Közgazdász Online


Szókratész telefonja, avagy milyen hatással van az életünkre a digitális olvasás? (vélemény)

Szókratész telefonja, avagy milyen hatással van az életünkre a digitális olvasás? (vélemény)

6.jpg

Manapság az olvasás többnyire így néz ki: a telefonunkon átfutjuk a cikkek címeit, ha egy felkelti az érdeklődésünket, megnyitjuk és végigszkenneljük, megkeressük a kulcsinformációkat. Három perccel később már újra a címrengetegben böngészünk, de az is megtörténhet, hogy zsebre vágjuk a telefonunkat, és leszállunk a villamosról. Mert sokszor csak ennyi időt hagyunk magunknak az olvasásra; amennyi két megálló között eltelik.

Írta: Lázár Fruzsina Fotók: Pixabay, Unsplash

Nem nehéz feltárni, mi áll az új szokásaink hátterében: a telefon bármikor elérhető, a segítségével pedig egyszerűen találhatunk az igényünknek megfelelő tartalmat, ami gyakran szórakoztató, könnyed formában jelenik meg, így fogyasztani is élvezetes. Ebben a kontrasztban talán a hagyományos olvasásra is elkezdünk máshogy tekinteni, ennek pedig olyan következményei lehetnek, amikre nem is gondolnánk. Felmerül a kérdés, hogy tényleg elkerülhetetlen-e a váltás a hagyományos és a digitális olvasás között, és ha igen, milyen hatással van ez az életünkre?

A mi személyes választásainknak is nagy jelentősége van abban, hogyan alakul ez a hatás – és az alábbiakban kifejtem, hogy ezt mi alapján gondolom így. (Véleménycikk)

Az alapok

3.jpg

Az olvasás tanult készség: egyetlen gyerek sem születik úgy, hogy tud olvasni. Ennek az oka az agyi pályák “alapértelmezett” kialakításában rejtőzik: az olvasás ugyanis kizárólag különálló feladatokat – a látást, a hallást, a kogníciót és a beszédet – ellátó agyterületek idegi összeköttetése révén valósulhat meg, ez a kapcsolat pedig tanulás útján alakul ki. Emellett szükséges még több olyan alkotóelem – mint a szófelismerés vagy a kellően kiterjedt szókincs –, amelyek automatikus és tudatos folyamatokban, összefonódva teszik lehetővé az olvasást. A bőséges adatokra támaszkodó tudományos álláspont szerint minden egészséges gyereknek többé-kevésbé ugyanazokon a lépcsőfokokon kell fellépkednie ahhoz, hogy elsajátíthassa az olvasás készségét. És mindannyian tudjuk, hogy ez olyan, mint a biciklizés – ha egyszer megtanultuk, kicsi az esély rá, hogy valaha is elfelejtjük.

Az olvasás ezután olyan egyértelműen természetes része lesz az életünknek, mint a járás: a kultúránk lenyomatát hordozó dolgok nagyon nagy része írásos jellegű. Tanulmányok, jogszabályok, vallásos szövegek, ódon kódexek és jegyzékek, irodalmi alkotások…

Észre sem vesszük, hogy az agyunk folyamatosan dekódolja a minket körülvevő ezernyi táblában, hirdetésben, leírásban és művészi alkotásban elrejtett tartalmat. Ez a készségünk irányít minket az eligazodásban – nem csak fizikailag, de a társas közegeinkben is.

Segítségével minden értelmezett jelentést a sajátunknak tudhatunk, beilleszthetjük az életünkbe, gazdagíthatjuk a hétköznapi-gyakorlati ismereteinket, de akár a lelkünk mélyebb és alaposabb felfedezésre vágyó részét is. Amit elolvasunk és megértünk, az a miénk is lesz, magunkban hordozzuk a jelentőségét, valamilyen módon beépül az életünkbe, formál minket, a gondolkodásunkat, a döntéseinket, preferenciáinkat. Az, amit és ahogyan olvasunk, mindenképpen hat ránk.

A digitális réteg

1.jpgAz elmúlt években az internetes műfajok megjelenésével és elterjedésével nagy hangsúly helyeződött a digitális olvasás kutatására is. Miben különbözik a digitális olvasás a hagyományostól? Miben más a tárgya? Mi jellemzi a gyakorlatban? És: milyen hatással van ránk, az agyunkra, a készségeinkre, az életünkre?

Az utóbbi kérdéskörrel foglalkozik Maryanne Wolf a mélyolvasás fontosságáról szóló, sokat idézett 2009-es tanulmánya. A mélyolvasás képessége olyan kifinomult, a megértést elősegítő folyamatokból tevődik össze, mint a kritikus értelmezés, analógiák alkotásának képessége, a deduktív érvelés, a reflexió. Egyszerűen: a profi rendszerszintű gondolkodás alapjait adja.

Wolf kiemeli, hogy az agy ugyanazon funkciója, ami lehetővé teszi az emberek számára az olvasást, most, a digitális szövegek teljes térhódításakor éppen a mélyolvasást (és vele együtt a fent listázott kognitív készségek egész sorát) veszélyezteti. Az agy ugyanis végtelenül adaptív: képes új pályákat és kapcsolódásokat kialakítani a különböző területei között. Csakúgy, mint amikor a kisgyerekek olvasni tanulnak: ezért tart ez a folyamat akár évekig is, és ezért végződik csaknem minden esetben sikeresen.

Az online hírek szkenneléséhez azonban másféle módon viszonyul az agy, mint a hosszú, összefüggő történetek olvasásához; itt ugyanis nem a mély és részletes megértésen, hanem a nagy mennyiségű információ felületes átfutásán, a kulcsinformációk megtalálásán és végül a továbblépésen van.

A digitális szövegek ráadásul sokszor nem is lineárisak – vannak bennük például linkek, amik máshová vezetnek minket, megszakítják az olvasási folyamatot, teljesen átépítik a szöveg szerkezetét. A mi döntésünk, hogy rájuk kattintunk-e vagy sem, a digitális olvasás tehát gyakran teljesen egyéni útvonalat követ.

Mindez alááshatja a koncentrációs képességeinket, hogy csak az egyik legegyértelműbb következményt említsük. Ezért esik nehezünkre az, ha hosszasan kell foglalkozni ugyanazzal a történettel.

Kulturális aggályok

2.jpgWolf azt is megemlíti, hogy a kulturális-technológiai változások nem csak a 21. században adnak okot az aggodalomra és bizonytalanságra. 5500 évvel ezelőtt, amikor még újdonságnak számított, Szókratész a tudásra és tanulásra tett megjósolhatatlan hatásaira hivatkozva ellenezte az olvasás és írás bevezetését. Persze, végül bevezették, és annyira komplex módon hatott az emberiségre, hogy mára ezt már képtelenség lenne kibogozni. Nem tudjuk, milyen lett volna egy Szókratész-féle világ, de ma valószínűleg senki sem állítaná, hogy az írás-olvasás bevezetése negatív következményekkel járt.

És legyen bármi is egy mai gondolkodó véleménye, nem teheti meg, hogy a beláthatatlanság okán figyelmen kívül hagyja vagy elutasítja az internet jelentőségét. Aki csak egy kicsit is jártas a kérdéskörben, tudja, hogy ez nem egy klasszikus tyúk-tojás probléma; nem arról van szó, hogy a kultúra idézi elő a technológiai megújulást vagy fordítva. Sokkal inkább, hogy a társadalmi és digitális dinamikák összefonódó egymásmellettisége hogyan változtatja meg az embert és az emberi létet (aki kíváncsi erre, olvasson például Ropolyit).

Tallár Ferenc filozófus így gondolkodik erről:

“Egy ideje én is elsősorban azt olvasom, amihez a Weben hozzáférek. Mert gyorsabb, olcsóbb, a digitalizált forma a jegyzetelés, a kivágások és beillesztések sokkal hatékonyabb lehetőségeit kínálja, mint a papírra nyomtatott szöveg. […] Megszületett a szövegek társalkotójává (vagy inkább társrendezőjévé) előlépett olvasó. Csakhogy ez az új olvasó […] meglehetősen türelmetlen. Nehezen viseli a blog terjedelmét meghaladó írásokat. Eredményt akar minél előbb, mondjuk így: akciót.”

Hát, itt van: türelmetlenekké váltunk. Vagy csak hatékonnyá? Hiszen ki ne vágná rá azonnal erre, hogy: ebben a modern világban a figyelem és az idő a legfontosabb erőforrás. Miért pazarolnám, olyasmi olvasásával, amiről nem lehet azonnal megállapítani, megéri-e? Csupa jogos felvetés, szelektálnunk kell, különben odaveszik az energiánk.

De ezzel együtt megjelenik az a kérdés is, hogy ez szükségképpen azt jelenti, a hatékonyság oltárán feláldozzuk a valódi odafigyelést? Érdekes paradoxon bontakozik ki a figyelemközpontú digitális környezet működése körül: a rengeteg információ és a bősz válogatás szétaprózza a drága figyelmet, és a gyerek néha elveszik a sok bába között.

(Itt érdemes szót ejteni a valódi gyerekekről is, akiknél a digitálisan eltöltött idő és az olvasási kedv között negatív összefüggést tapasztaltak. Milyen lehet úgy felnőni, hogy nem mesékbe és regényekbe, hanem a képernyőbe feledkeznek bele?)

Akkor most mi legyen?

5.jpg

Úgy látom, itt az segíthet, ha szétválasztjuk a céljainkat, és képbe hozzuk magunkat a saját olvasási és kultúrafogyasztási szokásaink befolyásoló hatalmával. A technológia és a változás adott, és haladó szellemű és a technológiai megújulást tudatosan a javunkra fordító emberekként élnünk kell az ebből fakadó lehetőségekkel. A választásaink kultúrateremtő erővel bírnak. A digitális olvasás a készen kapott információ minden előnyével megajándékozhat minket; de ez csak akkor igazi előny, ha tényleg gazdagít, és nem egy szintén elemi dolog helyébe lép.

Az olvasás élvezete és valósága azért nem kophat ki az életünkből, mert nem helyettesíthető. Egy történet ilyen módon való befogadása részvétel: az író megadta a képzeletünknek a körvonalakat, és mi, ahányan vagyunk, annyiféle módon színezzük ki. Ez tartja életben a történeteket, az író és az olvasó örök közjátéka, kölcsönhatása. Nekünk felelősségünk van abban, hogy fenntartsuk ezt a dinamikát. Ez tesz minket emberré, hogy kiolthatatlan a kapcsolódás iránti vágyunk, hogy képesek vagyunk a hagyományok, az emlékek és a megújulás összességében harmóniára lelni. Ha hagyjuk homályba veszni az utat, ami odáig vezetett, a megújulás is értelmezhetetlen.

Talán Szókratész is használta volna az internetet, ha létezett volna az ő korában. De vajon ugyanígy gondolkodott volna, ha kézhez kapja az igazságosság definícióját?

 

Szókratész telefonja, avagy milyen hatással van az életünkre a digitális olvasás? (vélemény) Tovább
Elindult a távoktatás a Corvinuson - Ilyennek látja szerkesztőségünk az első hetet (Vélemény)

Elindult a távoktatás a Corvinuson - Ilyennek látja szerkesztőségünk az első hetet (Vélemény)

we_re_expecting_you_1.png

A távoktatás elindulásával új korszak kezdődik a hallgatók életében. Az új oktatási módszertan a hallgatóktól is rugalmasságot és odafigyelést igényel, ugyanakkor az első hét tapasztalatai nagyon biztatóak. Mit gondolnak a Közgazdász szerkesztőség tagjai az átállásról, hogyan éljük meg mi ezt az időszakot? Összegyűjtöttünk néhány gondolatot és tanácsot, amik hasznos visszajelzésként szolgálhatnak ebben a helyzetben. 

A távoktatás módszertanáról cikksorozatot is készítettünk, az első részben a hallgatók egyéni tanulását támogató módszereket szedtük össze, a másodikban a videó streaming tanácsokról írtunk, a harmadik rész pedig az e-learning kurzusokról szólt. Az anyagokat a Corvinus Tanárképző és Digitális Tanulási Központ biztosította számunkra. 

Ha nem vigyázol, “időmilliomosból” könnyen “idődzsentrivé” válhatsz

gray-double-bell-clock-1037993.jpg

Talán azt sajnálom a legjobban a távoktatásban, hogy nem növeli a telefonom kijelzőjén látható lépésszámomat az egyetemre tartó út. Viszont annak, aki már töltött ki Belbin-tesztet, és a csapatjátékos kategóriára hozzám hasonlóan nulla pontot kapott, na az ő számára áldás, amikor egy diasor önálló tanulmányozása közben egyedül kutakodhat az interneten, ráadásul ezalatt még zenét is hallgathat anélkül, hogy a muzsika műfaját bárkivel egyeztetnie kellene. Videókonferenciák alkalmával pedig tovább élvezhetjük az eddig élőben tartott órákat, annyi különbséggel, hogy kevésbé feltűnő az a bizonyos Hearthstone vagy Honfoglaló menet…

Rengeteg időt spórol meg nekünk, hogy nem szükséges utazgatnunk, ugyanakkor nagyon fontos, hogy az időnket jól osszuk be. Időmilliomosként léhán halogathatunk, rosszul gazdálkodhatunk kronológ vagyonunkkal, így pedig hamar idődzsentrikké válhatunk. 

Nehéz, de hozzá kell szokni, hogy az otthon most egy munkahely is egyben. 

(Ezt a gondolatot edzőm egyesületi körben sokat idézett kérdésével zárnám: “Ismered azt az angol közmondást, hogy the time is money b***?”)

A távoktatás jó lehetőség arra, hogy új tanulási módszereket sajátítsunk el, valamint - ha jó gazdák vagyunk - időt biztosít olyan dolgokra, amelyekre eddig pont nem jutott.

Szatmári-Schubauer Solt

Személyes kapcsolódás nélkül nem megy

three-black-handset-toys-821754.jpg

Ahány óra, annyi féle megoldással lehet találkozni a távoktatás során. Oktatótól és a kurzus eredeti felépítésétől is függ, melyik módszer a legalkalmasabb. Van olyan, aki feltölti a kibővített diasort, esetleg egy előre felvett előadást ad le, vagy élőben streamel. A legtöbben a Teams felületet használják, ami szerintem elég könnyen kezelhető és rengeteg lehetőséget nyújt. Szinte bármikor lehet írni a csoport chat részébe, amit mindenki lát, így könnyen tudunk tájékozódni mi is, ha valamit nem értünk. Ide is fel lehet tölteni tananyagokat, de van, aki erre a Moodlet használja. Így két felületet is figyelni kell, ami olyan szempontból nem baj, hogy a Moodlet (jobb esetben) már ismerjük, és biztos megtalálunk rajta mindent.

Mindenkinek más megoldás a kényelmes, szerintem az előre felvett előadás a legpraktikusabb és a leghatékonyabb. 

Még ha nem is tudunk azonnal reagálni vagy kérdezni, mégis sokkal személyesebb, és talán az eredeti órához ez hasonlít a legjobban. Mivel ezek a videók körülbelül 20 percesek, érdemes lenne utána lehetőséget biztosítani a hallgatóknak, hogy a Teams felületen közösen is megbeszélhessék a felmerült kérdéseket.

Elsőre az egész rendszer szokatlan és fura volt számomra, főleg a heti feladatok. Idővel azonban rá lehet hangolódni, és hozzászokni, hogy most más szabályokat kell követni.

Szép Zsóka

Sosem volt még ilyen könnyű a lógás, de ennyire nagy hiba sem

brown-wooden-opened-door-shed-2869565.jpg

Véleményem szerint az egyetemnek általánosságban sikerült megvalósítani a távoktatást. Ebben nagy segítség volt a Microsoft Teams, nekem az előadásaim nagy része ott teljes egészében elérhető.

Talán még segít is figyelni az „órán”, hogy egyedül ülök a gép előtt.

Természetesen így is meg van a lehetőség arra, hogy elkalandozzon az ember, de magamon úgy vettem észre, hogy ez az online kurzus keretein belül kevesebbszer valósul meg. A Teamsen kívül is jól működik a kommunikáció, van olyan tárgyam, ahol a tanár saját Youtube videóiból lehet elsajátítani az anyagot.

Az önálló időbeosztás egyszerre lehet áldás és átok. Mivel nálunk sehol nem nézik úgymond a katalógust, a lógás szinte minden óráról megengedett, de egyáltalán nem célravezető. Ugyanúgy időt kell hagyni az óra utáni egyéni munkára is, ami ez sok esetben összemosódhat azzal, hogy az előadás hallgatását már eleve annak vesszük.

Egy hét után érnek még meglepetések, de egy rendszert kialakítva effektív lehet ez a megoldás az oktatás jövőjében is.

Gajdics Bálint

Neked mi a véleményed? Kommentelj a Facebook-poszt alatt, vagy küldd el nekünk az alábbi kérdőívben! A tartalmas hozzászólásokat egy későbbi írásunkban meg is jelenítjük majd. 

Szerkesztette: Kovács Máté

fotók: pexels.com

Elindult a távoktatás a Corvinuson - Ilyennek látja szerkesztőségünk az első hetet (Vélemény) Tovább
Az igazság 2019 két legünnepeltebb sorozatáról

Az igazság 2019 két legünnepeltebb sorozatáról

kep1.png

A 2019-es év sok zseniális sorozatot adott a világnak, és egyébként is meghatározó évet jelentett a sorozatipar számára, hiszen véget ért a leginkább imádott, világszerte körberajongott ókor-fantasy, a Trónok Harca, lett minőségi Star Wars mese, a Disney elemi erővel lépett be a streaming szolgáltatók piacára, és csomó új világsiker született, amelyek új trendek eljövetelét ígérik. Viszont mi most csak azzal a két alkotással foglalkozunk, amelyek jól lefestik, hogy milyen irányba fordulhat a mára meghatározó jelentőségűvé előlépő sorozatgyártás. Ezekért a sorozatokért rajongott a világsajtó, a nézőknél elképesztő sikereknek örvendtek, de ami a legfontosabb: mindkettő a maga nemében és az ipar szempontjából sorsfordítónak van beállítva, némileg helyesen. De csak némileg: nézzük meg, mennyire igazak ezek az állítások a Csernobilra és az Eufóriára.

Írta: Bálits Mihály

 

Van két egyszerű és alapvető különbség a kettő között: az egyik jó, a másik nagyon nem. Magyarán a Csernobil egy nagyon-nagyon jó sorozat, az Eufória – akármennyire agyon van ajnározva – nem az. Kezdjük a jóval!

 

ÖSSZEDŐLÜNK A HAZUGSÁGOKBAN

2019. májusában és júniusában a csapból is a Csernobil folyt.Az embernek már kicsit olyan érzése volt, hogy nagyon le akarnak nyomni valamit a torkán, csak épp azt az el nem hanyagolható részletet nem mondták el, hogy miért.

A Csernobil különösen Kelet-Európában üt nagyot és főleg annak a generációnak, akinek volt szerencséje – vagy cserencsétlensége – élni a létező, emberarcúnak kikiáltott kommunizmusban, amely valójában sosem volt emberarcú, még kevésbé kommunizmus. Ekkoriban, a nyolcvanas években már majdnem mindenki tudta, hogy hazugságokkal teli, korhadt, roskadozó faház az a rendszer, ahol élnek, amit csak elhallgatások sora tart össze és egyszer el fog jönni az a pont, amikor már az sem tudja. 1986. április 24-én eljött ez a pillanat. Szó szerint: a rendszerek és az emberek összeroppantak a hazugságok tengerében, mint egy csernobili RBMK reaktor.

Ahhoz, hogy megértsük, hogy miért volt ilyen elképesztő sikere a sorozatnak – különösen úgy, hogy szinte egy időbe került ki a régen várt Trónok Harca fináléval – látnunk kell azt alapvető tényt is, hogy az emberek mindig is vevők voltak a könnyen befogadható, messianisztikus világmagyarázatokra. Lehetnek ezek kultúránkat összetartó, közös történetekből született alkotások vagy összeesküvés-elméleteket népszerűsítő filmek, a lényeg, hogy a körülöttünk lévő történéseket megfelelő minőségben magyarázza meg az adott művészeti termék.

Ennek talán a legjobb példája a filmtörténet legnagyobb sikere, a Star Wars. Ha belegondolunk, George Lucas történetei mélyen bibliai alapokon állnak: az eldugott, távoli provinciában, szűzen fogant messiás-hős gyermek, a mindent körülvevő, természetből, elfogadásból származó erő (Isten), a bölcs, öreg, csendes mesterek és még sorolhatnánk.

Ebből a szempontból nézve talán könnyebben megérthető a Csernobil áttörése. Hiszen mit látunk? Már több, mint egy évtizede egy olyan világban élünk, amelyben az emberiség egyfolytában utat keres társadalmi és politikai kérdésekben félve a klímakatasztrófától és növekvő hittel az összeesküvés-elméletekben. Erre jön egy olyan, mindössze öt részes minisorozat, amely dokumentarista módon, de abszolút narratív cselekménnyel, érthetően, egyszerűen bemutatja az emberiség történelmének egyik legnagyobb katasztrófáját.

atom-3669818_1920.jpg

Persze nem csak emiatt jó sorozat a Csernobil. Ott van például a forgatókönyv, ami ritka zseniális. De valami elképesztően. Bár előre tudjuk az egész sztorit, a cselekményben mégis olyan aprólékosan és izgalmasan van adagolva az információ, hogy végig izguljuk az összes részt, különösen az utolsót, ahol a tárgyaláson Legaszov professzor, az atomfizikus elmondja a szovjet állam őszödi beszédét, és azt, hogy az emberi hülyeség és becsvágy hogyan tud atombombát generálni. (Ebben a jelenetben egyébként többet tanultam a fizikáról, mint 12 év alatt a magyar oktatási rendszerben.)

A látvány szintén egészen kiemelkedő. Ebben ne is menjünk bele túlságosan, ezerszer kielemezték már: akit érdekel a díszlet hihetetlen pontossága, olvassa el ezt a twitter bejegyzést egy moldáv újságírótól, aki szinte képről képre mindent összehasonlított az eredeti eseményekkel vagy ezt a Vice cikket, ahol mindenféle egyéb érdekességet találhat a sorozat aprólékosságával kapcsolatban. Olyan tűpontosan ábrázoltak benne szinte mindent, az utolsó bútor vagy hamutálat is, hogy például nekünk, magyaroknak azonnal a nagymama háza juthat eszünkbe a kádárista bútorokkal.

 chernobyl-3711302_1920.jpg

Természetesen nem minden ugyanúgy történt, ahogyan a sorozat elmeséli, de nagyságrendileg mégis. Erre a legjobb példa a sorozatban a legfontosabb mellékszereplőt játszó Ulana Khomyuk (Emily Watson) atomfizikus karaktere, akit az alkotók az összes, a katasztrófán dolgozó tudós alakjából gyúrtak egybe.

Ezzel együtt érdekes megfigyelni azt is, hogy a karakterekből mennyire rá tudunk ismerni saját korunkra.

A főhős, aki egyébként nem a tudósokat vezető, főszereplőnek látszó Legaszov (Jared Harris) professzor, hanem Boris Scserbina (Stellan Skarsgård), a minisztertanács elnökhelyettese, másodvonalú csinovnyik, a szemünk előtt hasonlik meg, majd néz szembe azzal, hogy minden, amit az egész életében csinált (főleg az előrejutás a pártranglétrán), hazugságra épül, és ezen hazugságok sora vezetett végső soron Csernobilhoz. De ezzel együtt a fő karakterként beállított Legaszov – aki egyébként bevallottan direkt akadályozta vezetőként zsidók előléptetését, hogy tetszést nyerjen el a Kremlben – a sorozat végére szintén hatalmasat fejlődik, hiszen bevallja, hogy a szovjet kormány közvetlenül felelős a tragédiáért, vállalva ezzel, hogy a KGB indexre teszi.

A titkaink és a hazugságaink határoznak meg minket. Amikor feltűnik az igazság, akkor csak hazudunk és hazudunk, amíg már nem is emlékszünk, hogy van-e ott egyáltalán igazság, pedig ott van. Minden hazugság, amit elmondunk, adósság az igazság felé, és előbb vagy utóbb ezt a tartozást ki kell fizetni.”

 - mondja. És ez pedig túl kínosan visszhangzik jelenkorunkban, a klímavészhelyzet idején.

 

NINCS ITT SEMMIFÉLE EUFÓRIA

A tavalyi év másik nagy durranása a júniusban bemutatott Eufória című HBO-s gyártású sorozat volt, amely a mai tizenévesek világát próbálta bemutatni. A nyolc részből álló első évad a gimnazisták lelkivilágát, a drogfogyasztást, a szexuális szabadosság témáit vette alapul, és erre próbált egy olyan cselekményfüzért felépíteni, amely eladható, akciódús, izgalmas és autentikus.

Ez pedig nagyon nem sikerült. A Sam Levinson által rendezett, izraeli eredetű Eufória kicsit olyan, mintha az írók elolvastak volna két Jezebel, három Vice és öt New York Times cikket, amiből megpróbálták kitalálni, hogy mire is buknak azok a bizonyos, sokat emlegetett millieniálok, vagy Z-generációsok.

Tudomást szereztek az USA-ban pusztító ópiát válságról, ezért a főszereplő egyfolytában ópioid tartalmú nyugtatót tol. De tényleg egyfolytában: már az első rész nagyjából ötödik percében előkerül a jó öreg xanaxos doboz. Aztán szép sorban minden: van itt Fentanil, Vicodin, és egyéb fájdalomcsillapítók, majd Kokain és MDMA. Ugyanez a helyzet a zenével. Mintha megnézték volna az elmúlt évek Billboard listáit, és arra jutottak volna, hogy a sorozat szinte minden tízedik másodpercébe odacsördítenek valami trap számot vagy Billie Eilish kópiát.

kep2_1.png

Az alkotók tudták azt is, hogy a teljes szexuális felszabadultság és a Tinder világában nem egyedi a saját célra felhasznált vagy elküldött erotikus képek és videók készítése vagy küldözgetése. És azt is tudták, hogy ebből komoly problémák szoktak adódni. Aztán látták azt, hogy mennyire forró téma jelenleg a társadalmi nemek, illetve a szexuális irányultság kérdése, hogy aztán didaktikusan kifejtve beleírják, mintha csak ki akarták volna ikszelni ezt a topikot is. A végeredmény az lett, hogy az Eufória világában szinte minden lány majdnem pornósnak van beállítva, aki gátlások nélkül küldözget meztelen vagy félmeztelen képeket.

De mindezekkel még nem lenne baj, ha nem lennének olyan végtelenül klisések a karakterek. Az első részben azzal indítunk, hogy a főszereplő lány, a 17 éves Rue (akit az akkor még csak a Disney csatornából ismert Zendaya játszik) kijön a rehabról, és elindul a tanév, minek során előbb-utóbb beleszeret új legjobb barátjába, Julesba, aki történetesen egy nagyon bulis, nagyon kedves transzfesztita lány (Hunter Schafer), de sajnos ennél többet nem tudunk meg róla. Ja, de, még annyit, hogy új lány és barátokat akar szerezni. Ekkor kerül képbe Rue, aki már kisgyermekkora óta bipolaritással küszködik, nagyon szorong és depressziós zavarai vannak. Vagy valami olyasmi, ugyanis ezt nem nagyon tisztázza a forgatókönyv, de a lényeg az, hogy Rue az apja halála után rászokik a drogokra, amiből később komoly bajok származnak.

A sorozat készítői bizonyára azt is tudták – és ezt nem cinizmusból mondom - , hogy mennyire divatosak az olyan szavak, mint depresszió vagy szorongás vagy bipolaritás. Ezek sajnos tényleg divatos szavak, könnyű dobálózni velük, felelőtlenül mindenre rásütni őket, pedig a dolog úgy áll - és ez nem egy tektonikus erejű megállapítás -, hogy ezek a fogalmak tudományos keretek között meghatározott és diagnosztizált betegségek, amiktől emberek szenvednek. Az ezekkel való dobálózásra ékes példát mutat, hogyha mondjuk a depresszió szót autóbalesetre vagy gyomorrákra cseréljük, máris nem lesz olyan vonzó rávetíteni egy tizenévesek világát bemutató sorozatra. Pedig mindegyik halálos tud lenni.

Lehetne azzal érvelni, hogy a sorozat pont attól lesz bátor és autentikus, hogy szembenéz a tényekkel. A fiatalok között tényleg megdöbbentően magas a mentális zavarok aránya (lásd itt is) – bár túl sok összehasonlításra alapot adható statisztikával nem rendelkezünk a régebbi korokból. Tehát mondhatnánk, hogy a sorozat bátor és nem fél kimondani a valóságot, és szembemenve a nyálas, sztenderd tinisorozatokkal bemutatja a 21. századi tinédzserlét elfojtott drámáit.

A baj csak az, hogy az Eufória ebben a kérdésben szenved a pontatlanságoktól.

Annyi helyen lehetne belekötni a hibákba, hogy meg lehetne tölteni belőle egy rekesznyi xanaxos dobozt. Bár kis részletekbe belemenni általában teljesen értelmetlen, ha a hangsúly nem ezen van, az Euróriának pont az lenne az egyik küldetése, hogy pontos, részletgazdag képet adjon egy szorongó generációról. Viszont tele van olyan apró tévedésekkel, csúsztatásokkal, ellentmondásokkal, hogy ha valaki eléggé figyel, belefájdul a feje.

Kis dolgok, amik nem úgy vannak a való életben, ahogyan az Eufória állítja:

  • A valóságban a diákok (tinédzserek, fiatal felnőttek) nem így öltözködnek vagy legalábbis kevésbé extravagánsak.
  • De mindenképpen kevesebb csillám és luxusruha van rajtuk.
  • Még kevesebb six pack.
  • Hogy lehet az, hogy egy olyan lány, aki évek óta drogfüggő, elvonóra jár, tehát egy szorongó és addiktív alkat és egyfolytában kábítószerezik vagy iszik, cigarettára alig gyújt rá?
  • Ezek a fiatalok mintha meglepően keveset cigarettáznának.
  • A sorozatban bemutatott kábítószerek hatása sok esetben nem feltétlenül tükrözi a valóságot.
  • Az iskolai drogdílerek általában nem agyontetovált feketeöves gengszterektől szerzik be az „anyagot”. Pont azért, mert iskolásoknak osztanak.
  • A valóságban nem minden fiatal lány ennyire naiv vagy kábítószerfüggő.
  • A valóságban nem minden fiatal lány küld meztelen képeket magáról és csinál sextapet.
  •  A valóságban nem minden lánynak van borzalmas sorsú apja.
  • A valóságban nem minden fiatal srác akar 10 másodperc alatt szexet.
  • A valóságban nem minden alfahím rém okos és/ vagy pszichopata.
  • A valóságban nem a fiúk 99 százaléka ennyire szexista paraszt.
  • Bár aki depressziós, tényleg ritkábban megy el mosdóba, a valóságban nem lesz ettől azonnal gyulladása.
  • A valóságban általában még a cheerleader lányok sem szexelnek 20 ember előtt, amiből 10 közben videózza őket.

És most csak hasból írtam párat, ami eszembe jutott, valószínűleg sokkal több van ennél. Azért annyira bosszantóak ezek – a történet szempontjából helyenként irreleváns – tévedések és marhaságok, mert ezzel pont azt a szépségét ölik meg a sorozatnak, ami az egésznek a báját és az egyébként érdekes történet(ek) alapját adná.

kep3_1.png

Igazából néha az is kétséges, hogy az írók nem csak valami duplacsavaros iróniával alkották meg ezeket a karaktereket.

Pedig a színészek csodálatosak. A Ruet játszó Zendaya nemrég még a Disney csatornán volt látható. Az Eufóriában mutatott játéka alapján vetette le a Disney jelmezt, és öles léptekkel halad az A-lista felé. A civilben is transzfesztita modellként dolgozó Vaughn ugyancsak elképesztően jól játszotta a kissé naiv, szende, túl sok személyiségjeggyel nem rendelkező lányt és Jacob Elordi is a bántalmazó szociopatát. Már csak miattuk is érdemes rákattintani a sorozatra.

Mert mégis érdemes megnézni ezt a sorozatot. De vajon miért?

Minden ordító hibája ellenére az Eufóriát öröm nézni. Részben az előbb taglalt színészi játék miatt, részben a tényleg érdekes történetszálak miatt, de legfőbbképpen a magyar operatőr, Rév Marcell teljesítménye végett. Elképesztően jó, ahogy a néha csak középre fókuszált, neon-nyolcvanas éveket idéző látványvilág szervesen kapcsolódik ahhoz az érzéshez, amikor az esendő Ruet  a kábítószerek, a szerelem és a tinédzserkor erdejében teljesen elveszve látjuk, vagy amikor sötét és vörös fényekkel a zsarolások és feloldhatatlan szorongások útvesztőjének atmoszférájában járunk.

De amiért mindenképp ajánlott ezt a rossz sorozatot megnézni, az a vége, azon belül is az utolsó két perc. Az utolsó, nyolcadik részben nincs annyi elvarratlan szál, hogy csak kapkodjuk a fejünket és nézzük az időt, hogy mennyi van még a részből. Bár tele van ordító klisékkel és hibákkal, a sorozat utolsó három perce mégis mind a forgatókönyv, mind a mondanivaló szempontjából remek összegzése az azt megelőző, közel öt órás drámának.

Bár sokaknak nem tetszett, és tényleg ellentmondásos volt a lezárás, mégis ez a három perc tekinthető az alkotók legbátrabb, legeredetibb döntésének. Ezzel legalábbis már-már megközelítették a nagy elődöket, mint például a Skinst vagy a Misfitset. Elméletileg nyáron jön ki az új évad, ahova már amatőr fiatal színészeket keresnek. Talán reménykedhetünk benne, hogy ezúttal élethűbbek lesznek a részek – hiszen valószínűleg ez a sorozatipar jelenlegi legfontosabb trendje és üzenete: megérteni, bemutatni és befogadni a körülöttünk zajló dolgokat, méghozzá élethűen, izgalmasan és érthetően.

 

Bálits Mihály

2020. február 2.

Kiemelt kép: HBO GO; Montázs: Bálits Mihály
Képek forrása: HBO, Pixabay

Az igazság 2019 két legünnepeltebb sorozatáról Tovább
Miért Fellini a világ legnagyobb filmrendezője?

Miért Fellini a világ legnagyobb filmrendezője?

kep3.png

Federico Fellini közel száz évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a közép-olaszországi Rimini városában. A híres rendező és forgatókönyvíró mára már kultikussá vált filmjeivel 25 különböző díjat és rengeteg Oscart nyert. A világ az elmúlt hetekben megtelt az olasz mesterről való megemlékezésekkel, ezért mi is körbe jártuk, miért is volt fontos ő, amihez fontos támpontot adott az Olasz Kulturális Intézet Fellini-estje is. (Kicsit) szubjektív tapasztalatok a valaha élt legnagyobb rendezőről és művészetéről.

Írta: Bálits Mihály

 

A kereskedő szülőktől származó rendező az olasz fasizmus alatt nőtt fel és sok pályatársához, például David Lynchhez hasonlóan a képzőművészet nyomán kezdett el érdeklődni a filmek iránt. Fiatalon bábokat készített, agyagozott, képregényekért rajongott és a cirkusz, valamint a színjátszás mellett a mozi is érdekelte. A római jogi egyetemre való beiratkozása miatt sikerült elkerülnie a katonai szolgálatot, bár az előadásokra nem járt be. Újságíróként, grafikusként keresett pénzt, majd rádiójátékoknál segédkezett íróként, ahol már profi színészekkel dolgozhatott együtt. A háború után forgatókönyvíróként és beugró rendezőként foglalkoztatta Roberto Rossellini rendező, aki felfedezte Fellini képzelőerejét, írói tehetségét és vizuális érzékét. Pár Rossellinivel eltöltött dolgos év után 1951-ben megalkotta első saját filmjét, a Fehér Sejket.

A fasizmus és a háború alatt felnőtté váló ifjú író-rendező pont Rossellinivel együtt született bele a világégés utáni egyik filmművészeti trendbe, a (neo)realizmusba, ami áthatotta legtöbb alkotását. De ami még fontosabb, hogy a maestrot ezzel együtt mindig is érdekelte, hogy mi van a felszín alatt – ezért filmjeiben a realizmus váltakozik a szürrealizmussal.

kep2.pngA kis, tengerparti olasz falu, a fasizmus tombolása, illetve a háború olyan gyermekkori tapasztalatokat jelentettek számára, melyekből táplálkozhatott mindkét irányzat: ettől olyan sokszínű Fellini szinte minden alkotása. Ebből eredően tudta ilyen jelentős mértékben rajta hagyni bélyegét a filmművészeten. Ahogyan a szexualitást ábrázolja, az időt lefesti és amilyen humorral mindeközben operál, mind-mind jellemzői egy nagyon mély lírai lenyomatnak, ami sokszor profán viccekkel és általában lenyűgöző képi világgal keveredik.

Olyan erős volt a hatása a filmművészetre, hogy szinte észre sem vesszük, hány híres rendező munkáját befolyásolta. Paolo Sorrentino, Scorsese vagy a Coen testvérek filmjeit nézve viszont felfedezhető, hogy Fellini ott van a Nagy Szépségtől kezdve a Casinon át a Nagy Lebowskiig. Aki nem hiszi, nézze meg valamelyiket, és utána kapcsolja be csupán 20 percre a Rómát vagy a 8 és felet. Egyik alkotót filmjei mélysége, másikat az időhöz való viszonyulása, harmadikat utánozhatatlan humora kapta meg. Ebből kifolyólag az olasz rendező kicsit olyan, mintha minden filmes apukája lett volna. Ha valaki belenéz az elmúlt pár év Oscar-nyertes filmjeibe (például a Moonlight-ba vagy Shape of Water-be), még bennük is rá lehet bukkanni Fellini nyomaira.

 

Határtalan képzelőerő

Fellini jelentőségének tulajdonítható, hogy az Olasz Kulturális Intézet az évfordulóra külön estét szervezett az Uránia Nemzeti Filmszínházban, ahol beszélt a szervezet és az Uránia vezetője is. A beszédek után pedig levetítették azt a filmet, amely talán a legjobban sűríti össze Fellini művészetét: az Amarcordot.

A filmet eredetileg 1973-ban mutatták be. Mint Fellini összes filmje, ez is Olaszországban forgott, viszont akármennyire is zseniális tájakat lehet látni benne, a kész anyag nagyjából 95 százalékát stúdióban vették fel. Az a jelenet például, ahol a város népe a fasiszta vezért várja, a filmstúdió bejáratánál forgatták. A cselekménynek nincs sok eleme, sőt nem is biztos, hogy van cselekmény: a film a rendező szülővárosának egy évét mutatja be. Túljátszott, túldramatizált, vicces, groteszk karakterekkel, tragikus halálesettel, egy kisvárosban megtalálható minden embertípussal. 

amarcord.png

De mindezekkel együtt az Amarcord végtelenül szürreális: ahogyan a fasisztákat éltetik, vagy ahogy a molett fiú az esküvőjét hőn áhított szerelmével elképzeli, mind-mind jól ábrázolják a kis sztorikból összetevődő film felszín alatti abszurditását, mélységét és báját. Keretes szerkezetről van szó, és a lényeg csak a lazán összekapcsolódó, anekdotikus történetfüzérekben lelhető fel. Meg persze a gyönyörű, festői olasz tájban: az ezekbe beleszőtt groteszk képek azok, amelyek az egész film lélekemelő mivoltát adják. Mint például az a jelenet, amikor a főszereplő család egyik megbolondult tagja felmászik a tanyán egy fára, és az Istennek sem akar onnan lejönni, miközben kővel dobálja az érte siető család tagjait, és azt kiabálja, hogy „nőt akarok”.

Talán ezekért a jelenetekért választotta az Olasz Intézet az Amarcordot a megemlékezés alkalmára. Fellini a film megjelenési évében simán vitte az Oscart ezzel a filmmel, amely annyira jól egyesíti a szürreális és a neorealisztikus stílusjegyeket, hogy időtlen lesz tőle. Mindezek az elemek persze megtalálhatóak Fellini más filmjeiben is, mint például a már említett 8 és félben vagy a legtöbbre tartott Rómában. Pont erről a filmről beszélt korunk egyik leghíresebb olasz rendezője, a már említett Sorrentino, talán a legjobban megfogalmazva a száz éve született mester lényegét: szerinte a titok Fellini határtalan képzelőerejében rejlik.    

 

A film Shakespeare-je vagy Mozartja

Sorrentinohoz hasonló véleményen vannak a magyar filmesek is. A HVG nemrég megszólaltatott pár magasan jegyzett magyar rendezőt, hogy mondják el róla véleményüket. Az Oscar-díjas Deák Kristóf azt állítja, Fellinitől tanulta azt, hogy társadalmi témájú történetet mesélni csak úgy érdemes, ha szépségbe, fantáziába, emelkedettségbe csomagolja az ember, míg a Moszkva tér rendezője, Török Ferenc a művész szabadságát emeli ki:

Szabadon alkotott, sokat improvizált, nem követte a forgatókönyvet, nagyon is mert és szeretett szabálytalan lenni, ez volt az egyik titka. Hasonló erejű művész, mint a festészetben Pablo Picasso.”

Reisz Gábor, aki a VAN mellett a tavaly kijövő Rossz Verseket is jegyzi, azt írta róla: „Rengeteg filmnyelvvel kísérletezett, őrületesen szabadon fogalmazott, játszi könnyedséggel váltogatta a szürrealizmust a hús-vér realizmussal”. Gigor Attila pedig azt mondta: „Nem tudom megmondani, hogy Fellini lehet-e a film Shakespeare-je vagy Mozartja”. Hozzátette azt is, ami feltételezhetően nagyon jól összefoglalja a világ filmeseinek véleményét:

„Én kevés művészt tudnék mondani, akiről azt gondolom, hogy az életműve nélkül szegényebb lenne az emberi kultúra, vagy legalábbis nagyon más lenne. Nagyon keveset. Fellini ilyen.”

 

Bálits Mihály

2020. január 31.

Kiemelt kép: Fellini és Donald Sutherland mint Casanova / COLLECTION CHRISTOPHEL/© PRODUZIONI EUROPEE ASSOCIATI/PRODUZIONI EUROPEE ASSOCIATI

Képek forrása: IMDb - Amarcord

Miért Fellini a világ legnagyobb filmrendezője? Tovább
Ki menti meg a galaxist? - A Star Wars-saga hősnői

Ki menti meg a galaxist? - A Star Wars-saga hősnői

 marija-zaric-ro9swizgqeg-unsplash.jpg

Az idestova negyvenkét éve alakuló, három filmtrilógiába csomagolt Skywalker-saga most a végéhez ért. A történet főszála mellett a rajongók számos mellékszál alakulását is végigkövethették, megismerhették a háttérben húzódó okokat, egy-egy szereplő előéletét, fényt deríthettek a homályosabb részletekre is. A Csillagok háborúja-filmek megannyi megható, idegőrlő, katartikus pillanatot adtak nekünk, emberi és ebből fakadó hibáikat megszenvedő karakterekkel azonosulhattunk, szurkolhattunk, hogy a jó végül felülkerekedjen a rosszon. Női szemmel azonban ritkán nézünk végig a történeten, bár a legújabb rész megjelenése előtt aktuális lehet ez a szemszög.

 

Én is, mint sokan, gyerekként ismerkedtem meg a Jedikkel: tizennégy éves voltam mikor az összes filmet végignéztem, és minden egyes pillanatért rajongtam. Mikor A Skywalker kora magyar premierjének alkalmából készülni kezdtem arra, hogy összeállítsak egy anyagot, és beleástam magam a galaktikus történelembe, a Pinterest retro behind the scenes képtárába, a filmkritikákba és a karakterek hátterét és szerepét firtató cikkekbe, kibontakozott előttem egy olyan szempont, amire az elmúlt nyolc évben - amióta ismerem a Csillagok háborúját - egyszer sem gondoltam.

Mi van a saga női karaktereivel? Egyik filmben sincs hiány erős, gyenge vagy éppen jelentős karakterfejlődést lebonyolító férfi karakterből. A történet központi hősei és antihősei fiúk, férfiak. Az egyik örök személyes kedvencem Darth Vader, a lélekben még mindig frusztrált kamaszként viselkedő, titokzatos Sith nagyúr, de nem feledkezhetünk meg Han Solo és Chewbacca kalandor párosáról vagy Luke-ról, aki a filmek során lassan igazi Jedivé érik… Sorolhatnám tovább, hány szereplő érzéseivel, félelmeivel, valóságával azonosultam, mikor először láttam a filmeket, de a többségük férfi volt. Ezzel természetesen nincsen semmi baj, miért ne képzelhetnénk magunkat annak a helyébe, akinek csak akarjuk? Mégis felvetül a kérdés: milyen szerepet kapnak a női karakterek abban, hogyan alakul a jövője annak a messzi, messzi galaxisnak?

 

Leia Organa

Leia Organát, a Lázadók elszánt vezetőjét az első filmben az alig 19 éves Carrie Fisher alakította. A hercegnő az első film egyik legfontosabb szereplője, a galaktikus lázadás központi figurája, aki hamar fogságba esik, de hősiesen ellenáll a Birodalmiak kínvallatásának, ezzel védve a Lázadók bázisának titkos helyszínét. Miután Luke és Han segítségével kiszabadul a cellájából, többé nincs szüksége megmentőkre, átveszi az irányítást a helyzet felett.

Egy Leia szerepkörét tisztázni vágyó írás kiemeli a hercegnő aktív hozzájárulását a galaxis felszabadításához. A cikk írója szerint Leia akár a galaktikus feminizmus vezetője is lehetne, mivel szerepe sosem másodlagos férfi karaktertársaihoz képest, akikkel egymást kiegészítve működnek együtt, és kölcsönösen sietnek egymás segítségére.

A hercegnő ruhatáráról is szó esik: Leia praktikus öltözékei nem asszisztálnak a sztereotipikus női karakter elsődlegesen betöltendő funkciójához, a szépséghez. Az apró bikini és a lánc, amelybe rabszolgaként Jabba akarata ellenére belekényszeríti, végül furfangossága miatt szintén a menekülés eszközévé válik. Leia egyszer sem elégszik meg a megmentőre váró kisasszony szerepével, bátor viselkedése, keményen meghozott döntései miatt méltán ő a Lázadók vezetője. Mégis, annak ellenére, hogy Luke-hoz hasonlóan rendelkezik az Erővel, belőle nem lesz Jedi. A galaxis megmentésének ügyében végső soron Luke-on van a világ szeme.



Padmé Amidala

Padmé, a Naboo bolygó fiatal királynője, az éles nyelvű politikus, a demokrácia pártolója, aki beleszeret Anakinba, az ifjú és ígéretes Jedibe. Leiával ellentétben ő egyszer sem kerül akarata ellenére tárgyiasított, kiszolgáltatott helyzetbe, királynőként érzelmileg és fizikailag is képes megvédeni magát.

Fontos politikai személyiségként Padmé fő tevékenysége arra irányul, hogy minden konfliktushelyzetre megtalálja a békés megoldást. Igazi vezető-típus: makacs, eltökélt, szenvedélyes, emellett tapasztalt tárgyaló. Szolgálói, akik egyben testőrei is, szívből szeretik és elkötelezetten védik őt, akár életüket is adnák érte. Erről a különleges kapcsolatról, valamint Padmé politikai tevékenységéről született egy regény is Queen’s Shadow címmel, amely a karakter életéhez kíván egy újabb, mélyebb dimenziót hozzáadni.

Padmé életében azonban van egy végzetes fordulat: a szerelem. A Sith-ek bosszújának korai produkciós szakaszában volt arról szó, hogy a galaktikus felkelést maga Padmé fogja elindítani, amikor ráébred, hogy Anakin szörnyeteggé lett. Ezt a változatot végül elvetették: Padmé világra hozza Leiát és Luke-ot, aztán sérülései vagy elviselhetetlen lelki fájdalma miatt - vitatott, hogy pontosan mely okból - meghal. Anakin agresszivitása és elmulaszthatatlan frusztrációja - amely célját tekintve nem válogat - tragédiába fullad, és ez a tragédia Padmét erős királynőből passzív áldozattá redukálja.

 

Rey

Egyszerű ruhák, egyszerű lány: “egy senki, aki nem tudja, hogy ő valaki” (forrás). A 2015-ös Ébredő erőben megjelenő Rey, az első női Jedi, akivel végre minden kislány úgy azonosulhat, mint előtte senkivel. Munkája veszélyes és átfogó technológiai tudást igényel: ez alátámasztja az általa képviselt karakter hős-jellegét is. Ő Leiával és Padmével ellentétben nem királyi sorba született, indíttatásait követve mégis megtalálja küldetését, használni kezdi a benne lakozó Erőt. Rey történetében a női szereplőkkel szemben gyakran alkalmazott tárgyiasítás és a passzív áldozat-szerep is hiányzik. Sokak szerint ő az első olyan női főszereplő a Csillagok háborúja-filmekben, akit nem szorít valamilyen módon háttérbe egy vele azonos szinten lévő férfi karakter.

 

Ők hárman a Star Wars-galaxis fiatal, mindenre elszánt, érző női. Olyan történeteket kaptak, amelyeket sokan bíráltak, melyekben nem csak filmkarakterekként, de a női nem képviselőiként is néha hátrányba kerültek - ez azonban mégsem vett el az erejükből. Reyt az Ébredő erő egyik kigondolója, Kathleen Kennedy “az új generáció Luke Skywalkerének” nevezte. Ez a fiatal lány a következő részben is mindannyiunk figyelmét ráirányíthatja arra, milyen nélkülözhetetlenek a Csillagok háborújában a nők, akik ugyanolyan kitartással hajszolják a galaktikus szabadságot, mint férfitársaik.

 

Lázár Fruzsina

 

Photo by Marija Zaric on Unsplash

Ki menti meg a galaxist? - A Star Wars-saga hősnői Tovább
Vétkesek közt cinkos, aki néma - vélemény

Vétkesek közt cinkos, aki néma - vélemény

Harc a cyberbullying ellen

vetkesek_kozt_cinkos_aki_nema.jpg

Az internetes zaklatás nap mint nap előjön, és egyre szélesebb réteget érint a digitalizáció terjedésével. A Corvinus hallgatói évről-évre indítanak olyan projekteket, melyekkel a problémára szeretnék felhívni a figyelmet. Következő cikkünkben Bokovics Nóra és Tóth-Máté Bence újságíróink mondják el véleményüket a témáról, és saját hallgatói kisfilmjüket is bemutatják. 

 A cyberbullying fogalma a többség számára nem ismeretlen. Az internet megjelenése számos előnye mellett magával hozta az online zaklatás jelenségét is, ami a médiaerőszak és a zaklatás ötvözeteként jött létre. Ennek számos fajtája lehet, így ide tartozik például, ha valaki bántó, anonim üzeneteket küldözget közösségi platformokon. Ennek meglepő módon még a YouTube-on is tanúi lehetünk. A platform napjainkban nagy népszerűségnek örvend, egyre többen indítanak YouTube csatornát és próbálják ki magukat videósként, már egészen fiatal korban is. 

Őket általában a népszerű YouTuberek sikerei inspirálják, azonban mint mindennek, ennek is megvan az árnyoldala. A videók alatt ugyanis hamar megjelennek a rosszindulatú kommentelők, akik szinte sportot űznek abból, hogy mások lelkébe tiporjanak, a védtelen kezdőket pedig különösen egyszerű támadni. Tari Annamária pszichológus Y-generáció című könyvében a kommentelés lélektanával is foglalkozik. Szerinte már „nem divat” a pozitív érzelmekkel való azonosulás, így a hozzászólás lehetősége inkább a negatív érzelmek kitörési felülete a tanulás, bíztatás vagy dicséret helyett. Sokak számára motiváló az anonimitás, az, hogy nem szükséges felfedniük valódi kilétüket egy-egy komment megírásakor, bátrabban, következmények nélkül fejezhetik ki véleményüket. 

A cyberbullying érzelmileg sokkal megterhelőbb lehet az áldozat számára a „hagyományos” zaklatásoknál, mivel koncentráltabb formában, az online nyilvánosság előtt zajlik, így még inkább megalázottnak, a közösség kitaszítottjának érezhetik magukat. 

A Corvinus Egyetem Kommunikáció és Médiatudomány szakos hallgatóiként úgy gondoltuk, hogy érdemes ezzel a témával foglalkozni, ezért Pelle Veronika tanárnő Médiatudatosság órájára, arra a feladatra, hogy készítsünk kampányvideót, mellyel a médiatudatosság valamely aspektusára hívjuk fel a figyelmet, a mellékelt videót állítottuk össze.

Videónkkal ösztönözni szeretnénk közösségi médiahasználókat a segítségnyújtásra, hogy ne menjenek el szótlanul egy-egy negatív komment mellett, vagy ne álljanak be ők is a sorba. Ne kezdjenek el kritizálni, hanem inkább bátorítsák a mások által támadott személyt egy pozitív hozzászólással, hiszen ilyen esetben minden támogatás számít. Célcsoportként a „némákat” választottuk, mert úgy gondoljuk, könnyebben lehet hatni rájuk és nagyobb eséllyel fognak segíteni egy kampányfilm hatására, mint azok, akik rendszeresen írnak negatív hozzászólásokat. 

A videó segítségével gondolkodjunk el korábbi hozzáállásunkon, és ha eddig nem tettük meg, legközelebb lépjünk ki a némaságból, támogassuk pozitív hozzászólásunkkal az arra rászorulókat! 

 

Bokovics Nóra, Tóth-Máté Bence 

Fotó: Adobe Stock 

Forrás: UNICEF

Vétkesek közt cinkos, aki néma - vélemény Tovább
Megosztások a fiatal felnőtt-létről

Megosztások a fiatal felnőtt-létről

Avagy ez történt a Van 2 Perced? esten

 img_6707-min.JPG

Ki vagyok? Milyen vagyok? Merre induljak? Vagy, ha már elindultam, hová is tartok? Néhány ilyen kérdés talán már a felnőtté válás első lélegzetvétele után kiszakad az emberből. Olyan dolog ez, ami alól senki nem bújhat ki, mert így működik a világ: előbb vagy utóbb mindenki felnő. De vajon mennyi kontrollt kap az ember efölött? Lehet ezt jól csinálni?

A Van 2 Perced? erről szólt: az este során  körbejárták, minden oldalról megvizsgálták, belülről is megélték a résztvevők a felnőtté válás témakörét. November 22-én egy olyan közös alkalom született, ahol a személyes megosztásra, a reflektálásra, kötetlen beszélgetésre is sor került.

img_6718-min.JPG

A Van 2 Perced? alapja egy egyetemi projektfeladat, a Budapesti Corvinus Egyetem kommunikáció- és médiatudomány szakos diákjai szervezték. Öt megálmodója - Kércz Dorci, Nagy Dorka, Lázár Fruzsina, Perejuc Svetlana és Taxner Tünde - mondhatni, saját magukra szabták a témát, hiszen ők is épp nyakig a fiatal felnőttség állapotában vannak. Egyetemi hallgatóként, munkavállalóként, egyre függetlenedő fiatal nőkként olyan fórumra vágytak, ahol mindenki megoszthatja azt, amire azt mondhatjuk, #életem. A rohanó világban azonban az embernek többnyire rövid ideje marad a számára fontos dolgok megvitatására. Így alakult ki a végleges koncepció: két perces pitchek olyan emberektől, akik épp most élik meg a felnőtté válást. Beszéljenek ők arról, amit a legfontosabbnak tartanak; ebbe a rövid időbe ez pont belefér.

 

Kétperces lét-képek

Az önkifejezés fizikai kereteit a Prezi adta a projektnek: az est fellépői a cég budapesti irodájában beszéltek. Az előadások közöttt volt slam, próza, vers és standup-produkció is, a fellépők életkora 19 és 28 év között váltakozott. A fiatalok által hozott témák többek között a humoros-mély élethelyzetek, a saját vállalkozás, a tudatos lét, a munka-egyetem-szabadidő egyensúly spektrumán mozogtak. Sokszínű, izgalmas, felvillanyozó volt az est első része, amely a személyes történetek megosztásától élővé és közösségivé vált.

Néhány felvillanás a torokszorítóan őszinte beszédekből:
img_6475_2.JPGAmikor a tragédia megélése tesz felnőtté:
"A lelkedből egy darabot kivenni, és úgy tenni, mintha sosem lett volna."

Az eligazodásról:
"Túl sok a dolog, amiről nem is tudom, hogy nem tudom."

A felnőtt életet egyben tartó rutinról:
"Környezetváltozáskor azért nehéz megtartani a rutint, mert könnyű összetéveszteni a puszta szokások rendszerével. Pedig a rutin nem csak azokból a dolgokból áll, amiket csinálunk, hanem a felfogás, amely ezek mögött áll."

A hivatás és a biztos megélhetés harcáról:
"Boldog leszek - ebben biztos vagyok -, de hol fogok lakni?"

A dolgokról, amelyek valakit felnőtté tesznek:
"Sokáig úgy éreztem, nem akarok felnőni, mert nem illek bele a felnőttséget körülhatároló szabályrendszerbe. Aztán rájöttem, hogy nem velem van a baj: előregyártott forgatókönyvet kapunk a felnőtt élethez, amivel sokan nem tudunk azonosulni. A felnőttség valójában abban áll, hogy merjük átírni ezt a forgatókönyvet."

Az öregedéstól való félelemről és a fiatalságkultuszról:
"Ha soha nem öregszem meg, fiatalon kell meghalnom."

Az önismeretről:


"Kapcsoljuk le a fényeket, mert akkor látjuk igazán magunkat: fel kell tennünk magunknak a kérdést, hogy “ki vagyok én”? Máskülönben 40 év múlva ott állunk majd a tükör előtt, és látjuk, kik vagyunk - akkor már késő lesz."


Szakmai perspektíva

A Van 2 Perced? második részében a szakértők kapták a főszerepet: panelbeszélgetés keretében szakmai perspektívából adtak rálátást a felnőtté válás folyamataira. A beszélgetés a fellépők témafelvetései és a közönség kérdései köré épült, így összekapcsolva a megélést és a magyarázatot.

img_6705_2.JPGA szakértői csapatot Bereczki Enikő generációs szakértő, Dr. Bokor Tamás a Budapesti Corvinus Egyetem adjunktusa, Békéssy Olga, a Női váltó alapítója, Veres Rita, az Edisonplatform stratégiai vezetője és Bugir Zsófi, a Prezi Security engineer gyakornoka alkották és Rétvári Márton, a Corvinus oktatója vezette. Hivatásukból adódóan mindannyiukhoz közel áll a felnőtté válás témaköre, és a szakmai kötődés mellett személyes elhivatottsággal tekintenek a témára.

Mitől is lesz valaki felnőtt? A panelbeszélgetők többnyire egyetértettek abban, hogy a döntéseinkért vállalt magasabb szintű felelősség kulcsszerepet játszik a "felnőttség" elérésében. Előkerült egy Robert Fulghum-parafrázis is: "az felnőtt az, aki különösebb trauma megélése nélkül képes kivenni a mosogatóból a szűrőben felgyülemlett 'dolgot'".

Saját felnőttségünk mélyebb megértéséről Veres Rita MacIntyre gondolatait osztotta meg: akkor érthetjük magunkat, ha megértjük a történetet, amelynek részesei vagyunk, és önmagunkat tudatosan egy nálunk nagyobb folyamat részeként szemléljük.

A felnőtté válás Bereczki Enikő szerint sokaknak azért olyan keserves, mert nehéz otthagyni egy csodálatos gyerekkort, és kilépni egy olyan világba, ahol az ember maga marad. Békéssy Olga szerint a sok lehetséges választás miatt pedig az elköteleződés is egyre nehezebb, hiszen folyamatosan nyomasztanak a kihagyott lehetőségek - dr. Bokor Tamás szavaival: “a svédasztal mindig frusztrálóbb, mint a napi menü”. Így sérül a tartalmas emberi kapcsolatok kialakulásának folyamata is; ezekhez ugyanis több időre lenne szükség, mint amennyit a folyton elismerésre vágyó fiatalok gyakran szánnak rájuk.

 

A közösség valósága

A felnőtté válás mindenki életében mást jelent: ez a sok személyes valóság-szelet került elő a Van 2 Perced? estjén, és így létrejött az a valóság, amiben mindenki megtapasztalhatta, milyen az a lét, ami rajta kívül esik. Minden résztvevőnek - így a közönségnek is - sok tanulást, mosolyt, újdonságot, elmélyülést adott az est, melynek végén kötetlen ismerkedésre is lehetőség nyílt.

Ha összeillesztjük a Van 2 Perced? sokszor váratlan és valódi pillanatainak kirakósdarabkáit, olyasmire jutunk, ami valamiképp mindenki számára egyértelmű. A felnőtté válás sosem ér véget, mindig van olyan, hogy valaki “felnőttebb”, mindig lesznek nehéz választások és fájdalmas helyzetek, de mi magunk írjuk a saját történetünket, így ha ezt felelősséggel, a boldogságunkat őszintén keresve tesszük, akkor már biztosak lehetünk benne, hogy valamit jól csinálunk.

 img_6506_2.JPG

 

Lázár Fruzsina 

2019.11.23. 

 

Fotók: Bartha Regina & Szép Zsóka

Megosztások a fiatal felnőtt-létről Tovább
HARC vagy HARMÓNIA?  - A környezetvédelem ősi tudásra épülő megközelítése (vélemény)

HARC vagy HARMÓNIA? - A környezetvédelem ősi tudásra épülő megközelítése (vélemény)

fold_mint_organizmus-min.jpg

„Aztán megszületett Gaia, a széles mellű Föld,
a világmindenség megingathatatlan alapja.” (1)

 

Az ősi mítoszokban a Föld gyakran istenként, élő organizmusként jelenik meg, ami ma a környezetvédelemről történő gondolkodásnak egy újszerű, átfogó perspektívát kínál, a törekvéseknek pedig egy egyetemleges, holisztikus alapot nyújthat. - Taxner Tünde véleménycikke következik. 

 

A legtöbb ősi, például az ógörög kultúrának még részét képezte az a tudás, hogy a Föld ugyanúgy lélegzik, mozgásban van, vagyis él, mint az ember. Azzal is tisztában voltak, hogy a nagy rendszer ugyanolyan szervesen egymásra épülő elemekből áll, mint a kicsi, vagyis az emberi test. A modern természettudomány már eljutott odáig, hogy ezeket az ősi megérzéseket bizonyítsa. Hogy csak pár eredményt említsek, dr. Carl Johan Calleman rámutat arra(2), hogy a Föld légköri-geofizikai szféráinak frekvenciái megfeleltethetők a különböző típusú emberi agyhullámok frekvencia-tartományainak. Ezen túl a magyar csillagász, Grandpierre Attila kifejti(3), hogy a Naprendszer és benne a Föld önszabályozó rendszerként működik, amely a saját kémiai és fizikai paramétereit úgy állítja be, hogy az élet, vagyis az ember számára is a legmegfelelőbb körülményeket biztosítsa.

A japán dr. Masaru Emoto(4) pedig mágneses rezonanciaanalizáló (MRA) technológia segítségével felfedezte, hogy a víz kristályszerkezete a rezgésekben közvetített információk függvényében változik, például egy Mozart darab hallatán szimmetrikus, míg egy durva káromkodás hatására zavaros formát vesz fel. Bolygónk nagyjából három negyedét víz borítja, egy felnőtt testtömegének is több mint a felét víz teszi ki. Többek között így alkotunk szerves egységet a természettel.

Ma nagyon igyekszünk tudatosak lenni, de mi az, amit igazából teszünk? Küzdünk a klímaváltozás ellen, és szeretnénk védeni a bolygót, hogy mi magunk túlélhessünk. A Föld védelme nem csak az emberiség és minden egyéb faj fennmaradása miatt fontos, hanem egy sokkal szentebb egyensúly megőrzése érdekében. Hajlamosak vagyunk szeparáltan gondolni magunkra, individualizmusunk elveszi holisztikus látásunkat. A Föld organizmus: az ökoszisztéma akkor nem omlik össze, ha minden pici élő és élettelen részlet egybetartja, az ember pedig nem tud függetlenedni természetes közegétől.

Néha eljutunk a természetbe, megpróbáljuk az erdőkben, a hegycsúcsokon, a madarak dalában megtalálni azt a harmóniát, amit elveszítettünk. Még mindig írunk verseket fákról és virágokról, feltölt minket egy úszás a tengerben vagy a Balatonban. A lelkünk legmélyén nem pusztításra, hanem harmóniára vágyunk. Keresd meg magadban ezt a rejtett vágyat, és rá fogsz döbbenni, hogy a környezet védelmében minden gondolat és cselekedet számít, és minden, amit teszel, jelentőséggel bír!

 

Források:

1. Trencsényi-Waldapfel Imre (1999) Görög regék és mondák. Móra Ferenc Könyvkiadó.

2. Carl Johan Calleman (2017) A globális elme és a civilizáció felemelkedése. Angyali Menedék Kiadó.

3. Grandpierre Attila (2015) Héliosz – A Nap és az élet új nézőpontból. Titokfejtő Könyvkiadó.

4.  Masaru Emoto (2007) A víz rejtett bölcsessége. Édesvíz Kiadó.

 

2019. november 5.

Taxner Tünde

HARC vagy HARMÓNIA? - A környezetvédelem ősi tudásra épülő megközelítése (vélemény) Tovább
És mégis mozog a Föld

És mégis mozog a Föld

Kedves Hallgatók!

Észrevehettétek, hogy az utóbbi időben, eltűnt a honlapunk, a Facebook oldalunk, és a blog sem üzemelt. Sajnos utolért minket az emberi gyarlóság és emiatt masszív adatvesztést könyvelhettünk el. Azonban másfél hónapos küzdelem és megfeszített tempójú munka után, újra itt vagyunk, egy megújult csapattal, hogy ellássunk titeket a legfontosabb hírekkel és információkkal! Legyen szó egyetemi kérdésekről, kultúráról, sportról vagy épp aktuálpolitikáról.

Sokszor gondolkoztam azon, bárcsak korábban születhettem volna. A nagy földrajzi felfedezések korába, amikor még minden új volt, vagy az 1700-as 1800-as évekbe, a felvilágosodás és Európa újjászületésének korszakába. Mindig azt hittem, hogy a nagy történelmi események már mind lecsengtek, mi már csak megyünk előre, valami ismeretlen, ködös, de mindenképpen monoton és unalmas úton, egy kiszámítható meglepetésektől mentes világba.

Az elmúlt hetek során azonban világossá vált, hogy Francis Fukuyama téved, és a történelemnek nincs vége. A Britek kilépnek az Európai Unióból, az Egyesült Királyság a széthullás küszöbén, és a magyar futball válogatott, ha csak rövid ideig is, de újra összekovácsolt egy megannyi politikai törésvonaltól szenvedő társadalmat.

Kezd azonban úgy tűnni számomra, hogy Eppur si muove – És mégis csak mozog a Föld. Jókor vagyok és a legjobb helyen. S bár új földrészeket már nem fogok felfedezni, egy érdekes jelenben nyújthatok, nyújthatunk számotokra tájékoztatást.

Ezért is sajnáljuk ennyire, hogy április óta nem tudtuk kiszolgálni az igényeket egy ilyen történelmi időszakban, amikor ennyi minden történik körülöttünk, nem volt lehetőségünk tájékoztatni titeket.
516.jpg

És mégis mozog a Föld Tovább
Az Educatio margójára

Az Educatio margójára

A minden évben megrendezett Educatio Kiállítás rengeteg középiskolás és már diplomával rendelkező érdeklődő számára elengedhetetlenül fontos esemény, ami nélkül nem is merik beadni a jelentkezésüket a felsőoktatásba. Jómagam is többször jártam kint, mint érdeklődő, csakúgy, ahogyan egyetemi nyílt napokon is részt vettem. Amit pedig tapasztaltam, az korántsem feltétlenül a kedves, nyitott, segítőkész hökösök és egyetemet képviselő hallgatók hozzáállása volt. Nézzük, miért.

honvedelemhu.jpg
Forrás: honvedelem.hu

Az Educatio margójára Tovább
„Meg kellene találnunk, hogy mi is igazából az a magyar film”

„Meg kellene találnunk, hogy mi is igazából az a magyar film”

Külföldön ugyan évről évre tarolnak a hazai gyártású produkciók, itthon viszont szinte senki sem kíváncsi rájuk a hollywoodi blockbusterek árnyékában. Mi lehet ennek az oka? Hol tart most, illetve merre kellene tartania a magyar filmiparnak? Van-e jövője egy kezdő színésznek a magyar filmvásznakon ilyen körülmények között? Papp Endrével, a Színház- és Filmművészeti Egyetem negyedéves színművész hallgatójával beszélgettem, aki idén kezdte meg szakmai gyakorlatát a budapesti Katona József Színházban.

 

12207682_970136089698745_280377424_n.jpg

„Meg kellene találnunk, hogy mi is igazából az a magyar film” Tovább
Regnum Marianum – méltó a névhez…?

Regnum Marianum – méltó a névhez…?

Több jelentős ünnep is közeledik a hét vége felé: augusztus 15-én szállt fel a Mennybe Szűz Mária, és ugyanezen a napon, kb. 1000 évvel később ajánlotta neki országát Szent István királyunk. Nagyboldogasszony napja tehát augusztus 15-e, államalapító királyunk ünnepét azonban a világegyház 16-án tartja, a magyar egyház pedig 20-án. A szent megünneplését 1686-ban, Buda visszafoglalását követően terjesztették ki az egész egyházra.

catholicdailynet.jpgFotó: catholicdailynet

Regnum Marianum – méltó a névhez…? Tovább
Közgazdászok huhogása

Közgazdászok huhogása

Válasz Istenadta kollégámnak

Niels Bohr kiváló dán fizikusnak tulajdonítják a mondást, miszerint: "Az előrejelzés nagyon nehéz dolog, különösen, ha a jövőről van szó." Érzésem szerint nem vette komolyan a figyelmeztetést Istenadta szerzőtársam, aki egy Sachs - Kotlikoff tanulmányból vont le a minap messzemenő következtetéseket.

Nem eszik ugyanis olyan forrón a kályhát.

Forrás: http://babara.hu/

Közgazdászok huhogása Tovább
Világgazdasági összeomlás fenyeget

Világgazdasági összeomlás fenyeget

Matolcsynak volt igaza, csak kicsit másképp...

A technológiai fejlődés kezd gátad szabni annak a gondolkodásnak, miszerint a kormányoknak hagyniuk kell a piacot. Megdőlt az elmélet, hogy a gazdaság magát szabályozza Adam Smith „láthatatlan kéz” teóriája alapján. A laissez-faire (a liberális piaci gondolkodás alapja: hagyja csinálni, nem avatkozik a piac ügyleteibe az állam) megbukott a 2007-2008-as világválság következtében. A jelenlegi felfogás szerint a különadók hosszú távon csak visszavetik a gazdaságot, de lehet, hogy  épphogy ez az egyetlen kiút az összeomlás elől?

Kép: http://www.englishforum.ch

Világgazdasági összeomlás fenyeget Tovább
Politikai hurrikán

Politikai hurrikán

Napjaink magyar politikája jelenleg jól leírható egy hurrikán (vagy tájfun…) jelenségével. Amíg a felhőtömeg egyre jobban tombol, mert ehhez megvan az energia utánpótlása – meleg, párás levegő – addig a vihar „szemén” belül úgy érezhetnénk, mintha körülötte minden rendben lenne és semmi nem történne. Pedig éppen a szem körül a legnagyobb a pusztítás…

Kép: hvg.hu

Politikai hurrikán Tovább
Semmit sem ér a Pulitzer-díj

Semmit sem ér a Pulitzer-díj

Immár kilencvenkilenc éve hitetik el az amerikai emberekkel, hogy bármit is számítanak – írja provokatív cikkében Jack Shafer, a Politico újságírója. Átverésnek, bennfentes bolondságnak tartja az újságírói díjakat, kiosztásuk körülményeit és szakmai hátterét pedig átláthatatlannak és túlzottan szubjektívnek.

Lassan minden újságíró díjazott lehet ugyanis valamilyen fomában, ha nagyon akar: bekezdéseken át sorolja, hányféle csoport díjazza saját magát szezonálisan az oknyomozó újságírótól a gazdaságin át a videójátékokkal foglalkozó zsurnalisztákig. Konkrét tematikus bontást is felmutat – fiatal, afroamerikai, tudományos, politikai, és legalább két tucat másik témában is rendszeresen osztanak díjakat. A kisebb, helyi díjakról, vállalati és iskolai plakettekről még csak szót sem ejtettünk. „Más szakágak is szokták díjazni legjobbjaikat, de nekik nincsen kürtjük, amivel ennek hírét rendszeresen szerteszórhatnák a világban” – írja.

A Pulitzer-díj a „nagyágyú”, az elismerés, amire mindenki vágyik: érdemes megfigyelni azonban, hogy az alapító-névadó sajtótermékei gyakran éltek az úgynevezett sárga újságírás legrosszabb hagyományaival. Politikai elfogultsága is rendszeresen átütött a lapon, nyíltan támogatva a demokrata elnökjelöltet az 1884-es kampányban, többek között egy olyan sztorit lehozva, melyben egy, szintén a baloldali kandidátust támogató orvosra hivatkozva azt állította, hogy a republikánus James G. Blaine súlyos beteg és nagy valószínűséggel meg fog halni még azelőtt hogy esetleges elnöksége véget érne.

A díjak értékelése mindig tutokban zajlik, a végső döntések pedig – az újságcikkek „értékelésének” jellegéből adódóan – alapvetően a zsűritagok szeszélyén múlik, ahogy ezt korábbi ítészek is megerősíthetik. Mi alapján lehet objektíven kiválasztani a döntős cikkek közül azt, ami tényleg jobb? (Kicsiben e sorok írója is szembesült ezzel a problémával egy itthoni újságíró-pályázat értékelésekor.)

A győztes munkák paradox módon egyszerre megjósolhatóak és mégis kiszámíthatatlanok, ahogy az ítészek igyekeznek fiatalabb és a többi újságírói díjátadóról „kifelejtett” cikkeket díjazni: előfordult olyan is, hogy az egyik győztes saját magát jelölte a díjra.

Felmerül a kérdés: ahogy a bankárok nevetség tárgyává válnának, ha egymás közt vállveregetős díjakat osztanának ki a legjobb harmadik világbeli hitelért, vajon miért nem történik ugyanez az újságírókkal? Shafer válasza szerint nem feltétlenül a díjjal van baj, hiszen megfelelő körülmények közt tényleg rámutathat fontos témákra és kiemelhet értékes alkotásokat – de az újságíróknak nem ezen mesterséges és megbízhatatlan „értékek” szerint kellene megítélniük saját munkájukat.

Semmit sem ér a Pulitzer-díj Tovább
Magyar politikusnők a nőpolitikáról

Magyar politikusnők a nőpolitikáról

Hillary Clintion április 12-én bejelentette, hogy a demokraták jelöltjeként szeretne indulni a 2016-os választásokon. A legtöbben úgy vélik, ő a legesélyesebb a pártjában, ami azt jelentené, hogy az Egyesült Államoknak az első afro-amerikai férfi után egy női vezetője lehet. Elgondolkodtam: vajon hazánk mikor áll készen erre? Miért nem látunk sehol a kormányban egy erős női vezetőt?

Magyar politikusnők a nőpolitikáról Tovább
Jó érzés locsolva lenni!

Jó érzés locsolva lenni!

A hagyományoknak legfőképpen az adja szépségüket, hogy nem kérdőjelezzük meg létjogosultságukat. Minden évben pukedlizünk előttük, és belevetjük magunkat az ünnepekbe, hogy ugyanúgy részesei legyünk húszévesen, mint ahogy azok voltunk gyerekként és azok leszünk idős korunkban is. A szerepek változhatnak, az ünnep maga ugyanaz. És ez teszi olyan széppé, olyan nosztalgikussá, olyan stabillá: minden évben visszatér. Ha valami, hát az mindig van. Néha szerényebben, néha viszont gazdagabban, időnként szomorúbban, máskor épp vidámabban tudjuk ünnepelni. Ha pedig kifejezetten utáljuk őket, vagy nem engedhetjük meg magunknak a legcsekélyebb formáit sem, teljesen figyelmen kívül hagyni akkor sem tudjuk: ha körülnézünk, látjuk, hogy van, mert az emberek éltetik. És mi sem fontosabb egy hagyomány számára, mint ez.

Jó érzés locsolva lenni! Tovább
A szivárványon túl – LMBTQ- és identitásismeret

A szivárványon túl – LMBTQ- és identitásismeret

Karácsony után hallhattunk egy tizenhét éves transznemű, fiúnak született lány öngyilkosságáról. Josh „Leelah” Alcorn búcsúlevelében azt írta, hogy ő már négy éves kora óta lánynak érezte magát, de szigorú vallásos a szülei nem tudták elfogadni másságát, édesanyja pedig tisztán csak átnevelő terápiára vitte el.

A szivárványon túl – LMBTQ- és identitásismeret Tovább
A Fidesz megágyaz Vonának?

A Fidesz megágyaz Vonának?

 2009-ig még maga Orbán is élesen ellenezte az orosz befolyásszerzést, és ebben a racionális és az emocionális Fidesz szavazók is egyaránt tapsolva támogatták. Mára azonban  úgy fest, a keleti nyitás szükségességét a gazdaságiak mellett immár ideológiai érvekkel magyarázó Orbán-kormánynak sikerült elérnie, hogy a korábban határozottan oroszellenes jobboldali szavazók egy része véleményt változtasson.  

Kép: nepszava.com

A Fidesz megágyaz Vonának? Tovább
Chicagói sikk és árulás a színpadon

Chicagói sikk és árulás a színpadon

A húszas évek Amerikájában játszódó Chicago musical 2013. december 29-én debütált a Centrál Színházban, Bozsik Yvette rendező-koreográfus darabjaként. Azt gondolhatjuk, a sikert könnyen hozza egy ilyen híres darab, melynek mozis változata hat Oscar-díjat is nyert. A 2002-es filmben egyébként a Catherine Zeta-Jones és Renée Zellweger alkotta duó játszotta főszerepet. Azonban világos, hogy a Bozsik Yvette többet akart egy adaptációnál nyújtani – szerintem sikerült is.

Chicagói sikk és árulás a színpadon Tovább
Christmas is all around, avagy íme egy fontos üzenet Billy bácsitól

Christmas is all around, avagy íme egy fontos üzenet Billy bácsitól

 Beteszem a YoutTube-on a Classic Christmas Song listát, hangolódni próbálok. A gyertyák megvannak, az Advent elnevezésű párologtató is, már a Reszkessetek betörők!, és az Igazából szerelem is be van készítve, mint az elektronikus kályhák mellett az aprított fadarabok.

Christmas is all around, avagy íme egy fontos üzenet Billy bácsitól Tovább
Ne felejtsünk el felejteni!

Ne felejtsünk el felejteni!

A könyvnyomtatás előtti világban a gondolatok, a tartalom hatékony terjesztése rendkívül körülményes feladat volt, mára már azonban az internetnek hála mindez gyerekjátékká vált. Nem véletlen, hogy a neves társadalomtudós, Viktor Mayer-Schönberger szerint míg régen az információk, adatok megőrzése számított luxusnak, addig mára már ezek elfeledése vált kiváltsággá. De vajon igaza volt, és tényleg már csak kivételes esetekben van lehetőségünk felejteni?

googlerighttobeforgotten.jpg

Ne felejtsünk el felejteni! Tovább
Engem nem hatnak meg az orosz diktátor krokodilkönnyei

Engem nem hatnak meg az orosz diktátor krokodilkönnyei

Idén mintha varázsütésre az ország egy jelentős része az orosz elit barátjává vált volna. Egyszerűen fel nem fogom. Magyarország három nagy forradalmából kettőt a ruszkik vertek le – a legutóbbit kicsivel több, mint 50 éve. Az elmúlt 70 esztendőből 45-ben megszálltak minket, korlátozták az önrendelkezési jogunkat és a szabadságunkat, tankokkal fojtották vérbe ‘56-ot. Szóval történelmileg nem úgy tűnik, mintha érdekünkben állna egy erős Oroszországért epekedni. Mégis néhányan azt sugallják sajnálnunk kéne szegény-szegény Moszkvát, mert a szankciók és az alacsony olajár miatt tönkrement a gazdaságuk. Valóban bánkódnunk kéne, hogy következményei lesznek Krím megszállásának és annektálásának, valamint a Kelet-Ukrajnában megrendezett mészárszéknek?

dontcryformeohrussia.jpg

Engem nem hatnak meg az orosz diktátor krokodilkönnyei Tovább
Áldozatnak lenni nem a te hibád – még Magyarországon se

Áldozatnak lenni nem a te hibád – még Magyarországon se

Az ELTE gólyatáboros esete óta robbanásszerűen nőtt Magyarországon a nemi erőszakkal, nők jogaival foglalkozó cikkek, beszélgetések száma. Izgalommal vártam, hogyan folynak az események, hogyan reagál a magyar társadalom a kényelmetlen kérdéseket érintő dolgokra.

Áldozatnak lenni nem a te hibád – még Magyarországon se Tovább