Dr. Hadas Miklóst, egyetemünk professzorát, a BCE TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központjának társigazgatóját kérdeztük a dzsendertudományról, a társadalmi nemek tanulmánya mesterszakokat érintő nyári hírek kapcsán. Szerinte, akik a “dzsendert” támadják, azok annak kritikai potenciáljától félnek.

Mivel foglalkozik a Gender Studies?

A dzsenderkutatók szerint tévúton járnak azok az esszencialista megközelítések, amelyek biológiai adottságokra szeretnék visszavezetni a nemek közötti és a nemeken belüli viszonylatokat. A Gender Studies (magyarul: társadalmi nemek tudománya) abból a dichotómiából indul ki, ami a sex és a gender, tehát a biológiai nem és a társadalmi nem között húzódik. Vagyis ez az akadémiai diszciplína a nemekkel kapcsolatos sajátosságokat a társadalmi és kulturális körülmények kontextusába helyezi, melyek a hely és az idő sajátosságaitól függően folyamatosan változnak. Ma már például mindenki mosolyogva olvasná Madách Imre akadémiai székfoglalóját, amelyben nemzeti tragédiánk szerzője a nő esszenciáját az anyaság és a szüzesség fogalmai köré rendezve kívánta meghatározni. A 21. században lényegében nincs olyan tudományterület a társadalom- és humán tudományok körében, amely ne használná a dzsendertudomány immár hatvan éve intézményesült tudáskészletét.

Hogyan vált tudománnyá a Gender Studies?

A hatvanas években szemléletmódváltás következett be a társadalomtudományokban, amelyet többek között posztmodern vagy kulturális fordulatnak is nevezünk. Ennek során megismerő pozícióba kerültek és ágensé váltak azok a csoportok is, melyeknek korábban nem volt lehetőségük arra, hogy a saját nézőpontjukból folytassanak tudományos megismerő tevékenységet. Ez sok minden mellett, alapvetően azoknak a társadalmi változásoknak az eredménye, amelyek a második világháborút követő, a jóléti állam különböző újraelosztási mechanizmusainak nagy hangsúllyal történő újrafogalmazására vezethetők vissza. Ennek a fordulatnak része a nemekkel kapcsolatos kérdések felszínre kerülése is, mivel a nők egészen a hatvanas évekig nem, vagy csupán kivételes esetekben jelentek meg a tudós – a legitim tudó – szerepében. A dzsendertudomány mellett utalhatunk a vele szerkezetileg megegyező Cultural Studies-ra, amelyben a munkásosztály, valamint a szubkultúrák és a korábban érvénytelennek, alacsonyabb rendűnek minősített kultúrák nézőpontjai jelennek meg, illetve a Postcolonial Studies-ra, amelyben az elnyomott gyarmatok népének tudáshorizontja érvényesül. Vagyis amíg korábban szinte kizárólag nyugati, fehér, középosztálybeli és heteroszexuális férfiak művelték a tudományokat, mára mind a négy elem dekonstrukció tárgya lett. A Gender Studies azért is kiváló példa, mert idővel, annak részeként, a nők mellett a heteroszexuálistól eltérő, a szivárvány széles spektrumán megjelenő szexuális identitások, magatartások is akadémiai legitimációt kaptak.

Vannak, akik szerint a dzsendertudomány nem legitim tudomány, hanem sokkal inkább egy ideológia, mert egyes kutatók konkrét célok, értékek mellett kiállva tevékenykednek.

Nagyon sokféle hagyomány és irányzat szellemében lehet művelni a szociológiát, a történelemtudományt, antropológiát vagy közgazdaságtudományt, így a Gender Studies-t is. Akik ismerik a területet, tudják, hogy belülről rendkívül sokféle, és akik azt mondják, hogy ez egy marxista-leninista ideológia, azoknak fogalmuk sincs arról, hogy milyen hatalmas mennyiségű tudás halmozódott föl a dzsenderkutatásoknak köszönhetően. Akik ezt mondják, azok szerintem félnek, ugyanis a Gender Studies – az egyéb kritikai tudományokhoz hasonlóan – a társadalmi rendszer kritikájára vállalkozik. Ez leginkább a diktatórikus és totalitárius társadalmak autokrata vezetőit zavarja: ahogy a harmincas években a nácik betiltották a szexológiát, úgy a kommunisták is betiltották a szociológiát és a pszichológiát az ötvenes években – burzsoá áltudománynak minősítve azokat. Ezekhez nagyjából hasonló folyamatok játszódnak le most a NER diktatúra felé haladó Magyarországán, ahol a hatalmi pozícióban lévő férfiak félnek a kritikai diskurzustól, és attól, hogy a dzsendertudomány által kezdeményezett diskurzus az ő domináns férfi pozíciójukat fogja leleplezni, és így a király meztelenné válhat.

Ebből a szempontból különösen fontos a dzsendertudomány általam is képviselt alterülete, melyet angolul Studies on Men and Masculinities-nek, magyarul egyelőre egyszerűen férfikutatásoknak nevezünk. Ennek eszköztárával rámutathatunk arra, hogy a  jelenlegi magyar politikai elit macsó és férfias késztetések alapján műveli a politikát. Pierre Bourdieu libido dominandi fogalma szerint a férfiak az élet különböző területein olyan tevékenységeket folytatnak, amelyek határeseti formája a háború. Nos, mindez példaértékű módon jelenik meg a magyar miniszterelnök és a NER ellenségképgyártásában és háborús retorikájában.

Milyen hatása lehet a dzsender tanszékek megszüntetésének?

A Gender Studies még egy olyan sziget, ahol kritikai ismeretek fogalmazódhatnak meg, miközben a társadalomtudományok esetén a kritikai potenciál egyre inkább eltűnik. Ahogy a Corvinuson is, a társadalmi felelősségérzettől áthatott gondolkodás egyre inkább kisebbségbe szorul, és előtérbe kerül egy technokrata, módszertani ismeretekre koncentráló szemléletmód, amely ideológiailag semlegesnek tünteti föl magát, ám lényegében apologetikusan viszonyul a fönnálló hatalomhoz.

Ugyanakkor a kormány intézkedése szerintem a visszájára fog elsülni. Hiába szüntetik meg az ELTÉ-n a dzsender szakot, és akkor ott nem fog tanulni 15 ember, a Gender Studies tudáskészlete szerencsére már Magyarországon is évtizedek óta jelen van az antropológiától a teológián át a közgazdaságtudományig számos tudományágban és azok oktatásában. Amikor például én szociológiaelméletet oktatok, akkor magától értetődő módon a dzsendertudomány fölhalmozott tudáskészletét is használom, ahogyan teszi ezt több kollégám is más egyetemeken - a legkülönbözőbb diszciplínákban. A kormány jelenlegi arrogáns föllépését követően kollégáim részéről több olyan megnyilvánulással is találkoztam, hogy  „tulajdonképpen nem vagyok híve a dzsendtudománynak, de mostantól beépítem az általam oktatott kurzusokba.” Szerencsére az Európai Unió világában egyelőre Magyarországon is van annyi autonómiája egy egyetemi oktatónak, hogy ezeket az ismereteket az órái részévé tegye. Mindezek mellett a dzsendertudomány elleni arrogáns kormányzati támadás - mely intellektuálisan megdöbbentően színvonaltalan - növeli e diszciplína ismertségét, hiszen egyre több ember számára válik hozzáférhetővé ez eme szakterület által fölhalmozott hatalmas tudás.

Miben térnek el a corvinusos dzsenderkutatások a CEU-s és ELTE-s megközelítésektől?

Van szerencsém olykor-olykor a CEU Dzsender Tanszékén is tanítani, ahol nagyon erős a Queer Studies hatása. Ott például a magam történeti alapú maszkulinitás-vizsgálataival egyfajta ősbölénynek számítok. Az ELTE inkább bölcsész fókuszú, de mivel sokkal több oktató van, ezért a képzés is differenciáltabb: pszichológusok, szociológusok, szociálpolitikusok egyaránt részt vesznek benne. Az általunk létrehozott központban Nagy Beátával ketten foglalkozunk dzsenderkutatásokkal, de a mi megközelítésmódjaink is divergálnak. Amíg én inkább társadalomtörténészként vizsgálódom, addig Beáta a jelenkori nemi egyenlőtlenségeket kutatja - mint amilyen például a work / life-balance kérdésköre.

Hogyan viszonyul az egyetem a dzsenderkutatásokhoz?

2001-ben alapítottuk meg TársadalmiNem- és Kultúrakutató Központot, és akkor csont nélkül fogadta el az egyetem vezetése. Akkor beindult egy Társadalmi nem és kultúra mellékszakirány is, ahová egészen briliáns, főképp TEK-es fiatalok jöttek, akik most nemzetközi tudományos karriert futnak be. Emellett három éven keresztül hatalmas konferenciákat rendeztünk, például 2001-ben három napon keresztül, párhuzamosan hat szekcióban 800 ember vett részt a legkülönbözőbb tudományterületek képviseletében. Ez a szám nem csökkent, és így manapság több ezerre tehető azon kutatók aránya, akik ma, valamilyen formában dzsendertémákkal is foglalkoznak Magyarországon. Aztán megszűnt a mellékszakirány. Mi szerettünk volna egy angol nyelvű dzsenderszakot beindítani, azonban ez a kezdeményezésünk elhalt. Az egyetem attitűdjét mi sem mutatja jobban, minthogy amikor tavaly a kormány elkezdte a dzsendertudomány kapcsán a „marxizmus-leninizmus”-narratívát, és azt mondta, hogy ezzel szemben inkább családtudományi képzésre van szükség, akkor a Corvinus Egyetem gyorsított eljárásban benyújtott egy családtudományi képzési programot. Én ama kevés oktató közé tartoztam, akik nyomatékosan hangot adtak ama véleményüknek, hogy a két diszciplínát nem szabadna szembeállítani, és hogy ennek a kormányzati nyomásnak az egyetemi autonómia szellemében ellen kell állnunk. Sajnos azonban úgy látom, hogy az egyetem nem tart kellő mértékű távolságot a kormánytól - és most udvariasan fogalmaztam. Ugyanakkor a hallgatók részéről jelentős az érdeklődés a dzsendertudomány iránt. Évről-évre növekszik azoknak a hallgatóknak az aránya, akik ilyen témával foglalkoznak, TDK-t, szakdolgozatot írnak. És nemcsak a szociológia szakosok nyitottak, hanem jönnek hozzám politológia-, kommunikáció- és nemzetközi szakos diákok is, sőt, olykor az üzleti és a közgazdaságtudományi karon tanuló hallgatók is megkeresnek.

Miért káros a dzsender és a családtudomány szembeállítása?

Részt vettem az European Institute for Gender Equality (EIGE) uniós háttérintézmény létrehozásában, ami az EU nemek közötti esélyegyenlőségi politikájának kidolgozásáért és ellenőrzéséért felel. A Fidesz 2010-es hatalomra kerüléséig tagja voltam az intézmény igazgatótanácsának. Amikor Magyarország volt az EU soros elnöke, akkor sok volt EIGE-s kollégám döbbenten számolt be arról, hogy a magyar kormány képviselői a családra fókuszáló közpolitikákat a dzsendertudománnyal szemben kívánták érvényesíteni. Ez nonszensz, és teljes tájékozatlanságra utal, hiszen a család kutatása egy legitim és nagyon fontos tudományterület, amit nem lehet kijátszani a dzsenderkutatásokkal szemben, hiszen a két terület között szoros az összefonódás.

A családszociológiának egyébként jelentős hagyományai vannak Magyarországon is: korábbi rektorunk, Andorka Rudolf (és mellette Cseh-Szombathy László, valamint manapság Somlai Péter) nemzetközileg  elismert családkutatóknak számítanak, akiknek munkái tökéletesen kiegészítik azt, amit a dzsenderkutatók vizsgáltak és vizsgálnak. Ugyanakkor a dzsendertudomány is megtermékenyíti a családkutatási vizsgálatokat. Az elmúlt ötven évben például a brit történettudományban forradalmi szemléletváltozás történt: publikációk százai jelentek meg, bizonyítva, hogy a viktoriánus családról korábban kialakult kép téves, mivel a nőknek sokkal nagyobb és összetettebb szerepük volt a családi háztartások működtetésben, mint ahogy azt korábban gondolták.