Mi áll az internetadó mögött?

A sok lüke azt hiszi, hogy a kormány megsarcolná a lakosságot. Pedig a valóság pont az ellentéte: a kormány meg akarja védeni állampolgárait az amerikai imperializmustól. Csapataink harcban állnak.

mexico-deal-us-nsa-spy.si.jpgKép: Russia Today

Tavaly júniusban az amerikai nemzetbiztonsági ügynökségnek (NSA) dolgozó Edward Snowden mindent kiteregetett. Elmesélte, hogy az internet segítségével Sam bácsi ügynökei alaposan megfigyelik az egész világot. Az USA-ban azóta is a Stassi módszereire emlékeztető rendőrállam van, a patriótáknak félniük kell. Szerencsére a hősies Snowden ki tudott menekülni hazájából. A szakembernek azóta Oroszország szabadságszerető népe biztosít menedéket. 

A háttérhatalmak médiamunkásai által lejáratott, besúgónak megbélyegzett férfi többször is nyilatkozott. Hasznos tanácsokat próbált megosztani a világ népével. Egyik beszédében elmondta: óvakodjunk a Facebook, Google, iPhone használatától, hiszen azokat nyomon követik, olvassák, lehallgatják. A netezők azonban nem hallgattak bölcs szavaira.

Pedig a sötétség erői online gyülekeztek. Az anarchista, külföldről fizetett Milla, HaHa és az Ökotárs is a weben keresztül kommunikált, csetelt, szervezkedett. Kormányunknak kötelessége volt, hogy valamit lépjen az imperialista amerikai ügynökök előretolt helyőrsége ellen.

Természetesen akadt segítségünk. A Putyin elvtárs vezette baráti Oroszországgal még év elején sikerült megegyezni a paksi atomerőmű bővítéséről. Akkor még senki nem sejtette, hogy ez nem csak az energiáról szól! Most viszont kiderült, hogy Pakson nem csak új blokkok, hanem szerverpark is épül. Egy valódi, független interneté, ahol végre az imperialista kutyák nem tudnak szaglászni. Az új hálózat a rafináltan megtervezett Déli Áramlaton érkezne hazánkban a moszkvai központból.
 
Ellenségeink -a szabadság, az emberség és az igazság ellenségei- azonban megneszelték a titkos tervet, ezért robbanhatott ki múlt héten a diplomácia botrány. Soros György norvég király és a kenyai születésű Barack Obama amerikai elnök összeszövetkeztek, hogy aláássák nemzetünk tekintélyét. Cselszövésüket a Bildenberg csoport, az RTL Klub és a LEGO magyarországi képviselete is támogatta, igaz utóbbi csak tévedésből.

Az internetadót azért kell kivetni, hogy megvédje hazánkat az amerikai titkosszolgálat csodafegyverétől, a Skynettől. Az internetes vírus a Bajnai-gárda droidjait aktiválná, akik szembeszállnának a magyar őshazából, Szíruszról érkezett gyíkemberekből álló Békemenettel. Szerencsére még tavasszal a kelet-ukrán hazafiknak sikerült lelőni a magyarokat kemtrélező maláj-gépnek álcázott drónt, így hazánk átmenetileg megmenekült a teljes pusztulástól. Kérdés, hogy meddig. Csapataink harcban állnak, G. Fodor Gábor a helyén van. Ezt közlöm hazánk népével és a blog.hu közvéleményével.

(A cikk ihlető múzsája Dengyel Dorka kisasszony volt.)

süti beállítások módosítása