2021.01.24. Írta: Najoua Belayane

– Ezt nem hiszem el! Most nézd meg, ez a nadrág se jó rám – mondja Adairának a barátnője, miközben a falu egyetlen boltjában állnak, ahol van tükör.

– Ne legyél már ilyen levert. Biztos a nadrág van elszabva – int egyet Adaira.

– Ja, persze. Vagy inkább az én testem van elszabva. Olyan rövidek a lábaim, mintha Istennek el kellett volna rohannia és nem lett volna ideje befejezni, így hát ennyi jutott. A lábaim fele olyan hosszúak, mint aminek lenniük kéne – persze ez enyhe túlzás volt. – De ha már ilyen lábakkal áldott meg a sors, akkor legalább olyan helyre születtem volna, ahol az ember tud magassarkút hordani, mint Amerika. Az a cipő… az a cipő…  tudod amit múltkor láttunk.

– ...

A piros talpak és egy haszontalan könyök esete.

Írta: Najoua Belayane

- Shukraan! Köszönöm a fáradozását!

- Hát jó nagy csomag, az biztos - bólogat nagyokat a postás, és odaadja a csomagot a lánynak. - Viszlát!

- Mégegyszer köszönöm! Viszlát! - köszön el a postástól Amira, és a nagy dobozzal a kezében már sétál is visszafelé a hajó fedélzetére. Ahogy fellép a hajóra, érzi a lába alatt mozgó folyót. Ide-oda dülöngél a hajó annak ellenére, hogy a horgony le van fúrva mélyen a folyó medrében. Még mindig nem tudta megszokni, hogy egy hajón dolgozik, még ha csak egy időre is. És azt sem tudta megszokni, hogy visszatérhetett a gyökereihez, ha csak pár hónapra is. 

De ki Amira? És mit keres egy hajón? Egyáltalán ...

Szobor-arcok.

[zene: Castlecomer, Big Data – All Of The Noise ]

A part felé vezető úton sétálva egyre a márványból faragott, ruganyos, szikár testeket láttam magam előtt. A galéria tulajdonosai, kedves kis majom-házaspár – mert leginkább hosszú karú csimpánzokhoz hasonlítottak, túl sokszor értek egymáshoz, túlságosan belefeledkeztek az evésbe, a vakaródzásba – össze-vissza, teli szájjal dicsérték a szobrokat. Így nekem is szeretnem kellett volna őket, hiszen mindig igazodom a hozzáértő véleményhez. A művészi szabadság felsőfokát sugározzák, kifejezőerejük újabb és újabb végletekhez közelít, mondták.

A járdát mintha kőpor fedte volna. Ezt a tompán ragyogó, fojtogató fehér port lélegezte be minden járókelő, ...

– Partra vetett ámbráscet halott mosolyát csontszínű égbolt tükrözi vissza… – motyogta Raul az erkélyén gubbasztva. Mezítlábasan támaszkodott a kovácsoltvas korlátnak. – Az év utolsó napján fekete vizet iszunk, égővöröset okádunk, és azt hisszük, boldogok vagyunk

Cseresznyevirág éppen most lépett be a lépcsőházba.

– Ne. Elfelejtettem rágyújtani.

Visszalépett a szeles kapualjba, összeszorított ajkai közé dugott egy cigarettát. Belesóhajtott a füstbe.

Raul, az indiai herceg Cseresznyevirág feje felett öt emelettel belátta a grafitfirkákkal tarkított ég horizontját. Raul egyébként nem volt sem indiai, sem herceg. Csak szerette a lányokat, a mocskosul drága cipőket és a viszkit. Meg a pezsgőt, a sört, az összes ...

„ Ne lakj együtt bölcsésszel, mert megbukhatsz ” – írja az Irodalmi Jelen egy, a Semmelweis Egyetem lapjában nemrég nagyon hasonló címmel megjelent cikkről .

(Kép: SZTE Bölcsésztudományi Kar Facebook )

...