Közgazdász Online


Miről maradtunk le? - Elhoztuk nektek az idei Oscar-gála legismertebb filmjeit!

Miről maradtunk le? - Elhoztuk nektek az idei Oscar-gála legismertebb filmjeit!

image-min.png

A reflektorfény idén LED körfényre cserélődött, és a vörös szőnyegen sem hemzsegtek a filmcsillagok. Show elemek nélkül, több helyszínen, kevés sztárral zajlott a 93. Oscar-gála. A világjárvány ellenére a filmalkotások szépen gyarapodtak, a történetek egyediek és stílusbontóak.

2021. 06. 05. Írta: Hegedüs Kata, Borítókép: brignews.com

A pandémia nagy hatással volt a szórakoztató iparra is - ezt jól mutatja, hogy a 2020-as évhez képest több millióval esett a Grammy-, a Golden Globe- és az Oscar-gála nézettsége is. Ez idén sem volt másként, hiszen a koronavírus miatt több díjátadón online hirdették ki nyerteseket. A sztárokat gyakran csak szűk körben láthattuk idén. Egyedül az Oscar-gálát tartották meg személyesen, ugyanis az Akadémia részéről tilos volt a ZOOM használata. 

kekekeke.png

Kép: Statista.com

A 93. alkalommal megrendezett legismertebb díjkiosztó gálájának abszolút nyertese A nomádok földje című alkotás. A film rendezője, Chloé Zhao második nőként és első  kínai-amerikaiként  vehette át a legjobb rendezésért járó aranyszobrot, amivel beírta magát a történelembe. Az alkotás emellett 2020 legjobb filmje lett, valamint a műben kibontakozó alakításáért Frances McDormand vehette át a legjobb női főszereplőnek járó díjat, ami a színésznő harmadik Oscar-díja. 

A nomádok földje

Az egyetlen céggel működő nevadai kisváros gazdasági összeomlását követően Fren (Frances McDormand) elveszti munkáját, ezért összecsomagolja holmiját, és furgonjával elindul, hogy feltárja a hagyományos társadalmon kívüli, nomád életet. 

u.jpg

Kép: port.hu

A The Father című film több kategóriában is esélyes volt, többek között a legjobb férfi főszereplő, a legjobb film, a legjobb rendezés, a legjobb női főszereplő és a legjobb adaptáció kategóriákban. A film végül elnyerte a legjobb adaptált forgatókönyvért járó Oscar-szobrot, továbbá Anthony Hopkinst értékelték a legjobb férfi főszereplőnek. Az elképesztő átéléssel alakított demens férfi karakterét megformáló színészlegenda walesi otthonában tartózkodott a díjátadó időpontjában, hiszen ő maga sem hitte el, hogy nyerni fog. A legjobb férfi főszereplőnek járó Oscar-díjat sokan már előre odaítélték a tavaly elhunyt Chadwick Bosemannek. 

The Father 

Az idős, öregedő férfi (Anthony Hopkins) minden segítséget megtagad a lányától (Olivia Colman), aki nagy nehézségek árán igyekszik ápolni őt. Az apa, miközben próbálja megérteni a változó körülményeket, kételkedni kezd szeretteiben, saját elméjében, emlékeiben, sőt a valóságban is. A film a nézőt percről percre teszi zavartabbá a szálak fonódásával. Az öregedés, az elmúlás és az élet ünneplésének mesterműve az alkotás.

the-father-et00137319-19-03-2021-04-34-26.jpeg

Kép: Imdb.com

A legjobb forgatókönyvért járó díjat Emerald Fennell brit színésznő, írónő, rendező vehette át az Ígéretes fiatal nő című film forgatókönyvéért. A feltörekvő, tehetséges művésznőt a legjobb rendező kategóriájában is jelölték. Emerald Fennell többek között olyan produkciókban dolgozott, mint A Korona, a Megszállottak viadala és a Dán lány.

Ígéretes fiatal nő

Fordulatos, kiszámíthatatlan és szórakoztató film egy gonoszul okos, fájdalmasan rafinált karakterről, aki éjszakánként kettős életet él. A történet fókuszában egy ígéretes fiatal nő, Cassie (Carey Mulligan) áll, aki legjobb barátnőjének elvesztése után feladja ambiciózus orvosi terveit, és életét a bántalmazásra hajlamos férfiak regulázására szánja. 

rtjftf.jpg

Kép: Imdb.com

Mi, magyarok talán legjobban a brit Vanessa Kirbynek szurkolhattunk, akit a Mundruczó Kornél által rendezett Pieces of a Woman című film főszerepéért jelöltek. A lélegzetelállító alkotás végül nem zsebelt be aranyszobrot. A legjobb idegennyelvű film díját az Drunk (Még egy kört mindenkinek) című dán filmdráma kapta. 

Még egy kört mindenkinek 

A film négy középiskolai tanár életére fókuszál, akik egy kiadós születésnapi buli után úgy gondolják, kísérletet végeznek. Hipotézisük szerint az emberek 0,5 százalékkal alacsonyabb véralkoholszinttel születtek, ami szorongáshoz és komorúsághoz vezetett, ezért napi pár korty alkohol feloldja őket - kipróbálják, hogy igazuk van-e. A tragikomédia relevanciája és a színészi játék megsiratja, megnevetteti a nézőket, és kérdéseket ébreszt. 

178.jpg

Kép: port.hu

Az idei rendhagyó, házigazda és ujjongó rajongók nélküli Oscar-gála összességében nyugodt körülmények között zajlott. Közel egy évszázad után két női rendezőt is jelöltek a kategóriában aranyszoborra. A legjobb férfi mellékszereplőnek járó díjat  a Judas and the Black Messiah-ban nyújtott alakításáért Daniel Kaluuya kapta. Továbbá erősödött az ázsiai reprezentáció, ugyanis az Élősködők tavalyi sikere után a dél-koreai Minari is tarolt hat jelöléssel. Az Akadémia igyekezett ügyelni a diverzitásra, és a 93. Oscar-gála nyertesei már biztos szereplői lettek a filmtörténelemnek. 

Judas and the Black Messiah

Az alkotás az 1960-as évekbeli polgárjogi mozgalomat helyezi a középpontba. Az életrajzi dráma Fred Hamptonról (Daniel Kaluuya), egy fiatal, karizmatikus aktivistáról szól, aki a Fekete Párduc Párt Illinois állam elnökeként kerül közvetlenül a kormány, az FBI és a chicagói rendőrség célkeresztjébe. Ahhoz, hogy a forradalmat megállítsák, a hatóságoknak szükségük van egy belső emberre, így Bill O'Neil (Lakeith Stanfield), az FBI informátora beszivárog a pártba.

judas-and-the-black-messiah.jpg

Kép: Imdb.com

Miről maradtunk le? - Elhoztuk nektek az idei Oscar-gála legismertebb filmjeit! Tovább
Rázva, nem keverve - A James Bond-franchise sikerének titka

Rázva, nem keverve - A James Bond-franchise sikerének titka

image-4.png

A mindig jól öltözött, hidegvérű, de könyörtelen 007-es ügynök, aki kész meghalni Angliáért és a királynőért. Az évek során több színész játszotta a karaktert 25 kiváló filmben. Egy dolog viszont mindvégig változatlan maradt: a stílus és az elegancia.

2021. 05. 06. Írta: Gajdics Bálint, Képek: 007.com

A James Bond filmes franchise több szempontból is egyszeri és megismételhetetlen a filmtörténetben. Hasonló méretű filmes univerzum is kevés van - hirtelen a Marvel és Star Wars filmeket tudnám példaként felhozni. Már itt eltérést tapasztalunk: míg ezeknek a filmeknek a folyamatos megújulás és az új karakterek bemutatása, vagyis az univerzum bővítése a célja, addig a James Bond-filmek történetmesélésben nem sokat változtak az elmúlt 60 évben. Ennek ellenére akkora néző- és rajongótáborral rendelkeznek, mint a fent említett két franchise.

De miért rajonganak ezrek egy jókiállású, skót származású brit titkosügynökért 60 év és 25 elkészített film után is? A válasz szerintem a részletekben rejlik.

A kezdetek

Ian Fleming brit újságíró, aki a második világháborúban brit tengerésztisztként és hírszerzőként szolgált a szövetségeseknél, alkotta meg James Bond karakterét. Először 1950-ben gondolt rá, hogy élményeit és tapasztalatait papírra veti, és könyv formájában életre kelti a kémek izgalmas, romantikus, de veszélyes világát. Viszonylag rövid idő alatt írta meg a máig legjobb alkotásainak számító Casino Royale és Goldfinger című műveit. 

Fleming nem állt itt meg, tovább alkotott. A könyvek középpontjába a brit titkosszolgálatnak, az MI6-nek dolgozó Bond került, akit a hírügynökség világszerte bevet különböző terroristák, fegyverkereskedők és antagonisták megállításának érdekében. Saját elmondása alapján Bond karaktere különböző harcostársak vegyülete, akikkel személyesen találkozott küldetései során. Fleming a karaktert külsőleg magas, sötét hajú, sötét szemű, szikár kiállású, mégis hidegvérű, vérprofi ügynöknek írja le. Brit körökben és világszerte is elismerték munkásságát, a Casino Royale első adaptációja pedig már 1954-ben elkészült - bár ez a film még nem mozis, hanem televíziós fogyasztásra készült, így nem tekinthető a kánon részének. 1962-ben robbant be Sean Connery, mint az első mozis Bond, és a Dr. NO volt az első James Bond mozifilm, amit világszerte bemutattak.

image-2-2.png

A Connery-érában futószalagon készültek a filmek. 1962 és 1967 között öt egészestés filmet gyártottak, olyan Fleming klasszikusokat feldolgozva, mint a már említett Goldfinger vagy az Oroszországból szeretettel. Magát a karaktert és a tényt is, hogy mind a mai napig beszélhetünk Bond-filmekről, Connery legendás alakításának köszönhetjük. A tavaly októberben, 90 évesen elhunyt Sir Sean Connery fektette le az ikonikus karakter jellemének alapjait, amit talán azóta sem tudott felülmúlni egy színész sem.

A karakterek és az alaptörténet

A filmek alaptörténete általában könnyen kódolható, az éppen aktuális brit korszellemnek megfelelő. A kezdeti időszakban több film is készült a klasszikus hidegháború korszakában. A fő kérdés mindig az volt, hogy az Egyesült Királyság hol helyezkedik el a birodalmak erőviszonyait vizsgálva. A második világháború végével a fegyveres harcok ugyan lezárultak, de ebben az időben kezdődött meg a kémek aranykora: a hírszerzés, az ellenséges nemzetek céljainak feltérképezése és az esetleges árulások elkerülése került a középpontba, hiszen a nyílt háborútól mindenki félt, de a felszín alatt a konfliktusok tovább éltek. A Bond-filmek többsége is ezekből a történelmi hagyományokból merít: Bond nem egyszer került konfliktusba a szovjetekkel vagy a németekkel, de ugyanúgy a brit birodalmat fenyegető belső ellenség elhárítása is a küldetései között volt. 

Ahogyan változtak a történelmi viszonyok, úgy változtak a Bond-filmek sztorijai is. A hidegháborút felváltotta a high-tech fegyverekkel való üzletelés és visszaélés, az utóbbi időkben pedig a kiberbűnözés is előtérbe került. A filmek mindig a világ aktuális, titkosszolgálati szempontból fontos problémáit és kihívásait próbálják feldolgozni. Ilyen globális, a filmesek fantáziáját többször megmozgató problémák voltak az államok közötti állandó fegyverkezési verseny, a információval való visszaélés és kereskedés vagy akár a gazdasági ellentétek kiéleződése. Mindemellett természetesen moziról beszélünk, ezért elmaradhatatlanok a kornak megfelelő hatalmas kárral és a pusztítással járó robbanások, városokon vagy akár országokon átívelő üldözések vonaton, motoron, tengeralattjárón vagy éppen az űrben.

My name is Bond…:

Mindegyik film a jó és a rossz örökös harcát hivatott bemutatni. Az egyik oldalon Bond mellett visszatérő szereplő M, az MI6 főnöke, aki nem mindig ért egyet Bond eszközeivel, mégis teret enged neki. Miss Moneypenny és Q is szinte minden filmben feltűntek, mint Bond szövetségesei. Miss Moneypenny M titkárnőjeként tartja a kapcsolatot Bonddal, és nem mellesleg fülig szerelmes belé. Bond pedig szereti húzni az agyát. Bond sokszor Q-nak köszönhette az életét, hiszen egy-egy tollba épített robbanószerkezet vagy nyomkövető mindig hasznosnak bizonyultak az ügynök számára. A különböző, országokon átívelő összeesküvések feltérképezésében Felix Leiter, a CIA embere is feltűnik, aki bár nem akkora sármőr, mégis a segítségére tud lenni több alkalommal is.

Egy jól összerakott kémfilm azonban nem ér semmit egy karakteres főgonosz nélkül, akiknek filmenként eltérő elképzeléseik vannak a  világuralomról. Már az első, Dr. NO című film végén sejthető, hogy Bondnak szembe kell néznie egy befolyásos emberekből álló, világuralomra törő bűnszövetkezettel: ez a Spectre, aminek élén Ernst Stavro Blofeld áll, Bond mindenkori nemezise. Az ikonikus kopasz, macskasimogatós, forgószékes főgonoszt az évek során Telly Savalas, nemrégiben pedig Christoph Waltz személyesítette meg. A filmekben Blofeld mindig egy lépéssel Bond előtt jár, és minden alkalommal sikerül végül elmenekülnie. A legutóbbi Daniel Craig főszereplésével készült Bond-film végén kapja el először a kém az antagonistát, ami előrevetítheti a franchise teljes megújulását is. Természetesen nem minden filmben kerül elő Blofeld, de jelenléte minden alkalommal érezhető.

Blofeld:

Visszatérő karakternek nem mondható, de szereposztás szempontjából mégis szerves részét képezik a Bondfilmeknek a Bond-lányok. James Bond mindamellett, hogy minden filmjében igyekszik megmenteni a világot, szakít időt a romantikára is. A történetek során Bond és egy gyönyörű nő útjai minden alkalommal keresztezik egymást, az ügynök pedig brit eleganciáját és hidegvérű önbizalmát kihasználva csábítja el őket. Általában első találkozásukkor szokott elhangozni a filmtörténelem legismertebb bemutatkozása: „My name is Bond…James Bond”. A kor aktuális szépségikonjai mellett neves színészek is megkapták ezeket a szerepeket: így láthattuk Bond mellett Diana Rigg, Eva Green vagy éppen Halle Berry színésznőket is. Ezek a női karakterek, akik a történet során okkal vagy véletlen behálózzák a főszereplőt, végül mind engednek Bondnak, még akkor is, ha a történet elején még KGB ügynököt vagy halálos női bűnbanda vezetőjét alakítják.

„-Úgy hiszem ez egy női puska

-Ennyire ért a puskákhoz Mr. Bond?

-Nem, ennyire értek a nőkhöz.”

A siker kulcsa

Futballberkekben gyakran használt mondás, hogy győztes csapaton ne változtass. Szerintem a Bond-filmeknél is ez az igazság. Egyszerre akciófilm, kémfilm, dráma és thriller. A különböző, Bondot alakító színészek mind-mind más oldalról közelítették meg a karaktert, és mindenkinek megvan a kedvenc Bondja. De az vitathatatlan, hogy egyik film sem szakított a gyökereivel: olyan időtálló elemek tűnnek fel a mozivásznon, mint Bond kocsija, a különböző rejtett gombokkal telerakott Aston Martin, a vodka martini, amelyet főhősünk rázva és nem keverve fogyaszt, vagy a minden film elején lejátszott pisztolycső jelenet (gunbarrel scene). Természetesen a 25 film közül nem mindegyik sikerdarab. Találkozhatunk pocsékul megírt forgatókönyvvel vagy logikátlan történetvezetéssel, esetleg rossz színészi teljesítménnyel is. De a készítők - felismerve a hibákat -, mindig a tökéletességre törekedtek az évek során.

Gunbarrel jelenet:

Ha James Bond, akkor ki kell térni a filmek zenéjére is. A Bond-filmek elején felhangzó zene már a kezdetektől meghatározza a történet alaphangulatát. Bond-filmzenét alkotni egyszerre elismerés és óriási teher. Erre a feladatra olyan neves zenészeket és énekeseket kértek már fel, mint Madonna, Paul McCartney, Tina Turner vagy Adele. Érdemes meghallgatni még a Gyémántok az örökkévalóságnak vagy a Csak kétszer élsz című filmek zenéjét is.  A legfrissebb, No Time To Die című film megjelenését a koronavírus-járvány miatt már többször eltolták, de tavaly február óta ismert a film betétdala, Billie Eilish előadásában. A keményvonalas Bond-rajongók már a zene szövegében található rejtett utalásokból is próbálnak következtetni a még meg nem jelent film történetére és végkimenetelére.

A jövő

A 2021 novemberére halasztott, No Time To Die (Nincs idő meghalni) című film lesz Daniel Craig utolsó bevetése, mint James Bond. Ami utána jön, az csak találgatás. Sokan úgy gondolják, hogy ez a film valóban le fog zárni egy korszakot. Több helyen olvasható, hogy már a címválasztás sem véletlen. A legelső film címe a Dr. NO volt, melynek végén az antagonista elmenekül a víz alatti bázisáról, de súlyos égési sérüléseket szerez. 

Az új film címe előrevetítheti Bond első ellenfelének halálát, hiszen a No Time To Die címet úgy is lehet értelmezni, hogy eljött az ideje Dr. NO halálának. Az OMEGA óragyártó cég minden film előtt kiad egy Bond tematikájú, különleges, egyedi órát. Az új film közeledtével megjelent óra hátuljára ezt gravírozták: 007/62. A 007-es egyértelmű utalás Bond MI6-ben használt kódszámára, míg a 62 1962-re is utalhat. Ekkor jelent meg az első Bond film, a már említett Dr. NO. Ilyen és ehhez hasonló találgatások teret engednek annak az elképzelésnek, hogy ez a film és a legelső Dr. NO összekapcsolódnak,  és keretbe foglalják az eddigi Bond-filmeket. 

Még megtippelni is nehéz, hogy Craig és az új film után mi jöhet. Színészcsere már számtalanszor volt, és az esélyes jelöltekről is most is szó esik. Craig után egy színesbőrű vagy egy női karakter is eljátszhatja minden idők legismertebb kémjét. A mostani világ egyre inkább ráerőlteti a filmes univerzumokra az újítást, a folyamatos, aktuális problémákra reagálást. Úgy vélem, hogy egy történelmi alapokon nyugvó kémfilm esetében ez a megújulás nem feltétlenül célravezető megoldás. Mindemellett kíváncsian várom az új filmet, és hogy hogyan folytatódik a duplanullás ügynök története a 21. században.

James Bond zenék:

Rázva, nem keverve - A James Bond-franchise sikerének titka Tovább
Szabadtéri feltöltődési lehetőségek a művészet szerelmeseinek

Szabadtéri feltöltődési lehetőségek a művészet szerelmeseinek

pestike.jpg

Miközben hétköznapi életünk újabb darabját kapjuk vissza, a közösségi terek ismét megtelnek élettel és jókedvvel. Noha bizonyos szolgáltatások igénybevétele megkötésekkel jár, a kellemes tavaszi időjárás lehetővé teszi a szabadtéri programokat, ami ezúttal különösen a művészetek rajongóinak kedvez. Budapesten több szabadtéri kiállítás és művészeti témájú program is várja a látogatókat, ezek közül válogattunk nektek.

2021.05.06. Írta: Szántó Szabina Petra, borítókép: Kristóf Benjámin

Plakátkiállítás a Várkert Bazárban

Faragó Géza, magyar festő- és grafikusművész alkotásainak ezúttal a Várkert Bazár Déli panoráma terasza ad otthont. Személye kevésbé ismert, élete azonban annál kalandosabb: Faragó Géza különböző párizsi iparművészeti iskolákban folytatta tanulmányait, majd Budapestre visszatérve főként a plakáttervezés foglalkoztatta, de kipróbálta magát színházi díszlet- és jelmeztervezőként, illetve a filmiparban is tevékenykedett. A Mesél az utca című kiállításon 25 plakát tekinthető meg Faragó alkotásai közül, melyek történelmi utazásra invitálják a látogatókat: a 20. század első felének politikai és kulturális életébe. A kiállítás ingyenes, június végéig látogatható.

plakatkiallitas_a_varkert_bazarban.jpg

Óbudai idézetek

Esterházy Péter magyar költő születésnapjának, ezzel együtt a magyar próza napjának alkalmából az Óbudai Anziksz magazin és Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata igazi különlegességgel készült: kortárs magyar szerzők kedvenc Esterházy-idézetei olvashatók különféle plakátokon, ezek közül összesen 40 darabot helyeztek ki Óbuda közterületein. Érdekesség, hogy a plakátokon szereplő szerzők fotóit korábban még nem közölték, azok egy néhány évvel ezelőtti magazinfotózáson készültek. Többek között Tóth Krisztina, Szabó T. Anna, Parti Nagy Lajos, illetve Závada Péter is megosztják velünk kedvenc idézeteiket. A kiállítás nem egy konkrét helyszínre korlátozódik, Óbuda környékén sétálgatva bármikor szembe találhatjuk magunkat egy-egy kedves Esterházy-féle gondolattal egészen május közepéig.

idezetek_obudan_jpg.png

Parafrázisok

Egyedi témájú szabadtéri kiállításra bukkanhatunk a belváros szívében, a 6. kerületi Hunyadi téren. A kiállított darabok megálmodója Fazekas Júlia, Básti Lajos-díjas színésznő. Koncepciójának középpontjában korábbi híres festmények újraalkotása áll – ennek kellékei otthon fellelhető egyszerű tárgyak, illetve sminktermékek. Az elkészült alkotásokat a színésznő a telefonjával rögzítette. Az egyénileg újraértelmezett alkotások közül 40 darab megtekinthető a kiállításon, az eredeti festményeket pedig nagy felbontásban szintén megnézhetjük. A kiállítás egészen május végéig megtekinthető, továbbá a kiállítás szervezői lehetőségeikhez mérten egyéb programokkal is készülnek a látogatók számára. 

parafrazisok.jpg

Kertmozi

Nem kimondottan a kiállítások kategóriájába sorolható a filmvetítés, de a mozgóképet preferáló közönség számára kiemelt esemény. A tavalyi sikerre való tekintettel a Városmajori Szabadtéri Színpad szervezésében idén is megnyílik a Kertmozi, ahol a közönség magyar és nemzetközi filmeket tekinthet meg. A tervek szerint június 8-án indul az első vetítés, és egészen augusztus végéig élvezhető a szabadtéri mozi élménye a Városmajorban. A vetíteni kívánt filmek között szerepel többek között a Becstelen Brigantyk, a Mamma Mia, illetve a Lajkó – Cigány az űrben című alkotások.

kertmozi.jpg

Ismersz más szabadtéri programokat? Oszd meg velünk Facebookon!

Szabadtéri feltöltődési lehetőségek a művészet szerelmeseinek Tovább
Szerelem a tűz árnyékában - Portré a lángoló fiatal lányról

Szerelem a tűz árnyékában - Portré a lángoló fiatal lányról

portre_lang_fiatal_lanyrol.jpg

A Portré a lángoló fiatal lányról a 2019-es év egyik filmművészeti különlegessége volt. Az IMDb-n több, mint 11 ezer néző szavazata alapján 8,3 pontra értékelt alkotás rövid leírásában ez áll: a 18. század végén, Bretagne egyik félreeső szigetén egy festőnő azt a feladatot kapja, hogy készítse el egy fiatal nő esküvői portréját. A film író-rendezője, Céline Sciamma ezt mondta róla:

Úgy érzem, a filmekben többnyire túlzottan konvencionális dolgokat jelenítünk meg - akár egy vígjáték vagy dráma esetében is -, például két ember találkozik egy liftben és azonnal halálosan egymásba szeretnek. Az én elképzelésem inkább ez volt - közelről és mélyen megfigyelni, milyen szerelembe esni, szerelmesnek lenni.”

Vigyázat, írásunk spoilereket tartalmaz!

portre6.gif

Héloïse élete meg van pecsételve. Egy milánói úrhoz készül férjhez menni, akiről semmit sem tud: egyetlen eszköze van a nem kívánt házasság késleltetésére, hogy nem engedi magát lefesteni. Egyik nap egy sötét szemű hölgy, Marianne érkezik hozzá. Héloïse nem tud erről, de a nő érkezésének célja, hogy titokban egy festményt készítsen róla: minden nap együtt mennek ki a tengerpartra, ahol Marianne megfigyeli Héloïse minden gesztusát, hogy később a vendégszoba magányában megfesthesse.

Héloïse lénye lassan feltárul előtte: visszafojtott lélegzetek, repdeső tekintet, a jéghideg tengerben való fürdés vágya, ízek, hangok, elrejtett mosolyok, a zene szeretete. Megszereti Héloïse-t, Héloïse is őt. Amikor ez az érzés a felszínre bukkan, keserves idő kezdődik, mert nagyon boldogok együtt, de a legnagyobb boldogságot a legnehezebb elengedni. Az elengedés pedig elkerülhetetlen. Ezért ez egy villanás története: két nő, akiket az élet egymás mellé sodort, felfedezi önmagában a mérhetetlen gyengédséget a másik iránt, és kezeik között megszelídül a zabolátlan szabadság.

portre5.gif

Egyedi hangulatot kölcsönöz a filmnek, hogy a természetes zajokon kívül semmilyen háttérzenei eszközzel nem él: ez ráirányítja a figyelmünket a párbeszédekben kimondott szavakra, az apró zajt keltő, finom mozdulatokra. A fényes-szellős, ódon ház, a film földszínekkel, mélyzölddel, tengerkékkel megtöltött palettája, a tűz egyszerre erőt és otthonosságot sugárzó motívuma mind a bensőségesség megteremtésének eszközei. 

Romantikus filmről beszélünk. A romantika itt azonban kicsit más színezetet kap: nem titok, hogy mi a történet vége, mert a keserű valóság a legsűrűbben szőtt álmokba is betüremkedik. 1702-ben még máglyára küldték a homoszexuális beállítottságú embereket. Végül Franciaország lett az első keresztény ország Európában, ahol alig 90 évvel később eltörölték a szodómiát büntető jogszabályokat, mindez a két nő számára azonban csak újabb réteggel tetézi, hogy a valóságban milyen szomorúan lehetetlenek az érzéseik. Ezt a tiszta és mindent elsöpörni vágyó kapcsolatot társadalmi és személyes szinten is elítéli környezetük, soha nem bontakozhat ki teljesen.

Héloïse-t és Marianne-t ennek ellenére olyan női karaktereknek látjuk, akik az őket gátló keretekben megtalálják a kiteljesedés módját. Nem “olvadnak össze”, nem adják fel önmagukat egymásért, szabadok és önzők az érzéseik megélésében, és egymást mégis önzetlenül lökik újabb és újabb magaslatokba. Ugyan mindkét nő életét jelentősen meghatározza egy-egy férfi létezése, az ő jelenlétük közvetlenül nem érzékelhető a történetben. 

Marianne, mivel a nőket nemigen ismerik el a festőszakmában, gyakran apja neve alatt alkot, Héloïse jövője pedig egy ismeretlentől függ, aki látatlanban úgy döntött, el akarja venni (a 18. században a feleségek jogilag teljes mértékben a férj alá tartoztak, aki bárhogy határozhatott a hollétük, életvitelük, egész sorsuk felől). A kicsiny bretagne-i szigeten azonban egyikük sincs ott, és ezért a valóság súlya rövid időre hátrahagyható - de ez az idő szűkös, és így mintha a meghitt együttlétben egészen sűrű szubsztanciává koncentrálódna az érzés.

A film témaválasztása talán a művészeti alkotások terén jelenlévő diverzitás és a fokozottan elfogadó közeg miatt nem számít merésznek, azonban Céline Sciammának elismeréssel adózhatunk a kontúrok érzékeny megrajzolásáért: a történet könnyed módon egyensúlyoz a lelki társ iránti vágy megélése és a finom erotika között, miközben alig két óra alatt borzongatóan valóságos ember-ember viszonyt épít fel. Ebben a viszonyban a szeretet mellett a barátság, a tisztelet és a mulandóság is helyet kap. A zárókép pedig visszaidézi, miről ismeretes az igazi szerelem érzése:

ne bánd meg, emlékezz”.

És mi mindig emlékezünk.

portre1.gif

portre2.gif

portre3.gif

fotók: IMDb

gifek: Tumblr

 

Lázár Fruzsina

2020. január 17.

Szerelem a tűz árnyékában - Portré a lángoló fiatal lányról Tovább
„Panna, azért ez durva lesz, azt tudod?” - Interjú László Pannával, a FOMO főszereplőjével

„Panna, azért ez durva lesz, azt tudod?” - Interjú László Pannával, a FOMO főszereplőjével

fomo_werk2_komroczkidia_34_of_38.JPG

A FOMO – Megosztod és uralkodsz című új magyar film végén vágni lehet a csendet a moziteremben – nehezen találjuk a szavakat, és ez így van jól. Az alkotás tűpontos képet ad a mai Z generációs fiatalokról, a social media veszélyeiről, miközben olyan társadalmi tabutémát feszeget, mint a szexuális erőszak és az ezzel járó felelősségvállalás.  (címlapfotó: Komróczki Dia)

Ismerjétek meg Hartung Attila első - provokatív és megosztó - nagyjátékfilmjének 20 éves női főszereplőjét, László Pannát, aki sokkal, de sokkal több, mint „a László Zsolt lánya”.

 

Színész családból származol. Édesapád színész, a bátyád jelenleg a Színművészetin tanul. A gimnázium alatt végig jártál színészettel foglalkozó szakkörökbe, például a Radnóti Ifjúsági Műhelybe, vagy a Katona Klubba. Mondható, hogy tudatosan készültél a színészi pályára?

72201305_1269345169911243_3272321808862281728_o.JPG(fotó: Kukta Dóra)           

Akkor tudatosult bennem, hogy színésznő szeretnék lenni, amikor gimibe kerültem, mert ott volt lehetőségem a gyakorlásra a Thália stúdióban. Gimi alatt végig úgy voltam vele, hogy színésznő leszek, nem is foglalkoztam igazából mással – kényelmes volt, hogy el van döntve, mi leszek. Eljutottam a felvételiig, ami nem sikerült, idén felvételiztem másodszor, most a másodrostáig jutottam. Közben elkezdtem a Corvinust, ami kinyitott egy új világot: rájöttem, hogy nem csak ezzel lehet foglalkozni.

Mi az, ami érdekel, miben tudnád még elképzelni magad?

Megismertem nagyon sok embert, főleg zenész közegben, mert a legjobb barátnőm Komróczki Dia zenekarokat szokott fotózni - most is például egy Carson Coma klipet forgatunk éppen. Rájöttem arra, hogy nem a színpadi szereplés az, ami engem kielégít, hanem bármilyen szereplés. Érdekel az újságírás, a műsorvezetés, a film. Innentől kezdve elkezdtem úgy szemlélni az egészet, hogy lehetek bármi, és ez tök jó.

Bár a Színművészeti (egyelőre) nem sikerült, gyorsan kárpótolt érte az élet: főszerepet kaptál a FOMO-ban. Hogyan zajlott a kiválasztás?

Nagyon hosszú folyamat volt, körülbelül másfél év. Egy casting felhívást láttam Facebookon, amire jelentkeztem, és három havonta visszahívtak egy-egy fordulóra. Öt vagy hat fordulón voltam – az nagyon sok! Mentem, hogy vajon mit tudok még mutatni… volt minden: kötött szöveg, improvizáció egyedül, improvizáció mással. Utólag, nagyjából fél éve mondta Attila, hogy „Ja, egyébként Te már a második castingon ki voltál választva, csak még srácot néztünk hozzád.”

A filmben csak amatőr színészek szerepelnek. Ez kritériumfeltétel volt?

Nagyon sok embert megnéztek: idősebbeket, fiatalabbakat, színműsöket, nem színműsöket. Az a baj, hogy a Színművészetin a színpadra tanítják az embert – és ezt nem lehet felróni nekik. Ami a színpadon elég, az a filmben rengeteg. Innentől kezdve egyértelmű volt Attiláéknak, hogy amatőröket szeretnének.

Maga a forgatás tavaly nyáron zajlott. Mesélsz egy kicsit a felkészülési folyamatról?

Volt pszichológusi konzultáció arról, hogy egy ilyen traumát miként lehet feldolgozni, hitelesen megmutatni: átbeszéltük, hogyan viselkedne egy elkövető és hogyan egy áldozat. Június végén kezdtünk el forgatni, de januártól már próbáltunk. Operatőri gyakorlat is volt, kaptunk egy alapkurzust, mivel sokszor mi videóztunk a jelenetek során. Drámajátékokat csináltunk a szereplőkkel, hogy összeszokjunk, vagy egyszerűen csak elmentünk együtt sörözni. Szerencsére nem kellett erőlködni, hogy jóban legyünk, hamar kialakult egy erős szimpátia köztünk. Szeretem őket, és ez oda-vissza igaz, a mai napig nagyon fontos részét képzik az életemnek.

Volt részed valaha online vagy offline zaklatásban? Honnan tudtál ihletet meríteni Lilla karakterének megformálásához?

Nem történt velem ilyen hála Istennek, legalábbis nem emlékszem rá. De olyat láttam, hogy mást a környezete, a társai kifiguráznak, ilyesmi szerintem mindenkinek az életében volt, ezt elég nehéz kikerülni. Szerencsésen alakult, hogy én 18 éves voltam, amikor forgattunk, Lilla, akit játszom 17, tehát korban elég közel állunk egymáshoz: hasonló problémáink voltak, hasonló dolgokkal küzdöttünk. Az is érdekes párhuzam, hogy Lilla kivételezett helyzetben van az apukája miatt – a filmben ő a töri tanár –, amit én is érzek az életemben. Mindig megvolt ez a jelző, hogy „a László Zsolt lánya”.

Ez inkább áldás vagy átok szerinted?

Hát… helyzetfüggő, de egy kicsit az átok felé billen a mérleg. Nagy célom, hogy kilépjek apukám árnyékából, attól függetlenül, hogy hihetetlenül büszke vagyok rá, és nagyon nagy színésznek tartom. Viszont örülnék, ha a cikkekben már nem úgy beszélnének rólam, hogy „a László Zsolt lánya”. Mondjuk nagyon vicces, pont tegnap gugliztam rá magamra: volt már olyan a kapcsolódó keresések közt, hogy László Panna apja. Úgy voltam vele, hogy oké, történik!

Szerinted miben más egy iskolai zaklatás ma, mint mondjuk 30 évvel ezelőtt volt?

Annyi a különbség, hogy ha zaklattak valakit az osztályteremben, utána hazament onnan - nyilván a saját szívében cipelte tovább a dolgokat -, és lezártnak tekinthette egy darabig. Most viszont hazamegy és kommentben is folytatódik a zaklatás, nem lehet elbújni előle. Van ez az általános igazság, hogy ha egyszer valami felkerül az internetre, az onnan nem kerül le többé – ez nagyon félelmetes. A mai felgyorsult világgal – hatalmas közhely, de igaz – hihetetlenül nehéz tartani a tempót.

Ha pedig nem tartjuk, máris elérkeztünk a FOMO-hoz. A saját életedben hogyan éled meg ezt a jelenséget?

Nagyon sokszor átélem, bár szerencsére, amióta kijött a film, egyre kevésbé. Ez egy terápiás folyamat volt nekem. Nyáron azt éreztem, ha péntek este nem megyek be a városba, életem bulijáról maradok le. Persze kiderült, hogy nem történt semmi, ugyanazokat a köröket futottuk le a társaságommal, mint bármikor. De felmész az internetre, és azt látod, hogy mindenki más tök jól érzi magát valahol máshol – úgy gondolod, Jézusom, inkább ott kéne lennem. Azt próbálom erősíteni magamban, hogy muszáj a pillanatokat intenzíven megélni.

Vannak különböző módszerek, mozgalmak, amik pont erre a tudatos jelenlétre hívják fel a figyelmet.

Igen, sokan kérdezték tőlem, hogyan védekezem a FOMO ellen, csinálok-e olyat, hogy telefonmentes nap. Dehogy csinálok! Ha egy napra lezárnám a telefonomat, az egy dolog, hogy az Instás hülyeségekről lemaradnék, de vannak e-mailek, üzenetek, amik fontosak. A mai világban nem teheti meg az ember azt, hogy nem megy fel az internetre és kimarad ebből az egészből.

A premier óta miben változott meg az online világod? 

Mielőtt kijött a film, leültünk a producerrel, Iványi Petrával kettesben beszélgetni. Felhívta a figyelmemet arra, hogy ezentúl muszáj egy kicsit jobban felelősséget vállalnom az internetes jelenlétemért. Először támadásnak vettem - (nevet) - de rájöttem, hogy igaza van. Egyébként csak kedves üzeneteket kaptam, illetve nagyon sokan bekövettek Instán. Szerepeltünk népszerű YouTube csatornákon és miután kiment az adott videó, volt, hogy egy óra alatt lett 400 új követőm. Na, az félelmetes volt.

Nem egyszerű vállalkozás a mai fiatalok életét hitelesen filmre vinni. Szereplőként mennyire szólhattatok bele a forgatókönyvbe?

Kötelező volt beleszólnunk. Megkaptuk a forgatókönyvet, elolvastuk, aztán Attila elvette tőlünk és azt mondta, hogy jó, akkor ezt most írjátok át. Adtak egy keretet, egy gerincet az egésznek, de felkértek minket, hogy alakítsuk át. Sok olyan jelenet volt, ahol tudtuk, honnan hova kell eljutni, viszont onnantól kezdve azt csináltunk, amit akartunk. Volt egy nagyon vicces mondata Attilának a forgatás előtt: „Amint azt látom rajtatok, hogy játszotok, leállítom.” 

Megbíztak bennünk, ezért lett ennyire valós az egész. Ezek a mi mondataink, tényleg így beszélünk. Csomóan mondták, hogy sokat káromkodunk benne: hát, van egy rossz hírem, így beszélnek a mai fiatalok. Nem csak rendezőként, operatőrként is nagyon dolog bátor az, hogy gyakorlatilag kiadod a kezedből a kamerát, és azt mondod: oké, a film fele legyen iPhonenal felvéve.

Volt kedvenc jeleneted?

A szabadsághidasat eléggé élveztem. két nap forgatás volt, felmásztunk a híd tetejére – ki voltunk biztosítva. Azt éreztük Yorgosszal (Yorgos Goletsas – a film férfi főszereplője), hogy ilyen többet nem fog velünk történni. Nagyon izgalmas volt az egész, este 6-kor feltettek, és éjjel 3-kor leszedtek: Attila közben lent állt és walkie talkien instruált minket. Szerettem azokat a napokat is, amikor éjszaka bementünk a városba.

Eddig alig készült olyan magyar film, ami rólunk, Z generációsokról szól. Hogyan érzékeled, mit gondol róla a magyar közönség, milyen a fogadtatása?

Megijednek. A szülői generáció most szembesül először azzal - pont erről szól a film -, hogy milyenek a kamasz gyerekeik. A közönségtalálkozókon állandóan azt kérdezgetik tőlünk, hogy: „De ez tényleg ilyen? Ilyen tényleg van?” Igen, van, és kell vele foglalkozni. Nagyon sokan tagadó fázisban vannak. Azt mondják ilyen nem létezik, ez egy áldozathibáztató film – csak azért, mert az elkövető szempontjából látjuk a cselekményt. Egyáltalán nem az, ha egy kicsit mögé nézünk. Egyébként vegyes visszajelzéseket kapunk, szerencsére főleg pozitívokat, de számítani lehetett arra, hogy ez egy megosztó film lesz. Bíztam benne – és ez a nézettségi adatok alapján beigazolódni látszik – hogy a klasszikus szájhagyomány útján terjedés viszi majd előre a filmet.

Tele van a film kihívásokkal, „challengekkel”: csináld meg, úgysem mered. Valóban jellemző a generációnkra, hogy a szenzációra hajtunk?

Szerintem a mi generációnk nagyon fél a semmittevéstől és az unalomtól. A YouTube videókon is látszik: ha egy youtuber csinál egy botrányt, akkor vérszemet kap, hogy fú, ezt ennyien megnézték. Ahhoz, hogy a következő nézőszám is produkálja ezt, még nagyobb hülyeséget kell csinálni. Ez az életre is lefordítható. Feszegetjük a határainkat: oké, ezt még meg tudom csinálni, de akkor lépjünk eggyel tovább, majd még eggyel… aztán már nem csak saját magunkban tudunk ártani, hanem a környezetünkben is. Ekkor nagyon sokan már nem tudnak leállni – ez az egész olyan, mint egy drog.

Ebben azért szerepet játszik a kapott szülői minta is.

Nagyon fontos motívum a filmben, hogy miután megtörténik az erőszak, a fiataloknak az első reakciója az, hogy ne beszéljünk erről, nem történt semmi. A néző erre azt mondja: „Úristen ezek a fiatalok mindent a szőnyeg alá akarnak söpörni?”. Majd a következő jelenetben bemegyünk a tanáriba, ahol egy igazgatónőtől kapjuk meg azt, hogy ne legyen bírósági ügy, ne teregessük ki a sajtónak, ne tudódjon ki. Amikor néztem a filmet, az fogalmazódott meg bennem, hogy igen, ilyenek vagyunk, de volt kiktől tanulnunk. Ezek a dolgok átadódnak.

A film kulcsmondata nem a szülők, hanem az egyik fiatal szereplő szájából hangzik el: „Attól még, hogy egy lány belemegy a játékaidba, az nem azt jelenti, hogy meg is baszhatod, te fasz.”

Szerintem ennél erősebb mondat nem létezik! Sokan mondták azt korunkbeli fiatalok, hogy „De hát Lilla mondta, hogy lefeküdne a Gergővel”, aki innentől kezdve feljogosítva érezheti magát. Nem. Lilla öntudatlan állapotban volt: ha nem tud igent mondani, nemet sem tud. Remélem, hogy ezt sikerült elültetni a fejükben. 

A fim keveset bíz a néző fantáziájára: nem csak a párbeszédekben, a képi világban sincs finomkodás. Elég kemény jelenetekben kellett helytállnod - milyen érzés volt ezeket felvenni?

Az erőszakjelenetet az egyik legtöbbször próbáltuk el, az eleje nagyon nehéz volt mindkettőnknek Yorgosszal. Az volt a célunk végig, hogy mire kamera elé kerülünk – és szerencsére ez így is történt –, az egész egy koreográfia legyen. Ott van Yorgosz kezében az iPhone, Attila mögöttünk, és ennyi.  Mindketten tudtuk, hogy ez a jelenet egy fontos közös cél. Akármilyen furcsa, azt kell mondanom, hogy ez a forgatás életem legjobb élménye volt, nagyon boldogan tekintek vissza rá.

Utólag sem érezted durvának?

Elkezdték vágni a filmet, és a vágó - Duszka Péter Gábor - jött oda hozzánk, hogy „Panna, azért ez durva lesz, azt tudod?” én pedig csak néztem rá, hogy „Dehogy lesz durva!”.  Aztán amikor anyukámmal megnéztem egy elővetítésen, és egyszer csak rájöttem, hogy hát igen, azért ez egy kicsit durvább, mint hittem. Ő csak annyit mondott a végén, hogy „Panna, ez most nekem nagyon nehéz volt”, majd beült egy taxiba és hazament. Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a cél szentesíti az eszközt: nagyon fontos erről beszélni. Örülök, hogy egy olyan filmbe kerültem, ami fontos társadalmi problémákkal foglalkozik, egy nemes feladatnak érzem az egészet.

Édesapád hogyan reagált, kaptál tőle kritikát?

Apukám a díszbemutatóra jött el. Én később mentem ki a teremből: miután meglátott, se puszi, se semmi, megfogta a karomat, és átrángatott az egész Aréna mozin. Azt hittem nagyon le fog szidni, hogy ilyet nem csinálunk, ez undorító, és százezrek fogják megnézni. Az életem lepörgött magam előtt… aztán beálltunk egy sarokba, és szorosan átölelt - nagyon meg volt hatódva.  Úgy éreztem, hogy ez életem pillanata. Szakmailag elismeri azt, amit gondolok, nagyon ad a véleményemre, de az ilyen apa-lánya pillanatok ritkák.

A film végén nem kapunk konkrét választ, sokféleképpen értelmezhetjük a befejezést. Mi áll a döntés mögött?

Mindenki az amerikai Marvel filmeken szocializálódott, amiknek happy end a vége, a gonosz elnyeri méltó büntetését, a jó pedig megüdvözül. Ez a film a valóságot ábrázolja. Főleg azért lett nyitott a vége, mert egy ilyen trauma nem ér véget sem elkövető, sem az áldozat szempontjából. Cipelik magukkal akár életük végéig, nem lehet azt mondani, hogy akkor itt ez eddig tartott.

  

Kércz Dorci

(vendégszerző)

 

 

 

 

„Panna, azért ez durva lesz, azt tudod?” - Interjú László Pannával, a FOMO főszereplőjével Tovább
Novemberi bakancslista - Kulturális programajánló egyetemistáknak

Novemberi bakancslista - Kulturális programajánló egyetemistáknak

audience-backlit-blue-2078071.jpg

A kifaragott tökök kezdenek összeesni, a fekete-narancssárga dekorációt felváltja a piros-zöld-arany trikolór, fröccs helyett forralt bort kérünk, majd szép lassan minden és mindenki körülöttünk karácsonyi lázban ég – igen, ez a november. De még ne állítsuk végtelenített lejátszásra az All I Want For Christmast, összeszedtük azokat a programokat, amiket kár lenne kihagyni novemberben.

 

Koncert, buli

 

A szabadtéri programokra, fesztiválokra még pár hónapot várnunk kell, azonban a budapesti kluboknak igazán ígéretes koncerteket sikerült tető alá hozniuk. November 8-án meghódítja az agrár hiphop a bulinegyedet, a Zuboly ad koncertet az ELLÁTÓházban. Magyarország egyik legkreatívabb formációja tökéletes arányban keveri a népzenét a klasszikussal, majd mindezt kiegészíti jazz-elemekkel, popslágerekkel és Busa Pista pörgős rapszövegeivel.

Szintén mestere a műfajok, méghozzá a hip-hop, electro, swing és jazz ötvözésének a svéd Movits!, akik november 14-én érkeznek az A38 Hajóra. A trió lemezbemutatója a hónap egyik legfelszabadultabb, legtáncosabb eseménye lesz. Aki inkább hazaira vágyna, őt sem hagyja cserben az A38: 9-én Óriás, 15-én és 16-án Belga koncerten lehet teli torokból énekelni, az underground Tudósok 23-án tart lemezbemutatót, 25-én mindenki kedvenc kollaborációja, a Rájátszás lép a színpadra, majd 30-án Kistehén zárja a sort.

Magyar előadók terén az Akvárium Klubban is erős a felhozatal, többek között 7-én a Middlemist Red és a Platon Karatev, 15-én Péterfy Bori ad koncertet. A legnagyobb harc azonban a Necc Party jegyekért folyik, ebből tripláznak novemberben: nemcsak elsején és másodikán, hanem 22-én is megidézik a kilencvenes és kétezres évek trash-diszkóját a Nagyhallban.

koncertek_buli.png

Kiállítás, színház

 

Októberben búcsút intettünk a szürrealistáknak, a World Press Photonak és az ARC plakátkiállításnak, ám a Ludwig Múzeumban még november 17-ig látogatható a Bosch+Bosch csoport és a vajdasági neoavantgárd mozgalom kiállítás. Az 50 éve alakult csoport tagjai szerteágazó képzőművészeti és szépirodalmi tevékenységet végeztek, hátat fordítva a hagyományos kifejezésmódnak. A kiállításhoz kapcsolódva november 9-én pódiumbeszélgetést tartanak Fenyvesi Ottó íróval és fiával, Fenyvesi Áron művészettörténésszel.

Akit tavasszal beszippantott az HBO ötepizódos Csernobil szériája, annak kötelező jelleggel ajánljuk az Örkény Színház Secondhand – szovjetűdök c. darabját. Néhány részlet ismerős lehet, ugyanis mind a sorozat mind az előadás Szvetlana Alekszijevics Nobel-díjas írónő műveiből építkezik. A nagy kommunista birodalom széthullásának szemtanúi, a csernobili katasztrófa és az afganisztáni háború át-és túlélőinek története elevenedik meg a színpadon olyan nagy nevek előadásában, mint Csákányi Eszter, Csuja Imre, Epres Attila és Pogány Judit. Ebben a hónapban két alkalommal játsszák, 7-én és 29-én.

 

kiallitas_szinhaz.png

Társasjáték, kvíz

 

Nem mainstream, de mégis nagy népszerűségnek örvendenek a társasjáték- és kvízestek. Ezek az újhullámos események meghódították a Gólyát, a Dürer Kertet, a Klisét, az Illegált és a Filo Bárt is – érdemes figyelni az előbbi helyek, valamint a Játszóház Projekt Facebook-oldalát a hasonló eseményekért. Aki már törzsvendég, annak azért, aki még sosem társasozott a nappaliján kívül, annak pedig azért ajánljuk a november 23-i Lurdy Házban megrendezett Társasjátékok Ünnepét.

Mozi

 

Szerencsére van élet a Joker, a FOMO és az El Camino után, novemberben érkeznek a nagyreményű folytatások, elmaradhatatlan karácsonyi romkomok, kétesélyes remake-ek és kultrendezők újabb filmjei. November első hetében a George Michael-klasszikus által ihletett Last Christmas (vagy szép magyarosan Múlt karácsony) debütál Emilia Clarke, Emma Thompson és Henry Golding szereplésével, azonnal össze is vethetjük a hasonlóan kreatív Let It Snow c. Netflix-vígjátékkal. A horrorok, thrillerek, de leginkább Stephen King rajongóinak figyelmébe ajánljuk a november 7-én érkező Álom doktort, a Ragyogás folytatását, amelyben a felnőtt Dannyt Ewan McGregor alakítja.

November 21-től a Jégvarázs folytatása csábítja moziba a kisgyerekes családokat és a Disney-mesék szerelmeseit, így ne legyünk meglepve, ha a Charlie angyalaira (nov. 29.) sokáig tart jegyet váltani. November utolsó hetén érkezik Woody Allen legújabb filmje az Egy esős nap New Yorkban, valamint Martin Scorsese Az ír című filmjében parádézik Robert De Niro, Al Pacino és Joe Pesci.

tarsasjatek_kviz_mozi.png

 

grafikák: Tóth-Máté Bence

címlapfotó: pexels.com


2019. november 4.

Menyhért Dorka

Novemberi bakancslista - Kulturális programajánló egyetemistáknak Tovább
süti beállítások módosítása