Bizarr kifejezések, különös elrendezések, furcsa formák – valahogy így jellemezhetnénk a modern művészetet. De mi történik, ha mindebbe a történetbe még az ízeket is belekeverjük? Az ínyencek és mesterséfek pontosan tudják: gourmet gasztronómia, a konyha és művészet násza, ahol a látvány és íz kézen fogva érkezik, hogy megdöbbentse, elvarázsolja az érdeklődőket. Sokak szerint felesleges divat, mások szerint érték, az étkezés teljesen új megközelítése. A növekvő gourmet mánia megítélése nem egységes, de ahogy a Gourmet Fesztivál iránti érdeklődés is mutatta, vitathatatlan, hogy van igény a különleges falatokra.

Mielőtt a főzőcskézés megszállottjának tűnnék, leszögezem, a konyha alapvetően az a hely, amitől jobb távol tartanom magamat – a tapasztalatok legalábbis ezidáig jellemzően úgy mutatták, szerencsésebb még azon a ponton abbahagyom a gasztronómiával való incselkedést, mielőtt valójában belekezdenék.  Ha azonban sikerül megszabadulnom utolsó elronthatatlannak titulált, mégiscsak igen rendesen félresikerült remekművem rémképeitől – és itt sajnos nem kell a zacskós rizsnél bonyolultabb dologra gondolni –, hogy helyet adjanak a tökéletesen megkomponált, látványos és nem utolsó sorban ízletes remekműveknek, melyek a hétvégén a Millenárison sétáltak velem szembe, el kell ismernem, a konyha kifejezést is lehet jó szögből szemlélni.

A pattogatott kukorica meglepő, de annál találóbb köretnek bizonyult.

A franciák mindig is tudták, hogyan kell megadni az étkezések módját. Ha kifinomult konyhaművészetről gondolkodunk egészen biztosan ők jelentik az alfát, még ha az ómegát a csigákkal való bizarr kapcsolatuk miatt hajlamosak is vagyunk elvitatni tőlük. Lényeg a lényeg, hogy a francia konyha ideáltípusa az étkezésre szánt időt, a különleges ízek kipróbálását, a gondosan elrendezett fogásokat jelenti, hangoztatva, hogy egy vacsora önmagában egy alkalom, szinte egy szeánsz, ahol mindennek megvan a helye, kivéve a kapkodásnak és igénytelenségnek. Nap mint nap talán sok lenne számunkra ez a kimódoltság, de megkérdőjelezhetetlen, hogy valahol nagyon is igazuk van, és olykor igazán nem rossz művészetként értékelni és kezelni a konyhát. A gasztronómia iránti hódolat modern iránya, a presztízs és stílus szimbólumaként pedig egyre gyakrabban találkozunk a gourmet kifejezéssel. Nos talán mondanom sem kell, a szó nem véletlenül francia, mely az ínyenc, ínyencmester jelentéssel pontosan magába foglalja, milyen egy igazi gourmet: nem habzsol, hanem válogat, kísérletezik, módjával választ a különleges ételek közül, mindig nyitott és érdeklődő, de a minőséget és az esztétikát mindig szem előtt tartja.

Falatnyi ételek, hatalmas ízek.

A gourmet gasztronómia az ízek, a művészet és a divat találkozása, ahol minden cseppnyi fűszernek megvan a maga szerepe, ahol minden falat újabb meglepetést hordoz, ahol a kóstolásé, az ízek élvezetéé a főszerep. Kritikusok nem egyszer fintorognak, hogy mindez felesleges maszlag, miközben a látványos elrendezés csak a szemet épphogy kiszúró ételről tereli el a figyelmet. Én nem hiszem. A gourmet-ség kifejezetten nem rossz dolog, csak valahol új, és meg kell értenünk a szerepét, a rétegzett cikória tonkababbal és amarénával ugyanis nem a nagymama túrós csuszájának babérjaira tör, az étel egy más megközelítését nyújtja, élményt kínál.

Rétegezett cikória tonkababbal, amarénával.

Élményről pedig kiváltképp akkor beszélhetünk, amikor a magyar gasztronómia színe-java egy hétvégére összegyűlik, hogy a bódékkal, asztalokkal, no és természetesen a legváltozatosabb ételkülönlegességekkel töltse meg a Millenáris Parkot. Márpedig hétvégén a legnívósabb hazai gasztrorendezvénynek tekinthető Gourmet Fesztivál keretei között pontosan ez történt, a legszínvonalasabb hazai éttermek, borházak, cukrászdák, gourmet üzletek és házi sajtkészítők ugyanis szinte karöltve sorakoztak fel a parkban, hogy mind újabb ízekkel várják az érdeklődőket. Azt kell mondanom, Gerendai Károly a három nagy fesztivál után itt sem nyúlt mellé, a rendezvény sokszínű lett, élettel teli és közvetlen hangulatú, és egy percig sem mutatott olyan elemeket, melyek a kisujjukat szigorúan eltartva, fintorogva pezsgőt kortyoló madamokkal vagy a két széket egyszerre elfoglaló, két pofára, köpködve habzsoló, kilazított nyakkendőjű urakkal fémjelezhető averziókat idézték volna.

Fesztiváli látkép - érdeklődőkben nem volt hiány.

Nem olcsó móka, ez sajnos tény, de valljuk be, alkalmakként, egyszer-egyszer nagy élményt jelent a különös, sőt olykor bizarr elnevezések bogarászása, a találomra, impulzusra való választás, az apró falatokban való kóstolgatás, az ízeken való elmélázás és megdöbbenés. Különösen, ha minderre viszonylagos napsütésben, az eső elől szerencsésen megmenekülve, finom rozéval töltött borospohárral a kézben sétálgatva van lehetőség. Egy délután számtalan étlap böngészésére és nem egy különös étel kipróbálására elég, de ekkora forgatagban közel sem mindarra, aminek hallatán felkapnád a fejed. De nem panaszkodok, a kóstolgatásból így se volt kevés. Nem szeretném egyesével ecsetelni az egyes ételek nyújtotta íz élményt, mert úgy hiszem, csak erős ellenszenvet szítanék, a képek pedig úgyis magukért beszélnek, de annyit leszögezhetek, hogy ezen a fesztiválon minden falatnyi étel meg volt komponálva. Nálam a prímet mindenképp az ezer ízben és formában sorakozó desszertcsodák vitték, de főételből is kevés olyat láttam, ami a hullámosra-hajlítottra formatervezett műanyag tányéron – merthogy egy ilyen fesztiválon szó sem lehet afféle hétköznapi kerek dologról – tálalva ne tűnt volna különös ínyencségnek.

Mákmousse eperhabbal - a személyes kedvenc.

S bár kétségtelen, hogy előfordul egy-két ballépés, mint a sokat emlegetett gulyás ízű fagylalt, ami biztos, ami sicher alapon jobb messze elkerülni, a gourmet ételek, mesterséfek és velük az említett fesztivál mindenképp megérdemelnek egy-egy elismerő fejbólintást. 

A fesztivál főszereplője a gulyás volt - sokféleképp újragondolva.

Ismerős ízek, különös formák - túrós csusza másképp.

Képek: Bözöri Dániel