Közgazdász Online


Nappal a tokiói olimpiára készül, éjjel közgazdász - interjú Tóth Lili Anna akadályfutóval

Nappal a tokiói olimpiára készül, éjjel közgazdász - interjú Tóth Lili Anna akadályfutóval

lili_4_edzotabor.jpg

Amikor az egyetemi beiratkozáson Tóth Lili mellé ültem a nagyelőadóban, fogalmam sem volt arról, mennyire másképp fogjuk megélni az egyetemi éveket. Míg számomra ez egy lépcsőfok volt a karrierem felé, addig Lili számára egy személyes kihívás, kikapcsolódási forma. Ekkor még nem tudhattam, hogy az ő célja az olimpia. Tóth Lili Annával, corvinusos alumni akadályfutóval beszélgettem.

2021.06.21. Írta: Klisóczki Fanni. Képek: Tóth Lili Anna

„Az volt kiskoromban az álmom, hogy élsportoló lehessek. El sem hiszem mennyire fantasztikus és hihetetlen, ha belegondolok, hogy ez valóra vált. Minden nap megállok egy pillanatra, mikor eszembe jut, hogy milyen hálás vagyok, amiért azt csinálhatom, amit a legjobban szeretek. Hogy ez lett a munkám" - mondta Lili, aki jelenleg hivatásos sportolóként dolgozik, mint 3000 méteres akadályfutó.

A dombóvári születésű Lili képzése nem sportspecifikusan indult: előbb tudattalanul versenyzőtípust faragtak belőle. Kisiskolás korában prózamondó, szavaló-, történelem- és matekversenyek töltötték ki a szabadidejét, amikor épp nem sportolt. Testnevelés tagozatos osztályba íratták a szülei, így már elsős korában több sportággal is megismerkedhetett. Az iskolában versenyszerűen ugrókötelezni kezdett, amiben országos bajnok volt, emellett lovagolt is. Az öt év alatt, amit ezen sportágakban töltött el, számos hasznos alapot szerzett a későbbi gátfutó karrierjéhez, mint például a jó ritmusérzék, koordináció vagy a tornaelemek.

lili_1_pexels-andrea-piacquadio.jpg

Hiába minden sportsiker, Lili mégis azt érezte, hogy a futás az igazi szenvedélye. „Mindig nagyon szerettem futni. Kiskoromban csak arra vártam, mikor futhatok. Az udvarunkban kértem a három testvéremet, hogy versenyezzenek velem. Nem mindig akartak, úgyhogy olyankor csak magammal versenyeztem, és így én nyertem" - emlékezett vissza.

„Az óvodában a legjobban azt szerettem, ha a fiúk kergettek minket, és lehetett előlük menekülni."

Elsős és másodikos korában már az iskolai, illetve városi versenyeken bizonyította tehetségét, de a dombóvári edzőnek, Fazekas Gáspárnak ez nem volt elég ahhoz, hogy kivételt tegyen abban, hogy harmadik osztály előtt nem fogad futókat. „A szüleimnek mondtam, hogy menjünk már oda Gazsi bácsihoz, mert nem hiszem el, hogy én nem járhatok még edzésre." Sajnos az elszántság nem volt elég, Lilinek még néhány hónapig várnia kellett az álmára.

Kilenc évesen végül megkezdhette a futást kedvenc edzője szárnyai alatt, akivel tíz évig dolgozott együtt, és akivel mindig remek hangulatban teltek az edzések. "Én hiszek abban, hogy a tehetség utat talál magának. De az is megtörténhetett volna, hogy egyszerűen megutáltatják velem a futást." Edzőjével rengeteg korosztályos sikert ért el, közel 50 alkalommal nyert magyar bajnokságot. 2017-ben, közös munkájuk utolsó évében viszont megtapasztalta karrierje eddigi legnehezebb pillanatát. Lili ekkor a junior Európa-bajnokság dobogós helyét szerette volna bezsebelni, ami az előfutam alapján reális vágy volt. Ám a döntőben elesett, és agyrázkódást kapott.

„Ez azért volt nagyon nehéz Gazsi bácsinak és nekem is, mert tudtuk, hogy ez volt az utolsó közös versenyünk. De azért az ember továbbmegy. Nekem sem az volt az életem fő célja, hogy juniorban legyek Európa-bajnok, hanem az, hogy felnőtt versenyző legyek” - emlékezett vissza Lili.

Hogy a hullámvölgyek után hullámhegyek jöjjenek, Lili 2017 decemberében elindult a mezei futó Európa-bajnokságon, ahol nem született még korábban magyar ezüst érem. Ezen a versenyen nagyon nehéz a legjobb tíz közé is kerülni, Lilinek viszont sikerült ezüstéremmel távoznia. A versenyen ott volt régi edzője, Gazsi bácsi is, akit megajándékozott a szerzett érmével. „Úgy éreztem, visszakaptuk, amit korábban elveszítettünk” - mondta Lili. Ez a verseny Lili eddigi legszebb sportolói emléke, és egy nagyon meghatározó pillanat a karrierjében.

lili_4_edz_1.jpgJogosan merül fel a kérdés, hogy ha valakinek ilyen fényes kilátásai vannak hivatásos sportolóként, miért megy egyetemre, mikor ez csak csökkenti a potenciális edzésidejét? Lili világéletében jó tanuló volt, és úgy érezte, kár lenne “elpazarolnia a tehetségét”. Emellett a felvételikor a jövőjére is gondolt - szerinte jobb, ha az ember több lábon áll. Fontos, hogy azután is legyen élete, ha a sportolói karrierje véget ér. Mindenképpen közgazdásznak szeretett volna tanulni, és egy percig sem volt kérdés számára, hogy a Corvinuson.

Céltudatosságát elnézve nem meglepő, hogy már az egyetemi jelentkezéskor megfordult a fejében: ha kereskedelem és marketing szakon fog tanulni, talán össze is köthetné a sportolói karrierjét egy sportolói személymárka építésével, hasonlóan Hosszú Katinka Iron Lady brandjéhez. Voltak nehéz pillanatai, hiszen míg nekünk a vizsgaidőszak tűnhet a legnagyobb megpróbáltatásnak, addig neki nap mint nap kellett az órái közé beszorítania az edzéseit és a sportolói életét.

„A kulcs az volt, hogy át tudtam kattintani az agyamat. Én nem tudok egyszerre mindenben száz százalékos lenni, ezért eldöntöttem, hogy nem arra fogok törekedni, hogy mindenből ötös legyek, hanem hogy elvégezzem. Nyilván tanuláskor és a vizsgán is igyekszem a legjobb tudásomat adni, viszont így sikerült valahogy a stresszt és az elvárásokat csökkentenem.”

Lili számára az egyetem a szemléletváltás után inkább kikapcsolódást jelentett a sportolói munkája mellett, és egy helyet, ahol egy új világot is megtapasztalhat. Bár úgy érzi, nem használt ki minden lehetőséget, amit a Corvinus nyújthatott volna (pl. diákszervezeti élet, Erasmus), mégis sokat segített a személyiségfejlődésében, hogy nemcsak a sporttal foglalkozott, és csúszás nélkül, jeles eredménnyel végezte el az alapképzést. Ősztől a Vezetés és szervezés levelező mesterképzésen tervezi folytatni a tanulmányait. Ahogy azt a felvételin is elmondta: „tisztában vagyok vele, hogy le leszek maradva valamilyen szinten a kortársaimtól, mert én nem fogok dolgozni. Most elmegyek levelezőre, az két év, de utána nem fér bele, hogy dolgozzak. Közben viszont tudom, hogy van mihez nyúlnom. Szerintem mentálisan is fontos, hogy nem áll meg az élet a futás után.” 

Januári záróvizsgája óta Lili csak a sportnak él. Februárban véget ért a fedett pályás téli szezon, és március eleje óta a szabadban edz. Hivatásos sportolóként minden nap edz, heti két résztávos, két váltogatásos és három könnyedebb edzéssel. Emellett gáttechnika, szökdelés, futóiskola és core izom erősítés is helyet kap a programban. 

lili_borito-01.png

A világjárvány Lili életbe is jelentős változásokat hozott. 2020 márciustól decemberig befagyasztották a kvalifikációs pontgyűjtő rendszert, így ezen hónapok eredményei nem számítottak a világranglistán. Bár az a cél, hogy idén túlszárnyalja korábbi idejeit, mégis volt olyan eredmény, ami most hasznos lenne számára, mint biztonsági tartalék.

Az olimpiai kvalifikációhoz egy 3000 méteres akadályfutónak három versenyen kell kiemelkedő eredményt elérnie (ebből egy lehet 2000 méteren is), melyek pontjait összegzik a világranglistán. A versenyek A és F között vannak kategorizálva, kivéve az Eb, a vb, az olimpia és a Gyémánt Liga kiemelt versenyeit. A három fő mutatószám, ami meghatározza a pontszámot az adott versenyen elért helyezés, a verseny rangja és a futott idő. Ezek összességéből került ki az a 45 akadályfutó (országonként maximum három), akik ott lehetnek az olimpián. A másik lehetőség, hogy valaki megfutja az olimpiai szintidőt, ezt azonban körülbelül a kijutók fele tudja csak megcsinálni.

lili_6_nyujt.jpgIdőközben Lili átkerült a felnőtt kategóriába a korosztályos versenyzők közül. „Tudtam, hogy nem könnyű beleerősödni a felnőtt mezőnybe” - mondta Lili, hiszen ebben a csoportban általában 25-30 éves kor között érik el a csúcsteljesítményt, ezért még motiváltabban és fókuszáltabban készült az olimpiára. Bár az eredményei alapján
nincs oka aggodalomra, hisz U23-ban európai ranglistavezető volt 2000 méteren, illetve a felnőtt világranglistán is 8. helyen állt, mégis úgy érzi, ezt főleg a járványhelyzetnek köszönheti. Tavaly számos versenyző úgy gondolta, hogy a járvány idején nem rendeznek majd versenyeket, ezért nem is készültek rájuk. Lili más stratégiát választott: „Eldöntöttem, hogy gyűjtögetem a kilométereket. Talán ebbe is temetkeztem kicsit, mert nekem a futás szabadságot ad, és nagyon ki tudok kapcsolódni közben."

Lili jelenlegi célja, hogy a következő 5-6 évben a lehető legjobb eredményeket érje el akadályfutóként. Viszont úgy gondolja, nem ez lehet az egyetlen út előtte. „Sok olyan példát látok - és én is azt gondolom -, hogy attól még, hogy van gyereked, lehetsz élsportoló. Engem a hosszabb, maratoni, félmaratoni távok is izgatnak és az utcai futás is, akár 5-10 km. Szóval könnyedén valóra válhat az az álmom, hogy a gyerekeim mellett is sportolhassak, és akár 35 éves koromban nagyon jól fussak a maratonon vagy a tízezren, kicsit hosszabb távon.” Emellett továbbra is fontolgatja egy sportolói márka építését, vagy egy saját vállalkozás indítását a jövőben.

„Azt üzenném, hogy higgyetek magatokban, mert többre vagytok képesek, mint amit gondoltok. Ha az ember keményen dolgozik a céljaiért, akkor lehet, hogy egyszer-egyszer elcsúszik vagy hibázik, de végül eléri majd azokat. Talán, ami a legfontosabb, hogy olyan célokért dolgozzatok, amikért szerettek tenni, és amit közben is élveztek. Az út szerintem sokszor fontosabb, mint maga a cél. Mert az a lényeg, hogy mindennap úgy érezzük, a helyünkön vagyunk, és azt csináljuk, amit szeretünk” - tanácsolja Lili.

lili_5_integet.jpg

A következő hónapokban Lilinek körülbelül hét futóversenye lesz, valószínűleg ezek közül a három legjobb eredménye számít majd a kvalifikációban. Május végén Katarba utazott, hogy valóra váljon egy óriási álma - részt vett élete első Gyémánt Ligás versenyén Dohában. Június 29-ig szurkoljunk együtt, hogy minden a legjobban sikerüljön, és kivívhassa a tokiói részvétel jogát!

Nappal a tokiói olimpiára készül, éjjel közgazdász - interjú Tóth Lili Anna akadályfutóval Tovább
“Ha ép lennék, valószínűleg többen tudnák, hogy ki vagyok”  - Interjú Adámi Zsanett paralimpikonnal és kommunikációs szakértővel

“Ha ép lennék, valószínűleg többen tudnák, hogy ki vagyok”  - Interjú Adámi Zsanett paralimpikonnal és kommunikációs szakértővel

adamizsanett1.jpg

Négyszer úszott világcsúcsot, a Tokiói Paralimpiára készül, az élsport mellett kommunikációs szakértőnek tanul a Corvinuson. Hogy van mindenre ideje? Honnan jött számára az úszás iránti kötelességtudat? Milyen kilátásai vannak ma egy paralimpikonnak? Adámi Zsanettel beszélgettünk.

2021. 06. 09. Írta: Szentkirályi Lili, borítókép: femcafe

Egy igazi ikon, inspiráció minden maximalista számára. Zsanett 26 éves mesterszakos hallgató a Corvinus Egyetemen, kitűnő eredményekkel, miközben világszintű úszó, többszörös paralimpikon és világbajnok. Emellett kérdés nélkül megérdemelné a képzeletbeli “legjobb időmenedzsment” díjunkat.

Zsanett 2015 óta tanul a Corvinuson, két év alatt sikeresen elvégezte a Kommunikáció- és médiatudomány alapszakot, most pedig a mesterszakon tanul, és a doktorira készül. Húsz éve úszik, a riói olimpián negyedik és hatodik helyezést ért el, négyszer úszott világcsúcsot, és két negyedik helyezést hozott el a 2019-es világbajnokságról. Mindezek mellett időt szorít a barátaira, a magánéletére és időnként a munkájára is.

Általános iskolás korod óta úszol. Mit jelentett neked akkor az úszás, és mit jelent ma?

Az elején nagyon szerettem, viszont ahogy egyre ügyesebb lettem, megjelent sok-sok elvárás. A szabadtéri, suli utáni programok eltűntek mellőlem, a barátok szerencsére ugyan nem, de nekem mindig csak az edzés volt. Emiatt az úszás szerepe átalakult: úgy éreztem, hogy nekem ez ugyanolyan kötelességem, mint mondjuk iskolába járni. 

Valahogy az úszás felettem állt, én meg teljesítettem neki: ő volt a szülő, aki megmondta, hogy mit kell csinálni, én meg mentem, mint a jó gyerek, hogy nehogy kikapjak. Mára pedig azt érzem, hogy én is felnőttem, és már inkább partneri viszonyban vagyok vele. Már nem tekintem kötelességnek, már nincs megfelelési kényszerem felé. Lemegyek edzeni, tudom, hogy nekem is jó, tudom, hogy mit profitálok belőle, tudom, hogy ismernek sokan, tudom, hogy ebből előnyöm származik, úgyhogy csinálom. 

De azt nem mondanám, hogy szeretem. 26 évesen ülök most itt, és 19-20 éve úszok, szerintem ez brutális.

image0_jpeg.jpgVagyis amikor kisebb voltál, akkor a kötelességtudat hajtott, most pedig objektívebben, a pontos előnyök tudatában csinálod?

Amikor elkezdtem az úszást, még nyilvánvalóan nem voltak átütő sikereim. Nem tudtam mivel érvelni, hogy miért én döntsem el, hogy nekem mi a jó. Csak mentem, és csináltam amit mondtak, alávetettje voltam ennek az egésznek. Ma már látom, hogy teljesítettem: úsztam négy világcsúcsot, paralimpikon vagyok, negyedik és hatodik helyezést értem el Rióban, nemzetközi és hazai szinten is elértem olyan teljesítményt, amivel  elégedett vagyok, és ezért már nem akarok megfelelni senkinek. 

Elégedett vagy a teljesítményeddel, viszont már nem szereted az úszást. Hogyhogy nem hagyod abba mégsem?

Ha az úszást nem is, a sikerélményt imádom. A sikerre éhezem. Tudom azt, hogy ezt a tanulással is megkapom, de az úszás a másik forrása.

Mikor vált egyértelművé számodra, hogy profi szinten szeretnél foglalkozni az úszással?

Szerintem hét éves korom körül. Én még abban a generációban tudtam úszni, amelyikben a régi nagyok: nem már rég visszavonult klasszisokkal példálóztak nekünk, hanem még aktívak voltak a nagy hőseink. Nagyon meghatározó volt számomra, amikor 11 évesen kijutottam az első nemzetközi versenyemre: “menőnek” éreztem, hogy válogatott mezben repülök a csapattal, anyáék nélkül, csak az edzővel és a csapattársakkal.

Milyen érdekes, hogy így emlékszel erre az első nemzetközi versenyre.

Igen, emlékszem, ahogy a csapatvezetőnk, Pásztory Dóra (kétszeres paralimpiai bajnok - a szerk.) egy plátói példaképből egy valós emberré vált az utazás alatt, akivel beszélgetni lehetett. Emlékszem, hogy nagy hó volt, és étterembe mentünk. Ő garnélarákot evett, én pedig még sosem láttam ilyet - csak néztem nagy szemekkel, hogy mi az ott a tányéron. Késő este volt, amikor nekem otthon már rég aludnom kellett volna, itt viszont még nagyban éttermeztünk.

Ez úgy hangzik, mint a szabadság.

Igen, az úszástól ezt is kaptam. Anyáékkal nőttem fel, a mindennapjaim abból álltak, hogy edzés, tanulás, otthon. Ez az élmény pedig fantasztikus volt. Azt éreztem, hogy már nagylány vagyok, és egyedül is boldogulok a nagyvilágban.

Mik a terveid a jövőre nézve az úszással kapcsolatban?

Konkrét dátumot, amikor abba fogom hagyni az úszást, nem tudok mondani, szerintem sose fogok tudni. Május 15-én utaztam Madeirára az EB-re, utána Tokió lesz nyáron, és hogy utána mi következik, azt nem látom magam előtt. Úgy vagyok vele, hogy amíg sikerem van, amíg visznek versenyekre, addig ha nem mennék, lemondanék egy lehetőségről, ami értelmetlen lenne. 

Ugyanakkor az idei paralimpia után más lesz a középpontban: nagyobb hangsúlyt szeretnék fektetni a magánéletemre, az egyetemre és a szakmai életemre. Ha emellett ki tudok jutni versenyekre, az szuper, de nem érezném magam rosszul, ha be kellene fejeznem. Van egyfajta biztonsági háló alattam, már nem érezném “cikinek” abbahagyni az úszást, hiszen már annyi mindent elértem.

Olvastam rólad, hogy szeretnél doktori képzésre menni. Mi a motiváció emögött?

A családon belüli kommunikációval szeretnék foglalkozni hosszú távon, ebből írtam az alapszakos szakdolgozatomat és egy TDK-t is. Azon belül pedig az örökbefogadással kapcsolatos családon belüli gyermek-szülő kommunikáció, szülő-szülő kommunikáció, társadalomban lévő kommunikáció érdekel. Miért tabu ez a téma, miért beszélnek nehezen erről az emberek? 

Azt gondolom, hogy akkor tudok hiteles lenni, ha minél több tudásom van a témában, és minél többet publikálok róla. Itthon ez egyáltalán nem kutatott terület. Engem is örökbe fogadtak, ami úgy gondolom, hogy nagyon jó hitelességi alapot nyújt, de mindenképpen szükségesnek tartom a doktori képzés elvégzését. Én magam is olyan emberhez fordulnék szívesen segítségért, aki ebben szakképzett.

Miért döntöttél úgy, hogy otthagyva a nemzetközi tanulmányok szakot  kommunikációra mész, és milyen a kapcsolatod azóta ezzel a szakkal?

Én alapszakon azért mentem az NT-re, mert nagyon nyomtak külsőleg, hogy ne egy “büfészakra” menjek. Sokan mondták, hogy legyek sportdiplomata a parasportban, mert az egy hiányzó szegmens. Így jött az NT, viszont hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem az én szakom. Úgyhogy átmentem kommunikációra, ami az eredeti ötletem volt, és végső soron sokkal jobban tetszett, jobban éreztem magam ezen a szakon. Mesterszakra is többek között azért jelentkeztem, mert imádok corvinusos lenni, nagyon szeretem az egyetemet és a tanszéket.

image1.jpegA CHERRISK-nél dolgoztál hét hónapot, de nemrégiben felmondtál. Miért döntöttél így?

Nagyon nehéz döntés volt, hiszen nagyon szerettem a munkámat, de úgy éreztem, nem tudtam tartani a magamtól elvárt minőségi szintet, ami viszont nekem nagyon fontos. Ha azt érzem, hogy nem tudok teljesíteni, az mindig nagyon rossz érzés. Februárban mondtam fel, három  hónap a felmondási idő, úgyhogy most hagytam abba.

Akkor ez a maximalizmus egy kicsit abból is fakad, hogy ha nem is lesz sikerélményed, akkor ne magadat okold, és meglegyen a “mindent megtettem” érzés?

Igen, ez is biztos a sportból jön: egyéni sportot űzök, rajtam múlik, hogy hogyan teljesítek, nem úgy, mint egy csapatjátékban. Ha én nem teszem oda magam edzéseken, akkor biztos, hogy nem fogok jól úszni. Ez egy kicsit olyan, mint például most a TDK: tudtam, hogy két hét alatt dobtam össze, közel sem volt benne annyi energiám és munkám, mint mondjuk a szakdogámban, ami sokkal jobban is sikerült. Ha vissza is pattanok, mindig talpra állok utána, nem szoktam megijedni.

Akkor könnyen megküzdesz a kudarccal?

Hát, azért nem szeretem, de szerintem senki sem. A kudarc is motivál, bár talán nem is kudarcként élem meg annyira ezeket, mint inkább tanulási lehetőségként.

Milyen Magyarországon paralimpikonnak lenni? Mennyi támogatást, figyelmet kaptok a többi olimpikonhoz képest?

Az áprilisi Glamour-napok alatt most először fordult elő a Glamour történetében, hogy egy paralimpikon - Illés Fanni - szerepelt a címlapon. Róla pont a napokban olvastam egy Facebook-bejegyzésben, hogy a Forbes hasábjaira is rákerült, ami szintén történelminek számít a paralimpikonok életében itthon. Én abszolút azt látom, hogy ez az egész jó irányba mozdul, azon viszont még szerintem lehetne javítani, hogy még több paralimpikont jelenítsenek meg. Sajnos az olimpikonokhoz képest töredéknyi figyelmet, reklámot és szponzorációt kapunk.

ikon.jpgSzeretnél ebben a változásban aktív szerepet vállalni?

Kép: Glamour

Rio előtt a Telekom reklámarca voltam az “Együtt dobban a szív” kampányban: ott én voltam az egyetlen paralimpikon. Emellett az Ikon magazin címlapján is szerepeltem, amit szintén nagyon szerettem. Jelenleg nincs ilyen megjelenésem, de el tudom képzelni, hogy még lesz.

Ennek az egyik oka, hogy a saját márkaépítési- és marketingképességem hagy némi kívánnivalót maga után, úgy is mondhatjuk, hogy nincs arcom hozzá. Sportolóként szerintem fontos a szerénység, viszont így is szükségesnek érzem, hogy fejlődjek a saját branding területén.

Emellett a szponzoráció is fontos szempont - én sajnos ebben sem vagyok túl jó. Nehezen keresek fel cégeket, hogy szeretnének-e támogatni, többek között emiatt is lesz hamarosan egy menedzserem. 

Hol tart ezzel kapcsolatban a társadalmi diskurzus?

Azt tudom, hogy a Magyar Paralimpiai Bizottságnak vannak támogatói, illetve annak idején például én is kaptam apanázst.

Viszont azt gondolom, hogyha ép lennék, négy világcsúccsal, riói és világbajnoki negyedik helyezésekkel, valószínűleg többen tudnák, hogy ki vagyok, és jóval több megkeresésem lenne. 

Nyilván ez az én hibám is, mert nem fektetek ebbe energiát, de szerintem az alaphelyzet sem jó. Úgy gondolom, hogy ezen még bőven van mit csiszolni. Társadalmi diskurzus sajnos egyáltalán nincs erről. Mindenki örül annak, ha kap valamit, de nincs egy irányított összefogás ennek érdekében. 

Nekem is van most két szponzorom, és vannak a fejemben márkák is, akikkel szívesen együttműködnék, csak neki kéne fogni ennek az egésznek. Egy félelmem viszont van. Nem tudom hogyan kezelném azt a választ, hogy szép vagy és tehetséges, szuper dolgokat értél el, de mozgássérült vagy, úgyhogy bocs, de nem. 

A paralimpiai közösség összetartóbb, erősebb a nehézségek miatt?

Szerintem nem. Inkább klubszinten igaz ez az összetartás. Nem mondanám, hogy nem erős a közösség, de régen erősebb volt. Amióta a nagy legendáink abbahagyták az úszást, egy kicsit szétesve érzem az egészet. Ez valamennyire az én hibám is talán. Ahogy említettem korábban, nekem nagyon fontos a tanulás és a szakmai elismerés, ezért inkább arra vágyom, hogy úgy éljek a köztudatban, mint Adámi Zsanett, kommunikációs szaktanácsadó, nem úgy, mint Adámi Zsanett, paralimpikon úszó. Végső soron nekem a tanulásban elért és a szakmai eredményeim fontosabbak. Ezért nem is teszek eleget azért, hogy erősítsem ezt a közösséget, ami szomorú, de sajnos nincs erre is kapacitásom. Az olyan társaim, mint például Illés Fanni viszont alkalmasak lehetnek erre. Ha én nem is, de van itt más, aki tud ezen változtatni.

“Ha ép lennék, valószínűleg többen tudnák, hogy ki vagyok”  - Interjú Adámi Zsanett paralimpikonnal és kommunikációs szakértővel Tovább
Eredményesség, hűség, fair play - Kedvenc sportolóink

Eredményesség, hűség, fair play - Kedvenc sportolóink

buffon_forras_wikipedia.jpg

Mi az, ami a leginkább megfog minket egy sportolóban? A jelleme? A pályán nyújtott teljesítménye vagy a pályán kívüli cselekedetei? Szerkesztőségünk tagjai a kedvenc sportolóikat mutatják be.

2021.03.29. Írta: Belayane Najoua, Hegedüs Kata, Rada Bálint, Engelbrecht Azurea, borítókép: Gianluigi Buffon, Wikipedia

Gianluigi Buffon (labdarúgó)

Buffon eleinte nem kapus akart lenni, hanem középpályás, de állítása szerint túl lusta volt a futáshoz, így inkább beállt a kapuba. Jól is tette: 176-szor volt a válogatottban, így az első helyen áll az örökranglistán a válogatottban lejátszott meccsek száma alapján. Tizenhatévesen az AC Parma-ban kezdte, ahonnan röpke egy év után már átkerült Serie A-ba és onnantól kezdve egy töretlen karrier vette kezdetét. Jelenleg világbajnok olasz labdarúgó, a Juventus kapusa.

A Juventushoz 2001 nyarán került, amikor az addigi legdrágább kapus lett, hiszen a klub 105 milliárd lírát fizetett érte. Az első juventusos meccsén emlékezetes pillanattal nyitott:az első tíz percben kivédett egy veszélyes szögletet, így hozzásegítette a csapatot a vezetéshez. Többször választották meg az év legjobb kapusának, és 2006-ban az UEFA Év csapatába is beválasztották. 2018-ban átigazolt a Paris Saint Germain-hez, de 2019-ben visszahúzta a szíve a Juventushoz.

2021-ben az IFFHS megválaszotta minden idők legjobb kapusának, így Buffon olyan kapusokat szorított a háta mögé, mint Iker Casillas és Petr Cech.

Egy nemrég készült interjú szerint 2023-ig tervez a kapuban állni. Utána vajon milyen jövő vár rá? Lehet, hogy Pirlo példáját követve ő is a pályán marad, csak már nem mezben, hanem öltönyben?

Szilágyi Áron (vívó)

Mikor Magyarország sport teljesítményeiről idézünk fel emlékeket, a vívásról hajlamosak vagyunk megfeledkezni. A kard-, tőr- és párbajtőrvívás technikai jellegű sportok, amikhez rengeteg figyelem, ügyesség és koncentráció szükséges.

szilagyi_forras_444_jpeg.jpg

Kép: Szilágyi Áron, 444

Szilágyi Áron kétszeres olimpiai, valamint világ- és Európa-bajnok kardvívó. Sikerei a kétezres évek elejére nyúlnak vissza: 2008-ban, mindössze 18 évesen bejutott a 16 legjobb közé a pekingi olimpián. 2010-ben a junior világbajnokságon egyéniben harmadik helyezést ért el.

2012-ben jött a londoni olimpia, és Szilágyi Áron hosszú küzdelem után kard egyéniben megszerezte az első olimpiai aranyérmét.

A 2016-os riói olimpián pedig megvédte olimpiai címét. Mind csapatban, mind egyéniben kiemelkedő magyar tehetség, aki tervei szerint 2024-ig nem tervez visszalépni a versenyzéstől.  Jelenleg a vírushelyzet miatt elhalasztott 2020-as tokiói olimpiára készül, és mellette a Vasas vívószakosztályának elnökeként tevékenykedik. 

Szilágyi Áron a sportolás mellett a tanulásra is nagy hangsúlyt fektet. Az ELTE Társadalomtudományi Karán, Nemzetközi tanulmányok szakon szerezte meg alapfokú diplomáját, valamint sportpszichológiai érdeklődése végett jelentkezett a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológia szakára is. 

Kamuti Jenő (vívó)

Kicsit rendhagyó választás egy olyan sportoló, akit sosem láttam élőben versenyezni, és személyesen is csak jócskán visszavonulása után találkoztam vele. Pedig sportpályafutása párját ritkítja: vívóként egyéni tőrben kétszeres olimpiai ezüstérmes (1968 Mexikóváros, 1972 München), csapatban világbajnok (1957), összesen kilencszeres vb-érmes, a Nemzet Sportolója - címeinek felsorolása hosszú oldalakba telne. Mexikói ezüstjét Kárpáti Rudolf a legnagyobb versenyzői bravúrnak titulálta, amit valaha is látott, miután a vigaszágról három világbajnokot is legyőzve jutott a döntőbe.

kamuti_forras_mob_szalmas_peter_1.jpg

Kép: Kamuti Jenő, MOB/Szalmás Péter

Kamuti személye azonban jócskán túlmutat eredményességén. Szerintem ő maga a fair play, mint eszme legtökéletesebb megtestesítője.

Amellett, hogy UNESCO Fair Play-díjas sportoló, civil szakmájában is embereken segít: a MÁV Kórház és Rendelőintézetben öt évig kórházigazgató főorvos volt.  Már több mint húsz éve a Nemzetközi Fair Play Bizottság első embere, miközben sportvezetőként és magánemberként is azon dolgozik, hogy a sport legfontosabb értékeit, a tisztességet, a kitartást, mások tiszteletét, az etikus és emberi cselekedeteket népszerűsítse. Talán ő képviseli a legjobban mindazt, amiről a sportnak szólnia kellene.

Hanjú Juzuru (műkorcsolyázó)

Noha én nem vagyok nagy sportrajongó, ám a műkorcsolyázásról egyszerűen nem tudom levenni a tekintetem, Hanjú Juzuru pedig az egyik legikonikusabb alakja ennek a gyönyörű sportnak. Négyéves korában kezdett el korcsolyázni, és a 2004-2005-ös évadban vett részt először országos versenyen. 13 évesen ő volt a Japán Junior Bajnokság legfiatalabb nyertese, és innentől nemzetközi szinten is versenyzett, sorra zsebelve be az érmeket. Most 26 éves, kétszeres olimpiai aranyérmes, kétszeres világbajnok, a műkorcsolya Grand Prix négyszeres győztese, és sorra dönti a világrekordokat – így nem is csoda, hogy minden idők legnagyobb műkorcsolyázójának tartják.

hanyu_forras_new_york_times_chang_w_lee.jpg

Kép: Hanjú Jazuru, New York Times/Chang W. Lee

Azonban rögös utat járt be ezért a címért. 2004-ben három évre bezárt a korcsolyapálya szülővárosában, ami jelentősen megnehezítette számára az edzést. Többször súlyosan megsérült - többek között a 2014-es Kínai Kupa során és a 2018-as téli olimpia előtt nem sokkal - azonban még ezek sem állították meg a versenyzésben.

Mintha semmi sem állhatna útjába, ahányszor elesik, mindig felkel – ez pedig nem csak a jégen töltött idejére igaz.

Műkorcsolyázó karrierje mellett 2015 óta a Japán Vöröskereszt földrengés utáni újjáépítési erőfeszítéseinek szószólója. Szülővárosát komoly károk érték a 2011-es kelet-japán földrengés során, és az elmúlt évtizedben nagyjából 31 millió jent adományozott az érintett területek újjáépítésére.

Eredményesség, hűség, fair play - Kedvenc sportolóink Tovább
Merre tart a posztmodern sport? – I. rész: az olimpiától a topfutballig

Merre tart a posztmodern sport? – I. rész: az olimpiától a topfutballig

football-488714_1920.jpg

A szórakoztatóipar, a kultúra és a sport viszonya radikális átalakuláson ment keresztül az utóbbi években. Hogy mit hoz a jövő? Hazai és nemzetközi sportszakértők segítségével kerestük a választ az V. SKEOF Konferencián. Cikksorozatunk első részében az olimpiai mozgalommal és a nemzetközi klubfutball trendjeivel foglalkozunk.

2021.02.15. Írta: Rada Bálint, borítókép: jarmoluk, Pexels

Milyen jövőt kínál a digitalizáció a hivatásos sportnak? Hogyan gyorsította fel a járvány a sportanalitika térnyerését? Hogyan alakult át a sport és a szurkolók viszonya? „A harmadik évezred harmadik évtizedének kihívásai a sportban” címmel került sor a Budapesti Corvinus Egyetem Sportgazdaságtani Kutatóközpontjának szervezésében az V. SKEOF (Sportgazdaságtani Kutatók és Egyetemi Oktatók Fóruma) Konferenciára, mely a vírushelyzetre való tekintettel ezúttal online formát öltött és melynek néhány kiemelten fontos témájáról az alábbiakban értekezünk.

Miért nem kell a városoknak az olimpia?

Holger Preuss, a mainzi Johannes Gutenberg Egyetem neves professzora szerint az olimpiai mozgalom által képviselt új irány és az Agenda 2020 radikális változásokat hozhat a gigászi méretű sportrendezvények szervezésében.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (IOC) új alapelvei olyan területeket érintenek, mint a fenntarthatóság, az átláthatóság, a kiadáscsökkentés, a rugalmasság és az inkluzivitás.

Ennek fontos háttere a társadalmi ellenállás az olyan óriási sportesemények rendezésével szemben, mint az olimpia. 

A 2024-es budapesti pályázat kapcsán Preuss szerint jól kirajzolódott az az öt tényező, melyek miatt sokan ellenzik egy-egy város vagy régió saját rendezésű sporteseményeit. Az egyik ilyen a költségekben jelentkezik: a nemzetközi sportesemények ára nagyon magas, a tervezett eredmények (országimázs, sportélet felélénkülése, infrastrukturális fejlesztések) pedig gyakran kevéssé kézzelfoghatók, a káros hatások a szemünkben felerősödnek (ráadásul gyakran a média is ezeket emeli ki), így a társadalom úgy ítélheti meg, hogy a rendezés nem kifizetődő.

Ezekhez szorosan kapcsolódik a „gigantism” és a kommercializáció jelensége: a sportesemények az utóbbi években egyre nagyobbak lettek, egyre többet akartak mutatni, miközben egyre inkább elüzletiesedtek. Mindez a földrajzi közelség okozta erősebb bevonódással, illetve a kormányzat és a szervezők iránti esetleges bizalmatlansággal és korrupciós gyanúkkal kiegészülve egy olyan erős ellenoldalt alkot, melynek tükrében már nem is olyan meglepő, hogy a városlakók nem támogatták Budapest 2024-es olimpiai pályázatát.

Preuss szerint a megoldás kulcsa az olimpiai mozgalom új alapelveinek követése lehet. A szövetség például már nemcsak városok, hanem egész régiók számára is lehetőséget ad arra, hogy közös rendezői pályázatot nyújtsanak be (az első ilyen a 2026-os milánói-cortinai téli játékok lesz), ezáltal minimalizálva a fölösleges infrastrukturális beruházásokat és biztosítva a fenntartható örökséget. Az IOC 2030-ra szeretne teljesen klímasemlegessé válni, emellett pedig olyan kezdeményezéseket is támogat, mint a nagy szenegáli faültetés. Az ország fővárosa, Dakar 2026-ban ifjúsági olimpiának adhat otthont, a szervezők pedig a környezetkárosítással egyenlő mértékben ültetnek majd fákat az ország területén, ezáltal csökkentve a károsanyag-kibocsátást, illetve a „zöld fal” koncepció mentén lassítva a térség elsivatagosodását.

image_2_2.png

Topfutball a járványon innen és túl

A fenntarthatóság a nemzetközi topfutball számára is kulcsfontosságú kérdés. A járványhelyzet ugyanakkor katalizátora lehet más fontos változásoknak is. Paula de la Pena, a spanyol elsőosztályú Granada csapatának külső kapcsolatokért és fejlesztésért felelős vezetője, Dudás Hunor, a „the path sports management” vezérigazgatója, Jesus Pizarro, a spanyol első- és másodosztályú labdarúgó-bajnokságokat magába foglaló La Liga  regionális képviselője, illetve Olivier Jarosz, a genfi székhelyű Club Affairs vezető üzlettársa egy kerekasztal-beszélgetésben tértek ki a topfutball jövőjére.

De la Pena szerint a jövő a digitalizáció, a szurkolókkal ápolt kapcsolat, illetve az üzleti modellek terén tartogat igazán komoly kihívásokat, egyúttal lehetőségeket.

Az utóbbi különösen nagy hangsúlyt kapott az elmúlt egy évben. A futballklubok bevételei javarészt három forrásból érkeznek: közvetítési jogokból, szponzorációkon keresztül, illetve a meccsnapokról. Utóbbi 2020-ban teljesen kiesett, hiszen a találkozók zártkapusak, ráadásul világszerte mindössze két ország (Fehéroroszország és Burundi) nem függesztette fel bajnokságait az első hullám idején. Ennek kapcsán sokan feltételezik, hogy a tévés pénzeket leghatékonyabban kezelő és szétosztó Premier League helye rövid távon megerősödhet a világ legerősebb bajnokságaként.

A bevételszerzés új módjaival kellett előállniuk a csapatoknak, ami azért is vált különösen nehézzé, mert az online marketingpiac a járvány hatására hihetetlenül telítetté vált. A megoldásban segítséget jelenthet a digitalizáció, az új lehetőségek kiaknázásában pedig Pizarro szerint a La Liga élen jár. A szövetség nemcsak szoros kapcsolatot ápol a klubokkal, de támogatja is őket, miközben folyamatosan új módokat keres arra, hogy hogyan érhetnék el a szurkolókat. Erre egy jó példák az online „La Liga Music Festival”, az online beszélgetési lehetőségek a sportolókkal, a Twitchben rejlő lehetőségek kiaknázása vagy a stadionokban kialakított mesterséges atmoszféra, mely bár nem helyettesítheti az eredeti hangulatot, valamit azért mégis hozzáad a közvetítésekhez és a meccsélményhez.

Az átigazolási piac is teljesen átalakult. Dudás szerint a topklubok és a kisebb csapatok a nehéz anyagi körülmények miatt egyaránt kevesebbet költenek átigazolásokra, ezáltal megnőtt a kölcsönszerződések, illetve az opcionális vásárlási jogok szerepe. Ez együtt jár az adatalapú döntéshozás elterjedésével. A témában Tarkan Batgun, a statisztikai adatelemzéssel foglalkozó Comparisonator vezérigazgatója tartott előadást, melyben kiemelte, hogy a vírushelyzet jelentősen felgyorsította a scouting-rendszer átalakulását.

skeof.png

Azzal, hogy a megfigyelők nem lehetnek ott a stadionokban, sokkal inkább támaszkodnak a statisztikai adatokra, melyek minden korábbinál nagyobb információhalmazt biztosítanak számukra. Ebből egyszerre profitálhatnak a klubok (hiszen hatékonyabb átigazolási politikát folytathatnak, taktikai változtatásokat hajthatnak végre), a játékosok (pontos visszajelzést kapnak a teljesítményükről és a fejlesztendő területekről), az ügynökségek (hatékonyabban köthetik össze a klubokat a  megfelelő játékosokkal), a média (színesíthetik a közvetítéseket, több információt oszthatnak meg) és a szurkolók (több információhoz juthatnak, jobban megérthetik a játékot) is.

Az így átalakult piacokon azok maradhatnak sikeresek, akik a lehető leggyorsabban képesek az adatok hatékony értelmezésére, majd a pontos döntéshozatalra.

„A Ferencváros helye az Európa Ligában van”

Abban, hogy a magyar klubfutballt hol helyezzük el ebben a változó sportvilágban, segítséget nyújthat a Ferencváros helyzetének áttekintése. A Bajnokok Ligájába 25 év után visszatérő klubot működtető cég vezérigazgatója, Orosz Pál szerint az elmúlt két európai kupaszezon megmutatta, hogy a Ferencvárossal elsősorban Európa-ligás csapatként kell számolni, amely már így is komoly előrelépés az utóbbi évekhez képest. A magyar klubfutball Orosz (és a magyar szakírók nagyrészének) véleménye szerint a késői szocializmusban került jelentős hátrányba a nemzetközi mezőnyben, hiszen míg a keleti blokk országaiban központosított, állami irányítású sportélet zajlott, addig nyugaton az élsport már rég piaci alapokon működött.

soccer-768685_1920.jpg

Kép: Free-Photos, Pexels

A Ferencváros szurkolói bázisa jelentősen nőtt az utóbbi években. Orosz szerint ennek legfőbb oka a szisztematikus építkezés, illetve a Ferencváros, mint márka építése. Utóbbi a sportvilágban azért is különösen összetett folyamat, mert úgynevezett emocionális márkákról (love brand) beszélünk, vagyis, ha egy szurkoló kiválaszt egy klubot, akkor azt nem cseréli le úgy, mint egy ital- vagy egy ruhamárkát. Az eredményesség a Ferencvárost „Magyarország kirakatcsapatává” tette, Orosz szerint az ezzel járó eredménykényszer miatt nem építhetnek pusztán a magyar fiatalokra. Erre reflektált Esterházy Mátyás előadása is: míg hazánkban a versenykényszer és a rengeteg légiós miatt a 21 éven aluli játékosok az elérhető játékpercek 5,1 százalékát töltik a pályán, a környező országokban ez az arány nincs 15 százalék alatt.  Bár jövőre harmadik európai kupasorozatként bemutatkozik majd a Konferencia Liga, Orosz szerint a cél továbbra is az EL- és a BL-szereplés kiharcolása lesz a zöld-fehéreknek.

A vírushelyzet természetesen a Ferencvárost is érintette, ráadásul a Bajnokok Ligája tekintetében hatványozottan: azzal, hogy a Barcelona és a Juventus ellen csak zárt kapuk előtt játszhatott a klub, hatalmas bevételektől esett el. Fontos ugyanakkor megjegyezni, hogy a topklubok bevételcsökkenése még ennél is nagyobb.

Arról megoszlanak a vélemények, hogy a járványhelyzet hatására nőni vagy csökkenni fog-e az európai óriásklubok fölénye, Orosz szerint azonban radikális változást várni irreális lenne.

Merre tart a posztmodern sport? – I. rész: az olimpiától a topfutballig Tovább
Út Tokióba

Út Tokióba

71951085_3001430686550178_5623045860519575552_o.jpg

A magyar női kézilabda válogatott már Japánban akklimatizálódik, edzőmeccsekkel próbálja felvenni a ritmust a 2019. november 30-án kezdődő világbajnokságra, ahol reális cél lehet az olimpiai kvalifikáció kivívása is.

„A jelenlegi magyar válogatott gyorsabb és erősebb, sokat lépett előre az elmúlt három évben; nagyon közel vagyunk az élcsapatokhoz, ami nagyon bíztató a jövőre nézve” - ez a mondat a magyarországi sajtótájékoztatón hangzott el Pálinger Katalintól, a kézilabda szövetség alelnökétől. Más sportágak válogatottjával ellentétben ennek a csapatnak tényleg reális esélye van nem csak, hogy kijutni, de jól is teljesíteni egy-egy világversenyen. A válogatott irányítását 2016-ban átvevő dán szövetségi kapitány, Kim Rasmussen kiváló helyzetbe került az elmúlt években. Az utánpótlás válogatottak sorra nyerték a tornákat az elmúlt években, így a kapitánynak lehetősége volt egy teljesen megfiatalított válogatott keretet összeállítania a VB-re. 2018 nyarán a Debrecenben megrendezett junior VB-n teljesen simán, az egész mezőnyt végig verve (csak a norvégok okoztak kisebb problémákat) lett világbajnok a csapat, majd egy évre rá szintén hazai környezetben, ezúttal Győrben, egy még fiatalabb generáció junior Európa-bajnok lett idén nyáron. Rengeteg a potenciál ezekben a fiatal játékosokban és már sokan szerepet kaptak a felnőtt válogatottban is, viszont a dán edző tudja, hogy nem dobhat be mindenkit először a mélyvízbe.

71107024_3001419063218007_8033640411958345728_o.jpgA 18 fős válogatott keret gerincét a fiatalítás ellenére is egy megbízható idősebb generáció adja, akik hétről hétre a világ talán legerősebb bajnokságának számító NB1 mellett a BL-ben és az EHF kupában is szerepet kapnak. Érdemes azt is kiemelni, hogy a kerettagok mindegyike Magyarországon játszik. A 18 fős keretből 8 játékos képviseli a Ferencvárost, itt érdemes lesz a fiatalokra figyelni. Háfra Noémi és Klujber Katrin is oszlopos tagjai voltak a 2018-as debreceni VB aranycsapatnak. Háfra tavaly a Bajnokok Ligája góllövőlistáján végig a top 5-ben volt, míg Klujbert, aki tavaly debütált a BL-ben, kétszer is megválasztották a hónap játékosának. Négy játékost ad a Debrecen csapata is. Itt Kovács Annát érdemes kiemelni, aki az elmúlt évek legeredményesebb játékosa volt a magyar bajnokságban, ha a lőtt gólok és a lejátszott percek számát vesszük figyelembe. A debreceni csapat irányítója Vámos Petra - a válogatott legfiatalabb tagja - élete első válogatott meccsén Oroszország ellen góllal mutatkozott be. A fent említett két csapat mellett még az ötszörös BL győztes Győri ETO, az Érd és a Siófok csapatai adták a játékosokat a válogatottba.

A válogatott rutinos csapatkapitányának, Kovacsics Anikónak sem kézilabdából, sem kiélezett helyzetekből nem lehet újat mutatni, hiszen korábban a Győrben, most meg az FTC-ben a világ elitjéhez tartozik. Ő leginkább az időeltolódást emelte ki, mint hátráltató tényező, hiszen 8 óra az eltérés a magyar és a japán időzónák között. Ezért is indult el hamarabb a csapat, és először Dél-Koreában a Szöul kupán barátságos mérkőzésekkel hangolódnak a VB meccsekre. Ez kiváló alkalom, hogy a csapat debütáló tagjai is felvegyék a ritmust. A csapatból heten vannak azok, akik tavaly vagy idén junior EB-t és VB-t nyertek. Méltán tekinthető ez a korosztály a női kézilabda jövőjének, esetleges aranygenerációjának, hiszen minden potenciál megvan bennük, hogy a hazai vagy nemzetközi klubszereplés mellett a válogatottban is megmutassák tehetségüket. Ezen a japán VB-n egyértelmű és reálisan elérhető cél az olimpiai kvalifikáció. A világbajnokság győztese kijut a tokiói olimpiára, a 2-7. helyezettek olimpiai selejtezőt játszhatnak 2020 márciusában.

Az első hely nem mondható reálisnak, hiszen a francia és a norvég válogatott évek óta dominálja a világversenyeket, de az erőviszonyok alapján nyugodt szívvel kijelenhetjük, hogy a magyar kézilabda is a világ elitjéhez tartozik.

Először a november 30-án induló csoportküzdelmeken kell jól venni az akadályokat. Magyarország a román, a spanyol és a montenegrói válogatott mellett Szenegál és Kazahsztán csapatával a C jelű csoportba kerültek. A két utóbbi csapat legyőzése már szinte most borítékolható. A montenegrói csapat okozhat majd nagyobb problémákat, a Románia elleni meccseink pedig minden esetben izgalmasok szoktak lenni. A csoportbeosztást nézve afelől nem lehet kétségünk, hogy a magyar csapat be fog jutni a középdöntőbe. Onnan pedig kicsit a szerencsén is múlik, hogyan folytatódik tovább. A magyarok idén eddig minden tétmérkőzésüket megnyerték, viszont nem is találkoztak ezek során erős ellenfelelekkel.

A kilátások mindenképpen bizakodásra adhatnak okot. Ahogyan azt Kim Rasmussen is megfogalmazta:

"Mérkőzésről mérkőzésre lép előre a csapat, ennek örülök, ráadásul a fiatalok is egyre jobban teljesítenek."

70727458_3001421793217734_9024875506180292608_o.jpgA magyar csapat november 30-án, szombaton kezd Kazahsztán ellen, majd azon a héten le is játssza mind az öt csoportmeccsét. A mérkőzések az időeltolódás miatt délelőtt 7,10 és 11 órakor kezdődnek majd, mindegyik meccset az M4 Sport vagy annak online felülete közvetíteni fogja. Már itt érdemes lesz bekapcsolódni és végig figyelni a megfiatalított, egységes és győzeleméhes magyar válogatott menetelését, melynek a végállomása reményeink szerint a jövő nyári, 2020-as Tokiói Olimpia lesz.

 

Gajdics Bálint

2019.11.25.

 

Képek forrása: Magyar kézilabda-válogatott hivatalos Facebook-oldala

Út Tokióba Tovább
süti beállítások módosítása