Az internetes zaklatás nap mint nap előjön, és egyre szélesebb réteget érint a digitalizáció terjedésével. A Corvinus hallgatói évről-évre indítanak olyan projekteket, melyekkel a problémára szeretnék felhívni a figyelmet. Következő cikkünkben Bokovics Nóra és Tóth-Máté Bence újságíróink mondják el véleményüket a témáról, és saját hallgatói kisfilmjüket is bemutatják.
A cyberbullying fogalma a többség számára nem ismeretlen. Az internet megjelenése számos előnye mellett magával hozta az online zaklatás jelenségét is, ami a médiaerőszak és a zaklatás ötvözeteként jött létre. Ennek számos fajtája lehet, így ide tartozik például, ha valaki bántó, anonim üzeneteket küldözget közösségi platformokon. Ennek meglepő módon még a YouTube-on is tanúi lehetünk. A platform napjainkban nagy népszerűségnek örvend, egyre többen indítanak YouTube csatornát és próbálják ki magukat videósként, már egészen fiatal korban is.
Őket általában a népszerű YouTuberek sikerei inspirálják, azonban mint mindennek, ennek is megvan az árnyoldala. A videók alatt ugyanis hamar megjelennek a rosszindulatú kommentelők, akik szinte sportot űznek abból, hogy mások lelkébe tiporjanak, a védtelen kezdőket pedig különösen egyszerű támadni. Tari Annamária pszichológus Y-generáció című könyvében a kommentelés lélektanával is foglalkozik. Szerinte már „nem divat” a pozitív érzelmekkel való azonosulás, így a hozzászólás lehetősége inkább a negatív érzelmek kitörési felülete a tanulás, bíztatás vagy dicséret helyett. Sokak számára motiváló az anonimitás, az, hogy nem szükséges felfedniük valódi kilétüket egy-egy komment megírásakor, bátrabban, következmények nélkül fejezhetik ki véleményüket.
A cyberbullying érzelmileg sokkal megterhelőbb lehet az áldozat számára a „hagyományos” zaklatásoknál, mivel koncentráltabb formában, az online nyilvánosság előtt zajlik, így még inkább megalázottnak, a közösség kitaszítottjának érezhetik magukat.
A Corvinus Egyetem Kommunikáció és Médiatudomány szakos hallgatóiként úgy gondoltuk, hogy érdemes ezzel a témával foglalkozni, ezért Pelle Veronika tanárnő Médiatudatosság órájára, arra a feladatra, hogy készítsünk kampányvideót, mellyel a médiatudatosság valamely aspektusára hívjuk fel a figyelmet, a mellékelt videót állítottuk össze.
Videónkkal ösztönözni szeretnénk közösségi médiahasználókat a segítségnyújtásra, hogy ne menjenek el szótlanul egy-egy negatív komment mellett, vagy ne álljanak be ők is a sorba. Ne kezdjenek el kritizálni, hanem inkább bátorítsák a mások által támadott személyt egy pozitív hozzászólással, hiszen ilyen esetben minden támogatás számít. Célcsoportként a „némákat” választottuk, mert úgy gondoljuk, könnyebben lehet hatni rájuk és nagyobb eséllyel fognak segíteni egy kampányfilm hatására, mint azok, akik rendszeresen írnak negatív hozzászólásokat.
A videó segítségével gondolkodjunk el korábbi hozzáállásunkon, és ha eddig nem tettük meg, legközelebb lépjünk ki a némaságból, támogassuk pozitív hozzászólásunkkal az arra rászorulókat!
Bokovics Nóra, Tóth-Máté Bence
Fotó: Adobe Stock
Forrás: UNICEF