Veretlenül Európa csúcsára
Hogyan nyerte meg a Bajnokok Ligáját a Bayern München?

bayern_afp_matthew_childs.jpgA labdarúgás történetében először hódította el olyan csapat Európa elsőszámú kupasorozatának serlegét, amely minden mérkőzését megnyerte. Kanyargós utat járt be a Bayern München Nico Kovač menesztésétől a Bajnokok Ligája győzelemig, de végül révbe ért.

Írta: Rada Bálint; Borítókép: AFP

2019. november 2. Eintracht Frankfurt – Bayern München

A koronavírus még nem rúgta rá az ajtót Európára, a mérkőzéseket telt ház előtt rendezik. A Bayern München azt követően, hogy 7-2-re kiüti a tavalyi BL-döntős Tottenham Hotspurt, egyre aggasztóbb bukdácsolásba kezd a német Bundesligában. Már a Hoffenheim elleni vereség és az Augsburg elleni döntetlen után is ott lóg a horvát vezetőedző, Niko Kovač feje fölött Damoklész kardja, de mikor korábbi csapata, a jócskán meggyengült Eintracht Frankfurt 5-1-el küldi haza a bajorokat, betelik a pohár a klubelnök és játékoslegenda Karl-Heinz Rumeniggénél. Azonnali hatállyal meneszteti Kovačot, a karmesteri pálcát pedig a segédedzőnek, Hans-Dieter Flicknek adja. Ekkor talán még ő sem tudja, mennyire remek döntést is hozott.

frankfurt_bayern_reuters_ralph_orlowski_jpeg.jpg

Kép: Reuters

Flick ugyan 5 évet eltöltött a Bayern kötelékében az 1980-as évek végén, de sztárjátékosnak korántsem volt nevezhető. 2006-ban Giovanni Trapattoni és Lothar Matthäus mellett dolgozott a Red Bull futballprojektjének első klubjánál, a Salzburgnál. Ezt követően Joachim Löw mellett 8 éven át volt a német válogatott másodedzője, majd Kovač kinevezése után egy évvel, 2019-ben visszatért Münchenbe. Elmondása szerint sosem tudott igazán azonosulni az olasz edzőklasszis, Trapattoni defenzív stílusával, Löwtől viszont sok mindent ellesett – ez pedig a szezon előrehaladtával egyre jobban látszott a Bayern játékán.

2019. december 7. Borussia Mönchengladbach – Bayern München

Flick elképesztő lendülettel vág bele a munkába: első négy mérkőzésén a Bayern 16 gólt szerez, és egyet sem kap. A Leverkusen elleni vereség viszont visszarántja a földre a bajorokat, akik a listavezető Borussia Mönchengladbachot fogadják a decemberi meccsdömping kezdetén. A Bayern minden szempontból uralja a találkozót, ám az első félidőben nem tudja bevenni Yan Sommer kapuját. Perisic révén a 49. percben végül megszületik az első gól, és úgy tűnik, minden eldől. 

bayern_gladbach_forras_a_sarokban.jpg

Kép: AP Photo

A Borussia azonban másképp gondolja. Bensebaini előbb szögletből egyenlít, majd egy tizenegyest is belő a hosszabbításban. Szenzáció, 2-1. A Bayern 7 pontos hátrányba kerül a bajnoki címért folytatott versenyben…

2020. augusztus 14. Barcelona – Bayern München

…Innen azonban nincs megállás. A játékosok összehasonlíthatatlanul motiváltabbnak tűnnek tavasszal, mint az őszi szezonban, a koronavírus-szünetről több kiló plusz izommal térnek vissza, miközben a pályán sokkal agresszívebbek letámadásban, többet változtatják a helyüket a támadóharmadban, és pontosabbak a kapu előtt, mint korábban. A vörösök decembertől a Német Kupa júniusi döntőjéig 26 mérkőzést hoznak le egymás után veretlenül (25 győzelem, 1 döntetlen), miközben mindkét hazai trófeát zsebre teszik. Az igazán sokkoló teljesítmény azonban még váratott magára. Egészen a Bajnokok Ligája újraindulásáig.

barca_bayern.jpg

Kép: Reuters

Miután Frank Lampard újjáépülő Chelseaje semmiféle ellenállást nem tud kifejteni a bajorok ellen (két mérkőzésen 3-0, 4-1), a lisszaboni nyolcas döntő első összecsapásán a Barcelona vár Flick csapatára. A mérkőzés a katalánok teljes megsemmisülésével ér véget. A Barcelona koporsójába az utolsó szöget Coutinho veri be: a Spanyolországból elüldözött rekordigazolás csereként beállva két góllal jelzi korábbi klubjának, hogy mekkora hibát is követtek el. A 8-2-es végeredmény egyáltalán nem túlzó, sőt. Lionel Messi csapata mind egyéni teljesítményekben, mind taktikában, mind motiváltságban klasszisokkal alulmúlta nemcsak a Bayernt, de korábbi önmagát is.

2020. augusztus 18. Paris Saint-Germain – Red Bull Leipzig

A Lyon elleni elődöntőben, bár vannak nehéz pillanatai a Bayernnek (különösen a mérkőzés elején), a győzelmük nem forog veszélyben (3-0). A Paris Saint-Germain elleni döntő ugyanakkor több szempontból is különlegesnek ígérkezik.

Egy nappal a Bayern-Lyon meccs előtt a párizsiak egy másik német csapattal, az RB Leipziggel találkoztak. (Az, hogy a Bajnokok Ligája legjobb négy csapata között két német klub szerepel, miközben a harmadik [a PSG] német edzővel dolgozik, ráadásul a címvédő trénere is német [Jürgen Klopp a Liverpoolnál], egyértelműen mutatja a Bundesliga és a német futballkultúra előretörését a modern labdarúgásban.) A két kispadon a kloppi iskola két legkiemelkedőbb tanítványa ült: a franciáknál Tomas Tuchel, a lipcseieknél pedig minden idők legfiatalabbjaként a mindössze 33 éves laptopedző, Julian Nagelsmann.

psg_leipzig_mti_epa_getty_pool_david_ramos.jpg

Kép: Getty Images

Nagelsmann Lipcséje karakteres csapat: csak 25 év alatti játékosokat igazolnak, magasra tolt kreatív letámadási sémákkal operálnak, miközben soraikban tudnak két magyar válogatott játékost, Willi Orbant és Gulácsi Pétert is. Tuchel ugyanakkor kifejezetten reaktív edző: szereti az ellenfélhez igazítani csapata játékát. A Leipzig ellen két kiemelkedő húzást tartogatott.

Egyrészt a Bayern Münchenhez hasonló, magasra tolt letámadással próbálkozott, Ander Herrerával a főszerepben. Másrészt csapata legnagyobb sztárját, Neymart „hamis kilencesként” játszatta: a brazil klasszis visszalépéseivel segítette a labdakihozatalokat, majd mélyebbről, lendületből támadhatta Gulácsi kapuját. A Bayern elleni döntő legnagyobb kérdése igy az lett: változtat-e Flick? Amennyiben nem, a széleken a villámgyors Alphonso Daviessel, a minden poszton hibátlanul bevethető Joshua Kimmichhel, illetve a két szélsővel, Gnabryval és Comannal hatalmas előnybe kerül, viszont óriási területet kínál fel a PSG villámléptű csatárai, Mbappé és Neymar számára.

2020. augusztus 23. Paris Saint-Germain – Bayern München

Végül Tuchel és Flick is egy-egy helyen változtat az elődöntős kezdőcsapaton. A PSG-nél visszakerül a kapuba a sérülésből felépülő Keylor Navas, a Bayernnél pedig Perisic helyett a korábbi PSG-játékos, Kingsley Coman kezd baloldalon. 

Flick végül beleáll a kockázatos játékba: folytatja a magas letámadást, aminek köszönhetően az első félidőben számtalan helyzete adódik a PSG-nek. Ander Herrera és Leonardo Paredes kiváló indításokkal futtatják Mbappét és Neymart, akik viszont rendre kihagyják helyzeteiket. A Bayern ugyanakkor dominálja a labdabirtoklást, a második félidő kezdetén pedig óriási nyomás alá helyezi a párizsi kaput. 

psg_bayern_cameroon_magazine.jpg

Kép: Cameroon Magazine

Az 59. percben aztán megtörik a gólcsend. A meccs korábbi részében halovány, a szezon egészét nézve viszont fantasztikus Serge Gnabry hatalmas területtel maga előtt megindul, majd a felfutó szélsőbekk, Kimmich adja középre a labdát. Kehrer, – aki maga is német, és aki az egész mérkőzésen lépéshátrányban volt Comanhoz képest – itt kritikus helyzetben egyedül marad Lewandowskival és Comannal. Végül előbbire lép fel agresszívebben, Coman pedig üresen marad, és bebólintja a meccs egyetlen gólját. Tuchel próbálja cserékkel frissíteni csapatát, érkezik Julian Draxler és a nem teljesen egészséges Marco Verratti is, de a töredezetté váló mérkőzést ők sem tudják megfordítani. 95 perc után Daniele Orsato lefújja a mérkőzést. Bajnokok Ligája-győztes a Bayern München.

lewandowski_imdb_1.jpg

Kép: IMDb

Nehéz lenne megfogalmazni, hogy kinek köszönheti elsősorban kivételes szezonját a Bayern Robert Lewandowski 46 mérkőzésen 55 gólt szerzett – a bajnokságban, a német kupában és a BL-ben is gólkirály lett, miközben jóval többé nőtte ki magát, mint egyszerű góllövő. Thomas Müller egy kevesek által értékelt világklasszis már hosszú évek óta, a Barcelona kivégzésében oroszlánrészt vállalt. Manuel Neuer másfél évig alig lépett pályára egy borzalmas sérülés miatt – idén a világ egyik legjobb kapusaként tért vissza, miközben a döntő legjobbja volt. Thiago Alcantara nevéhez fűződött a legtöbb passz, a legtöbb szerelés és a legtöbb kialakított helyzet is a PSG ellen – a pletykák szerint a szezon végén Liverpoolba távozik. Hansi Flick pedig mind fizikailag, mind mentálisan, mind taktikailag olyan magasságokig repítette a Bayernt, mint talán senki soha. 

A sort a végtelenségig lehetne folytatni, a lényeg azonban nem változik. A Bayern München idén kimagaslóan a világ legjobb csapata volt. Jövőre pedig megpróbálkozhat azzal, ami az utóbbi 30 évben csak a Real Madridnak sikerült – címet védeni a Bajnokok Ligájában.

Képek forrása: AFP; Reuters; AP Photo; Getty Images; Cameroon Magazine; IMDb

süti beállítások módosítása