A közösségi média térnyerésével drámaian megváltozott a vállalatok PR-tevékenysége: egy pillanat alatt kitudódhat, ha nem bánnak megfelelően az alkalmazottakkal, vagy etikátlan az ellátási láncuk. Mit jelent ez a divatszakmára nézve, hogyan reagálhat egy ilyen botrányra egy cég, és fogyasztóként hogyan tudjuk megkülönböztetni a valódi változást a látszatintézkedéstől? Galla Daniellával, a Corvinus kutatójával beszélgettünk a Victoria’s Secretről.

2022. 01. 05. Írta: Szentkirályi Lili / Borítókép: Kolba Éva és Báthori Adrienn

Egy show, amit mindenki úgy várt, mint az Oscar-gálát

A Victoria’s Secret a divatvilág egyik legikonikusabb márkája: az évről évre megrendezett Victoria’s Secret Fashion Show nézők millióit vonzotta 2018-ig, amikor bejelentették a híres-hírhedt show végét. Az elmúlt pár évben az inkluzivitás, mint fogyasztói igény, és a #metoo mozgalom megjelenésével egyre több kritikus hang jelent meg a VS fashion showja és a nők tárgyiasítása kapcsán. 

A képen Galla Daniella.

Ez a trend a show nézettségén is megmutatkozott: a húszéves sorozat alatt a 2018-as showt nézték a legkevesebben. Mindeközben sorra röppentek fel hírek az egész modellszakmában a modellek testi, lelki és szexuális abúzusáról. A Victoria’s Secret számára idén jött el ez a fordulópont, amikor is Bridget Malcolm elmesélte történetét a 60 Minutes Australianak. A videóban szó esett többek között szexuális zaklatásról, drogfogyasztásra buzdításról, illetve a szakma és környezet által prezentált végtelenül kontrolláló és abuzív viselkedésről, ami gyakran testkép- és étkezési zavarokhoz vezetett.

Higgadtság és válságkommunikáció

Vajon mit jelenthet egy ilyen videó a márka számára, hogyan tud rá reagálni, és lehetséges-e valódi változás egy ilyen videó eredményeként? Galla Daniella, a Budapesti Corvinus Egyetem tanársegédje, marketingkommunikációs szakértő szerint ma egy brand egyik legerősebb PR-felülete maga a munkavállaló, hiszen a munkavállaló egy olyan hiteles üzenetet tud közvetíteni, amit a fogyasztó nagyon könnyen befogad. Emiatt elengedhetetlen, hogy a cég egyrészt méltósággal kezelje a munkavállalót, másrészt a munkavállaló azonosulni tudjon a brand értékeivel és identitásával. Azonban, ha mégis megtörténik egy fentihez hasonló eset, a cégnek egyből válságkommunikációra kell kapcsolnia.

“A válságkommunikáció esszenciája a  higgadtság: késve, de jól reagálni még mindig jobb, mint belesodródni egy vitába egy gyors, átgondolatlan reakció miatt.”

A brand legjobb opciója tehát az, hogy csendben megvárja, amíg lezajlik a hullám, és egy újrapozícionálással megpróbálja újjáépíteni a róla alkotott képet. Természetesen idővel a volt munkavállalóval is fel kell vennie a kapcsolatot, hiszen a vállalat nem teheti meg azt, hogy nem vállal felelősséget a tetteiért. 

A fenti történet jól példázza, hogy az elmúlt években hogyan alakult át a PR szerepe egy vállalat életében. Daniella szerint mára felértékelődött az, hogy egy cég kikkel dolgozik együtt, mind az ellátási lánca, mind pedig a munkavállalói jelentősek PR szempontból. Emellett az is jellemző, hogy ma már nem működnek a tipikus CSR-hackek: egy jótékonysági főzés karácsony előtt már nem elég ahhoz, hogy megfogja akár a médiát, akár a vásárlót.

“A valódi, sikeres PR-tevékenység napjainkban akkor valósul meg, ha a kommunikációs üzenetben a társadalmi felelősség a vállalat alapértékei, küldetése és víziója között kap helyet. A PR ma már arról szól, hogy mi egy cég alaptevékenysége, és mik az alapértékei, nem az extra tevékenységekről, jótettekről” - mondja Daniella.

Meddig terjed a mi felelősségünk?

Daniella szerint a fogyasztónak rendkívül nehéz dolga van 2021-ben: az információ tömkelege nehezíti a hitelesség ellenőrzését: nem hiába működik jól például a greenwashing. Bár van egy jelentős fogyasztói közeg, ami képes a differenciálásra, ez sajnos túl szűk szegmens ahhoz, hogy valódi változást idézzen elő a vállalatok életében.

“Az átlagfogyasztót sajnos könnyű megtéveszteni: nagyon nehéz különbséget tenni egy reklámfogás és a valódi érték között, főleg rövid távon” - mondja Daniella.

A magas információs költségek további problémát jelentenek. Rengeteg időbe telik egy-egy intézkedés ellenőrzése, hogy az valóban hatásos-e például fenntarthatósági szempontból vagy az inkluzivitás kapcsán. A fogyasztónak is van egy bizonyos szintű felelőssége, de elsősorban a vállalat feladata az, hogy transzparensen nyújtson valódi információt. 

A fogyasztó egyik lehetősége, hogy bojkottálja a márkát, ez azonban nem feltétlen vezet változáshoz. “Ha egyedül nem veszed a terméket, az megnyugvás lehet a lelkednek, hiszen nem veszel részt aktívan a nők kizsákmányolásában, de forradalmi változást nehéz ezzel a módszerrel elérni” - mondja Daniella.

Ha viszont a bojkott mellett megjelenik egy aktív tevékenység is, például az edukáció vagy  a figyelemfelhívás, akkor már sokkal látványosabb lehet az eredmény. Emellett a fogyasztónak van egy márkán túli felelőssége is: a márka által reprezentált, de egész társadalomra jellemző problémákra, például a testképzavarra vagy a szexuális bántalmazásra is felhívhatja a figyelmet.

Fontos, hogy a felelősség mindkét oldalra kiterjed. A márkának ugyanúgy felelőssége a társadalmilag és környezetvédelmi szempontból releváns értékeket közvetítése, mint ahogyan a fogyasztónak a tudatos választás.

Sokan gondolják zöldnek magukat, de amikor ruhavásárlásra kerül a sor, nehéz tudatosan dönteni. Az etikusság és a fenntarthatóság kutatása rámutat a globális divatipar égető problémáira. Podcast beszélgetés Dr. Faludi Julianna szociológussal.

2021.10.29. Írta: Taxner Tünde / Borítókép: Karina Tess, Unsplash

“A fast fashion gyakorlatilag nem hoz igazán újat, csak az újszerűség illúzióját gyártja” – mondja Dr. Faludi Julianna, a Corvinus Egyetem adjunktusa a Messzelátó podcast legújabb adásában. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy nagyon sok trend van, és ezek gyorsan változnak – a fast koncepciója is erre utal –, de már az 1930-as években rámutattak kutatások arra, hogy valójában nincsenek jelentős újdonságok. Képes lehet a divat etikus és fenntartható megközelítése átformálni a fogyasztók és a nagyvállalatok viselkedését?

A képen Dr. Faludi Julianna.

Gyors vagy lassú

A fast fashion jelenlegi modellje az ipari forradalom korára, a tömegtermelésnek a kizsákmányolásra és gyermekmunkára, illetve a gyapottermelésnek a rabszolgatartáson alapuló modeljére vezethető vissza. A jelenlegi globális munkamegosztás újratermeli és rögzíti az egyenlőtlenségeket. Az etikus divat irányzata ezt a modellt próbálja átalakítani és újraértelmezni azáltal, hogy felhívja a fogyasztók és a divatcégek figyelmét a méltányos munkakörülmények és az előállítási folyamat átláthatóságának fontosságára, felügyeletére.

kép: Rio Lecatompessy, Unsplash

A fenntarthatóság fogalmát a divattal összefüggésben elsősorban környezeti értelemben használták, de mára átfedésben van az etikussággal, azaz a méltányos munkakörülmények és bérek biztosításával. “Azt szeretnénk, hogy ne használjuk el sem a természeti, sem az emberi erőforrásokat, hanem egyfajta egyensúly alakuljon ki” – mondja a kutató. Ez a koncepció főleg a slow fashionben jelenik meg, ami a fast fashion ellenpólusa. Célja, hogy a jó minőségű ruhák vásárlására beruházásként tekintsünk, és utána végigkísérjenek minket egy életszakaszon.

“Manapság átalakul a fogyasztók viszonya ahhoz, amit viselnek. Fontos, hogy a ruhának mi a története.”

Tudatos fogyasztók és az online marketing ereje

“Egyre jobban szegmentálódik azon fogyasztók köre, akik törekednek a fenntarthatóságra” – mondja Dr. Faludi Julianna, a magukat fenntarthatóan gondolkodónak tartó hazai fogyasztók szokásainak felmérését vizsgáló kutatása eredményeit összegezve. 

“Most ott tartunk, hogy a fogyasztóktól várjuk el, hogy diktáljanak, és válasszanak abból, ami rendelkezésre áll a piacon.”

Ez felelősségvállalást jelent, a tudatos döntésnek azonban akadályai is vannak. Előfordulhat, hogy nem tudunk eleget a márkáról, nem engedhetjük meg magunknak, vagy nem férünk hozzá fenntartható és etikus választékhoz. “Egészen más kínálatot fog találni a fogyasztó Debrecenben, mint Oslóban” – mondja a kutató.

Kép: Becca McHaffie, Unsplash

A kutatás azonban rámutatott, hogy van egy olyan, főleg középkorú réteg, aki úgy gondolja, a döntéseivel pozitívabb irányba tudja mozdítani a világot, és ennek megfelelően cselekszik. “Akik már valamilyen tudatosságot mutatnak, könnyen elérhetőek online, és jól használják a különböző információforrásokat” – mutat rá Dr. Faludi Julianna a legfontosabb eredményre. “Sok lehetőséget látok a digitalizációban, a közösségi médiában és az e-kereskedelem előretörésében” – mondja a kutató, hiszen ez a típusú marketing alacsonyabb költséget és pontosabb, könnyebb elérést jelenthet egy induló vállalkozás számára is.

Jó példa az online felületek hatékonyságára a nemfogyasztás mozgalma, vagyis úgy csökkenteni a környezeti terhelést, hogy nem vásárolunk új ruhát. “A közösségi médiában megjelenő kihívások körül szerveződő csoportok fontos szerepet játszanak. Ez egy piacformáló erő, nem hiába próbálnak a nagyvállalatok átstrukturálással, almárkák létrehozásával a piacon maradni.”

A divat etikus és fenntartható megközelítésében minden fogyasztói és nagyvállalati döntés számít. “A divatipar egy állatorvosi ló: a legkézenfoghatóbban mutatja meg a globális piac működését egy hétköznapi fogyasztó számára, hogy megértse a problémák mélységét.”

Hallgasd meg az egész podcastet!

A Szaharától délre a Világbank adatai szerint 870 millió ember él, mégis úgy tűnik, hogy a kontinens még mindig “túlságosan messze van”. Czirják Ráhelt, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat programkoordinátorát kérdeztük Afrika nyomornegyedeiről, a repülő WC-kről és az alapítvány ottani tevékenységéről. 

2021.10.13. Írta: Belayane Najoua. Borítókép: Magyar Máltai Szeretetszolgálat

“A nyomornegyed lakóinak 50 százalékánál olyan súlyos vírusos megbetegedések diagnosztizálhatók, mint a malária, a tífusz és a kolera. A gyerekek 40 százaléka nem éli meg az ötéves kort. Ezek a betegségek, amik Európában utoljára a középkorban voltak ilyen széleskörűen elterjedtek, Afrikában még most is tömegesen érintik a lakosságot” - mondja Czirják Ráhel, a Máltai Tanulmányok szerkesztőségi titkára és az alapítvány programkoordinátora.  

Van vasút, csak éppen nem a lakosságnak

Kép: Wikimedia

Az afrikai vasúthálózat mind a mai napig úgy néz ki, ahogy a gyarmatosítás idejében kialakult: a vasútvonalak a kikötőket kötik össze a belső területekkel, nyersanyag lelőhelyekkel. Nem pedig városokat, mint egy átlagos európai országban. 

“A gyarmatosítók a gazdasági hasznot helyezték előtérbe az infrastruktúra kialakításánál, így Afrikában egy urbanizációs válságról beszélhetünk: míg nálunk Európában a modern urbanizáció az ipari forradalommal kezdődött, Afrikában ez nem történhetett meg, mert a fejlesztések csak a gyarmattartók igényei szerint alakultak ki” - mondja Ráhel, aki azt is hozzáteszi, hogy a népesség növekedését viszont nem követte az urbanizáció minőségi növekedése. Emiatt a városi szolgáltatások, az infrastruktúra és a közegészségügy még mindig nem képes kielégíteni a lakosság szükségleteit a szűkös kapacitásaik miatt. 

Nyomornegyedek

Világszinten egymilliárd ember él nyomornegyedekben. Afrikában pedig átlagosan a városi lakosság negyven százalékát, de olykor akár nyolcvan százalékát is érinti a mélyszegénység.

Ezekben a nyomornegyedekben a formális infrastruktúra teljesen hiányzik, így az itteni emberek saját maguk próbálják meg kialakítani azt, amit a fejlett városokban az állam vagy a piaci szereplők biztosítanak. A házépítésnél ők oldják meg például a csatornázást és a vízellátást, a pénzhiány miatt viszont ezek nagyon alacsony minőségűek, és súlyos közegészségügyi problémákat okoznak. 

“A nyomornegyedek kis városok a városban, vagyis nagyon komplex helyek” - mondja Ráhel. “Három dimenziójuk van: gazdasági, társadalmi és épített környezet.” 

Ez a három dimenzió kéz a kézben jár - ha az egyik változik, akkor az a másik kettőn is érzékelhető lesz. Erre jó példa a Kiberában található nyomornegyed, amit Afrika legnagyobb nyomornegyedeként tartanak számon. Néhány évvel ezelőtt egy állami szervezet a lakhatási viszonyokat szerette volna javítani, így ledózerolták a város egy részét, és új lakóházakat húztak fel. A lakóházakat a helyi embereknek adták ki egy olyan konstrukcióban, hogy a befizetett lakbér egyben a lakás törlesztőrészlete is volt. Így az elképzelés szerint egy idő után a helyiek tulajdonába kerültek volna a lakóházak, ami kezdőlökést adott volna az életkörülmények javításának. A projekt viszont éppen ellenkező hatást váltott ki.

Kép: Máltai Szeretetszolgálat

“Az állami szervezet csak az épített környezetbe avatkozott be, és nem vette figyelembe a gazdasági és a társadalmi tényezőket, aminek az lett az eredménye, hogy a lakosok egy része meglátta a gazdasági haszon lehetőségét és ahelyett, hogy beköltözött volna a lakóházba, inkább kiadta egy másik bérlőnek magasabb áron. Így most a lakónegyed nagyjából fele olyan középosztálybeli emberekből áll, akik bérlőként fizetnek azoknak az embereknek, akiken a program eredetileg segíteni akart. A fejlesztés nem érte el a célját, mert habár rövid távon bevételhez jutnak a helyi emberek, hosszú távon nem járul hozzá a nyomornegyed-probléma kezeléséhez” - mondja Ráhel. 

Szanitációs központok, mint a hosszútávú fejlődés eszközei

Kép: Máltai Szeretetszolgálat

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat 2010 óta van jelen Afrikában, és a Ráhel által készített interjúkból kiderült, hogy az elmúlt tíz év alatt például Kibera, ahol az alapítvány egyik afrikai programja is van, óriási változásokon ment keresztül. 

Az alapítvány az afrikai kontinensen végzett tevékenységével elsősorban az egészségügyi helyzetet szeretné javítani, miközben programjai az élet többi területére is hatással vannak. “A kontinensen jelen lévő komplex problémát nem lehet egyetlen gyökérproblémáig visszavezetni, éppen ezért nem is lehet elvárni, hogy egyetlen projekttel megoldjunk mindent. A Máltainál úgy gondoljuk, hogy minden egyes ember és minden lehetséges segítség számít, ezért is kezdtük el a kiberai nyomornegyedhez kapcsolódó projektet. Ennek során szanitációs központokat telepítettünk, amelyek gyárilag biztosítanak tiszta vizet, WC-ket és zuhanyzó helyiségeket” - mondja Ráhel. 

A központok azonkívül, hogy jobb közhigiénés viszonyokat teremtenek, a teljes közegészségügyet és a munkaerőpiaci lehetőségeket is javítják. Sokak számára jelenti ugyanis a munkakeresés azt, hogy a nap elején kiállnak az út szélére és várják, hogy egy építkezésre munkaerőt kereső autó felvegye őket. Egy tiszta, összeszedett külsővel rendelkező munkásnak pedig sokkal nagyobb esélye van arra, hogy munkát kapjon.

“A nyomornegyed komplex rendszerébe úgy avatkozunk be a szanitációs központtal, hogy közben a környezet több dimenziójára vagyunk hatással - a társadalomra és a gazdaságra - így nem keletkezhet az a probléma, mint a korábban említett új lakóövezet kialakításánál” - emeli ki Ráhel. 

“Egy afrikai beavatkozásnál nagyon fontos azt látni, hogy helyi partner nélkül nem lehet megvalósítani semmilyen nagyobb projektet, mert a helyi partner az, aki ismeri a környezetet, a helyieket, és megfelelő kapcsolatokkal rendelkezik”

- mondja Ráhel, aki újból rávilágít a dimenziók fontosságára.  

A helyi kapcsolat azért is fontos, mert ezekben a nyomornegyedekben a tiszta víz “kincs”, így vannak olyan csoportok, úgynevezett vízmaffiák, akik kisajátítják, és magasabb áron adják el a lakosságnak. 

A valóság, ami innen csak egy mesének tűnik

“Ezeket a központokat normális esetben 4-5 évente kell felújítani, de a mostani kiberai építkezések miatt a központok vezetékei olyannyira sérültek, hogy ideiglenesen nincsen tiszta víz.  A helyiek most slagokkal próbálják megoldani a helyzetet, viszont ezeknek sokkal kisebb az átmérője és könnyebben is sérülnek, aminek újból az lesz az eredménye, hogy az ivóvíz összekeveredik a szeméttel és a fekáliával. Éppen ezért a következő projektünkben e probléma megoldására fókuszálunk” - mondja Ráhel, aki két év kutatás után idén júliusban kijutott a kiberai nyomornegyedbe, hogy személyesen is lássa azt a valóságot, ami innen Európából csak egy elrettentő mesének tűnik. 

Zajlik az előválasztás, azonban arról, hogy milyen módszer szerint szavazhatunk, csak ritkán gondolkodunk el. Dr. Sziklai Balázs Róbert, a Corvinus Egyetem docense a közösségi választások elméleti hátteréről és modellezéséről adott elő az idei Kutatók Éjszakáján.

2021. 09. 30. Írta: Taxner Tünde, borítókép: Arnaud Jaegers, Unsplash

A tömegek bölcsessége – ez a legfontosabb érv a többségi választások mellett. Condorcet márki kutatásai rámutatnak arra, hogy egy testület egyes tagjai kisebb valószínűséggel hoznak helyes döntést, mint többségi szavazással. „A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy egy kétszáz fős testület, amelynek tagjai 55 százalékos eséllyel döntenek helyesen, többségi szavazással 91 százalékos valószínűséggel teszik ugyanezt” – magyarázta a közgazdász. Azonban a tétel szerint a tömegek bölcsessége csak akkor érvényesül ilyen mértékben, ha hozzáértő emberek lelkiismereti alapon, vagyis nem egyéni és nem pártérdekből és csak két alternatíva között döntenek.

A Magyarországon is alkalmazott többségi szavazás mellett azonban alternatív lehetőségek is vannak, melyek Dr. Sziklai Balázs szerint a társadalmilag optimálisabb döntés felé mozdítják el az eredményeket. A többségi szavazás problémája, hogy a relatív többséget szerző jelölt lehet, hogy társadalmilag nagyon elutasított. Valós történelmi példa erre a 2000-es amerikai elnökválasztás, amelyen, ha Nader nem indult volna el harmadikként, valószínűleg nem Bush, hanem Al Gore győzött volna.

A többségi szavazás egyik alternatívája kettőnél több jelölt esetén a jóváhagyó szavazás lehet a kutató szerint. A jóváhagyó szavazás során mindenki annyit jelöltet hagy jóvá, amennyit szeretne. A szavazók kipipálhatják a szavazólapon azokat a jelölteket, akiket meggyőzőnek és kompetensnek tartanak. Ezzel kiszűrhetők például a leginkább elutasított jelöltek, a konszenzusos jelölt pedig nagyobb eséllyel indul. Lehet, hogy nem ő a leggyakoribb első választás, de a legtöbben őt fogadják el vezetőnek. Ezen módszer alkalmazása esetén nem fordulhat elő olyan eset, hogy a társadalmilag legelutasítottabb jelölt nyeri a választást.

Másik opció lehet a Borda szavazás, amely során a szavazók pontozzák a jelölteket, a győztes pedig a legtöbb pontot elérő jelölt lesz. Az előzőhöz hasonlóan a megosztó jelöltek így kisebb eséllyel indulnak, mivel hiába kapnak sok pontot a saját táboruktól, az elutasítóktól csak keveset. Ebben az esetben is a társadalmi konszenzus felé mozdul el a választás.

A demokrácia egyik nagy problémáját sok országban meg lehetne oldani, ha nem többségi, hanem jóváhagyó szavazással választanánk meg a kormányt – mondta Dr. Sziklai Balázs.

A vizsgaidőszak előtt sokan úgy érezzük, megfulladunk a sok teendőben. Azt sem tagadhatjuk, hogy az elmúlt egy évben az idővel való kapcsolatunk megváltozott. Olyan, mintha egyre több és több dolgunk lenne, ám a nap még mindig 24 órából áll. Az előző cikkben körbejártuk az idő fogalmát és a szubjektív időérzékelés különlegességét, ebben az írásban pedig még praktikusabb oldalról közelítjük meg a témát. Szakértői tanácsok ahhoz, hogyan bánjunk jobban az időnkkel és benne önmagunkkal.

Írta: Széles Dorottya, alkalmazott egészségpszichológiai szakpszichológus és Széles Zsuzsanna, mentálhigiénés segítő, a Corvinus Hallgatói Támogatás munkatársai, borítókép: Salvador Dalí, Az emlékezet állandósága

Mennyi időnk van?

Gazdálkodni valamivel egy céltudatos tevékenység - választások és döntések sorozata. Az idő értékét sokszor éppen az adja, hogy nem tudjuk, mennyi van belőle. Érdemes hasznosan eltöltenünk.

Brené Brown amerikai kutató a Merj bátor lenni! című előadása elején megköszöni a közönség soraiban ülő embereknek, hogy idejüket éppen őrá szánják, hiszen az idő egy értékes erőforrásunk. Az idő nem megállítható, nem visszafordítható, nem ismételhető, emiatt kapta az idő ura, Kronosz (a római mitológiában Szaturnusz) a könyörtelen jelzőt. Magától értetődőnek tekintjük a rendelkezésre álló időt, és értékére néha csak akkor jövünk rá, amikor elfogyott.

Rajtunk múlik, mire fordítjuk az időnket, hogy mit kezdünk vele. Gazdálkodhatunk vele, tervezhetünk vele, beoszthatjuk, megválaszthatjuk, mire fordítjuk, esetleg befektetésben is gondolkodhatunk.

A 93 éves Edith Eva Eger, a magyar származású holokauszttúlélő pszichológus ír arról, hogy nincs ideje a gyűlöletre, bosszúra, önsajnálatra, szerinte érdemes inkább felszabadítani saját magunkat a múlt terhei alól. Fiatal éveinkben hajlamosak vagyunk nagyvonalúan bánni az idővel, a szubjektív idő, mint egyedileg megélt perspektíva, sokáig nem számít, aztán hirtelen ébredünk rá, hogy van, és nem lehet megállítani. (A szubjektív idő fogalmát Henri Louis Bergson Nobel-díjas francia filozófus alkotta meg.) Érdemes jól átgondolni, hogyan priorizálunk ezekben a tágíthatatlan keretekben. Hogyan hat az idő a megélt dolgaink fontosságra? Az időt nem lehet legyőzni, de megtanulhatunk együttműködni vele.

Kép: Free-Photos, Pixabay

Hogyan osszuk be az időnket?

Az időmenedzsmentben gyakori nehézség, hogy azt tapasztaljuk: erőnk szétforgácsolódik, szétszakítanak a feladatok. Frusztrálttá válunk, rohanunk magunk után. Pedig a rendelkezésre álló idő egységnyi, mi pakolunk bele túl sok mindent. Ekkor felpörgünk, ülő helyzetben is felfokozott ritmust, kapkodást élünk meg. Holott, ezzel egyidőben vannak belső ritmusaink, amik ugyanúgy működnek. Például a szívünk dobog, optimális esetben jó ritmusban dobog. A lélegzetvételünknek, véráramunknak is adott ritmusa van. Nőként például havi ciklusunk is adott ritmust jelent. Ha figyelünk erre a ritmusra, ezzel jobban összehangolódunk, a produktivitásunk ugyanúgy megmarad, viszont kevésbé zsigereljük ki magunkat.

Az elég jó időbeosztás nem kisebb dologról, mint az életemről szól. Valójában mivel töltöm az időmet (ami a legbecsesebb valuta), találtam-e olyan célt vagy mély vágyat, ami megmozdít, és aktívvá tesz annyira, hogy a változtatáshoz és cselekvéshez elég erőm is legyen? Ahhoz, hogy egy lépéssel közelebb kerüljek a saját célomhoz, motivációra is szükség van és annyi mozgástérre, időre, hogy a cselekvés meg tudjon születni. Néha pont az átgondolást, értékelést, tervezést hagyjuk el: ez rövidtávon időbe kerül ugyan, hosszútávon mégis megtérül. Ezek a rövid idők alkalmasak arra, hogy automatizáljuk, amit lehetséges, vagy akár újra gondoljuk, hogy jó irányba tartunk-e. Annak érdekében, hogy célunk, vágyunk megvalósulhasson, érdemes a naptárban is helyet készíteni.

Néha megtapasztaljuk, hogy a feladatok elárasztanak, terveink a legjobb szándék ellenére is dugába dőlnek. Megannyi nagyszerű időgazdálkodási technika áll rendelkezésünkre, és ha időt szánunk rájuk, akkor nem csak a feladatainkat, de sokszor céljainkat, terveinket, fontossági sorrendünket, hatékonyságról alkotott képünket is segítenek átgondolni, újragondolni. Például hasznos elkülöníteni a sürgős és valóban fontos feladatokat egymástól (lásd Eisenhower mátrix).

Meg kell, vagy meg szeretném csinálni?

Tudjuk, hogy a feladatok hatékony elvégzésében milyen fontos szerepe van a prioritásnak. Ugyanakkor legalább ilyen fontos, hogy elég időt szánjunk saját feltöltődésünkre. Akár alkut köthetünk magunkkal, hogy hogyan vigyázzunk saját magunkra napi, heti, havi és éves szinten. Mit teszünk meg a saját jóllétünkért ezekben az időegységekben? Mi az, ami szinte nem is máson múlik, hanem saját magunkon?

Szerepeink svédasztalára úgy is tekinthetünk, hogy teljesítményünk mellett kapcsolataink is nagy értékkel bírnak: kire lenne érdemes időt szakítanom? Kinek a hangját lenne jó hallani? Mit tehetek azért, hogy ápoljam a vele való kapcsolatot?

Kép:Devanath, Pixabay

Halogathatunk egy személyes, családi, teendőt, de akár egy egyetemi feladatot is. Jó munkához idő kell, de hogy ez éppen kinek mennyi - egyéntől függ. A halogatással kapcsolatos egyik feltevés, hogy éppen az alapos munkához szükséges időt és kényelmes ritmust vonjuk meg magunktól. Másrészt, van, aki talán éppen a számára megfelelő arousalt, azaz aktivációs szintet szabályozza ilyen módon. A megfelelő aktivációs szinten jobb teljesítményt is nyújthatunk. Tehát ez is válhat javunkra, főleg, ha tudatosan tesszük. ITT olvashatsz bővebben a halogatásról.

Ha továbbmegyünk, akkor azt is megfigyelhetjük, hogy gyakran az időgazdálkodás nehézségének hátterében a nemet mondás hiánya áll. Például, amikor egy feladathoz nem fűlik a fogunk, nem is kötelező megtenni, de inkább megtesszük, holott érezzük, hogy ezt már beszuszakoljuk az egyébként is feszes naptárba. Ezek általában megbosszulják magukat: könnyebben kimerülünk, nem mindig tudunk kellő energiát fordítani a feladatra. Bár lehetnek nagyszerű hatásai az elvégzett munkának, önmagunk rendszeres túlvállalásával közelebb kerülünk a kiégés állapotához.

Néha túlfeszülünk, néha túlságosan elengedjük magunkat. Az idővel is tehetünk így. Ha túlságosan görcsösen osztjuk be, vagy túlságosan elengedjük: ugyanúgy széthullik, szétforgácsolódik. Lehetünk azonban éberek, kíváncsiak az újra és a jelen pillanatra.  Az idővel talán akkor gazdálkodunk jól, ha a saját energiáinkat jól osztjuk be. Ha nem terheljük túl magunkat, fenntartható módon végezzük a feladatainkat. Minden nem lehet fontos számunkra, prioritásainkhoz érdemes ragaszkodnunk.  Ha rövid időkre is, de lehet tapasztalatunk arról, amikor elég jól illeszkedik a külső és belső idő. Amikor találunk számunkra értelmes pillanatokat és tevékenységet egy adott napban.

Adhatunk magunknak pihenést, és kereshetünk aktivitást. Ez a paradoxon méltó az időhöz: ha rohanunk, ez csak gyorsítja az idő múlását. Pont fordítva működik. Olyan az idő, mint ahogy te vagy benne.