Még ma is úgy emlékszem, mintha tegnap történt volna. Pontosan 5 évvel ezelőtt, a reggeli kávémat kortyolgatva hallottam csak úgy fél füllel, hogy elveszítettük a pop királyát. Nem is figyeltem oda, gondoltam: ó ugyan, már megint valami rosszmájú pletyka. Sajnos ezúttal tévedtem. 5 perccel később már a legjobb barátnőm is megerősítette a hírt egy sms-sel. Igaz, ő nem az MTI, de azért mégiscsak éreztem, ez már nem vaklárma. Nem csak engem, az egész világot megrázta 2009. június 25-e.

Michael Jacksont a szakma legnagyobbjaként tartják számon a mai napig – táncosként, énekesként, dalszövegíróként, zeneszerzőként, koreográfusként, valamint producerként egyaránt. A Jackson 5 tagjaként összesen 12 albumot dobott piacra, szólóénekesként pedig 14 nagylemez, 7 mozifilm, 13 listavezető dal és szintén ennyi Grammy-díj fűződik a nevéhez.

„Egy új dal készen van, mielőtt ténylegesen megszületne – én csak az eszköz vagyok, amelyen keresztül átlép ebbe a világba.” MJ

Élettörténetét hosszú oldalakon át lehetne részletezni, így ezt most nem fogom megtenni (még ha egyébként borzasztóan izgalmas is lenne). Ami szerintem így 2014-ben igazán említésre méltó, az az, hogy mit is hagyott ránk – mind a popzenét nézve, mind pedig a társadalmat. Ha például megnézünk egy Jackson-videoklipet, minden egyes pillanatán érezhetjük, hogy „ hú na ez aztán tipikusan Jackós”.  

De mit is jelent az, hogy „Jackós”? Justin Timberlake számos koreográfiájában felfedezhetőek azok a mozdulatsorok, amik a poplegendához kapcsolhatóak. Rajta kívül is jó pár r&b- és popénekes vesz át tipikus motívumokat, és néz fel példaképként az énekesre. Az örökség, ami fennmaradt utána, sokoldalú és tartós.

Az első és legfontosabb Jackson-jellemző az a hang, ami szinte bármilyen körülmény esetén megkülönböztethető egy CD-t vagy egy élő koncertet hallgatva. Már gyerekként is ezer közül felismerhető volt, ahogy elkezdett énekelni. A fekete énekesek között is kitűnt kicsit vékonyabb hangszínével, amivel olyan élvezettel játszott, mint kortársai anno a kisautóikkal.  Bármilyen stílust meg tudott eleveníteni, legyen az pop, rock, jazz vagy disco. Az ő torkában minden egyben volt, tökéletes magas hangok, na meg a felejthetetlen „hee-hee-k”.

Ha azt mondom „moonwalking”, szerintem mindenkinek eszébe jut néhány jól ismert koreográfia. De mondhatnám a tipikus csípő- kar- és lábmozdulatok széles skáláját, a csettintést és a mutatást is. Ezek azok a move-ok amiket mindenki kipróbál a tükör előtt, de valahogy sosem akar az igazi lenni. Ezeknek az elsajátítása ugyanis nem csak a lépésekből áll – kell hozzá a benne rejlő szexualitás és Michael Jackson életérzés is. Persze nyilván azért vannak páran, akik szinte tökéletesre fejlesztették a tudományukat. Chris Brown, Ne-yo, vagy a már említett Timberlake élen járnak a Jackson-os mozdulatok lemásolásában. Itthon is sokan csinálnak bizniszt abból, ha végre összejön az a fránya holdjárás. Nyílnak ez ügyben tánciskolák, és vannak olyanok is, akik mint Michael Jackson imitátor járják az országot a király produkcióit feldolgozva.  Jackson tehát a táncban létre hozott egyfajta külön műfajt.

Mit vesz magának az az ember, aki a jelmezbálon a pop királya akar lenni? Naná, hogy egy fehér kesztyűt, egy piros bőrkabátot feszülős nacival és kalappal. A showman öltözéke ahhoz járult elsősorban hozzá, hogy a mozdulatai a legtökéletesebben kivehetőek legyenek. Fehér zokniban fekete cipővel, strasszokban és hasonló feltűnőségekben lett ő maga az összetéveszthetetlen és lemásolhatatlan példakép.

Amikor a teljes hosszúságú Thriller videót először levetítették, az emberek naptárjába be volt jegyezve az időpont, és mindenki a TV előtt várta izgatottan a nagy eseményt. Ez volt az első alkalom, hogy egy énekes nem 3-4 perces kippet forgatott a slágeréhez, hanem egy rövidfilmet. Egy-egy Michael Jackson-videó nem arról szólt, hogy az énekes riszálja magát a kamerának, sokkal inkább történeteket akart átadni.

A Michael Jackson-effektus gyökerestül felforgatta a zeneipart. Mindannyian, akik utána próbáltak szerencsét, valamilyen jelentős motívumát beépítették a saját imidzsükbe. Lady Gaga és Beyonce például minifilmet dobtak piacra a Telephone című számhoz – a Thriller után szabadon.

Sokat dilemmáztam, hogy ilyen dolgokat is megemlítsek-e, de nem lehet szó nélkül elmenni azok mellett a rágalmak mellett, amiket el kellett ennek a rendkívüli embernek szenvednie a bulvársajtó által. Michael mindig megosztotta az embereket, és sajnos vannak olyanok, akik a pletykákra vetítik a reflektorfényt a színpad helyett. Valójában azonban egy érzékeny lélek lapult a szupersztár testében. Ez megnyilvánult a dalaiban, jótékonykodásaiban vagy akár abban, ahogy a rajongóival bánt. Ha ő az mondta, jobbá tehetjük ezt a világot, neki valahogy mindig elhittük.

„Éppen olyan vagyok, mint bárki más. Ha megvágom magam, vérzek. És nagyon könnyen zavarba jövök.” MJ

Szerencsére nem veszítettük el az énekest teljesen. Munkássága ma is él, egymás után jelennek meg posztumusz albumai jobbnál jobb slágerekkel fűszerezve. Nem telik el nap, hogy ne szólna a rádióban. A legutóbbi Grammy-dijátadón is tiszteletét tette – ha nem is teljes valójában. Legendája örök és elmozdíthatatlan.

Rubin Eszter