A minap egy turista állított meg a Nyár utcában, rámutatva az előttünk álló épületre, hogy vajon meg tudom-e mondani, hogy miért van kiírva rá a Hungária, mikor itt egy hotel található?

Őszintén szólva fogalmam sem volt, és csak hebegtem neki. Nos, épp az ilyen pallérozatlanságom vezetett odáig, hogy ráleltem a BUPAP-ra. A honlapjukon pedig a soron következő eseményt ki is választottam, mivel úgy éreztem, komoly behoznivalóm akad szeretett városom múltját illetően.

A Budapesti Aszfaltprojekt, Púder és Szappan, avagy hol fürdött a pesti polgár ? elnevezésű városi séta. A cím már önmagában is kíváncsivá tett, a portálon felfedeztem, hogy a két világháború közötti tisztálkodási normák, fürdőzési lehetőségek és a korabeli higiéniai szokások kerülnek terítékre, méghozzá a két világháború közötti Budapesten. Azonnal rákattintottam az ott leszek gombra.

    A gyülekező helyszíne a Károlyi-kert, ahonnét egy kulturális antropológus (korábban nem találkoztam még ezzel a kifejezéssel, de a wikipédia megsúgta, hogy a kulturális antropológia az embertan egyik ága, mely szerint az emberi faj a világot szimbólumok segítségével fogja fel, és ezeket képes átadni, tanítani, illetve a segítségükkel formázni, alakítani a saját világát) vezetett minket az első Pest drogéria épülete elé, ami közvetlen ül a kert szomszédságában található. Megtudtuk, hogy az 1920-30-as években a Marseille-i szappan volt a mai kor L'Oréal-ja.

A pesti asszonyok körében igen népszerűnek tartották ezt az akkoriban luxuscikknek számító terméket. Kiderült hogy a Budapesti nők fürdőkultúráját Teleki Blanka és Brunszvik Teréz formálta, valamint hogy a mai Nők Lapja elődjét, akkor  Magyar Lányok néven futó magazin képviselte, tele hirdetésekkel és érdekes cikkekkel. Az első komolyabb adat, ami mellbevágott , hogy a nyilvános illemhelységek száma 1920-as évek elején 34 volt.De utána kicsit megnyugodtam,mivel a kor döntéshozói is érezhették hogy ez a szám mintha kissé csekély lenne,így az 1930-as évekre ez a szám már meghaladta a 84-et. Aztán rátértünk a fürdőkultúrára, és kiderült hogy az egymillió lakosból mindössze két-háromszázezer fürdött heti rendszerességgel, a többiek ezen halmazon kívül helyezkedtek el, és normális esetben havi egyszer szántak időt a mára hétköznapivá vált teendőkre. Ez azért letaglózta a kedves hallgatóságot és többeknek zord ábrázat költözött az arcára. Gyakorlatilag az engedhette meg magának a heti fürdést, aki három vagy annál nagyobb szobával rendelkező „tisztes” polgári lakásban töltötte hétköznapjait. Ezen helységekhez felhúztak külön tisztálkodó részt. Mindenki más a közfürdők kellemes szolgáltatásait élvezte. Bár igen kedvező áron vehették igénybe őket, mégis csigalassúsággal terjedt el a gyakori higiénia. Akkortájt az emberek napindítóként az arcukat és legfeljebb a hónaljukat mosták meg,a többi rész várhatott a hónap végéig.Meglátogattuk a legnívósabb tisztítószalonokat, amelyek közül egy még napjainkban is aktív! Valamint választ kaptunk arra a kérdésre, hogy mi volt a különbség a cseléd és a mosólányok közt az alkalmazottak hierarchiájában, illetve hogy melyikükhöz hogyan viszonyult a munkaadó „nagysága”.

Utunk egy régi közfürdőn át, romos polgári bérházak udvarán keresztül egészen az Andrássy útig tartott, ahol egy, még ma is egyedinek számító üzletbe nyerhettünk betekintést.

  Mikor először olvastam végig a tájékoztatót, megragadtak bennem a követező kérdések:

Miénk ez a város? Ismerjük a múltunkat?

A válaszom akkor is nem volt mindkét kérdésre, hiszen amíg nem szippantom magamba a körülöttem lévő épületek, szobrok, terek szellemiségét, addig fikarcnyit sem ér, hogy helybélinek mondhatom magam, mivel turista vagyok a városomban. A túra után bátran kijelenthetem, hogy egy hatalmas lépéssel közelebb kerültem a tudatos polgár kifejezéshez. Emellett pedig a korról a fejemben élő hézagok és tévhitek javarészt letisztultak és kikristályosodott, hogy milyen viszonyok uralkodtak az akkori Budapesten. Számomra szimpatikus volt, hogy a séta nem lett túl szakmai, és nem akart minden kérdést megválaszolni. Ám végig fenn tudta tartani az érdeklődést és örömteli volt látni, hogy fiatalokat és időseket egyaránt bevonzott.

Ha legközelebb ti is vízumot szeretnétek igényelni a BUPAP-hoz, akkor a bupap.hu-n tehetitek meg.

Kalamász Kevin