Közgazdász Online


Így járul hozzá a Corvinus, hogy te légy az új Lomb Kató – nyelvtanulási lehetőségek az egyetemen

Így járul hozzá a Corvinus, hogy te légy az új Lomb Kató – nyelvtanulási lehetőségek az egyetemen

c-belso-023-1920x1280.jpg

Az Egyetem országosan kiemelkedő nyelvi és szaknyelvi választék keretében biztosít nyelvoktatást a hallgatók számára. Ezzel az Idegennyelvi Oktató- és Kutatóközpont foglalkozik.

Írta: Olay Hanna; borítókép: Budapesti Corvinus Egyetem

A gazdasági életben meghatározó a nemzetközi színtér, ezért fontos, hogy a jövő gazdasági szakemberei minél több nyelven beszéljenek, és akár szakmai szókinccsel is rendelkezzenek. Habár ezt el lehet sajátítani később a munkakörnyezetben is, előny lehet, hogyha  már az egyetemről kikerülve rendelkezünk ilyen ismeretekkel. Ezt segítik a különböző külföldi lehetőségek és részképzések is, amelyekre szintén felkészítenek a nyelvi órák.

“Küldetésünk az, hogy az egyetemünk hallgatói a mindennapi életben, a tanulmányok, külföldi tanulmányutak – különös tekintettel az EU felsőoktatási térség nyújtotta új lehetőségekre –, szakmai gyakorlatok és a munkavégzés során jól használható, tárgyalóképes, időtálló szóbeli és írásbeli idegen nyelvi készségeket alakítsanak ki és fejlesszenek korszerű módszerekkel, reális időkeretben.”

- olvasható az egyetemi honlapon.

corvinus-ambassador-1-1536x1025.jpgforrás: Budapesti Corvinus Egyetem

Az egyetemen tíz nyelvet tanulhatnak a hallgatók: angolt, arabot, franciát, kínait, olaszt, oroszt, portugált, spanyolt, németet és magyart, ezek közül többet szakmai területen is. A nyelvórák célja a hallgatók magas minőségű felkészítése a nyelvvizsgákra. A képzésekre a Neptunban lehet jelentkezni, a nappali tagozatos hallgatók nagy része bizonyos mennyiségű nyelvórát ingyenesen vehet fel. Amennyiben a szak elvégzéséhez egy nyelvvizsgára van szükség, akkor két féléven keresztül heti két sáv térítésmentes, hogyha két nyelvvizsga a feltétel, akkor négy féléven át heti két sáv. A mesterképzésre járó hallgatók azonban csak térítéses formában vehetnek részt a képzésekben. Ezek az órák szabadon választható tárgyaknak minősülnek, beleszámítanak az átlagba, és egységesen három kreditet érnek. A hallgatók rendkívül kedvező díjak és további kedvezmények mellett térítéses formában is tanulhatnak nyelveket, azonban a térítéses kurzusokért nem jár kredit. 

További részletes tájékoztatásért és információkért látogassatok el az Onboarding héten az  Idegennyelvi Oktató- és Kutatóközpont standjára!

Így járul hozzá a Corvinus, hogy te légy az új Lomb Kató – nyelvtanulási lehetőségek az egyetemen Tovább
Tanórák, diákszervezetek és nyelvvizsgaközpont – Milyen nyelvtanulási lehetőségek vannak a Corvinuson?

Tanórák, diákszervezetek és nyelvvizsgaközpont – Milyen nyelvtanulási lehetőségek vannak a Corvinuson?

image_12.png

Egyre nagyobb szükség van az idegen nyelvekre a felsőoktatásban és a munkában egyaránt. Elhoztunk nektek, milyen nyelvtanulási opciók vannak az egyetemen.

2021. 09. 07. Írta: Hegedüs Kata

A cikk tartalma:

  • ESN, AEGEE
  • American Corner
  • Corvinus Idegennyelvi Oktató- és Kutatóközpont (IOK)
  • Corvinus Nyelvvizsgaközpont
  • Üzleti szaknyelv trénerprogram

A Corvinus egyik célja, hogy az egyetem hallgatói a mindennapi életben, a tanulmányok – különös tekintettel az Európai Unió felsőoktatási térsége nyújtotta lehetőségekre – a szakmai gyakorlatok és a munkavégzés során, tárgyalóképes, időtálló szóbeli és írásbeli idegen nyelvi készségeket alakítsanak ki és fejlesszenek korszerű módszerekkel, reális időkeretben. Nyelvtanulási célokra többlehetőséget is biztosít az egyetem.

ESN, AEGEE

Az Erasmus Student Network diákszervezet tagjai az egyetemre érkező Erasmusos és tengerentúli diákokat koordinálják, támogatják őket az érkezésük és az ittlétük során. Az ESN diákszervezet lehetőséget nyújt nemzetközi kapcsolatok kiépítésére és idegen nyelvek gyakorlására.

“Rengeteg nemzetközi barátság indul az ESN segítségével” - olvasd el interjúnkat az ESN-ről!

Az AEGEE a Corvinus legnépesebb diákszervezete, és egyben Európa egyik legnagyobb ifjúsági szervezete. A külföldi programok mellett tagjaik a szervezet helyi életébe is bekapcsolódhatnak. A diákszervezethez csatlakozva Európa megismerése mellett gyakorolhatod az idegen nyelveket is.

b_v_0113_4.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

American Corner

Az amerikai külügyminisztérium által létrehozott American Spaces program budapesti irodája az American Corner Budapest a digitális kor kihívásainak megfelelő, high-tech felszereltségű oktatási, kulturális és információs központ, ami a Corvinus Egyetemen található. A program irodája ingyenesen látogatható és kulturális célú programsorozatot kínál, amely a modern technika kihívásainak megfelelő készségek fejlesztését célozza. A hangsúly a prezentációkon, interaktív előadásokon, workshopokon és táborokon van.

IOK 

A Corvinus Idegennyelvi Oktató- és Kutatóközpont (IOK) tíz nyelvből biztosít a hallgatók számára magas szintű nyelvtanulási lehetőségét a szakmai nyelv területén is. A központ oktatóinak hallgatói minősítése jó támpontot nyújt ahhoz, hogy a nyelvórák tényleg hatékonyan készítsék fel a hallgatókat a nyelvvizsgára. A legtöbb nappali tagozaton tanuló hallgató térítésmentes nyelvtanulási lehetőséget kap a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsgák számától függő órakeretben, a képesítési vagy a kimeneti követelmények alapján.

“Az online oktatás ellenére a német idegen nyelvű kurzus interaktív és gördülékeny volt. A felsőfokú német órák nagyban hozzájárultak a német nyelvvizsgám sikeres letételéhez" – meséli Csillag Dalma, volt corvinusos hallgató.

Corvinus Nyelvvizsgaközpont

A Corvinus Egyetemen található Nyelvvizsgaközpont a nyelvvizsga letételéhez nyújt segítő kezet, hiszen a legtöbb diploma megszerzéséhez jelenleg szükséges egy B2-es nyelvvizsga. A Corvinus nyelvvizsgák teljes értékű nyelvvizsgaként használhatóak felvételinél, diplománál, nyelvpótléknál, és természetesen elfogadják őket álláskeresésnél is.

o_zs_0020_1.JPG

Kép: Örsi Zsanett, Közgazdász

A nyelvvizsgákat a 14. életévüket betöltött személyek tehetik le. Az egyetemen összesen hét idegen nyelvből lehet alap-, közép- vagy felsőfokon vizsgázni. A szaknyelvi kínálatban pedig a közgazdasági és a nemzetközi kapcsolatok vizsga szerepel.

Ismerd meg Dr. Dévényi Kingát cikkünkből, aki arabot tanít a Corvinuson.

A gazdasági és nemzetközi szakokon tanuló hallgatóknak  gazdasági szaknyelvvizsgát kínál az egyetem angolból, arabból, franciából, németből, olaszból, oroszból, portugálból, spanyolból, valamint a külföldiek számára magyar nyelvből is elérhető vizsga. A nemzetközi kapcsolatok szaknyelvvizsgái angolból, franciából, németből, olaszból, oroszból és spanyolból tehetők le.

Barla-Szabó Zsófia, a Közgazdász szerkesztőségi tagja angol szakmai nyelvvizsgát tett gazdaságból a Székesfehérvári Campuson.

“Felkészülésre tökéletes a Topic by Topic és a Test by Test átlapozása, engem semmi meglepetés nem ért. A vizsgáztatók nagyon korrektek és kedvesek voltak. A vizsgát nem tartom sokkal nehezebbnek egy általános B2-től, szerintem ha valakinek megvan a középfokú vizsgája, minimális rákészüléssel könnyen leteheti ezt is”.

Üzleti szaknyelv tréner program

Az Üzleti szaknyelvi tréner program, egy egyéves szakirányú, diplomát adó angol és német nyelvű képzés, melyre alap- és mesterdiplomával rendelkező nyelvtanárok, valamint gazdasági vagy magas szintű nyelvtudással rendelkező más diplomások jelentkezhetnek. A továbbképzés lehetőséget nyújt a korábban szerzett ismeretek és készségek továbbfejlesztésére. A tréner program gazdasági szaknyelvi oktatást ad, illetve a célnyelven tartott interaktív tréningekkel és gyakorlattal oktatja a diplomásokat. A program kiszélesíti a közoktatásban, a felnőttképzésben és az üzleti szférában való elhelyezkedés lehetőségét.

Tanórák, diákszervezetek és nyelvvizsgaközpont – Milyen nyelvtanulási lehetőségek vannak a Corvinuson? Tovább
Ahány nyelvet beszélsz…?

Ahány nyelvet beszélsz…?

Kétezer-tizennégy, Magyarország EU-hoz való csatlakozásának tizedik éve, a life-long-learning egyre szélesebb körű kidolgozottsága, mobilitás, rugalmasság, naprakészség, rendtartás a káoszban. Tédéká, ösztöndíj, erazmusz, második legjobb, kreditek elfogadása, gyakorlat, diákmunka, ünnepi nyitva tartás, neptun zárvatartás, könyvtári bentlakás…

A fenti hangulatkavalkád mindenkire ráomlott már párszor. Nem csak a vizsgaidőszak alatt. Rengeteg a feladat, és, bár meglepően hangzik, a legtöbbet nem is az egyetem bízza ránk.

 doricikk3.jpg

Ahány nyelvet beszélsz…? Tovább
süti beállítások módosítása