Izgalmas történet? Jó sztori? Szépen megírt regény? Mély gondolatok? Biztosan éreztétek már úgy, hogy a könyvek előtt állva választani kell ezen szempontok közül. Könyvajánlónkban egy olyan szerzőt mutatunk most be, akinek az írásaiban mindezeket egyidejűleg megtaláljátok: Simone de Beauvoir-t.
Írta: Sipos Sára
Simone de Beauvoir francia írónő, filozófus. 1908-ban született Párizsban, itt is halt meg 1986-ban. A 20. század meghatározó figurája, aki elsősorban íróként definiálta magát, de már életében filozófusként is emlegették. Élettársával, Jean-Paul Sartre-ral a francia egzisztencializmus legjelenetősebb képviselői. Írásai nemcsak kiemelkedő regények, de filozófiáját - a feminizmust és az egzisztencializmust - is méltón képviselik.
Mások vére (1945)
A Mások vére az a típusú regény, ami ha jó időben, jó helyen találja meg az embert, akkor vele is marad. Az egzisztencializmus minden fontos kérdését felteszi az olvasónak, miközben egy remek történettel szolgál, és mindehhez a 20-as évektől a II. világháborúig tartó időszak nyújt történelmi keretet.
A regény főszereplője Jean Blomart, aki arra hivatott, hogy apja nyomdáját majd átvegye. Gyermekkori tapasztalatai nyomán azonban bűntudata lesz a kényelemtől, a ki nem érdemelt jóléttől. Családját hátrahagyva kitanulja a nyomdász szakmát, munkásnak áll, és kommunista lesz. Egy tragédia miatt a pártból is kiábrándul, és úgy dönt, nem enged közel magához senkit. Azonban betoppan az életébe Héléne, aki egész máshogy látja a világot. Jean pedig újra és újra szembesül a ténnyel, hogy döntései nem lehetnek egyéniek: befolyásolják mások életét, azok tudta vagy akarata nélkül.
Simone de Beauvoir a felelősség, az egyéni döntések, a szabadság, a lét értelme, a sors, a szerelem kérdéseit feszegeti ebben a zseniális regényben. A szereplőkön keresztül választ is nyújt, de minden intellektuális erőszak nélkül, mégis lendülettel és megfogóan. Nem véletlenül ezzel a regényével vált népszerű íróvá hazájában, és nem véletlenül lett számomra az elmúlt hónapok legmaradandóbb olvasmánya.
Egy jó házból való úrilány emlékei (1958)
1950-ben az írónő úgy döntött, könyvben állít emléket fiatalkorának, erről így ír:
Amikor ötvenéves lettem, úgy gondoltam, hogy elérkezett az ideje, kölcsönadtam mai tudatomat a gyermeknek s a leánynak, akiket valaha az elveszett idő mélyén hagytam, s akik az eltűnt idővel tűntek el maguk is. Életre hívtam őket fekete betűkkel, fehér papíron…
Életrajzi regényében bepillantást nyerünk gyermekkorába: jó nevű családban és körökben nőtt fel, azonban kis korától kezdve lázadó típus volt. A konformizmust nem tűrhette, és a kézhez kapott értékrendet is a maga képére akarta alakítani.
Állítólag apja már gyermekkorában így nyilatkozott róla: ,,Simone úgy gondolkodik, mint egy férfi”
A könyvben végigkövethetjük, hogy egy jó házból való úrilány hogyan jut el a konvencióktól a vágyott, megszerzett és megélt szabadságig. Mindeközben átevezünk a 20-as, 30-as éveken: ebben a gomolygó, izgalmas korszakon Párizsban. Megtudjuk, miket olvasott, kik hatottak rá. Ahogy az ő érzelmi és szellemi fejlődését olvassuk, ráeszmélünk, hogy így vagy úgy, de mindannyian megélünk hasonló helyzeteket, fejlődéstörténetet.
Szelíd halál (1964)
1963-ban Simone de Beauvoir külföldön volt, mikor telefonon értesítették, hogy édesanyja kórházba került. Azonnal visszatért Párizsba, és a következő egy hónapot a betegágy mellett töltötte a húgával. Ebben az időszakban visszaemlékezik az anyjával való kapcsolatára, közös történetükre, mely sosem volt egyszerű. Mindeközben az ágy mellett ott áll már a halál is, amit egy időn túl nem lehet elodázni.
Jean-Paul Sartre ezt tartotta az élettársa egyik legjobb írásának, és igaza lehet. A halállal, az anya halálával szembenézni fájdalmas, tragikus. Az írónő egyszerre filozofikusan, megrendítően és szépen vezet végig ezen az érzelmi úton. Egy emberi élet véget ér, visszafordíthatatlan. Hiába a mondás, hogy ez az élet természetes része, egy szerettünk halálát végignézve sosem fogjuk természetesnek érezni.
Ez a könyv nehéz olvasmány, talán nem is lehet akármikor olvasni. Beauvoirnak valóban az elengedés volt a célja az írással. A halál, a fájdalom feloldásaként azonban azt is megfogalmazza, hogy a halál végletességén és a test végességén túlmutat a szeretet végtelensége.
Azok mögött, akik elhagyják ezt a világot, az idő megsemmisül; és ahogy egyre idősebb leszek, az én múltam is összezsugorodik.
Képek forrása: kulturpart.hu, Mac Cacipardo (Radio Canada Television), libri.hu
