Hogyan lehet kritikát írni egy olyan filmről, amelynek éppen a rétegek lefejtésében rejlik a lényege, ahol a cselekmény “extra” tartalmára jócskán várni kell? Ebben az írásban ezt kíséreljük meg az Élősködők kapcsán, és egy kis ízelítőt adunk a mű látványvilágában rejlő különlegességekből is, hiszen a napokban a Corvinuson is megnézhetitek! (borítókép: La Voz)

Írta: Lázár Fruzsina

Mostanra talán már senkinek nem kell külön elmondani, hogy az Élősködőket a 2020-es Oscar gálán négy díjjal is jutalmazták. Bon Joon-ho filmje volt az első nem angol nyelvű film a gála történelmében, amelynek odaítélték a legjobb filmért járó díjat - ez pedig akár a laikus szemlélő számára is megérdemeltnek tűnhet.

A film egy szegény és egy gazdag család életét állítja szembe: ahogy a történet kibontakozik, két szinte teljesen elkülönülő világ egymásba csavarodását kísérhetjük végig. A kontraszt nem csak a cselekmény, hanem a kameramozgások, a látószögek megválasztásának szintjén is megjelenik; a filmben használt vizuális és strukturális elemek érzékenyen összesített kompozíciójában megmutatkoznak és kibontakoznak a társadalmi rendszer egyenlőtlenségei. (kép: IMDb)

Bong Joon-ho mesteri montázsaiban észrevehetjük, hogy egy-egy jelenet során nem vágással vált a két beállítás között; jellemző a kép vízszintes, gyakran szinte áramlást idéző mozgatása. Ez a dinamikusság a történetmesélés fontos eszköze: elsősorban vezeti a szemet, emellett olykor újabb elemeket hoz be a képbe, újrakeretezi a jelenetet, finoman magánál tartja az irányítást. Azzal, ahogy felhívja a figyelmet a precízen elrendezett részletekre, egyszerre nyújtja a nézőnek az önálló felfedezés és az elengedett sodródás élményét.

Példák az ilyen típusú kompozícióra:

(forrás: Thomas Flight YouTube)

A négytagú Kim család egy szuterénben él, lakásuk egyetlen ablaka a járda magasságában helyezkedik el, a napfény elvétve talál csak be a sötét helyiségbe, és ahhoz, hogy kijussanak az utcára, fel kell mászniuk néhány lépcsőfokon. Zsúfolt kis szoba, korlátozott mozgástér: szűk képkivágások mutatják, milyen nélkülöző és bezárt életet él ez a család.

A Park család háza ellenben csupa fény és tér. Tágas lépcsőház, kertre néző hatalmas üvegablak, finom színek, ragyogó felületek. A tekintetünk szabadon felfedezheti a terepet, sehol nem akad bele málló vakolatú falakba, kupacban álló kacatokba. A Kim család “félig föld alatti” állapotának érzékletes ellentételezéseként az ő házuk egy domb tetején áll, de még a kaputól is lépcsők sora vezet fel a bejárati ajtóig.

A történet egyszerű: Kim Giu, a Kim szülők egyetemista korban lévő fia egy szerencsés fordulat nyomán angoltanári állást kap a Park családnál. Látva a fényűzést, fondorlatos tervet kezd szövögetni - és a Kim család kitúrva a régi, megbízható alkalmazottakat, szépen lassan beférkőzik a Park család életébe. Kockázatos lépéseik szórakoztató sora következik, amíg a cselekmény el nem jut a csúcspontjáig, amit akár telítettségi pontnak is hívhatnánk. Érezzük, hogy ennek még itt nincs vége… És valóban nincs.

“Ugyan zsánerfilmeket készítek, mégsem követem az ilyen típusú filmkészítésben használatos nyelvet. Megtöröm a zsáner szabályait: így próbálok üzeneteket közvetíteni a társadalomról.”

- Bong Joon-ho a saját rendezői elveiről (IMDb)

 

 

Egy spoilermentes kritika az Élősködőkről olyan, mint a jéghegy csúcsát szemlélni: éppen csak kóstolót ad arról, milyen komplex élményt nyújthat a film. Meg kell nézni ahhoz, hogy megélhessük, milyen zsigeri reakciókat ébreszt: őszinte nevetést, a rettegés szorítását, méltatlankodást, együttérzést. Igazán mély, ösztönös reflexeket mozgósító alkotás került ki a dél-koreai stáb kezei közül, amely olyan észrevétlenül, olyan kiváló arányérzékkel adagolja nekünk a feszültséget és az enyhülést, hogy a végén, míg futnak le a  fehérbetűs nevek a fekete képernyőn, mi csak ülünk, és zsibbadtan várjuk az ébredést.

források: https://www.youtube.com/watch?v=ZF6O93noHRc

https://www.imdb.com/name/nm0094435/bio?ref_=nm_dyk_qt_sm#quotes

https://oscar.go.com/news/2020/oscar-best-picture-winner-2020-is-parasite