazottságot: mindannyian találkoztunk már annyira rossz filmekkel vagy sorozatokkal, melyek már szórakoztatóak. Az egyik legikonikusabb példa erre Tommy Wiseau The Room (2003) című filmje, amely bár eredetileg drámának készült, végül vígjátékként vált kultikussá. A kínosabbnál kínosabb dialógusok, az elképesztően furcsa audiovizuális megvalósítás, a borzalmas színészi játék, a sokkolóan buta forgatókönyv és a főszereplő-rendező-mindenes Wiseau személyes misztikuma egyaránt hozzásegítették a Room-ot ahhoz, hogy kultfilmmé váljon. Az alkotás azóta annyira túlnőtt az egyszeri “rossz film” sztereotípián, hogy nem csak könyvek készültek róla - például a fontos mellékszereplőt játszó Greg Sestero, Tommy Wiseau jó barátja jóvoltából -, de áldokumentumfilm is, amiért James Franco Golden Globe-díjat is kapott.

the_disaster_artist_forras_imdb.jpg

Kép: The Disaster Artist, IMDB

De miért is rajongunk ennyire a trashért? A leggyakoribb érv a Samurai Cop, a Roller Blade Seven, a Tammy and the T-Rex vagy a The Room mellett, hogy egyszerűen szórakoztatóak: kikapcsolják az agyat, az esetenként különösen elborult történetek vagy jelenetek láttán pedig a néző egyszerűen nem tud mást tenni, csak mosolyogni. Ugyanakkor nem minden rossz film lesz kultikus Zs-kategóriás mozi. A “minőség” mellett ugyanis más tényezők is fontos szerepet játszanak.

Az egyik az őszinteség. A mű készítői mindig saját víziót visznek vászonra, mely végül a képzettség hiányától, magától a koncepciótól vagy a parodisztikus szándéktól lesz szórakoztató. A paródia ugyanakkor kétélű fegyver: a legfájdalmasabb, „annyira rossz, hogy már rossz” alkotások gyakran ebből a műfajból kerülnek ki. A Sharknado-franchise kifejezetten jó példa: míg az első film őszintén volt szórakoztató, a későbbi folytatások már tudatosan igyekeztek minél nagyobb őrültségeket felvonultatni, így mesterkéltek, kiszámíthatók és “unalmasak” lettek. Nem véletlenül tartják a paródiát a vígjátékok között is kifejezetten nehéz műfajnak: ha tudatosan a humorra játszol, nagyon nehéz eltalálni az egyensúlyt a kínosan vicces és az egyszerűen kínos között.

Szintén fontos a kreativitás és a szenvedély, illetve a körülményekből származó “misztikum”. Ezek demonstrálására talán Wakaliwood intézménye a legtalálóbb példa. Az ugandai Kampala nyomornegyedében működő “filmstúdió” akciófilmeket gyárt: legikonikusabb darabjuk a Who Killed Captain Alex?, mely hatmilliós nézettséggel rendelkezik a Youtube-on. A rendező sosem járt még moziban, a filmek költségvetéséből általában 1-1 kamerára futja, az infrastrukturális háttér pedig annyira rossz, hogy a tárhelyhiány miatt az összes korábbi filmet és nyersanyagot törölni kell, hogy a következő film elkészülhessen. Egy polgárháborús országban azonban a filmművészet reményt és szórakozást nyújt a helyieknek, a kreatív elemek (harcművészeti koreográfiák valódi mesterek által, 0 forintból manuálisan megalkotott speciális effektek, angol nyelvű narrátor) pedig garantálják azt, hogy a néző tekintete véletlenül se hagyja el a képernyőt.

A befogadói oldal mellett sem szabad elmennünk. Futótűzként terjedt az interneten az a hír, mely szerint egy kutatás a magasabb intelligenciához kapcsolta a trashfilmek élvezetét. A szalagcím ugyanakkor csalóka.

Az ironikus filmnézés a kutatás szerint egyfajta kulturális beágyazottságot kíván: amennyiben az ember ismeri a filmek klasszikus elemeit, könnyebben értelmezi azt, ha valami ezektől radikálisan eltér.

A trashfilmek fogyasztói az alacsony költségvetésű alkotásokban leginkább a mainstreamtől való eltávolodást, az újdonság erejét emelik ki – ezek alapján logikus, hogy a vizsgálati alanyok az átlagembernél jobban kötődtek a művészfilmekhez is.

danger_5_s01_plakat_neogaf.jpg

Kép: Danger 5 1. évad - plakát, NeoGAF

Az albínó oroszlánszamurájtól Atlantiszig

A trashélményre építő paródiáknak se szeri, se száma, igazán sikeres és élvezetes darabok ugyanakkor viszonylag ritkán készülnek. A műfaj csúcstermékei közé tartozik egy alig ismert ausztrál sorozat, a Danger 5, melyet a helyi SBS One tűzött műsorra még 2011-ben. A két évadot megélt show kreátorai David Ashby és Dario Russo, akik nem csak rendezőként és íróként, de színészként, zeneszerzőként és producerként is közreműködtek az alkotásban. A páros 2007-ben egy hasonló humorú filmmel, az Italian Spidermannel debütált és tarolta le az internetet, a sorozattal azonban több szempontból is szintet léptek.

Az első évad előzetese

A Danger 5 első évada a ’60-as évek stílusában mesél a második világháborúról, ez pedig ízig-vérig áthatja az alkotást.

A vizuális megvalósítás a kor speciális effektektől mentes, maketteken, jelmezeken és sminkeken alapuló látványvilágát hozza a drótokon mozgatott repülőgépektől a stop-motion gyurmaszörnyeken át a játékautókig és –fegyverekig, a festett és vetített hátterektől a papírmasé falakig. A karakterek is filmes sztereotípiákra utalnak, dinamikájuk és fő jegyeik láttán pedig szintén 1965-ben érezhetjük magunkat.

Hitler (Carmine Russo) mellett természetesen a Danger 5 szuperügynökei a főszereplők:

- Jackson (David Ashby), a macsó, fegyvermániás, tapintatlan, láncdohányos “white trash” patrióta amerikai,

- Claire (Amanda Simons), az intelligens, tökéletesen képzett, szűzies, szépséges, szőke brit nő,

- Tucker (Sean James Murphy), a szerencsétlen, de szerethető, naiv, romantikus ausztrál hős (akinek a szülei természetesen egy koala és egy emu),

- Ilsa (Natasa Ristic), a flegma, nimfomániás, alkoholista, láncdohányos, kemény, független és betörhetetlen orosz kémcsaj,

- és Pierre (Aldo Mignone, Pacharo Mzembe), az egzotikus külsejű nőcsábász francia, aki a sorozat jelentős hányadában idegenekkel barátkozik és koktélokat kever.

A karakterek interakciói archetipikusságuk miatt különösen szórakoztatók, dinamikájuk végig lebilincselő – különös tekintettel az orosz-amerikai párosra –, kompetenciáik jól ellensúlyozzák egymást. A mellékszereplők sorában rengetegen felbukkannak: Mengele, Goebbels, Mussolini, Hirohitó, Sztálin vagy a világ elnöke is megkapja a maga játékidejét. A legkiemelkedőbb ugyanakkor az egységet feladatokkal ellátó Colonel Chestbridge, aki annyira amerikai, hogy a szó legszorosabb értelmében egy két lábon járó fehérfejű rétisas.

Az epizódok ismétlődő panelekből épülnek fel, melyek szintén a ’60-as évek narratív elemein és a felvonultatott sztereotípiákon alapulnak. A cold open után a csapat a titkos bázisán iszogat, majd megjelenik Colonel Chestbridge, és kiosztja előbb Claire-t, majd a feladatot – ez természetesen Hitler megölését jelenti. Ezután kibontakozik a cselekmény: megjelennek az elborult állatmaszkos lények, a nácik által rabságban tartott lengén öltözött nők - egyikőjük Pierre karjaiban utolsó leheletével még megoszt egy koktélreceptet -, az indokolatlan termékmegjelenítések, a leírhatatlanul bizarr ördögi tervek, és az ismétlődő snitt, melyben Hitler egy ablakon kiugorva menekül el ellenségei elől. De mit is várunk egy olyan sorozattól, ahol olyan epizódcímekkel találkozunk, mint a „Lizard Soldiers of the Third Reich”, vagy a „Fresh Meat for Hitler’s Sex Kitchen”?

danger_5_s02_plakat.jpgKép: Danger 5 2. évad - plakát, IMDB

A második évad még az elsőnél is tovább megy: míg ott a forgatókönyvírókat a túlzásba vitt alkoholfogyasztás vádjával lehetett illetni, a második már inkább a keménydrogok világáról szól. Húszéves ugrást követően a ’80-as évek paródiáját láthatjuk a hidegháború környezetében. Van itt minden, amitől az új korszak filmművészete ikonikussá vált: neonfények, gimis bulik, diszkók, gyorséttermek, autósüldözés, alvilág, véres leszámolások, nindzsák, dinoszauruszok, kokain, Vatikán, Brezsnyev, halhatatlan szépségkirálynő, időutazás, cápaemberek – ja, és persze a karácsony, amit meg kellene menteni. Ez a szezon nehezebben befogadható az elsőnél a még abszurdabb, váratlanabb, sokkolóbb és megbotránkoztatóbb humora miatt, azonban így is remek stílusparódiaként funkcionál. A kémfilmeken és a sci-fin túl a második évad ráadásul olyan új, a ’80-as években meghatározó műfajokat is beemel a történetébe, mint a horror-, a sport-, a modern akció- és a coming-of-age filmek.

Több mint paródia

Ez a méltatlanul ismeretlen sorozat tökéletesen összefoglalja az ironikus filmnézéssel kapcsolatos kutatás megállapításait.

A Danger 5 legnagyobb ereje, hogy úgy vegyíti a parodisztikus elemeket a trashfilmek őszinteségével, mint korábban talán még egy sorozat sem.

Egyszerre tér el a hagyományos narratív keretektől és forgatja fel őket, állít emléket egy-egy korszak vizualitásának és figurázza ki annak abszurditását, archetipizál a karaktereivel és reflektál az archetípusokra – vagyis pont attól válik szórakoztatóvá, hogy a mainstream filmgyártás szórakoztató elemeit halmozza egymásra és parodizálja ki. A sorozat ugyanakkor nem emeli piedesztálra saját paródia-létét, ahogy azt sok kevésbé sikeres alkotás teszi.

hungaryland.jpg

Kép: Hungary-Land, sorozatjunkie

A sorozat természetesen nem való mindenkinek, ám aki kedveli a stílusparódiákat, vagy csak szimplán kíváncsi arra, ahogy nemzetközi szuperügynökök csapnak össze makettrepülőkön kamikaze náci szuperkatonákkal az eltűnt Japán vélt légtere felett, az nem fog benne csalódni.

Náci gyíkemberek a szuperügynökök ellen – Danger 5 sorozatajánló Tovább
Amikor az abszurd beköltözött a politikába - Sorozatkritika

Amikor az abszurd beköltözött a politikába - Sorozatkritika

space_force.jpg

A Netflixtől idén sem maradnak távol a botrányok, a legutóbbit például a Trump-paródiának szánt szatirikus komédia, a Space Force váltotta ki. Amikor sokak szerint a valóság is saját paródiájává válik, virágzását éli a szatíra műfaja. Kétrészes írásunkban két Netflix-sorozatot mutatunk be, melyek görbe tükröt állítanak a mai politikai légkörnek. (borítókép: IMDb)

Írta: Kovács Máté

Időnként előfordulnak olyan helyzetek, amiket egészen abszurdnak élünk meg – mintha már nem is a valóságban, hanem egy politikai szatírában élnénk. Néha csak nevetünk az egészen, máskor meg azon gondolkodunk: tényleg mindenki megőrült? 

Körülbelül ezzel írhatnám le azt az érzést, ami a Space Force és a The Politician sorozatokat övezi. A Netflixtől sosem állt távol, hogy bevállaljon megosztó és kockázatos forgatókönyveket, melyek aztán többnyire igazolták is a bizalmat – nézettségben mindenképp. 

I.rész: Space Force

Mit ér egy háborús űrpornó nagy, piros gombok nélkül?

A Space Force egyik legnagyobb hibája, hogy fogalma sincs, mi is akar lenni. A történet aktualitását Donald Trump tavaly decemberi bejelentése adja: az Egyesült Államok űrhaderőt hoz létre U.S. Space Force néven, az elnök szerint ugyanis a jövő háborúit az űrben fogják vívni. 

A Star Wars-fanok bánatára ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy néhány éven belül X-szárnyúak fognak repkedni a Föld körül, ugyanis nem terveznek harci csapatokat küldeni az űrbe. Mindenesetre sokak fantáziáját megmozgatta, hogyan működik majd az „űrdominancia” a gyakorlatban, így jött létre Steve Carell (Minyonok, Csodálatos fiú) és Greg Daniels sorozata, a Space Force is (előbbi egyben a főszereplő is). 

spaceforce3.jpgIgen, „A” Space Force, ugyanis a Netflix az Egyesült Államok hadseregét megelőzve védette le a nevet. Bár a gyakorlatban nem biztos, hogy ennek bármilyen következménye lesz, ez a tény önmagában is elég ironikusra sikerült. Vagy szatirikusra, vagy…

… és itt térünk rá magára a sorozatra, amit műfajilag nagyon nehéz meghatározni. Ezzel önmagában nem lenne probléma, ha nem folytonos csapongásról lenne szó. Az előzetes alapján sokan egy ütős Trump-paródiát vártak, ez ugyanakkor csak részben valósul meg. Bizonyos esetekben jót nevetünk azon, amikor az elnök megosztó személyiségéből látunk viszont elemeket, máskor azonban paródia helyett egy kevésbé működő szatírát kapunk. 

Mi a különbség a kettő között? A paródia gúnyos utánzás szórakoztató céllal, és ez tökéletesen át is jön akkor, amikor a Ben Schwartz (Kacsamesék, Sonic, Modern család)  által játszott Twitter-menedzser hevesen érvel egy rakétakilövés mellett, hiszen az milyen jól mutatna a feeden. A szatíra szintén a gúnyt használja fel, mellyel a kor problémáit kritizálja és állítja pellengérre.

A paródia nem ítélkezik, a szatíra viszont igen, a sorozat pedig nem tudja igazán eldönteni, hogy akar-e értékítéletet mondani, vagy sem. 

Külön-külön mindkettő jól működik, ami a szereposztásnak is köszönhető. Steve Carell, aki a Space Force tábornokát alakítja, jól átadja ezt a vívódást, amit a sorozat maga is átél a tíz rész során. Bizonyos esetekben nevetünk az értelmetlen ötletein (például azon, hogy egy marketing céllal fellőtt csimpánzzal tárgyaljon műholdjavításról banán-valutában), máskor viszont érezzük a rá nehezedő nyomást, amikor egy nevetségesen abszurd helyzetben morális-erkölcsi döntést kell meghoznia – ami eltúlozva ugyan, de a valóságban is jelen volt a történelem során. 

Spoiler: Ilyen eset, amikor a várva-várt Hold-misszió a során a természetesen már sokkal hamarabb odaérő kínaiak egyszerűen áthajtanak holdjárójukkal az Egyesült Államok lobogóján. Ez persze kemény megtorlást igényel, például össze kell kenni az egész kínai tábort borotvahabbal, ha pedig ez sem lenne elég, WC-papírral kell őket megdobálni. A katonásdi-tábornokok azonban ennél valamivel durvább fellépést sürgetnek: hiába lenne háborús bűn, a kínai tábort el kell pusztítani. Mit tehet ilyenkor a főhős? A parancsnak, vagy a belső iránytűjének engedelmeskedik? 

Ez a fajta kettősség húzódik végig a történeten. Amikor paródiáról van szó, jól működnek a poénok és teljesen bele tudunk helyezkedni a vasárnap délutáni limonádé életérzésbe. Amikor viszont megpróbál komolyabb témákat behozni, például a főhős családi drámáját (a felesége börtönbe kerül, a tinédzser lányával pedig folyamatos konfliktusokat él meg), már nem tudjuk elhinni neki. Amikor a komoly komolytalankodik, működik a dolog és nevetünk rajta, amikor viszont a komolytalan próbál komolykodni, az egész nagyon mesterkéltté és sablonossá válik. 

spaceforce2.jpg

(kép: IMDb)

spaceforce4.jpgNagyon érdekes még John Malkovich (Red, Az új pápa) szerepe is, aki a haderő vezető tudósát alakítja. Ő az a higgadt elme a Trump-stábban, aki igyekszik a valóságot is némiképp napirendre venni, hogy aztán természetesen mindig a főnökének legyen igaza. A személyén keresztül egyébként érdekes dilemmák rajzolódnak ki: egyrészt megjelenik benne az az évszázados probléma, hogy a tudósoknak akkor lesz csak igazuk, miután már megtörtént a baj (lásd globális felmelegedés), ugyanakkor ők sem tévedhetetlenek, ezt pedig a legnagyobb elméknek is el kell fogadniuk. 

A Space Force ennek ellenére szerethető, még akkor is, ha a végén marad egy kis hiányérzetünk. Néhány poénhoz szükséges a valódi környezet ismerete, szóval nem árt, ha követjük az amerikai fejleményeket (például egyesek szerint a bombák nemcsak hurrikánoszlatásra, hanem a kínaiak által szétvágott műhold összeszerelésére is alkalmasak lehetnek), de ezek nélkül is teljesen élvezhető a történet –

feltéve, ha szeretjük sokszor kimondani a WTF mozaikszót, ami egy abszurd komédia esetében kitűnő fokmérő lehet.

Amikor az abszurd beköltözött a politikába - Sorozatkritika Tovább
Élősködők - Spoilermentes kritika és programajánló

Élősködők - Spoilermentes kritika és programajánló

parasite_birthday.jpg

Hogyan lehet kritikát írni egy olyan filmről, amelynek éppen a rétegek lefejtésében rejlik a lényege, ahol a cselekmény “extra” tartalmára jócskán várni kell? Ebben az írásban ezt kíséreljük meg az Élősködők kapcsán, és egy kis ízelítőt adunk a mű látványvilágában rejlő különlegességekből is, hiszen a napokban a Corvinuson is megnézhetitek! (borítókép: La Voz)

Írta: Lázár Fruzsina

Mostanra talán már senkinek nem kell külön elmondani, hogy az Élősködőket a 2020-es Oscar gálán négy díjjal is jutalmazták. Bon Joon-ho filmje volt az első nem angol nyelvű film a gála történelmében, amelynek odaítélték a legjobb filmért járó díjat - ez pedig akár a laikus szemlélő számára is megérdemeltnek tűnhet.

parasite_gettyimages.jpgA film egy szegény és egy gazdag család életét állítja szembe: ahogy a történet kibontakozik, két szinte teljesen elkülönülő világ egymásba csavarodását kísérhetjük végig. A kontraszt nem csak a cselekmény, hanem a kameramozgások, a látószögek megválasztásának szintjén is megjelenik; a filmben használt vizuális és strukturális elemek érzékenyen összesített kompozíciójában megmutatkoznak és kibontakoznak a társadalmi rendszer egyenlőtlenségei. (kép: IMDb)

Bong Joon-ho mesteri montázsaiban észrevehetjük, hogy egy-egy jelenet során nem vágással vált a két beállítás között; jellemző a kép vízszintes, gyakran szinte áramlást idéző mozgatása. Ez a dinamikusság a történetmesélés fontos eszköze: elsősorban vezeti a szemet, emellett olykor újabb elemeket hoz be a képbe, újrakeretezi a jelenetet, finoman magánál tartja az irányítást. Azzal, ahogy felhívja a figyelmet a precízen elrendezett részletekre, egyszerre nyújtja a nézőnek az önálló felfedezés és az elengedett sodródás élményét.

Példák az ilyen típusú kompozícióra:

parasite_1.png

parasite_2.png

parasite_3.png

(forrás: Thomas Flight YouTube)

A négytagú Kim család egy szuterénben él, lakásuk egyetlen ablaka a járda magasságában helyezkedik el, a napfény elvétve talál csak be a sötét helyiségbe, és ahhoz, hogy kijussanak az utcára, fel kell mászniuk néhány lépcsőfokon. Zsúfolt kis szoba, korlátozott mozgástér: szűk képkivágások mutatják, milyen nélkülöző és bezárt életet él ez a család.

A Park család háza ellenben csupa fény és tér. Tágas lépcsőház, kertre néző hatalmas üvegablak, finom színek, ragyogó felületek. A tekintetünk szabadon felfedezheti a terepet, sehol nem akad bele málló vakolatú falakba, kupacban álló kacatokba. A Kim család “félig föld alatti” állapotának érzékletes ellentételezéseként az ő házuk egy domb tetején áll, de még a kaputól is lépcsők sora vezet fel a bejárati ajtóig.

A történet egyszerű: Kim Giu, a Kim szülők egyetemista korban lévő fia egy szerencsés fordulat nyomán angoltanári állást kap a Park családnál. Látva a fényűzést, fondorlatos tervet kezd szövögetni - és a Kim család kitúrva a régi, megbízható alkalmazottakat, szépen lassan beférkőzik a Park család életébe. Kockázatos lépéseik szórakoztató sora következik, amíg a cselekmény el nem jut a csúcspontjáig, amit akár telítettségi pontnak is hívhatnánk. Érezzük, hogy ennek még itt nincs vége… És valóban nincs.

bongjoonho.jpg“Ugyan zsánerfilmeket készítek, mégsem követem az ilyen típusú filmkészítésben használatos nyelvet. Megtöröm a zsáner szabályait: így próbálok üzeneteket közvetíteni a társadalomról.”

- Bong Joon-ho a saját rendezői elveiről (IMDb)

 

 

A zsánerfilm a populáris kultúra műfaja, a közönségfilmek kategóriájába tartozik. Célja a szórakoztatás, profitszerzés.

Egy spoilermentes kritika az Élősködőkről olyan, mint a jéghegy csúcsát szemlélni: éppen csak kóstolót ad arról, milyen komplex élményt nyújthat a film. Meg kell nézni ahhoz, hogy megélhessük, milyen zsigeri reakciókat ébreszt: őszinte nevetést, a rettegés szorítását, méltatlankodást, együttérzést. Igazán mély, ösztönös reflexeket mozgósító alkotás került ki a dél-koreai stáb kezei közül, amely olyan észrevétlenül, olyan kiváló arányérzékkel adagolja nekünk a feszültséget és az enyhülést, hogy a végén, míg futnak le a  fehérbetűs nevek a fekete képernyőn, mi csak ülünk, és zsibbadtan várjuk az ébredést.

A filmet március 3-án 19 órától a Corvinus Művészeti Akadémia szervezésében (újra) megnézhetitek a NapKöziben!

87521941_3104663182890606_378241208364826624_n.jpg

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2552263901662126/

források: https://www.youtube.com/watch?v=ZF6O93noHRc

https://www.imdb.com/name/nm0094435/bio?ref_=nm_dyk_qt_sm#quotes

https://oscar.go.com/news/2020/oscar-best-picture-winner-2020-is-parasite

 

Élősködők - Spoilermentes kritika és programajánló Tovább
Mire számíthatunk, ha K Mama szolgáltatja az esti mesét? - Kurázsi és gyerekei a Radnóti Tesla Laborban

Mire számíthatunk, ha K Mama szolgáltatja az esti mesét? - Kurázsi és gyerekei a Radnóti Tesla Laborban

adrian-swancar--1h4wjv_oy4-unsplash.jpg

Rövid történet egy színházba jutás rögös útjáról, Tesla nem szokványos, jelenkori kísérleteiről és egy rendkívül laza, hadseregek nyomában vonuló, nélkülözhetetlen holmikat árusító vándorkereskedőről, röviden markotányosnőről. - Nem csak Kurázsi és gyerekei kritika!

 

Ajándék jegynek nézd meg az apróbetűjét! Ha nem teszi az ember, könnyen előfordulhat, hogy füstölgő cigaretták helyett csak saját leheletének párája, vagy a máskor kellemesen kiszűrődő fény helyett csupán sejtelmes sötétség fogadja a Radnóti Színház előtt. Még szerencse, hogy az említett apróbetűben feltüntetett Kazinczy utca 21. kilenc perc gyalogút alatt könnyűszerrel megközelíthető. 

82367922_591622224965638_4148518677962031104_n.png

Ott pedig nincs is más dolga a kultúrszórakozásra vágyónak, mint felrohanni a második emeletre, bedobni nélkülözhető holmijait a ruhatárba és fokozatosan múló szuszogással élvezni az előadást… Kivéve, ha a Kurázsi és gyerekeit nézi, mert akkor helyjegy hiányában meg kell verekednie a minél jobb pozícióért…

Amennyiben hétköznapi hősünk végzett a küzdelemmel, és még mindig nem kezdődne a darab, van ideje elgondolkozni azon, hol is van, mit is néz. A Tesla Labor az a hely, ahol megtévesztő módon nem fizikai, hanem színházi kísérletek zajlanak. A hely, ahol a Radnóti Színház együttműködik különböző független színházi csapatokkal. Ezen példa estéjén éppen a Narratíva produkció Kurázsi és gyerekeit adják elő a székekkel körbezárt színészek. A darab címének ízlelgetése közben a néző rájön, hogy ez tulajdonképpen Bertolt Brecht Kurázsi mama és gyermekei című művének feldolgozása.

A gondolkodót két rosszalló tekintetű színművész ébreszti fel a gondolataiból, akik látszólag gondokba merülve járkálnak fel-alá, figyelve, mindenhol befejezték-e már az emberek a verekedést. Egy telefon csörren az első sorban. Erre a marcona arcok még jobban összehúzzák a szemöldöküket, a teremben pedig egy pillanatra nappali világosság támad, amíg mindenki ellenőrzi, hogy lenémította-e a készülékét. Ezt követően - mivel az illendőség által megkívánt hét perc már letelt, illetve a nézőkkel együtt a sötétség is elfoglalta a helyét - megkezdődik Kurázsi mama, a markotányosnő és gyerekei tíz jeleneten át tartó története. 

Ha az első sorban ülők leküzdötték a kísértést, hogy kigáncsolják a közvetlenül előttük rohangáló szereplőket, akkor megismerkedhetnek a rapper lazaságú Kurázsival, akinek egy zongora jelképezi a kocsiját. Ez a hangszerjármű később nagy szerepet játszik a betétdalokban is, amelyek sajátos, változatos sorhosszúságú szövegeikkel, ugyanakkor mély érzelmeket kiváltó, mellkast dübörögtető zongoraakkordjaikkal olykor megszakítják a prózai játékot.

A tíz jelenet hosszú, háború sújtotta éveket vetít a színpadra. A természetesnek tűnő állapotok közepette a jegyek birtokosai megfelelő dózisokban, okosan adagolva és jól eloszlatva kapnak felváltva humort - hiszen MC Kurázsi van a házban -, illetve filozófiai gondolatokat .

A darab kiválóan visszaadja az eredeti művet, Brechthez hűen pedig ezen előadásban is minden jelenet előtt megtudják a nézők, hogy mi fog történni benne, így a szuszogását már rég leküzdött hősünk nem magára a cselekményre figyel, hanem arra, hogyan következik be az, illetve milyen érzelmek tükröződnek a szereplőkön. A Kurázsi és gyerekeiben játszó színészek pedig valóban irigylésre méltó módon tárják a feszülten figyelő közönség elé az emóciókat. 

Ezek után nem is csoda, hogy a szerepüket immár levetkőzött Kurázsiék mosolyát látva, a negyedik visszatapsolás után már zsibbadt kezű emberek is elégedetten távozhatnak otthonaikba, ahová remélhetőleg egyből odatalálnak.

 

Szatmári-Schubauer Solt

2019. január 19.

Mire számíthatunk, ha K Mama szolgáltatja az esti mesét? - Kurázsi és gyerekei a Radnóti Tesla Laborban Tovább
Szerelem a tűz árnyékában - Portré a lángoló fiatal lányról

Szerelem a tűz árnyékában - Portré a lángoló fiatal lányról

portre_lang_fiatal_lanyrol.jpg

A Portré a lángoló fiatal lányról a 2019-es év egyik filmművészeti különlegessége volt. Az IMDb-n több, mint 11 ezer néző szavazata alapján 8,3 pontra értékelt alkotás rövid leírásában ez áll: a 18. század végén, Bretagne egyik félreeső szigetén egy festőnő azt a feladatot kapja, hogy készítse el egy fiatal nő esküvői portréját. A film író-rendezője, Céline Sciamma ezt mondta róla:

Úgy érzem, a filmekben többnyire túlzottan konvencionális dolgokat jelenítünk meg - akár egy vígjáték vagy dráma esetében is -, például két ember találkozik egy liftben és azonnal halálosan egymásba szeretnek. Az én elképzelésem inkább ez volt - közelről és mélyen megfigyelni, milyen szerelembe esni, szerelmesnek lenni.”

Vigyázat, írásunk spoilereket tartalmaz!

portre6.gif

Héloïse élete meg van pecsételve. Egy milánói úrhoz készül férjhez menni, akiről semmit sem tud: egyetlen eszköze van a nem kívánt házasság késleltetésére, hogy nem engedi magát lefesteni. Egyik nap egy sötét szemű hölgy, Marianne érkezik hozzá. Héloïse nem tud erről, de a nő érkezésének célja, hogy titokban egy festményt készítsen róla: minden nap együtt mennek ki a tengerpartra, ahol Marianne megfigyeli Héloïse minden gesztusát, hogy később a vendégszoba magányában megfesthesse.

Héloïse lénye lassan feltárul előtte: visszafojtott lélegzetek, repdeső tekintet, a jéghideg tengerben való fürdés vágya, ízek, hangok, elrejtett mosolyok, a zene szeretete. Megszereti Héloïse-t, Héloïse is őt. Amikor ez az érzés a felszínre bukkan, keserves idő kezdődik, mert nagyon boldogok együtt, de a legnagyobb boldogságot a legnehezebb elengedni. Az elengedés pedig elkerülhetetlen. Ezért ez egy villanás története: két nő, akiket az élet egymás mellé sodort, felfedezi önmagában a mérhetetlen gyengédséget a másik iránt, és kezeik között megszelídül a zabolátlan szabadság.

portre5.gif

Egyedi hangulatot kölcsönöz a filmnek, hogy a természetes zajokon kívül semmilyen háttérzenei eszközzel nem él: ez ráirányítja a figyelmünket a párbeszédekben kimondott szavakra, az apró zajt keltő, finom mozdulatokra. A fényes-szellős, ódon ház, a film földszínekkel, mélyzölddel, tengerkékkel megtöltött palettája, a tűz egyszerre erőt és otthonosságot sugárzó motívuma mind a bensőségesség megteremtésének eszközei. 

Romantikus filmről beszélünk. A romantika itt azonban kicsit más színezetet kap: nem titok, hogy mi a történet vége, mert a keserű valóság a legsűrűbben szőtt álmokba is betüremkedik. 1702-ben még máglyára küldték a homoszexuális beállítottságú embereket. Végül Franciaország lett az első keresztény ország Európában, ahol alig 90 évvel később eltörölték a szodómiát büntető jogszabályokat, mindez a két nő számára azonban csak újabb réteggel tetézi, hogy a valóságban milyen szomorúan lehetetlenek az érzéseik. Ezt a tiszta és mindent elsöpörni vágyó kapcsolatot társadalmi és személyes szinten is elítéli környezetük, soha nem bontakozhat ki teljesen.

Héloïse-t és Marianne-t ennek ellenére olyan női karaktereknek látjuk, akik az őket gátló keretekben megtalálják a kiteljesedés módját. Nem “olvadnak össze”, nem adják fel önmagukat egymásért, szabadok és önzők az érzéseik megélésében, és egymást mégis önzetlenül lökik újabb és újabb magaslatokba. Ugyan mindkét nő életét jelentősen meghatározza egy-egy férfi létezése, az ő jelenlétük közvetlenül nem érzékelhető a történetben. 

Marianne, mivel a nőket nemigen ismerik el a festőszakmában, gyakran apja neve alatt alkot, Héloïse jövője pedig egy ismeretlentől függ, aki látatlanban úgy döntött, el akarja venni (a 18. században a feleségek jogilag teljes mértékben a férj alá tartoztak, aki bárhogy határozhatott a hollétük, életvitelük, egész sorsuk felől). A kicsiny bretagne-i szigeten azonban egyikük sincs ott, és ezért a valóság súlya rövid időre hátrahagyható - de ez az idő szűkös, és így mintha a meghitt együttlétben egészen sűrű szubsztanciává koncentrálódna az érzés.

A film témaválasztása talán a művészeti alkotások terén jelenlévő diverzitás és a fokozottan elfogadó közeg miatt nem számít merésznek, azonban Céline Sciammának elismeréssel adózhatunk a kontúrok érzékeny megrajzolásáért: a történet könnyed módon egyensúlyoz a lelki társ iránti vágy megélése és a finom erotika között, miközben alig két óra alatt borzongatóan valóságos ember-ember viszonyt épít fel. Ebben a viszonyban a szeretet mellett a barátság, a tisztelet és a mulandóság is helyet kap. A zárókép pedig visszaidézi, miről ismeretes az igazi szerelem érzése:

ne bánd meg, emlékezz”.

És mi mindig emlékezünk.

portre1.gif

portre2.gif

portre3.gif

fotók: IMDb

gifek: Tumblr

 

Lázár Fruzsina

2020. január 17.

Szerelem a tűz árnyékában - Portré a lángoló fiatal lányról Tovább
Öt album 2019-ből, amit nem ismertél, de érdemes hallgatni

Öt album 2019-ből, amit nem ismertél, de érdemes hallgatni

audience-1868137_1920.jpg Nemsokára itt van a karácsony – és mondd, hogy már nincs tele a hócipőd a Wham „Last Christmas”-ével vagy Mairah Carey nyáltengerével! Az évnek azon szakaszában, amikor ömlenek a kereskedelmi rádiókból az ehhez hasonló agyonhallgatott régi számok, sokakban felmegy a pumpa, de szerencsére a Corvinus Közgazdász Online segítő kezet nyújt ebben a zűrzavaros, bevásárlós, ajándékokban fuldoklós időszakban.

Ugyanis nem csak a karácsony van itt, hanem hamarosan az újév is, ez pedig azt jelenti, hogy itt az ideje az elmaradhatatlan listázásnak, ahol összegyűjtjük, melyek voltak azok a dolgok az elmúlt közel 365 napban, amiket érdemes újra hallgatni, nézni, összegezni vagy elgondolkozni rajtuk.

Következésképpen összeválogattunk öt albumot az elmúlt egy évből, amiket lehet, hogy még nem ismertél. Az albumok általában kislemezek, és mindössze az köti össze őket, hogy mind-mind nagyon jók. Viszont ezzel együtt igyekeztünk minél különbözőbb műfajú lemezeket összeszedni, hogy mindenki megtalálhassa azt, amit szeret.

Következzék tehát az év végi lista, ahol az öt talán legérdekesebb album van kiválasztva, és amit akármikor, akármilyen hangulatban berakhatsz az ünnepek alatt, hogy ne csak a „I gave you my heart” szóljon a fejedben.

 

1. Thoma David – Lonesome Moans

Ha a Growlerst és az Allah-Last összekeverjük és Kaliforniából átrakjuk Budapestre, valahogy így szólna. Szólóprojektről van szó, pedig olyan, mintha legalább négyen rakták volna össze: a kicsit szörfös, pszichedelikus, beach goth hangzás kötelező mindenkinek, akit kicsit is érdekelnek ezek a műfajok. Ráadásul úgy sikerült ilyen minőségi anyagot összehozni, hogy Thomának ez az első albuma. Melankolikus, fáradt karácsonyi estékre ajánlott.

Ajánlott szám: Sorrow 

 

2. Cataflamingo - Ködvirág

https://open.spotify.com/album/4GdvB3I147Svp3Uzaa4vwT

Szintén az első albumát adta ki a két éve alakult Cataflamingo, Ködvirág címmel. A négy budapesti srácból álló zenekar a jazztől kezdve, a magyar alteren keresztül, az art rockon át sok mindent felvonultat, és ez az az album, amit akár szenteste is be lehet tenni: a dalszövegek, a pszichedélia és a képi világ kavalkádja egyszerre érzelgős, kedves, de mégsem nyálas. Csak szimplán jó és kellemes hallgatni.

Ajánlott szám: Vörösebb az ég

 

3. Deux ex quartet: Vein blossom & Deep sea

https://deusexquartet.bandcamp.com/album/vein-blossom

https://deusexquartet.bandcamp.com/album/deep-sea

A főleg jazzel foglalkozó, négy fiatal zenészből álló banda már három éve létezik, de csak most adta ki első lemezeit. Igaz, most egyszerre többet is: a műfaji határokat feszegető, lebontó, a jazzt néha klasszikus zenével vagy lassabb ambienttel keverő albumokat igazából bárhol, bármikor jó hallgatni, főleg annak, aki szereti ezt a műfajt vagy annak kísérletezős verzióját. Izgalmas, nyugodt, majdhogynem repetitív hangzásvilág, meglepő fordulatokkal és néha erősebb groovokkal remek zenészektől.

Ajánlott szám: Whenever

 

4. Magnetifique

https://soundcloud.com/user-351113130/tracks

A 2019-ben alakult szerzőpáros elektronikus, szintis hangzással varázsol. Szó szerint varázsol: nagyon kevés ennyire jó hazai anyagot lehet hallgatni ebben a műfajban, még most is. A lassú, néha ambientes hangzás plusz a női vokál olyan bájt és kedvességet adnak a zenének, hogy másnaposan, vizsgára tanulás mellett, de akár bulikban is bármikor öröm hallgatni őket.

Ajánlott szám: Body

 

5. Wave twins: Half Half

https://soundcloud.com/concordenation/sets/wave-twins-half-half

Ezt a zenét és albumot elsősorban bulikra szokás ajánlani, akár a két ünnep között, akár a vizsgák utánra. A Wave twins egy több éve alakult női dj duó, ami megjárta már a kisebb-nagyobb fesztiválokat és klubokat. A Half Half címre hallgató kislemezük egyszerre meditatív, mégis táncolható minőségi techno. Ajándékvásárlás utáni feszültség levezetésre ajánlott.

Ajánlott szám: Half-Half

 

Bálits Mihály 

Öt album 2019-ből, amit nem ismertél, de érdemes hallgatni Tovább
Chicagói sikk és árulás a színpadon

Chicagói sikk és árulás a színpadon

A húszas évek Amerikájában játszódó Chicago musical 2013. december 29-én debütált a Centrál Színházban, Bozsik Yvette rendező-koreográfus darabjaként. Azt gondolhatjuk, a sikert könnyen hozza egy ilyen híres darab, melynek mozis változata hat Oscar-díjat is nyert. A 2002-es filmben egyébként a Catherine Zeta-Jones és Renée Zellweger alkotta duó játszotta főszerepet. Azonban világos, hogy a Bozsik Yvette többet akart egy adaptációnál nyújtani – szerintem sikerült is.

Chicagói sikk és árulás a színpadon Tovább
A magyar egészségügy beteg napjai

A magyar egészségügy beteg napjai

Az ambulancia már nem garancia!

Mindannyian félünk a balesetektől. Ezért kötünk egészségügyi biztosítást, ezért nézünk körbe a zebránál, és a forró zacskós kínait sem véletlenül fújkáljuk.

Hiába írják ki a villamosra, hogy kihajolni balesetveszélyes, hasztalan figyelmeztetés a frissen mosott padlón elhelyezett sárga műanyagtábla, sőt talán még az útjelzőlámpa is nélkülözhető. Balesetek bármikor bekövetkezhetnek, hirtelen és váratlanul, és ezzel nincs is semmi gond. Na de mi jön utána?

IMG-20120417-00116.jpg


Én is teljesen indokolatlanul estem áldozatául a véletlennek – pontosabban egy szétpattanó borosüvegnek – mikor a megszokott felelőtlenséggel, puszta kézzel feszegettem a cserszegi fűszeres nyakát, pedig Samuell Henshall tiszteletes már 1795-ben szabadalmaztatta saját készítésű dugóhúzóját. Na de mindegy is a sztori. A balesetek, szerencsétlenségek történetében mindig a folytatás a legfontosabb, és ahogy saját bőrömön tapasztaltam (a szó szoros értelmében): sajnos kis hazánkban a legizgalmasabb fordulatok a mentőautóban kezdődnek. 

A magyar egészségügy beteg napjai Tovább
Tárgyalótermi izgalmak – mindenkinek!

Tárgyalótermi izgalmak – mindenkinek!

Több mint húsz nyelven jelentek meg már regényei, az amerikai írószövetség elnöke, elismert gyakorló jogász, ráadásul – és ez a lényeg! – stílusos és élvezetes krimiíró is Scott Turow, Magyarországon azonban mégis csak mostanában kezd egyre ismertebbé és elismertebbé válni. 2013 elején jelent ugyanis meg az Ártatlanságra ítélve című regénye, mely rövid idő alatt sikeres lett, olyannyira hogy hamarosan érkezik a folytatás is.

Tárgyalótermi izgalmak – mindenkinek! Tovább
Csak egy ezermester

Csak egy ezermester

Tony Stark, akinek, mint mindenki másnak, megvannak a saját „démonjai”, egyszerű ezermesterként barkácsol, hiszen ez a hobbija. Azt a látszatot kelti, hogy elég csupán zseninek születni, és a megfelelő technológia birtokában mi is szuperhősökké válthatunk. Nem kell laboratóriumokban lopva pókokra vadászni, hogy aztán később a parlament kupoláján lengve elkaphassuk a város gengsztereit. Még csak olyan hangzatos ereklyék birtokosainak sem kell lennünk, mint a möjmöj, a teszerakt vagy egy marék kripton. A koncepció tehát adott, így arról a nagyszerű élményről le kell mondanunk, hogy a Marvel Studios újfajta, egyébként meglepően jó és már-már megfogható hősfaragását vehetjük 3D-s szemügyre, viszont az ismert minőségben bízva joggal áhítozhatunk a Vasember hőskölteményben való kiteljesedésére.

Csak egy ezermester Tovább
süti beállítások módosítása