Tárgyalótermi izgalmak – mindenkinek!

Több mint húsz nyelven jelentek meg már regényei, az amerikai írószövetség elnöke, elismert gyakorló jogász, ráadásul – és ez a lényeg! – stílusos és élvezetes krimiíró is Scott Turow, Magyarországon azonban mégis csak mostanában kezd egyre ismertebbé és elismertebbé válni. 2013 elején jelent ugyanis meg az Ártatlanságra ítélve című regénye, mely rövid idő alatt sikeres lett, olyannyira hogy hamarosan érkezik a folytatás is.

Bár Magyarországon még nincs akkora kultuszuk, világszerte egyre népszerűbbek az úgynevezett jogi krimik, amelyek központi cselekménye nem csupán egy-egy bűncselekmény, hanem az azt követő eljárás köré is épül. Már John Grisham is írt több ilyen jellegű művet (legismertebb tán a John Cusack, Dustin Hoffman és Gene Hackman főszereplésével filmként is népszerű Az ítélet eladó). A műfaj igazi úttörője azonban az a Scott Turow akinek azt követően, hogy világszerte más nagy sikereket ért el könyvei és az azokból készült filmek révén most végre magyarul is elkezdtek megjelenni regényei.

62224_1.jpg

2013 elején jött ki az Agave Kiadó gondozásában az Ártatlanságra ítélve című könyve, mely sokak számára már szintén ismerős lehetett a Harrison Ford fémjelezte filmváltozat révén, majd ezt követi hamarosan folytatása, az Ártatlan címet viselő kötet is. Turow egyik nagy érdeme, hogy amellett, hogy precíz marad, karakterei és leírásai révén közel tudja hozni az olvasóközönséghez a jog száraz tudományát, majdhogynem – ha nem is emberivé, de – emberközelivé téve azt.

Scott Turow egyébként tipikus példája annak, hogy „arról írj, amit ismersz”, hisz nem laikusként dobálózik számára üres jogi kifejezésekkel, hanem amellett, hogy gyakorló jogászként is tevékenykedett, részt vett az Illinois állambeli halálbüntetések reformján dolgozó bizottságban (részint az ő hatására törölték el végül azt ott). Így vitathatatlan, hogy ért ahhoz, amivel fikcióként is foglalkozik: ez minden könyvének minden lapján érezhető is, hisz cselekményei nem csupán izgalmasak, de a szó jó értelmében szakszerűek is.

867381_5.jpg

Tény, hogy manapság sokaknak kevés idejük van kikapcsolódásképp olvasni – és amikor végre ezt teszik, nem éppen művelődni, hanem pusztán szórakozni akarnak. Scott Turow regényén, sőt hamarosan regényein keresztül azonban mindkettőre nyílik valamekkora lehetőség, hisz a krimi ugyan természetesen szórakoztató műfaj, de a fentebb említett okokból kisebb mértékben, ha nem is új ismereteket, de új nézőpontot mindenképp szerezhetünk.

Ráadásul még izgalmas is. Tényleg.

süti beállítások módosítása