Nincs több unalmas nyári este, véget ért a teendők nélküli, szabad hétköznapok időszaka, nincs időnk végignézni egy sorozat összes évadjának epizódjait két nap leforgása alatt. A sűrű órarend és a házi dolgozatok mellett akad egy-két szabad esténk, amikor fáradtan hátradőlünk és elindítunk egy filmet, amire nagyjából fél óra alatt bukkantunk rá az elénk táruló széles kínálatból. A legutóbbi választásom Az út című filmre esett, amelyet kíváncsian kezdtem el nézni. Egy vasárnap esti laza mozizásból igazi dráma kerekedett a vásznon. Korántsem volt annyira kellemes, de annál szívszorítóbb, amit láttam.
Képzeld el, hogy a jelenlegi életed darabokra hullik szét. Képzeld el azt, hogy nincs semmid. A világ üres és élettelen. A föld kopár, a fák kidőlnek, nincsen napfény, a meleg kihunyt. A barátaid és a rokonaid meghaltak, az emberiség nagy része kipusztult. „Minden nap szürkébb, mint az előző” és csak a hideg vesz körül. Nincsen jövőd… A házad nem nyújt többé biztonságot számodra, útra kell kelned, a hátralévő napjaid keserves küzdelemmé válnak az ismeretlen, sivár terepen. A túlélők számára nem maradt már választás, élelem hiányában saját fajukat irtják tovább.
Egy megmagyarázhatatlan katasztrófát követően egy anya reményvesztettségében és elkeseredettségében, gyermekét és férjét hátrahagyva a hideg, sötét és kiszámíthatatlan halált választja. Az apa és fia dél felé indulnak el, az óceán partjára, annak reményében, hogy egy élhető világot találnak majd, amit a fiú sohasem ismerhetett korábbi éveiben. Az úton kiégett városokat, öngyilkosságba menekült emberek földi maradványait, tetemeit, kifosztott, üres házakat találnak, amelyekben némi maradék termény után kutatnak. Kénytelenek a földön vagy elhagyatott autókban aludni, napokig élelem nélkül tengődni. Megható, hogy a szenvedések ellenére az apa kedvesen mesét olvas a fiának apró, pokrócokból és faágakból eszkábált menedékükben, miközben éjjelente feleségének és régi életének emlékei kínozzák. Csontsovány testüket este ugyan melengeti némiképp a tűz, de reggel a faggyal dacolva, tovább kell menniük. Az apa az összes gyanús részletre és zajra éberen figyel, kezét a pisztolyon tartva, hogy egyetlen fiát meg tudja menteni a vérengző kannibálok, és a mindenre elszánt menekültek elől.
Kínzó fájdalommal ugyan, de kilátástalanságában kénytelen számba venni annak szükségességét, hogy ha eljön az idő, gyorsan és kíméletesen vessen véget fia életének az utolsó golyóval, mielőtt az emberevők áldozatává válnának. Mégsem képes rá, hiszen még dolga van: fel kell készítenie fiát a könyörtelen életre, végül is csak ez várhat rá. A férfi szervezete egyre kevésbé bírja a megpróbáltatásokat, súlyosan megbetegszik. Fia retteg, hogy egyedül marad a romlott és gonosz világban, de mélyen a szívében még reménykedik, hite erős, tovább viszi a „lángot”, az emberi jóság, önzetlenség és szeretet szimbólumát.
A poszt-apokaliptikus művet John Hillcoat rendezte Cormac McCarthy azonos című regénye alapján. A filmben benne van az élet fájdalma, igazságtalansága és könyörtelensége. A cselekmény ugyan lassan bontakozik ki, mégis feszült figyelemmel követtem az eseményeket. A történet erősen depresszív és lehangoló, a képek félelmetesen valóságosak, többször éreztem úgy, hogy nem bírom tovább, le kell állítanom a lejátszót. A szívem megtelt szomorúsággal és bánattal, a torkomban lévő gombóc pedig arra várt, hogy felszakadjon belőlem a fájdalom és könnyek áztassák el az arcomat.
Elgondolkodtam az életemen, mélyen belém hasított újra, hogy addig kell elmondanom és éreztetnem a szeretteimmel, hogy mennyire fontosak nekem, amíg még velem lehetnek. Az utolsó képkockák cseppnyi reményt hordoznak a kisfiú jövőjét illetően. Ezért megnyugtató és jóleső az a tudat, hogy a jelenlegi világunk fényévekre van a filmben láthatótól, és ha lelkünket megtölti a szeretet és az elfogadás, még sokáig elkerülhetjük a borzalmakat.
Ez a mű több, mint egy egyszerű dráma. Jóságról, reményről, harcról szól egy olyan világban, ahol az emberség legkisebb szikrája sem lelhető fel, ahol sosem tudod, hová tartasz pontosan, ahol végül rá kell jönnöd, hogy szinte semmi esélyed sincs a túlélésre.
Klubert Dóra
