Októberben ünnepelte 3. születésnapját a jelenleg 68 egyetemistából álló jótékonysági szervezet, az Amigos a gyerekekért Alapítvány. Pillanatnyilag 15 corvinusos hallgató tagja a több mint 5 budapesti egyetemről érkező csapatnak. A szervezet tagjai heti rendszerességgel járnak tanulni, játszani, kézműveskedni és barátkozni kórházban lévő gyerekekhez.
A szervezetet Fábián Sára volt corvinusos pénzügy-számvitel szakos hallgató alapította 3 évvel ezelőtt. Kezdetben tízen jártak a Tűzoltó utcai klinikára gyerekekhez, mára 5 kórházban vannak jelen a 68 aktív taggal. Hosszú távú célkitűzésük, hogy minden kórházban lévő beteg gyerek mellett legyen egy Amigo. Elsősorban nyelveket oktatnak az Amigók, de volt már példa arra, hogy kémiában, biológiában vagy más tantárgyakban segítettek, ezzel kiegészítve a kórházpedagógusok munkáját. Igyekeznek hozzájárulni ahhoz, hogy a gyerekek ugyanabban az osztályban folytathassák a tanulást, ahová kórházba kerülés előtt jártak.
A két fordulóból álló tagfelvétel minden évben kétszer zajlik az őszi, illetve a tavaszi félév elején. Egy kreatív feladatokból álló feladatsor kitöltése és postázása után a második forduló egy személyes interjú. A legutóbbi felvételin 19 új Amigóval bővült a csapat, köztük számos corvinusossal.
Az Alapítvány fenntartó, adminisztratív, illetve közösségszervező feladatainak elvégzése is önkéntes alapon működik. Mindezekben olyan szakemberek segítik az Alapítvány munkáját, mint például Horváth Magyary Nóra, aki a K&H Csoport kommunikációs igazgatója és Radványi László, aki a PwC partnere.
Számos szervezettel működik együtt az Amigos. A Corvinus Geek Clubbal, akiknek honlapjukat a www.amigosagyerekekert.hu-t köszönhetik. A Mathias Corvinus Collegium a kezdetek óta támogatja az Amigost, valamint a középiskolások és egyetemisták tehetséggondozásában is együttműködik a két szervezet. Az Amigos-MCC business projekt keretében az MCC csapata tanácsadással segíti az Alapítványt a szervezeti fejlesztés területén. A Consulting Club csapatával már két szemeszter óta dolgoznak együtt az Amigos a szülőkért társadalmi vállalkozás esetén. Nem utolsó sorban pedig a CEMS mesterprogram hallgatóinak is tartottak workshop-ot az Amigók, és az idei CEMS Karrier Fórumon megrendezett jótékonysági vásár bevételével támogatják az Alapítványt.
Az októberben megtartott születésnappal kezdetét vette a www.generosity.com oldalon keresztül megvalósuló közösségi finanszírozási kampányuk. November 15-ig van lehetősége bárkinek segíteni adományokkal az Alapítvány következő célkitűzését, mely a szervezet tevékenységének országszintű kiterjesztése. A következő 3 évben 5 vidéki városban is szeretnének jelen lenni és még több kórházban segíteni jobbá tenni a gyerekek mindennapjait.
Ressely Kinga