Programok, amiket még a vírus sem tudott eltörölni - Aktív és biztonságos időtöltés tavasszal
Programok, amiket még a vírus sem tudott eltörölni - Aktív és biztonságos időtöltés tavasszal

k_b_0008.JPG

Habár a vírus az életünk minden területére hatással van, nem feltétlenül kell lemondanunk minden programról. Ha már éttermekbe, színházakba, múzeumokba és más zárt helyekre nem tudunk menni, akkor legyen ez a tavasz a kültéri programok időszaka. Íme néhány program, amit a vírus ellenére élvezhetünk akár egyedül is, a szabályokat betartva.

2021.03.23. Írta: Belayane Najoua, fényképezte: Kristóf Benjámin, Közgazdász

Cikkünk a 2021. március ...

Urban jungle - hasznos tanácsok kezdő növényszülőknek
Urban jungle - hasznos tanácsok kezdő növényszülőknek

kep_1.jpg

A koronavírus első hullámával járó korlátozások alatt az egyik projekt új otthonunk tudatos kialakítása volt. Ennek részeként kezdtünk virágosításba, és ma már közel harminc növénykét nevelünk az apró lakásban. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány egyszerűen gondozható, hálás szobanövényt, amelyeket kezdőknek is bátran ajánlunk. Zöldítésre fel!

2021.03.15. Írta és fényképezte: Barla-Szabó Zsófia

Az érzés, amikor meglátod a boltban, ...

A gyerekeink már nyolc kontinensről fognak tanulni? - Modernkori földrajzi felfedezés
A gyerekeink már nyolc kontinensről fognak tanulni? - Modernkori földrajzi felfedezés

africa-1804896_1920.jpg

Új-Zélandról a legtöbb embernek egy Ausztráliánál kisebb sziget jut eszébe - de a kutatások mást mutatnak. A víz alatt egy óriási kiterjedésű terület fekszik, ami megfelel minden kontinensre jellemző kritériumnak. Ez a 2017-ben nyilvánosságra hozott kutatás megmutatja, hogy még a XXI. században is van a Földnek olyan pontja, amit nem fedeztünk fel, és titkos legendák övezik. 

2021.03.02 Írta: Belayane Najoua, borítókép: Hans Braxmeier, Pixabay 

Az ...

A virtuális víz valósága és a modern víztakarékosság
A virtuális víz valósága és a modern víztakarékosság

bubbles-230014_1920.jpg

H a a víztakarékosságra gondolunk, akkor rögtön a csap elzárása és a gyors zuhanyzás jut az eszünkbe. De arra ritkán  gondolunk, hogy például egy nadrág vagy egy csésze kávé előállításához mennyi vízre van szükség. A virtuális víz minden termékben ott van, akár látjuk, akár nem. A modern víztakarékosság a fogyasztói szokások megváltoztatásánál kezdődik.

2021.02.17. Írta: Belayane Najoua, borítókép: MartinStr, Pixabay

Egy liter ...

Reális-e a kólavész a szervezetünkre?  - Nemi vágy élénkítése, depresszió és éhség csillapítása a világ legkedveltebb italával
Reális-e a kólavész a szervezetünkre?  - Nemi vágy élénkítése, depresszió és éhség csillapítása a világ legkedveltebb italával

glass-691576_1920_1.jpg

A világ egyik legkedveltebb, mégis legmegosztóbb üdítőitala a kóla. A káros hatásait már szinte mindenki ismeri, ennek ellenére az összejöveteleken szinte elengedhetetlen kellék. Az első pármillió üveg még kokaint is tartalmazott, de a társadalom nyomása kiűzte a drogot a titkos receptből. De vajon milyen jótékony hatásai vannak? És milyen terheket ró a kólaipar a környezetre?

2021.02.06. Írta: Belayane Najoua, borítókép:  Free-Photos, Pixabay

...

6 felejthetetlen csillagászati jelenség a világ különböző pontjain 2021-ben - Vérhold, hullócsillagok és napfogyatkozás
6 felejthetetlen csillagászati jelenség a világ különböző pontjain 2021-ben - Vérhold, hullócsillagok és napfogyatkozás

eclipse-1492818_1920.jpg

A csillagos ég 2021-ben is ott lesz felettünk, és rengeteg csodálatos csillagászati jelenséget fog nekünk adni, amik a Föld legkülönbözőbb pontjain lesznek megfigyelhetők, akár szabad szemmel is. Összegyűjtöttünk párat, melyekre mindenképpen érdemes felkészülni, mert kihagyhatatlan élményt fognak nyújtani. Ha élőben nem is, de az internet segítségével bármelyikben lehet része.

2021.01.13. Írta: Belayane Najoua, borítókép: Ipicgr, Pixabay

Február ...

A természet hangja – David Attenborough-hódolat és portré
A természet hangja – David Attenborough-hódolat és portré

attenborough_sarah_dunn_bbc_nhu.jpg

David Attenborough több mint fél évszázada meghatározó szereplője a média és a természetvédelem világának. Munkájával generációk egész sorának nyújtott már inspirációt, miközben talán sosem volt rá nagyobb szükség, mint napjainkban. Írásunkban az Egyesült Királyság nemzeti kincse előtt tisztelgünk.

2020. 12. 28. Írta: Rada Bálint, borítókép: Sarah Dunn, BBC

A helyszín Pripjaty elhagyatott romvárosa. Letűnt szocialista idők rozsdás ...

Zero waste karácsony nem csak környezetvédőknek! - Dekoráció, főzés és felesleges ajándékok 
Zero waste karácsony nem csak környezetvédőknek! - Dekoráció, főzés és felesleges ajándékok 

pic4karacsony.jpg

A karácsony az adakozás és az osztozkodás időszaka, de ahogy telnek az évek és változnak a szokások, úgy válik a pazarlás melegágyává. Hulladékot termelünk a dekorálásnál, kukába dobjuk a maradékokat, és fölösleges ajándékokat dugunk el a legfelső polcokra. Tényleg erről kell szólnia a karácsonynak? Nem lehetne ez is egy kicsit fenntarthatóbb? Bemutatunk néhány tippet, hogyan ünnepelj bolygótudatosan.

2020.12.12. Írta: Belayane Najoua, képek ...

A klímaválság és a társadalmi egyenlőtlenségek forrása ugyanaz - Podcast Dr. Köves Alexandra ökológiai közgazdásszal
A klímaválság és a társadalmi egyenlőtlenségek forrása ugyanaz - Podcast Dr. Köves Alexandra ökológiai közgazdásszal

podcast_4.pngTényleg utópia a társadalmi és környezeti egyenlőséget támogató gazdasági rendszer? A Messzelátó podcast harmadik adásában megvizsgálunk egy alternatív közgazdasági irányzatot, amely új utakat keres a jelenlegi gazdasági berendezkedéshez képest. Az ökológiai közgazdaságtan elméletéről és megvalósíthatóságáról a irányzat egyik hazai képviselőjével, Dr. Köves Alexandrával beszélgettünk.

2020.12.04. Írta: Sipos Sára

A Messzelátó podcastben a ...

A végső pont, amikor már te is műanyagot lélegzel - Egy magyar videó, ami érthetően magyarázza el a problémát
A végső pont, amikor már te is műanyagot lélegzel - Egy magyar videó, ami érthetően magyarázza el a problémát

1587.jpg

A világon egy perc alatt nagyjából 1 millió műanyag italos palackot adnak el. Ezek 40%-át az emberek csak egyszer használják fel, majd eldobják. Te is ezen emberek közé tartozol? Csak beszaladsz a boltba, és gondolkodás nélkül leveszel egy üdítőt, aztán pár óra múlva már a kukába is dobod? Ez az a rész, amit te látsz. De vajon honnan jön a műanyag, mielőtt a boltok polcaira kerülne, és hova megy, miután kidobjuk a kukába? Kezdjünk mindent az elején.

...

Szobanövényekkel a légszennyezettség ellen - Nevelj, gondozz, és szívj tiszta levegőt!
Szobanövényekkel a légszennyezettség ellen - Nevelj, gondozz, és szívj tiszta levegőt!

close-up-picture-hand-watering-sapling-plant.jpg

A Földön tízből kilenc ember szennyezett levegőt lélegzik be. Ennek hatására évente nagyjából 7 millió ember hal bele olyan betegségekbe, amelyek összefüggésben vannak a légszennyezettséggel. Corvinusos  egyetemisták egy projekt keretében hívják fel a figyelmet erre a problémára, amihez a Közgazdász Online szerkesztőségi tagjai és szobanövényeik is csatlakoztak.

2020. 11. 24. Szerkesztette: Belayane Najoua

A projekt célja és megvalósítása

A ...

A te agyad is bünteti, ha nem követed a tömeget - A befolyásolástechnika szerepe a klímaválság elleni küzdelemben
A te agyad is bünteti, ha nem követed a tömeget - A befolyásolástechnika szerepe a klímaválság elleni küzdelemben

butterfly-effect-2808334_1920.jpg

Ha a politikai kampányok során használt meggyőzéstechnikai kutatások, fogások töredékét beépítenénk a klímaválság kommunikációjába, akkor talán nem fogyna el évente több, mint 300 millió tonna műanyag, nem égne a Föld, és nem kellene félnünk, hogy a gyerekeink milyen bolygóra fognak születni. Mik a legjobb befolyásolástechnikai eszközök? Hogyan tudnak segíteni a klímaválság megakadályozásában? És milyen szerepe van a felnőttek edukálásának a ...

Befektetés a jövőnkbe? - Az etikai szempontokon túl hoznak kézzel fogható hasznot a zöld befektetések?
Befektetés a jövőnkbe? - Az etikai szempontokon túl hoznak kézzel fogható hasznot a zöld befektetések?
Zöld pénzügyek II. rész

3_4.jpg

A fenntarthatóság a globális pénzvilág jövőjének egyik kulcsszava. A klímaváltozás kockázatainak felismerése, pénzügyi rendszerbe való internalizálása az egyik legfontosabb napirendi pont kellene, hogy legyen. Kétrészes cikksorozatunk folytatásában többek között arra keressük a választ, hogy az etikai szempontokon túl hoznak-e kézzel fogható hasznot a zöld befektetések.

Írta: Mohos Lilla, képek forrása: Pixabay

Az ...

Vegán vagy állatkísérlet mentes? - Igazodj ki a jelölések között
Vegán vagy állatkísérlet mentes? - Igazodj ki a jelölések között

1_3.jpg

Sokan szeretnénk felelősen étkezni, olyan termékeket vásárolni, amik megfelelnek az értékrendünknek és az életmódunknak, például állatkísérlet mentesek vagy vegánok. Azonban mindennapi nehézség eligazodni a sok logó és jelölés között. Összefoglaló cikkünk segítséget nyújt a felismerésben, és hozzásegít a tudatos vásárláshoz.

2020.11.01. Írta: Erdős Bianka, borítókép: Pixabay

Sokan igyekszünk figyelmet szentelni annak, hogy milyen az ...

Tévhitek és a valóság - Avagy milyen vegetáriánusként vagy vegánként élni?
Tévhitek és a valóság - Avagy milyen vegetáriánusként vagy vegánként élni?

kgo_vega_foto_1.jpgHa eldől, hogy valaki vegetáriánus   vagy  vegán   lesz ,  és lemond a  hús   vagy akár minden állati eredetű termék   fogyasztás á ról , sokakban  megfogalmazód ik  a  kérdés,  hogyan is állj on  neki ennek az egésznek. Egyáltalán mit is jelent  vegának   vagy  vegánnak   lenni?  Ki fogja-e nézni őket a korábbi társaságuk, és vajon mindig éhesek lesznek? Jól lehet lakni  hús nélkül is? Nem lesznek betegek, vagy nem fogják m ég a gatyájukat ...

Befektetés a jövőnkbe? -  A klímakockázatok és gazdasági hatásaik
Befektetés a jövőnkbe? - A klímakockázatok és gazdasági hatásaik
Zöld pénzügyek I. rész

kep4-min.jpgA fenntarthatóság a globális pénzvilág jövőjének egyik kulcsszava. A klímaváltozás kockázatainak felismerése és beillesztése a pénzügyi rendszerbe a legfontosabb napirendi pontok közé tartozik, vagy legalábbis így kellene, hogy legyen. Kétrészes cikksorozatunkban először az éghajlati tényezők kockázatait és az elmúlt évek előrelépéseit vizsgáljuk.

2020.10.28. Írta: Mohos Lilla / Borítókép: Canva

Napjainkban kevesen vitatják, hogy a ...

A vegán étrend lenne a fenntarthatóság kulcsa? - Hány liter víz kellett az ebédedhez?
A vegán étrend lenne a fenntarthatóság kulcsa? - Hány liter víz kellett az ebédedhez?

pic2_vegan.jpg

Egy kiló hús előállításához akár 100 ezer liter víz is szükséges lehet, míg ugyanennyi búzához csupán ezer. A mezőgazdasági földterületek 70 százalékát a haszonállatok legelőjeként használjuk, míg a gyümölcsökre csupán két százalék jut. Az alternatív étrendeknek, mint a vegán és a vega, sok nézeteltéréssel kell szembenézniük. De vajon megéri? Mi az életútja egy tehénnek, ami a legelőről az asztalunkra kerül? És hogyan függ össze a vegán ...

Turikincsek, avagy használtruhákat hordanak a szerkesztőség tagjai!
Turikincsek, avagy használtruhákat hordanak a szerkesztőség tagjai!

nevtelen-1.jpg

Tudtátok, hogy évente közel 100 millió tonnányi ruha szemétként végzi? És hogy átlagosan 12 évig tartana annyi ruhadarabot újrahasznosítani, amit a divatipar 48 óra alatt gyárt? Az egyik legjobb út a tudatos életmód felé, ha másodkézből szerezzük be ruháinkat. Mi októberben is folytatjuk a használtruha-szeptembert!

Szerkesztette: Sipos Sára

Megkértük szerkesztőségünk tagjait, hogy küldjenek képeket kedvenc másodkézből jött ruháikról. A képekhez ...

Bringával Budapesten - Hasznos tippek újonc kerékpárosoknak
Bringával Budapesten - Hasznos tippek újonc kerékpárosoknak

b_v_191.jpg

Sok helyen fel sincs festve - hogyan találjam meg így a bicikliutakat? Hova és milyen módon kössem ki a biciklimet, és kihez forduljak, ha esetleg ellopják? Kerékpározhatok a járdán két sör után? Előző “Bringával Budapesten ” cikkünkben az aktuális trendek mellett a biciklizés legfontosabb előnyeit mutattuk be, most pedig 11 hasznos tanáccsal látjuk el a még rutintalan bringásokat.

Írta: Barla-Szabó Zsófia, borítókép: Bera Viktor, Közgazdász

1. ...

Bringával Budapesten - a fenntartható városi közlekedés jövője
Bringával Budapesten - a fenntartható városi közlekedés jövője

k_b_0070.JPG

Mire volt jó hatással a koronavírus az online kommunikáción és az internetes vásárláson kívül? Mi jelenthet megoldást egy zöldebb, fenntarthatóbb és élhetőbb fővárosi környezet megteremtésére? Milyen munkába járási támogatást várunk a államtól a közlekedést illetően? Fókuszban a budapesti kerékpározás kérdésköre.

2020.10.15. Írta: Barla-Szabó Zsófia, fényképezte: Bera Viktor, infografikák: Magyar Kerékpárosklub

A magyar felnőttek ...

Turikincsek - A Corvinus Művészeti Akadémia kedvencei
Turikincsek - A Corvinus Művészeti Akadémia kedvencei

cover_cma.jpgA Corvinus Művészeti Akadémia, az egyetem egyik legszínesebb diákszervezete közös projektbe kezdett szerkesztőségünkkel. Ahogyan nekünk, nekik is szívügyük a környezetvédelem, és egymás inspirálása arra, hogy a mindennapokban valósítsuk meg a tudatos életmódot. Tagjaik bemutatják, hogyan csatlakoztak a Használt Ruha Szeptember kezdeményezéshez, és mik a kedvenc szettjeik. 

2020.10.04. Írták: A CMA tagjai

Tudtad, hogy 13 évre lenne szüksége egy embernek, ...

Szemétszedők és karbonkreditek csatája - Az illegális ipar, ami 24 millió embernek ad munkát (véleménycikk)
Szemétszedők és karbonkreditek csatája - Az illegális ipar, ami 24 millió embernek ad munkát (véleménycikk)

karbonlazpic1_1.jpg

Az illegális újrahasznosító ipar globálisan közel 24 millió embernek ad munkát. A szemétdombokon dolgozó hulladékgyűjtők a környezetvédelem egyik legfontosabb láncszemei. A nagyvállalatok mégis a helyükre akarnak lépni, hogy bekapcsolódjanak a karbonkreditek modernkori aranylázába. A klímaválság miatt a szemétszedők és a karbonkreditek csatája fontosabb, mint valaha, mert a globális felmelegedés világszinten egyre nagyobb méreteket ölt. 

Írta: ...

Hány orángutánt öltünk ma meg? - Mikor a fenntarthatóság csak egy kamu
Hány orángutánt öltünk ma meg? - Mikor a fenntarthatóság csak egy kamu

palmoil3.png

Te is jobban érzed magad, ha fenntartható forrásból származó termékeket veszel? Borneóban és Malajziában az olajpálma-ültetvények háromnegyede “fenntartható”. Egy kutatás mégis bebizonyította, hogy ezeken a területeken több fát vágtak ki, mint a nem fenntartható ültetvényeken. Akkor a fenntarthatóság csak egy marketingfogás lenne? És milyen szerepük van ebben az olyan fogyasztóknak, mint te és én?

2020.09.12. Írta: Belayane Najoua

Az olajpálma az ...

Megújult élő szőnyeg a Corvinus Egyetem aulájában - Az ikonikus zöldfal titkai
Megújult élő szőnyeg a Corvinus Egyetem aulájában - Az ikonikus zöldfal titkai

img_8767_e_2.jpg

A beépített város közepén mindig üdítő egy növényfal látványa. Nincs ez másként az ikonikussá vált zöldfallal sem, ami a Budapesti Corvinus Egyetem aulájában található. De vajon hogyan működhet egy ilyen óriási élő szőnyeg, és milyen titkokat rejt? Érdekességek és kulisszatitkok a függöny mögül.

Írta: Belayane Najoua, Fotók: Burkus Brigitta

A Corvinus Egyetem E-épületében található aulának központi szerepe van. Itt tartják a legnagyobb és ...

Gyűlölöm és szeretem - Mit fontos tudni a műanyagokról?
Gyűlölöm és szeretem - Mit fontos tudni a műanyagokról?
Zöldülj otthon! 4. rész

pexels-freestocksorg-1141835.jpgViszonyunk a műanyagokkal rendkívül kettős: tisztában kell lennünk káros hatásaikkal, mégis szinte mindennapjaink elengedhetetlen részévé váltak. Összegyűjtöttük, mit fontos tudnunk a történetükről, előállításukról, típusaikról és szennyező hatásaikról, valamint tanácsokat adunk, hogyan törekedhetsz a környezettudatosabb életmódra.

Írta: Sipos Sára & Taxner Tünde

Ma már meg sem lepődünk, mennyi minden készül műanyagból. Azonban nem mindig ...

Ilyen lesz a jövő fenntartható települése? - Egy nap a Nyimi Öko Közösségben
Ilyen lesz a jövő fenntartható települése? - Egy nap a Nyimi Öko Közösségben

img_20200727_195728.jpgEnergiagazdálkodás, kosárközösségek, permakultúra, vegán ebéd és egy igazán elkötelezett csapat, akik családként működnek együtt, konszenzussal döntenek, és életmódjukat a természet folyamataihoz igazítják. Képes beszámoló egy induló ökofalu működéséről.

Írta és fényképezte: Barla-Szabó Zsófia

Még reggel tíz sincs, amikor Siófoknál az autópályáról lehajtva dimbes-dombos utakon érkezünk meg Nyimbe, az alig 300 főt számláló, aprócska ...

Elefánt trágyából füzet vagy könyv
Elefánt trágyából füzet vagy könyv
Mit jelent a fenntartható fejlődés az elefántok szemszögéből?

pic1.jpg

Egy kifejlett ceyloni elefánt naponta akár 16-18-szor is ürít a hátsó felén keresztül, ami nagyjából 200 kg-nyi trágyát jelent. A cikkben bemutatjuk neked a Srí Lankán működő, Eco Maximust, ahol ezt a haszontalannak tűnő erőforrást mind felhasználják, hogy könyvek, füzetek és egyéb papírból készült termékek formájában élesszék újra.

Írta:  Belayane Najoua

Azt hiszem manapság bátran mondhatjuk, hogy az alternatívák világában élünk. ...

süti beállítások módosítása