[...] Nyugat-Európa, az unió [sic], illetve most már az Egyesült Államok látványos támadást indított ellenünk, amellyel veszélyeztetik szuverenitásunkat [...]
– írja Fricz Tamás a többi részében jóval megfontoltabban megfogalmazott és értelmes következtetésre jutó publicisztikájában. Furcsa nézetével nincs egyedül. Nem túlzás állítani, hogy a magyar sajtó egyik része azon szorgoskodik, hogy hazánkat az áldozati szerepébe helyezze. De mivel támadtak meg minket ezek a jenkik? Tankokkal? Drónokkal? Embargóval? Nem, legfeljebb nyilatkozatokban és cikkekben kritizálták a magyar kormányt (amely – minden ez irányban megejtett retorikai fogás ellenére – sosem azonos az ország egészével).
De ha tényleg ilyen bűvös erőt tulajdonítunk a szavaknak, akkor nem "mi" támadtunk először? Nem a most regnáló pártok beszélnek oly szívesen hanyatló, dekadens Nyugatról? Mert ez a "szuverenitás veszélyeztetés" nem áll többől, mint szubjektív módon megtett értékítéletekből. Se Amerika, se a Nyugat többi része nem helyezett kilátásba semmilyen szankciót vagy bármiféle beavatkozást, csupán azt hangoztatták, hogy a dolgok szerintük nem jó irányba tartanak.
Nem értesz egyet ezzel a véleménnyel? Nyugodtan megteheted, de ők is pontosan ugyanilyen lazán lenyilatkozhatják. Joguk van minősíteni, joguk van a tényeket úgy értelmezni, ahogy nekik tetszik. A diplomácia nemcsak abból áll, hogy udvarias frázisokat hangoztassunk népek barátságáról, bimbózó gazdasági kapcsolatokról és egyéb hangzatos pusziskodásokról – egymás kritizálása ugyanúgy része a nemzetek közötti párbeszédnek. Felesleges itt erkölcsi felháborodást színlelni, hiszen semmiféle agresszív lépést nem követtek el se a magyar nép, se kormányunk ellen és minden bizonnyal nem is fognak.
Olyan véleményt fogalmaznak meg, amelynek nincs alapja? Lehet, de ilyenkor semmiképpen sem az a megoldás, hogy felháborodottan több tiszteletet követelünk, hanem a higgadt párbeszéd. A vitákat rendezni kell. Ha arról van szó, hogy az amerikai politikusok félreértik a számukra egyértelműnek tűnő tendenciákat, akkor tévedésükkel őket kéne szembesíteni, nem pedig a magyar közvéleményt. Gondoljunk bele milyen diadal lenne, ha Szijjártó miniszter úr kimenne elbeszélgetni McCain-nel és meggyőzné arról, hogy Magyarországon minden rendben van. Nem szeretném azt a vitatott álláspontot megfogalmazni, hogy a kormány tehet róla amiért ilyen kép alakult ki hazánkról, de az szerintem biztos, hogy tehet ellene.
Mégsem a vitát megoldó konstruktív javaslatok kerülnek napirendre a kormánypárti sajtó részéről, hanem hazánk áldozati szerepben való feltüntetése. Felelős újságírók vagy politológusok részéről egy olyan félelemkeltő narratívát építeni, hogy az USA – egyik legfontosabb szövetségesünk – bármilyen módon megtámadott volna minket rendkívül káros. Mert rövidtávon hiába járhatnak jól egyes politikai szereplők egy ilyen hangulatkeltéssel, hosszú távon ezzel Magyarország szövetségi rendszerét mérgezik. Az pedig biztos, hogy egy ellenségképekkel teli nemzet csak elszigetelődni képes a globalizált világban...
(Az alábbi bejegyzés nem tükrözi a Budapesti Corvinus Egyetem nézeteit, a szerző magánvéleményéről van szó.)
