Erre a kérdésre a választ dr. Gilly Gyula segítségével keressük, aki többek között az Oktatási Minisztériumban a Felsőoktatási Fejlesztési Világbanki Program igazgatója volt, egyike az első Diákhitel-konstrukció megalkotóinak, s nemrégiben a HÖOK siófoki vezetőképzőjén tartott előadást a humán tőke gazdaságpolitikai szerepével kapcsolatban.

            Egyre több alkalommal lehetett azt olvasni az elmúlt hónapokban a bejelentett forráscsökkentések mellett, hogy Magyarországnak nincs szüksége ennyi diplomásra: egyes szakokon túlképzés van, más szakokra nincs is igény, a frissdiplomások egyébként sem tudnak elhelyezkedni, s ha véletlen mégis el tudnának helyezkedni, akkor sem olyan munkakörben, mint amire a megszerzett képesítések feljogosítanának – akkor pedig mi értelme van a diploma megszerzésének?

Lássuk csak!

A Vajon tényleg állami pénzelnyelő a felsőoktatás? című cikk először a 2013. február 19-i Közgazdászban jelent meg. 

A technológiai fejlődés folyamatosan keresletet támaszt a rugalmas, a széleskörű és a differenciált, illetve az alapvető készségek fejlesztése iránt. A specifikus ismeretek elavulhatnak, az általánosabb tudás, s az alkalmazkodóképesség eredményezi a szükséges munkaerőpiaci rugalmasságot, a versenyképességet.

A diploma megkülönböztető értékű: a HR-s nem tudja első ránézésre megmondani, hogy ténylegesen megvannak-e a szükséges készségeid, de a diploma megléte megerősítésként szolgálhat, egyben nagyobb önállósságra, teherbírásra enged következtetni.

Ennek köszönhetően a munkanélküliség a diplomások körében a legalacsonyabb, s természetes folyamatnak mondható, hogy az alacsonyabb képzettségűek kiszorulnak egyes betölthető pozíciókból, s azokat a felsőoktatást végzettek veszik át.

„A hallgatói létszám expanziója ellenére a diplomás jövedelemprémium nem csökkent.” – Szögezi le dr. Gilly Gyula, tehát a korábban nem-diplomások által betöltött munkaköröket magasabb fizetés mellett végzik a felsőfokú végzettségűek.

Ennek alapja a nagyobb hozzáadott érték a magasabb képzettség révén, s a munkáltatók igénye az önálló(bb) munkavégzésre, a problémamegoldó képességre, a szélesebb látókörre és a munkaerőpiac információs aszimmetriájának kiküszöbölésére.

Vonjuk le a következtetést: a felsőfokú végzettség a legfontosabb „védőfaktor” a munkanélküliség ellen, s a technológiai fejlődés következtében felgyorsult világban is a diplomások tudnak a leginkább alkalmazkodni a változásokhoz.

Magas foglalkoztatottsági és alacsony munkanélküliségi ráta, magasabb jövedelem és minőségibb életszínvonal, s még a várható élettartalom is növekedik, az egészségügyi állapot is jelentősen jobb a felsőfokú végzettségűek körében.

Nem változtat rajta az sem, hogy a tömegoktatás kialakulásával minőségromlás következett be.

„A minőségromlás nem a megnövekedett részvételi arányban keresendő, hanem a hallgatói létszám növekedését figyelmen kívül hagyó finanszírozásban.” – Tisztázza dr. Gilly Gyula, s nem tartja helyénvalónak, hogy a képzés összes költségét a hallgató térítse meg.

Ha a képzésnek nem lenne semmilyen társadalmi haszna, hanem kizárólagosan egyéni javakat szolgálna, akkor indokolt lenne. Azonban esetünkben ez nem igaz: számos össztársadalmi haszna van a felsőoktatásnak, amit nem szabad figyelmen kívül hagyni.

Többek között megoldást jelenthet az elöregedő társadalmak problémájára: csökkenő aktív létszám és növekvő fajlagos produktivitás mellett elérhető ugyanakkora GDP, mint magasabb aktív létszám, ámde kisebb fajlagos produktivitás esetén.

Értelemszerűen a magasabb jövedelmek az adóforintok növekedésében is közvetlen szerepet játszanak, a fogyasztás generálásán keresztül pedig közvetve is. A javuló egészségügyi állapot következtében az egészségügy terhei is csökkenek.

Gyakorta elfelejtik azt is említeni, hogy egy felsőoktatási intézmény nemcsak meglévő ismeretek nyújt, hanem újakat is létrehoz. A kutatási eredmény közjószágként viselkedik, s éppen ezért nem is háríthatóak át a hallgatókra a kutatás-fejlesztés költségei.

A K+F egyben a jövőbeli fejlődést is biztosítja, a gazdaság fejlődési lehetőségeivel összefüggőnek is gondolják. Megjelenik a Új Széchényi Tervben az innováció, mint Magyarország fejlődésének sarokköve, de a forráskivonások épp ellenkező célokat valósítanak meg.

Eszmefuttatásunk végéhez közeledvén megválaszolhatjuk a kérdést, hogy szüksége van-e Magyarországnak a felsőoktatásra?

„Igen, határozottan.” – Válaszolja dr. Gilly Gyula, majd folytatja. – „Szükség van a felsőoktatás reformjára is, de nem jó az irány.”

Válaszának alátámasztásául a korábbi felvételi statisztikák összevetését tekintettük meg, mely kimutatta, hogy a tavalyi évben a csökkentett keretszámnak köszönhetően tízezrek tűntek el a felsőoktatás szempontjából.

Megbecsülni sem lehet, hogy emiatt milyen károk keletkezhetnek, s nem lehet tudni, hogy ezek a fiatalok milyen döntést hoztak meg: munkavállalás esetén alacsony végzettségük miatt veszélyeztettetnek számítanak a munkaerőpiacon, de választhatták a külföldi továbbtanulást is, aminek következtében többek között az elöregedő társadalom problémája fokozódhat.

Beszélgetésünk napján még csak a levegőben lógott a keretszám újabb csökkentése, másnapra ez meg is történt…