Monet már egészen fiatal korában elkezdett a művészet felé orientálódni: Eugene Boudin jóvoltából rátalált a brit gyökerekkel rendelkező plein air mozgalomra, amely megalapozta saját stílusát, a későbbiekben pedig az impresszionizmust is, amit Párizs-környéki művésztársaival az 1860-as évek elején hozott létre. Miért érdekes ez éppen most? Sebesen változó, állandó igazodást követelő életvitelünkben nem sok időnk jut a szemlélődésre - néha azonban a sors úgy hozza, hogy a világ összes ideje a nyakunkba szakad. Ahelyett, hogy a közösségi médián ütnénk el az időt, érdemes egy kicsit kilépni a virtuális terekből, és belemerülni valóságba - a képzőművészet ennek tökéletes tárgya lehet. (Borítókép: Wikipédia Commons)
Írta: Lázár Fruzsina
Monet a képi ábrázolás evolúciójának forradalmi idejében élt. Akkoriban jelent meg a fényképezés, amely a realizmust egészen új szintre emelte: nem kellett többé órákon keresztül mozdulatlanul ülni egy portréért. A valósághűség már nem attól függött, mennyire volt tehetséges egy festő. Az új masinának csupán egy kis fény kellett, és az eredmény olyan lett, mintha tükörbe néztek volna; az emberek szabadon birtokolhatták saját képmásuk tetszőleges számú másolatát. (Kép: Monet giverny-i kertjében, 1905; forrás: Pinterest)
Mi sem lehangolóbb, mint ráébredni arra, hogy van egy mechanizmus, ami tökéletesen helyettesíti, sőt, felülmúlja az emberi munkát. Néhány tizenkilencedik századi festő szomorkodás helyett letért a kitaposott útról, és kiment a szabadba. Gyors, finom ecsetvonásokkal dolgoztak, munkáikhoz nem használtak vázlatokat, érzékeikre hagyatkoztak. Míg a fénykép lencséje az objektív igazságot keresi, az impresszionista mozgalom a pillanatnyi benyomásról szól: ezek a festők az örökmozgó fényt igyekeztek lekövetni. Ez gyakran azt jelentette, hogy naponta csak néhány percük volt festeni: John Singer Sargent brit impresszionista Carnation, Lily, Lily, Rose című műve két éven keresztül készült, (egy videó erről az elképesztő munkafolyamatról), épp azért, mert a képen megörökített fényviszonyok csupán egy rövid ideig voltak láthatók alkonyat idején.
Az azonnaliság korában ezt nehéz értelmezni. Ha látunk valami szépet, lefényképezzük, hogy velünk maradjon a kellemes érzés, amit a látvány ébresztett bennünk. De hogyan maradhatna meg ez egy egyszerű képben? A valóság mindenki számára máshogy néz ki, de egy sietve elkészített fotóban ez az egyediség nem tükröződik. Az elhamarkodott fotózással sokszor megszakítjuk a befogadás folyamatát, megelégszünk azzal, hogy birtokolhatjuk a valóság egy lenyomatát. Ez a lenyomat azonban leredukálódik egy cseppre a tengerben, amelyet semmi sem különböztet meg a többitől. Nemsokára érdektelenné is válik, és mi továbblépünk. (kép: Wikipédia Commons)
Claude Monet ellenben a színek és fények festője volt: az általa vallott művészetben az áll a középpontban, hogy ki hogyan látja a világot. A szem és a lélek között közvetlen útvonal van.
Manapság annyira rászorulunk a minket körülvevő tengernyi előregyártott mintára és világértelmezésre, annyira összenőttek a preferenciáink a trendekkel, olyan kevés időnk és lélekjelenlétünk van arra, hogy csak szemléljünk és befogadjunk, és ne akarjunk azonnal reprodukálni vagy felülmúlni másokat… Néha eszembe jut, hogy talán már csak akkor és úgy látjuk meg a szépet a világban, ahogy az algoritmusok által gondosan kiválogatott tartalom meghatározza számunkra.
Az otthonlétben megélhetjük, hogy az életünket egy olyan külső erő alakítja át, amelyet nem tudunk megkerülni. Minden lelassul körülöttünk, a ritmusunk, az eddig jól működő szokásaink egy időre hasztalanná válnak. Mintha légüres térbe kerültünk volna, semmi sem történik.
Az impresszionizmus arra tanít minket, hogy ebben a csendben, látszólagos mozdulatlanságban is folyik tovább az élet. Most megkaptuk a lehetőséget, hogy megérkezzünk a saját valóságunkba, hogy időt és teret adjunk a benyomásainknak, hogy nézzük a körülüttünk izgő-mozgó, folyton változó világ apró csodáit, az arcunkat a fény felé fordítsunk, lélegezzünk, és pihenjünk.
Monet vízililiomai:
Forrás: Wikimedia Commons
Források:
https://www.alkotasutca.hu/claude-monet
