Pár hete jelent meg az új Nemzeti Alaptanterv, mostanra pedig már a pontos kerettantervbe is beleolvashatunk. Tematikus könyves sorozatunk első részeként összegyűjtöttünk nektek három könyvet, ami nem került bele a gimnáziumi tananyagba, de bármikor, akár egy egyetemi lyukasórában érdemes elolvasni.

Írta: Sipos Sára

Történt pár változás az olvasmányok tekintetében, így olyan írók, költők életműve maradt ki vagy rövidült az új tantervben, akik amellett, hogy méltó módon képviselik a magyar irodalmat, fiatalok számára is olvashatók, sőt még gondolkodásra is sarkallhatnak. Ezekből válogattunk három nagy kedvencet, amelyek ha a gimnázium alatt ki is maradtak, az egyetem közben bármikor bepótolhatók.

Szerb Antal: A Pendragon legenda

Szerb Antalt, mint irodalomtörténészt szokták emlegetni a gimnáziumi irodalomórákon, íróként azonban nem kapott helyet az új NAT-ban. Leghíresebb regénye a zseniális Utas és Holdvilág, mely hihetetlenül mély rétegeket hordoz, de az íróval való megismerkedéshez nagy falat lehet. Ha most olvasnátok tőle először, akkor A Pendragon legendával kezdjétek! Ez a regény tulajdonképpen nem egy műfajt képvisel, hanem minden egyszerre: krimi, ismeretterjesztő, szépirodalom, történelmi regény és filozófiai mű, és ezek paródiája is egyben.

Soknak tűnhet, de Szerb Antal bravúrosan keveri ezeket, olyan érzékkel, ami páratlan írói képességről és műveltségről tesz tanúbizonyságot. A történet a 30-as évek Angliájában játszódik, és Bátky János művelt, jómódú, ám kissé szerencsétlen bölcsész kalandjait követi végig. A kultúrtörténeti kutatásokat végző Bátky meghívást kap egy ősi kastélyba, innentől pedig nincs megállás: gyilkosság, emberrablás, biológiai kísérletek, alkímia, vagyonszerzésre irányuló bűntény, erotika és kísértetek követik egymást. A regény mozgalmas, olvasmányos, rendkívül humoros, egyszerre tökéletes detektív-kalandregény és annak tökéletes iróniája. (kép: Szerb Antal, forrás: port.hu)

Ottlik Géza: Hajnali háztetők

Ottlik legismertebb, legfontosabb műve (a korábban kötelező olvasmány) Iskola a határon egy rövid részlete szerepelni fog az irodalom tankönyvekben. Ha megrémiszt a regény vastagsága, akkor a kevésbé ismert Hajnali háztetők című írását ajánlom. „Az Iskola a határon a centrális főmű, a Hajnali háztetők a titkos favorit, az alternatív kedvenc”- olvashatjuk a könyv egyik újabb kiadásának fülszövegén. A főszereplő Halász Péter művész, az ő életének egyes fejezeteit meséli el a narrátor, Bébé. (Egyébként mindketten szereplők az Iskola a határonban is.) 

A történet keretét az 50-es évek nyújtják, míg a fő cselekmény a 30-as években játszódik. A mű több mint egy festő életeseményeinek láncolata, mert egy korrajz is egyben, sőt: az élet olyan megfoghatatlan és fontos témáihoz nyúl hozzá, mint a barátság, szerelem, hűség, haza és a művészet. Teszi mindezt szelíden, borzongatón, gyönyörű megfogalmazásban. Átvezet a korabeli Budapesten is, ahol szól a jazz, egymás mellett él a bohém művészközeg és a kétkezi munkásosztály, folyik az élet és mindig újra hajnalodik. Ha egyszer kora reggel sétálsz az üres, bérházas utcákon, látod majd Ottlik alakját, ott jön veled szemben. (képen: Ottlik Géza; Fortepan, adományozó: Hunyadi József)

Márai Sándor: Az igazi

Márai Sándornak egy verse maradt a tantervben, a korábbi kötelező olvasmány, A gyertyák csonkig égnek már nem képezi részét. Pedig tőle bármikor, bármit, csak olvassuk! Szívem szerint többet is ajánlanék, de kezdjétek talán Az igazi című művével. A könyv egy válás, egy tönkrement házasság története, két monológból áll: először a nő, majd a férfi szemszögéből ismerjük meg az eseményeket. Márainál azonban sosem csak a történeten van a hangsúly, a további tartalom ott bújik a csodaszépen megírt mondatokban, amelyek nem véletlenül teszik Márait az egyik legszebben megszólaló magyar íróvá. 

A kapcsolat elbeszélésén keresztül tanít minket az értelem és érzelem kapcsolatára, személyes és életviszonyok összefüggéseire, magányra, szenvedélyre, igazságra, a történelem kikerülhetetlenségére, férfi és női kötelékekre, a valóságra. Igen, tanít minket, mert ahogy olvassuk, úgy érezzük, tud valamit az életről, az emberről, amit mi nem, de átadja, ha figyelünk rá. Ezért Márai a mélylélektan géniusza. Sajog a lelkünk a regénytől, mert (ugyan közhely, de tény) az igazság néha fáj. Az író megosztja velünk a tudást, majd osztozik a fájdalmunkban, hogy a valóságot ne csak befogadjuk, hanem elfogadjuk, sőt meg is éljük. (Kép: Fortepan (33317), ismeretlen szerző: Márai Sándor)