Időzített döntés - Végleg "megszabadulunk" az óraátállítástól?

oraatallitas.jpg

Október 27-én újra áttértünk a téli időszámításra, ami ismét felveti a kérdést, hogy melyik időszámítást preferáljuk, és mi a hivatalos állásfoglalás a kérdésben. Az elhúzódó Európai Uniós viták után, vajon meddig kell még átállítanunk az óráinkat Magyarországon?

A nagyvárosi életmódnak nem része sem a hajnali kakaskukorékolásra ébredés, sem a villanyoltás napnyugtakor, de érdemes tudni, hogy az óraátállítást eredetileg a nappali fény jobb kihasználása miatt, valamint energiaspórolási megfontolásokból vezették be. Magyarország földrajzi elhelyezkedése nem egyértelműsíti, hogy melyik időzónához érdemes tartoznunk, mivel a 15. hosszúsági kör éppen Prága mellett, míg a szomszédos, keleti zóna ideális középvonala Kijevnél halad el. Prága vonalában tehát pontosan 60 perccel korábban áll a zeniten a Nap, mint hogy Greenwichben delelne. Bár csak pár határ melletti falu fekszik a szomszédos időzónában, a nem napkeltéhez igazított ébredés szempontjából jobb, ha kicsit keletebbre tartozik az ország.

Az Európai Parlament 2019. márciusában 410 szavazattal, 192 ellenszavazattal és 51 tartózkodással az óraátállítás eltörlése mellett döntött. A tagállamoknak tehát döntést kell hozniuk, hogy maradnak-e a jelenlegi időzónában. Ha a téli időszámítást választják, 2021. októberében, ha a nyárit, 2021. márciusában állíthatják át utoljára óráikat. A belső piac szempontjából fontos az egységesség, de érdemes a magyar sajátosságokat is figyelembe venni. Ha a téli időszámítást törölné el a magyar kormány, február közepén már este 6-kor lemenne a Nap. Ugyanez történne akkor is, ha a téli időszámítás maradna, de Magyarország egy időzónával arrébb lépne. Viszont sokak számára a reggeli sötétben kelés pszichésen és fizikailag megterhelőbb, mint a korai villanykapcsolás este, így inkább a téli időszámítást részesítik előnyben. Hivatalosan állásfoglalás még nem született a kérdésben.  

június 17. 

 

december 20.

Jelenlegi rendszer

napkelte: 4:45

napnyugta: 20:43

napkelte: 7:27

napnyugta: 15:54

Egész évben nyári időszámítás

napkelte: 4:45

napnyugta: 20:43

napkelte: 8:27

napnyugta: 16:54

Egész évben téli időszámítás

napkelte: 3:45

napnyugta: 19:43

napkelte: 7:27

napnyugta: 15:54

 

(forrás)

fotó: Szép Zsóka

 

2019. november 6.

Taxner Tünde

 

süti beállítások módosítása