Ne kacsázz el mellette!
A Széchenyi István Szakkollégium Téli Tábora

Sosincs késő jelentkezni, a SZISZ Téli Tábora senkit sem hagy hidegen! A szakkollégium évente megrendezésre kerülő Téli Tábora hagyományos a vizsgaidőszak végére esik, amikor az érdeklődők és a SZISZ-esek együtt búcsúztatják az elmúlt hónap fáradalmait, és a napközbeni interaktív és szakmai programok mellett esténként buliznak egy nagyot a következő szorgalmi időszak előtt.

 14TTbanner.jpg

Szakmai programjaink egyik kiemelkedő eseménye lesz az új választási rendszerről szóló kerekasztal beszélgetés. A neves szakértők, politikai elemzők és politikusok részvételével rendezett beszélgetés folyamán reményeink szerint a hallgatóság egy átfogó képet kaphat a választási rendszer megváltozásának okairól, körülményeiről, hatásairól; ráadásul a konstruktív vitához garancia a több nézőpontot felvonultató résztvevői paletta. A résztvevők: Orbán Balázs (Századvég), Tordai Csaba (Haza és Haladás, Együtt-PM), László Róbert (Political Capital), Gulyás Gergely (Fidesz). 

Egy tábor szakmai programjainak kialakításakor két fő szempontot veszünk figyelembe. Az egyik, hogy mind tudományos, mind közéleti, mind kulturális előadásokkal tegyük sokszínűvé a felhozatalt; a másik pedig, hogy ezen belül is a legkülönbözőbb érdeklődésű tagjaink és az érdeklődőként résztvevők is megtalálhassák a számukra legérdekesebbnek ígérkező programot. Ezek alapján az idei Téli Táborunkban – a kerekasztal beszélgetés mellett – az alábbi programokat tekinthetitek meg.

A kísérleti közgazdaságtantanról Kiss-Hubert János és Kőhegyi Gergely (ELTE TÁTK Közgazdaságtudományi tanszék) tart majd előadást; az elmúlt hónapok nemzetközi állóvizét felkavaró NSA lehallgatási botrányról Lattman Tamást (ELTE ÁJK Nemzetközi jogi tanszék) hallgathatjuk; Magyar Ironman-ek c. előadásunkban az emberfeletti sportteljesítmények történeteiről lesz szó, az első kézből kapott információt Szőnyi Ferenc és Kropkó Péter szolgáltatja; a fiatal szociológus, Pőcze Flóra, A Moszkva tér gyermekei c. könyv szerzője megismerteti velünk milyen a hajléktalanság testközelből; és végül, de nem utolsó sorban egy improvizációs színházi társulat, egy bűvész műsor és egy borkóstoló teszi fel az i-re a pontot.

 

Tehát, ha BA első- vagy másodéves vagy, akkor gyere velünk a Börzsönybe, Kemencére január 30. és február 2. között, nem fogod megbánni! Jelentkezésedet egészen az indulás napjának délelőttjéig várjuk a telitabor@szisz.hu címre, valamint látogass el a www.facebook.com/telitabor oldalunkra. A tábor díja 5000Ft + útiköltség. Amennyiben további kérdésed van, emailben készséggel válaszolunk.

süti beállítások módosítása