Közgazdász Online


Mi a közös a magyar civil szervezetekben? - Kilenc szervezet mutatkozott be a Visszhang Expon

Mi a közös a magyar civil szervezetekben? - Kilenc szervezet mutatkozott be a Visszhang Expon

expo_rusko_richard.jpg

Egy egyetemi projekt civil szervezetek népszerűsítését tűzte ki célul a fiatal korosztályban. A corvinusos hallgatókból álló csapat létrehozta a Visszhang Expot, egy pódiumbeszélgetésekkel kiegészülő civil szervezeti találkozót. 

2021.11.29. Írta: Cziniel Regina /Fotók: Ruskó Richárd és Kelemen Dóra

Gyermekvédelem, fenntarthatóság, hulladékcsökkentés, kisebbségben élők felkarolása, társadalmi tabuk - néhány téma azok közül, melyek a Visszhang expo-n is megjelentek. A Corvinus végzős Kommunikáció- és médiatudomány alapszakos hallgatói a megszokottól eltérő módon mutatták be a magyar civil szférát: társadalmi ügyeket felkaroló szervezeteket hoztak össze, hogy egymással és az egyetemi hallgatókkal is megismertethessék céljaikat.

csapatkep.jpg

A szervezőcsapat tagjai: Bognár Bálint György, Cziniel Regina, Kocsis Gréta, Soós Fanni, Szabó Kristóf és Vörös Eszter 

A rendezvényre látogatók sok témával találkozhattak: gyermek- és környezetvédelemmel, fenntarthatósággal, hulladékcsökkentéssel, társadalmi tabuk döntögetésével, közterületek fejlesztésével és hátrányos helyzetűek, valamint kisebbségben élők felkarolásával. 

szervezetek_infografika.png

Kilenc szervezet képviselte ezeket az ügyeket:

  • A Piros Orr Bohócdoktorok Alapítvány a humor erejével segít gyermekeket és felnőtteket egyaránt. Hisznek abban, hogy a barátságos, pozitív légkör megteremtése elősegíti a gyógyulást, a nevetés pedig hozzájárul egy egészségesebb és emberségesebb világ kialakulásához.
  • A Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány a bajba jutott gyermekeknek, fiatal felnőtteknek és családjuknak nyújt segítséget. Telefonos lelkisegély-vonalat és online konzultációs felületet is biztosítanak, hogy a segítségre szorulók a számukra legkomfortosabb módon tudják felvenni velük a kapcsolatot.
  • A Vegán Állatvédelem Egyesület a vegán életmóddal kapcsolatos tévhitek eloszlatásán dolgozik. Szerintük ez nem egy lemondásokkal teli küszködés, hanem a lehetőségek tárháza, egy élhetőbb világ megteremtésének eszköze a bolygó egészségéért.
  • A Magyar Természetvédők Szövetségének küldetése, hogy felhívja a figyelmet napjaink környezeti helyzetére, fenntarthatósági problémákra. A tájékoztatáson túl pedig kampányokkal küzdenek a természeti értékek megóvásáért, valamint a környezeti terhelések megelőzéséért.
  • A Humusz Szövetség a hulladékcsökkentés úttörője. A túlfogyasztás elleni harcban a tárgyak felhalmozása helyett a közös élményeken keresztül próbálják a fókuszt a társas kapcsolatokra helyezni, egymáshoz közel hozni az embereket. Workshopjaikon a szemét csökkentésével, újrahasznosítással, komposztálással kapcsolatos tippeket osztanak meg, elérhetővé teszik a környezettudatos életmódot, hogy elindulhasson a világ a hulladékmentesség irányába.
  • A Csendtörő Alapítvány nevéből fakadóan a társadalmi párbeszéd elindítását szorgalmazza. A tabuk döntögetésével egy együttérzőbb, szolidárisabb és ítélkezésmentes társadalmat hivatott teremteni. Kiscsoportos foglalkozásaik során a bántalmazásról, áldozattá válásról, online és offline valóságról, halálról, pénzről és ehhez hasonló témákról elindult beszélgetések segítik a traumák feldolgozását, csökkentik a szorongást és tudatosabb életre nevelnek.
  • Járókelő Közhasznú Egyesület a közterületek különböző problémáinak megoldásával foglalkozik. Weboldalukon keresztül bárki bejelentheti a környezetében tapasztalt eseteket: összetört megállókat, megrongált kukákat, felrepedezett járdákat, amelyeket a Járókelő csapata hatékonyan közvetít az illetékesek felé. Ezzel megszűnik a bejelentéssel kapcsolatban felmerülő visszatartó erő, több problémára derül fény és gördülékenyebbé válik az elhárításuk.
  • Az AdniJóga Alapítvány célja eljuttatni a jóga jótékony hatásait mindenkihez, hogy a hátrányos helyzetűek is megtapasztalhassák a testi és lelki harmónia varázsát. Hisznek benne, hogy a jóga erejével egy elfogadó, nyitott és biztonságos közösséget tudnak létrehozni, ezzel elindítva egy pozitív társadalmi változást.
  • BAGázs Közhasznú Egyesület telepeken élő romák segítésével foglalkozik. Többszintű megközelítéssel dolgoznak annak érdekében, hogy a telepek lakosai képesek legyenek megfogalmazni és elérni céljaikat. Ehhez jogi tanácsadással és adósságkezeléssel is hozzájárulnak, legújabb programjuk fókuszában pedig az álláskeresők segítése áll.

Kövessétek figyelemmel a Visszhang Expo Facebook-oldalát, ahol a szervezetek rögzített előadásai hamarosan visszanézhetőek lesznek.

stand_kelemen_dora.jpg

A rendezvény 2021. november 19-én a Budapest Music Centerben volt. A szervezők célja a fiatalok szociális érzékenyítése, a civil szervezetek munkásságának ismertetése, illetve népszerűsítése volt. Ezt a szervezetek rövid előadásaival és a standoknál zajló személyes beszélgetésekkel szerették volna elérni, hogy a látogatók a saját szempontjaik alapján is megismerhessék a szervezeteket. A közvetlen beszélgetések kezdeményezésére tombolajegyek osztásával ösztönözték a résztvevőket, amiket a standoknál gyűjthettek be egy tartalmas beszélgetésért cserébe. A civil szervezetek képviselőit is biztatták erre, ők is meg tudták látogatni a standokat, hogy megismerkedjenek egymással, és esélyt adjanak jövőbeli összefogásoknak vagy közös kampányoknak.

„Külön kiemelnénk, hogy hatalmas ötlet volt a tombola, és hogy arra ösztönözték ezzel a kiállítókat, hogy egymással is beszélgessenek, egymást is ismerjék meg” – fogalmazott Váry Krisztina, a Vegán Állatvédelem Egyesület elnöke. 

tombola_rusko_richard.jpg

„Korábban olyan rendezvényeken vettünk részt, ahol különböző pszichológiai előadások voltak. Pár civil szervezet is jelen volt, de az emberek az előadásokra jöttek, a standok mellett pedig a legtöbbször csak elsétáltak. Az a megoldás, hogy a standos beszélgetések ekkora szerepet kaptak, nagyon szuper volt” – mondták a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány képviselői.

beszelgetes_rusko_richard.jpg

Útravalóként ezt üzeni Vörös Eszter, a Visszhang Expo egyik szervezője:

„Járjunk nyitott szemmel, vegyük észre a környezetünkben a problémákat, és tegyünk a megoldásukért. Igyekezzünk meglátni a megoldásokat nyújtó, értékes civil kezdeményezéseket, és adjunk nekik hangot, mert a társadalom csak összefogással tehető jobbá.”

Mi a közös a magyar civil szervezetekben? - Kilenc szervezet mutatkozott be a Visszhang Expon Tovább
Nemzetközi akkreditáció és felkészülés egy új alapszakra – A Szenátus tanévnyitó ülése

Nemzetközi akkreditáció és felkészülés egy új alapszakra – A Szenátus tanévnyitó ülése

b_v_198_1.jpg

A Corvinus Egyetem Szenátusa megtartotta a tanév első ülését, amelynek fő témái a nemzetközi akkreditációs folyamatok, az üzleti adattudomány alapképzés elindítása, valamint a docensi kinevezések voltak.

2021. 09. 28. Írta: Engelbrecht Azurea, borítókép: Bera Viktor, Közgazdász

Üzleti adattudomány szak indul a Corvinuson

Új, angol nyelvű, nyolc féléves képzés indulhat hamarosan a Corvinuson Data Science in Business néven. Az egyetem célja a szakkal olyan szakemberek képzése, akik értik és ismerik az adattudományi módszerek matematikai és statisztikai alapjait, azonban nem a kutatói-fejlesztői feladatokra koncentrálnak.

A szak elvégzéséhez 240 kredit teljesítése szükséges, amely gazdaságtudományi, matematikai és statisztikai ismeretekből, informatikai, valamint üzleti-módszertani inter- és transzdiszciplináris ismeretekből tevődik majd össze. A szak gyakorlatorientált lesz, és tizenkét hetes, kötelező szakmai gyakorlat is kapcsolódik hozzá.

A szakfelelős a szakfejlesztési folyamatot vezető Dr. Vas Réka egyetemi docens lesz. 

A Szenátus ellenvetés nélkül megszavazta a tervezett üzleti adattudományi alapképzés szakindítási anyagát. A képzés indításának időpontja attól függ, hogy az Információs és Technológiai Minisztérium mikor teszi közzé a képzési és kimeneti követelményeket, és mikor fogadja el a szakindítási anyagot. Legkorábban a következő, 2022/2023-as tanévben indulhat el az új szak.

o_zs_0039.jpg

Kép: Örsi Zsanett, Közgazdász

Az előléptetési pályázatok elbírálása

Az akadémiai életpályamodellel párhuzamosan új előléptetési rendszert vezetett be a Corvinus. Korábban a Szenátus, most az Akadémiai Életpálya Bizottság döntött a docensi előterjesztésekről. A Bizottságban három külsős oktató, három corvinusos oktató, valamint három rektorhelyettes vett részt.

Az egyetem hatvan előléptetési pályázatot bírált el, melyből harmincöt corvinusos oktató volt, huszonöt külsős. Összesen huszonhat docensi, egy egyetemi tanári, és harminchárom egyéb oktatói pályázatot bíráltak el. A döntés során többek között figyelembe vették a jelöltek kutatási munkáját, nemzetközi beágyazottságát, az új tematikákat és a módszertani innovációkat az oktatásban, valamint azt, hogy az egyre szigorodó egyetemi tanári követelményeknek mennyire felelnek majd meg a pályázók. Ezek alapján a bizottság végül tizenhét docensi és harminckét oktatói pályázatot támogatott.

Mind a támogatott, mind a visszautasított pályázók részletes visszajelzést kaptak, gyakran személyes konzultáció során.

A kinevezési okmányokat Dr. Takáts Előd fogja átadni szeptember 29-én, a Corvinus Faculty Clubban.

o_zs_0208-min.jpg

Kép: Örsi Zsanett, Közgazdász

Dr. Csicsmann László, az Életpálya Bizottság elnöke és az akadémiai műhelyekért felelős rektorhelyettes szerint sikeresen egyesítették a Corvinus három karának előléptetési gyakorlatát, azonban az értékelés terén van még helye az újításoknak. Noha bizonyos követelményeket minden jelöltnek el kell érnie, még a nemzetközi mércék sem határoznak meg számosított követelményeket: ez nehéz is lenne, hiszen ha a számokat vesszük alapul, lehet, hogy olyan jelöltek esnek ki az előrehaladásból, akik nem számosított területeken jeleskednek és végeznek értékes munkát.

Felmerült, hogy különféle, például külön oktatási vagy kutatói docensi pályázatokat írjanak ki, azonban ez szembe menne a nemzetközi elvárásokkal – a Corvinusnak pedig fontos, hogy megfeleljenek a nemzetközi mércéknek. Többen egyetértettek azzal, hogy szükség lenne bizonyos minimum elvárások felállítására, hogy jobban tudják értékelni, ki mennyire vesz részt a kutatói, oktatási és szolgálati tevékenységekben, illetve mennyivel haladja meg a minimumkövetelményeket.

Nem olyan egyszerű feladat mérni a különböző tevékenységeket. Különösen a szolgálati munka értékelése állítja kihívás elé a bizottságot, aminek az lehet a következménye, hogy azok kerülnek jobb helyzetbe, akik sokat publikálnak, az oktatási tevékenységük viszont háttérbe szorul. Felmerült, hogy különböző karrierutakat és fejlődési lehetőségeket kellene felvázolni, hogy a főként oktatással foglalkozó pályázókat motiválják. Dr. Takáts Előd kiemelte, hogy pontosan az ilyen felvetések miatt nehéz megtalálni az egyensúlyt a számosított kritériumok és a szubjektív értékelés között.

k_b_0039-min.jpg

Kép: Kristóf Benjámin, Közgazdász

December elejére várható az EQUIS akkreditáció eredménye

A Corvinus augusztus 10-én benyújtotta az önértékelő jelentést, amely az EQUIS akkreditációs folyamat fontos része. A Gazdálkodástudományi Kar 2018-ban már megkapta az EQUIS minősítést, az idei akkreditációs folyamatban azonban a teljes egyetemre szeretné kiterjeszteni a minősítést a Corvinus. Az egyetem hallgatóinak is jelentős szerep jutott a pályázati anyag összeállításában a HÖK-ön, illetve az egyes diákszervezeteken és szakkollégiumokon keresztül, ugyanis az önértékeléshez tartozik egy hallgatói jelentés is.

Az akkreditáció részeként az egyetemről szakértői értékelés készül online formában október 2-5 között. Először az egyetem vezetése mellett a programportfóliót és a pénzügyi ellenőrzést figyelik meg. Ezután az értékelők két hallgatói csapatot hallgatnak meg, beszélgetnek a vállalati partnerekkel és az alumni közösség tagjaival, majd a Faculty Development projekt is külön blokkot képez.

Az EQUIS akkreditációs folyamat eredménye – az átfogó, széleskörű vizsgálat után – december elejére várható. Dr. Szántó Zoltán Oszkár nemzetközi rektorhelyettes szerint a Corvinus jó esélyekkel várja a szakértői csapatot.

Nemzetközi akkreditáció és felkészülés egy új alapszakra – A Szenátus tanévnyitó ülése Tovább
Extremisztán, erdőfürdőzés és a pandémia pszichológiai hatásai - A Pszinapszis konferencián jártunk

Extremisztán, erdőfürdőzés és a pandémia pszichológiai hatásai - A Pszinapszis konferencián jártunk

b_v_0162.jpg

Hogyan tudjuk a válságokat kreatívan kezelni? Milyen pszichológiai hatásai vannak az erdőfürdőzésnek, és mire mutatott rá a társadalmi távolságtartás? A 2021-es Pszinapszis Budapesti Pszichológiai Napokon ezekre is választ kaptunk.

2021.07.25. Borítókép: Bera Viktor, Közgazdász

Kreatív válságkezelés

Írta: Tepfenhart Beatrix

,,A fejlődés és a válság egy tőről fakad: igazán nagy veszteség vagy nyereség csak Extremisztánban létezhet.’’ - Dr. Mérő László

Mérő László matematikus, kutató, tanár előadása rávilágít arra, hogy a válságokat rengeteg módon lehet kezelni. Akár a matematika segítségével is - legyen szó egyéni válságról vagy a társadalom egészét érintő problémról, mint egy gazdasági recesszió vagy a még mindig jelenlévő Covid-járvány. 

Az előadó elsőként Nassim Nicholas Taleb libanoni szerző Fekete Hattyú című könyvére hivatkozott, melyben az író saját tapasztalataira épít. Brókerként alapfeltevése volt, hogy másnap összedőlhet a világ. Ezzel a brókerekre kevéssé jellemző stratégiával évekig veszített a tőzsdén, míg végül 2001. szeptember 11-én hirtelen meggazdagodott. A 2008-as gazdasági válság ismét neki kedvezett. Egy fatalista, de működő logika nyilvánult meg Taleb stratégiájában: „Átlagisztán” és „Extremisztán” világa került szembe egymással

Amikor megbecsüljük az átlagtól való eltérést például egy olyan kérdésben, hogy mennyit él átlagosan, aki 90 évnél többet él (93 évet), akkor nem tévedünk hatalmas léptékeket. Amikor azonban azt akarjuk megítélni, mennyi pénze lehet átlagosan egy 5 milliárd fölötti vagyonnal rendelkező magyarnak, már sokkal tanácstalanabbak vagyunk (22 milliárd). Míg a magasságnak vannak biológiai korlátai, addig a gazdasági életben sokkal nehezebben adhatók meg határok. Belátható hát, hogy a biológiai, fizikai élet Átlagisztánban zajlik, a gazdasági életben azonban nem ugyanezek a szabályok érvényesülnek. 

Átlagisztán birodalmában fontos és célravezető a szabálykövetés, a komformizmus. Ilyen környezetben az okos ember előre tudja jelezni a jövőt: az elmúlt évszázadokban ez volt a fejlődés motorja. Taleb szerint Extremisztánnak is vannak törvényszerűségei, csak még nem ismerjük őket. Extremisztán matematikája másra való, mint Átlagisztáné: a dolgok itt nem jelezhetők előre. Itt a „fantázia az úr”, hasznos tulajdonság a szkeptikusság, az értelmes nonkonformizmus. Extremisztán alapelve az antifragilitás: a negatív tapasztalatokból és hatásokból is tudni kell építkezni. 

Ezek fényében Mérő László így nyilatkozott az: ,,Nagyon kicsi és nagyon nagy kockázatokat érdemes vállalni, közepeseket nem’’. Extremisztán okos tagja tisztában van vele, hogy a jövőt közelítőleg sem lehet előre jelezni - de tud alkalmazkodni hozzá: bármikor, bármire konvertálható tudása van. 

Ha kíváncsi vagy, milyen előadások voltak még az idei Pszinapszison, és kik voltak a főszervezői, olvasd el a többi cikkünket is! 

Erdőfürdőzés

Írta: Belayane Najoua

“Az erdőfürdőzés megnyugtat és megerősít. Segíthet abban, hogy magad mögött hagyd a hétköznapok feszültségét, majd megújulva, feltöltődve térhess vissza ahhoz, ami fontos számodra. Abban is támogathat, hogy egy erős védekezőrendszerrel, rugalmasan reagálhass az élet kihívásaira.” - Bach Éva

Az erdőfürdő, más néven shinrin yoku egy éber, tudatos megmerítkezés a természetben, melynek során kapcsolódunk a természethez és önmagunkhoz, miközben mély, különleges felismeréseket teszünk saját magunkkal és  a világgal kapcsolatban.

t_t_0005.jpg

Kép: Taxner Tünde, Közgazdász

Az erdőfürdő egy tudományosan megalapozott, japán eredetű módszer a városi életmód, a stressz és a digitalizáció okozta testi-lelki ártalmak megelőzésére, kezelésére. 

A gyakorlatban az erdőfürdőzés során maximum három kilométeres távot sétálnak a résztvevők az erdőben, miközben olyan meghívások és megosztókörök váltakoznak, amelyek a megnyugvást, lelassulást és a természethez való kapcsolódást segítik. A neve ellenére tényleges fürdőzés ritkán történik, ezt átvitt értelemben kell érteni. Első hallásra nehezen lehet elképzelni az erdőfürdőzést és a vele járó teljes megnyugvást, ezért a legjobb, ha nem csak elképzeljük, hanem mi magunk is kipróbáljuk. 

Környezetpszichológia: tér és idő a koronavírus idején 

Írta: Szabó Judit

,,A pandémia bebizonyította, hogy az emberiség alkalmazkodó kapacitása végtelennek tekinthető” - Prof. Dr. Dúll Andrea

Nem lesz már ugyanolyan az élet, mint a Covid előtt, új normalitás jön létre - hallhatjuk sok felől. De mik ezek a változások? Tényleg a pandémia hívta őket életre? Professzor Dr. Dúll Andrea előadásának e két központi kérdését környezetpszichológiai oldalról válaszolta meg.

b_v_0119_1.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

A környezetpszichológiában alaptézis, hogy az egyetlen közvetlen kapcsolatunk a külvilággal az észlelés. ,,Ez egészen konkrétan értendő, hiszen ahogy a világot felfogom, az a világgal való energiacsere módján történik meg, így ez természeténél fogva nem tudatosul: ezek az ambiens, vagyis körülölelő ingerek”. A napi rutin feladatokra azonban jelentős figyelem helyeződött a vírushelyzet és a  szabályozások miatt: például egyetlen szemüveges ember sem felejtette el, hogy az orrán van a szemüveg, hiszen a maszk miatt állandó párásodással küzdöttünk. Ez a tudatosulás megjelent az ízlelés és szaglás gyengülése miatt, valamint a testtudatosság is előtérbe került: fizikai távolságtartás a többi embertől vagy fókusz a kezünkön, a rendszeres kézfertőtlenítés. Mindez oda vezetett, hogy az egyébként saját természetükből adódóan nem tudatosuló helyzetek tudatosultak. Itt érkezünk el az ötvenmilliós kérdéshez: vajon vissza tudunk-e lépni a vírus  előtti szociofizikai kontextusunkba?

b_v_0090.jpg

Kép: Bera Viktor, Közgazdász

A társadalmi távolságtartás (az ún. social distancing) ellenére továbbra is igaz, hogy soha nem vagyunk egyedül: hagymaszerűen körülvesz minket a környezeti kontextus: a család, az iskola, a munkahely… Ez a társadalmi távolságtartás egyfajta tudatosuláshoz vezetett: a pszichológusoknak sok munkája akadt a betegek kiközösítése, stigmatizáció, pszichológiai távolságtartás miatt. Minden környezetben zajló emberi kapcsolatunk alapja a külvilággal való észlelési kapcsolatunk, ez azonban nem tudatosul. Az embertársaink jelenléte viszont igen, így a helyzettel vagy környezettel való elégedetlenségünket és frusztrációnkat a többi emberen töltjük ki.

A vírushelyzethez kapcsolódó eszmélésünk a tömegközlekedés közbeni tevékenységünkben is kimutatható. Nyomkodjuk a kütyüket, zenét hallgatunk, könyvet vagy újságot olvasunk - ezek a pótcselekvések mind annak a társadalmi megoldásnak a manifesztálódásai, hogy sokan vagyunk. Ez a tömegérzés már évekkel korábban is működött, csak most eszkalálódott: ha nem tudjuk fizikai távolsággal kompenzálni a sűrűséget, akkor pszichológiailag tesszük.  Vagyis a legtöbb változás már a covid előtt jelen volt, csupán a tudatosulásunk miatt kaptak most kiemelt szerepet és figyelmet.

Extremisztán, erdőfürdőzés és a pandémia pszichológiai hatásai - A Pszinapszis konferencián jártunk Tovább
Mesék felnőtteknek, a negyedik trimeszter és kapcsolódás a testünkhöz - A Pszinapszis Budapesti Pszichológiai Napokon jártunk

Mesék felnőtteknek, a negyedik trimeszter és kapcsolódás a testünkhöz - A Pszinapszis Budapesti Pszichológiai Napokon jártunk

daniel-kempe-a0z66oomlhu-unsplash.jpg

Mi a te életjeled? A Pszinapszis Budapesti Pszichológiai Napok szervezőinek a segítés, nekünk pedig az írás. A Pszinapszis médiapartnereként részt vettünk a július 9-11. között tartott online konferencián, hogy nektek is átadhassuk a legérdekesebb gondolatokat. Tudósításunk első részében olyan előadásokról számolunk be nektek, amelyek a pszichológia egy-egy különleges szeletét hozzák közelebb hozzánk.

2021. 07. 20. Írta: Taxner Tünde, borító: Daniel Kempe, Unsplash

Fészekrakás lélekben

Az életünk egyik legfontosabb szereplője egy olyan ember lesz, akit nem ismerünk. – Dr. Borsné Szlávecz Dorina

Az anyaság nem akkor kezdődik el, amikor megszületik a gyermekünk. A várandósság lelki folyamatai legalább annyira meghatározóak a lelki fészekrakás során, mint a babakocsi-vásárlás vagy a méh tágulása. (A méhünk az egyetlen szervünk, amely képes önmaga 150-szeresére növekedni – ez az élet bölcsője). Az édesanya már akkor kötődni kezd a magzathoz, amikor még nem látta, csak érzi magában növekedni. 

Dr. Borsné Szlávecz Dorina pszichológus egyik kedvenc témája a várandós nők felkészítése az anyaságra és a szülésre. Előadásában laza stílusban, mégis összeszedetten és logikusan felépítve mutatta be számunkra a várandósság lelki oldalát. Szerinte a felkészülés első lépése, hogy feltárjuk a kapcsolatunk a nőiségünkkel. Például hogyan fogjuk fel a menstruációt: lehetőség arra, hogy gyermekünk legyen és a biztos jele a  termékenységnek vagy csak kötelező nyűg? A pszichológus szerint „ha van róla információnk, biztonságérzetünk is van”.

Az első trimeszter az elfogadás és a korábbi élet elengedése köré épül, amit a médiában közvetített egyoldalú kép megnehezíthet. „A magzat is érez, és egy idő után lát is, szóval nagyon nagy felelősség van a kismamán, főleg, ha azt látja, hogy ezt csak boldogan lehet megélni. Azzal tesszük a legjobbat, ha önazonosak vagyunk” – mondja az előadó.

anna-hecker-wqcq6odwpxu-unsplash.jpg

Kép: Anna Hecker, Unsplash

A második trimesztert mézesheteknek is nevezik: általában elmúlik a rosszullét, és a magzat nemére is fény derül. Tabutéma, hogy mi játszódik le azokban a nőkben, akiket csalódásként érint a magzat neme - a pszichológus szerint ez egy újabb alkalom arra, hogy az anya bűntudatot érezzen. Fontos azonban végiggondolni leendő anyaként, hogy miért pont őt kaptuk, miért pont ő választott minket. Ezután következik az elengedésről szóló harmadik trimeszter, majd a szülés. Az, hogy hogyan érkezünk a világra, nagy hatással van az egész életünkre – hangsúlyozta az előadó is.

A várandósságban nagy perspektíva van, hogy az önismeret terén felkészüljünk az anyaságra. Ha önbizalommal telve állunk neki, sokkal nagyobb lehetőségünk van arra, hogy megoldjuk a helyzeteket.

Ugyanez igaz a szülés utáni első három hónapra, vagyis a negyedik trimeszterre is. „Szeretném, hogy a nők bátran kérjenek segítséget, hogy tudják, ez nehéz időszak lehet” – mondta Borsné Szlávecz Dorina. 

Kérdezhetnétek, hogy miért nem szól ez a cikk azoknak, akik nem szeretnének gyereket. Számotokra is tolmácsolok egy üzenetet az előadásból: „Nem csak gyermekeket tudunk teremteni, hanem mást, például projekteket, alkotásokat is. Aki nem akar, csak a környezet nyomására ne legyen anyává.”

Idő a testnek, idő a léleknek

Számomra az élet maga a mozgás. Az életjel számomra a táncban jelenlevést jelenti. – Szamosi Judit

Szamosi Judit motivációja, hogy tánccal, mozgással a Testidő önismereti csoportok résztvevői közelebb kerüljenek saját testükhöz és lelkükhöz. „A technológia világában megélhetjük azt, hogy inkább a fejünkben, gondolatainkban élünk, de ebből érdemes kilépni és megérkezni a testünk idejébe” – mondja a pszichológus. A testtudati, mozgás- és táncalapú önismereti munka, amiről Judit előadása szólt, a művészetterápia egyik típusa. „Közös tényező, hogy a lélektani alkotómunka jellemzően kreatív alkotófolyamaton megy keresztül. A vágyaink, érzelmeink kifejezése elsősorban szimbolikus módon jelenik meg.”

Hogy ez mit is jelent, Martha Graham 1930-as szólójában pontosan megfigyelhető. Milyen érzéseket kelt bennetek a tánca?

A 30-as évektől úttörő modern tánc a klasszikus balett kötöttsége után lehetővé tette a spontán, expresszív, kreatív önkifejezést. Az érzelemkifejező mozgás a műfaj kulcsa, amit az önismereti terápiában is alkalmaznak. Judit és társai önismereti csoportjaiban tánccal és mozgással fejleszthetőek a szociális készségek, hiszen a csoporttagok egymással folyamatosan interakcióban állnak, és az érintésnek központi szerepe van. A résztvevők megtapasztalhatják, milyen az itt-és-mostban jelen lenni, növelhetik önelfogadásukat, és szabadon mozoghatnak egy empatikus, elfogadó légkörben. „Ahogy egyre mélyül a figyelmünk, egyre jobban át tudjuk élni a gondolatoktól mentes, közvetlen testi tudatosságot” - mondta előadásában Szamosi Judit.

johnny-mcclung--0gcr_pp0yc-unsplash.jpg

Kép: Johnny McClung, Unsplash

A mese mint erőforrás és terápiás lehetőség

A gondolkodás, az érzelmi élet és az életmód nagymértékben meghatározza, hogy milyen betegségeink lesznek. – Csóka Judit

A történetek a kezdetektől fogva velünk vannak, a népmesék és a mítoszok pedig tartalmazzák az egyetemes emberi bölcsességet. Mesével segíteni lehet szív- és érrendszeri vagy daganatos betegségben szenvedő betegeknek – legalábbis ellazulni, felszabadulni és felszabadítani az érzelmeket. Csóka Judit pszichológus és meseterapeuta, rendszeresen tart meseterápiás foglalkozásokat kardiológiai osztályon, pszichiátrián és daganatos betegeknek, valamint több meseválogatása is megjelent már. 

Nem voltál még olyan konferenciaelőadáson, ahol felváltva beszélt, énekelt, gitározott és mondókázott az előadó? Korábban én sem, de a meseterápiának mindez fontos eleme. Olyan betegek számára, akik a barátságtalan kórházi közegben, félelmekkel és szorongással telve élnek, felszabadító érzés együtt kánonban énekelni, mondókázni és mesét hallgatni. Mesehallgatáskor ugyanis egy módosult tudatállapot jön létre: ellazul a test, de közben a szellem éber marad. „A belső képek áramlása létrehoz egy meditatív állapotot” – mondta az előadó.

Nagyon jó élmény, hogy amikor mesélni kezdek, mindig csönd lesz. Összehangolódnak a csoporttagok, és egy különleges erőtér jön létre.

Emiatt a mesék nemcsak a betegek, és a közhiedelemmel ellentétben nemcsak a gyermekek, hanem az egészséges felnőttek számára is gyógyírként szolgálnak. Ha nem foglalkozunk a saját mentális és testi állapotunkkal, és csak kifelé irányítjuk a figyelmünket, betegségek alakulhatnak ki. „Sokan élnek állandó aggódásban, szorongásban, ami egy idő után megváltoztatja a testi-lelki állapotunkat”. Csóka Judit kiemelte, hogy a test sokszor már tiltakozik a rengeteg munka ellen, de annyira elveszünk a mindennapok stresszes sodrásában, hogy észre sem vesszük. Ilyenkor a mesehallgatás lehetőséget teremt a megtorpanásra, az önreflexióra, és ha csoportos foglalkozáson veszünk részt, még egy közösségi élményt is nyerhetünk. „Más csoportokon kimondjuk, hogy mit érzünk, és kész. Itt kapunk is érzéseket” – mondta Csóka Juditnak az egyik mesecsoport résztvevője.

Mesék felnőtteknek, a negyedik trimeszter és kapcsolódás a testünkhöz - A Pszinapszis Budapesti Pszichológiai Napokon jártunk Tovább
Leköszönő rektor, elnöki beszámoló és módosított Hallgatói Követelményrendszer a Szenátus júniusi ülésén

Leköszönő rektor, elnöki beszámoló és módosított Hallgatói Követelményrendszer a Szenátus júniusi ülésén

b_v_173_1.jpg

Több ponton módosította a Hallgatói Követelményrendszert, valamint véleményezte a Szervezeti és Működési Rend módosítását a Corvinus Szenátusa. Dr. Lánczi András rektortól Hernádi Zsolt köszönt el, az Intézményfejlesztési Terv megvalósulásának előrehaladásáról Dr. Anthony Radev számolt be. Az ülés végén Barta Márton ismertette a Corvinus tehetséggondozási programjának koncepcióját és beszámolt a Ménesi Campus felújítását támogató Belső Világ projektről is.

2021.06.29. Írta: Szabó Judit, Kovács Máté. Borítókép: Bera Viktor, Közgazdász

A júniusi szenátusi ülés nemcsak a tanév utolsó tanácskozása volt, hanem Dr. Lánczi András utolsó szenátusi ülése is rektorként. “Az összes feszültséggel együtt előreléptünk. Ez azt jelenti számomra, hogy a saját döntéseink alapján fejlődünk, néhány év múlva pedig mások számára is világossá válik, mit miért tettünk” - mondta a Corvinus leköszönő rektora.

Az ülésen rendhagyó módon Hernádi Zsolt, a Corvinust fenntartó Alapítvány Kuratóriumának elnöke is részt vett. A modellváltásról azt mondta, „első fecskének lenni nehéz dolog, kitaposni az utat pedig nemcsak nehéz, hanem nagy felelősség is”. Szerinte ebben Lánczi Andrásnak elévülhetetlen érdemei vannak. 

“Rektorként olyan akadémiai fejlesztési ügyeket támogatott, amelyek az egyetem évszázados eszméjének megfelelő irányba vitték a Corvinus Egyetemet és szélesebbre tárták az ablakot nagyvilágra, például a doktori képzés szervezeti és tartalmi kereteinek megújításával vagy a Corvinus Institute for Advanced Studies megalapításával” - mondta Hernádi Zsolt.

A Szenátus és a Kuratórium már korábban elfogadta Dr. Takáts Előd rektori pályázatát, június 24-én pedig a kinevezése is hivatalossá vált. Dr. Takáts Előd augusztus 1-jével veszi kezdi majd meg munkáját az Egyetem rektoraként. A Kuratórium elnöke elmondta, hogy az új rektor nemzetközi környezetből érkezik, valamint piaci és akadémiai oldalon egyaránt kiemelkedő kutatási és oktatási tevékenységet végzett. Személye a nemzetközi versenyben is fontos lehet Hernádi Zsolt szerint.

„Néznek minket határon innen és határon túl, nézik azt, hogy sikerül-e olyan egyetemmé válnunk, amely a társadalmi elitet képzi. Nemcsak a régióban, hanem nemzetközi szinten is számottevő eredményeket szeretnénk felmutatni, hogy itthon tartsuk a jövő társadalmának vezető értelmiségét” – mondta Hernádi Zsolt az ülésen.

A Hallgatói Önkormányzat elnökségében is változás történt. Lánczi András megköszönte Menyhért Kristóf leköszönő HÖK-elnök eddigi munkáját, szerinte gyümölcsöző kapcsolat alakult ki az egyetemi vezetés és a HÖK között. A küldöttgyűlés Molnár Dorinát választotta elnöknek, az alelnökök pedig Beck Viola és Hodászi Réka lesznek.

t_t_0022.JPG

Kép: Taxner Tünde, Közgazdász

Az Intézményfejlesztési Terv megvalósulásának előrehaladásáról számolt be a Corvinus elnöke

Anthony Radev szerint a legfontosabb kérdés az: „mi lesz a diákjainkkal?” A Corvinus elnöke azt szeretné elérni, hogy az itt végzett diákok nyolcvan százalékos eséllyel kerüljenek be a felső egy százalékba, a felső tízezernek pedig legalább fele corvinusos legyen.

„A Corvinus diploma értéke 110 millió forint, azaz 300 ezer euró. 2030-ra szeretnénk a diplomaértéket a duplájára emelni, ez lesz az a hatás, ami a kulcseleme a megújulásnak” – mondta Anthony Radev.

Fejlesztendő területként említette a külső finanszírozások megerősítését és a nemzetközi toborzást. Szerinte mindkét terület elmaradása a járványhelyzettel függ össze, és remélhetőleg rövid időn belül felpörgethetik majd ezeket.

Kritikaként többen felvetették, hogy szerintük az elnöki beszámoló nem egyenlő az IFT előrehaladási beszámolójával. Barta Márton stratégiai vezető szerint viszont az elnöki beszámoló és a jelentés összetartozik. „Az elnök feladata a stratégia megvalósításának irányítása. Az elnök tevékenységéből leginkább azok tartoznak a Szenátus hatáskörébe, melyek az IFT-re vonatkoznak, így az elnök beszámolási kötelezettségének is ez áll fókuszában” – mondta Barta Márton. „Ez egy tudatos döntés, amit az egyetem vezetése is támogatott.”

Véleményezte a Szenátus a Szervezeti és Működési Rend módosítását, a tervek szerint létrejön az Oktatási Minőségfejlesztési és Módszertani Központ

A Szenátus pozitívan véleményezte a javaslatot, amelynek keretében az Oktatási Minőségfejlesztési és Módszertani Központ önálló szervezeti egységként működne tovább az oktatási rektorhelyettes szakmai irányítása alatt. Barta Márton szerint a Corvinus az ESG standardoknak (Standards and Guidelines for Quality Assurance in the European Higher Education) megfelelő minőségfejlesztési stratégia és működésmód kialakítására törekszik.

Megszűnik továbbá az MNB Intézet, mint önálló szervezeti egység, a digitális fejlesztések koordinációja pedig a Hallgatói Szolgáltatások szervezeti egység feladatkörébe kerül.

Több ponton változott a Hallgatói Követelményrendszer (HKR)

A Hallgatói Követelményrendszert évente módosítja a Szenátus az új gyakorlat szerint, az előző év összes felmerült módosítását egyben fogadják el. Pontosították például a Felvételi szabályzatot, melyet az Oktatási Bizottság mellett a Szenátus is elfogadott.

Fontosabb változások a Felvételi Szabályzatban:

 

  • törekednek az elektronikus ügyintézésre (elektronikus jegyzőkönyvek, felvételi határozatok elektronikus úton történő közlése)
  • pontosították az alap- és mesterképzésre jelentkező külföldi állampolgárok intézményi felvételi követelményeit
  • alap és mesterképzésre történő jelentkezésnél megszüntetik a nyelvi szintfelmérőt, helyette nyelvvizsga-követelményt határoznak meg
  • mesterképzésre jelentkező hallgató minimum jó (4) minősítésű oklevéllel nyerhet felvételt, amennyiben az akkreditált oklevél alapján kéri felvételét
  • rugalmasabbá tették az előzetes kreditelismerés szerinti hiányzó kreditek megszerzésének szabályait
  • rögzítették a proktorált vizsgák szabályait
  • több részből álló felvételi vizsga esetén csak akkor hívja be az egyetem a második részre a jelentkezőt, ha az első részen legalább 50 százalékos eredményt ért el
  • pontosították a duális képzésre, részismereti képzésre, részképzésre, előkészítő képzésre, szakirányú továbbképzésre történő jelentkezés szabályait
  • speciális felvételi szabályokat határoztak meg az informatikai képzési területre

Új Tanulmányi és Vizsgaszabályzatot fogadott el a Szenátus, a módosításokat leginkább a távolléti oktatás tapasztalatai és a megújuló szakok követelményrendszere indokolják Dr. Szabó Lajos oktatási rektorhelyettes szerint.

A Tanulmányi és Vizsgaszabályzat (TVSZ) legfontosabb változásai:

- megteremtették az online beiratkozás és hallgatókkal kapcsolatos döntéshozatal feltételeit

- összehangolták a specializáció választást, váltást, és képzésváltást

- pontosabban szabályozzák a foglalkozásokról való távolmaradást

- átdolgozták a szakmai gyakorlatra vonatkozó rendelkezéseket

- pontosabban meghatározták az online vizsga szabályait

- bekerült a szigorlatokra és komplex vizsgákra vonatkozó szabályozás

- új szakdolgozat típusokat határoztak meg

- eltörölték a szakdolgozatok határidőn túli benyújtását

- a TDK dolgozat szakdolgozatként való befogadásának szabályait pontosították

- pontosították a záróvizsgák szabályait

- pontosabban szabályozzák a kedvezményes tanulmányi rendet és méltányosságot, nagyobb hatáskört kapott a szakfelelős

Az Oktatási Bizottság TVSZ-ről szóló ülésén tartózkodott a Hallgatói Önkormányzat. A szenátusi ülést megelőzően a HÖK kezdeményezéseit egyeztette az egyetem vezetésével, és a már egyeztetett álláspontot építették be a TVSZ-be, így a HÖK egyetértett az új TVSZ szövegével. A Doktorandusz Önkormányzat (DÖK) képviseletében Farkas Jácint példaértékűnek nevezte az egyeztetési mechanizmust.

A Corvinus Ösztöndíj feltételeit is pontosították az ülésen. Képzésváltás esetén nem kell a megkezdett szakon kapott ösztöndíjat visszafizetniük a hallgatóknak, ha azonos képzési szinten, a Corvinuson folytatják tanulmányaikat és az új képzésen a HTJSZ szerinti feltételekkel oklevelet szereznek. A HTJSZ ezen túl is több ponton módosult.

A Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat (HTJSZ) további fontos módosításai:

- a Corvinus Ösztöndíj csak aktív félévben vehető fel, de passziválás után nem veszik el a jogosultság, ha az egyéb feltételek teljesülnek,

- hat hétnél hosszabb külföldi szakmai gyakorlatnál az adott félév nem számít az átsorolásnál, hanem az előző félév eredményét duplázzák meg,

- a rendelkezésre álló ösztöndíjas helyek számát a beiratkozottak száma alapján határozzák meg, a maradványösszegről és az átlag-egyenlőség esetén történő eljárásról az Elnöki Testület dönt,

- az MNB ösztöndíjak megszűnnek,

- a szakmai gyakorlat ösztöndíjakat alkalmazás hiányában szüntetik meg,

- A díjakat (mint elismeréseket) és ösztöndíjakat elválasztották egymástól, előbbit már nem a HTJSZ tartalmazza, hanem külön díjként definiálják majd,

- a demonstrátori tevékenységet 2022-től tevékenység szerint szétbontva díjazzák, de a demonstrátori munkát továbbra is támogatni fogják,

- összehangolják a Corvinus Kiválósági és a Nemzeti Felsőoktatási ösztöndíjat. 

A Doktori Szabályzatban tartalmi változás nem történt, csupán áramvonalasabbá és hallgatóbarátabbá tették azt Michalkó Gábor, a Corvinus Doktori Iskolák vezetője szerint. A módosítást Farkas Jácint, a Doktorandusz Önkormányzat vezetője is támogatta, aki DÖK-elnökként utoljára vett részt Szenátusi ülésen. Formailag változott továbbá a Fogyatékossággal élő hallgatók tanulmányi esélyegyenlőségét biztosító szabályzat, a Hallgatói Fegyelmi és Kártérítési Szabályzat és Hallgatói Balesetmegelőzési Szabályzat, valamint a Hallgatói jogviszonnyal kapcsolatosan benyújtott elsőfokú kérelmek és a jogorvoslati kérelmek elbírálásának rendje is.

Induló és megszűnő szakokat fogadott el a Szenátus

Több új szak indítását, valamint néhány szak megszüntetését is elfogadta a Szenátus, utóbbit az érdeklődés hiányával indokolta Dr. Szabó Lajos oktatási rektorhelyettes.

Elfogadott, induló szakok:

- Adatvezérelt ellátásilánc-menedzsment szakközgazdász szakirányú továbbképzési szak Budapest képzési helyen, magyar és angol nyelven, levelező munkarendben, a 2021/2022. tanév tavaszi félévétől,

- Bankmenedzser szakirányú továbbképzési szak Budapest képzési helyen, magyar és angol nyelven, levelező munkarendben, a 2021/2022. tanév tavaszi félévétől.

- Energiagazdálkodási szakközgazdász szakirányú továbbképzési szak Budapest képzési helyen, angol nyelven, levelező munkarendben, a 2022/2023. tanév őszi félévétől,

- Energiagazdálkodási specialista szakirányú továbbképzési szak Budapest képzési helyen, angol nyelven, levelező munkarendben, a 2022/2023. tanév őszi félévétől,

Megszűnő szakok:

- Bankmenedzsment szakközgazdász szakirányú továbbképzési szak (meghirdetés utolsó féléve: 2020/2021. tanév tavaszi félév),

- Bankmenedzsment szakreferens szakirányú továbbképzési szak (meghirdetés utolsó féléve: 2020/2021. tanév tavaszi félév).

Új tehetséggondozási program indul, 2021-ben pilot jelleggel

„Sok jó dolog történik az egyetemen tehetséggondozás címen, de nem áll össze rendszerré” – kezdte beszámolóját Barta Márton stratégiai vezető. 

A tehetséggondozás eddig sem állt távol az egyetemtől, a TDK és az autonóm hallgatói műhelyek, azaz a szakkollégiumok és a diákszervezetek voltak a fő terepei ennek. Barta Márton szerint ezek szakmai autonómiája kulcskérdés és mindenben támogatni kell a szervezeteket. Ehhez az ősz folyamán létrehoznának egy Tehetségtanácsot, ahol közösen lehetne gondolkodni a műhelyek és az egyetem közötti szinergiák erősítéséről.

b_b_45_4.jpg

Kép: Burkus Brigitta, Közgazdász

A Corvinus Academy of Curiosity fantázianevű program lesz a tehetséggondozás másik pillére, melyet szakmai kiválósági programként indítanának 2021-ben pilot jelleggel. A program két évig tart és leendő másodéves alapszakos, illetve első éves mesterszakos hallgatók jelentkezhetnek majd rá. Fontos lesz a tudatos kiválasztás, ahol az intellektuális kiválóság mellett a motiváltságot, a specifikus készségeket és az innovációs képességeket is figyelembe vennék. A program alapját negyedéves modulok képzik majd, melyek sávokba rendeződnek. A program nem klasszikus kurzusmunkából áll majd, és elsősorban angol nyelven hirdetik meg.

Barta Márton hangsúlyozta, hogy pilotról van szó, vagyis a modulokat az első év során is alakítják majd. Az első évben a tervek szerint például adattudományi, fenntarthatósági, közgazdaságtani, vállalkozásfejlesztési témában indulnának pilot modulok.

A programot Menyhért Kristóf, a Hallgatói Önkormányzat elnöke és Toronyai Gábor, a szakszervezet elnöke is támogatta. 

A Belső Világ Projekt támogatja a Ménesi Campus felújítását

A Belső Világ Projekt az Egyetemet fenntartó alapítvány szakmai és belsőépítészeti projektje, amelynek feladata a Ménesi Campus belső kialakításának tervezése. A projektről Barta Márton, a Corvinus stratégiai vezetője számolt be.

Az épület két szárnyból és egy összekötő épületrészből áll. Az utóbbi ad majd helyet az auditóriumnak és a büféknek, ahol a közösségi élet lesz fókuszban. A magasabb toronyban 4 kollégiumi szint lesz, a legfelső szinten pedig külföldi vendégoktatók szállása lesz professzori vendégszobákban. A harmadik épületrész ad majd helyet a kreatív kooperációt támogató oktatási tereknek. A felújítás a mostani elképzelések szerint 2023 első negyedévében érhet véget, vagyis a 2023-as őszi félévben már aktív szerepe lehet majd a corvinusos közösségi életben.

Az ülés végén Dr. Lánczi András az alkalmazotti politikáról is beszélt Dr. Toronyai Gábor kezdeményezésére. A Szakszervezet elnöke szerint több kolléga nyugdíjazásakor is méltatlanul járt el az Egyetem, a Corvinus rektora szerint ugyanakkor ez nem igaz. Mindenkivel személyesen egyeztettek, a döntést pedig kizárólag szakmai alapon, a legtöbb munkatárssal közös megegyezéssel hozták meg. Konkrét esetekben voltak vitás helyzetek, ezekről ugyanakkor adatvédelmi okokból nem beszélhetett a szenátusi ülésen. Hangsúlyozta, minden esetben szakmai érvekkel támasztották alá a döntésüket.

Leköszönő rektor, elnöki beszámoló és módosított Hallgatói Követelményrendszer a Szenátus júniusi ülésén Tovább
Támogatta a Szenátus Dr. Takáts Előd rektori pályázatát és szó volt a 2020-as pénzügyi évről - Tudósítás a májusi ülésről

Támogatta a Szenátus Dr. Takáts Előd rektori pályázatát és szó volt a 2020-as pénzügyi évről - Tudósítás a májusi ülésről

b_v_171_2.jpg

Rektori pályázatot véleményezett a Corvinus Szenátusa, Dr. Takáts Előd pályázatát pozitívan értékelte az eseti bizottság. Az ülésen a Hallgatói Önkormányzat alapszabály-módosítása mellett szó volt a 2020-as költségvetési beszámolóról, és professzori címeket is adományozott a Szenátus. 

Írta: Kovács Máté, Borítókép: Bera Viktor (Közgazdász)

Dr. Takáts Előd lehet a Corvinus új rektora, miután a Szenátus véleményezte és egyhangúlag elfogadásra javasolta a pályázatot a fenntartó alapítvány felé. A pályázatot a Kuratórium fogadja el, Áder János köztársasági elnök felé pedig az Innovációs és Technológiai Minisztérium terjeszti fel a kinevezést.

A pályázatot eseti bizottság véleményezte Dr. Virág Miklós vezetésével, a bizottság tagjai Dr. Aczél Petra, a Kommunikáció és Szociológia Intézet vezetője, Dr. Kovács Erzsébet, a Matematikai és Statisztikai Modellezés Intézet egyetemi tanára, Dr. Lukács János, a Pénzügyi, Számviteli és Gazdasági Jogi Intézet vezetője, valamint Dr. Rostoványi Zsolt, a Nemzetközi, Regionális és Politikai Tanulmányok Intézetének egyetemi tanára voltak.

“A pályázat formai és tartalmi szempontból megfelel, egyhangúlag támogatta a bizottság és javasolja a Szenátusnak annak elfogadását” - ismertette a pályázatot bíráló eseti bizottság álláspontját Dr. Virág Miklós. Dr. Takáts Előd szakmai életútjából a nemzetközi kutatási teljesítményt, a nemzetközi beágyazottságot, a nemzetköziesítés iránti elkötelezettséget, valamint a kiemelkedő publikációkat emelte ki a Bizottság.

A pályázatban Dr. Takáts Előd az élményszerűséget és a tartós élményt jelentő tanulást hangsúlyozta, a kutatási területen pedig célja, hogy azok nemzetközileg is mérhető, de hazai szempontból relevánsak legyenek. A folyamatos munka, az aktív órai részvétel és a hallgatói létszám csökkentése, így a hallgató-oktató arány javítása is szerepel a pályázatban, a hétköznapi folyamatokat pedig bürokráciacsökkentéssel és átfogó digitalizálási programmal tenné egyszerűbbé Dr. Takáts Előd.

A fokozatosság, a lépésről lépésre történő haladás és az arany középút keresése kiemelt szempontok voltak a pályázatban Dr. Virág Miklós szerint, a célok pedig segítik a regionális elitegyetemmé válást. A Bizottság emellett a pályázó szóbeli bemutatkozását is pozitívan véleményezte, melyet május 6-án tartottak az egyetem polgárságának online formában.

t_t_0012_2.JPG

A Corvinus főépületének aulája, a Szenátus ülését is itt tartották a járványügyi szabályok miatt (fotó: Taxner Tünde)

A jelöltről úgy fogalmazott Dr. Toronyai Gábor, a Szakszervezet elnöke: “bizalmat keltett bennem és sokan vagyunk így, nekem mind az online fórumról, mind a pályázatból ez jött át.” Szerinte a pályázat az autonómia szempontjából a megfelelő egyensúlyt hangsúlyozta a fenntartó és a szenátus között, a szakszervezet szerepére nézve pedig biztató szerinte a konstruktív együttműködés ígérete.

A jelentős hallgatói létszámcsökkentés, mint az elitképzésre való fokozatos áttérés útja ugyanakkor nem világos szerinte, ahogy az sem, “hogyan lesz összeegyeztethető azzal az ígérettel, hogy a Corvinus a jelenlegi nagyságrendben biztosítja a magyar diákok számára az ingyenes oktatást”.

Kitért arra is, hogy a Szenátus csak véleményezi a rektori pályázatokat, a döntési jogkör a fenntartónál van. “Mi most véleményt nyilvánítunk, javaslatot teszünk a Kuratóriumnak, ez nem helyes, a Szenátusnak kellene elfogadnia a pályázatot” - mondta az eljárással kapcsolatban, azonban hozzátette, hogy a felsőoktatási törvény valóban csak ezt teszi lehetővé. 

“Összegezve határozott bizalmat érzek a jelölttel kapcsolatban, szívesen szavazom meg, és várom a fejleményeket” - mondta Dr. Toronyai Gábor.

A Szenátusi ülésen a rektorjelölt nem vett részt személyesen, Dr. Tátrai Tünde szerint ugyanakkor ez indokolt lehetett volna. “Az előadás bizalomkeltő volt, arra készültem, hogy itt lesz a mai napon. Feltettünk volna olyan kérdéseket, melyek a szenátusi tagokat érinthetik” - mondta Dr. Tátrai Tünde. “A pályázat a mértékletes átszervezés üzenetét küldte felénk, ez sok kollégának pozitív volt, érdemes lett volna vele itt is beszélnünk.”

Dr. Lánczi András szerint erre gondoltak is, de időközben felmerült, hogy olyan kérdéseket is feltettek volna neki, ami a napi kérdésekre vonatkozik a rektori pályázat helyett, ez rossz irányba vitte volna a fókuszt. “Le van írva, meg lehetett hallgatni, lehetett tőle kérdezni. A végtelenségig lehetne beszélgetést folytatni, de nem volna szerencsés, hogy a pályázat helyett a napi történésekre adott reakció legyen a meghatározó” - mondta a Corvinus rektora.

Professor Emerita, Professor Emeritus, egyetemi magántanári és címzetes egyetemi tanári címeket adományozott a Szenátus

Munkájuk elismeréseként Professor Emerita címet adományozott a Szenátus a Marketing Intézetből Dr. Simon Judit és a Közgazdaságtan Intézetből Dr. Berde Éva részére. Professor Emeritus címet kapott továbbá Dr. Bod Péter Ákos is a Gazdálkodás és Közpolitika Intézetben végzett munkájáért.

Egyetemi magántanárként folytatja a munkát Dr. Csekő Imre a Közgazdaságtani Intézetben, valamint címzetes egyetemi tanári címet kapott Dr. Simon Judit, aki a Gazdaság és Közpolitika Intézetben folytatja eddigi munkáját.

Változott a Hallgatói Önkormányzat alapszabálya

Elfogadta a Szenátus a Hallgatói Önkormányzat új alapszabályát. A korábbi szabályzatban voltak elavult és túlszabályozott részek, ezeket aktualizálták Molnár Dorina, a HÖK alelnöke szerint. “Célunk az alapszabály aktualizálása volt, hogy az megfeleljen a valóságnak és minden egyetemi szabálynak” - mondta Molnár Dorina. A módosítás érinti a HÖK felelősségi köreit, valamint tisztázza a küldöttgyűlés eljárását és a jogorvoslati lehetőségek kereteit.

Az módosítás kidolgozásában az egyetem jogi szervezeti egységei is részt vettek. “Megfelelően előkészített anyagról van szó, magam is nyomon követtem a folyamatot” - tette hozzá Dr. Lánczi András.

A járványhelyzet ellenére 80 százalékban teljesült a tervezett árbevétel 2020-ban 

1,23 milliárd forintos veszteséggel zárta a Corvinus a 2020-as évet a tervezett 2,26 milliárdos veszteséggel szemben. “Az egyetem rendelkezik tartalékokkal, ebből tudtuk ezt finanszírozni, de eleve így is terveztük” - mondta Dr. Domahidi Ákos kancellár a 2020-as eredményről. A jelentést a Közhasznú felügyelőbizottság is megtárgyalta és elfogadásra javasolta a Szenátusnak.

A nettó árbevétel 80 százalékban teljesült a 2020-as költségvetés tervezetéhez képest. A tandíjakból származó bevételek a várakozásoknak megfelelően alakultak, elmaradás a kollégiumi és a rendezvényekből származó bevételeknél tapasztalható, utóbbi csak 38 százalékban teljesült, melyekre kézenfekvő magyarázat a járványhelyzet Dr. Domahidi Ákos szerint.

Az egyéb bevételek 95 százalékban teljesültek a tervhez képest, ebből a legnagyobb tételt a fenntartói támogatás jelenti, ami a következő években folyamatosan növekedni fog az állami ösztöndíjak kivezetésével. Túlteljesítés a Corvinus Ösztöndíjnál adódott, a fenntartó ugyanis a tervezettnél nagyobb összeget fordított az ösztöndíjak finanszírozására. A pályázati és egyéb támogatásokon alapuló bevételeknél minimális az eltérés a tervezetthez képest, ami azt jelenti Dr. Domahidi Ákos szerint, hogy az egyetem jól tudott ezekkel tervezni az előző évben.

Kiadási oldalon az anyagi ráfordításoknál jelentős elmaradást eredményezett a járványhelyzet a tervekhez képest.

“Az épületek az év nagy részében nem voltak látogatva, így az épülettel kapcsolatos kiadások is alacsonyabbak voltak” - mondta Dr. Domahidi Ákos.

A személyi ráfordítások és a beruházások egyaránt 90 százalékban teljesültek, utóbbi legnagyobb részben a főépület felújítási munkáit, az új hallgatói ügyintézési tér kialakítását, valamint a kollégiumfelújítási programot jelentette. Szintén 2020-as fejlemény volt, hogy a Corvinus visszakapta a C-épületet a PPP-konstrukcióból az állam segítségével.

Az ülésen Dr. Felsmann Balázs a személyi kiadások növekedéséről kérdezett. Az egyetem személyi kiadásai 10 százalékkal bővültek az adminisztratív és kiegészítő területeken, ugyanakkor oktatási területen csak 4 százalékos a bővülés. “Ez lehet egy irány, lehet egy jó irány is, de némi szóbeli kiegészítést indokol, hogy oktatói oldalon kisebb a növekedés” - mondta Dr. Felsmann Balázs. 

Az adminisztratív terület bővülése ugyanakkor csak egyszeri alkalom volt Dr. Domahidi Ákos szerint. “Az egyetem megújulási programja a szolgáltatói területen új irányt és új funkciókat jelenített meg. A 2020-as év építkezési év volt, ez a létszám tekintetében is megjelent, de nem tendencia, csak a kezdéshez kellett a funkcionális területek megerősítéséhez.”

o_zs_0144.jpg

A Corvinus új hallgatói irodája (fotó: Őrsi Zsanett)

Közösségi terek, transzparencia és közösségi tervezés az infrastruktúrafejlesztési koncepció középpontjában

“2020 szeptemberében egy online bemutatkozó fórumon tettem ígéretet arra, hogy jó lenne egy olyan anyag, ami a jövőbeni ingatlanfejlesztéseket koncepcionális szinten is egy irányba tereli” - mondta Dr. Domahidi Ákos.

A koncepció megalkotása során több felmérést készítettek a hallgatók és a dolgozók körében, ennek a munkának az eredménye ez a koncepció a kancellár szerint. “Nincs benne konkrét felújítás, az a célja, hogy a jövőbeni konkrét fejlesztésekhez és felújításokhoz egyfajta zsinórmértékként szolgáljon”.

A koncepcióban öt problématerület vázol fel: a közösségi terek fejlesztését, a jobb oktatói-hallgatói arány infrastrukturális támogatását, a kollégiumi épületek mennyiségi és minőségi fejlesztését, a sportolási lehetőségek bővítését és az irodaterületek korszerűsítését.

A koncepcióban négy további kísérőelvet fogalmaztak meg. Az egyik a sztenderdizálás, ugyanis a széttöredezett infrastruktúra karbantartása és fejlesztése túl sok erőforrást köt le a kancellár szerint, itt hatékonyságnövelés kell. Emellett önszabályozó közösségi használati elvet vezetnének be.

“A felhasználók érezzék sajátjuknak a tereket, és ne azt várják, hogy valaki szabályozzon dolgokat, hanem alakítsanak ki önszabályozó mechanizmusokat” - mondta Dr. Domahidi Ákos.

A sztenderdizálás és az önszabályozás mellett a transzparenciát emelte ki a kancellár, ezt a jövőben is kiemelt területként kezelnék. A közösségi tervezés pedig abban az esetben jöhet szóba, ahol annak van relevanciája. “A Ménesi úti Campus kapcsán van már egy ilyen jellegű próbálkozás, az ott megtapasztalt pozitív elemeket a nagyméretű fejlesztésekben is alkalmaznánk” - mondta Domahidi Ákos.

A koncepció kapcsán Dr. Fehér Péter a járványidőszak egyedi kihívásai rákérdezett. Dr. Domahidi Ákos szerint “ugyan a koncepció nem terjed ki a járvány a tapasztalataira, de nem lennénk kellően körültekintők, ha bármilyen tervezési fázisban ne vennénk figyelembe azt”. A koncepcióról ugyanakkor úgy fogalmazott, furcsa lett volna, ha ez kiemelt szerepet kapott volna, de a konkrét tervezési folyamatokban szerinte is nagy jelentősége lesz.

Az MNB lezárja együttműködését a Corvinus Egyetemmel

Dr. Kovács Erzsébet tájékoztatást kért az MNB és a Corvinus közötti együttműködés lezárulásáról. Dr. Lánczi András és Anthony Radev elmondták, hogy az MNB és a Corvinus vezetése jelenleg közösen dolgozik a zökkenőmentes átálláson, így sem az oktatási portfóliót, sem a diákokat, sem pedig az oktatókat nem éri hátrány.  A Corvinus a továbbiakban külső partner bevonása nélkül is biztosítja a zavartalan működés feltételeit.

Támogatta a Szenátus Dr. Takáts Előd rektori pályázatát és szó volt a 2020-as pénzügyi évről - Tudósítás a májusi ülésről Tovább
Szenátushoz visszakerülő hatáskörök, önállóvá váló Corvinus Science Shop és kollégiumi szociális ösztöndíj a Szenátus januári ülésén

Szenátushoz visszakerülő hatáskörök, önállóvá váló Corvinus Science Shop és kollégiumi szociális ösztöndíj a Szenátus januári ülésén

t_t_0012.JPG

Megtartotta idei első ülését a Corvinus Egyetem Szenátusa. A legfontosabb változás, hogy több fontos hatáskör visszakerül a Fenntartótól a Szenátushoz, valamint önálló kompetenciaközponttá válik a Corvinus Science Shop. Bekerült a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatba a kollégiumi szociális ösztöndíj, a Hallgatói Önkormányzat leköszönő elnökét, Szabados Leventét pedig Dr. Lánczi András rektor búcsúztatta. Tudósításunk a Szenátus január 26-án tartott üléséről.

2021.02.02. Írta: Kovács Máté, borítókép: Taxner Tünde, Közgazdász

Bizonyos hatáskörök visszakerülnek a Szenátushoz, és önálló kompetenciaközponttá válik a Corvinus Science Shop

Módosul a Fenntartó és az Egyetem közötti viszony, bizonyos hatáskörök visszakerülnek az Alapítványtól az Egyetemhez. A Szenátus dönthet többek között teljes hatáskörben ezután a Felvételi Szabályzatról, a Tanulmányi és Vizsgaszabályzatról vagy a Doktori Szabályzatról. A Fenntartó hatáskörében pedig elsősorban a pénzügyi hatásokat is tartalmazó dokumentumok, például az Egyetem költségvetése és a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat maradnak – itt a Szenátusnak továbbra is megmarad a véleményezési joga. A felsőoktatási törvény változásával az Intézményfejlesztési Terv elfogadása is a Szenátus hatáskörébe kerül.

Dr. Toronyai Gábor, a Corvinus szakszervezetének elnöke szerint ez a módosítás egy „jó irányba tett lépés az egyetemi autonómiai szempontjából”, a fenntartó erősebb jogosítványa pedig elfogadható pénzügyi területen.

Kérdésében az Intézményfejlesztési Tervre tért ki, amit a módosítás szerint szintén a Szenátus fogad el, de több területen véleményezési joggal él csak. Barta Márton szerint ugyanakkor ezeket a részstratégiákat sem a Kuratórium, hanem az adott szakmai terület fogadja el, ezt véleményezi, majd a teljes stratégiai tervet fogadja el a Szenátus.

Önálló, egyetemi szintű kompetenciaközponttá válik a Corvinus Science Shop. A volt Gazdálkodástudományi Karon évek óta sikeresen működő központ a közösségbe ágyazott, közösségi alapú oktatást és kutatást szolgálja, projekteket szervez és közvetít az oktatóknak, kutatóknak és hallgatóknak a partnerek kérdései és problémafelvetései alapján. Ez az egyetem harmadik misszióját, a társadalmi tudástranszfert szolgálja, és növeli az egyetem pozitív hatásait is.

o_zs_0142.jpg

Kép: Örsi Zsanett, Közgazdász

A módosítás tartalmazza az egyetemi szabályozó dokumentumok egységes, áttekinthető rendszerét is. A kiegészítés Barta Márton szerint hiánypótló, ugyanis eddig a belső szabályozók rendszerét nem rögzítette egyértelműen az Egyetem. Az Egyetem belső szabályozói hierarchikus sorrendben az Alapító Okirat, a Szervezeti és Működési Szabályzat, az egyéb szabályzatok, az irányelvek, az Elnöki Testületi rendelkezések, a vezetői rendelkezések és az ügyrendek lesznek.

Létrejön a Pályázati Koordinációs Bizottság, melynek célja, hogy biztosítsa az egyetemen kívüli forrásból megvalósított pályázatok, projektek, megbízások stratégiai összehangoltságát valamint a megvalósítás eredményességét és transzparenciáját, de kiemelt szempont lesz az eredmények fenntarthatóságának biztosítása is. A Bizottság elnöke a kutatási rektorhelyettes, tagjai pedig az akadémiai műhelyekért felelős rektorhelyettes, a vállalati és intézményi kapcsolatokért felelős vezető, a stratégiai vezető, a pénzügyi vezető, valamint az egyetemi kutatásmenedzsment-támogatás szakmai irányításáért felelős személy lesz.

Újabb elemmel egészült ki az Oktatási Bizottság feladatköre. Ezentúl az oktatói teljesítmény értékelésével és az oktatói kiválóság elismerésével kapcsolatos szakmai alapelvek és kritériumok meghatározása a Bizottság feladata lesz.

A Szervezeti és Működési Rend módosításának utolsó pontja a HR területet érinti, lényege, hogy a munkaügyi feladatokért továbbiakban a HR szervezeti egység felel majd. Az Egyetem 2020-ban létrehozta a stratégiai humánerőforrás-menedzsment alapjait biztosító rendszereket. Az előterjesztés az ezeket a rendszereket támogató operatív és adminisztratív támogató funkciókat integrálja a stratégiai HR szervezetbe, ami a feladatellátás hatékonyságát és ügyfélbarátságát erősíti majd Barta Márton szerint.

Az SZMR módosításáról a Kuratórium hatáskörébe tartozik, így a módosított változat hivatalos közzététele a Kuratórium határozata után várható.

Maximum 27 ezer forint összegű szociális alapú támogatás kollégistáknak

Új, kollégiumi szociális ösztöndíjat vezet be a Corvinus, melynek részletei bekerülnek a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzatba (HTJSZ) is. A kollégiumi támogatás az állami rendszer kivezetésével az újonnan felvettek számára megszűnt, ami magasabb kollégiumi díjakat eredményezett. Az új ösztöndíj a különbözet kifizetésében segít majd a hallgatóknak szociális rászorultsági alapon.

A pályázatot a kollégiumi felvételt nyert, aktív jogviszonnyal rendelkező hallgatók nyújthatják be a Rendszeres szociális ösztöndíjpályázattal együtt, az elbírálás szempontrendszere pedig utóbbival megegyező lesz.

A 70 vagy ennél magasabb szociális pontszámmal rendelkezők az ösztöndíj teljes összegét, 40–69 pont között pedig az ösztöndíj felét kaphatják meg. A támogatás mértéke kollégiumonként és szobatípusonként eltérő lesz, a legalacsonyabb kategória 11 650 forint, a legmagasabb 27 525 forint támogatást jelent havonta.

v_zs_0060.jpg

Kép: Váradi Zsófia, Közgazdász

Dr. Szabó Lajos György oktatási rektorhelyettes kiemelte azt is, hogy az ösztöndíjat a Corvinus a Hallgatói Önkormányzat kezdeményezésére hozta létre.

Az ülésen emellett két februárban induló szakirányú továbbképzési szak önköltségi díját is meghatározták, a Székesfehérváron, levelező formában induló Iparvállalati műszaki menedzser és az iparvállalati műszaki szakközgazdász képzések díja egyaránt 495 000 forint lesz.

A HTJSZ módosítása a Kuratórium hatáskörébe tartozik, így a módosított változat hivatalos közzététele a Kuratórium határozata után várható.

Professor Emeritus és Címzetes egyetemi docensi címet adományozott a Szenátus

Professor Emeritus címet adományozott a szenátus Dr. Bauer András számára, aki 1977 óta megszakítás nélkül dolgozik a Corvinuson. 1992-től egyetemi docens, 2012 óta egyetemi tanár. Mindvégig a Marketing és Média Intézetben, illetve a jogelődöknél dolgozott, 1998–2002 között tanszékvezető-helyettesként, 2005-től a Marketing Tanszék vezetőjeként.

Címzetes egyetemi docensi címet adományozott a Szenátus Dr. Magyari József óraadó tanár számára, aki több mint három éve oktatója a Vezetés és Szervezés Tanszék több tantárgyának. A pozitív hallgatói visszajelzések mellett Dr. Magyari József sikeres felsővezetői, vezetői tapasztalatait is becsatornázza az oktatásba.

Megválasztották az Egyetemi Doktori Tanács és az Akadémiai Tanácsadó Testület tagjait

Megválasztotta a Szenátus az Egyetemi Doktori Tanács elnökét és tagjait, Dr. Lánczi András rektor szerint „megfelelő előkészítés és tárgyalás után állt elő a lista”. A Tanács elnökévé Dr. Rostoványi Zsoltot választották. A Tanács tagjainak listája az alábbi oldalon érhető el.

Dr. Michalkó Gábor, a Corvinus Doktori Iskolák főigazgatója kiemelte, hogy az Egyetemi Doktori Tanács az akadémiai élet legtekintélyesebb szerve. A 2020-ban leköszönő tanács jelentős szerepet vállalt a doktori képzések strukturális megújításában, az új testületnek pedig a tartalmi megújításban lesz komoly felelőssége.

Véleményezte a Szenátus az Akadémiai Tanácsadó Testület tagjait is, akiket Dr. Csicsmann László ismertetett. Az Akadémiai Életpálya Bizottság január 20-án ült össze először, ahol ellenvetés nélkül fogadták el a Tanácsadó Testület tagjaira vonatkozó javaslatot. Dr. Csicsmann László hozzátette, hogy az új bizottságnak február 1-től van mandátuma, ezután szeretnék minél hamarabb kiírni az adjunktusi és docensi pályázatokat, felgyorsítva az előléptetési folyamatot.

Technikai jellegű módosítások a pedagógusképzésben és a Doktorandusz Önkormányzat alapszabályában

Módosította a Szenátus a pedagógus területhez kapcsolódó szakirányú továbbképzési szakok képzési és kimeneti követelményeit. Dr. Fehér Péter executive programokért és szakirányú továbbképzésekért  felelős dékán szerint ez technikai változtatást jelent, mivel egy kormányrendelet értelmében a pedagógusképzés bemeneti feltételei változtak. Ezeket a szakokat az egyetem alapította, a módosítás pedig az ország összes egyetemére és ilyen szakjára vonatkozik majd.

o_zs_0210.jpg

Kép: Örsi Zsanett, Közgazdász

Szintén technikai változtatást fogadott el a Szenátus a Doktorandusz Önkormányzat alapszabályában. A DÖK elnöke, Farkas Jácint elmondta:

igazodni kívánunk az újonnan létrejött és fuzionált doktori iskolák működéséhez, valamint  az elektronikus és digitális működéshez is.

Hozzátette, napokon belül kiírják a Doktori Önkormányzat választását, az új alapszabállyal pedig teljes mértékben igazodnak a belső struktúrához.

Változott a Hallgatói Önkormányzat alapszabálya, Szabados Levente leköszönő elnököt Dr. Lánczi András búcsúztatta

A Hallgatói Önkormányzat alapszabálya is változott, amit Szabados Levente, az Önkormányzat hamarosan leköszönő elnöke ismertetett. A módosítás a főszöveg mellett a diákszervezetek akkreditációjára vonatkozó mellékletet is érintette, a módosított alapszabály az alábbi linken érhető el.

Az ülés végén Dr. Lánczi András rektor Szabados Leventétől búcsúzott, aki a HÖK leköszönő elnökeként utoljára vett részt Szenátusi ülésen. „Sokféleképpen lehet valaki szenátusi tag, és többféleképpen fejezheti be ezt a munkát. Hallgató esetében ez az, amikor befejezi az egyetemet” – mondta Lánczi András.

Ismerve a HÖK történetének különböző kacskaringóit, és figyelve a HÖK munkásságát, sokáig a különböző ügyekhez való hozzáállás eléggé vegyes volt. Szabados Levente alatt azonban olyan szervezetté vált, amely az egyetem érdekeit tartotta szem előtt, és a megfelelő rend is megmaradt az Önkormányzaton belül. További pályafutásához sok sikert kívánok, és a Szenátus elnökeként is köszönöm az eddigi munkáját.

– tette hozzá a Corvinus rektora.

Szabados Levente is köszönetet mondott a szenátoroknak, majd bemutatta a következő elnökséget. Menyhért Kristóf eddigi alelnök elnökként folytatja tovább, alelnökei pedig Pénzes Gábor és Molnár Dorina lesznek. Szabados Levente hozzátette, reményei szerint a következő időszakban is prosperáló együttműködés várható, és megköszönte az eddigi évek együttműködését is.

Szenátushoz visszakerülő hatáskörök, önállóvá váló Corvinus Science Shop és kollégiumi szociális ösztöndíj a Szenátus januári ülésén Tovább
16 specializáció a Gazdálkodás és menedzsment alapszakon - Megtartották az új tanév első Szenátusi ülését

16 specializáció a Gazdálkodás és menedzsment alapszakon - Megtartották az új tanév első Szenátusi ülését

b_v_0002-min.jpg

Új specializációk Gazdálkodás és menedzsment szakon, keresztféléves önköltségek, új felvételi követelmények, doktori és tudományos diákköri szabályzatok, változó szervezeti és működési rend és docensi kinevezések – erről a hét napirendi pontról döntött a Corvinus Egyetem Szenátusa a tanév első ülésén. Az ülésről főszerkesztőnk, Kovács Máté tudósított.

(Borítókép: Bera Viktor)

16 specializáció a Gazdálkodás és menedzsment alapképzési szakon

A Gazdálkodás és menedzsment alapképzési szak 2021 szeptemberében megújult formában indul, az átalakítás során pedig több népszerű szak is érintett lesz.

A megújult képzésbe integrálódnak többek között a Turizmus és vendéglátás, a Kereskedelem és marketing, az Emberi erőforrások, valamint a Vidékfejlesztési agrármérnöki szakok is, melyek a Szenátus által elfogadott 16 specializáció között jelennek meg.

Szántó Richárd, a Corvinus Alapképzésekért felelős dékánja szerint ezzel az átalakulással az egyetem legnagyobb szakja jön létre, közel hatszáz hallgatóval. Az első két év az alapvető, minden szakirányhoz szükséges ismeretekről szól majd, specializációt pedig az 5-6. félévben választhatnak a hallgatók.

b_v_0020-min.jpgSzántó Richárd hozzátette, a megújításon 18 fős csapat dolgozott Dr. Aranyossy Márta szakfelelős vezetésével. A fejlesztés során szempontok voltak a hallgatói, munkáltató elvárások és a nemzetközi trendek is, utóbbi esetében több nemzetközileg elismert egyetemet is megvizsgáltak.

Dr. Kovács Erzsébet azon felvetésére, hogy mi lesz akkor, ha a hallgatók nem egyenlő arányban választják a specializációkat és emiatt bizonyos specializációk nem tudnak elindulni, Szántó Richárd úgy reagált: a húsz fős alsó korlát továbbra is megmarad, ugyanakkor irányított piaci mechanizmussal igyekeznek majd a hallgatókat az adott specializáció felé terelni, például felső létszámkorlát bevezetésével. (fotó: Bera Viktor)

A specializációk az Oktatási Hivatal nyilvántartásba vételi határozatának véglegessé válását követően indíthatók, várhatóan a 2021-22-es tanév őszi félévétől.

Változatlan keresztféléves képzési díjak, változó mesterképzési szakos felvételi követelmények

A Szenátus támogatta a Hallgatói Térítési és Juttatási Szabályzat módosítását, ennek értelmében

a 2021 februárjában induló képzések díja nem változna a tavalyihoz képest.

Bizonyos szakirányú továbbképzési szakokra korábban nem állapított meg díjat a Szenátus, mert nem mindegyik indult el. Az idei évben ez annyiban módosult, hogy minden képzés díját elfogadták annak ellenére is, hogy az indításról majd csak később döntenek a szakfelelősökkel egyeztetve.

A javaslatról a Kuratórium dönt, várhatóan 2020. október 1-jén.

A Szenátus véleményezte továbbá a mesterképzési szakok felvételi követelményeit is, minden szakon az egységes, 70 pontos rendszert alkalmazzák a jövőben. A mesterképzési szak felvételi követelményeiről a Hallgatói Követelményrendszer részeként a Kuratórium dönt várhatóan 2020. október 1-jén.

b_v_0003-min.jpg

(fotó: Bera Viktor)

Új Egyetemi Doktori Szabályzat rögzíti a doktori képzések megújulását

A Corvinus átalakulásával a doktori képzések is megújulnak. Dr. Rostoványi Zsolt szerint ehhez „konzisztens szabályozási rendszerre volt szükség, ami újabb mérföldkő a tudományos utánpótlásnevelés területén”. A szabályozás értelmében a korábbi 7 doktori iskola fúziójával 4 doktori iskola jött létre, valamint kiemelt szerepet kapott az „iskolából műhely” szemléletmód is, ami a témavezetők szerepét növelte meg. Rostoványi Zsolt szerint fontos volt az egységesítés, ugyanakkor szempont volt, hogy az önállóság ne csorbuljon, és a diszciplináris különbségekhez is igazodjanak.

„A programot és koncepciót az Elnöki Testület már februárban elfogadta, ennek a jegyében készült a szabályzat” – tette hozzá Michalkó Gábor. A szabályzat 3 fő elemből áll, ezek a szervezeti átalakulás, a minőségbiztosítás és a tartalmi elemek. Fontos változás, hogy a tehetséges hallgatók akár az előírt 8 félévnél hamarabb is végezhetnek, ha teljesítik az előírt 240 kreditet. Emellett bevezették a cikkalapú disszertációt, így folyóiratcikkekből összefűzött portfólióval is kiváltható lesz a szakdolgozat.

A Doktorandusz Önkormányzat elnöke, Petrovics Nándor kiemelte: a szabályozást többkörös egyeztetési folyamat előzte meg, ahol a Doktori Kabinettel és az Egyetemi Doktori Tanáccsal egységben, közösen dolgozták ki a részleteket, amivel a Doktori Önkormányzat koncepcionálisan is egyetért.

A megújult Doktori Szabályzat elfogadásáról a Hallgatói Követelményrendszer részeként a Kuratórium dönt, várhatóan 2020. október 1-jén.

A Doktori Szabályzat mellett a Tudományos Diákköri Szabályzatot is módosította a Szenátus, amelyről Kajos Attila, az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács titkára számolt be. Az új szabályzatra az Egyetem szervezeti átalakulása miatt volt szükség: megalakulnak a tudományterületi tanácsok, melyek a kari testületekhez hasonlóan fognak működni. A testületekben tudományos diákköri munkában tapasztalt oktatók és kutatók segítik majd a munkát.

Új szervezeti egység és további szervezeti változások

o_zs_0002-min.JPGA Szenátus elfogadólag véleményezte az Elnöki Testületnek a Szervezeti és Működési Rend módosítására vonatkozó javaslatát is. A javaslat értelmében a felsőoktatási jog, igazgatás és szabályozás szakterületek a kancellári szervezetből átkerültek az elnöki szervezetbe, ahol Jog, Igazgatás, Szabályozás néven működnek tovább. A javaslat nem érinti a gazdasági és munkajogi szakterületet, ami továbbra is a kancellári szervezetben működik. A belső ellenőri feladat a kancellári szervezetből szintén az elnöki szervezetbe került át.

Létrejön a Stratégia szervezeti egység, ami a megújulási folyamatot támogatja úgy, hogy ehhez megfelelő minőségű és mennyiségű információja legyen az egyetemi polgároknak és a vezetői testületeknek. (fotó: Örsi Zsanett)

Az alumnival kapcsolatos feladatok átkerülnek a Hallgatói Szolgáltatások szervezeti egységtől a Vállalati és Intézményi Kapcsolatok szervezeti egységhez, ahol nagyobb szinergia látszik az érintett területek között. Emellett a rugalmasabb feladatellátás érdekében megszűnnek a Hallgatói Szolgáltatások szervezeti egységen belüli csoportok, ezek kialakítása vezetői hatáskörbe kerül.

Az Egyetemi Levéltár a kutatási rektorhelyettes irányítása alatt működő kompetenciaközpont lesz. A javaslat indoka, hogy az akadémiai szervezetben is hangsúlyozza az egyetem a Levéltár, mint tudományos műhely jelentőségét.

A Szervezeti és Működési Rend módosításáról a Kuratórium dönt, várhatóan 2020. október 1-jén.

Bevonás és részvétel a Szervezeti Működési Rend módosításában

A Szervezeti és Működési Rend módosításának további fontos elemei az egyetem közösségi részvételének, bevonásának lehetőségeit növelő javaslatok, amelyeket Barta Márton stratégiai vezető mutatott be. A részvétel növelése érdekében az egyetem új testületeket és bizottságokat hoz létre.

Létrejön például a Professzori Testület, amelynek tagja lesz minden, a Corvinuson teljes munkaidőben foglalkoztatott egyetemi tanár és kutatóprofesszor.

A Szenátus Oktatási Bizottságának albizottságaiként létrejönnek a szakfejlesztési bizottságok, valamint a Hallgatói Ügyek Bizottsága, emellett rögzítik a Szenátus Nemzetközi Bizottságára vonatkozó rendelkezéseket is. Végül formális értelemben is létrejön az Intézetvezetői Értekezlet.

A megújulási folyamat részeként létrejönnek szakterületi bizottságok, ilyen például az IT Bizottság, a Kommunikációs és Brand Bizottság, a Vállalati Kapcsolatok és Alumni Bizottság. A bizottságok feladata a szakterületi vezetők támogatása és a stratégiai ügyekről szóló fórum biztosítása lesz.

A módosítás igyekszik a munkavállalói közösség bevonását is erősíteni, így az Intézeti Tanácsok létszáma egy fővel nő, akit az intézeti közösség választhat meg. A Corvinus Alkalmazotti Tanács elnöke a Szenátus állandó meghívott, tanácskozási jogú tagja lesz, emellett a Szenátus előzetesen véleményezheti majd az Egyetem költségvetését és pénzügyi beszámolóját is.

o_zs_0053-min.JPG

(fotó: Örsi Zsanett)

Valóban részvétel vagy csak bevonás?

A szenátusi vita során a bevonás és a részvétel közötti különbség került előtérbe. Dr. Rosta Miklós üdvözölte a változásokat, ugyanakkor szerinte a javaslatok inkább a bevonást és nem a részvételt erősítik. Barta Márton szerint ugyanakkor például a vállalati kapcsolatok bizottság összetételére vonatkozó szabályok, valamint a professzori testület létrehozása a részvételt erősítik, emellett a közösségi költségvetés is szóba került a jövőt illetően pilot jelleggel. „A bevonás valóban hangsúlyosabb, de a részvétel kapcsán is fontos lépések történtek” – tette hozzá.

Dunavölgyi Mária, Corvinus Alkalmazotti Tanács elnöke szerint a „stratégia lényege a valóság és a vízió közötti híd felépítése”, előbbiből pedig szerinte eddig kevés elem látszódott. Barta Márton szerint ugyanakkor a stratégiaalkotás pontos folyamatát nem az SZMR-ben kell szabályozni, de ettől függetlenül ez nagyon fontos kérdés. Abban is egyetértett, hogy „reality check nagyon szükséges”, ugyanakkor szerinte az egyensúly keresése a legfontosabb:

„Az egyetemen van hajlamunk arra, hogy túlbeszéljük a dolgokat: fontos, hogy sokat gondolkodjunk közösen, de egy idő után meg kell találnunk a megoldást is.”

Dr. Köves Alexandra az Elnöki Testületen belül felvázolt felelősségi körökről kérdezett. Felmerülhet a kérdés, hogy „valóban a személyi változásokhoz kell-e igazítani a felelősségi köröket és nem fordítva”. Dr. Lánczi András rektor és Anthony Radev elnök egyetértettek abban, hogy a döntéseket az Elnöki Testület közösen, egyhangúlag hozza meg. „Együtt kell dolgozni, ehhez pedig életszerűen kell alakítani a feladatokat. A megújulás szempontjából is ez a legjobb” – tette hozzá a Corvinus elnöke.

Nézeteltérések a docensi kinevezések körül

o_zs_0061-min.JPGA Szenátusi ülés legnagyobb részében az egyetemi tanári és docensi kinevezésekről volt szó, ugyanis 27 docensi kinevezés ügyében kellett dönteni. Ilyen nagy létszámra Dr. Csicsmann László akadémiai műhelyekért felelős rektorhelyettes szerint nem volt még korábban példa, ami a döntési folyamatot is megnehezítette. A megújuló Corvinus Egyetemnek az a célja, hogy a kinevezendő docensek belátható időn belül teljesítsék az egyetemi tanári kritériumokat, és kiváló hazai és nemzetközi publikációs tevékenységgel rendelkezzenek, amellyel a nemzetközi rangsorokban való előrelépés biztosítható.

A probléma forrása a három kar eltérő kinevezési politikája, eltérő gondolkodása lehetett Dr. Csicsmann László szerint. Az Akadémiai Életpálya Bizottság egységes szempontrendszer alapján – az Egyetem megújulásának céljait figyelembe véve – bírálta el a pályázatokat, ugyanakkor a Szenátusi ülésen több személynél is felmerült, hogy ugyan a feltételeknek nem felelt meg teljesen a pályázó, munkájával és az egyetemért tett erőfeszítésével nagyobb méltánylást érdemelne.

Az ellentét tehát elsősorban abból adódott, hogy mikor és milyen esetekben lehet eltérni az előzetesen megállapított feltételrendszertől.

A rendszer problémáit Dr. Csicsmann László is elismerte, ugyanakkor hozzátette, hogy már készül egy új akadémiai életpályamodell, melynek anyagát hamarosan megtárgyalják az intézetvezetőkkel. Ebben a modellben szétválna az oktatási és a kutatási életpálya, illetve részletesen szabályozásra kerülne a docensi minimumkövetelmények rendszere.

A docensi pályázatok eredményei itt érhetők el.

---

Az első napirendi pont utolsó részeként Simai Mihály professor emeritus kinevezésben részesült, melyet a Szenátus egyhangúlag fogadott el.

A Szenátusi Ülésen először vett részt Dr. Domahidi Ákos kancellár, aki köszöntőjében három dolgot emelt ki: egyrészt megtiszteltetés számára, hogy nagy múltú és nagy jövőjű egyetem megújulási folyamatában vehet részt. Köszönetet mondott a támogatásért mindazoknak, akik segítik a beilleszkedésben az első hetekben, valamint azt is kiemelte, hogy már számos Szenátusi ülésen vett részt korábbi munkahelyein, mégis ez az első, ahol szavazati joggal rendelkezik.

Az ülés egyébként a Szakszervezet akciójával kezdődött. Ádám Zoltán szakszervezeti képviselő rövid dokumentumot helyezett el a Szenátus tagjainak asztalán, amelyben kérte, hogy a Színművészeti Egyetem ügyét is vegyék napirendre. Ezt azonban Lánczi András elutasította, ugyanis szerinte a Szenátus „nem napi politikai témáról szól, nem más egyetemről szól”. Hozzátette: „nem kérdeztem meg senkit, hogy bármilyen politikai kérdésben milyen válasza van. Az ilyen kiállásnak megvan a maga helye, az egyetemen bárki hallathatja a hangját, megkapja a fórumot, a Szenátus ugyanakkor az egyetem előmozdítására szolgál és nem napi politikai ügyek megvitatására”.

A Közgazdász Online csapatával célunk, hogy az egyetem belső folyamatainak a hallgatók körében is nagyobb nyilvánosságot adjunk. Rendszeresen tudósítunk majd a Szenátus további üléseiről, valamint igyekszünk minden fontos belső változásról beszámolni.

16 specializáció a Gazdálkodás és menedzsment alapszakon - Megtartották az új tanév első Szenátusi ülését Tovább
süti beállítások módosítása