Közgazdász Online


Megélhetés kizárólag ösztöndíjakból? Hogyan lehetséges ez?

Megélhetés kizárólag ösztöndíjakból? Hogyan lehetséges ez?

viragos-007-min.jpg

Munka vagy egyetem? Vannak olyan hallgatók, akik már egyetemi tanulmányaik alatt részmunkaidős állást vállalnak, de ez a tanulmányok rovására mehet. A dilemma során pedig az is felmerülhet: meg lehet élni munkavállalás nélkül?

Szerzők: Cziniel Regina, Engelbrecht Azurea, Taxner Tünde, Tepfenhart Beatrix; Szerkesztette: Kovács Máté; Borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem

A megújult Corvinus vállaltan szorgalmazza, hogy a hallgatók inkább az egyetemi tanulmányokra összpontosítsanak munkavállalás helyett. „Hosszú távon nem a legjobb döntés dolgozni az egyetem mellett. Még nincsenek meg azok a készségek, amikkel sok pénzt tudsz keresni, cserébe kimaradsz pontosan ezeknek a készségeknek a fejlesztéséből” - mondta Dr. Takáts Előd, a Corvinus rektora korábbi interjúnkban.

Adódik a kérdés: ha a hallgató kizárólag az egyetemre fókuszál azért, hogy a lehető legtöbbet fejlődhessen, hogyan biztosíthatja a saját megélhetését? A Corvinuson többféle ösztöndíj elérhető, melyek tanulmányi eredménytől és szociális helyzettől függően segíthetnek a probléma megoldásában.

Cikkünkben nem azt állítjuk, hogy semmiképp sem érdemes dolgozniuk a hallgatóknak, és azt sem, hogy bárki tökéletesen megélhet kizárólag ösztöndíjakból. Az elérhető lehetőségeket gyűjtöttük össze, az pedig eltérő, hogy ezekből mekkora bevételre számíthat a pályázó.

Ösztöndíjak tanulmányi eredmény alapján

  • Tanulmányi ösztöndíj
  • Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

A tanulmányi eredményt anyagilag is elismeri az egyetem, így a tanulmányi alapú ösztöndíjak kiválthatják a munkavállalást. Ha a hallgató részmunkaidőben dolgozik, kevesebb ideje marad az egyetemi tanulmányokra, így várhatóan nehezebben ér el jó eredményt. Ezzel szemben az egyetemre fókuszáló hallgatók a jobb eredmény miatt magasabb ösztöndíjat kaphatnak.

Tanulmányi ösztöndíj

A korábbi években akár 70 ezer forintot is kaphattak azok, akik a legjobban teljesítettek, és 2019 szeptemberében, vagy az után iratkoztak be az egyetemre. A magasabb összegekkel jobb teljesítményre ösztönzik a hallgatókat, áll az Egyetem honlapján. Az előző félévben a régi rendszerben 4,1-es volt a legalacsonyabb, még ösztöndíjat érő átlag, az új rendszerben viszont már a legnehezebb szakon is 4,28-as átlag kellett.

A minimumátlagokat szakonként eltérően határozzák meg és a hallgatók eredményétől függően félévente változhatnak. Minél többen érnek el jó eredményt, annál magasabb átlag kell az ösztöndíjhoz.

A pályázat elbírálásánál az előző félév ösztöndíjátlaga alapján rangsort állítanak, és a hallgatók legjobb 20 százaléka kap biztosan ösztöndíjat. A tavalyi évben ennél valamivel többen, a rangsor felső 30 százaléka kapott ösztöndíjat. Az állami rendszerben kezdő hallgatókra még a régi szabályok vonatkoznak. Esetükben a medián felett teljesítők kaphatnak állami finanszírozású tanulmányi ösztöndíjat, melynek maximális összege jellemzően 20-30 ezer forint körül alakul.

Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj

Jó tanulmányi eredmény esetén további havi 40 ezer forintra pályázhatnak a hallgatók Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíj címen. Az ösztöndíj egy teljes tanévre, tíz hónapra szól, és az előző tanév végén pályázható meg. Az ösztöndíjat az Egyetem keresztül az illetékes minisztérium finanszírozza.

A sikeres pályázat feltételei az előző évben összesen teljesített minimum 55 kredit, legalább 4,5-ös átlag és a kimagasló szakmai és közösségi munka. A pályázatok ellenőrzését és rangsorolását a Hallgatói Szociális Bizottság végzi. A Nemzeti felsőoktatási ösztöndíj adományozására az oktatási rektorhelyettes tesz javaslatot, az adományozásról pedig az illetékes miniszter dönt.

Ezek az összegek félévente eltérőek lehetnek, hiszen függnek a keretösszegtől és a hallgatók által leadott kérvények számától, olvasható a Corvinus honlapján.

Ösztöndíjak tudományos érdeklődésű hallgatóknak

  • Tudományos ösztöndíj
  • Új Nemzeti Kiválóság Program (ÚNKP)

A hallgatók a tanórákon kívül a tudományos életbe is bekapcsolódhatnak az egyetemen, ha érdekli őket a kutatók világa és szívesen írnának tudományos anyagokat. Amellett, hogy a TDK- és az OTDK-helyezés pénzjutalommal is jár, ösztöndíjakra is pályázhatnak a Corvinuson.

A TDK-ról és OTDK-ról ebben és ebben a cikkünkben írtunk korábban.

Tudományos Ösztöndíj

Ezt az ösztöndíjat az adott félév végén lehet megpályázni Neptunon keresztül, és a Corvinus adja olyan hallgatóknak, akik abban a félévben a tanórákon túl tudományos kutatói tevékenységet végeztek. Az ösztöndíj célja, hogy támogassa a tudományos tevékenységet, és aktivitásra ösztönözze a hallgatókat.

Az ösztöndíjat tanulmányi versenyen való eredményes részvételre és elért helyezésre (például TDK, OTDK, esettanulmányi verseny), tudományos publikációs tevékenységre és egyéb eredményes tudományos aktivitásra lehet megkapni.

Az előző félévben elnyerhető minimális összeg 30 ezer, míg a maximális 200 ezer forint volt, de ez is félévente változhat a pályázók számától és keretösszegtől függően.

Az a TDK- és OTDK-részvétel, ami pénzjutalommal járt, nem számít bele a díjazott tevékenységekbe. A pályázathoz csatolni kell azokat a dokumentumokat, amik igazolják a tudományos tevékenységeket, ezeket érdemes a félév folyamán beszerezni. Az előző kiírás itt olvasható.

Új Nemzeti Kiválósági Program (ÚNKP)

Az ÚNKP az innovációt és a kutatási tevékenységet ösztönzi a felsőoktatásban, célja a hallgatói és a kutatói kiválóság támogatása. Finanszírozója az Innovációs és Technológiai Minisztérium, de az egyetemen keresztül kell pályázni, hiszen a Corvinus is a programban résztvevő intézmények közé tartozik.

A nyertes pályázó havi 100 ezer forint ösztöndíjban részesülhet. Az ÚNKP olyan alap-, mester- vagy doktori képzésben tanulókat támogat, akik az adott felsőoktatási intézményben eredményes kutatási vagy alkotói tevékenységet folytatnak. A fogadó felsőoktatási intézmények a nyertes pályázók után kutatási-működési támogatásban is részesülnek. A nyertes hallgatónak és a témavezetőjének egyaránt jár támogatás.

A pályázat gerincét egy kutatási terv képezi, melyben a hallgató összefoglalja vállalásait és terveit a megpályázott időszakra.

Ehhez konzulenst kell találnia, aki vállalja, hogy nyertes pályázat esetén több hónapon keresztül támogatja. A pályázatokat április közepén írják ki, június folyamán kiértékelik, és a nyár végén értesítenek az eredményről. A szerződéskötés októberben történik. További részletek a Corvinus és az ÚNKP honlapján olvashatók.

Extra tevékenységek az egyetemen

  • Demonstrátori ösztöndíj
  • Diákszervezeti ösztöndíj
  • Közéleti ösztöndíj

Demonstrátori ösztöndíj

A demonstrátorok önkéntesen segítik egy-egy tanszék működését, oktatási, kutatási és akár szervezési feladatokat látnak el az adott félév során. Az ösztöndíjra a félév végén, Neptunon keresztül pályázhatnak a hallgatók. A pályázathoz nem kell mellékletet benyújtani, mert az illetékes intézetvezető dönt a rangsorolásról.

Tavaly a legmagasabb összeg 80 ezer forint körül alakult, de ez minden félévben eltérő lehet, hiszen változhat a keretösszeg és a beadott pályázatok száma. További részletek a Corvinus honlapján olvashatók.

Diákszervezeti ösztöndíj

A diákszervezetek és szakkollégiumok tagjai is pályázhatnak ösztöndíjra. A szervezet kap egy bizonyos keretet, amelyen belül a belső szabályoknak megfelelően osztják ki a diákszervezeti ösztöndíjat a tagság között. A vezetőknek, elnökségi tagoknak és projektvezetőknek általában magasabb összeg jár, valamint a projektek és kurzusok szervezése is hozzájárul a díjazáshoz, de hogy mennyivel, azt minden szervezet magának dönti el. 

Az ösztöndíj összege egy az általunk megkérdezett hallgató szerint általában 5 ezer forint és 40 ezer forint között alakul a végzett tevékenység és a szervezetben betöltött pozíció függvényében. Az ösztöndíj kérvényét a Neptunon keresztül lehet benyújtani minden hónapban, ahol részletezni kell az elvégzett munkát és annak óraszámát, majd leadás után a diákszervezeti vezetők ellenőrzik és véleményezik.

Közéleti ösztöndíj

A Közéleti ösztöndíj szorosan összefügg a Hallgatói Önkormányzat által végzett tevékenységekkel. Elsősorban azok a hallgatók pályázhatnák rá, akik HÖK-ös érdekképviseleti feladatokat látnak el, például bizottsági ülésekre járnak, szabálymódosítási javaslatokat terjesztenek elő, hallgatói megkeresésekre válaszolnak vagy épp képviselik és népszerűsítik az egyetemet olyan fórumokon, eseményeken, mint például a 0. hét vagy az Educatio Kiállítás.

Az ösztöndíj összege a végzett tevékenység és a bírálat függvényében változik, és jellemzően a HÖK-ön belül betöltött tisztség is sokat nyom a latba. Tagként jellemzően 20-30 ezer forint között alakul, de vezetőként ez 50-60 ezer forintra is növekedhet.

A Közéleti ösztöndíjra vonatkozó kérvényt Neptunon adhatják le a hallgatók havonta, a bírálat, illetve az adott keretösszeg szétosztása pedig a Közéleti Bíráló Bizottság felelőssége.

corvinus_image_2017-3871-scaled-min.jpg

Fotó: Budapesti Corvinus Egyetem

Szociális alapú ösztöndíjak

  • Szociális ösztöndíjak
  • Bursa Hungarica
  • Kollégiumi szociális ösztöndíj

Szociális ösztöndíjak

A Rendszeres szociális ösztöndíjra szociális helyzetük alapján pályázhatnak minden félév elején a hallgatók. A pályázóval egy háztartásban élők anyagi helyzete, egészségügyi állapota, a hallgató lakhatási körülményei és az állandó lakhely egyetemtől való távolsága számítanak a leginkább a  szociális pontok számításánál.

Ezeket hivatalos dokumentumokkal kell igazolni. Bár elég fáradtságos ezeket az igazolásokat összegyűjteni, végeredményben nagyobb összeget is kaphat a hallgató az adott félév teljes ideje alatt, öt hónapon keresztül. Az összeg a az ösztöndíj adott évi keretösszegétől és más pályázó hallgatók kérvényeitől is függ, korábban minimálisan 16 ezer, maximálisan 110 ezer forintra lehetett számítani havonta.

Azoknak érdemes elsősorban beadni a pályázatot, akik messzebb laknak az egyetemtől, több eltartottal élnek együtt (nagycsaládosok), a szülők jövedelme alacsonyabb, öneltartók, családfenntartók, vagy krónikus beteggel, esetleg munkakereső személlyel élnek egy háztartásban.

A szociális pontrendszer és a kiírás az egyetem honlapján érhető el.

A Rendkívüli szociális ösztöndíj a hallgató szociális helyzetében hirtelen bekövetkező eseményre nyújt megoldást. Rendkívüli eseményként például a hosszan tartó, súlyos betegségre, halálesetre kell gondolni. Ezeket három kategóriába sorolják: enyhe, közepes, súlyos, majd ezek alapján ítélik meg a pénzösszeget. Enyhe körülményváltozás esetén maximum 75 ezer forint, közepes esetén maximum 100 ezer forint, míg súlyos esetben maximum 125 ezer forint kapható. A kérvény az év bármely időszakában leadható.

Bursa Hungarica

A vidéken élő, hátrányos helyzetű vagy szociálisan rászoruló fiatalok Bursa Hungarica ösztöndíjra is pályázahatnak. Az ösztöndíjpályázatot a lakóhelyül szolgáló település írja ki, összege a pályázat függvényében eltérő lehet.

“A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszer célja az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőfokú tanulmányainak támogatása” - áll az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő honlapján. Az ösztöndíjról érdemes az adott település önkormányzatánál érdeklődni, a pályázatot jellemzően a félév kezdete előtti időszakban írják ki.

Kollégiumi szociális ösztöndíj

A kollégiumi szociális ösztöndíjat szociális helyzetük alapján kapják a kollégiumba felvételt nyert hallgatók. Az ösztöndíj egy félévre szól, a pályázat során elnyert összeget havonta utalják. A pályázat értékelésénél a korábban kiszámolt szociális pontszámot és a havonta fizetendő kollégiumi díjat veszik figyelembe. Az ösztöndíj összegét az adott kollégium adott féléves díjához igazítják.

 

Megélhetés kizárólag ösztöndíjakból? Hogyan lehetséges ez? Tovább
süti beállítások módosítása