Corvinus CreativeSpace - valósítsd meg ötleteidet!

Számtalanszor kerülünk olyan helyzetbe, amikor eszünkbe jut egy jó ötlet, de már a megvalósítás legelső szakaszában akadályokba ütközünk. Nem tudjuk, hogyan fogjunk hozzá, talán nem is bízunk abban, hogy egyedül sikerülhet, és ami a legfontosabb, nem látunk semmiféle visszacsatolást arra vonatkozóan, van-e létjogosultsága álmaink projektjének.

matrica.jpg

A jövő generáció Steve Jobs-ai, Mark Zuckerberg-jei vagy Árvai Péterei szeretnénk lenni, csak épp a kezdő lökés hiányzik. Tanácstalanok vagyunk, közben folyamatosan a munka és az egyetem között dilemmázunk. Általános és elcsépelt megállapítás, mégis igaz: ha olyan munkát keresünk, amivel a megfelelő fizetés mellett releváns szakmai tapasztalatot is szerezhetünk, nem igazán jut időnk az egyetemre, ha pedig kizárólag az egyetemre koncentrálunk, megfelelő szakmai tapasztalat nélkül csöppenünk bele a nagybetűs életbe. Ahelyett, hogy valóra váltanánk álmainkat és azzal foglalkoznánk, amit igazán szeretünk.

Ilyenkor mégis mi a teendő? Kérdezzük sokan, miközben az idő csak múlik és lassan már a diplomát is a kezünkben tartjuk. Választ minderre a Corvinus CreativeSpace adhat, mely végzős kommunikáció és médiatudomány mesterszakos hallgatók ötlete nyomán az országban elsőként, az egyetem falain belül kínál megoldást a fent említett problémára. A CreativeSpace a külföldön már komoly érdeklődéssel kísért Hackerspace közösségek és helyek önszerveződő jellegét kölcsönözve kezdi meg működését hamarosan a Corvinuson. A CreativeSpace leginkább három szó segítségével írható körül: önmegvalósítás, kreativitás és közösség. Hiszen egy olyan közösséget takar, melynek tagjai önszerveződő jelleggel, bármiféle kötelezettségek nélkül a közös brainstorming és kreatív munka reményében találkoznak, hogy aztán egymást segítve valósítsák meg önmagukat és ötleteiket. Ugyanakkor a CrativeSpace ajtaja bármi és bárki előtt nyitva áll: akkor is a legmegfelelőbb választásnak bizonyulhat, ha valaki pusztán csak inspiratív térre vágyik beadandóinak megírásához, esetleg embereket keres a már folyamatban lévő projektjéhez.

A szerveződés jelenleg kísérleti fázisban tart, így bármely kommunikáció és média szakos hallgató csatlakozhat hozzá, aki már a kezdetektől egy eredeti önszerveződő közösség tagjává szeretne válni. A Corvinus CreativeSpace-t azzal a céllal álmodták meg, hogy a hallgatóknak lehetőségük legyen az egyetemi éveik alatt is olyan munkákon dolgozni, melyet később akár szakmai referenciaként is felmutathatnak, ha valamilyen állásra jelentkeznek. Nem titkolt célja ugyanakkor az sem, hogy a jövőben bármely Corvinusos hallgató számára egy lehetőségekkel teli helyet jelentsen, ahol ötletei kivitelezéséhez eszközöket és társakat találhat. Szervezői jelenleg egy megfelelő, az egyetemen belül található hely felkutatásán fáradoznak, amelyet a kezdeti igényfelméréseket figyelembe véve, megfelelő eszközökkel és bútorokkal rendezhetnek be, mindezzel kellően inspiratív légkört biztosítva a CreativeSpace-be látogatók számára.

Alapítói szerint a Corvinus CreativeSpace a hagyományos diákszervezetekkel ellentétben nem a kötelezettségekről, hanem a lehetőségekről szól, ahol a cél nem a szervezet, hanem az egyes tagok céljainak elérése, hogy abból aztán később mindenki profitálhasson.

Ha Téged is érdekel ez a páratlan lehetőség, látogass el a CreativeSpace első bemutatkozó eseményére 2015. december 3-án 18:00 órakor a C314-es terembe, ahol híresebb alulról építkező közösségek tagjai-alapítói is mesélnek az önszerveződés határtalan lehetőségeiről. Ezen kívül a 2015. december 11-én megrendezésre kerülő KomMédia Szakmai Nap 2015 rendezvényen reggel 9:00 órától a C épület X. előadójában egy prezentáció is hallható majd a CreativeSpace jövőjéről.

Látogass el a CreativeSpace oldalára (Hyperlink: facebook.com/corvinuscreativespace), ahol egy megosztással Te is segíthetsz abban, hogy még jobb legyen „corvinusosnak” lenni!

 

 

süti beállítások módosítása