Közgazdász Online


Egy kiállítás képei: festmények a zenén keresztül – Muszorgszkij klasszikusának története

Egy kiállítás képei: festmények a zenén keresztül – Muszorgszkij klasszikusának története

repin_muszorgszkij.jpgEgy festmény szavakkal nehezen leírható érzelmeket képes kiváltani az emberből. A szavakon túl azonban másképpen is megkísérelhető megfogni az érzést: Muszorgszkij programzenéjén keresztül kalauzol végig minket egy kiállításon, amit így a vizsgákra való felkészülés közben is “megtekinthetsz”. A körülbelül háromnegyed órás darab híresebb lett, mint az alapjául szolgáló festmények – cikkünkből megtudhatod, miért.

2021. 05. 23. Írta: Engelbrecht Azurea / Borítókép: Muszorgszkij Ilja Jefimovics Repin ábrázolásában

Noha Mogyeszt Petrovics Muszorgszkijnak nem ez a mű hozta meg a sikert, mégis fontos helyet foglalt el a szívében: elhunyt legjobb barátja festményei ihlették, és az ő emlékét hivatott megőrizni. Az orosz zeneszerző 1874-ben írta meg az Egy kiállítás képei című programzenéjét.

A mű története

Muszorgszkij éppen sokadjára újra- és átírt operája ősbemutatójára készült, amikor legjobb barátja, a tehetséges festő és építész, Viktor Hartmann váratlanul meghalt. Egy közös barátjuk megemlékezésül kiállítást nyitott Hartmann több mint négyszáz festményéből Szentpéterváron, amelyet Muszorgszkij személyesen is meglátogatott. 1874 júniusában, hirtelen ihlettől vezérelve, húsz nap alatt írta meg a művet, mely megörökíti a kiállítást mint élményt és a kedves barát elvesztése felett érzett gyászt.

Az Egy kiállítás képei eredetileg zongorára íródott, és a 20. századi zene igen korai előfutárának tekinthető – és mint ilyen, nem nyerte el Muszorgszkij zeneszerző barátainak tetszését. A szerző halála után öt évvel, 1886-ban adták ki először nyomtatásban. Azóta sokan átdolgozták vagy átírták zenekarra, hiszen az eredeti zene feszegeti a zongorán elérhető hatások határait, és jobban ki tud teljesedni zenekari formában. 1922-ben nyerte el a ma legismertebb formáját, amikor Maurice Ravel francia zeneszerző megírta a zenekari változatát. A mű részletei gyakran megjelennek filmekben  – mint A nagy Lebowski vagy a Lolita – és rajzfilmekben is,  például a Tom és Jerry-ben és a BoJack Horseman-ben.

muszorgszkij.jpg

Kép: Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij, forrás: Classic FM

Tárlatvezetés a zene képei között

Az Egy kiállítás képei a programzene egy mintadarabjának tekinthető. A műfaj célja, hogy a hallgató a zenéhez képeket, helyzeteket, hangulatokat társítson, ezt pedig általában újszerű megoldásokkal érik el a komponálás során: pont ez az újítás okozta a szóban forgó orosz mű kezdeti sikertelenségét is. Az új megoldások mellett azonban témáit és stílusát illetően jellegzetesen orosz zenéről van szó.

A kiállítás egy sétatémával (promenade) kezdődik, amely a mű során többször is visszatér. Muszorgszkij ezzel saját magát ábrázolja, ahogy sétál a festmények között, néha gyorsabban, néha lassabban – aszerint, ahogy megakad a szeme egy-egy festményen, vagy épp visszaemlékezik elhunyt barátjára. Mikor távozik egy olyan alkotás elől, amely mélyebb benyomást tett rá, a zene is tükrözi ezt a hangulatot a következő festmény megtekintéséig.

gnom.jpg

A gnóm Muszorgszkij kéziratában, forrás: Wikipédia

Az első téma, A gnóm, egy görbelábú törpe botladozó, ügyetlen futását hivatott érzékeltetni. Az eredeti festmény, noha elveszett, valószínűleg egy diótörőt ábrázolt, amely komikusan hatalmas fogaival alapul szolgált az esetlenül mozgó lény megzenésítéséhez.

A második kép Az öreg kastély, amely előtt egy trubadúr énekel. Az előadásmódja fájdalmas és énekszerű, amihez nagyban hozzájárul, hogy Ravel verziójában egy alt szaxofon előadásában hallhatjuk a fő dallamot. A 6/8-os ritmushoz egy keleties hangulatú dallam társul, amelyet a bővített szekundok szolgáltatnak – ez nagyjából másfél hang távolság, ami egzotikusan cseng az európai zenei hagyományokhoz képest.

Egy újabb sétát követően a “zenei én” megérkezik A Tuileriák kertjében, ahol gyermekek játszadoznak, összekapnak és kergetőznek. A vidám stílushoz illeszkedően az eddigi témákkal ellentétben egy gyors, pattogós dúr dallamot használ a zeneszerző ennek lefestésére, amely erős kontrasztban áll a következő festménnyel.

egy_kiallitas_kepei.jpg

A programzenét ihlető képek, forrás: Jacksonville Symphony

A Bydlo, avagy a súlyos lengyel szekeret nehézkesen húzó ökrök képe tárul elénk a játszadozó gyermekek után. A vontatott előadásmód mellett a raveli verzió a hangerő fokozatos növelésével, majd csökkentésével érzékelteti, ahogy egyre közeledik a szekér, majd lassan továbbhalad. Ez a mű legkomorabb része, amely a paraszti munka nehézségeit jelképezi. Muszorgszkijra tett benyomását pedig a következő sétatéma vontatottsága is jelzi.

Ismét éles váltás következik: A kiscsibék tánca a tojásban egy baletthez készített jelmezterveket ábrázoló kép megzenésítése, amely gyors és játékos. Ezt követi – séta nélkül – a két zsidó veszekedése, a Samuel Goldenberg és Schmuyle című részlet. Az ihletet adó képeket Hartmann maga ajándékozta Muszorgszkijnak; ez az egyetlen tétel, amely egybeolvaszt két képet. A zene egy gazdag és egy szegény zsidó veszekedését érzékelteti: a méltóságteljes Goldenberget lassú és súlyos hangokkal ábrázolja, míg a jóval halkabb és kissé szomorkás hegedűszólamok alatt szinte látjuk a görnyedve ülő Schmuylét. A téma ezután – a veszekedést szimbolizálva – ellentétbe állítja a két dallamot, és végül megnyugvással jelzi, hogy a szereplők egyezségre jutottak.

csibek_tanca.jpg

A kiscsibék tánca a tojásban Muszorgszkij kéziratában, forrás: Wikipédia

A hetedik kép A limoges-i piac, ahol vásár zsibongása közepette összekapnak az asszonyok: a szerző élénk és hullámzó zenével mutatja be az embertömeget. Az egyre nagyobb káoszban gyakorlatilag kézzelfoghatóvá válik, ahogy az árusok egymáshoz dobálják az áruikat, és civakodnak.

A francia idill hirtelen véget ér a párizsi Katakombák ábrázolásával: a szinte mozdulatlan, váltakozva hangos és halk akkordok a katakombák visszhangját, titokzatosságát és baljósságát érzékeltetik. Ahogy a “zenei én” leereszkedik a föld alá, lassan lépkedő, melankólikus dallam vezeti az eredeti képen megjelenő koponyarakáshoz, végül a dallam fokozatosan visszavált a sétatémába.

tyuklabakon_forgo_kunyho.jpgA kilencedik téma az orosz mesékből jól ismert Baba Jaga megtestesítése. A tyúklábakon forgó kunyhó a gonosz boszorkány lakhelye: Muszorgszkij a viharos zenén keresztül mutatja be, ahogy a boszorkány repül. A forgószélhez hasonló stílusban néha hallani egy-egy, az óratorony ütéséhez hasonló hangot: az ihletet adó kép ugyanis egy Baba Jaga kunyhójára mintázott órát ábrázol.

A tyúklábakon forgó kunyhó, forrás: Wikipédia

A kijevi nagykapu méltó lezárása a műnek: grandiózus és ünnepélyes. Az eredeti képen Hartmann tervei vannak a II. Sándor cár tiszteletére tervezett kapuról. A kapu végül sosem épült meg, azonban a Hartmannak emléket állító zene sosem hagyja feledésbe merülni.

A mű az előadástól függően körülbelül 35-40 perc, és karakteres stílusával mindenképpen maradandó élményt nyújt. Az alábbi linken hallgathatjátok meg: A Szentpétervári Szimfonikus Zenekar előadása.

Egy kiállítás képei: festmények a zenén keresztül – Muszorgszkij klasszikusának története Tovább
Költő, szabadúszó PR-os és önkéntes zenei menedzser Londonban: Kemény Gabriellával beszélgettünk

Költő, szabadúszó PR-os és önkéntes zenei menedzser Londonban: Kemény Gabriellával beszélgettünk

dsc_0169.jpg

Alkotás és közérthető beszéd társadalmilag fontos témákról. Gyakorlatias tudás és spiritualitás. Eszközök és célok. Tudatosság és ösztönösség. London és Budapest. Párhuzamosan létező univerzumok egyensúlyban - Kemény Gabriella költővel, kommunikációs szakemberrel beszélgettünk.

2021. 05. 19. Írta: Sipos Sára / Borítókép: Kemény Gabriella

Kemény Gabival beszélgetni olyan, mintha az ember egyensúlyt találna - talán, mert ő is egyensúlyban látja és éli az életet és annak területeit. Kérdeztem őt a művészet demokratizálásáról, a hivatástudatról, az ösztönös és a tudatos döntésekről, az individualizmustól a közösségi létezésig vezető útról, a marketing szerepéről a művészek életében és a különbségekről a londoni és a budapest zenei színtér között. Nincs vagy-vagy, csak egyensúlykeresés, küldetéstudat és színtiszta inspiráció. Ilyen beszélgetni Kemény Gabival.

Kemény Gabriella a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció- és Médiatudomány szakán szerzett diplomát, egyetemi évei alatt a Közgazdász újságírója és a kultúra rovat vezetője is volt. Jelenleg zenei menedzsmentet tanul Londonban, és bár Instagram-költőként szerzett követőket, nyilvánosságát most arra használja, hogy komoly társadalmi problémákra hívja fel a figyelmet.

,,A zaklatott tini létélmény mutatkozik meg a korai versekben, majd szép lassan tágulnak ezek a témák. Elkezdtek fontosabb érzéseim lenni fontosabb dolgokkal kapcsolatban. Számomra a művészet akkor értékes, ha szociális segítségként funkcionál, hogyha a közösség kontextusában működik.”

A közösségért való tevékenykedés útja, ha nemcsak egyszerűen munkát, hanem hivatást találunk: valamit, amit szenvedéllyel és vággyal tudunk csinálni. Ezt megtalálni nem könnyű, akár több éles karrierváltással is járhat, a biztonságérzet feladása azonban bátorságot és erőt adhat, lendületben tart. A karrier építése egyszerre lehet tudatos és ösztönös cselekedet.

,,Próbálok tudatos lenni, és olyan lehetőségeket választani, amik hasznos tudást adnak. De mindig bevállalok egy rakás extra feladatot, ami mögött az ösztönös kapcsolódni vágyás és a segítségnyújtás van” - mondja Gabi.

Szabadúszó PR-szakember, egyetemista, önkéntes zenei menedzser - mindez Londonban. Gabi a londoni és a magyar zenei színtér közötti legnagyobb különbséget a karrier validálásában látja: Londonban nincs társadalmi ellenállás, kevesebb az akadály, meg lehet élni a zenélésből, ráadásul a művészek érdekképviselete is jobban működik. Változás azonban itthon is van - nyitottság, előremutatás. A közeg nyitottsága és változása azonban még kevés ahhoz, hogy egy fiatal alkotó érvényesülni tudjon a szcénában. 

Hogyan lehet alkotóként elindulni a pályán?

Kemény Gabi a mentor szerepét emeli ki először, valamint a választott művészeti ág iránti alázatot és szeretetet, ami segít tudást, eszköztárat, ismeretet felhalmozni, amiből utána már lehet válogatni. Legfontosabb azonban az, hogy a cél ne a siker legyen, hanem küldetéstudat által vezérelve a változás.

,,Ha a társadalmat akarom megjavítani azáltal, amit csinálok, akkor nem fogom feladni azért, mert elsőre nem sikerül.”

Hallgasd meg podcast adásunkat, amelyben még szó esik az önmenedzsmentről, a marketing és a művészet viszonyáról, a motivációról, az egyetem elvégzése utáni tanácstalanságról, a közlés vágyáról és a művészet értelméről!

Kemény Gabriella költő, dalszerző, kommunikációs szakember. Jelenleg Londonban tanul zenei menedzsmentet, mellette szabadúszó PR-osként dolgozik. Művészetszervező tevékenysége nyomán alapult meg a Crossover Budapest is. Első kötete Zsebuniverzum címmel 2018-ban jelent meg.

Ha felkeltettük érdeklődésedet, hallgasd meg a beszélgetést YouTube-on vagy Spotify-on! Útravaló című podcastünkben Corvinusról indult, a saját területükön sikeres, érdekes, tanulságokat tartalmazó életutakkal rendelkező személyiségekkel beszélgetünk. Legújabb adásunkban a művészet és karrier, a gyakorlatiasság és a spiritualitás témái mentén beszélgettünk Kemény Gabriellával.

Költő, szabadúszó PR-os és önkéntes zenei menedzser Londonban: Kemény Gabriellával beszélgettünk Tovább
Mitől lesz értékes egy festmény? - 10 szempont a festmények értékeléséhez

Mitől lesz értékes egy festmény? - 10 szempont a festmények értékeléséhez

c53c72a6-843b-4674-bc97-c4aabf0d5eac.jpeg

Az aukciókon sokszor vagyonokért kelnek el festmények, a globális műtárgypiac értékét pedig körülbelül húsz trillió forintra becsülik. Milyen szempontok alapján határozhatjuk meg a festmények árát? Az összeg mennyiben köthető a műalkotáshoz és mennyiben a művészhez? Ezekre és hasonló kérdésekre kerestük a választ cikkünkben, hiszen a művészet nemcsak a képzőművészeti piac szereplőit érinti, hanem a vásárlókat is - akár tapasztalt műgyűjtők, akár művészetkedvelő érdeklődők.

2021.03.08. Írta: Belayane Najoua, borítókép: saját fotó, Claude Monet

A legnagyobb művészeket, festőket sokan ismerik, akiknek semmi köze nincs a műgyűjtéshez. Sokszor halljuk: “Ez a festmény értékes” - de vajon hányféleképpen lehet „értékes” egy festmény vagy bármilyen műtárgy? Ha az alkotó elismert? Ha innovatív módszerrel készült? Ha a kép témája a köztudatban van? 

"Az egyetlen barométer, amely jelzi a festészet értékét,

az árverési csarnok."

Pierre Auguste Renoir

a7bc7c50-672d-47a5-8934-106c5bdd567f.jpegKép: saját fotó, Pierre-Auguste Renoir - Femme au miroir

Nemcsak a laikusok számára, hanem olykor a szakmabelieknek is nehezen megfogható, mi határozza meg egy műtárgy értékét, a több ezer tehetséges művész közül melyikből lesz drágán megfizetett márka. Mert egy-egy művészt valódi márkaként tartanak számon, aki mögött olykor egy egész csapat áll: a hírnévszerzésben, a megjelenésekben vagy a kapcsolatrendszer kialakításában egyengeti a művész pályáját. A globális műtárgypiacot 19,236 trillió forintra becsülik - ez nagyjából fele a globális könyvpiacnak és hetede a globális kávépiacnak. A világban összesen 18 ezer galéria, 22 ezer múzeum, kiállítási intézmény, köz- és magángyűjtemény, 1500 aukciósház és körülbelül 500 vásár alkotja a piacot

Akár egy vagyont is fizetnek

A világ eddigi legdrágább műtárgya a Leonardo Da Vinci nevéhez fűződő Salvator Mundi, amely 2017-ben 119 milliárd 462 millió forintért kelt el. Habár a képről sok szakember úgy gondolja, nem Da Vinci festette, hanem  tanítványa, Bernardino Luini, a kép még így is óriási értéket képvisel. A fent említett ár csaknem hatszorosa Magyarország teljes egyéves műtárgy-kereskedelmi forgalmának, és nagyjából négyszázszor több, mint amennyit itthon eddig a legdrágább műalkotásért fizettek. 

Az érték meghatározása

Habár a művészet gyakran a szubjektív érzésekről szól, és egy-egy vételnél sokat számít a vásárlóra tett hatás, mégis létezik egy mechanikus eljárás, ami ötvözi a szubjektivitást az objektivitással: a kép magasságát és szélességét összeadják, majd egy változóval megszorozzák. Ezzel az eljárással dekódolható, hogy az adott művész hol tart önmagához képest, hiszen a változót mindig a művészhez mérik. “A galériás elsőként belehelyezi az alkotót egy adott árkategóriába, a többiekhez képest pozícionálja, majd ez a szorzó a művész teljesítményének függvényében változik az idők során” - olvashatjuk egy korábbi cikkben. Az érték meghatározásánál sok szempontot kell figyelembe vennie a becslőnek a mű egyedisége, a stílus újszerűsége, a felhasznált anyagok minősége, a művész ismertsége, a művész más alkotásainak presztízse, az alkotás témája. Ezek időről-időre változhatnak, amire jó példa, hogy manapság a vallási és paraszti témájú képek nagyon alacsony áron kelnek el. 

A számolás hibája, hogy csak képeknél alkalmazható, hiszen az oldalméretet sem szobroknál, sem installációknál nem lehet alkalmazni. 

kepernyofoto_2021-02-26_9_32_26.pngA hírnév és a kor, mint fő érték

Kép: saját szerkesztés, Marilyn Monroe rózsája - névtelen festmény

Az ismertség máshogy is befolyásolhatja a képek értékét. Például az egyik legismertebb színésznő, díva és szexikon, Marilyn Monroe egyetlen számon tartott festménye 2005-ben 15,8 millió forintért kelt el. A festmény egyetlen szál vörös rózsát ábrázol, és nem is a művészi értéke a legfontosabb, hanem a rajta szereplő két felirat:

„Boldog születésnapot, Kennedy elnök, Marilyn Monroe-tól”

„Boldog születésnapot, 1962. június 1., minden jót, Marilyn-Marilyn”

A második feliratban szereplő dátum a színésznő harminchatodik születésnapját jelzi, nem sokkal később öngyilkos lett. A történet szomorú véget ért, hiszen műve soha nem jutott el az amerikai elnök kezébe. 

Marylinnel ellentétben nem személyének, hanem  életkorának köszönheti a hírnevét és művészi értékét az egyik leghíresebb gyereksztár, Marla Olmstead. A kislányra két éves korában figyeltek fel, és ötéves korára már több, mint 16 millió forint értékben adott el festményeket. Sokan megkérdőjelezték a festmények eredetiségét, hogy tényleg Marla festette-e, de a család mindent megtett, hogy megcáfolja ezt. 2007-ben dokumentumfilmet is készült róla “A gyerekem meg tudja festeni azt” címmel. Habár a film nem foglal állást semelyik csoport mellett, Marla festőszobájában elhelyeztek egy kamerát, amin hatvan perc alatt festette meg az egyik leghíresebb festményét, a Virágokat. 

Most pedig tedd próbára tudásod és tippeld meg, hogy a két kép közül melyik az értékesebb! A megoldást a cikk végén találod. 

img_1467_1.jpg

10 szempont a festmények értékeléséhez

Eredetiség: Természetesen ez az egyik legfontosabb szempont, amit általában egy aláírással támasztanak alá, de a kép stílusa is perdöntő lehet.

Proviniencia: Az alkotás előző helye sokat elárul az eredetiségéről: ha például egy híres múzeumban volt kiállítva, akkor nagy a valószínűsége, hogy autentikus műről van szó.

Az alkotó népszerűsége: Számít, hogy a művész mennyire népszerű, a nagyközönség által mennyire ismert és elismert. Az újító, stílusteremtő egyéniségek neve minden bizonnyal kiállja az idő próbáját, és megőrzi az alkotó személyét a mindenkori műértő, műkedvelő közönségnek.

Háttértörténet: A festmény háttértörténete is nagy többletértéket adhat egy-egy képnek - gondoljunk csak a Mona Lisára. Sokszor nem is a kép, a stílus, a technika a lényeg, hanem a képet övező titkok, történetek.

Alkotói korszak: Az sem lényegtelen, hogy az adott mű a festő melyik alkotói korszakából származik. Egy festmény Van Gogh késői korszakából valószínűleg mindig jobb áron fog elkelni, mint egy korai alkotása.

Téma: A témák népszerűsége időről-időre változik. A 21. században közkedvelt témának számít a csendélet, az aktkép és a békés tájkép.

Stílus felismerhetősége: Az egyedi stílus persze a művészektől függ, de ha egy képen tisztán kivehető az alkotó képi világa, akkor azzal az eredetisége mellett a művész kiforrottságát is lehet bizonyítani. Monet esetében például hamarabb jut eszünkbe egy tavirózsákat ábrázoló kép vagy a híres “Impresszió, a felkelő nap”, mint a “Csendélet Marhahússal” című 1964-ben készült festménye.

Előfordulás gyakorisága: A festményeknél igaz a mondás: minél ritkább, annál értékesebb. A legtöbb műgyűjtő ilyenkor egyszeri lehetőséget lát, hogy a festményt megszerezze, ami felviszi a kép piaci árát is.

Kondíció és keret: A festmény állapota és a keret minősége gyakran döntő jelentőséggel bír. Sok gyűjtő nem szeretne a restaurálással és a keretezéssel időt tölteni, ezért a nagyobb aukciósházak saját restaurátoraikkal helyrehozatják a képet az árverés előtt, hogy a festmény már a legjobb formájában mutatkozhasson be az eseményen.

Technika: A képek hierarchiájának csúcsán az olajfestmény áll, így ugyanazon művész olajfestménye és grafikája között jelentős árkülönbségek lehetnek.

Megoldások a feladathoz:

első kép: Icons Exposition Paris - Marc-Antoine Coulon (1550 euró)

második kép: Belayane Najoua (piaci árfolyam=0 euró, pszichológiai árfolyam=megfizethetetlen)

Mitől lesz értékes egy festmény? - 10 szempont a festmények értékeléséhez Tovább
A Margón jártunk! - Benyomásaink a Margó Irodalmi Fesztiválról

A Margón jártunk! - Benyomásaink a Margó Irodalmi Fesztiválról

b_v_219.jpg

Hogyan lehet túlélni a karantént? Milyen úton lehet feltárni a múltunkat? Mit olvasnak szabadidejükben a kulturális élet szereplői? Mit gondolt Molnár Ferenc a házasságról? A látszólag egymástól távol álló kérdésekre mind választ kaptunk az október 15-18. között megrendezett Margó Irodalmi Fesztiválon - összefoglaltuk nektek az élményeinket.

2020.10.22. Szerkesztette: Sipos Sára, Taxner Tünde, borítókép: Bera Viktor, Közgazdász

Thuróczy Szabolcs szerint kamu, hogy nincs időnk olvasni

Kedden Thuróczy Szabolccsal folytatódott a Margó Extra beszélgetéssorozat, akit a Pintér Béla Társulat oszlopos tagjaként és az Aranyélet című magyar HBO-sorozat Miklósi Attilájaként senkinek sem kell bemutatni. Elfoglalt ember, azonban úgy gondolja, az olvasásra mindig lehet időt szakítani:

Egy nagy kamu, hogy nincs időnk olvasni, amikor már négy órája nézünk valami show-műsort.

thuroczy-szabolcs-original-52610.jpgKép: jegy.hu

Thuróczy éjjeliszekrényén főként életrajzi könyvek és újságok hevernek. Bérczes László Mucsi Zoltánról írt beszélgetős kötetét „másfél éjszaka alatt nyalta be”. Jelenleg Molnár Gál Péter Coming out című memoárját olvassa, Keith Richards Élet című könyve és Molnár Ferenc Pesti napló-ja várat magára. 

Először főként a filmek hatottak rá, többek között a Tiszta Amerika című Gothár mű, amelynek Esterházy Péter írta a forgatókönyvét. Meghatározó olvasmányai között említi Ottliktól a Hajnali háztetőket, Csáth Géza naplóját és József Attilától a Szabad ötletek jegyzékét is. Huszonéves korára evidenciává vált, hogy vonatúton mindig legyen nála könyv. Móricz Zsigmond, Kosztolányi a mai napig katartikus élményeket okoznak neki.

Írta: Kércz Dorottya

Fókuszban Molnár Ferenc és a szerelem

Még soha nem voltam a Várkert Bazár irodalmi estjein, de biztosan nem ez volt az utolsó. Habár ezelőtt már tanultam Molnár Ferencről, és olvastam tőle néhány művet, mégsem tartozott a kedvenc íróim közé. Pár nappal az Aposztróf - Irodalmi szerelmek VII. irodalmi est után már két Molnár Ferenc könyv és Puskás Tamástól a Delila filmfeldolgozása vannak a hátam mögött.

molnar_ferenc_uher.jpgKép: Uher Ödön felvétele, forrás: Wikipédia

Az iskolai irodalomórákon leginkább a művek szerkezetét, nyelvtani sajátosságait kutatjuk, de magát a költőt mint embert nem igazán ismerjük meg. Ezért nem tudtam, hogy Molnár Ferenc egyetlen lánya, Márta, egy fél éves házasságból született, melyet az író a Liliom című művel zárt le. De éppenséggel azt sem sejtettem, hogy az egyetlen út egy nő elhagyásához az lehet, ha feleségül vesszük. Molnár Ferenc éppen így tett. Fedák Sárival való kapcsolata olyan viharos és érzelemmel teli volt, hogy az író csak úgy tudott megszabadulni a művésznőtől, hogy feleségül vette, és tekintélyes vagyonnal engedte el. Ebből a kapcsolatból született meg Az üvegcipő című mű is, ami azóta a viharos szerelem klasszikusává vált. Élete utolsó, komolyabb kapcsolata a híres Darvas Lilivel volt. Molnár Ferenc ekkor jött rá, hogy mi a jól működő házasság titka: a távolság. Lilivel évente csak 2-3 hetet töltöttek együtt, a szerelmük mégis a sírig tartott.

Miért nem lehet nélküled élni? Mert te vagy én és én vagyok te. És nem ok nélkül kergetett össze a jóisten bennünket együtt nevetni és sírni, dolgozni, veszekedni, kibékülni, egymás karjában az égbe repülni, egymás hibáját gyűlölettel figyelni és egymás szívét imádni, egymástól elhidegülni, és egymásba beleszeretni a koporsóig egymás kezét fogni. - Molnár Ferenc

Írta:Belayane Najoua

,,Ez egy kibaszott karanténnapló”

Benedek Ágota Rumbarumbamm című regénye a karantén alatt született. A szerző külső indíttatásra kezdett blogot írni, elsősorban magának.  Ágota műve önéletrajzi, azonban „ahol lehetett túldramatizálta a történéseket”, így a valóság és a fikció összemosódik. A bejegyzések teljesen asszociatív módon születtek, és számtalan témát érintenek, ahogy a Margó Fesztiválon a szerző megosztotta velünk.

b_v_0119.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

A blog népszerűségének növekedésével új csatorna jelent meg: ismeretlenek is elmesélték traumáikat Ágotának. Utólag sok esetben zavarba ejtőnek találta a közzétetteket, szorongott miattuk, hiszen a blogra személyes, intim tartalom került ki. Ott Anna kérdésre, miszerint felszabadító volt-e az írás, azt válaszolta: csak akkor válik felszabadítóvá, ha képes elengedni a szorongást amiatt, hogy mások mit gondolnak. A regény kiadásakor két szempont volt fontos: Ágota  bejegyzései változatlan formában jelenjenek meg benne, de tiszteljék a könyvformát.

A Margó előtt nem hallottam a könyvről, de a felolvasásokkal tarkított beszélgetés után beszereztem egy példányt. Elég pár oldalt olvasni belőle, és megérthetjük: 

A legtöbb frissen kiadott könyvvel szemben nem keresi az olvasóját, hanem az olvasó keresi a könyvet.

Írta: Erdős Bianka

„Tudom, hogy honnan jöttem, hol vagyok és hová tartok” - Gurubi Ágnessel Orvos-Tóth Noémi beszélgetett a Szív utca című regényről

Szív utca című első regényét Ágnes családjának története ihlette: egy szétszabdalt család és a fájdalomtól megkérgesedett szívek homályos, hiányos története. A Szív utca olyan nőkről szól, akik sosem találkoztak, de mégis összetartoznak, megírása Gurubi Ágnes számára egyet jelentett azzal, hogy elköteleződött a múlt kibogozása iránt.

6354389_5.jpgKép: Libri

2019-ben Ágnes közösségi gyűjtés céljából publikált egy részletet a készülő könyvből: a pénzből akart Buenos Airesbe utazni, és a családi szálak után kutatni. Rövid idő alatt sok pénz gyűlt össze - ekkor ráébredt, hogy a téma rengeteg embert mélyen megérint: a családjuk közös hegeit hordozzák, amelyek nemzedékről nemzedékre örökítődnek tovább. A magunkra erőltetett, nap mint nap viselt álarcok hasonlatossá válnak a bőrünkhöz, és rengeteg munkába telik felismerni alatta megbújó, valódi önmagunkat. Erről a védtelen, sebezhető, valódi énről és felfedéséről szól a Szív utca.

Ágnes azt mondta, a regény megírása előtt pesszimizmus, mégis egyfajta reménykedés jellemezte őt. Mára a történet szabadsággal ruházta fel, hiszen már tudja, honnan jött, hol van és hová tart. A könyv egyfajta terapeutaként jelenik meg az ő életében, emlékek kötegeként, amelyet egy félig fiktív, félig valós történetbe csomagolt. 

A Szív utca sokak életébe hozhat fordulópontot. Érdemes elolvasni, megforgatni önmagunkban, megkérdezni magunktól, hogyan hat ránk ez a történet, aztán odafordulni a saját történetünkhöz. Hiszen, ahogy Orvos-Tóth Noémi ajánlásában olvashatjuk, “nekünk is van Szív utcánk”.

Írta: Lázár Fruzsina

Székely Kriszta és a klasszikusok

Az előző hét kezdetén minden este a Margó Extra online beszélgetéseivel hangolódhattunk irodalomra. Ott Anna kulturális menedzser idén jelentős magyar művészekkel beszélgetett kötetlenül olvasmányaikról. A Margó Extra első vendége Székely Kriszta, a Katona József színház rendezője volt, akinek a nevéhez olyan felejthetetlen előadásokat köthetünk, mint az Ithaka vagy a Nóra – karácsony Helmeréknél. Az utóbbi időszak számára az elengedésről, az újragondolásról és kreatív energiáinak megfelelő lekötéséről szólt.

1024px-szekely_kriszta.jpg

Kép: Horváth Judit felvétele, forrás: Wikipédia

„Nagyon olvasó” kamasz volt - Borges novellái meghatározó olvasmányélményei voltak, Hesse Narziss és Goldmund-jának hatására egyszer elszökött otthonról. Úgy gondolja, a kötelező olvasmányoknak kulturális alapot kellene képezniük a párbeszédhez – azt tapasztalja, hogy amikor ilyen szövegekkel dolgozik, jobban megmozdulnak a befogadók, mint egy hasonló témájú kortárs történettel kapcsolatban. 

Ritkán olvas kikapcsolódásként, a munkájából fakadóan nehezen képes erre, hiszen folyamatos anyagkeresésben van. Legújabb rendezését, az Othello-t nemrég mutatták be, előtte még nem dolgozott Shakespearerel. A darab többek között olyan témákat érint, mint a bújtatott rasszizmus, az álhírek, a manipuláció és a nőkkel szembeni erőszak formái.

Írta: Kércz Dorottya

A Meseország mindenkié több oldalról megközelítve

A Margó Fesztivál október 17-ei beszélgetésén Rédai Dorottya projektvezető és a könyv szerkesztője, Nagy Boldizsár a Meseország mindenkié céljáról meséltek: kerüljenek felszínre olyan kisebbségek is, amelyek „láthatatlanok” számunkra. A könyvben szereplő átiratok  alapja sokszor népmese, és segítenek a világszemléletünk tágításában, a jelen megismerésében. A népmesék eredeti verzióját nem törölték, hanem újabb és újabb változatokat hoztak belőlük létre. 

meseorszag_konyv.jpgKép forrása: Libri

A könyv megalkotói fontosnak tartották azt is, hogy a minél több témával foglalkozzanak, mivel a jót és a rosszat nem lehet teljesen elkülöníteni egymástól, és a világ nem fekete-fehér. Bár a könyvet alapvetően a 4-8 éves korosztálynak szánták, összetettebbre sikerült, így más korosztályokhoz is szólhat. Ezt fejezi ki a címe is - nemcsak szexuális irányultságtól vagy etnikumtól, de kortól függetlenül is Meseország mindenkié.

A művet gyakran csupán az egyik oldaláról ragadják meg, azonban sokkal többről van szó benne, mint ami az aktuálpolitikai diskurzusban előtérbe kerül. Sokkal összetettebb a könyv és az általa feldolgozott téma, mint amilyennek a kritikákból megismerhettük. Ennek megértésében az előadás sokat segített, és amellett, hogy élvezetes volt, megerősített abban a személyes meggyőződésemben is, hogy semmit sem szabad csupán egy oldalról megközelíteni.

Írta: Erdős Bianka

Rubik Ernő a kocka múltjáról, jelenéről és jövőjéről

Sajnos a kocka nem elég nagy, hogy jól kitakarjon, időnként kilógok belőle.

Rubik Ernő könyve A mi kockánk címmel pár hete jelent meg itthon és a világ több pontján egyszerre. Ennek kapcsán beszélgetett a szerzővel Valuska László.

Köztudott, hogy Rubik Ernő megbújik a Rubik-kocka árnyékában, nem szeret szerepelni, és ritkán ad interjút. Mindenki ismeri találmánya sikerét, de a kocka történetét és az ő életét kudarcok is kísérték. Szerinte a kudarc a leghasznosabb az életünkben: tanulunk belőle, megmutatja a dolgok valódi természetét, és izgalmassá teszi az eredményhez vezető utat.

erno_rubik.jpgKép forrása: Wikipédia

A történet lebilincselő, mert míg a tárgy keveset változott, a kontextusa, az emberek hozzá fűződő viszonya igen. Egy látszólag megoldhatatlannak tűnő problémával szembesülünk; ezért ragadja meg a tinédzsereket évtizedek óta: ez a korosztály próbálja felfedezni a világot, önmagát és a képességeit. A Rubik-kockát egy képhez vagy szoborhoz hasonlította: az alkotó valamilyen indíttatásból létrehozza, ám megszületése után a maga útján indul el. A Rubik-kocka tulajdonképpen a probléma megtestesített megoldása, önmaga megoldására való eszköz.

Rubik Ernő nagy sci-fi rajongó: szerinte az a képzelet a legizgalmasabb, amely nem mond ellent a valóságnak. ,,Az izgalmas, amit most még nem látunk, de meg fog valósulni az unokáink életében” - tette hozzá. Arra a záró kérdésre, hogy a következő 50 év utópia vagy disztópia lesz-e, így válaszolt: ,,Valóságos lesz!”

Írta: Sipos Sára

Koncz Zsuzsa olvasásról és éneklésről

A Margó Extra harmadik, szerdai vendége Koncz Zsuzsa volt: a Kossuth-díjas énekesnőt és előadóművészt a magyar pop-, beat-, és rockzene meghatározó egyéniségeként ismerjük, aki a legnagyobb magyar szövegírók dalait énekli.

A beszélgetést megelőző napon egy Vámos Miklós kötetet lapozott fel, amelynek limerickjei megihlették. Amióta csak megtanult olvasni, falja a könyveket: gyermekkorában a nagynénjétől kapott meghatározó olvasnivalókat, a takaró alatt a Kőszívű ember fiait olvasta. Eleinte gyakran olvasott verseket, hiszen a vers kicsit zene is. Szerinte ha olvasás közben nem halljuk a zenét, nem érezzük a vers dallamát, akkor sokat veszíthetünk. 

fortepan_88590kisebb.jpg

Kép: Fortepan / Urbán Tamás (88590)

„Bakfiskora kezdetén” érdeklődni kezdett a külföldi irodalom iránt: Kerouacot, Hemingwayt és az orosz irodalmat említi. Azt tapasztalja, hogy az olvasás élménye és a levonható tanulságok felfedezésekhez juttatják az embert: a jó művekben megismerheti és megtalálhatja önmagát. Ha egy könyv nem tetszik neki, nekifut még egyszer. 

Mivel az olvasás alapvetően egy intim, magányos elfoglaltság, kifejezetten szereti a jó adaptációkat. De az olvasás és az éneklés két külön dolog: nem biztos, hogy amit olvas, azt el is szeretné énekelni. Úgy gondolja, egy igazi alkotó művésznek nem feladata azzal törődni, hányan fogják meghallgatni - arra koncentrál, hogy a szöveget hogyan tudja leginkább átadni, megélni.

Írta: Kércz Dorottya

A Margón jártunk! - Benyomásaink a Margó Irodalmi Fesztiválról Tovább
"Mindenki megtalálhatja a módját, hogyan tud hozzátenni a világhoz" - Interjú Faludi Julianna íróval, szociológussal

"Mindenki megtalálhatja a módját, hogyan tud hozzátenni a világhoz" - Interjú Faludi Julianna íróval, szociológussal

pic_6018.jpgHuszonhárom éves lány nagy álmokkal, tervekkel szembenéz a világgal és a saját sorsával - erről szól a Faltól falig című regény. Írója pedig nem más, mint Faludi Julianna, aki többek között a Corvinus Egyetem Marketing Intézetének adjunktusa. Vele beszélgettünk készülő regényéről, inspirációról, továbblépésről, sokoldalúságról és gazdaság - társadalom - művészet kapcsolatáról. 

2020.09.25. Írta: Sipos Sára, Képek: Bera Viktor

A regényben több réteg működik együtt: személyes történet, egyszerre művészeti és tudományos közegben. 

Én mindig komplexen éltem meg a világot. Tizenkét éves voltam, amikor leomlott a berlini fal. Gyermekkorom felét Budapesten, felét Moszkvában, a Szovjetunióban töltöttem. Ez egy intenzív, intellektuálisan is mozgalmas időszak volt: kiskorom óta újságokat olvastam, és érdekelt a politikai-gazdasági rendszerek működése, hogy milyen folyamatok állnak amögött, amit mikroszinten megélünk. Mindig is szerettem olvasni, egyszerre öt könyvet habzsolok.

Már akkor szociológus voltam, amikor még nem tudtam róla, csak nem tudtam megfogalmazni.

Gyerekként, vagy később, amikor nyelvészetet tanultam, a nagy orosz irodalmat olvastam, evolúciós közgazdaságtant hallgattam, mindig az a mechanizmus érdekelt, ahogyan a különböző rétegek összekapcsolódnak egymással.

A művészet miért és hogyan jelenik meg az életedben?

Reflektálok a művészetre a könyvben, a szereplők között is találunk művészeket, és átjárhatóság van az üzleti világ és a művészet között. Ez személyes megélésből is fakad: dolgoztam a Trafóban; a kortárs tánc és előadóművészet magával ragadott. Ez a világ izolált, szűk, miközben bárhol megtalálható. Ha elmentem színházba Brüsszelben, gyakorlatilag ugyanazokat az arcokat, közönséget, dinamikákat, beszélgetéseket találtam, mint Berlinben, Budapesten, Párizsban vagy Londonban. Érdekelt, hogyan létezhetnek párhuzamosan világok és rétegek, melyeken egyénként szövődünk át. Reggel tanítani megyek, este színházba: különböző típusú beszélgetések, mégis összeérnek és rétegelve jelennek meg az életben. Ez tükröződik a regényben is: vannak a hétköznapok, pénzt kell keresnünk. A főszereplő egy biztosító társaságnál dolgozik, de más tölti ki igazából az életét, ami konfliktushoz vezethet egyéni szinten.

"A regény itthon is olyan szegmenst szólíthat meg, amely a nemzetközi kortárs irodalmat fogyasztja, illetve ismerősek lehetnek számára a bemutatott helyzetek, karakterek. A szűkebb körben érkező visszajelzések a könyvre legalábbis ezt mutatják. Az itthoni olvasók számára talán kevesebb, ebben a műfajban íródott hazai könyv kerül a polcokra. A magyarul olvasók tábora ma a globális munkaerőpiac szereplőiből is áll” - írta Faludi Julianna készülő regényéről, melyben szó van többek között művészetről, továbblépésről, influenszer világról, kapcsolatokról, korunk égető társadalmi problémáiról is.

pic_6059.jpgAz írás nem újkeletű számodra: több novellád, írásod jelent már meg irodalmi folyóiratokban. Milyen úton jut el a társadalomtudós, a kutató a regényírásig?

Már gyerekként is írtam verseket. Az első regényemet hatévesen írtam: rajzokból és egy-egy mondatból állt. Az írás mindig védett, titkos kert volt az életemben. De nem élsz meg ebből - mondtam magamnak és mondták mások is. Időről-időre félretettem, mégis mindig előjött. Az első elbeszélésem 13 éve jelent meg, ezután sok ideig nem publikáltam. A disszertációírás közben is párhuzamosan meg volt nyitva az önkifejezésemhez tartozó szöveg. Szeretném elmondani, mit gondolok a világról, ehhez mindig másfajta eszköz adott. Bátorság kérdése volt, hogy az írásaim megjelenjenek. Fiatal lányként nagyon nehéznek éreztem bekerülni az irodalmi közegbe: rengeteg az előítélet, ahogy a tudományosban is. Mára sokat változott a helyzet, de huszonéves koromban az irodalom abszolút férfidominált terep volt.

A regény összefoglalójában feltűnik, hogy a 23 éves lány főszereplőnek hasonló nehézségekkel kell megküzdenie, mint neked. Miről szól a regény röviden?

Nagyon egyszerűen az élni akarásról: az angol ”move on” kifejezésbe, a továbblépésbe, az úton való továbbhaladásba tudnám belesűríteni. A szereplők szembesülnek akadályokkal, küzdéssel, szomorúsággal, akár a depresszió jeleivel is. Mégis erős bennük az élni akarás, végül megtalálják az útjukat, és hogy hogyan tudnak egészséges lélekkel előre tekinteni. A főhős Auguszta: művészettörténész hallgató, emellett dolgozik, majd blogot indít, és influenszerré válik. A mikroinfluenszer világot ismeri meg, amely termékek eladásáról szól. Ezzel nem tud azonosulni, így startupot alapít: ez az önkifejezés, az önrendelkezés megerősítésének útja. Segítőtársai is akadnak: barátok, barátnők, a művészeti közeg. Fontos a testvérével, a családjával való kapcsolata, mely egyrészt támogató, másrészt gyakran vissza is húzza őt. El kell szakadnia, felnőtté kell válnia. A regény egy évet ölel fel, az életben ez a folyamat komplexebb, nem ilyen gyorsan történik.k_b_0035-min.JPG

Közösségi finanszírozást indítottál az Indiegogo platformon, itt angolul olvashatunk a készülő regényedről. Milyen nyelven fog megjelenni a regény?

Magyar nyelvű, magyar közönségnek készülő regény. Jelenleg érdeklődő kiadóknál van olvasásra. Azért készítek emellett angol nyelvű változatot közösségi finanszírozásból, mert a könyvkiadás nagyon hosszú folyamat: egy-két év után jelenik meg egy írás, és ki tudja, kijut-e egyáltalán külföldi piacra.

Akárhogy is alakul, szeretném magyarul megjelentetni, mert a regény nagyon budapesti. Külföldi útjaim során  tapasztalom, hogy Budapest nagyon jó márka, szeretik a várost, kapcsolódási pontként szolgál.

A könyvben megjelenik a túlturistásodás témája, ezzel kapcsolatban vegyesek a helyi tapasztalatok. Emiatt érdekes lehet az ide érkezők, a várost szeretők számára is. A regény egyébként nagyon aktuális: tárgya a közösségi média is, hiszen a világ iszonyú gyorsan változik. A koronavírus miatt felgyorsult a digitalizáció, az 5G megjelenésével pedig teljesen máshogy fogunk gondolkodni a közösségi platformokról. Nem tudunk több évet várni, hogy a nemzetközi közönség számára is elérhető legyen a könyv.

Miért pont az Indiegogo platformját választottad?

Őszinte leszek – zöldfülű vagyok, ez az első ilyen projektem. Startupper ismerőseim adták az ihletet a közösségi finanszírozáshoz. Az ilyen oldalakon a már több könyves szerzők sikeresebbek – ez is leképezi a könyvkiadási legitimációs folyamatot. Meredek vállalkozásnak tűnt, az egészet magam csináltam, amatőr módon készítettem a videót is hozzá. Eddig azt tapasztaltam, hogy elsőkörben a távolabbi ismeretségi körökből érkezik támogatás. Az emberek nem szoktak hirdetés alapján támogatni könyvkiadást, inkább vásárolnak tornabérletet. A regénykiadás támogatása komplexebb. Az Indigogot azért választottam, mert nagy és nemzetközi platform. Minden hozzájárulásnak örülök. Ráadásul közösségi élményként is fantasztikus: emberek fontosnak tartják, amit csinálok.

Ez egyfajta bizalom, hiszen úgy támogatnak, hogy nem tudják pontosan, mi lesz belőle.

Így van, ezért ez felelősséggel is jár: most már muszáj megcsinálni, ez hajt előre. Van egy kedvenc mondásom: „action creates energy”. Ha cselekszel, akármilyen is ez a cselekedet, sikernek vagy kudarcnak tűnik abban a pillanatban, mindegy, abból energia lesz és továbbvisz.b_v_0006.jpg

Már a leírás alapján is közel érzem magamhoz a főszereplőt. Önmagunk megvalósítása, a továbblépés, a saját út keresése, a környezet is a mi generációnkat tükrözi. Kifejezetten a mi korosztályunknak szól a történet? 

Természetesen számtalan belső megtapasztalást, folyamatot írtam bele, de évek óta tanítok huszonéves fiatalokat. Marketing BA-s hallgatókat számomra mély víz volt oktatni, nem egészen ez a hátterem. Az első kudarcok után sikerként könyvelem el ezt: a profitszerzésen és a multikon túl rengeteg sokirányú energiát, lelkesedést, érdeklődést fedeztem fel a diákokban. Meg kellett találnom, hogyan hozzam ki belőlük ezt. Mindenki megtalálhatja a módját, hogyan tud hozzátenni a világhoz, miközben a keretek adottak. Tudniuk kell, hogy nem szégyen multinál munkát vállalni, ez csak egy fázis az életünkben - ha mellette önmagunk tudunk maradni, hinni benne, hogy előbb-utóbb a saját utunkat járjuk majd.

Ez az üzenet mindenkinek szólhat, nem csak a mi generációnknak.

Igyekeztem nem projektálni teljesen a saját utamat az írásba, mert nem lett volna hiteles. Kihívás egyrészt a saját huszonéves valómra innen rálátni, ahol most vagyok – szembesülve és reflektíven –, másrészt a huszonéves kor megélését a ma kontextusában megérteni – a tanításon keresztül kapcsolódom ehhez. A hallgatók őszinték, szólnak, ha problémájuk van: ez sokkoló, megrendítő volt kezdetben, de nagyon-nagyon igaz. A regényben is azt keresem, ami ma igaz. Nem képzeltem el konkrét célcsoportot, egyszerűen bennem voltak a tőlük kapott hangok, energiák is.

Továbblépni, átlépni dolgokon. Vajon a mi generációnknak könnyebben megy?

Általánosságban ez a generáció bizonyos tekintetben bölcsebb, mint az enyém volt. A 90-es, 2000-es évek mentalitásával a lelkesedés ellenére nem tudtuk tudatosan hátrahagyni, ami lehúz. Sokan elmentek, kényszerpályára kerültek, beletörődtek, vagy leragadtak egy ma már nem feltétlenül érvényes világszemléletben. A lányok például ma bátrabbak, magabiztosabbak, jobban bíznak a saját tudásukban, képességükben.

A mai fiatalok előretekintőbbek a félelmeik ellenére is. Úgy érzem, van bennük erő és akarat, hogy változtassanak a katasztrófa felé tartó világon.

Amikor fiatal voltam, a neoliberális ”adok-veszek, hatékonyan termelek, maximalizálom az időmet” ideológia működött, ami  oldódni látszik. Nagy szerepe van ebben az alternatív gazdasági irányzatoknak - ha nem is kerültek még be a mainstreambe, a hangjuk már erősebb.pic_6097.jpgEgyik kutatási területed a digitalizáció, a technológia. Ez mennyire tudja megkönnyíteni vagy épp megnehezíteni a továbblépést?

Erre konkrét válaszom még nincsen. A következő könyvtervem a digitális kapitalizmusról szól: a lehetőségekről, a digitális térben jelenlévő aktivizmusról, hogy hogyan lehet megváltoztatni a világot új eszközökkel. A globalizált ipari termelési struktúra nem hatékony a mai fogalmaink szerint - ezt innovációval, technológiával meg lehet változtatni.

A katasztrófa felé haladunk, a profittermelés szerkezete erősen beágyazott akár a politikai kontextusba is. De az optimisták közé tartozom: nem tudok nem hinni abban, hogy lehet változás. Ezért van nagy szükség a fogékony, lelkes fiatalokra, akiknek az életéről van szó.

A mi feladatunk, hogy teret adjunk nekik. Keretet és teret adni az alkotásban és a tanításban is a princípiumom.

Design, marketing, technológia, szociológia, művészet, fenntarthatóság, etikus divat: nagyon szerteágazó érdeklődési és kutatási területek. Végigböngészve őket feltűnt, hogy a humanizmus mégis összefogja az összeset. Humán bölcsészettudományi értelemben és humán mint ember. 

Sokszor teszik fel ezt a kérdést, próbáltak egy irányba terelni. De én úgy éreztem, hogy mindig ugyanazt mondom, csak közben változik a világ. Nem operálhatok ugyanazokkal a fogalmakkal, mint tíz vagy akár öt évvel ezelőtt, mert egészen más kérdések relevánsak. Fontos elfogadni és tisztelni magamban, hogy a kurrens problémákat ragadom meg, miközben az értékrendem nem változik. A saját megközelítésem ível át a témákon. Bölcsésznek tanultam, magyar-orosz szakos voltam az ELTE-n, mellette kezdtem el a Külkereskedelmi Főiskolát. Kellett a sokirányúság, hogy minél többet tudjak meg a világról. A marketing és a technológia például nem két külön kérdés. Technológia nélkül nincs marketing, de marketing sincs fogyasztó nélkül. Az emberből konstruáljuk a fogyasztót, tehát nekem az embert kell megértenem.

Nagyon fontos gondolat a társadalomtudományi alap: erre kellene épülnie a gazdaságtudománynak, az emberért kellene lennie.

A jó gazdaság beágyazott a társadalomba: nem választhatjuk el az emberektől a gazdasági szférát, mert akkor a rendszer nem hatékony. Van egy jó példám a művészet és tudomány kapcsolatára. Mindig érdekeltek a reklámok, gyerekként a 80-as években különleges volt a helyzet, hiszen Moszkvában nem voltak kereskedelmi reklámok. A Szovjetunió megszűnése után megjelentek a nyugati cégek, a kiterjedt orosz piac meghódítására. 1997-ben a moszkvai metrón fordult meg velem a világ: kezembe került Viktor Pelevin Generation P című regénye. Arról szól, hogy egy addig 70 évig működtetett poszt-szocialista közegben, ahol nem volt piac, hogyan lehet 100 milliónyi embernek azokat a termékeket eladni, amiket Nyugaton, a márkák bejáratott világában lehetett. Hogyan kell őket újraértelmezni? Hogyan építették fel a piacot, a fogyasztót, mi az üzenet? Mindezt egy bölcsészből lett copywriter főhősön keresztül írja meg. A márkák kontextuális, kulturális tartalma hirtelen eklatánssá vált számomra, megelevenedett

A regény közel hozza az olvasóhoz a gazdaság, a társadalom és a művészet összefüggéseit. Pelevin a racionális és irracionális síkokon keresztül mozog a könyvben. A realitásunk valóban így működik, mégis megmagyarázzuk racionálisan, tudománnyal.

Én nagyon szeretem és elismerem a tudományt, de a művészet gyakran hitelesebben adja át a világot, érzékek, élmények szintjén tud szólni hozzánk.

"Mindenki megtalálhatja a módját, hogyan tud hozzátenni a világhoz" - Interjú Faludi Julianna íróval, szociológussal Tovább
Egy rúd szalámival a világ legjobb fotósává válni - Elég közel vagy? Robert Capa kiállításajánló

Egy rúd szalámival a világ legjobb fotósává válni - Elég közel vagy? Robert Capa kiállításajánló

1-min_1.jpgFriedman Endre Ernő. A Cápa. Robert Capa. Minden idők leghíresebb háborús fotósa. 40 év alatt több száz háborúban volt megfigyelő és résztvevő. Lefotózta Trockijt, a Ganz gyár virágzását, Jeruzsálem felszabadítását és a milicista halálát. Capa sohasem volt közömbös. 50 fotó a Capa Központban, ami megmutatja, hogy egy képet nemcsak megcsinálni, hanem átélni kell. Ahogy azelőtt még senki más.  

2020.09.24. Írta: Belayane Najoua / Borítókép: Belayane Najoua

Milyen volt ő?

Nyughatatlan, kalandvágyó, soha, semmi kihívás elől ki nem térő - emlékezett meg róla Kincses Károly 2005-ben. Bátorságán, magyar vagányságán és a rámenős természetén kívül semmi nem volt a táskájában mikor elindult Magyarországról, hogy meghódítsa a világ legvéresebb csatamezőit. Születési neve Friedmann Endre volt, de mikor Amerikába emigrált, újraélte gimnáziumi éveit, és felvette az akkor ráragadt becenevet: Cápa. Így szólították őt nagy szája, hajthatatlansága és szívóssága miatt. Habár  élete csak 40 évig tartott, tele volt kalanddal, kihívással, örökkévaló pillanatokkal és rengeteg szenvedéssel. “Szegényen született, és így is halt meg. Páratlan életútja krónikáját hagyta ránk, és vizuális bizonyságát annak, hogy az emberiség sok mindent képes elviselni és időnként győzni is” - írta róla öccse, aki Capa hátrahagyott művein keresztül halhatatlanná tette a világ leghíresebb háborús fotósát.capa_robert_3066_1992_420456_displaysize.jpgFrancia civil megtámad egy német katonát, akit egy utcai harcban fosztottak ki, Párizs, 1944 (Forrás: The International Center of Photography, The Robert Capa and Cornell Capa Archive, Gift of Cornell and Edith Capa, 1992)

Szerkesztői javítás: A Wikipédia magyar szócikke és leltári adatok alapján Robert Capa születési neve Friedman Endre volt. Születése Budapest V. ker. (Lipótváros) állami születési akv. 872/1913. folyószám alatt van bejegyezve. Köszönjük a visszajelzést kedves olvasónknak, aki megosztotta velünk a születési anyakönyvi kivonat másolatát is! Azt is megindokolta számunkra, hogy a gyakori hibás használat oka lehet az, hogy volt egy Friedmann Endre kortárs fotós.

Háború és Capa egy cipőben 

Ha háború volt, akkor valahol, valamelyik bokorban, bunkerben, sátorban Capa is ott figyelt. Rövid élete során 5 kontinensen és több, mint 20 országban járt, ami óriási dolognak számított abban az időben, mikor Bécsből Berlinbe eljutni akár több hétbe is beletelhetett. Háborúban kezdődött és háborúban végződött a karrierje. A spanyol polgárháború jelentette neki az ugródeszkát, az indokínai gyarmatok pedig a halált. Az utazásai során hét nyelven megtanult, ám a nyelvtudását Hemingway így írta le: “Capa hét nyelven beszél. Mindegyiken rosszul”. Lehet, hogy Capa egyik nyelven sem tudott hibátlanul kommunikálni, de talán az ő nyelve nem is a beszéd volt. Capa mondanivalóját a fotókon keresztül ismerhetjük meg. Az ő nyelve a halhatatlan fotóművészet. 2-min_1.jpg

Kép: Belayane Najoua

Elég közel vagy?

“Ha nem elég jók a képeid, nem vagy elég közel”- szól Capa szállóigévé vált mondata.

Capa mesterien tudta a megfigyelő és résztvevő szerepét ötvözni. Kifelé résztvevő volt, belül viszont ugyanolyan szenvedő résztvevő, mint az emberek, akiket a fotóján megelevenített. 

3-min.jpg“Sokáig néztem Capa képeit azon gondolkozva, hogy mi más bennük, mint a többi háborús képben. Mikor sikerült kizárnom a külvilágot, és elképzelni, hogy én is ott vagyok, én is a kép része vagyok, akkor láttam meg a fotók különlegességét. Capa a legkegyetlenebb pillanatokat örökítette meg a lehető lehközelebbről. Miközben a fotón szereplő ember éppen a végzetével néz szembe, a fotós a fűben fekve, mellette térdelve, a szemébe nézve örökíti meg a pillanatot. Miért nem segít neki? Miért nem rohan oda hozzá?” - kérdeztem a képeket nézve. És akkor értettem meg, hogy Capa művészete ebben rejlik: az objektív empátiában. Objektív volt, mint egy fotós és empatikus, mint egy ember. Talán ez volt a legnehezebb az életében. Nem segíteni, nem odarohanni, nem megtörni a legnehezebb pillanatokban” - emlékszem vissza a kiállításra. (Kép: Belayane Najoua)

A Robert Capa Központban kiállított 50 kép a művész egész életútját végigkíséri. A kezdetektől egészen a végső kattanásig, mikor Capa túlságosan is közel ment ahhoz, hogy túlélje a saját művészetét. capa_robert_1034_1992_470313_displaysize.jpg

Republikánus katonák felmérik a lapos gumit, Bermeo Front, Sollube hegy, Spanyolország (Forrás: The International Center of Photography, The Robert Capa and Cornell Capa Archive, Gift of Cornell and Edith Capa, 1992)

Ha magyarnak születtél, akkor az is maradsz

Habár Capa az egész életét végigutazta, és miután átlépte a magyar határt, csak rövidebb időszakokra tért vissza a hazájába, Magyarország örökre ott élt benne, és minden lépését követte. Mikor 1931-ben elhagyta a szülőhazáját, a legenda szerint semmi nem volt a táskájában csak egyetlen rúd szalámi. 

Mikor végleg Amerikába emigrált öccséhez és anyjához, a barátai társaságában nemcsak a magyar lecsó vált híressé, hanem Capa egyik mondása is, miszerint:

“Nem elég, ha tehetséges vagy, magyarnak is kell lenned.”

Magyar kötődéseit az írásain keresztül is megőrizte. Nem sokkal Amerikába érkezése után írta meg a “Miért mentem el otthonról?” című művét, amiben vágyódással emlékszik vissza a Lánchíd pillérjeire és a főváros szépségére. Emlékeit örökké féltve őrizte a szívében, és habár felnőtt korára a magyar nyelvtudása megkopott, ő mindig az az erzsébetvárosi magyar fiú maradt, aki 18 évesen elindult a nagyvilágba, egyetlen rúd szalámival a táskájában. 

Drága apám

hasogat a térdem

beköszöntött az ősz:

hidegfront a fronton

én épp megérkeznék

de mintha visszatértem

mint egy rossz dizőz

úgy kéne dúdolnom

hogy ez az élet

ez a lánctalpas magány

ez a torkolattűz nap

ez egy harctéri sokk

hogy én csak fotózok itt

ezek meg visszalőnek

s csak jönnek az újabb

meg újabb d-napok

de mit panaszkodnék

én capa én friedmann

ma beköszönt az ősz

hangja mint egy sanzon

remélem elringatja

a drága budapestet

mondd meg anyának hogy...

(elmosódott, olvashatatlan szövegrész)

... szóval a térdem

fáj egy kissé kattog

aludnék ha menne

az őszi ég egy paplan

a képeken tán látszik

pár fontosabb részlet

mert mit ér a szó ha...

(a vége olvashatatlan) 

 

Varga László Edgár: Robert Capa el nem küldött levele

Egy rúd szalámival a világ legjobb fotósává válni - Elég közel vagy? Robert Capa kiállításajánló Tovább
Múzeumi élmény otthon - Avagy miért szeretjük a művészeti albumokat?

Múzeumi élmény otthon - Avagy miért szeretjük a művészeti albumokat?

borito_1_1.jpgVan Gogh napraforgókkal, az impresszionisták idilli tájakkal vagy Andy Warhol a fényképeivel házhoz jönnek. A művészeti albumok segítségével mindenképp. Ha szívesen befogadnád őket, hogy mindennapos vendégek legyenek, számos kiadó rengeteg könyve közül választhatsz - bevezetünk ebbe a különleges világba.

Írta: Bera Viktor, Sipos Sára / Képek: Bera Viktor

Szeretünk múzeumba járni, kiállítást látogatni, az elmúlt hónapokban pedig bebizonyosodott, hogy még otthonról is megtehetjük - digitálisan. A művészet megtapasztalásának jó módja virtuálisan bejárni a világ legnagyobb múzeumait, bár időszaki kiállítások ritkán elérhetők. De mi van akkor, ha a kedvenc képeinket, festményeinket, kiállításunkat később is szeretnénk közelről megvizsgálni, újra és újra elővenni - mindezt kézzel fogható formában? 

Ezt a célt szolgálják a művészeti albumok és kiállítás katalógusok. Ezek tulajdonképpen olyan nagyméretű könyvek, melyek önmagukban hordozzák a művészetet. A téma pedig végtelen: egy művész életrajza, korszaka, egy stílusirányzat bemutatása, egy korszak egész művészettörténete, témát bemutató gyűjtemény vagy akár egy város. Ha pedig egy konkrét kiállításba szeretsz bele, általában kiállítási katalógus is készül belőle: ennek segítségével bármikor újra végigjárhatod. A kiállítás ideje alatt a múzeum shopokban lehet megvenni a katalógust, de a szemfülesek a raktárürítések alkalmával fillérekért juhatnak hozzá jobbnál jobb könyvekhez.kep1_3.jpg

A művészeti albumok általában közérthetően, gyönyörű képminőséggel közölnek tudást. Így egyszerre szórakoztatóak, ámulatba ejtőek, inspirálóak és tanítók is. Ráadásul a vizuális média sokkal szebben mutat minőségi nyomtatásban, mint képernyőn. Este bekuckózni Korniss Péter képeivel vagy egy kávézóban lapozgatni Kandinszkij albumát máris kiszakít a mindennapokból. Nemcsak nekünk, olvasóknak jók ezek a könyvek, akár kortárs művészeket is segíthetünk a megvásárlásukkal.

A művészeti albumok kiadása szinte külön iparág, hiszen az átlagos könyvekhez képest a papír, a nyomtatás, a tinta mind jobb minőségű. Épp ezért borsos áruk lehet, bár elég gyakoriak az akciók. A speciális nyomtatás és minőség speciális kiadókat is igényel: hamar visszatérő nevekkel találkozunk.

kep2_3.jpg

A legnagyobb név a szakmában a kölni Taschen kiadó, akiknek néhány nagyvárosban van csak márkaboltja. Itthon könyvesboltokban vagy antikváriumokban bukkanhattok egy-egy könyvükre. Akár a saját oldalukról is lehet rendelni vagy csak inspirálódni. Nagy számban megtalálhatóak a kiadványaik a Klauzál téri Klauzál13 boltjában, amit csak “raklaposként” szokás emlegetni - mivel ezeken tárolják a művészeti albumokat. Itt bele lehet nézni rengeteg könyvbe, így nem kell vakon rendelni sehonnan. 

A Taschen képregények kiadásával kezdte a 80-as évek elején, pár év múlva pedig már a művészeti könyvek következtek. Azóta is mindenféle művészeti ág megtalálható - nagy klasszikusoktól a felfedezésre váró fiatal zseniig,  konyhaművészettől kezdve a képzőművészeten keresztül a divatig. Vannak különálló albumok, gyűjtői csemegék csillagászati árakon, de megfizethető művészeti sorozatok is.

kep3_1.jpg

A legnagyobb múzeumoknak természetesen saját kiadójuk van. Itt készülnek a kiállítás katalógusok, de tematikus vagy egy-egy művészt bemutató albumokat is találunk. Itthon a Magyar Nemzeti Galéria, a Szépművészeti Múzeum, a Hopp Ferenc Ázsiai Művészeti Múzeum és Vasarely Múzeum  közös kiadója remekel ebben a szerepben. A gyönyörű, igényes, minőségi példányokba belenézhetünk mindegyik Múzeum Shopban vagy a webshopban is. Külföldről, egy-egy méltán híres múzeumból pedig szép ajándék vagy emlék lehet - csak legyen hely neki a bőröndben.

Személyes kedvencünk a hazai Vince kiadó, ami külföldi albumok forgalmazása mellett számos kevésbé ismert hazai gyöngyszem kiadásáért is felel. Ehhez pedig három bolt is párosul, köztük a Klauzál13. Magukról így nyilatkoznak:

"Kiadványaink a világra nyitott, érdeklődő emberekhez szólnak. Gyakorló és tanuló értelmiségiekhez, akik kedvelik a tudomány- és a művészetközi gondolkodást, ezért szívesen forgatnak olyan köteteket, amelyek a szakírás és az ismeretterjesztés határán mozognak, mindkét megközelítés módszerét alkalmazzák."

Ha már azt sem tudod, melyik művészeti album legyen az első és kissé elveszett vagy a témában, azt javasoljuk, hogy egy átfogó művészettörténeti könyvvel kezd a kalandozást. Ez segíthet eldönteni, hogy legközelebb melyik művész, festő, fotós, korszak vagy stílus “saját” könyvére ruházz be. 

2020. augusztus 18.

Múzeumi élmény otthon - Avagy miért szeretjük a művészeti albumokat? Tovább
Egy új életérzés kiteljesedése - Ilyen volt a harlemi reneszánsz

Egy új életérzés kiteljesedése - Ilyen volt a harlemi reneszánsz

the_migration_of_the_negro_jacob_lawrence.jpgAz amerikai polgárháború utáni időszakban rabszolgaságból felszabadított afroamerikai családok tízezrei vándoroltak az USA déli államaiból északra és keletre, hátrahagyva a megbélyegző, kirekesztő környezetet és jobb megélhetést keresve. A harlemi reneszánsz, amely körülbelül 1917. és 1940. közé tehető, az afroamerikai kultúra és művészet újjászületésének időszaka volt, társadalmi és politikai identitáskereséssel ötvözve. Az időszak egyik fontos alakja Dorothy West, aki tinédzserkorában került a harlemi kulturális közegbe, és jó kapcsolatot ápolt a korszak legfontosabb íróival és művészeivel. Története beavat minket abba, milyen volt ebben az időszakban fiatal fekete írónőnek lenni, és sok más hozzá hasonló alkotóhoz és művészhez is elvezet bennünket.

Írta: Lázár Fruzsina / Borítókép: Jacob Lawrence - The Migration of the Negro (1940-41.)

Mi vezetett ide?

A művészet új testet és lelket kapott, amikor alig száz éve, az 1920-30-as évek Amerikájában afroamerikai művészek és értelmiségiek ezrei kezdték el megosztani a világgal tevékenységüket. Ennek az élettel és energiával teli időszaknak - amely szorosan összefonódott a korabeli társadalmi-politikai változásokkal - összefoglaló neve a harlemi reneszánsz. Központjának ugyanis a New York City-beli Harlem városrész számított, de jelen volt Chicagóban, Philadelphiában, Washington D. C.-ben is.

Amellett, hogy felmérhetetlen értékkel gazdagította az amerikai és globális művészeti szférát, fontos szerepet játszott az afroamerikai identitás (újra)definiálásában is.

A harlemi reneszánsz szinte közvetlen történelmi előzménye az amerikai polgárháború, amely 1865-ben ért véget. Utána az 1870-es évek végéig tartó rekonstrukciós törekvéseket - melyek többek között arra irányultak, hogy a felszabadított afroamerikai rabszolgáknak állampolgári jogokat és lehetőségeket biztosítsanak - kerékbe törték a fehér felsőbbrendűségen nyugvó és a szegregációt megszilárdító Jim Crow-törvények. A törvények elnevezése egy amerikai szórakoztatóművész rasszista sztereotípiákra épülő afroamerikai karakterének nevéből származik.Egészen a törvények 1965-ös eltörléséig előírták a faji alapú szegregációt a déli államokban, így alsóbbrendű állampolgárokként kezelve és megfélemlítve az afroamerikaiakat. Sok család ekkor döntött úgy, hogy délről északra vagy keletre vándorol, ahol az iparosodás következtében megjelenő gyárakban jóval több munkalehetőség és egyenlőbb bánásmód várta őket. A belső vándorlások nyomán a 20. század elejére az afroamerikaiak már nagy arányban éltek urbanizált környezetben - például a new york-i Harlemben vagy a fent említett nagyvárosok egyikében.

the_new_negro_cover.jpg

Alain Locke (szerk.) - The New Negro, 1927. (forrás)

Az afroamerikai lakosság változó életkörülményeit a harlemi reneszánsz magját adó hozzáállás kísérte: az 1920-as évek elejére éppen felnőtt az első afroamerikai generáció, akik saját életükben már nem tapasztalták meg a rabszolgaságot. Közülük került ki a harlemi reneszánsz sok fontos személyisége, akik elődeikhez képest új irányú törekvésekkel és attitűdökkel fordultak a világ felé: újszerű társadalmi státuszaikban újra jelentéssel töltötték fel művészetüket. Ezt az életérzést Alain Locke antológiája (The New Negro: An Interpretation, 1925) foglalja össze, a harlemi reneszánsz másik megnevezése ezért New Negro Movement.

Különös energiájú időszak volt ez, amit szerteágazó tehetségű emberek népesítettek be, és amit még az 1929-ben berobbanó gazdasági válság sem tudott teljesen megállítani.

Tizenhét és fél év - elkezdődik egy történet

dw_old_martha_s_vineyard.jpgA massachusetts-i Radcliffe College munkatársai 1976. és 1981. között több mint hetven, 70-90 év közötti afroamerikai nővel készítettek mélyinterjút, hogy összegyűjtsék a szinte kizárólag szóbeliségben hordozott emlékeiket. Az egyik interjúalany Dorothy West volt, akit írónői munkássága és jelenléte a harlemi reneszánsz egyik kiemelkedő alakjává tett. Csaknem az egész 20. századon átívelő élete (1998-ban halt meg) lehetővé tette, hogy a mélyinterjúkban az utolsó élő harlemi íróként számot adjon mindarról, ami ezt a korszakot jellemezte.

A képen Dorothy West Martha’s Vineyard-i házában.

Dorothy West Bostonból származott. Édesapját hét éves korában szabadították fel a rabszolgasorból, ezután vállalkozásának köszönhetően egészen a középosztályig sikerült eljuttatnia magát és családját. Még egy nyaralót is megengedhettek maguknak a Martha’s Vineyardon (Massachusetts-től délre fekvő sziget, kedvelt nyaralóhely). Dorothy kiterjedt családi körben nőtt fel, és már hét éves korától kezdve írt. Gyakran küldött történeteket a Boston Post szerkesztőségének: a lap két-, öt- vagy tízdolláros jutalmat kínált a beküldött történetekért, és Dorothy saját bevallása szerint általában a tízdollárost nyerte el. Gyerekkorában nyaranta gyakran találkozott Harry T. Burleigh zeneszerzővel - a család barátjával -, aki gyakran mesélt neki New Yorkról, a “varázslatos városról”. Dorothy tizenhét és fél évesen, unokatestvérével együtt került a “varázslatos városba” - éppen akkor nyert meg egy pályázatot novellájával.

opportunity_journal_1927.jpgDorothy élete New Yorkban sok szempontból nélkülöző volt: vacsorának gyakran csak egy virslivel és ananászlével kellett beérnie. Ha nagyon éhesnek érezte magát, két virslit evett. Akkoriban szokás volt mulatságokat tartani a bérelt lakásokban: a vendégek jöttek, táncoltak, jól érezték magukat, és valamennyivel hozzájárultak a bérleti díj kifizetéséhez. Dorothy azonban túl büszke volt ehhez, így más módon kellett biztosítania a megélhetését: heti tizenhét dollárt keresett ügyelőként egy színházban, később heti huszonhármat egy színdarabért, amit három társával együtt írtak. Két nagyszerű, az afroamerikai közösségben létező osztálykülönbségeket és családi viszonyokat firtató regénye mellett irodalmi folyóiratok alapításában is részt vett, időskorában pedig a Martha’s Vineyard lapjának írt rendszeresen.

A képen The Opportunity Journal (1927.): afroamerikai írók és költők munkásságát támogató lap.

A megtestesült reneszánsz

Dorothy személyesen és meglehetősen közelről ismerte a harlemi reneszánsz számos nagy íróját és alkotóját, azonban állítása szerint ők kevéssé érzékelték, hogy éppen egy korszakos megújulás részesei. Csak összegyűltek Wallace Thurman (regényíró) nappalijában, gint és kekszet hoztak, körbeültek, ettek, és azokról a nagy könyvekről beszélgettek, amiket meg akartak írni. Éltek, alkottak és nem kértek elnézést a gondolataikért.

A harlemi reneszánsz sokszínű művészeti palettáján a domináns költészet és próza mellett festészet, szobrászat, jazz és swing, opera- és táncművészet is szerepelt (a kor afroamerikai táncairól szóló írásunk itt olvasható). Azonban az összes művészeti ágban születő alkotás az afroamerikai identitás és önkifejezés erejét hordozta, emellett magukba foglalták azt a friss harciasságot is, amellyel az afroamerikaiak érvényesíteni kívánták politikai és polgári jogaikat. Az általuk kifejezett valóság fogta össze őket, közös jelentés húzódott meg bennük.

archibald_j_motley_jr_black_belt_1934.jpg Archibald J. Motley Jr. - Black Belt, 1934. (forrás)

A Harlemben központosuló élénk, afroamerikai kulturális tevékenység sok tehetős fehér embert is vonzott. Ilyen volt az újságíróként, később pedig fotósként tevékenykedő Carl Van Vechten, aki számos fiatal fekete írót és művészt ismert és támogatott, kulturális szervező munkássága - mely több afroamerikai szerzőt segített hozzá művei publikálásához - pedig a harlemi reneszánsz fontos hajtóerejének bizonyult. Temérdek portrét készített barátairól és ismerőseiről. Híres-hírhedt partijaiban, amelyeket Central Park melletti lakásában adott, olyan művészeket látott vendégül, mint Bessie Smith bluesénekes. Van Vechten közeli barátjának mondhatta többek között Walter White és James Weldon Johnson írókat is - utóbbi halála után a Yale Egyetemnek adományozta hatalmas volumenű gyűjteményét, és megalapította a James Weldon Johnson Memorial Collection of Negro Art and Letters-t (J. W. J. Néger Művészet és Levelek Emlékgyűjteménye).

Hagyaték

A harlemi reneszánsz művészeti alkotásaiban az afroamerikai lét és létezés valóságára találhatunk.

the_weary_blues_book_langston_hughes.jpgBennük van az állampolgári jogokért és az egyenlőségért folytatott harc, a törekvés önmaguk egyéni és közösségi kiteljesítésére, a barátságok, a keresés és beilleszkedés igyekezete, a személyes történetek, amelyek egy közös jelentésben értek össze. Mindez azonban csak részben fedi azt, amit a harlemi reneszánsz alkotói átéltek és megörökítettek.

A képen Langston Hughes első verseskötete, The Weary Blues.

Az önkifejezést alapvető emberi viselkedési funkciónak mondhatjuk, de a művészetben olyan keretek közé kerül, melyek egyedivé és kortalanná teszik. Megszilárdítják a valóságnak egy dimenziójában, ahol bárki hozzáférhet, befogadhatja, megismerheti és akár belsővé is teheti. Nem könnyű megmagyarázni, miben áll e korszak jelentősége az afroamerikai állampolgárok számára; inkább csak átérezni lehet, sok figyelemmel és nyitottsággal. Valahogy úgy, mint az alábbi vers olvasásakor: nem tudjuk, milyen lehetett megélni mindezt, de meg tudjuk érteni, és megengedhetjük, hogy érzékenyebbé változtasson minket.

A képen Langston Hughes (Carl Van Vechten portréja).

langstonhughes.jpg

Langston Hughes: Ábrándos változatok

Karom szélesre tárni

künn a fényes verőn,

táncban forogni, várni,

míg ég a nap, merőn.

A fa alatt, az esten

merengni szerteszét,

hogy száll az éj le resten,

mely, mint én, oly setét.

Ez álmaimnak álma

karom szélesre tárni

a nap felé zihálva.

Táncolni egyre! Várni,

míg fény van szerteszéjjel,

aztán pihenni kéjjel,

mint egy fa-csemete,

ha jő a nyájas éjjel

mely, mint én, fekete.

(Kosztolányi Dezső fordítása)

Egy új életérzés kiteljesedése - Ilyen volt a harlemi reneszánsz Tovább
Szociális hátránnyal élők támogatása a művészet eszközeivel? Hogyan lesz ebből sikeres vállalkozás?

Szociális hátránnyal élők támogatása a művészet eszközeivel? Hogyan lesz ebből sikeres vállalkozás?

amass_group_photo_by_francisca_magalhaes_kickoff_viseu_portugal_2020_02.jpg

A Corvinus is részt vesz az Európai Unió Horizon 2020 kutatási programjában, amely a szociális hátránnyal élő kisebbségek helyzetén szeretne javítani. A magyar kutatócsoport vizuális nevelési és drámapedagógiai eszközöket fejleszt, hogy a hátrányos helyzetű fiatalok könnyebben hozzáférhessenek az oktatáshoz. Sipos Júlia Kárpáti Andreával, a magyar kutatócsoport vezetőjével beszélgetett. 

Borítókép: AMASS group photo by Francisca Magalhaes Kickoff Viseu Portugal 2020.02, melyen Somogyi-Rohonczy Zsófia, a Corvinus tudományos segédmunkatársa, múzeumpedagógus vett részt.

karpati_andrea_2.jpgAz EU egyik legmagasabb presztízsű kutatási programja a HORIZON 2020, mi ennek a projektnek a célja?

A H2020 az EU legnagyobb volumenű kutatási és fejlesztési vállalkozása, amiben merőben új tudástermékeket állíthatunk elő.  Most a feladat az volt, hogy a szociális hátránnyal élő társadalmi rétegeknek segítsünk művészet alapú fejlesztéssel. A cél a kisebbségek vagy más olyan társadalmi csoportok segítése, akiknek nem megfelelő az oktatáshoz való hozzáférésük. (Fotó: Prof. Dr. Kárpáti Andrea egyetemi tanárként a Budapesti Corvinus Egyetem Kommunikáció és Szociológia Intézetében tanít, emellett az EU Horizon2020 nemzetközi projekt magyar kutatócsoportjának vezetője.)

Mi a vizuális nevelés és drámapedagógia eszközökkel fejlesztünk, mert aki ismeri a hátrányos helyzetből induló fiatalokat, tudja, hogy képekből kiválóan tudnak tanulni, így vizuális kommunikációs képességeik is fejlődnek.

A drámapedagógia pedig feloldja a gátlásokat és fejleszti a rezilienciát, vagyis a rugalmas gondolkodást, amely segít megoldást találni a mindennapi élet problémáira.

A kísérleti programokban részt vevő fiatal megtanulja kezelni az indulatait, vagyis megtanul kommunikálni másokkal. Tehát a képi és szóbeli kifejezőképesség, a problémamegoldó gondolkodás a tanulásban is fontos képességei területén fejlesztünk.

amass_logo.jpgA Corvinus Kommunikáció és Szociológia Intézetének Kommunikáció- és Médiatudomány Tanszéke 2020 februárjában kezdte meg az EU HORIZON2020-SC6 keretprogramjában a  Művészetpedagógia a társadalom perifériájára sodródottakért (Acting on the Margins: Arts as Social Sculpture - AMASS) című projekt megvalósítását. A projekt célja olyan csoportok segítése vizuális neveléssel és drámapedagógiai eszközökkel, amelyek egyébként csak korlátozottan férnek hozzá az oktatáshoz. 

Nemzetközi csapatban

A kutatásban nyolc ország vesz részt, mennyire sokszínű a paletta?

amass_participant_map.jpgNemzetközi kooperációban dolgozunk, több társ egyetemmel és hazai partnerekkel, mint a Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete és számos múzeum.

A konzorciumban két kelet-európai partner vesz részt, a Corvinus és a prágai Károly Egyetem, déli partnereink portugáliai és máltai egyetemek, de északi partnereink is vannak. A finn University of Lapland vezeti a konzorciumot, és svéd és angliai egyetem is a csapathoz tartozik. A kutatási projektet pedig 2023. január 31-én fejezzük be, tehát az idei februári indulástól számítva három naptári évben végezhetünk egyszerre kutatási és innovációs munkát. (kép: a projektben résztvevő országok)

Van, aki még sosem járt múzeumban

Kiknek lehet segíteni vizuális kultúrával?

Mindegyik projekt más csoportot céloz meg, mi, vagyis a Corvinusos csapat a szegénységben élő gyermekekre koncentrál, általános és szakközépiskolákban, illetve nevelőotthonokban élő gyermekek fejlesztésére vállalkoztunk. Felkért partnereink ebben olyan múzeumok, mint a Szépművészeti Múzeum / Magyar Nemzeti Galéria vagy éppen a kerületünkben található Ludwig Múzeum kortárs művészeti gyűjteménye.

Lesznek iskolai órák és múzeumi foglalkozások, tehát „művészeti, pedagógiai szendvicseket” nyújtunk át, ami a gyerekek számára a múzeumokkal való első ismerkedés, kulturális megmerítkezés is lesz.

Fiatal roma vállalkozó nők

Itt a Corvinuson egy sajátos csoportot fognak fejleszteni, ezek a fiatal, vállalkozó roma nők. Miért ők?

olah_jolan_amulok_o_f_77x57.jpgNekik a közösségi média használatban szeretnénk segítséget nyújtani, hiszen egy jó vállalkozói ötlet mellé ma már elengedhetetlen az a képesség, ami a közösségi média felületein való megjelenést biztosítja, képekben, írásban. Ezekről workshopokat fogunk szervezni számukra.

Kommunikációs képzést nyújtva, a hatékony önkifejezés és a munka világában való boldogulás támogatására, vállalkozásaikhoz és kulturális identitásuk erősítésére online médiaplatformok és médiatartalmak készítését tanítjuk, így fejlesztjük digitális kompetenciájukat.

(kép: Oláh Jolán: Ámulók (olajfestmény); fotózta: Kenéz György, 2011.09.20; Kugler Art Galéria)

Kreativitás és reziliencia                                                                

Hol keresik a célcsoport tagjait, a képzés és fejlesztés alanyait?

A Magyar Rajztanárok Országos Egyesülete országos hálózatával segít a szervezésben. Sok más iskola mellett a Ludwig Múzeum körzetében lévő iskolákban is keresünk partnereket, hiszen a kilencedik kerületben olyan iskolák is találhatóak, ahol a hátrányokkal induló gyerekeket találhatjuk, és nemigen járnak múzeumba a gyerekek. A roma nők hangja is kevéssé hallatszik, de ebben a projektben kreativitásukat is fejleszthetjük, hogy hatásosabban megszólalhassanak. (fotó: Pexels.com)

grayscale-photo-of-laughing-woman-2971782.jpg

A rezilienciára, vagyis a rugalmas problémamegoldó gondolkodásra nekik is szükségük van, csak kevéssé jutnak ilyen képességek közelébe. A roma kultúra alig szerepel az iskolai tananyagban: nincs roma művészeti múzeum, népművészetük, népi iparművészetük, tárgyaikról is kevés információt találunk a weben.

Reméljük, hogy a programjainkon részt vevő fiatalok nemcsak leendő vagy már működő vállalkozásuk médiaplatformjait alkotják meg, hanem kulturális identitásukat erősítő médiatermékeket is készítenek majd.

Miután a Corvinus kutatócsoportjának feladata a nemzetközi kutatócsoport értékelése is, és monitorozza az egész projekt tudományos munkáját, egy év múlva már arról is beszámolhatunk, hogy a többiek milyen eredményeket érnek el.

Vendégszerző: Sipos Júlia

Szociális hátránnyal élők támogatása a művészet eszközeivel? Hogyan lesz ebből sikeres vállalkozás? Tovább
A benyomás ereje - Mit tanít nekünk Claude Monet az otthonlétről?

A benyomás ereje - Mit tanít nekünk Claude Monet az otthonlétről?

claude_monet_sunset-on-the-seine-at-lavacourt-winter-effect.jpg

Monet már egészen fiatal korában elkezdett a művészet felé orientálódni: Eugene Boudin jóvoltából rátalált a brit gyökerekkel rendelkező plein air mozgalomra, amely megalapozta saját stílusát, a későbbiekben pedig az impresszionizmust is, amit Párizs-környéki művésztársaival az 1860-as évek elején hozott létre. Miért érdekes ez éppen most? Sebesen változó, állandó igazodást követelő életvitelünkben nem sok időnk jut a szemlélődésre - néha azonban a sors úgy hozza, hogy a világ összes ideje a nyakunkba szakad. Ahelyett, hogy a közösségi médián ütnénk el az időt, érdemes egy kicsit kilépni a virtuális terekből, és belemerülni valóságba - a képzőművészet ennek tökéletes tárgya lehet. (Borítókép: Wikipédia Commons)

Írta: Lázár Fruzsina

monet_in_his_garden2.jpgMonet a képi ábrázolás evolúciójának forradalmi idejében élt. Akkoriban jelent meg a fényképezés, amely a realizmust egészen új szintre emelte: nem kellett többé órákon keresztül mozdulatlanul ülni egy portréért. A valósághűség már nem attól függött, mennyire volt tehetséges egy festő. Az új masinának csupán egy kis fény kellett, és az eredmény olyan lett, mintha tükörbe néztek volna; az emberek szabadon birtokolhatták saját képmásuk tetszőleges számú másolatát. (Kép: Monet giverny-i kertjében, 1905; forrás: Pinterest)

Mi sem lehangolóbb, mint ráébredni arra, hogy van egy mechanizmus, ami tökéletesen helyettesíti, sőt, felülmúlja az emberi munkát. Néhány tizenkilencedik századi festő szomorkodás helyett letért a kitaposott útról, és kiment a szabadba. Gyors, finom ecsetvonásokkal dolgoztak, munkáikhoz nem használtak vázlatokat, érzékeikre hagyatkoztak. Míg a fénykép lencséje az objektív igazságot keresi, az impresszionista mozgalom a pillanatnyi benyomásról szól: ezek a festők az örökmozgó fényt igyekeztek lekövetni. Ez gyakran azt jelentette, hogy naponta csak néhány percük volt festeni: John Singer Sargent brit impresszionista Carnation, Lily, Lily, Rose című műve két éven keresztül készült, (egy videó erről az elképesztő munkafolyamatról), épp azért, mert a képen megörökített fényviszonyok csupán egy rövid ideig voltak láthatók alkonyat idején.

carnation_lily_lily_rose_john_singer_sargent.jpg

Az azonnaliság korában ezt nehéz értelmezni. Ha látunk valami szépet, lefényképezzük, hogy velünk maradjon a kellemes érzés, amit a látvány ébresztett bennünk. De hogyan maradhatna meg ez egy egyszerű képben? A valóság mindenki számára máshogy néz ki, de egy sietve elkészített fotóban ez az egyediség nem tükröződik. Az elhamarkodott fotózással sokszor megszakítjuk a befogadás folyamatát, megelégszünk azzal, hogy birtokolhatjuk a valóság egy lenyomatát. Ez a lenyomat azonban leredukálódik egy cseppre a tengerben, amelyet semmi sem különböztet meg a többitől. Nemsokára érdektelenné is válik, és mi továbblépünk. (kép: Wikipédia Commons)

Claude Monet ellenben a színek és fények festője volt: az általa vallott művészetben az áll a középpontban, hogy ki hogyan látja a világot. A szem és a lélek között közvetlen útvonal van.

Manapság annyira rászorulunk a minket körülvevő tengernyi előregyártott mintára és világértelmezésre, annyira összenőttek a preferenciáink a trendekkel, olyan kevés időnk és lélekjelenlétünk van arra, hogy csak szemléljünk és befogadjunk, és ne akarjunk azonnal reprodukálni vagy felülmúlni másokat… Néha eszembe jut, hogy talán már csak akkor és úgy látjuk meg a szépet a világban, ahogy az algoritmusok által gondosan kiválogatott tartalom meghatározza számunkra.

Az otthonlétben megélhetjük, hogy az életünket egy olyan külső erő alakítja át, amelyet nem tudunk megkerülni. Minden lelassul körülöttünk, a ritmusunk, az eddig jól működő szokásaink egy időre hasztalanná válnak. Mintha légüres térbe kerültünk volna, semmi sem történik.

Az impresszionizmus arra tanít minket, hogy ebben a csendben, látszólagos mozdulatlanságban is folyik tovább az élet. Most megkaptuk a lehetőséget, hogy megérkezzünk a saját valóságunkba, hogy időt és teret adjunk a benyomásainknak, hogy nézzük a körülüttünk izgő-mozgó, folyton változó világ apró csodáit, az arcunkat a fény felé fordítsunk, lélegezzünk, és pihenjünk.

Monet vízililiomai:

water_lilies_monet.jpg

Forrás: Wikimedia Commons

 

Források:

https://www.alkotasutca.hu/claude-monet

https://www.tate.org.uk/art/art-terms/i/impressionism

https://www.tate.org.uk/art/artists/claude-monet-1652

A benyomás ereje - Mit tanít nekünk Claude Monet az otthonlétről? Tovább
Élősködők - Spoilermentes kritika és programajánló

Élősködők - Spoilermentes kritika és programajánló

parasite_birthday.jpg

Hogyan lehet kritikát írni egy olyan filmről, amelynek éppen a rétegek lefejtésében rejlik a lényege, ahol a cselekmény “extra” tartalmára jócskán várni kell? Ebben az írásban ezt kíséreljük meg az Élősködők kapcsán, és egy kis ízelítőt adunk a mű látványvilágában rejlő különlegességekből is, hiszen a napokban a Corvinuson is megnézhetitek! (borítókép: La Voz)

Írta: Lázár Fruzsina

Mostanra talán már senkinek nem kell külön elmondani, hogy az Élősködőket a 2020-es Oscar gálán négy díjjal is jutalmazták. Bon Joon-ho filmje volt az első nem angol nyelvű film a gála történelmében, amelynek odaítélték a legjobb filmért járó díjat - ez pedig akár a laikus szemlélő számára is megérdemeltnek tűnhet.

parasite_gettyimages.jpgA film egy szegény és egy gazdag család életét állítja szembe: ahogy a történet kibontakozik, két szinte teljesen elkülönülő világ egymásba csavarodását kísérhetjük végig. A kontraszt nem csak a cselekmény, hanem a kameramozgások, a látószögek megválasztásának szintjén is megjelenik; a filmben használt vizuális és strukturális elemek érzékenyen összesített kompozíciójában megmutatkoznak és kibontakoznak a társadalmi rendszer egyenlőtlenségei. (kép: IMDb)

Bong Joon-ho mesteri montázsaiban észrevehetjük, hogy egy-egy jelenet során nem vágással vált a két beállítás között; jellemző a kép vízszintes, gyakran szinte áramlást idéző mozgatása. Ez a dinamikusság a történetmesélés fontos eszköze: elsősorban vezeti a szemet, emellett olykor újabb elemeket hoz be a képbe, újrakeretezi a jelenetet, finoman magánál tartja az irányítást. Azzal, ahogy felhívja a figyelmet a precízen elrendezett részletekre, egyszerre nyújtja a nézőnek az önálló felfedezés és az elengedett sodródás élményét.

Példák az ilyen típusú kompozícióra:

parasite_1.png

parasite_2.png

parasite_3.png

(forrás: Thomas Flight YouTube)

A négytagú Kim család egy szuterénben él, lakásuk egyetlen ablaka a járda magasságában helyezkedik el, a napfény elvétve talál csak be a sötét helyiségbe, és ahhoz, hogy kijussanak az utcára, fel kell mászniuk néhány lépcsőfokon. Zsúfolt kis szoba, korlátozott mozgástér: szűk képkivágások mutatják, milyen nélkülöző és bezárt életet él ez a család.

A Park család háza ellenben csupa fény és tér. Tágas lépcsőház, kertre néző hatalmas üvegablak, finom színek, ragyogó felületek. A tekintetünk szabadon felfedezheti a terepet, sehol nem akad bele málló vakolatú falakba, kupacban álló kacatokba. A Kim család “félig föld alatti” állapotának érzékletes ellentételezéseként az ő házuk egy domb tetején áll, de még a kaputól is lépcsők sora vezet fel a bejárati ajtóig.

A történet egyszerű: Kim Giu, a Kim szülők egyetemista korban lévő fia egy szerencsés fordulat nyomán angoltanári állást kap a Park családnál. Látva a fényűzést, fondorlatos tervet kezd szövögetni - és a Kim család kitúrva a régi, megbízható alkalmazottakat, szépen lassan beférkőzik a Park család életébe. Kockázatos lépéseik szórakoztató sora következik, amíg a cselekmény el nem jut a csúcspontjáig, amit akár telítettségi pontnak is hívhatnánk. Érezzük, hogy ennek még itt nincs vége… És valóban nincs.

bongjoonho.jpg“Ugyan zsánerfilmeket készítek, mégsem követem az ilyen típusú filmkészítésben használatos nyelvet. Megtöröm a zsáner szabályait: így próbálok üzeneteket közvetíteni a társadalomról.”

- Bong Joon-ho a saját rendezői elveiről (IMDb)

 

 

A zsánerfilm a populáris kultúra műfaja, a közönségfilmek kategóriájába tartozik. Célja a szórakoztatás, profitszerzés.

Egy spoilermentes kritika az Élősködőkről olyan, mint a jéghegy csúcsát szemlélni: éppen csak kóstolót ad arról, milyen komplex élményt nyújthat a film. Meg kell nézni ahhoz, hogy megélhessük, milyen zsigeri reakciókat ébreszt: őszinte nevetést, a rettegés szorítását, méltatlankodást, együttérzést. Igazán mély, ösztönös reflexeket mozgósító alkotás került ki a dél-koreai stáb kezei közül, amely olyan észrevétlenül, olyan kiváló arányérzékkel adagolja nekünk a feszültséget és az enyhülést, hogy a végén, míg futnak le a  fehérbetűs nevek a fekete képernyőn, mi csak ülünk, és zsibbadtan várjuk az ébredést.

A filmet március 3-án 19 órától a Corvinus Művészeti Akadémia szervezésében (újra) megnézhetitek a NapKöziben!

87521941_3104663182890606_378241208364826624_n.jpg

Facebook-esemény: https://www.facebook.com/events/2552263901662126/

források: https://www.youtube.com/watch?v=ZF6O93noHRc

https://www.imdb.com/name/nm0094435/bio?ref_=nm_dyk_qt_sm#quotes

https://oscar.go.com/news/2020/oscar-best-picture-winner-2020-is-parasite

 

Élősködők - Spoilermentes kritika és programajánló Tovább
Mi volt a legutóbbi mondat, ami boldoggá tett? – So-So Projekt a társas magány ellen

Mi volt a legutóbbi mondat, ami boldoggá tett? – So-So Projekt a társas magány ellen

soso1.jpg

Az online közösségi hálózatok világában minden pillanatban elérhetőnek kell lennünk, sőt, az azonnali válaszra is készen kell állnunk, emiatt olykor túlzottan terhelőnek is érezhetjük a kapcsolatok folyamatos jelenlétét az életünkben. A dolog másik oldala örömtelibb: idő és tér már nem akadályozhat minket abban, hogy fenntartsuk a barátságainkat, de ha úgy adódik, akár új embereket is bármikor megismerhetünk. Mégis ez a kor – amelyben minden eszközünk megvan a közösségi léthez – a legmagányosabb az összes eddigi közül.

A So-So Projekt alapötlete corvinusos diákoktól származik. A kezdeményezés a fotók és a közvetlen kapcsolatteremtés eszközeivel harcolt a társas magány ellen; most újabb izgalmas programot szerveznek, méghozzá új helyszínen, friss és gondolatébresztő ötletekkel. Az egyik ötletgazdát, Palotás Zsuzsit kérdeztük az értékről, amit a So-So Projekt megteremtett és fenntart.

Írta és készítette: Lázár Fruzsina

 

Össze tudnád foglalni néhány szóban, hogy a projekt milyen keretek között, hogyan született?

2018-ban kezdtük, harmadév első félévében volt egy “Projekt: tervezés és vezetés” nevű kurzusunk, KomMédia alapszakon. A feladat egy körülbelül fél évet felölelő projekt kivitelezése volt, témamegkötés nélkül. A lényeg az volt, hogy egy valódi projekt jöjjön létre, valódi folyamattal, csúcsponttal, nehézségekkel. Média szakosként rengeteget tanultunk a közösségi platformokról, a működésükről, hatásaikról, felmerült, hogy mennyi negatív vonzatuk van, és hogy hogyan tudnánk mindezt pozitívba átfordítani. Az egyik csapattársunk ötlete volt, hogy próbáljuk meg feldolgozni a face-to-face kapcsolódás és az online világ elszigeteltségének problémáját. A So-So a social solitude (társas magány) kifejezés rövidítése. Fontos volt, hogy nem akartuk nagyon expliciten megformálni a mondanivalónkat, szerettünk volna egy elvontabb, mélyebb értelmezést is adni neki. Végül egy képkiállítást szerveztünk a Móricz Zsigmond körtér közelében, az Óvóhelyen; a képeken random budapesti emberek szerepelnek, akiket a hozzájuk intézett utolsó kedves mondatról kérdeztük. Ezzel az is volt a célunk, hogy felébresszük az emberekben a kérdést: mi volt az utolsó „élő” kapcsolódásom, ami nem a virtuális világban esett meg?

 

A projektetek a mindennapok felszínességére épít: miben nyilvánul ez meg? Milyen tényezői, színterei vannak?

A közösségi platformokról néha egy mosógép jut eszembe, amibe, ha beledobáljuk az olykor esetlen és piszkos kis hétköznapjainkat, két kattintással patyolatra lesznek mosva. Ettől a kreált tökéletességtől pedig hiába várunk őszinte kapcsolódásokat. Kézzel mosni macera, de lehet tartósabb lesz az eredmény. Rengeteg inger ér minket online, és bármennyire igyekszünk is szelektálni vagy egyenesen kiszállni, nem lehet. Annyira hozzászokunk ehhez az ingerdömpinghez, hogy amikor „csend van”, iszonyú magányosnak érezzük magunkat. Mi arra próbáljuk felhívni a figyelmet, hogy ezek nem szomorú vagy borzasztó pillanatok, hanem teljesen normálisak.

“Nem kell, hogy mindig boldognak érezzük magunkat, de képesnek kell lennünk emlékezni az értékes dolgokra az életünkben.”

Amikor  a járókelőket kérdeztük, volt, hogy elképesztően sokáig gondolkoztak a válaszon. Megesett, hogy lefotóztunk valakit, de végül nem tudtuk felhasználni a képét, mert nem jutott eszébe semmilyen kedvesség, amit neki mondtak. Az emberek nem emlékeznek ezekre az apróságokra: vagy egyértelműnek veszik őket, vagy nem érzik elég fontosnak ahhoz, hogy megjegyezzék. Telítődünk az impulzusokkal, és leginkább a negatívak maradnak meg. Szerintem ez az a felszínesség, amiről szó van.
zsuzsi.jpg

Most újabb kiállításra készültök. Mi az, ami nem változott a projektben, mi az önértéke?

Az üzenetünk: „nem vagy egyedül a kapcsolatok korában”. Szerintem ez mindig, sőt, egyre aktuálisabb lesz. A formai kereteket illetően pedig megmaradtak a kiállítás képei. Felmerült, hogy Pécsen is – ahová a So-So kiállítás most egy hónapra odaköltözik – menjünk körbe, és készítsünk új képeket az ottani emberekről, de aztán arra gondoltunk, hogy az eredeti portrék szereplői sem feltétlenül budapesti lakosok voltak. Most az a lényeg, hogy egy új közönséghez vigyük el a kiállítást és az üzenetünket. Ami újdonság, hogy most egy kerekasztal-beszélgetéssel is készülünk a PécsiBölcsésszel együttműködésben. Szokták mondani, hogy ha egy művészeti produktum jelentését megmagyarázzák, az elvesz az értékéből. Én ezzel nem értek egyet, a beszélgetés célja egyébként sem a magyarázat, inkább a megértés, a társas magány mélyebb jelentésének átadása. Azt tapasztaltam, hogy ha az emberek nem értenek valamit, tovább sétálnak. Mi ezt szeretnénk megakadályozni. A kiállítótér egyébként a Pécsi Egyetem Bölcsészettudományi Karának aulája lesz: ez egy közösségi tér, ami azért is jó, mert az érdeklődőknek nem kell külön erőfeszítést szánni a kiállításra, hiszen a képek ott lesznek az orruk előtt előadásra menet vagy akár ebéd közben is.

 

Mi köt titeket Pécshez?

Ez az emberi kapcsolódások csodája. Nyáron részt vettem egy slam táborban, ahol az egész országból jöttek költők, írók és slammerek. Ott összeismerkedtem Rónoki Bercivel, aki Pécsre jár egyetemre, és a PécsiBölcsész szerkesztőségében is dolgozik; neki meséltem a projektről, ő pedig továbbadta ezt a főszerkesztőnek. Innentől kezdve elindult a közös gondolkodás.

 

Kik lesznek a kerekasztal vendégei, és miért hívtátok el őket?

Három résztvevő lesz: az egyik Szöllősi Mátyás, fotóriporter és író, a Budapest Katalógus megalkotója, amiben budapesti emberek fotóit és történeteit gyűjtötte össze, a munkásságából adódóan sok ponton kapcsolódik hozzánk. Emellett a meghirdetett fotópályázatunk zsűrijeként is részt vesz majd a munkában. A második Székely Zsuzsanna, az Ifjúsági Lelki Elsősegély egyik szolgálatvezetője: testközelből ismer olyan történeteket, ahol a fiatalok „kedves mondatért”, megértésért és segítségért tárcsázzák a számot. Meghívtuk még Kiss Georginát, aki amellett, hogy költő, középiskolai tanár is. Rá azért gondoltunk, mert nap mint nap szemlélője osztályok kapcsolati hálózatának, az abban létrejövő kölcsönösségeknek és visszautasításoknak.

 

Az elmúlt egy évben mi történt? Hogyan élt tovább a projekt? Ki maradt a csapatban?

Régebben viccelődtünk azzal, hogy majd turnézunk a kiállítással, mert nagyon élveztük az egész folyamatot. A csapatunk azért szuper, mert mindenki másban jó: valaki fotózik, valaki videózik, valaki az online tartalmakért felel, valaki a sajtóval tartja a kapcsolatot… Így jól kiegészítettük egymást, nagyon lelkesek voltunk, és a projekt sikeres volt. Éreztük, hogy ebben van lendület, csak aztán jött az államvizsga, szóval egy időre félretettük a dolgot. Most viszont újrakezdtük, és mindenki örömmel vett részt, a jó dinamika is megmaradt. Annyiban más a munka, hogy már nem vagyunk szaktársak – habár a fél csapat maradt mesteren a Corvinuson –, nem látjuk egymást minden nap, így a szervezés főleg online keretek között zajlik, de ez talán még gördülékenyebbé teszi a dolgot.
soso2.jpg

Most egy fotópályázatot is meghirdettetek. Mi a célotok ezzel?

A téma a társas magány, és ezt mindenki szabadon értelmezheti. Mi jut eszébe valakinek erről a két ellentétes szóról, amik szinte egymásnak feszülnek? Érkeznek olyan képek, amiken el kell gondolkoznom, hogy mire is vonatkozhatnak, mert elsőre nem értettem. De éppen ez a lényeg, hogy gondolkozzunk rajta, nem pedig az, hogy minden ki legyen mondva helyettünk.

 

Merre mennétek tovább a jövőben?

Sok ötletünk van, többen felvetették már, hogy menjünk el az ő városukba, falujukba is. Ha van rá igény. Szívesen megyünk, az a kérdés, hogy mennyi erő van a projektben és bennünk, mennyi újítást kell belevinni, hogy érdekes maradjon, de az érték se vesszen el. A vándorlás azért is nehezebb egy kicsit, mert minden helyen fel kell építenünk és meg kell ismernünk a közönséget, emellett pedig, mivel például most messze van a helyszín, ironikus módon csak online tudunk szervezkedni.
soso3.jpg

A So-So Fotópályázatára március 10-ig lehet jelentkezni, a sosoprojekt@gmail.com címen, So-so pályázat tárggyal. Regisztráció itt [https://forms.gle/2UBRjRXQZFcQG4nC6].

A pécsi esemény [https://www.facebook.com/events/2500489070268058/]

A So-So Projekt Instagram oldala [https://www.instagram.com/sosoprojekt/]

Portékép: Kralik Dániel

A Közgazdász Online további cikkeiért kövesd be a Facebook-oldalunkat! 
https://www.facebook.com/corvinuskozgazdasz/

Mi volt a legutóbbi mondat, ami boldoggá tett? – So-So Projekt a társas magány ellen Tovább
7 cicás gif, ami megjósolja mit csinálsz a vizsgaidőszak vége után

7 cicás gif, ami megjósolja mit csinálsz a vizsgaidőszak vége után

Bevégeztetett. Vagyis #ennyi. Befejeződött kínzásod, az időszak, mikor elvárták tőled, hogy információkat tanulj és tudj. Most már végre folytathatod életed elvesztegetését, belesüppedhetsz a semmittevés dagonyájába. Megérdemled, hiszen két hónapig olyan keményen dolgoztál, mint a kicsivel idősebb társaid az egész év folyamán. Ám vajh hogyan tovább?

Mi tudjuk! Az ősi rúnák másolatain, amit a maja Nostradamus vetett kínai bambusznádból készült papiruszra, megtaláltuk a Kiválasztottról, vagyis Rólad készült jóslatot, így 90% bizonyossággal megmondjuk, hogy mit csinálsz a hirtelen rád szakadt időddel. 

7 cicás gif, ami megjósolja mit csinálsz a vizsgaidőszak vége után Tovább
A 43,8 millió dolláros kérdés

A 43,8 millió dolláros kérdés

Azt írja az újság, hogy a Sotheby's árverésén Barnett Newman amerikai képzőművész Onement VI című festménye (hiteles magyar fordításban: kék alapon fehér csík) 43,8 millió dollárért kelt el. A Microsoft-alapító Paul Allen, a kép tulajdonosa igazán elégedett lehet az eredménnyel: a festmény immáron a legdrágább Newman-művé avanzsált.

Barnett Newman az absztrakt expresszionizmus jeles képviselője. Ez a művészeti irányzat főképp a II. világháború után, az Egyesült Államokban terjedt el, bár a kifejezéssel először Vaszilij Kandinszkij művészetét illették még 1929-ben.

Laikus számára egy absztrakt expresszionista mű onnan a legkönnyebben felismerhető, hogy láttán a műértő közönség felhorkan, miszerint:

"Ezt én is megcsinálhattam volna!"

Tulajdonképpen mellékes kérdés, de az emberiség elsöprő többsége valamilyen oknál fogva mégsem alkot absztrakt expresszionista műveket, bár megcsinálhatná. Mindenesetre, az biztos, hogy két vastag és egy vékony csíkért pofátlanság ennyit kérni, hiszen "nem ér ennyit". Persze, más megvilágításba helyezi a dolgot, hogy ma már egy egyszerű Givenchy ruháért is képesek 900 ezer dollárt adni, holott egy darab rongy nem ér ennyit. És pénteken a Vásárcsarnokban a saját szememmel láttam, hogy valaki az első osztályú kígyóuborka kilóját 780 forintért méri, ami meg azért már mégiscsak botrány.

Továbbkattintás után egy teljesen laikus, esztétikailag totál képzetlen hallgató értekezését olvashatja az absztrakt expresszionizmus nagyszerűségéről, akinél a művészi önkifejezés odáig terjed csupán, hogy szokott mentalevél- vagy mustárszínű nadrágot hordani.

A 43,8 millió dolláros kérdés Tovább
süti beállítások módosítása