A klasszikusok gyakran nem véletlenül váltak klasszikussá. A fordításokra azonban időről-időre ráférhet a változás, az utóbbi években pedig több kultregény is átesett ilyen “ráncfelvarráson”. Könyvajánló sorozatunk ezen részében három újrafordítást választottunk: drámában, humorban, abszurditásban és a lét értelmét feszegető kérdésekben pedig most sincs hiány.

Írta: Sipos Sára

A fordítás mindig sok kérdést vet fel az irodalomban: mennyire tükrözze az író vagy éppen  a fordító stílusát, a korszakot, és akkor még nem is beszéltünk arról, ha a két nyelv nyelvtanában, stilisztikájában merőben eltérő. Érthető hát, hogy az újrafordítás még inkább kényes téma, hiszen ki mondja meg, hogy egy klasszikus (fordítás) stílusán lehet vagy nem lehet változtatni. A téma a szakértőket is újra meg újra lázba hozza, érvek és ellenérvek feszülnek egymásnak. Majd elül a vita - a következő újrafordítás megjelenéséig. A szakmai vitába nem szállunk bele, de egy biztos: érdemes elolvasni egy-egy újrafordítást, főleg, ha a korábbi fordítás is ismerős.

Shakespeare-drámák - fordító: Nádasdy Ádám

Shakespeare-t és műveit senkinek sem kell bemutatni. Itthon Arany Jánostól Szabó Magdán át Mészöly Dezsőig sokan fordítottak Shakespeare-drámákat - ezek között pedig nem egy zseniális fordítást találunk. 

Az elmúlt pár évtizedben azonban Nádasdy Ádám is hozzálátott a műfordításhoz, főként színházak számára. A Szentivánéji álommal kezdte 1994-ben, a Katona József Színház és a rendező, Gothár Péter felkérésére. Azóta a nagy drámaíró 13 művét lefordította, melyeket a könyvesboltokban három kötetben találjátok meg.

A színházakkal való együttműködés olyan sikeressé tette a Nádasdy-féle fordításokat, hogy a darabok teltházasak, az emberek szeretik őket, és új sorok válnak szállóigévé. Bátran válogassatok az újabb Shakespeare-fordítások közül, hiszen Nádasdy úgy tudja közelebb hozni hozzánk, mai emberekhez a szöveget, hogy közben tisztelettel bánik vele, figyel rá, megtartja eredeti jellegét is.

,,Én szeretek régimódi lenni, ez nyilván azzal is összefügg, hogy idős ember vagyok, egy fiatal fordító másképpen csinálja. Szeretem, ha a néző egy Shakespeare-darab közben, a színházban ülve érzi, hogy az most egy Shakespeare-darab. Persze az is fontos, hogy átjöjjön, hogy mit akarnak a szereplők, hogy mikor komikus, fanyar vagy ironikus a szöveg, ahhoz meg - hiába minden - mai nyelv kell. Folyton szlalomozni kell az új és a régi között.” 

(A teljes interjút megtaláljátok a Könyves Magazin oldalán.)

J.D. Salinger: Rozsban a fogó - fordító: Barna Imre

Ki ne emlékezne a középiskola szinte első kötelező olvasmányára, a Zabhegyezőre. Viszont, ha a Rozsban a fogó címet halljuk, nem jut eszünkbe rögtön, hogy a kettő ugyanaz. Barna Imre fordítása az első után 50 évvel jelent meg, és már a megváltozott cím miatt is olyan port kavart, hogy közel hatezer példány fogyott belőle. 

A történet középpontjában Holden Caulfield áll, 16 éves amerikai srác, és a regény egyes szám első személyben íródott. Újra kirúgják az iskolából, és eltölt három napot New York utcáin és furcsa helyein. Titokban felkeresi húgát is - vele tud egyedül őszinte lenni. Magányos, lázadni próbál a konformizmus ellen, de eredménytelenül. Eközben pedig egy fiatal lélekrajzát olvassuk, ami Salinger tollából is hiteles, megkapó, és saját 16 éves vagy akár mostani énünket láthatjuk benne.

A fordításról Barna Imre így nyilatkozott:

,,Persze megfordult a fejemben, hogyan tudnám egyes szavakkal érzékeltetni a régi szlenget, vannak benne egyébként ilyen hívószavak, hogyisne lennének, hiszen az a tárgyi világ, melyet felelevenít, abból a korból származik. Sokkal fontosabb azonban ma már a beszélt nyelvi képzetnek az újrateremtése. Hiszen azóta egész irodalma lett a lázadó fiatalokról szóló könyveknek, noha ez a regény messze túlmutat ezen. A Sorstalanság vagy az Iskola a határon sem kamaszregény, mint ahogy ez sem az.”

(Olvassátok el a fordítóval készült interjút a Könyves Magazin blogján!)

Albert Camus: Az idegen - fordító: Ádám Péter, Kiss Kornélia

Egy újabb klasszikus, amit eredetileg más címmel ismerünk: Gyergyai Albert kanonizált fordítása 1948-ban jelent meg először, és a Közöny címet adta neki. 2016-ban azonban Ádám Péter és Kiss Kornélia közös fordításában, Az idegen cím alatt adta ki a művet újra az Európa Könyvkiadó. Természetesen a megváltozott cím ebben az esetben is nagy vitát kavart. Habár az eredeti francia L’Étranger jelentéséhez az idegen valóban közelebb áll. Az újrafordítás egyik célja volt, hogy a francia nyelvi elemeket pontosabban adja vissza: stilisztikailag, szavak szintjén, Camus stílusában. 

A főszereplő Meursault gyilkosságot követ el, elítélik. Megtudjuk, hogyan jut el idáig, majd következik a tárgyalás, az ítélet, a börtönben töltött napok. A tanulságban rejlő fordulatot nem árulom el, elég annyi, hogy a lét abszurditásának megjelenítésében Camus zseniális -  nem véletlenül szerepel a legnépszerűbb európai regények között ez a mű.

,,Szerintem a regény ma is kultuszkönyv mind Franciaországban, mind idehaza. Ez a könyv A per mellett a XX. század másik legfontosabb kisregénye. Fordítás közben döbbentünk csak rá, mennyire időszerű ma is, hogy semmit nem öregedett, hogy nincs egyetlen ránc se rajta. A két mű nemcsak jelentőségében, de témaválasztásában is nagyon közel áll egymáshoz: míg A per a „rendszer” elidegenedettségének kórrajza, Az idegen az egyéné. Sőt, az élet minden tényét egy szintre helyező Meursault nemcsak a XX. századi modernségnek, de a posztmodernnek is előfutára.”

- mondta Ádám Péter az Élet és Irodalomnak.

(Az interjú az Élet és Irodalom oldalán olvasható.)

Képek forrása: Ressey Kinga; Magvető Kiadó; libri.hu; Könyves Magazin; litera.hu; Henri Cartier-Bresson (Magnum)